Tavaly augusztus elején reggel korán Sárospatakról vonattal mentünk
volna Tornanádaskára. Az utolsó kocsiba szálltunk, mert kerékpárokat
is vittünk. 7-re értünk Miskolcra, néhány percünk volt az átszállásra.
Csak 3-an voltunk 3 bicajjal, és mivel felszállók is voltak, mert a
vonat továbbközlekedett, nem tartott sokáig a lekászálódás. Egyből
indultunk a peron másik végénél, az eggyel alacsonyabb sorszámú
vágányon álló piros motorvonat felé, de már késő volt: ha az első
kocsiból szálltunk volna le, és nagyon siettünk volna, akkor talán
elértük volna a tornanádaskai csatlakozást. A következő vonat két óra
múlva ment. Panaszainkra egy ott levő kalauz azt mondta, hogy nem mi
vagyunk az elsők, akik így jártak. A kérdésre, hogy miért van ez így,
javasolta, hogy tegyünk panaszt. Erre ugyan nem került sor, de azok
után, hogy kihasználatlanság címén számos szárnyvonalat bezártak,
megértettem, miért van kevés utas ezeken a mellékvonalakon.
Pali és a csatlakozás
Szegény Pali is felült a csatlakozós mesének:( Tegyél panaszt, de hiába ez a szokás....