MÁV utaspanaszok, késések, információk.

Új MÁV blog

Nem fért fel a vonatra, lemaradt az óráról, nem kapott igazolást

2010. április 07. - georgejr

Reggel 8 órakor már az állomáson volt, mégsem fért fel a 9-kor induló IC-re egy Győrben tanuló egyetmista lány. Nem először járt így.

A megyehídi K. D. Győrben egyetemista. Kedden 11 óra 20 perckor kezdődik az első órája az egyetemen. Akárcsak máskor, kedden is a 9 órakor induló InterCityvel szeretett volna eljutni Győrbe.

Reggel nyolc órakor már a szombathelyi vasútállomáson volt, de hiába: már nem kapott jegyet az egyébként Szentgotthárd felől érkező vonatra, mert az tele volt. Ekkor telefonált szerkesztőségünkbe a lány barátja, L. István, akit szintén nagyon bosszantott az eset.

 - Nem először fordult elő velem, hogy nem fértem fel a vonatra. Nem voltam egyedül, mások is lemaradtak. Ajánlották az öt perccel később induló vonatot, de azzal nem értem volna be órára. Latin órám kezdődik 11 óra 20 perckor, ez a harmadik, amiről lemaradok a vonat miatt, így valószínű, hogy vizsgázni sem mehetek. Bementem az ügyfélszolgálatra, hogy igazolást kérjek, de elküldtek, mondván: csak a vonatok késése esetén adhatnak ki igazolást mesélte K. D.

A lánynak csütörtökön lesz legközelebb órája, így a történtek után már előre megvette a jegyét az IC-re. Érdekesség, hogy erre az IC-re helyjegy helyett pótjegyet kapott, vagyis: bár fizetett 400 forintot, nem garantált az ülőhelye.

A történtekről  megkérdeztük a MÁV illetékeseit is.

Kérdéseinket - például, hogy  miért nem indítanak több kocsit, és miért nem adtak igazolást a vonatról lemaradt egyetemistának - a vasúttársaság központi sajtóosztályára kellett elküldenünk.

A tőlük kapott levélben válasz helyett a következő állt: "Köszönjük az értesítést az említett esetről. A beérkezett megkeresést utaspanasz tartalma miatt, a belső hivatali rendszernek megfelelően továbbítottuk a MÁV-START Zrt. ügyfélszolgálatához kivizsgálásra. Ügyfélszolgálatunk a nap 24 órájában készséggel áll utasaink rendelkezésére utazásaikkal kapcsolatos kérdéseik megválaszolására, panaszaik és elismeréseik fogadására. ... A vizsgálat lezárásáig szíves türelmét kérjük, a vizsgálat eredményéről természetesen önt is tájékoztatni fogja az ügyfélszolgálat."

SZUBJEKTÍV - munkatársunk véleménye

Szeretem a sajtóosztályokat. A prímet eddig a közút győri sajtóügyeletese vitte, aki - amikor már jó pár órája kamionok vesztegeltek a korcsolyapályává változott a 86-os főúton - megnyugtató hangon közölte, hogy nincs semmi probléma, minden út járható. Nos, a MÁV sajtóügyelete rajta is túl tett. Újságíróként elküldött kérdéseimet megköszönték, majd továbbították kivizsgálásra. Igaz, nem ezt kértem, de sebaj.

Mindenesetre kíváncsian várom a vizsgálóbizottság válaszát.

 

Via vasnepe.hu

Bréking: Új felügyelőbizottsági tagok a MÁV-nál?

 Belső informátoromtól azt a fülest kaptam, hogy a jelenlegi fb át fog alakulni. Az FB tagjai és elnöke 2010 június elsejétől, a tervezet szerint, nem állhat a MÁV csoport egyik cégénél sem alkalmazásban, nem lehet tisztségviselő a MÁV-hoz kötődő szakszervezeteknél, illetve semmilyen politikai tisztséget sem tölthet be, ahogyan egy pártnak sem lehet tagja kivéve az elnök, mert az a mindenkori közlekedési tárca szakállamtitkára lesz. Az FB új tagjai kizárólag közlekedési, közlekedésbiztonsági, közgazdasági szakemberek lehetnek. Ami viszont örvendetes, hogy a felügyelőbizottság tagjai közé delegálhatnak tagokat, maximum kettőt fogyasztó, és jogvédő szervezetek. 

Évek óta ez lenne az első olyan igazi lépés, amikor a MÁV működésébe független szakemberek, valamint az utasok is beleszólást kaphatnak.

Re:Otthagyta az utasokat a vonat

 

Még januárban írtunk arról, hogy a vonat otthagyta az utasokat a peronon. Olvasónk panaszleveléra a mai napig egy sor válasz nem érkezett. Pedig már azóta már eltelt lassan 60 nap is. Bocsánat jött válasz, havonta egy-egy:

2010-02-27:

"Köszönettel vettük a Társaságunk részére megküldött bejelentését. Tájékoztatjuk, hogy megkeresésének vizsgálata folyamatban van. A végleges válaszlevelünk megérkezéséig szíves türelmét és megértését kérjük."

2010-03-18:

"Köszönettel vettük a Társaságunk részére megküldött bejelentését. Tájékoztatjuk, hogy megkeresésének vizsgálata folyamatban van. A végleges válaszlevelünk megérkezéséig szíves türelmét és megértését kérjük."

Ja és két különböző "ügyfélszolgálati szakértőtől".

Most kicsit elgondolkoztam. Milyen párbeszéd folyhat, amikor a szerencsétlen user megpingeli az ÜSZ-t.

"hé Juli, már megin' írt ez a csávó!"
"Jó' van Pityu, válaszd ki a GY/M/START-2534831486531-M/123-Béla sablont és küldd el neki, de ne felejtsd el átírni a feladót! Ez majd biztos lefoglalja egy ideig..."

MEGASZÁNALOM!!!!!

Kedves Georgejr!

megköszönve korábbi pozitív hozzáállásodat, jelezném, hogy a MÁV-hoz eredetileg 2010. január 28-án elküldött panaszomra a mai napig se érkezett válasz, csak a mondhatni "semmitmondó" szokásos típusválasz, abból viszont 2 is. Legutóbbi levelemet mellékelem:

Üdv,

Micimackó

 

Tisztelt MÁV!

2010. január 28-án küldtem egy panaszoslevelet a MÁV-Start honlapon keresztül, melyre érdemi választ azóta sem kaptam. Egyszerű utasként nem gondolom, hogy annyira bonyolult problémára kívántam volna rávilágítani, amit 2 hónap alatt se lehetne megoldani. Emlékeztetőül arról volt szó, hogy Vecsés-Kertekalján a vonat hamarabb elindult, semmint az utasok le- és felszálltak volna. Egyszerű utasként a jegyvizsgálót (akinek le kellett volna szállni és indítani a szerelvényt) és a mozdonyvezetőt (akinek indulás előtt nem ártott volna kinézni) figyelmeztetni kellene, hogy a munkájukat lennének szívesek az előírásoknak megfelelően végezni ...

A honlapon az szerepel, hogy a válaszadási idő 15 nap - ehhez február 27-én (azaz a megjelölt határidő kétszeri elteltével!) kaptam egy közbenső levelet, melyben tájékoztatnak, hogy az ügy bonyolultsága miatt csak később kapok választ.

Válasz helyett 2010. március 18-án újabb közbenső levelet kaptam, ami tartalmában szóról szóra megegyezik az előzővel, csak az aláírója más. Ezzel a levéllel az a gondom, hogy nem lehet tudni, hogy mire is vonatkozik, miután időközben egy másik ügyben is panasszal fordultam Társaságukhoz.

Tisztelettel azt szeretném kérdezni, hogy - a formaleveleken túl -  az eredeti panaszommal kapcsolatban, mi történt az előző két hónapban???

Tisztelettel:

Micimackó

 

A MÁV-Start nem tartja be a saját szabályzatát

A munkavállalók sem tartják be mindig a szabályzatot, de a  mint tudjuk fejétől büdös a hal. Ez történt itt is: Olvasónk kártérítést kért, mert a helyjegye olyan helyre szólt, ami az adott vonalon nem létezett. A MÁV-Start 15 nap helyett 38 nap után válaszolt, lobogtatva a szabályzatot, mondván nem köteles a kártérítésre, mert nem igazolta az utas a jegyvágóval, hogy bizony nem volt 13-as számú ülőhely az adott vonaton. Az ismét vicces, hogy a Nyíregyháza-Miskolc távon egy darab jegyvágóval nem találkozott olvasónk, ergo ezek szerint neki kellett volna megkeresnie(?). Ez mind nagyon szép, de ha egyedül zsúfolt vonaton nagy pakkokkal utazol nyilván nem fogsz a kaller után rohangálni. A másik, miért nem tudja (hajlandó) a MÁV-Start visszaellenőrízni az adatokat? Olvasónk levelezése alant:

 

Tisztelt DÁ

 A 2010.03.23.-án érkezett válaszlevelét nem tudom elfogadni. 

Ennek okai a következőek:

- egyrészt úgy vélem, hogy nem az én dolgom a jegyvizsgálót keresgélni a vonaton,

- másrészt úgy gondolom, hogy 2010 hajnalán a MÁV-START Zrt. már csak képes arra, hogy leellenőrizze azt az apró dolgot, hogy 2010.02.14-én milyen személyszállító kocsit közlekedtetett az IC 565 számú vonat 23 kocsijaként. Ha pedig a kérdéses kocsi megvan, akkor csak akad olyan ember a MÁV-START-on belül, aki azt is meg tudja mondani, hogy az adott kocsiban van-e 13-as számú ülőhely vagy nincs.

 Ha ez a dolog nem megy, akkor kérem biztosítsanak számomra egy helyet a szervezetükben, mert valószínűnek tartom, hogy én képes lennék a fent említett dolgok elvégzésére, megközelítőleg 5 perc alatt. Ehhez pedig csak egy telefonra és megfelelő számítógépes háttértámogatásra lenne szükségem, de gondolom/remélem 2010-ben már ez sem számít szitokszónak az Önök szemében.

 A jegyvizsgáló megkereséséhez még csak annyit fűznék hozzá, hogy legyenek szívesek kivizsgálni annak az okát is, hogy a jegyvizsgáló miért nem volt képes kezelni a jegyünket, és itt az egész kocsi utazószemélyzetét értem, a Nyíregyháza-Miskolc út alatt. Mi volt az az ok, amiért nem végezte el azt a munkát, amelyért a fizetését egyébként felveszi? Már csak azért is érdekelne a dolog, mert én, mint adófizető állampolgár (nem az állami szférában dolgozom, tehát tényleges adófizető vagyok) nem szeretném egy olyan ember munkáját finanszírozni, aki nem végzi el a reá kiszabott feladatot.

 Ezeknek a tényeknek/információknak a birtokában kérném panaszom felülvizsgálatát, illetve a 15 napos válaszküldési határidő betartását:

"IV. FEJEZET

PANASZKEZELÉS ÉS IGÉNYÉRVÉNYESÍTÉS

Észrevételek bejelentése és kezelése

1.6. Az utas által megtett észrevételre a MÁV-START 15 napon belül reagál. A határidő kezdete az a nap, amikor a

levelet az Ügyfélszolgálat részére kézbesítették, az elektronikus levél az Ügyfélszolgálat számítógépén megjelent,

a telefonbeszélgetés megtörtént, illetve a MÁV-START Utasok könyvébe a bejegyzést megtették.

1.7. A MÁV-START az észrevétel kivizsgálását haladéktalanul megkezdi, és ha a vizsgálat határidőben lefolytatható,

a határidő lejártáig érdemi választ küld. Amennyiben a vizsgálat lefolytatása – hatóság, más vasútvállalat

megkeresése, munkavállaló meghallgatása stb. miatt – több időt igényel, a MÁV-START a 15 napos határidőn

belül közbenső értesítést küld, melyben tájékoztatja az utast az addig megtett intézkedésekről."

 

Az én olvasatomban ez azt jelenti, hogy Önök még a saját szabályzatukat sem képesek betartani, hiszen az elektronikus formátumú panaszomat még 2010.02.14.-én megtettem, visszajelzést pedig csak 2010.03.24.-én adtak! Ezen időpontok között pedig még barátok (de mi nem vagyunk azok, így ez nem számít) közt is több mint egy hónap telt el. Tehát az Üzletszabályzatukat legyenek szívesek csak akkor "lobogtatni", ha abból az Önökre eső részeket maradéktalanul betartották, mert ebben az országban nem csak jogok, hanem bizony kötelességek is vannak! Az én részemről ilyen kötelesség pl. az adó befizetése, az Önök oldaláról pedig pl. a jogos panaszoktól mentes szolgáltatás biztosítása!

 

Tisztelettel:

KSZL

Miskolc

 

 

eszrevetel@mav-start.hu írta:

 Tisztelt KSZL                                             

 

Köszönettel vettük a Társaságunk részére elektronikus úton tett bejegyzését, mellyel kapcsolatban az alábbiakról tájékoztatjuk.

 

Az utazása során tapasztalt kellemetlenség miatt szíves elnézését kérjük. Tájékoztatjuk, hogy Üzletszabályzatunk I. Rész, III. Fejezet, 1.8.5. pontja – amely megtekinthető hivatalos honlapunkon, valamint állomásaink személypénztáraiban – egyértelműen kimondja, hogy Társaságunk elégtelen helybiztosítás esetén mentesül a visszatérítési kötelezettség alól, amennyiben: 

- az utas részére a vonat indulásától számított 30 percen belül azonos kocsiosztályban ülőhelyet biztosított;

-az utas a helyhiányt a vonaton a jegyvizsgálóval nem igazoltatta.

A fent leírtak alapján Társaságunknak sajnos nem áll módjában az Ön által felhasznált helybiztosítás díját visszatéríteni.

 

Megkeresését köszönjük, és a jövőben is szívesen fogadjuk. 

Üdvözlettel:

 

Van egyáltalán kényelmi különbség az első és másodosztályú kocsik között?

Már régóta gondolkozom, hogy mi a büdös fene a különbség az első és a másodosztályú kocsik között.

1. ugyanolyan retkes mint a másodosztály,
2. semmivel sem kénylemesebb, 
3. a plüss ülések vagy bolhásak, vagy tiszta pororsak, vagy gyanús foltokkal terepmintára vannak festve

De tényleg semmi, de semmi különbség nincs, csak az árukban. Az abszolút kedvenc, amikor a vasutasok szépen beülnek az elsőosztályra akkor is, amikor az egész vonat tele van, és a másodosztályú jeggyel utazókat még a peronról is kizavarják... (A legjobb, hogy az arcképesek nagy része másodosztályra szól... ) Ez az egész akkor a legszánalmasabb, amikor csúcsidő van, és még a wc-ben is állnak az emberek lapjával.  
Szumma-szummárum az egész első osztály dolog egy marha nagy átb*szás, lehúzás...Naív dolog azt várni, hogy ez valaha is változik, mert ugye Mutyisztánban élünk, ahol az ár/érték arány soha nem a vásárlónak kedvez. Károly levele a témában lapozás után

 

Tovább

NAGYÍTÁS: Magyar vonattal ukrán síneken

 "Kárpátalja Expressz néven indult nosztalgiavonat pénteken: a Monarchia körvasútjának Ukrajnán és Románián keresztülívelő kárpátaljai szakaszán visszatért a Nyugati pályaudvarra. A történelmi vonatkirándulás célja a regionális együttműködés felélesztése volt, így az expressz 250 utasa minden állomáson pogácsával, pálinkával és polgármesteri beszédekkel lett gazdagabb. "

A képre kattintva csodaszép fotókat lát

süti beállítások módosítása