MÁV utaspanaszok, késések, információk.

Új MÁV blog

Utazási igazolás

2011. június 10. - Vittore.

Csaba mai levelében ismét a jól ismert történetet olvashatjuk: levelezősként igazolás nélkül utazott. Bevallom, 2011-ben nem értem, miért kell még mindig ezzel a szarsággal foglalkozni, s főleg, hogy az átlagember honnan tudhatna erről a kötelezettségéről.

A történetben persze előkerül több pénztáros, kalauz, ügyfélszolgálatos, s a MÁV-tól megszokott módot mindenki mást mond és senki nem ért semmit sem:

Tisztelt Új MÁV Blog!

Az én történetem is rávilágít azokra a kaotikus és dühítő állapotokra, amelyek a
vasútnál uralkodnak. Lehetséges, hogy én is hibás vagyok abban, ahogy a lent
elmeséltek alakultak, hiszen nem tájékozódtam elég alaposan. Ezt a mai napig sem
sikerült eldöntenem, abban viszont biztos vagyok, hogy ez után inkább megyek
gyalog Pestről Debrecenbe semhogy a MÁV-ot válasszam.

Budapestről Sopronba jártam főiskolára az esetek 99%-ban autóval. Egyszer
azonban rákényszerültem arra, hogy vonattal menjek le. Levelezős hallgató voltam,
volt diákigazolványom is, olyan miért is ne alapon. Így a jegyem IC-re helyjeggyel kb.
3000 forint volt. A pénztárnál egész simán mentek a dolgok, 5-6 ember volt előttem,
hamar sorra kerültem és a pénztáros hölgy is udvarias volt. Kértem is egy diákjegyet
Sopronig, amit az igazolványom megtekintése után azonnal kiadott. Elindult a vonat,
aminek egyik hosszabb megállója Győr volt. Miután innen tovább indultunk megjelent
egy ellenőr, aki udvariasan és közvetlenül beszélgetve az utasokkal, írogatta alá a
jegyeket. Amikor rám került a sor én is átadtam a jegyemet és a diákigazolványomat,
majd ez a kedves ellenőr rövid tanulmányozás után közölte, hogy kéri az igazolást,
hogy én tényleg Pest és Sopron között járok iskolába. Erre én visszakérdeztem, hogy
miféle igazolást? Kértem, hogy nézze meg a jegyet, majd az igazolványt is. Ezen
rajta van, hogy Budapesten lakom, és az is, hogy Sopronban járok főiskolára. És
matrica is van rajta. Erre az volt a válasz, hogy ha nincs igazolásom akkor sajnos
meg kell büntessenek, de a pénzt vissza tudom kéri Sopronban a pénztárnál. Erre
megkérdeztem, hogy akkor minek fizessem ki? Mert azt muszáj, és mindenféle
ügyek, és leszállítás lesz a vége, ha nem fizetem ki. Vizsgám volt aznap, így
fizettem.

A leszállást követően érkezett a második pofon, ugyanis Sopronban, miután
15 percet álltam csomagokkal megrakva az üres, de nyitva tartó pénztárnál, egy
unott arcú asszony érkezett. Miután neki is elmondtam hogy jártam, kiült az arcára
az őszinte sajnálat, először megkérdezte, hogy „hát a pesti kollégák nem mondták
hogy kell igazolás?”, majd közölte, hogy nem segíthet, ugyanis a jegyemet a MÁV
adta ki, ez viszont a GySEV. Nincs mit szépíteni a dolgon, ekkor teljesen elborult az
agyam, és üvölteni kezdtem a szerencsétlen nővel. Azt, hogy pontosan mit mondtam
hosszú lenne leírni, de szerintem mindenki el tudja képzelni, hogy mik forogtak már a
fejemben. A pénztárosnő miután végighallgatta azt, hogy 3 percben vörös fejjel
szidom a magyar tömegközlekedést azt mondta, hogy legközelebb csak ott tudok
visszaigénylést kérni, ahol a jegyet vásároltam, ott is a forgalmi irodában. Ekkor
döntöttem úgy, hogy ezt végigtaposom, nem hagyom, hogy teljesen
megszívassanak. Mindenesetre megvettem a 40 (!) forintos igazolást.

Felfelé menet jegyváltásnál már rákérdeztem: - Teljesen biztos, hogy ezzel a
jeggyel gond nélkül eljutok a célállomásra? - Milyen problémára gondol? – jött vissza
a kérdés, mire én faképnél hagytam a pénztárost.

A visszaút már sima volt, gondolkodtam is azon, hogy vajon visszafelé miért
nem kértek semmilyen igazolást (ugyanis direkt nem vettem elő, hogy kipróbáljam,
hogy vajon mi fog történni. Az történt, hogy az ellenőr megnézte a jegyet, majd az
igazolványt, aláírta, megköszönte, végül tovább állt). Pesten az első utam a forgalmi
irodába vezetett, ahol az előttem lévő kettő (!!!) ember ügyének elintézésére potom
35 percet vártam. A pult mögött ülő hölgynek is felvázoltam az eseményeket, amire ő
azt mondta, hogy nem is érti, hogy fordulhatott ez elő, nem kellett volna
megbírságolni, és nem kellett volna kifizetnem sem. Vagy ha már így alakult,

Sopronban is visszaadhatták volna a pénzemet. Nekem eddigre elég volt már a
hócipőmben ahhoz, hogy ne mondjak semmit, csak türelmesen hallgattam. Végül
kaptam egy papírt, hogy menjek át a jegypénztárhoz, ott mindent ellenőriznek,
pecsételnek, és akkor jöjjek vissza és megkapom a pénzemet. Még 15 perc a
pénztárnál a sorban, majd másik 20 perc a forgalmi irodában, és már nálam is volt a
8000 forintom. Happy End!

Amit viszont a mai napig sem értek. Miért nem tudok hazánk határain belül úgy
utazni, hogy közben nem három állami, vagy az Isten tudja, milyen tulajdonú
társaság járatait használnám tudtomon kívül? Miért nem szól a pénztáros Pesten,
hogy ez meg ez így történhet, és kell vennem egy kis füzetecskét (ami, egyébként
teljesen felesleges, ugyanis a diákigazolványon rajta van a lakhely és az iskola
székhelye is)? Ez az igazolósdi nem teljesen normális dolog (vagy minden esetben
az), de gondolom, ha tudja az ember lenyeli a békát és eszerint jár el. Miért
bírságolnak egyáltalán meg, ha aztán visszakaphatom a pénzemet? És végül
miért nem lehet a GySEV-nél MÁV ügyeket elintézni, ha már egyszer mindkettő
Magyarországon belül „működik”? Végül miért van az, hogy a GySEV-es ellenőr és
pénztáros azt mondja, hogy nem segíthet, a MÁV-os meg dühöng, hogy ezt velük is
el lehetett volna intézni.

Számomra annyi a tanulság, hogy ha még egyszer vonattal utazok hazánkban,
akkor nem szabad elfelejteni gondolkodni azon, hogy vajon mi lehet a legnagyobb
ökörség amit bürokrácia szülni képes, és nem szabad elfelejteni azt sem, hogy erre
rá is kérdezzek. Azt viszont minden hozzám hasonlóan edzetlen utasnak ajánlom,
hogy utazás előtt olvassa át teljes egészében az összes a témával kapcsolatosan
elérhető honlapot, blogot, mindent. És persze a biztonság kedvéért hívja fel az
ügyfélszolgálatukat, hátha kimarad valami. A pénztárost úgy sem érdekli semmi, és
szinte biztos hogy nem fogja felhívni a figyelmünket semmilyen buktatóra.

Csaba.

  

Veled is hasonló történt? Történeted, észrevételed, fontos közlendőd van, mely megjelenthet itt, az Új MÁV Blogon? Az e-mailt az ujmavblog@gmail.com címre küldheted, és mi kitesszük történeted!



Kérlek töltsd ki egyperces kérdőívünket az olvasói levelekről! Szeretnénk még jobbá tenni az oldalt!

A bejegyzés trackback címe:

https://mav.blog.hu/api/trackback/id/tr152973492

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

lyken 2011.06.10. 21:11:05

Reméljük megjelenik majd itt is Felucca és elmagyarázza ismét, hogy a MÁV nem idegeníti el/szivatja/vegzálja az utasokat és hogy a vasút sokkal gazdaságosabb, kényelmesebb, komfortosabb, mint a kocsi.
Csak félve kérdezem: nem lenne egyszerűbb kirugni az ellenőrt? A 8000 ft utalgatása és könyvelgetése során kb 10% banki/könyvelési/bér költség keletkezik. Egy olyan összeg után amit felvettek, aztán visszaadtak. Basztatásképpen. Az ellenőrök gyakorlatilag a kallerek nyakára ültetett kápók. Nem lenne jobb megfizetni a kalauzokat, akik ennek hatására TALÁN utasbarátabb módon végeznék a dolgukat?

belekotyogok 2011.06.10. 21:57:39

@lyken: én is félve kérdezem, hogy vajon nem kellene egységes szabályrendszert használni minden pénztárban, kalauznak, ellenőrnek?
hát még ha ezeket az utasokkal is közölnék, az maga volna a gyönyör...

lyken 2011.06.10. 22:07:11

Ilyen kérdéseim nekem is voltak már. A válasz az szokott lenni, hogy rengetegféle szabály van és hogy ezeket nem lehet mind bebiflázni. Annyi pénzért meg, amit kapnak fizetésként, annyiért pláne nem. Egyszerűbb kikeresni a MÁV rendelkezések közül azt ami az igazadat bizonyítja és magaddal hurcolni kinyomtatva, highlightolva. Plusz egy ügyfélszolgálati állásfoglalást.

belekotyogok 2011.06.10. 22:21:21

@lyken: pont erre gondoltam, hogy kompletten kinyomtatom az egészet és fennhangon idézgetek passzusokat probléma esetén - segítséget nyújtva bajbajutott utastársaknak.

Nemrégiben a bkv-figyelős blogon állította egy bizonyára bkv-közeli fórumtárs, hogy az nem életszerű, hogy a buszsofőr mindig tudja a legfrissebb szabályzatot (ami alapján ugye dolgozik pl tudja, hogy hány kutyát engedhet fel a buszra egyidejűleg), nem elvárható, hogy otthon tanulgassa szabadidejében, meg hát nincs is mindenkinek internet. De az meg kötelező, hogy utasként mindig a legújabb verziót tudjam - de hiába tudom, ha a sofőr nem, és ezért szankcionál.

vanek ur 2011.06.10. 23:01:56

Ha az állandó vagy ideiglenes lakcímed Budapesten van, az egyetem székhelye meg Sopron, akkor a levelezős diákkal is gond nélkül lehet utazni úgy, hogy a jegy Budapestről Sopronba, vagy Sopronból Budapestre szól. A GYSEV-es kalauz (mert Győr után ő ellenőriz) ekkor feleslegesen szívózott.
Ha viszont a lakcímed nem Budapest, akkor kell az a bizonyos igazolás, hogy te a lakhelyedről Budapesten keresztül utazol Sopronba.
A levelezős diákigazolványra járó kedvezményt és a hozzá tartozó bürokráciát nem a MÁV és nem a GYSEV találta ki. A pontos feltételeket jogszabály határozza meg, mivel ezt a kedvezményt az állam adja.
Valóban nem árt néha utánanézni, mire jó a levelezős diákigazolvány, mert a levelezős diákok jópár olyan kedvezményre nem jogosultak, amire a nappalosok igen (pl. diákbérletet sem veheta BKV-ra).

vanek ur 2011.06.10. 23:11:13

Alaposabban átolvasva abszolút jogosan vetted igénybe a kedvezményt, a GYSEV-es jegyvizsgáló vagy nem tudta jól a szabályt, vagy - rosszindulatú feltételezéssel élve - meg akart vágni egy kis pénzre.
@belekotyogok: @lyken: A szabályrendszer egységes (mint azt írtam az előbb, a levelezősök kedvezményét jogszabály határozza meg), a probléma az, hogy tényleg jó sok szabály van. (Csak ami a honlapról is elérhető - Üzletszabályzat, kedvezmények - az is vagy 100 oldal, és ezen kívül van egy csomó egyéb, ami a munkavégzésre vonatkozik.) Teljesen emberi, hogy amivel gyakran találkozik, azt tudja, amivel meg ritkábban, azt nem annyira (vagy rosszul) tudja. Az is emberi (bár a konkrét esetre nem áll), hogy egy új szabályt is nehezen szoknak meg. (Pl.: nézz meg egy pénztárost bármelyik hipermarketben: a paradicsom és a paprika kódját fejből beütik, de az avokádót már úgy kell kikeresnie, de előbb tőled megkérdi, hogy mi az az izé.)
Szóval némileg megértem, hogy nem fújják a pénztárosok kívülről oda-vissza az összes hülye szabályt, amit a drága vasutak kitalálnak. De ha nem biztos benne, akkor vegye elő a szabálykönyvet, vagy hívjon fel valakit telefonon (lehetőleg olyat, aki tudja, mi a szabály).

lyken 2011.06.11. 11:07:56

@belekotyogok: "pont erre gondoltam, hogy kompletten kinyomtatom az egészet és fennhangon idézgetek passzusokat probléma esetén"
Én kocsiban is szeretem lefűzve bent tartani a hatályos jogszabályokat. A rendőrnek minden esetben jogszabályi alap kell az eljáráshoz. Ha nem tudja megmutatni, hogy mire hivatkozik, vagy a helyszínen megcáfolod, azzal sokszor elvágsz egy esetleges több hónapos levelezéscunamit. MÁV esetében ugyanez a hatályos törvényekkel meg a honlapjukról leszedett kinyomtatott pdf-ekkel.

"Nemrégiben a bkv-figyelős blogon állította egy bizonyára bkv-közeli fórumtárs, hogy az nem életszerű, hogy a buszsofőr mindig tudja a legfrissebb szabályzatot"
MIóta kevésbé érint a városi élet alig járok arra, de hagy tippeljek. Palacsinta még él és virul és sugározza magából a szubobjektív okosságait?
Természetesen nem kell a sofőrnek tudnia minden hülye szabályt. Mit számít, hogy városban 50km/h? Vagy hogy zebrán a puhatestűnek van elsőbbsége? Vagy hogy nem zárjuk utasra az ajtót és húzzuk busz után? Hülye szabályok...

@vanek ur:

"Teljesen emberi, hogy amivel gyakran találkozik, azt tudja, amivel meg ritkábban, azt nem annyira "
"Az is emberi (bár a konkrét esetre nem áll), hogy egy új szabályt is nehezen szoknak meg."
Nem emberiesség kérdése a dolog. Munkaköri kötelessége ismernie a szabályokat. Ezt konkrétan onnan tudom, hogy vasutas családban nőttem fel(akkoriban tényleg ingyen utaztunk, semmibe nem került az arcképes a családtagoknak) és ha valaki nem tudta a dolgokat az rosszul járt.

"Szóval némileg megértem, hogy nem fújják a pénztárosok kívülről oda-vissza az összes hülye szabályt.."
Lehet, hogy nem fújja kívülről, de az orra előtt van a vonalkódos referencia könyv és _tudja_, hogy hova lapozzon benne. Adtam már pár éve vonaton kaller kezébe a saját policy gyüjteményét, hogy mutassa meg mégis mire hivatkozik és azt se tudta hova lapozzon benne. Hebegett még két bekezdést, aztán abban maradtunk, hogy hívjon rendőrt, de ha nekem nem tud referenciát mutatni a szabályokból, akkor a rendőrnek se fogja tudni megindokolni a leszállítást.

Ja, igen, még egy apróság: ha versenyszférában nem a cég protokolljai szerint jár el valaki azt kirakják. És azt is elmondanám, hogy versenyszférában munkaidőben dolgoznak. Vajon ők mikor tanulják meg a szabályokat?

Az ellenőr egyébként nyilvánvalóan azért büntetett mert ezért neki fejpénz jár. Ha a fent említett kb 10%-os költségekhez hozzáveszem ezt, akkor a tisztelt ellenőr tudatosan anyagi kárt okozott a vasútnak. Versenyszférában ez büntetőjogi kategória.

belekotyogok 2011.06.11. 11:17:25

@vanek ur: elvileg a posztban egyértelmű volt, szóval ezért érdekes, hogy mégis kértek tőle igazolást.
Én azért azt mondom, hogy ha betéve nem is tudja mindenki a szabályokat, azért a sarkalatos pontokat csak kéne, és szerintem a levelezős diákkal utazás azért elég gyakori.
Szóval kicsit erőltetni kellene az oktatást. Esetleg kötelezni az ellenőrt/kalazut, hogy egy offline szabálykönyv legyen nála, vagy valami.

Nem várom el, hogy minden dolgozó fejből nyomja az egészet, de ilyenkor, amikor jogtalanul büntetnek, azért dühítő. Hiába kapod később vissza a pénzt, azért szerintem megalázó a kalauzzal hadakozni, meg utánajárni stb. stb.

belekotyogok 2011.06.11. 11:23:20

@lyken: akkor is jár a fejpénz, ha később jogtalannak minősül a bünti? mert ez esetben én elővenném a kalauzt, esetleg a kezelési költségbe beszállhatna, amibe kerül a visszatérítés.

Nem tudom, hogy Palacsinta volt-e az illető, de igen, jól van, átköltözött ő is a post-r-re. (átköltözött az egész blog az origora)

lyken 2011.06.11. 11:52:48

@belekotyogok: Csak gondolj bele, hogy az alfa ceti méretű MÁV bürokráciában, papír alapú ügymenet mellett ki kötné össze a két esetet? Nyilván nem osztja ki, ha tudja, hogy elveszik tőle a jutalékot érte. Egyetemista koromban kitaláltuk, hogy hasonló esetekben A4-es papírra kézzel jegyzőkönyvet írunk és szignáltatjuk a kellerrel, miután az okmányasatait is rögzítettük a papírra. Csak hogy legyen mit benyujtani az ügymenetről az ügyfélszolgálatra. Meg kell mondanom, hogy egyik se írta alá soha. Inkább továbbálltak, mintha semmi se történt volna.

belekotyogok 2011.06.11. 12:05:39

@lyken: Igazad van, roppant ostoba vagyok. Nem tudom, hogy miből gondoltam, hogy ez megoldható, ennél sokkal egyszerűbb és kézenfekvőbb dolgok sem mennek :)

lyken 2011.06.11. 13:40:19

@belekotyogok: Nem megoldhatatlan amúgy a feladat. Gondolkodjunk teoretikusan: Kell egy tanácsadói szerződés, hogy 50 millióért megtanácsolják, hogy fejlesszenek rá informatikai rendszert. Szóban megbeszélik, hogy ennek költsége saccperkábé 150 millió. Kiírnak rá pályázatot 300 millió értékben(ami a végére 450 lesz), miután tanulmányozta a fővezér jobbésbalkeze, hogy a felebarátaink és unokaöcsénk kft. milyen képességekkel bír. Kihirdetik a pályázatot délben, határidő este 8 óra. Furamód csak egy cég jelentkezik. Ha nem vétózza meg senki a folyamatot(ha nem veszi észre senki, hogy kihagyták), akkor szimpla félmilliárdból megússzuk azt, hogy a kaller a saját zsebét tömje.

vanek ur 2011.06.11. 15:27:21

@lyken: "Munkaköri kötelessége ismernie a szabályokat."
Ebben egyetértünk. Azonban belátható, hogy ha sok szabály van (ráadásul bonyolultak is), akkor azokat, amikkel ritkábban találkozik, elfelejti. Persze van rá megoldás: egyik az, hogy van nála egy szabálygyűjtemény, és tudja, hogy mit hol talál meg benne. Az is megoldás lehet, hogy évente, félévente a teljes szabályanyagból levizsgázik, emiatt mindig naprakésznek kell lennie a teljes anyagból.

lyken 2011.06.11. 15:36:09

Van olyan cég, ahol a fizetés 30%-a nem az alapbér része. Ha az alkalmazott a negyedévenkénti vizsgán nem tudja megfelelő szinten a szabályokat, ezt a 30%-ot elveszti negyed évre.

vanek ur 2011.06.11. 21:57:30

@lyken: Ez tetszik. Ugyanakkor abban is bizos vagyok, hogy egy ilyen rendszer bevezetésének már a gondolatára is országos vasutassztrájkot hirdetnének a szakszervezetek.

lyken 2011.06.11. 22:53:21

@vanek ur: Tetszene, ha azért sztrájkolnának, mert a munkájuk elvégzésére kényszerítik őket. :)

Janicsár 2011.06.13. 02:11:47

@vanek ur: Igazából 2 évente kell vizsgázni mindenből újra, különösen a változásokból. Ezen kívül negyedévente oktatás, néha rendkívüli oktatás, itt tesztírás általában a végén.
Mellesleg amíg nem sikerül az (állítólag sokkal szigorúbb) pótvizsga addig nem is dolgozhat az illető, tehát nem 30%-ot veszt a fizuból.

Lényegében legalább 10 éve nem változott ez a szabály ezért végkép nem értem mire ment a 8000..

Ha a mégis vonatra szállna Csaba javaslom olvassa el a rá vonatkozó kedvezmények feltételei, hogy ne tudják csőbe húzni.

www.mav-start.hu/res/mAv-start_dijszabas_100601.pdf
itt pl. az 5.5.6. pont az amivel tudtad volna magad védeni.

gerakos 2011.07.21. 20:30:43

@lyken: Tisztelt lyken! A legutolsó kommentjében az mondja tetszene ha azért sztrájkolnának mert a munkájuk elvégzésére kötelezik őket. Gondolom ön még sohasem dolgozott a MÁV-nál, így annyi rálátása van mint a legtöbb utasnak. Kérem tisztelettel a vasutasok 90%-a nem hogy csak elvégzi munkáját de rendszeresen túlteljesíti azt. Ön abba nem lát bele hogy a MÁV hogyan bánik a dolgozókkal. Számtalan olyan szabályt hoznak ami betarthatatlan, elvégezhetetlen, és néhány olyat is ami szembemegy a racionáis gondolkodással. A dolgozók ha ezeket betartják (mint Csaba estetében) az ön megvetését érik el. Ezzel szemben ha valaki ezt nem tartja be az állásával játszik. Ezért megkérném önt hogy azon gondolkozzék el hogy talán nem az alkalmazottak a hibásak, hanem a munkáltató, és azért nem kell őket ostorozni mert be kell tartaniuk amit egy józan eszű ember nem tartana be.
süti beállítások módosítása