MÁV utaspanaszok, késések, információk.

Új MÁV blog

Fogadj örökbe vasúti megállóhelyet! - Eredmény 1.

2010. május 10. - Ashi Valkoinen

Szeretnék gratulálni a posztolónak, több ilyen is kellene. (Úgyis nemrég tették közzé a 100 leggazdagabb magyar listáját, elgondolkodhatnának, hogy ennyi pénzből mennyit lehetne tenni az országért...)


Hello!
A Magyar Közlekedési Klub akcióján (Fogadj örökbe egy megállóhelyet!) részt vettem, ennek keretében a szentmártonkátai megállóhely megszépült.
Örülnék, ha a blogon is helyet kaphatna ez a hír egy poszt erejéig. Egy vázlatot küldenék 4 képpel, teljes egészében rád bízom.
Nevemet nyugodtan feltüntetheted (egyedül vettem részt az akcióban).
Köszönöm: Papp Tamás {vasutassrac}

Megszépült Szentmártonkáta
Szentmártonkáta a 120a számú, Budapest-Keleti–Újszász-Szolnok vasútvonal mentén fekszik, Budapesttől és Szolnoktól is 50 kilométerre. A település szélén található a vasútállomás, aminek sajnos konkurenciát biztosít a központot átszelő 31-es főút a buszjáratokkal.
Az önkormányzat által finanszírozott helyi járat ugyan ráhordást biztosít a vasútvonalra, a kötött pálya népszerűségét lehetne még fokozni. A tervek szerint május végére készül el az állomás melletti P+R parkoló is.

A Magyar Közlekedési Klub által nyújtott lehetőséggel éltem, aminek keretében 2010. április 24-én és 25-én a szentmártonkátai megállóhely megszépült. Két zsáknyi szemét került összegyűjtésre a peronról, ez a mennyiség főképp annak köszönhető, hogy csak a váróteremben és azelőtt vannak kihelyezett hulladékgyűjtők. Így természetesen az utas nem sétál akár száz-százötven métert, hanem a „kényelmesebb” megoldást választja.

További probléma még az állomásnévtáblák kivilágítatlansága: nem csak erre a megállóra vonatkozik, hanem szinte az egész vonalra. Egy alkalmi utasnak (de akár a rendszeresnek is) problémát jelent a sötétben közlekedő vonatról a tájékozódás.
Ennek megoldására szorgalmazni kellene a fedélzeti utastájékoztató berendezések használatát.

Az országos program határideje változott, továbbra is lehet csatlakozni az örökbefogadáshoz egy jelentkezési lap kitöltése ellenében. Védjük környezetünket!

 



A bejegyzés trackback címe:

https://mav.blog.hu/api/trackback/id/tr771987614

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Manyizga (törölt) 2010.05.10. 09:42:05

Nagyon szép kezdeményezés. Gratulálok!

Kár, hogy a vasutasok nem ilyen öntevékenyek a témában. :)

VJV Man 2010.05.10. 10:15:37

@Manyizga: "Kár, hogy a vasutasok nem ilyen öntevékenyek a témában. :)"

Maradjunk annyiba, ha az utas nem szemetel az állomáson, akkor nincs is mit össze szedni.

Ettől függetlenül innen küldöm tiszteletem Papp Tamás {vasutassrac} -nak.

Tényleg jó kezdeményezés, de jobb lenne ha lenne minden állomáson egy arra hivatott személy, hogy ha valaki szemetel annak egy vascsővel eltöri a "csúnya" kezét.

Meg persze lehetnének kint kukák.
amiket fel szoktak gyújtani, tehát ördögi kör...

Pretoryan 2010.05.10. 10:48:20

@VJV Man: "Meg persze lehetnének kint kukák.
amiket fel szoktak gyújtani, tehát ördögi kör..."

Esetleg lehetnének fent térfigyelő kamerák, és akkor meg lehetne őket fogni... meg azokat is akik a bringákat szokták elkötni (esetleg akik a bringatárolóhoz szoktak beparkolni). Tudom, minden megállóba térfigyelőt szerelni elég drága, de talán lehetne ezzel csökkenteni a rongálást, garázdaságot, tolvajlást, szemetelést! (nem MÁV szinten gondolnám, hanem település szinten)

Adani 2010.05.10. 11:32:39

@Pretoryan:

Ráadásul ha már felújítanak egy megállót vagy állomást akkor nem kéne kispórolni a térfigyelő kamerákat sem. Asszem itt a blogon is volt poszt Érdről, frissen felújított megálló LED kijelzős tájékoztató tábla, Viacoloros peron kukák, padok és, h már betörve a tájékoztató tábla kijelzője, a kukák felborítva, padok összetörve stb. A kamerarendszer ára megtérülne, kevesebb rongálás, ha van is el tudják kapni a rongálót

petya.bacsi 2010.05.10. 16:15:38

Mikor arra járok mindig nézem a megállókat, állomásokat.
Mindenképpen dicsérendő kezdeményezés, akció. Viszont sajnos hála a trehány és leszarom viselkedésű emberkéknek, ez csak ideig-óráig marad ilyen.

Aztán megint tele lesz csikkel, szotyihéjjal, eldobott szeméttel az egész. Ha lemosnák a padokat, falakat, néhány művész kidekorálná azt is.

Kár, hogy nem hoznak rendeletet az önkormányzatok, ami büntetné a szemetelést és a rongálást ebben a fene nagy liberalizmusban.

Nem is nagyon értem a szemetelőket...

vasutassrác 2010.05.10. 19:24:23

Köszönöm mindenkinek!
Hozzátartozik a történethez még:
-a két zsák szemét az csak nem újrahasznosítható hulladékból állt.
-egy külön nagy zsákban PET palack, sörösdoboz és üveg került összegyűjtésre, amit a közeli szelektív hulladékgyűjtőben helyeztem el
-hamarosan sor kerül egy kisebb virágosításra is a peron mentén, kérdés, mekkora sikerrel.

Ashi Valkoinen 2010.05.10. 20:46:26

@skecher: Következőnél a reklámot és a dekorációt hagyd le és elégedj meg azzal, hogy a neved mellé kiteheted a honlapod linkjét, mint minden indás felhasználó. Köszi.

MagyarZizzi (törölt) 2010.05.11. 10:38:23

Gratulálok, szép munka! Remélem, a virágosítás is sikerrel jár majd, és a helyiek is értékelni fogják vasutassrác erőfeszítéseit. Sajnos tudnék még mondani egy-két megállót, amire ráférne az örökbefogadás.

Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző 2010.05.11. 12:43:59

@Manyizga:
"Kár, hogy a vasutasok nem ilyen öntevékenyek a témában. :) "

A legtöbb virágos, tisztántartott, ízléses állomás az állomási dolgozók műve, de fikázz csak nyugodtan :(
Egyik ismerős állomáson is saját pénzükön vettek és ültettek virágokat az állomáson.

Csak ez nem hír...
Csak az hogy B. István nem vett jegyet lerakták a vonatról, és még neki állt feljebb... De buzi máv... :(

Adani 2010.05.11. 15:00:04

Alátámasztom, pár éve Telekgerendás állomás is szépen nézett ki. Személyesen az egyik kaller mondta, h az ott dolgozók tartják rendben szabad vagy vonatmentes időben.

Adani 2010.05.11. 15:01:45

@Adani:

Ui: Nem jártam arra vagy 2 éve remélem azóta is rendben tartják.

Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző 2010.05.11. 15:40:31

@Ashi Valkoinen:
Te blogod azt csinálsz amit akarsz, de fogadd meg: Ezek bérkommentelők, vagy mégrosszabb, spamrobotok. Igen, vannak már magyarul is...
Ne udvariaskodj vele, tiltsd, töröld, helo. Sajnos egyre több ilyen van :(

Ashi Valkoinen 2010.05.11. 22:09:48

@Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző: Ahogy nézem, szűri a blogmotor is, vagy georgejr törölte ki.

rotzak 2010.05.12. 09:29:55

Csak az a baj hogy a kedves jövő Degenerációi már elkezdték össze-vissza firkálni:(:(:(
Meg a kedves alkoholt nem bíró állampolgár nyilvános WC-nek használják a külső várótermet:(:(
Azon fogok majd jókat mosolyogni hogy a parkolót megcsinálják,utána lehet hogy fogják használni,de majd mikor elkezdenek késni a vonatok,meg majd jönnek a sztrájkidőszakok meggondolják sokan majd magukat.

Manyizga (törölt) 2010.05.13. 15:14:33

@Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző: "Egyik ismerős állomáson is saját pénzükön vettek és ültettek virágokat az állomáson.

Csak ez nem hír..."

Amiről nem beszélnek, az nincs is.

Nyugodtan kitáblázhatják ilyenkor, hogy "a virágokat az N.N. szolgálati hely dolgozói fizették!" :)
süti beállítások módosítása