Csaba mai levelében ismét a jól ismert történetet olvashatjuk: levelezősként igazolás nélkül utazott. Bevallom, 2011-ben nem értem, miért kell még mindig ezzel a szarsággal foglalkozni, s főleg, hogy az átlagember honnan tudhatna erről a kötelezettségéről.

A történetben persze előkerül több pénztáros, kalauz, ügyfélszolgálatos, s a MÁV-tól megszokott módot mindenki mást mond és senki nem ért semmit sem:

Tisztelt Új MÁV Blog!

Az én történetem is rávilágít azokra a kaotikus és dühítő állapotokra, amelyek a
vasútnál uralkodnak. Lehetséges, hogy én is hibás vagyok abban, ahogy a lent
elmeséltek alakultak, hiszen nem tájékozódtam elég alaposan. Ezt a mai napig sem
sikerült eldöntenem, abban viszont biztos vagyok, hogy ez után inkább megyek
gyalog Pestről Debrecenbe semhogy a MÁV-ot válasszam.

Budapestről Sopronba jártam főiskolára az esetek 99%-ban autóval. Egyszer
azonban rákényszerültem arra, hogy vonattal menjek le. Levelezős hallgató voltam,
volt diákigazolványom is, olyan miért is ne alapon. Így a jegyem IC-re helyjeggyel kb.
3000 forint volt. A pénztárnál egész simán mentek a dolgok, 5-6 ember volt előttem,
hamar sorra kerültem és a pénztáros hölgy is udvarias volt. Kértem is egy diákjegyet
Sopronig, amit az igazolványom megtekintése után azonnal kiadott. Elindult a vonat,
aminek egyik hosszabb megállója Győr volt. Miután innen tovább indultunk megjelent
egy ellenőr, aki udvariasan és közvetlenül beszélgetve az utasokkal, írogatta alá a
jegyeket. Amikor rám került a sor én is átadtam a jegyemet és a diákigazolványomat,
majd ez a kedves ellenőr rövid tanulmányozás után közölte, hogy kéri az igazolást,
hogy én tényleg Pest és Sopron között járok iskolába. Erre én visszakérdeztem, hogy
miféle igazolást? Kértem, hogy nézze meg a jegyet, majd az igazolványt is. Ezen
rajta van, hogy Budapesten lakom, és az is, hogy Sopronban járok főiskolára. És
matrica is van rajta. Erre az volt a válasz, hogy ha nincs igazolásom akkor sajnos
meg kell büntessenek, de a pénzt vissza tudom kéri Sopronban a pénztárnál. Erre
megkérdeztem, hogy akkor minek fizessem ki? Mert azt muszáj, és mindenféle
ügyek, és leszállítás lesz a vége, ha nem fizetem ki. Vizsgám volt aznap, így
fizettem.

A leszállást követően érkezett a második pofon, ugyanis Sopronban, miután
15 percet álltam csomagokkal megrakva az üres, de nyitva tartó pénztárnál, egy
unott arcú asszony érkezett. Miután neki is elmondtam hogy jártam, kiült az arcára
az őszinte sajnálat, először megkérdezte, hogy „hát a pesti kollégák nem mondták
hogy kell igazolás?”, majd közölte, hogy nem segíthet, ugyanis a jegyemet a MÁV
adta ki, ez viszont a GySEV. Nincs mit szépíteni a dolgon, ekkor teljesen elborult az
agyam, és üvölteni kezdtem a szerencsétlen nővel. Azt, hogy pontosan mit mondtam
hosszú lenne leírni, de szerintem mindenki el tudja képzelni, hogy mik forogtak már a
fejemben. A pénztárosnő miután végighallgatta azt, hogy 3 percben vörös fejjel
szidom a magyar tömegközlekedést azt mondta, hogy legközelebb csak ott tudok
visszaigénylést kérni, ahol a jegyet vásároltam, ott is a forgalmi irodában. Ekkor
döntöttem úgy, hogy ezt végigtaposom, nem hagyom, hogy teljesen
megszívassanak. Mindenesetre megvettem a 40 (!) forintos igazolást.

Felfelé menet jegyváltásnál már rákérdeztem: - Teljesen biztos, hogy ezzel a
jeggyel gond nélkül eljutok a célállomásra? - Milyen problémára gondol? – jött vissza
a kérdés, mire én faképnél hagytam a pénztárost.

A visszaút már sima volt, gondolkodtam is azon, hogy vajon visszafelé miért
nem kértek semmilyen igazolást (ugyanis direkt nem vettem elő, hogy kipróbáljam,
hogy vajon mi fog történni. Az történt, hogy az ellenőr megnézte a jegyet, majd az
igazolványt, aláírta, megköszönte, végül tovább állt). Pesten az első utam a forgalmi
irodába vezetett, ahol az előttem lévő kettő (!!!) ember ügyének elintézésére potom
35 percet vártam. A pult mögött ülő hölgynek is felvázoltam az eseményeket, amire ő
azt mondta, hogy nem is érti, hogy fordulhatott ez elő, nem kellett volna
megbírságolni, és nem kellett volna kifizetnem sem. Vagy ha már így alakult,

Sopronban is visszaadhatták volna a pénzemet. Nekem eddigre elég volt már a
hócipőmben ahhoz, hogy ne mondjak semmit, csak türelmesen hallgattam. Végül
kaptam egy papírt, hogy menjek át a jegypénztárhoz, ott mindent ellenőriznek,
pecsételnek, és akkor jöjjek vissza és megkapom a pénzemet. Még 15 perc a
pénztárnál a sorban, majd másik 20 perc a forgalmi irodában, és már nálam is volt a
8000 forintom. Happy End!

Amit viszont a mai napig sem értek. Miért nem tudok hazánk határain belül úgy
utazni, hogy közben nem három állami, vagy az Isten tudja, milyen tulajdonú
társaság járatait használnám tudtomon kívül? Miért nem szól a pénztáros Pesten,
hogy ez meg ez így történhet, és kell vennem egy kis füzetecskét (ami, egyébként
teljesen felesleges, ugyanis a diákigazolványon rajta van a lakhely és az iskola
székhelye is)? Ez az igazolósdi nem teljesen normális dolog (vagy minden esetben
az), de gondolom, ha tudja az ember lenyeli a békát és eszerint jár el. Miért
bírságolnak egyáltalán meg, ha aztán visszakaphatom a pénzemet? És végül
miért nem lehet a GySEV-nél MÁV ügyeket elintézni, ha már egyszer mindkettő
Magyarországon belül „működik”? Végül miért van az, hogy a GySEV-es ellenőr és
pénztáros azt mondja, hogy nem segíthet, a MÁV-os meg dühöng, hogy ezt velük is
el lehetett volna intézni.

Számomra annyi a tanulság, hogy ha még egyszer vonattal utazok hazánkban,
akkor nem szabad elfelejteni gondolkodni azon, hogy vajon mi lehet a legnagyobb
ökörség amit bürokrácia szülni képes, és nem szabad elfelejteni azt sem, hogy erre
rá is kérdezzek. Azt viszont minden hozzám hasonlóan edzetlen utasnak ajánlom,
hogy utazás előtt olvassa át teljes egészében az összes a témával kapcsolatosan
elérhető honlapot, blogot, mindent. És persze a biztonság kedvéért hívja fel az
ügyfélszolgálatukat, hátha kimarad valami. A pénztárost úgy sem érdekli semmi, és
szinte biztos hogy nem fogja felhívni a figyelmünket semmilyen buktatóra.

Csaba.