MÁV utaspanaszok, késések, információk.

Új MÁV blog

Teret kell nyernie a vasútnak

2011. október 12. - Vittore.

Szarvas Ferenc, a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója egy soproni tanácskozáson szólalt fel. A beszédében elmondta mindazon dolgokat, melyekért mi, illetve a blog kommentelői is gyakran panaszkodnak: a vasút majdnem ugyanolyan drága, mint az autózás, növelni kell a szolgáltatás színvonalát, a géppark elöregedett, így le kell cserélni..

Íme a hír:

MÁV-vezér: teret kell nyernie a vasútnak

A vasút térnyerésére van szükség, ehhez pedig vonzóvá kell tenni ezt a szállítási formát - hangoztatta egy soproni szakmai tanácskozáson  a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója.

Szarvas Ferenc a rendezvényen hangoztatta: a második világháború vége óta vesztő pozícióban volt vasút: ezen kell most fordítani. Példaként említette, hogy Magyarországon harminc év alatt a vasúti személyszállítás volumene a felére, az áruszállításé a harmadára esett.

Álláspontja szerint érdemi intézkedésekre van szükség, amelyek a vasút felé terelik a megrendelőket, legyen szó útdíjról, vagy annak a - Nyugat-Európában már működő - rendszernek valamiféle átvételéről, amely szerint bizonyos árukat egy meghatározott távolságon túl csak sínen lehet szállítani.

Rámutatott: árban is fel kell vennie a versenyt az egyéni közlekedéssel a vasútnak; ma egy ember egy irányba utazása nagyjából annyiba kerül autóval, mint vasúton. Ha ez az arány két embernél lenne egyező, akkor az "jóval erősebb késztetést jelentene", hogy többen válasszák a kötött pályás közlekedést.

A szolgáltatás színvonalának emelésére is szükség volna. Ha nem is nyugat-európai,de ne is balkáni állapotok uralkodjanak a vasútállomásokon - fogalmazott -, amelyeknek döntő többsége ma ebből a szempontból "a józanul elvárható szint alatt teljesít".

Lényeges elemként említette a gördülő állomány megújítását is, hozzátéve, egy konszolidált közlekedési társaság már részben vagy egészben piaci alapokon is fejleszthet ezen a területen. Megjegyezte:  egy 30-40 éves élettartamú eszköz beszerzéséhez nemigen lehet piaci finanszírozót találni.

Hangsúlyozta: az ötven éves élettartamú síneket és negyven évig szolgáló gördülőállományt kezelő cég komoly működési tartalékokat tudna feltárni, ha előre tervezhetne.

Dávid Ilona, a Győr-Sopron-Ebenfurti Vasút Zrt. (GYSEV) elnök-vezérigazgatója a konferencián köszöntőjében hangoztatta: a két vasúttársaság nem egymással van versenyben, hanem az egyéni közlekedéssel.

Az elnök-vezérigazgató arról számolt be, hogy nagyobb zökkenők nélkül sikerült átvennie a GYSEV-nek a hónap elején a MÁV-tól átkerült pályavasutakat.

Elmondta azt is, hogy a meglévő három mellé hét Jenbacher motorkocsit vásároltak, amelyek menettulajdonságai és a kényelmi szempontok alapján is jobbak azoknál a szerelvényeknél, amelyek eddig jártak ezeken a vonalakon. Alkalmasak a 120 kilométeres tempóra, több utast tudnak szállítani, jobban gyorsulnak, intenzívebb és csendesebben fékeznak. Nagyobb súlyuk miatt pedig baleset esetén biztosabb pályatartásuk - sorolta Dávid Ilona.

Szólt arról is: az új vonalakon is közlekednek majd az ÖBB-től vásárolt Schlieren vagonok, amelyekhez igénybe veszik a MÁV-Trakció szolgáltatásait; cserébe a GYSEV a mostaninál több vontatást vállal a másik társaság IC-vonatainál.

Forrás: MTI

Veled is hasonló történt? Történeted, észrevételed, fontos közlendőd van, mely megjelenthet itt, az Új MÁV Blogon? Az e-mailt az ujmavblog@gmail.com címre küldheted, és mi kitesszük történeted!




Elindult hírlevelünk, ha érdekel a vasút, vagy olvashatónak találtad ezt a bejegyzést, akkor kattints ide, és olvasd a részleteket!

A bejegyzés trackback címe:

https://mav.blog.hu/api/trackback/id/tr953297335

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

rickyramirez 2011.10.12. 15:04:31

Ha a jegyárak felől közelítjük meg a dolgokat, akkor egyértelmű, hogy a teljes árú jegyek árának jelentős mérséklésére lenne szükség. Ez bizonyosan nem fog bekövetkezni, sőt, valószínűleg csak egy-két kedvezmény esetében lesz kisebb kedvezménycsökkentés, szóval a teljesárú jegy vásárlására kényszerülő melós számára továbbra sem lesz vonzó a vasút.

Mai hír: A MÁV Zrt. közbeszerzési pályázatot írt ki 13,8 milliárd forint átstrukturálási hitelfelvételre, mert az állam - az ígéreteivel ellentétben - mégsem vállalja át 300 milliárd forint összegben a MÁV adósságait. Mit jelent ez? Azt, hogy a MÁV újabb hitelt akar felvenni, hogy a meglévő hiteleket fizetni tudja, és végérvényesen kiderült, hogy a kormány ismét hazudott, mert semmi nem fog megvalósulni az adósságátvállalásból (és jegyezzük meg, szintén hazudtak, amikor a 2007-ben és 2009-ben bezárt mellékvonalak újranyitását ígérték, amiből nagy csinnadrattával úrja is nyitottak négyet, aztán a többi azóta is zárva). Egy ilyen helyzetben ugyan hogyan, miből akarja az elnök-vezérigazgató a "gördülőállomány" átlagéletkorát csökkenteni?

Szarvas Ferenc azt is mondta, hogy "Magyarországon harminc év alatt a vasúti személyszállítás volumene a felére esett". Ezzel szemben máshol azt olvasom, hogy: "A MÁV-nál az utaskilométer mért teljesítménye 1992 óta nemhogy nem csökkent, de még nőtt is. Ebben a budapesti agglomeráció növekvő lakosságszáma és a távolsági forgalomban a minőségi InterCity vonatok nagy száma is szerepet játszott", továbbá hogy: "A MÁV utasainak száma stabilan 150 millió körül van". Na akkor most ki mond igazat?

Adani 2011.10.12. 15:21:01

Ez mind szép és jó ,de szavak helyett tetteket is kéne látni. Hosszú évek kitartó munkájával sikerült majdnem minden mellékvonalról elüldözni a teherszállítást, 2003-ban pl. egy tollvonással indoklás nélkül majdnem 200 kis állomáson rendeletileg lett betiltva a teherforgalom. Arra nem gondoltak, h a kamionok nem a 10-20 km-el odébb lévő nagyobb állomásokig viszi majd az árut hanem a megrendelőig lásd. pl. Kondoros esetét, ahol 2003 elején is hatalmas teherforgalom volt hetente Szergej vontatta súlyos tehervonatok, aztán egy csapásra ment minden közútra miután onnan nem vittek el semmit, hülye lett volna bárki Nagyszénásig kamionnal vinni elvitette inkább a megrendelőig.
Miért kellett ócskavasáron kihajítani meg leselejtezni több 10-12 tengelyterhelésű pályára alkalmas teherkocsit? Miért bontották el pl. Fábiánsebestyénben a rakodóvágányt az állomással együtt mikor most is hegyekben áll ott a cukorrépa, amit teherautóval visznek el? Ezt visszafordítani nagyon nehéz ha nem lehetetlen. Akit egyszer elüldöztek a vasúti fuvarozástól és mondjuk azóta már kamionparkot is vett nehéz lesz visszaterelni.

Az se rossz dolog, hogy csak sínen mehessen pár dolog pl. olyanok, amik nem romlandók és nagy tételben is lehet vinni, pl. kő, szén, fa, sóder stb.

Személyszállítás. Való igaz olcsóbbá kéne tenni, régen 4 diákjegy ára volt a benzinköltség többet is vonatoztunk. Jött 2007 és Kóka és egy csapásra több mint duplájára emelkedtek az árak. Régen olcsóbb volt a vonat mint a busz, ez is a vasútnak volt jó.

De pl. nézzük azokat a dolgokat, amihez nem kéne pénz vagy csak fillérek és sokat jelentenének. Pl. megállóhelyek áthelyezése vagy új megállók nyitása, amiért évek óta hiába könyörögnek sok helyen.

Eplény esete mrá klasszikus, nézzétek csak meg a térképen. Kettészeli a vasút ott megy el a központban. De persze ott nincs megállóhely, pedig már peront is építettek önkéntesek, de nem. A vasútállomás jó messze a falutól van egy völgyben.

Vagy pl. ami nekem aktuális, péntek este Szeghalomra megyek vonattal, és hát baromi messze a vasútállomás a központtól. De a sínek (elágazó állomás) két irányba is ott mennek el a város szélén jó 2 km-el közelebb a központhoz, mibe kerülne kijelölni ott egy megállót? Semmibe a peront akár lelkes önkéntesek is megépíthetnék Gádoroson és Gyopárosfürdőn is így történt.

Lehetne még sorolni hány ilyen hely van és ez csak az, amihez pénz se kéne csak akarat meg logika. Olyan költségcsökkentő dolgok pedig mint pl. feltétles megállóhelyek (ha nincs utascsere nem áll meg a vonat), kis forgalmú vonalon szóló Bzmot esetén kalauz nélküli közlekedés (a mozdonyvezető is adhat jegyet) nem is beszéltem.

Adani 2011.10.12. 15:33:00

@rickyramirez:

Összesen 11 mellékvonalat nyitottak újra többségben olyanokat, amiket értelme is volt, ill. badarság volt bezárni pl. Pápa-Csorna, ahol leghangosabbak voltak a vasutat visszasírók és azóta láss csodát van utas rajta, él és virul a vonal.

Mindent újranyitni badarság, pl. a Pécs-Pécsvárad elővárosi vonalként jó lenne, de legalább stabil 60-ra fel kéne újítani, mert egy 20-al tötyögő vonat nem utasvonzó ez tény.

A Kecskeméti kisvasút remek elővárosi vonal lehetne ha rászánnák 1 km autópálya árát és felhoznák stabil 60 km/h-s sebességre (itt még a személykocsival is versenyképes lenn ennyinél, mert egy földúton poroszkáló kocsinál (pláne esős, saras időben) még ez a sebesség is jobb. De pl. egy Kisszénás-Kondoros vonal személyszállításra sehogy sem életképes, teherforgalom lehetne sőt lenne is ha nem üldözik el, de személyforgalom nem lesz .Síntaxi szolgáltatás maximum, ami még működhet.

Vésztő-Körösnagyharsány is max. akkor ha megépül a hiány 2 km és Nagyváradig mehet a vonat, és oda se ártana egy komolyabb felújítás.

lyken 2011.10.12. 19:58:31

Jelenleg a vasút sokszor a Volánnal sem versenyképes. Akkor mit akarnak? Szarvas úrtól mindig csak "jó lenne teret nyerni" típusú szövegeket lehet olvasni, meg útdíjra való célzásokat. Olyat nem, hogy jegyárcsökkentéssel utast nyerni. Vagy MÁV cégeken belül bevezetni a felelősség fogalmát és felállítani egy szigorú, életszerű minőségbiztosítási rendszert a munkamenetre. Ehelyett megy a hagymázas álmodozás.

Ha egy versenyszférás cég veszteséges, akkor nem oszt prémiumot, eladja a céges kocsikat és hasonlók. Az árából fedez egyéb életfontosságú folyamatokat. Mondjuk egy minőségbiztosítási rendszer megtervezését és bevezetését, amit aztán be is tartat...

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2011.10.12. 23:51:04

"MÁV-vezér: teret kell nyernie a vasútnak"
- Még csak a címet olvastam, de már rossz szájízem volt.

"Álláspontja szerint érdemi intézkedésekre van szükség, amelyek a vasút felé terelik a megrendelőket, legyen szó útdíjról, vagy annak a - Nyugat-Európában már működő - rendszernek valamiféle átvételéről, amely szerint bizonyos árukat egy meghatározott távolságon túl csak sínen lehet szállítani."
- Érdemi intézkedések: Egy pályafelújítás vajon érdemi dolog-e?
Vajon normális dolog-e, hogy egy Nyugati Esztergom közötti távot,mely 53 km, a vonat másfél óra alatt tesz meg? Normális dolog, hogy manapság majd minden héten olvasni komoly késésekről, melyek biztber hiba miatt vannak, illetve fekve maradt gép miatt. Mi lenne az érdemi intézkedés, ami ahhoz lenne szükséges, hogy a biztber ne romoljon el? Megjegyzem 20 évvel ezelőtt a biztber még működött, nem hibásodott meg.
Ki akar olyan vonatra felülni, ahol a biztber minden héten beszarik?
- Útdíj: Mi lenne ha a MÁV a saját fütyülőjével verné a csalánt?
Ez a degenerált hozzáállás, miszerint rendeletileg lehetetlenítsük el a konkurenciát, nem is tud megfoganni egy egészséges agyban, csak egy állami mammut fejében.
- Nyugat Európában egy bizonyos távolság/mennyiség/rendszeresség felett egyszerűen nem éri meg közúton szállítani.
Nyugat Európában a tehrvonatok 100-al mennek, itthon 2-3 kivételtől eltekintve még fővonalon sem mennek annyival.

"A szolgáltatás színvonalának emelésére is szükség volna. Ha nem is nyugat-európai,de ne is balkáni állapotok uralkodjanak a vasútállomásokon - fogalmazott -, amelyeknek döntő többsége ma ebből a szempontból "a józanul elvárható szint alatt teljesít"."
- Miért ne uralkodjanak nyugati állapotok? Miért érjük be célkitűzésként megint egy átmeneti megoldással?

SvenH. (törölt) 2011.10.13. 02:21:34

ternyeres lehet am az is hogy jol beszoppantanak masokat...
ezzel nincsen semmi gond, gyakorlatilag a tojas vs tyuk problematikajat oldjak fel... (=ha lenne sok vonat akkor tobben hasznalnak, mert gyakran jar, de addig nem lesz sok vonat amig keves utas van)
egy kis piactorzito nem is olyan rossz, csak tudjak hogy olyan fele torzitsanak ami kesobb rentabilis lesz, es ne az idiota mellekvonalakat ahol semmi forgalom nincsen abba ontsek a penzt...
piactorzito alatt nem megtiltast ertek hanem csak a megdragitast :)

a ternyeres eszkozei:
- rendes km alapu autopalyadij a kamionoknak
- budapesti dugodij bevezetese, ezzel megdragitjak a Bpre valo bejutas koltseget igy relative olcsobbodik a MAV
- nagyvarosok kozotti utazashoz csak a MAV kapjon tamogatast...

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2011.10.13. 02:42:26

@SvenH.:

- rendes km alapu autopalyadij a kamionoknak
Ez támogatható. Már ma is sok országban működik a Go-box, az a baj, hogy eddig ahány ország, annyi box

- budapesti dugodij bevezetese, ezzel megdragitjak a Bpre valo bejutas koltseget igy relative olcsobbodik a
MAV
Pilisborosjenő, Üröm, Nagykovácsi, Solymár, Budakeszi, Telki, Páty, Budaörs, Törökbálint, Érd-Parkváros
Ezekről a helyekről a vonat nem alternatíva, mert nincs, vagy az állomás elérése az egyéb utazás idejének 30%-át is képes kitenni.
Mikor fogom azt hallani, hogy valaki, vagy a MÁV, vagy a Volán Páty-Bia között olyan buszjáratot indít be, ami ráhord a vasútra?
Vagy akár csak Bián belül lenne ráhordás a vasútra.

- nagyvarosok kozotti utazashoz csak a MAV kapjon tamogatast...
Pécs-Szeged, Kecskemét-Székesfehérvár, Veszprém-Győr, Debrecen-Békéscsaba,....

SvenH. (törölt) 2011.10.13. 10:00:40

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: ja bocsi....
Bp - Debrecen, meg Bp - osszes polusvaros, polusvaros - polusvaros kozott nem
jo tudom egy kicsit Bp soviniszta vagyok :)

mint fentebb irtam Bp soviniszta vagyok, szopjanak a Telkiek meg az osszes tobbi vasut nelkuli agglomer, nem kellett volna oda kikoltoznie ahol nincsen vonat

záporjózsi 2011.10.13. 19:56:31

Mondott is valamit vagy csak beszélt?

Nagymoli 2011.10.13. 21:17:06

Máv-Starték eléggé sok levélkét küldtek, némi menetrendmódosítással. Karbantartás, átépítés? hirlevel.mav-start.hu/index.php?hrlv_zh=korabbi_levelek_level&id=1672 <--- Engem spec ez érint. Nem járok idén vonattal, nem veszek MÁV Start kártyát, majd csak ha normális szolgáltatást nyújtanak. 33km/h nem épp az. Kíváncsi lennék, mit csinálnak, min dolgoznak! Hihetetlen leamortizált a vasút errefelé! Tiszteletem a munkásoké, akik a hideg őszi napokon küzdenek a végtelen párhuzamosokkal. Sok sok évi elmaradás van, de csak foltozgatásra tippelek! Valakinek esetleg van pontosabb infója? Hasonló hírek BP Nyugati-Esztergom vonalról is...

Ahoj- 2011.10.13. 22:06:32

Szeretném azt is megkérdezni valakitől hogy a GYSEV 2012-től átvesz megint egy csomó vasútvonalat Ny-Mo-on.

Miért is nem építjük a bazinagy vízfejet a MÁV-nál, ha már a vasútvonal 1/5-ét más cég üzemelteti 1/5 -ét meg bezárták?

Mert ők okosan kiadják megszüntetésre, meg átadják a GYSEVnek, de ennek a sok öltönyös léhűtő vezetőnek a számát valahogy nem látom hogy csökkenne, ahol csökken az meg a létra legalján lévő kocsiösszekapcsoló meg kerékkalapácsoló, akinek a bére filléres tétel a sok vezető fizetéséhez képest. A vezetőség meg luxusirodába költözött az elmúlt években. MEGÉRDEMLIK a mi adónkból?

MI szükség ENNYI vezetőre? Ezért tart itt a vasút ahol, az egészet vagy át kéne adni a GYSEVnek, vagy beszántani a francba, a fővonal megmaradna, a szárnyvoalat meg vegye át az önkormányzat vagy maradjon a busz

www.mav.hu/vezetok.php

Ahoj- 2011.10.13. 22:08:31

Bp - Kecskemét között lényegesen olcsóbb a busz mint a Vonat. Akkor itt hol van az azonos menetdíj? Tömve is vannak a buszok!

Ahoj- 2011.10.13. 22:11:47

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Pécs szeged között azért a busz lényegesen rövidebb mint a vonat . Ott maradhatna a busz, de hogy Bp - Győr / Veszprém / Kecskemét / Szentes között félórás követés van az durva

Nagymoli 2011.10.13. 22:23:25

@Ahoj-: Persze, hogy megérdemlik! Azt is megérdemelték mindenféle magasságos nagyhatalmú vezető urak, hogy kölcsönöket vegyenek fel a nevünkben, tapsoljanak el, és velünk fizettessék meg! Ebbe soha nem fogsz tudni beleszólni... :-/ Mindenki tudja, hogy sok dolog nem logikus, nem jogos, és nem is a "közjóért" történik, csak épp nem tud/mer senki semmit tenni... Minden a pénzről, profitról, és korrupcióról szól. A vasút egy külön állam az államban, mért lenne jobb az országunktól? GYSEV valamit nagyon jól csinál. Legalábbis közel annyi panaszt nem hallani róluk. Náluk a vízfej is kissebb? :-)

Adani 2011.10.13. 22:40:30

@Ahoj-:

Mert a busz kevesebb km-t megy. Vasúton meg Cegléd felé kell kerülni. Mert ugye ott a lajosi vonal, de az egyrészt elég gyenge állapotban van másrészt meg nem járnak a vonatok csak Mizséig, nem pedig Kecskemétig.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2011.10.13. 23:45:10

@Ahoj-:

Kecskemét-Székesfehérvár,

Veszprém-Győr,

Debrecen-Békéscsaba,

dennisthemenace 2011.10.15. 21:15:06

Útdíj, persze.. Marhaság. A kamionok jórésze darabárú szeruen szállít, néha egy tucat címre. Ezzel nem lehet versenyezni, mert ma már az ugyfelek tobsége nem akar az állomásra kimenni és onnét behordani az árut, ha egyszer házhoz is rendelheti.

Adani 2011.10.16. 11:04:23

@dennisthemenace:

Vasúton is mehet házig ha a közelben van pálya és van vagy építenek iparvágányt.

Shaguar XKE 2011.10.16. 17:51:34

@Adani: Na ja. De az áruszállításban ma már a kisebb tételek dominálnak, két-három raklapos tételek. Nem akar senki raktározni, mert az sokkal tobbe kerul, mint egy rendszeres, kisebb tomegu beszállítás megszervezése.

Adani 2011.10.16. 20:52:49

@Shaguar XKE:

Anno mikor sok kisállomásról elüldözték a teherforgalmat, pont ezt mondták ,h 1-2 kocsiért nem fog a tolatós teher kimenni ,mert minek? Csakhogy egy vonalon több kisállomási van és ha mindenhol csak egy kocsit vesz fel akkor is a végére már lehet megpakolt tehervonatod.

Viszont pl. építőipari cégek vagy tüzép telepek rendelkeznek nagy udvarral meg placcal, oda meg elfér több dombnyi szén, tégla, sóder stb is. Az meg mehet vonattal bőven ráadásul ezek mind olyan dolgok ,amik nem érzékenyek, végtelen ideig eláll, nem romlandó, szabadban is nyugodtan tárolhatod ( kő, tégla stb.)

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2011.10.16. 21:09:55

@Adani:

A mai viszonyok között a tüzépesek nem szeretik, ha az udvarukon áll több hegy szén, sóder stb, mert abban a pénzük áll. Nem kevés pénzük.
süti beállítások módosítása