MÁV utaspanaszok, késések, információk.

Új MÁV blog

Ezüst nyíl

2011. december 13. - walteristvan

Az úgynevezett védett kormányzati vezetők utazásaira a vasút mindig nagy gondot fordított. De gondolom, hogy más közlekedési ágnál is így történt.

Az utazás általában kormányzati különvonatokkal történt. Ezek a különvonatok legtöbbször a kormányfő igényei alapján készültek.

Ilyen különvonat volt a közismert "Árpád"  (MÁV 20-26-os), ami a GANZ-ban készült 1934-40 között. Volt egy termes motoros kocsi is kormányzati utazásokra, ez volt a LÉL  (MÁV 49), ez is a GANZ-ban készült 1936-ban. Szintén a GANZ-ban készült 1944-ben a "Hargita" nevű  Bbmotor, amivel Rákosi Mátyás utazgatott.

Nem tudom, hogy van-e valaki, aki nem hallotta a  Győri Vagongyár egykori vezérigazgatójának nevét? Horvát Edének hívták.  Nagyhatalmú vezető volt.

Lehetett is.  Körülbelül háromszázezer ember dolgozott a Vagongyárban. A népnyelv úgy hívta a Dunántúlt uraló két vezető birodalmát, hogy "Ede-lény", a Horváth Ede után, és Burger-land, a bábolnai vezér nevéből eredeztetve (aki az ötös fogatot ajándékozta Hruscsovnak).

Horváth Ede a vezetőmérnökével felkereste Kádár Jánost és felajánlotta, hogy a Horthyéktól örökölt, elöregedett kormányzati vonat helyett a Vagongyár készít egy új kormányzati vonatot. A vezérigazgató először felajánlotta, hogy a vonatot ajándékba adja gyár, de ezt Kádár nem fogadta el.  Végül valamelyik minisztérium kifizette, hogy mennyit, arra utaló feljegyzést nem találtam.

Kádárnak az volt a kérése, hogy legyen rajta egy különszoba, ahol sakkozni, kártyázni lehet és két kijárata legyen.  Ez el is készült 16 fő részére. A vonaton volt még konyha, fürdőszoba, zuhanyozó, 2 és 4 fős hálórész is.

Amikor a vonat,  a hozzátartozó kormányzati előfutó, felvezető szerelvénnyel együtt, elkészült, az egyik szakember hiányolta, hogy az elején nincs vörös csillag. Horváth Ede megnyugtatta:  "Az öreg személyes kívánsága szerint nem került az elejére vörös csillag!"

A kormányzati vonatot, valószínűleg a színe miatt,  "Ezüst nyíl"-nak nevezték el.

Akkoriban úgy ment, hogy este elindultak vele az ország vezetői és reggelre megérkeztek a kívánt helyre (Prága, Varsó, Berlin, Bécs, Belgrád, vagy Várna), nem zavarta őket senki. A kormányzati különvonatok közlekedésére külön Utasítást szerkesztettek, az F. 10-est. A tetejére rá volt írva, hogy:  "Szigorúan bizalmas!"

Az ilyen vonatok közlekedéséről, főleg a menetrendjéről, csak a főnököket értesítették. A főnök aztán megtette a szükséges intézkedéseket. A vonaton utazók valószínű nem is tudtak róla, hogy mennyi embert kellett mozgósítani egy kormányzati különvonat közlekedtetéséhez.

Csak néhány teendő: A vonatnak menetrendet kellett készíteni, a konkrét igények szerint. Hol álljon meg, meddig közlekedjen stb.? Személyzetet kellett hozzá biztosítani.  Műszaki kísérőt, forgalmi kísérőt, mozdonyvezetőt és nem utolsó sorban Vonatparancsnokot, aki az egész vonat biztonságáért felelt, tehát az ő utasításait kellett a személyzetnek követni. Értesíteni kellett az érdekelt dolgozókat a főnökökön keresztül.

Az érintett útvonalon a vasúti pályát legalább háromszorosan be kellett járni, ellenőrizni. A vasúti forgalmi osztály a menet előtt 24 órával járművel utazott végig a vonalon. A pályamesterek a saját vonalrészüket  (a győri például Tatától Hegyeshalomig, ha nem Győrig jött a különvonat) a várható érkezés előtt legalább 2 órával.

Az állomásfőnökök az állomás területén levő váltókat, vágányokat ellenőrizték. A távközlő és biztosítóberendezési főnökség arra ügyelt, nehogy a vonat közlekedése közben történjen jelző vagy sorompó meghibásodás. A főnököknek ezen kívül ügyeleti szolgálatot kellett teljesíteni, azokon az állomásokon is ahol a vonat áthaladt (az érkezés előtt legalább egy órával).

De képzeljék csak el a főnökök helyzetét.  Mindenre ügyelni.  Minden szolgálati helyre megfelelő embert állítani, az ott dolgozón kívül egy ügyeletest is. Törődni kellett azzal, hogy a különvonat által érintett vágány mellett mindkét oldalon legalább két vágány szabad legyen (kivéve a szigetperonos állomásokon).

A tolatási mozgásokat a vonat érkezése előtt legalább 10 perccel be kellett fejezni. De a főnök már fél órával előbb is a száját rágta:  - Hagyjátok már abba a tolatást! A főnöknek azután olyan helyen kellett a vonatot "fogadni", hogy a vonatról látható legyen.  A kiinduló és a végállomás főnökének jelentési kötelezettsége is volt a védett vezető felé.

A különvonat legtöbbször három részből állt. Az  előfutó ill felvezetőből  (mindig kíváncsi voltam rá, de sohasem tudtam meg, hogy az ezen szolgálatot teljesítők ugyan mennyi pénzt kaptak, hiszen az életüket tehették kockára).  Ezután következett  kb. 15 percnyire a kormányzati szerelvény, amit szintén kb. 15 perc múlva az után biztosító követett. A három egység között a vágányútat megbontani, feloldani nem volt szabad.

A vonatok részére a forgalmi szolgálattevő engedélyt csak a főnök jelenlétében kérhetett illetve adhatott.  Ráadásul a vonatok engedélyét  az úgynevezett Fejrovatos naplóban
örökirónnal kellett beírni  (ehhez tudni kell, hogy a szabályok szerint ebbe a naplóba csak tintairónnal volt szabad írni, amiről tapasztalatom szerint a mai fiatalok azt sem tudják mi fán termett  -  mármint a tintaceruza), ráadásul kétszer kellett kérni az engedélyt és beírni is kétszer kellett.

Kétvágányú pályán a menet, a másik vágányon közlekedő vonattal nem találkozhatott. Azon az állomáson, ahol a vonat végállomása volt, a főnök napokig nem aludt, mert azon izgult, hogy minden rendben menjen.

A szabály az volt, hogy a vonatot úgy kellett megállítani, hogy a kiszállásra kijelölt lépcső a meghatározott helyen legyen. Ezt úgy lehetett elérni, hogy a szerelvényt le kellett mérni a vezetőállás ablakától a leszállásra kijelölt lépcsőig, és a  "Megállás helye" jelzőt úgy kellett a vágány mellett elhelyezni, hogy a mozdonyvezető, ha úgy állította meg a vonatot, hogy az ablak a táblával egyvonalban legyen, akkor a szőnyeget a lépcsőhöz előre el lehetett helyezni.

A kormányzati különvonatok általában probléma nélkül leközlekedtek. Az a néhány aprónak mondható eset, ami mégis előfordult, a legközelebbi sztoriban kerül terítékre.

A különvonat szerelvényéről még annyit elmesélek, hogy jelenleg a kormányfőink nem utaznak vele.  Egy időben elterjedt, hogy Orbán Viktor és Medgyesy is utazott vele, de ez csak kacsa. A szerelvényt ma cégek, üzemek, sőt magánszemélyek is bérbe vehetik rendezvények vagy például lakodalmak rendezésére.

 



A bejegyzés trackback címe:

https://mav.blog.hu/api/trackback/id/tr923459606

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2011.12.13. 11:25:11

Sikerült a panaszbeküldőn kommentelnem.

Akkor újra:

Az előfutó sokáig a 263-as Szergej volt. Legalább is az Északiban és Fradiban is azt mondták az öregek.

fővizsgáló 2011.12.13. 11:45:09

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: az ezüstnyílnak volt külön előfutója, mely hasonlított hozzá, csak rövidebb volt.... De előfutó volt Nohab...,stb.
Egy alkalommal 120-al robogó ellenvonatból petárdát vágtak hozzá, nyoma sem maradt.... Voltam, utaztam rajta, még ma is luxuskategória a felszereltsége

Traktoros 2011.12.13. 12:32:48

Én a 265-ösről hallottam ugyanezt, az a mai napig Fradi leginkább tip-top szergeje :)

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2011.12.13. 12:50:18

263? 265? Lehet rosszul emlékszem. Már több mint 20 éve mondták.

Snake 2011.12.13. 13:32:29

Ja, majd el felejtettem: volt még M41-es is K gép, aaz alacsony tengelyterhelhetőségű vonalak miatt. Valamint az ezüstnyíllal párhuzamosan volt rendszeresítve egy hagyományos, mozdonyvontatású kormányvonat is.

Nagymoli 2011.12.13. 15:53:32

Sosem akartam politikus lenni, nem vonzottak a korrupciós dolgok, népbutítások, zsebtömések, stb, ami divat "odafent"! De a vonat miatt azért visszatartanám a viszolygásom a politikusoktól :-D

záporjózsi 2011.12.13. 16:00:38

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Igen, ezek voltak. A 263 már régóta nem csillog, a 265-tel tovább próbálkoztak.

"Burger-land"
Nem Burgert Róbert volt az? Mert akikor Burgertland.

A Kádár alatt már oldódott a különvonatos para, korábban, illetve egyes még nagyobb hatású et-k megjelenésekor viszont katonai biztosítással mentek, az állomásokon az átmenő mellett nem lehetett vonat, utána is csak 2 tehervonat úgy, hogy ne lehessen átlátni, illetve annak a külső oldalán élőerős (sorállományú) védelem. A vonatmenet előtt órákkal már elhelyezték a katonákat a vonal teljes hosszán, szűk látótávolságra, egymással szembe 2-t.

Törzsgyökeres szentesi 2011.12.13. 21:34:32

Két előfutó szergej volt egyszerre. Volt idő, amikor 263 és a 265-ös is betöltötte ezt a szerepet.

Snake 2011.12.14. 01:09:32

Még annyit, hogy az Árpád sorozat elsődlegesen távolsági gyorsmotorvonat volt. Az más kérdés, hogy előfordult kormányzati meneteken. A kormányzati meneteket azonban akkoriban főleg a Turán szerelvénnyel (tulajdonképpen x db kocsiból álló mozdonyvontatású vonat, amit igény szerint variáltak) bonyolították le.

Tehát ha kormányvonatról van szó, akkor nagyvonalakban, a teljesség igénye nélkül így nézett ki a fejlődés:
1846 - nádori kocsi
1884 - Righoffer udvari szerelvény
1896 - Ganz millenniumi udvari szerelvény (a Righofferrel párhuzamosan)
1936 - LÉL motorkocsi
40-es évek - Turán szerelvény
1951 - Az egyik Hargita kormányzati célúvá alakítása
60-as évek - Dunakeszi kocsikból átalakított szerelvény
1969 - "Ezüstnyíl" Rába motorvonat

Ezen kívül még számos különcélú kocsi létezett, melyek pl. a MÁV bizottsági kocsijai, a Néphadsereg vezetésének járművei vagy éppen az ideiglenesen hazánkban állomásozó szovjet haderő parancsnokának motorkocsija. Továbbá időnként közforgalmú kocsikkal is bonyolítottak/bonyolítanak le ilyen meneteket. 2008-ban pl. Kanada főkormányzója az akkor új 3. generációs IC kocsik egyikén utazott Budapestről Dunakeszire.

Snake 2011.12.14. 15:00:03

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: A Turán kocsijai a korszak személykocsijaitól kívülről nem sokban különböztek.

Az 54-es kocsi pl. így nézett ki néhány éve: www.freeweb.hu/vasutikocsi/kc/61559910054-7~2.jpg

Különlegességként talán a "forgószínpados" autószállító kocsit tudnám kiemelni: picasaweb.google.com/115820656351840504935/VasTiKiLlTSBudapest#5248418502251955170

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2011.12.14. 15:40:31

@Snake: Így már tudom. Az autószállító a Vasúttörténetiben megvolt.

akkor 2011.12.15. 08:57:28

Én egyszer, még a '90-es évek második felében átéltem egy ilyen kormányzati menetet. Nem emlékszem pontosan, milyen alkalomból, de mintha valamilyen áthelyezett kormányülés lett volna Debrecenben egy ünnep alkalmából (márc. 15. vagy okt. 23.). Egy szintén Debrecenbe tartó gyorsvonaton utaztam.

Kabán félreraktak minket már fél órával előtte, pedig a vonat simán be tudott volna érni Debrecenbe még a kormányzati vonat előtt. Az előfutó egy V43-as volt, nem emlékszem a pályaszámára. Majd jött az Árpád kormányzati vonatként. Utánfutó pedig, emlékeim szerint, nem is volt. Minden egység látszólag max. sebességgel (120 km/h) döngetett át az állomáson, simán lehetett őket bámulni a nyitott ablakból. Bár mintha a sorompóknál végig a vonalon katonai őrség lett volna... Már régen volt, kopnak az emlékek...

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2011.12.15. 14:58:12

Tán a Meggyesi kormány ment egyszer Szolnokra, őnekik egy plusz komfort kocsi volt a vonathoz kapcsolva.

2011.12.20. 15:48:38

Nekem is sikerült a gugliba kommentálni. Keresztapám szakács volt anno a kormányzati vonaton (is). Göncz Árpád idején jött nyugdíjba, de még Castronak is főzött hazai látogatása alkalmával. A kormányzati vonattal is ők utaztak, állandó személyzet volt, nem mehetett akárki. Ha kellett akkor autó jött értük, előre ők sem tudták, mikor van indulás valahová.
süti beállítások módosítása