Május 15-én a „Bringázz a munkába kampány" zárórendezvényének egyik eseményeként kerékpáros kocsibemutatóra hívjuk Önt a Nyugati pályaudvarra a 10. vágányhoz.
A bemutató idõpontja 10:00-14:00 óra, amelynek keretében terveink szerint 6 jármûtípussal ismerkedhetnek meg közelebbrõl: 2 típusú motorvonattal és 4 fajta kerékpárszállításra alkalmas kocsitípussal.
A bemutató során kipróbálhatják a vasúti kerékpárszállító kocsiban történõ elhelyezést, valamint a bringa fel- és lerakását, és bármilyen kerékpárszállítással kapcsolatos kérdéseiket, észrevételeiket illetékes munkatársainknak személyesen feltehetik. A kerékpáros szolgáltatás fejlesztésével kapcsolatban lehetõség lesz kérdõív kitöltésére is, melyben mind az utazási szokásokra, mind pedig a kerékpáros vasúti jármûvekben történõ szállítására, tárolással kapcsolatban kifejthetik véleményüket.
Jöjjön el, és ismerkedjen meg a vasúti kerékpárszállítási lehetõségekkel, fejlesztéseinkkel!
MÁV-START Zrt.
Kedves Ashi Valkoinen!
Még georgejr posztolt ki 2010.03.11.-én egy vasúti átjáros levelet. Minap megérkezett a MÁV válasza. Alant olvashatod, illetve a mellékletben van a tényleges válasz.
Gondolkodom rajta, hogy elfogadjam-e amit válaszoltak vagy ne.
Hisz ha valakit figyelmeztetni kell arra, hogy tartsa be az amúgy kötelezőt, akkor - véleményem szerint - hibázott. Így veszélyeztették a közlekedés biztonságát. Ha én veszélyeztettem volna bármi vonatot, már lehet hogy börtönbe csücsülnék, ők meg megússzák egy ejnye-bejnyével.
Még alszom rá, hogy írjak-e vissza nekik vagy se.
Üdv
Gábor
MÁV-levél:
Tisztelt Major Gábor Úr!
A MÁV Zrt. felé megküldött panasz levelében felvetett kérdésekre az alábbi tájékoztatást adjuk:
A Börgönd - szabadbattyán vasútvonal felújítási munkálatai folynak Tárnok (kiz.) - Székesfehérvár (kiz.) beruházási munkáinak keretében, mivel a vasútvonalon 2010. első félévében megindításra kerül a vasúti forgalom.
A munkagépek közlekedésére és a szolgálat ellátására, szabályozó rendelkezés került kiadásra a kivitelező az SZCKM-2008 Konzorcium részére, amelynek fokozott betartására írásban az Ön panaszlevelét követően felhívtuk a kivitelező figyelmét, a baleset megelőzése érdekében.
Budapest, 2010. április 09.
Tisztelettel:
Lukács György
Szeretnék gratulálni a posztolónak, több ilyen is kellene. (Úgyis nemrég tették közzé a 100 leggazdagabb magyar listáját, elgondolkodhatnának, hogy ennyi pénzből mennyit lehetne tenni az országért...)
Hello!
A Magyar Közlekedési Klub akcióján (Fogadj örökbe egy megállóhelyet!) részt vettem, ennek keretében a szentmártonkátai megállóhely megszépült.
Örülnék, ha a blogon is helyet kaphatna ez a hír egy poszt erejéig. Egy vázlatot küldenék 4 képpel, teljes egészében rád bízom.
Nevemet nyugodtan feltüntetheted (egyedül vettem részt az akcióban).
Köszönöm: Papp Tamás {vasutassrac}
Megszépült Szentmártonkáta
Szentmártonkáta a 120a számú, Budapest-Keleti–Újszász-Szolnok vasútvonal mentén fekszik, Budapesttől és Szolnoktól is 50 kilométerre. A település szélén található a vasútállomás, aminek sajnos konkurenciát biztosít a központot átszelő 31-es főút a buszjáratokkal.
Az önkormányzat által finanszírozott helyi járat ugyan ráhordást biztosít a vasútvonalra, a kötött pálya népszerűségét lehetne még fokozni. A tervek szerint május végére készül el az állomás melletti P+R parkoló is.
A Magyar Közlekedési Klub által nyújtott lehetőséggel éltem, aminek keretében 2010. április 24-én és 25-én a szentmártonkátai megállóhely megszépült. Két zsáknyi szemét került összegyűjtésre a peronról, ez a mennyiség főképp annak köszönhető, hogy csak a váróteremben és azelőtt vannak kihelyezett hulladékgyűjtők. Így természetesen az utas nem sétál akár száz-százötven métert, hanem a „kényelmesebb” megoldást választja.
További probléma még az állomásnévtáblák kivilágítatlansága: nem csak erre a megállóra vonatkozik, hanem szinte az egész vonalra. Egy alkalmi utasnak (de akár a rendszeresnek is) problémát jelent a sötétben közlekedő vonatról a tájékozódás.
Ennek megoldására szorgalmazni kellene a fedélzeti utastájékoztató berendezések használatát.
Az országos program határideje változott, továbbra is lehet csatlakozni az örökbefogadáshoz egy jelentkezési lap kitöltése ellenében. Védjük környezetünket!
Hozzáértőket kérdezném: ha egy jegyvizsgáló van a vonaton, akkor a vonat legfeljebb milyen hosszú lehet? Egyébként szokásosnak mondható történet, biztber kábelt ellopják, 15-ös cammogás a térközben, késések. Bár számomra nem egészen világos, hogy miért az a jegyvizsgáló legnagyobb baja, hogy leugrálnak az utasok, ha lassít a vonat. Ha pedig azért vannak lezárva a kocsik, mert 9-et nem tud egyedül végigjárni / belátni, akkor miért nem ellenőrzi a jegyeket?
Kedves http://megintallunkvazze.blog.hu/!
Az én kalandom a mávval. Gondoltam megosztom mással is, a saját élményemet!
Nem is tudom, hogy hogy kezdjem. Szombaton indultunk a ballagásra. Tatabányáról Sopronba. Mivel nincs saját autóm, ezért mi vonattal mentünk. Reggel az apukám ki vitt minket hajnalok hajnalán a vonat indulása előtt vagy fél órával. Én tuti nem mentem volna ilyen korán, de mindegy. Ott várunk, hogy jöjjön a vonat, amikor meg kellett volna érkeznie, bemondták, hogy harminc percet késik. Peronszéli pletykaszinten terjedt el, hogy kábel lopás miatt, erről is van egy külön véleményem. Remek godnoltam, legalább nem érünk oda a ballagásra. A férjem tanácsára, elmentünk Komáromig személyvonattal, és ott vártuk ki a harminc percet. Ki volt írva a hármas vágányra, ott vártunk. Jön a vonat, ekkor bemondják, hogy nem oda, hanem a négyes vágányra jön. Na ekkor kezdett eldurrani az agyam. Ja és az is hozzátartozik, hogy közvetlen gyorsvonattal mentünk Sopronba, ami azt jelenti az első három kocsi megy odáig. Átrohanunk a másik oldalra, fel akarunk szállni az első vagonba, amkor egy rossz kinézetű gyerek elkezd velünk rikácsolni, egy vonatkulccsal a kezében, hogy nem szállhatunk oda fel, mert le van zárva az első három kocsi(általában, ennyi megy Sopronba). Nem foglalkoztam vele, felszálltam. Elindul a vonat, erre jön egy lila fejű ellenőr nő, hogy mit gondolunk mi, amikor ránkszóltak, hogy zárva van. Nagyon dühös voltam, és megkérdeztem a csajtól, hogy mi a fenéért zárják le az első három kocsit. Mire azt felelte, hogy azért, mert kilenc vagonra ő van egyedül, és nem képes ennyi helyet végigjárni, és odafigyelni az emberekre, hogy lassításkor nem szállnak-e le. Morogva hátrább mentünk, mittudomén mennyit, erre még hátrébb zavar, hogy ez nem három kocsi. Hátrább mentünk, ott meg alig volt hely. Kicsit tartottam is tőle, hogy Sopronig állnunk kell, és azt nagyon nem akartam. (Miközben az első három kocsi tök üres) Győrig aggódtunk, hogy talán ezt a kocsit leakasztják, és mehetünk Szombathelyre. A férjem megkértem, hogy keresse meg már ezt a "kedves" kalauzt, és kérdezze meg, hogy az a kocsi amiben mi ülünk, elmegy-e Sopronig. A hölgyike az elsőosztályú kocsiban beszélgetett. Persze, megmagyarázza, hogy nem tud kilenc kocsira vigyázni, de nem a jegyeket ellenőrzi, hanem beszélget, ja és persze nem is ellenőrizta a jegyünket. Amikor lekapcsolták a vagonokat, és hirtelen gyesev lettünk, rögtön lett két egész ellenőrünk fele annyi kocsira. Szóval igen dühös voltam. És késtünk egy egész órát, amellett, hogy zaklattak minket. Nekünk a két gyerekkel oda-vissza 12000 Ft-t kellett fizetnünk, ők meg minket nagy ívben szarnak le. Nem tudom, hogy mit csináljak, de tudom, hogy bárhová fordulnék, semmit sem érnék el. Utálom a mávot. Az az egy szerencséjük, hogy hazafelé a tervezettek szerint érkeztünk haza.
Sziasztok!
Panka