MÁV utaspanaszok, késések, információk.

Új MÁV blog

Logikusabb ütemezés, odafigyelés a kerékpárosokra

2011. július 16. - Vittore.

Laci még június elején küldött egy levelet, ami valahogyan elkeveredett, hát most íme, olvashatja mindenki. Annál is inkább érdemes elolvasni, mert Laci logikusan végigvezeti az ütemes menetrendből eredő késéseket, vonatokkal példálózva és javaslatot is tesz a megoldásra.

Emellett a kerékpárosokat is védelmébe veszi, hiszen nincs is annál idegesítőbb dolog, mint amikor a kerékpárszállító kocsi helyét össze-vissza cserélgetik, s a vonat beérkezése után kell fel-alá rohangálni a bringákkal.

Ha Laci olvas minket, remélhetőleg azóta megkapta a választ is az ügyfélszolgálattól, s azt is elküldi nekünk. Íme a levél:

Tisztelt MÁV-Start!

A 70-es vonal néhány sajátosságára szeretném felhívni a figyelmüket. Alapvetően nem vagyok elégedetlen a szolgáltatásaikkal, azonban néhány év utazási tapasztalat alapján megosztanék Önökkel egy-két ötletet, hogy miként lehetne csupán józan ésszel, pénz befektetése nélkül sokat javítani a szolgáltatásaik minőségén.

1. Az egyik örök téma, a menetrend betartása, különös tekintettel a 70-es vonal, Szob - Budapesti-Nyugati  viszonylaton szolgálatban lévő, 2147. sz. személyvonat közlekedtetésére. A fenti, általam napi gyakorisággal igénybevett vonat menetrend szerint 7.26 perckor indul Szobról és 8:34 perckor érkezne Budapest-Nyugati pályaudvarra. Azért csak érkezne, mert leszámítva néhány kivételes esetet, gyakorlatilag 95%-ban leginkább feleslegesen, 5 percet meghaladóan késéssel érkezik a Nyugatiba.

A probléma nem az egyébként sem jelentős 5 perc késéssel van (még ha ez a gyakorlatban inkább kb. 8-10 perces pontatlanságot is jelent), hanem hogy ez jórészt feleslegesen történik. A gond nem is ennek az egy vonatnak a késése, hanem hogy ez jelentősen befolyásolja az utána következő 2-3 vonat menetrendjét is. Jó néhány éve már, hogy - talán elsőként -ezen a vonalon bevezették az ütemes menetrendet, így egy kiszámítható, gyors és szállítási kapacitásban megfelelő szolgáltatást tudtak kínálni a Vác fele közlekedőknek.  Ez roppantul üdítő az utasok számára, azonban a menetrend és az útvonal (egy sínpár, elosztó szerepet betöltő pályaudvarok vonatfogadó képessége) sajátossága, hogy a késés is ütemes lett. Az ütemes menetrend sajnos csak addig tartható, amíg a vonatok legfeljebb 2-3 percet késnek, az ezt meghaladó késések halmozottan okozzák a menetrend összeomlását. A 2147. sz. vonat pont egy ilyen áldozata a nem túl szerencsés forgalomirányításnak és okozója a hétköznapi menetrendben egy kisebb tébolynak. Dunakeszi-Gyártelep állomás, ahol felszállok a vonatra a következő felállás szerint működne egy átlagos hétköznap, Budapest irányában:

7.53: 2217. sz. személyvonat  (Vác - Budapest-Nyugati) érkezik,

kb. 8.04: Metropol EuroNight (Berlin - Budapest-Keleti) áthalad,

8.13: 2147. sz. gyorsított személyvonat, Szob - Budapesti-Nyugati  érkezik,

8.23: 2317. sz. személyvonat, Vác - Budapest-Nyugati érkezik,

kb. 8.35: 2157. sz. zónázó, Szob - Budapest-Nyugati áthalad

A fenti álomszerű képet azonban a Metropol EuroNight állandó késése (avagy valami Nagymaros környékén fennálló forgalmi akadály, amely gyanús arányosságban áll a Metropol késével - amennyit késik a Metropol, arányosan kb. annyit késik a 2147-es is) befolyásolja.  A hétköznapok menetrendje a gyakorlatban kb. így néz ki:

kb. 7.55: a 2217. sz. személyvonat az ELVIRA szerint kb. 2-3 perces késéssel érkezik (érdekes, hogy az ezt a vonatot megelőző, csúcsforgalomban lévő menetrendben standard a kb. 2-5 perc késés, és ennél csak ritkán több),

kb. 8.12: a Metropol EuroNight, mely a 2147. sz. gyorsított személyvonat idejében halad át az állomáson. Valljuk be, nem túl logikus ötlet azért félreállítani a 2147-est kb. Nagymaros-Verőce magasságában és váratni kb. 5-6 percig, hogy utolórje a Metropol EN és megelőzze. Ahelyett, hogy hagynák a vonatot menetrend szerint haladni és a Metropolt kb. további 2 percre feltartanák, a jóval több utast szállító gyorsított személyvonat nem késne Rákospalota-Újpestig. Ráadásul ez a Metropol számára sem jelentene további késést, mivel a gyorsított személy sem áll meg Újpestig.

kb. 8.21: megérkezik a 2147. sz. gyorsított személyvonat (a Nyugatiba rendszerint ugyanannyi késéssel érkezik, kb. 8.41)

kb. 8.31: megérkezik a 2317. sz. személyvonat (Nyugatiba rendszerint ennél valamivel kevesebb késéssel érkezik, kb. 8.56)

kb. 8.40 2157. sz. zónázó kb. Istvántelek után utoléri az előtte kb. 7 percet késő 2317. sz. személyvonatot, így végül kb. 9.00 körül érkezik a Nyugatiba.

A fenti folyamattal talán elég szemléletesen írtam le, hogy a 2147. sz. gyorsított vonat késése miként borítja ütemesen a menetrendet. Laikus ember szemével nézve a fenti ötlet (ha 5 percnél többet késik a Metropol EN, akkor vagy egyáltalán nem állítják félre a 2147-est Nagymaros környékén vagy csak pl. Gödön) sokat javítana az ebben az időszakban ezekkel a vonatokkal közlekedők kiszolgálásán. Ennél már csak az valamivel a viccessebb, amikor a Metropol 15 perc késéssel érkezik (ez kb. hetente elő is fordul), mert ekkor nemcsak a fent említett 3 vonat esik áldozatául, hanem a Vác állomáson lévő csatlakozási rend miatt még további 2 vonat fog 10-15 percet késni, hangsúlyozandó: jórészt feleslegesen.

2. Vonatok összeállítása a 70-es vonalon, avagy hogyan (nem) veszik figyelembe a kerékpárral közlekedő utasok igényeit. A vonalon jellemzően kétféle típusú vonatot közlekedtet a MÁV: hernyókat (BDVmot  és BVhmot), illetve Posta BHV kocsikat, V43-as mozdonnyal. A Váctól Budapest Nyugati pályaudvarig, csúcsidőben közlekedő vonatok pedig szinte kizárólag csak az utóbbiból kerültek ki, mégpedig olyan kocsisorrendben, hogy reggel a Nyugati felé mindig a vezérlőkocsival kezdődött az összeállítás, amit kb. 5 kocsi illetve a végén a gép követett. Néhány hónappal ezelőtt azonban valamilyen okból néhány vonatnál megváltoztatták az összeállítást és most vegyes sorrendben közlekednek ezek a vonatok, ugyanazzal a járatszámmal - néha (többségében) a mozdony van a vonat elején néha pedig a vezérlőkocsi. A kisebbik része a dolognak, hogy mivel a legnagyobb forgalmú állomásoknak Vác és Nyugati között ezen a végén van a kijáratuk és mivel ezért valamivel nagyobb tömeg utazik a vonatok elején ezért a mozdonyt követő 1-2 kocsiban érezhetően nő a zsúfoltság. A nagyobbik probléma, hogy mivel ezeken a vonatokon hivatalosan a vezérlőkocsiban kialakított kerékpárszállító részben lehet a kerékpárokat szállítani, a változó összeállítású vonat nehéz helyzet elé állítja a kerékpárosokat.

Nem egyszer fordult elő, hogy azért álltunk egy állomáson, mert meg kellett várni, hogy a kerékpáros a vonat elejére vagy a végére tekerjen és szabályosan szálljon fel - persze akármelyik kocsiba is felrakhatná a biciklit, de a jegyvizsgáló ekkor joggal figyelmeztethetné a szabályok megfelelő betartására. Mivel ezen a vonalon elég nagy a kerékpáros forgalom, ráadásul a 70-es vonal néhány vonata a 100-as vonallal közös, ezért apró, de sok kellemetlenségtől kímélnék meg a bicikliseket (és az utazókat) ha konstans összeállítást használnának azonos járatszámon. Akár visszatérhetnének az eredeti összeállításra (mozdony a Budapest felé közlekedve a vonat végén, a Nyugatiban így a vezérlőkocsi lenne elől), mellyel a kerékpár nélkül utazók is nyernének a zsúfoltság csökkenése miatt, vagy megfordíthatnák végérvényesen az összeállítást. Ez is jelentéktelennek tűnő dolog, azonban a mindennapi ingázás során roppantul idegesítő tud lenni.

Remélem, hogy ezen a két javaslaton elgondolkoznak és esetleg pozitív döntést hoznak vele kapcsolatban.

(tájékoztatásul levelemet, az "Új MÁV blog" c. internetes fórum szerkesztőjének is megküldtem)

Segítségüket előre is köszönöm, tisztelettel,

xxx

 

Veled is hasonló történt? Történeted, észrevételed, fontos közlendőd van, mely megjelenthet itt, az Új MÁV Blogon? Az e-mailt az ujmavblog@gmail.com címre küldheted, és mi kitesszük történeted!



Elindult hírlevelünk, ha érdekel a vasút, vagy olvashatónak találtad ezt a bejegyzést, akkor kattints ide, és olvasd a részleteket!

A bejegyzés trackback címe:

https://mav.blog.hu/api/trackback/id/tr753071629

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2011.07.16. 09:50:41

2-3 perces késésekhez:

Régen mondta egy ismerős mozdonyvezető, hogy személyvonattal mindig 1-2 percet késni kel, mert akkor érkeznek, utasok le-fel, és indulnak. Ha egy hosszabb állomásközön esetleg hoz 2 percet, és annyival korábban érkeznek, akkor a jegyvizsgálónak a szerelvény mellett kell állnia, ha esik, ha fúj, ha meleg, ha hideg van.

A 1990-táján jártam termelési gyakorlatra a Dunakeszi járműjavítóba, a posztban vázolt szitu már akkor létezett, csak akkor a nemzetközi vonatot másképp hívták, és reggel 6:20 körül volt Dunakeszin.

Reggel vagy azt láttuk, hogy a befele vonat késik, vagy azt, hogy a befele vonat mögött araszol a nemzetközi.

Kerékpárszállítás:
A posztolónak a felvetése jogos!

Mozvez 2011.07.16. 15:51:17

Tisztelt posztoló!
A szerelvény összeállítás minden esetben azonos. Csak az iránya változik attól függően, hogy merre közlekedett az adott szerelvény, mivel egyes estekben a szerelvény valamilyen okból megfordul: pl a szerelvény Szolnokról nyugatin át vagy rákosrendezőn (közvetlen) keresztül kerül Szobra/Vácra illetve Vácról/Szobról Szolnokra. Ilyenkor a delta miatt megfordul a szerelvény iránya. Ezt soha nem fogja senki garantálni, hogy hogyan áll.

gcsabi 2011.07.16. 16:03:18

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:
Ritkán sikerül annyira késve menesztenem egy vonatot, hogy valaki ne fusson így is utána :)
Ahol "standart" késések vannak, az a menetrend hibáját jelzi! Be nem kalkulált technológiai idők, szűk kapacitások, nem valós pályasebességgel számolás ...stb.
Az ütemes menetrend-a mi viszonyaink között- legnagyobb hibája, hogy olyan szűk követési rendekkel, gép- és szerelvényfordulókkal számol, ami sokszor messze van a realitásoktól. A késések megszaporodása és állandósulása sokszor ennek a számlájára írható. Elég sok helyen estek áldozatul mellékvonali csatlakozások, keletkeztek túl rövid átszállási idők vagy éppen 10-15 perces tartózkodási idők. Ezzel a pálya és gördülőállományi színvonallal a gazdasági szempontból kellő forduló és kihasználtsági alapokat sokszor lehetetlen hozni. Ráadásul nálunk
"történelmileg" úgy alakult, hogy hihetetlen BP: centrikus a vasúthálózatunk.

Benbe · http://www.benbe.hu 2011.07.16. 16:04:15

@Mozvez: Bizony, és emiatt az elmúlt 5 évben is folyton változott, hogy melyik végén van a vonatnak a kerékpárszállító kocsi. Fura, hogy a posztolónak ez nem tűnt fel.

Változtatni lehetne rajta - plusz 2-3 szerelvénnyel lehetne olyan fordát csinálni, hogy mindig minden a megfelelő irányba forogjon, ez évi mondjuk +5-6 Mrd forint, plusz a szerelvények ára (ez néhány tíz milliárd forint). Tessék fizetni!

A késés oka pedig, hogy Vác és Nagymaros állomások között a Duna völgyének oldalában futó pálya támfala megrogyott, így a három vágány helyett csak kettő használható, pont a Szob-Vác irányú vágány nem. Mivel a harmadik vágányt csak a balassagyarmati vonatok tudják használni, Vác és Nagymaros között effektíve csak egy vágány van forgalomban (és lesz még egy pár évig).

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2011.07.16. 16:19:39

@Mozvez: Hegyeshalom után, de főleg Salzburg után ez sosem volt gond, arrafelé ott áll meg a kerékpáros (babakocsis, rokkant) peron, ahova fel van festve. MINDIG.

Mozvez 2011.07.16. 16:23:48

@Benbe: Szép álom lenne ha ez így működne. Több ok miatt nem lehet.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2011.07.16. 16:24:18

@Benbe:

"A késés oka pedig, hogy Vác és Nagymaros ... Vác és Nagymaros között effektíve csak egy vágány van forgalomban (és lesz még egy pár évig)."
- 2002-ben a Rajna parti vasútra ráomlott a hegyoldal. Nem tudom, mennyi ideig volt káosz, mert volt, DE helyreállították 2-3- hónap alatt, de lehet kevesebb.

"Változtatni lehetne rajta - plusz 2-3 szerelvénnyel lehetne olyan fordát csinálni, hogy mindig minden a megfelelő irányba forogjon, ez évi mondjuk +5-6 Mrd forint, plusz a szerelvények ára (ez néhány tíz milliárd forint). Tessék fizetni!"
- Fizetem, pedig nem is ülök mostanában vonaton. Csak adózom.

Benbe · http://www.benbe.hu 2011.07.16. 16:36:20

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Nem, nem fizeted, mert szerencsére optimális fordulót csináltak, így legalább erre a hülyeségre nem folyik el egy csomó plusz pénz (a vonat messziről látszik, eleve oda gurulhatna a T. biciklis, ahol a kocsi van, hiszen ismeri azt a három lehetőséget, ami lehet).

A németekkel ne példálózzunk, ők többet költenek egyetlen pályaudvar átépítésére, mint mi a teljes magyar vasútra egy évben. Az a több, mint 150 éves töltés menthetetlenül tönkrement, teljesen újat kell építeni a helyére. Mivel viszont az a vágány senkinek nem hiányzik, nem nagyon akaródzik a finanszírozása.

Janicsár 2011.07.16. 16:56:04

Nem tudom miből van kiszámolva az 5-6 Mrd, de szerintem a bringás problèma megoldható lenne azzal is ha bemondanâ a hangos, hogy elől v hátul van a biciklis kocsi.

Mozvez 2011.07.16. 17:05:58

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: tudod a németek motorvonatot használnak vagy pedig betétkocsiként van, Magyarországon az ingavonati vezérlőkocsi általában a kerékpárszállító rész. A németeknél és máshol is a kerékpárt nagyrészt csak a vasútállomásig viszik...

Mozvez 2011.07.16. 17:12:13

@Janicsár: A legjobb tudod az mikor a mozdonyvezető is indulás előtt tudja meg merre van :D.

gcsabi 2011.07.16. 17:25:24

@Janicsár:
Ilyen költséghatékony, egyszerű és logikus megoldás nem szokott az eszünkbe jutni:)
5-6 milliárdot,-szigorúan fejben-viszont bármikor el tudunk költeni:) !
Simán lehetne a hangos szövegkönyvbe azonos vonatszámhoz két szöveget-első-utolsó kocsi a kerékpárszállításra kijelölt-és az előző állomáson, amikor a forgalmász közli az indulást hozzátenni, hogy hol a vezérlőkocsi. Optimális esetben a vonatindító adhat egy fax-ot, ic kocsiszámnál néha szoktak, az aktuális összeállításról.
Ha a START hirdetne állást, nehogy jelentkezz, mert csak összezavarnád a megszokott "rendszert" :)

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2011.07.16. 18:38:04

@Benbe:

Tudom, hogy szereted a vasutat, én is szeretem.

De éppen 300 mrd Ft, azaz háromszáz-milliárd Forint, számmal kiírva 300 000 000 000 Ft közpénzt öntenek éppen a MÁV-ba, ne mondd, hogy nem fizetek!

Ez a kibaszott 300 mrd Ft nagyon sok mindenre elég lenne! A jegybanki kamata ennek a pénznek másodperenként 570 Ft!

Tudod ha a MÁV akarná, akkor megoldaná.

Tudok annyit a MÁV-ról, hogy olyasmikre kurva büszkék, amik máshol 30-40-50 éve a mindennapi standardhoz tartoznak.

Addig, amíg ez a hozzáállás uralkodik, nem is lesz változás.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2011.07.16. 18:39:56

@Benbe:

"A németekkel ne példálózzunk,"

Miért ne? Maradjunk a BSAV? (Béka Segge alatti Vasút)

Vagy fejlődni akarunk, és kitűzünk egy célt, egy magas lécet, amit el szeretnénk érni.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2011.07.16. 18:42:44

@Mozvez:
Babakocsi? Kerekesszék? azokat nem csak az állomásig viszik, és nem szopnak vele, hogy éppen hol a kocsi.

"Magyarországon az ingavonati vezérlőkocsi általában a kerékpárszállító rész. "
- Fogalmazzuk egyszerűen: A vezérlőkocsi egykori posta- poggyász-szakaszára felfestették a kerékpár-piktogrammot.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2011.07.16. 18:44:53

@Janicsár:

Kiindulási alapnak elfogadom. De ehhez működő hangosbemondók is kellenének.

Kimérős szaloncukor (Lédig) 2011.07.16. 19:07:35

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:
"- Fogalmazzuk egyszerűen: A vezérlőkocsi egykori posta- poggyász-szakaszára felfestették a kerékpár-piktogrammot. "

Rosszul fogalmazol egyszerűbben.
A ma közlekedő vezérlőkocsik 95%-ának építésének idején már nem volt se posta se poggyászfuvarozás, így mozdvez mondata helyes volt.

Kimérős szaloncukor (Lédig) 2011.07.16. 19:11:15

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:
Amíg az a hozzáállás uralkodik, hogy az állam a megrendelt szolgáltatás ellenértékét SOHA nem fizeti meg teljes mértékben (sőt elenésző értékben fizeti meg) és ezzel saját tulajdonú vállalatát sokadjára is ismételten adósságba hajtja, addig ne várj változást.
Aztán 10 év múlva mikor már százmilliárdos az adóggás aminek nagy részét a tulajdonos állam okozta, akkor nagy kegyesen, az embereket megetetve az "elengedjük a máv adósságát" dumával szépen kifizetik azt a pénzt, amit 10 éven keresztül nem tettek meg.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2011.07.16. 19:22:02

@Kimérős szaloncukor (Lédig):

Ha a nagyfelújításukat veszed alapul, akkor nem. Mikor jött ki az első Bhv?

Abban, hogy az állam nem fizet, igazad van. de ettől még önmagában nem oldódnának meg a MÁV gondjai.

Kimérős szaloncukor (Lédig) 2011.07.16. 19:30:19

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:
Kb 10 éve. De már a patkányszürke vezérlőkben is kerékpárszakasznak készült a poggyásztér.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2011.07.16. 20:00:17

@Kimérős szaloncukor (Lédig):

hu.wikipedia.org/wiki/Bhv

"Bhv

A MÁV egyik legnagyobb darabszámú kocsitípusa. Alapvetően helyközi és elővárosi vonatokra tervezték őket. A 20-27 100 középszámúak 1961-1962 és 1964-1970 között, a 20-07-es középszámúak pedig 1970-1972 között készültek Dunakeszin. Mai formájukat az 1983-1992 közötti főjavítások során alakították ki. Jelenleg 223 darab "klasszikus" Bhv van állományban. (Számuk a korszerűsítések miatt folyamatosan csökken.) A 20-27-esek egy része átépült Posta Bhv-vá, a többi selejtezve lett. Engedélyezett sebességük: 100 km/h"

Kimérős szaloncukor (Lédig) 2011.07.16. 20:29:04

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:
Jaaa, hogy te a régi Bhv-król beszéltél. Azért ezeket már nem szoktuk nagyfelújításként emlegetni, főleg, hogy idestova 25-30 éve történt meg...
Illetve nem is nagyon gondoltam ezekre lévén Bp. elővárosi forgalomban már elenyésző számban közlekednek.
Ellentétben a 20-05 -ös Bhv-król amik az elővárosi forgalom nagy hányadát adják, és max 10 évesek. Ezekben a kerékpáros szakasz annak is épült.

Mozvez 2011.07.17. 02:11:01

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Fogalmazhatok úgy is, hogy ha a szerelvény üzemszerűen működik akkor a mozdonytól legtávolabb eső kocsi:D. Van egy-két hagyományos kinézetű(kék színű) felújított kocsi aminek előterében van lehetőség kerékpárt szállítani, de ezek megint kiszámíthatatlan, hogy mikor kerül a szerelvénybe. Ezt motorvonatnál simán meglehetne oldani bár ott sem mindig, mert ha az is valamilyen oknál fogva "megfordul" akkor megint a festés nem ott lesz ahol kéne...

Pretoryan 2011.07.17. 20:46:38

@Benbe: "a vonat messziről látszik, eleve oda gurulhatna a T. biciklis, ahol a kocsi van, hiszen ismeri azt a három lehetőséget, ami lehet"

Egen! Messziről látszik kivéve:

- ha köd van
- ha pára van
- ha kanyar van az állomás elött
- ha a fák takarják a pálya részét
- ha nincs túl sok árnyék.

Minden más esetben látszik, de legkésőbb olyan 20m-rel az állomás előtt... Namost ilyenkor vidáman felpattansz a bringádra és a reggeli csúcsban: 1) átkerekezel a tömegen ahol 200-an állnak, nyár kivételével többségében fiatalok, gyerekek 2) leszállsz róla és eltolod a vezérlő kocsiig, amivel csak az a baj, hogy egy BDT-nél mondjuk 1 perc mire átcsoszogsz, kerülgetve a fel/leszállókat 3) felteszed a peronra ahol a hátsó kerekén állítod hogy elférjenek az utasok plusz a kalauz megbüntet ha nem jó fej.
Te melyiket választanád? (amúgy érdekelne az a 3. lehetőség amiből lehet választani: elöl van hátul van: ... ide várom a 3. lehetőséget)

Mozvez 2011.07.18. 10:58:16

@Pretoryan:
1. vonat elején
2. vonat végén
3. mozdony utáni első kocsi (nem üzemszerű)

A te 3. lehetőséged viszont nekem több okból is probléma: a legfőbb, hogy menekülési útvonalnak van minősítve... a következő a tisztelt kerékpáros meg van sértve ha valakit összemocskol a kerékpárja és kiakarják vele fizettetni a felmerült mosodai költségeket (tisztelet a kivételnek)...

Én külföldön azt vettem észre, hogy hétköznapokon a kerékpárt a VASÚTÁLLOMÁSON lezárja vagy nem is zárja le az illető és úgy megy dolgozni. Majd a vasúttól munkahelyére tömegközlekedik (mert úgye nem hazai állapotok uralkodnak, hogy a másik vállalatnak ne legyen jó).

Pretoryan 2011.07.21. 13:52:41

@Mozvez: "Én külföldön azt vettem észre, hogy hétköznapokon a kerékpárt a VASÚTÁLLOMÁSON lezárja vagy nem is zárja le az illető és úgy megy dolgozni."

Olyan 6 éve én is így kezdtem, de miután két bringámat, és két U lakatomat veszítettem el 3 hónap alatt, inkább magammal viszem, ahogy írtam egy nem olyan régi postban a személy+kerékpár bérlet, az sokkal kifizetődőbb mint a MÁV+BKV bérlet...

"A te 3. lehetőséged viszont nekem több okból is probléma: a legfőbb, hogy menekülési útvonalnak van minősítve... a következő a tisztelt kerékpáros meg van sértve ha valakit összemocskol a kerékpárja és kiakarják vele fizettetni a felmerült mosodai költségeket (tisztelet a kivételnek)..."

Dehogy megyek én peronra. Eleget szopok a bringatárolós vonatrésszel is. Csak akkor szorulok peronra, ha BHV-kat kötnek egy mozdony után, és nincs bringaszállító. Akkor az első vagy utolsó kocsiban ott próbálok levegőt venni a seggemen keresztül.

"3. mozdony utáni első kocsi (nem üzemszerű)"

Egen van ilyen, de ez nálam még mindig belefér az első kategóriába. :-)

Mozvez 2011.07.22. 23:33:42

@Pretoryan: Látod ennyi a különbség a nyugat és Mo. között.

b.agoston 2011.07.28. 20:58:11

Már csak az a kérdés, hogy ki az a barom, aki olyan szerelvényfordulót jóváhagy, hogy akár egyetlen ingaszerelvény is úgy érkezzen fejpályaudvarra, hogy a mozdony van az ütközőbak felé?! Mi van, ha a mozdonyt ki kell cserélni a Nyugatiban?
A MÁV (és leányvállalatai) soha nem arról voltak híresek, hogy logikus sorrendben közlekedtessék a vonataikat...
süti beállítások módosítása