MÁV utaspanaszok, késések, információk.

Új MÁV blog

Pénztáros droid

2011. május 24. - Vittore.

Benedetta mai levelében egy tavalyi történetét meséli el, de a pénztáros droidok azóta sem tűntek el. Szerintem mindenkinek volt olyan MÁV-os esete, amikor a pénztáros elrontotta a jegyet, s nem, vagy csak izzadva akarta javítani a hibáját. Hát a mai történetben van minden, pénztáros 4 utas, áfás számla, helyjegy..

Íme a levél:

Kedves Szerkesztők!

Nekem is van egy aranyos történetem a MÁV-val, habár még tavalyi, azért elmesélem.

Budapesten dolgozunk egy nagyobb üzletlánc budapesti részlegén. A kecskeméti boltunkban leltározás volt, ezért négyen lementünk segíteni, illetve felügyelni. A Nyugati-pályaudvarról indultunk a 7 órás vonattal, ott csak egy útra IC-re kértünk jegyet, mert nem tudtuk mikor végzünk. Megkaptuk a jegyeket és az ÁFA-s számlát, majd ezután észrevettük, hogy helyjegyet nem kaptunk, tehát visszamentünk, és kaptunk újat. Ezután 4 körül szerettünk volna hazautazni, de már fél órával előbb kimentünk az állomásra, hogy meg tudjuk venni a jegyeket kényelmesen. Hát kellett is az a fél óra erre a folyamatra...

Megmondtuk, hogy a 4 órás IC-re szeretnénk a Nyugati-pályaudvarra (nem Budapestet, hanem Nyugati-pályaudvart mondtunk!) 4 jegyet ÁFA-s számlával. Először azt mondta, hogy ő nem tud ÁFA-s számlát kiállítani, de kisebb unszolásra végül-is beleegyezett. Ő elkezdte beütni a gépbe az adatokat, közben mondta nekem hátról egy kolléganő, hogy ő lehet, hogy leszáll Kőbányán, de még nem tudja pontosan. Erre 5 perc után kiadja a pénztáros a 4 jegyet Kőbánya-Kispestig. Akkor mondjuk neki, hogy mi a Nyugatihoz kértük a jegyeket, és oda is szeretnénk menni, tehát nyomtasson újat. Erre válaszol, hogy nem lehet, mert ő ezekkel a jegyekkel nem tud mit csinálni. Hát mi mondtuk, hogy csináljon amit akar (például sztornózza), de mi nem ezt kértük, és a Nyugatiba szeretnénk menni, tehát azt adja. Azt mondta, hogy nem tudja sztornózni az ÁFAs számlát, úgyhogy ez marad, és mindezt ingerült hangsúllyal, káromkodva. Erre mondtuk neki, hogy nem megyünk Kőbányára, addig fogunk itt állni, amíg meg nem kapjuk számlával a 4 jegyet a Nyugatihoz. Végülis 5 perc után (mikor már sor volt mögöttünk) mégis sikerült visszavonni az ÁFAs számlát, meg a jegyeket, és meg tudta oldani, hogy azt kapjuk, amit kértünk.

     50.000 hirdetés itt, akár 1 Ft-ért? Érdekelne? Klikk ide a részletekért!    

 

Csak néhány kérdés merült fel bennünk:

Miért mondta, hogy nem tud kiállítani számlát, ha utána 2x is sikerült neki, és még egyet sztornózni is tudott?

Honnan jött neki az, hogy Kőbánya-Kispest állomásig kérjük a jegyet, mikor azt mondtuk, hogy 4 jegyet a Nyugatihoz? Ha meg is hallotta, amit a kolléganő mondott, az akkor is csak 1 jegy lenne odáig, és 3 a Nyugatihoz.

Ha ki tud adni (már nyomtatás után) új jegyeket, akkor miért mondja (nem épp szépen) hogy nem lehet, és menjünk onnan, miért nem csinálja? Csak az idejét vesztegette vele, mert mindenképp meg kellett oldania.

Miért beszélt alpári módon, miközben ő volt a hibás, hogy rossz jegyet adott ki?

Talán Ti tudtok erre választ adni, nekem azóta sem tiszta teljesen.

 

Veled is hasonló történt? Történeted, észrevételed, fontos közlendőd van, mely megjelenthet itt, az Új MÁV Blogon? Az e-mailt az ujmavblog@gmail.com címre küldheted, és mi kitesszük történeted!

* * * * *

A 100 Facebook-fan összejött! De vajon mikor lesz meg a Facebook-csoportunk 200. kedvelője? Ha tetszik a blogunk, lájkolj minket itt oldalt, vagy keress fel minket a Facebookon!

*****

Szeretnéd itt látni hirdetésedet akár 1 Ft-ért? Nézz el ide a részletekért!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://mav.blog.hu/api/trackback/id/tr582928490

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

záporjózsi 2011.05.24. 13:28:31

Függetlenül attól, hogy mit szabad és mit nem, egy MÁV-pénztárostól a legbonyolultabb feladat, amit kérhetsz egy menettérti jegy valahová ÁFA-s számlával. Egy főre. Ha összetettebb úrvonalon utazom (pl. kihasználom a nagyobb távolságra relatíve olcsóbb jegyet és az útmegszakítás lehetőségét), régebben nagy közelharc volt megértetni a pénztárossal, hogy milyen jegyet adjon.

Adani 2011.05.24. 13:49:39

@záporjózsi:

Nálam volt olyan is, h mikor egy bonyolultabb jegyet kértem és üdülési csekkes fizetés is volt benne, akkor a Keletiben lazán bevágta az ajtót,h ő most zár. Vártam még egy hívást és mentem másik ablakhoz ott simán kiadta.

Évekkel ezelőtt Mezőberényben rossz jegyet adott a pénztáros 33% helyett 50%-ost nem néztem meg csak vonaton derült ki. De megúsztam rendes volt a kaller nem büntetett meg. De biztos, ami ziher átszállás után vettem egy másikat.

Gödöllőn egyszer mikor siettem is volna, h elérjem a vonatot, a pénztáros csak sokadik nekifutásra tudott adni egy olyan jegyet, kértem, Mezőberénybe 33%-os jegy Hatvan-Szolnok útirányon. Kiadott egy 505-os jegyet a Keleti felöl, nem stimm, erre kiadja 50%-ban jó irányon megint nem jó, már betűzöm neki, h mit írjon erre jön a 33% Keleti felé. 3 a magyar igazság negyedjére sikerült is eltalálnia. Persze az lassabban ment, mint ahogy ezt olvasod, mert ugye pénzt adom, de amarra olcsóbb tehát visszaad, de 33%-al drágább adjam vissza és még adjak neki.

Ha lehet mindig gépből veszem a jegyet neten keresztül, ott be lehet pontosan állítani mit akarok.

A Poszthoz szólva, azt nem értem csak ,h Kecsóra ugyebár nem kell IC jegy, mert van a vonaton gyorsvonati kocsi is. Tehát azt minek? Ha Kökiig adja ki hát akkor sincs gond csak Zuglóban áll meg legközelebb és akkor már nem jön a kaller ismét.
Nem ugyanannyi egyébként a jegy Kökire és a Nyugatiig?
Ha meg közlitek, h az egyiket Kökire adja lehet még most is azt várjátok ,h megszülje a jó jegyeket. :)

záporjózsi 2011.05.24. 14:17:09

@Adani: "A Poszthoz szólva, azt nem értem csak ,h Kecsóra ugyebár nem kell IC jegy, mert van a vonaton gyorsvonati kocsi is."
Mert aki ritkán utazik, annak fícsör a légkondi, meg a helyzbizti.
"Nem ugyanannyi egyébként a jegy Kökire és a Nyugatiig? "
Nem várhatod el az utastól, hogy betéve tudja a táblázatot. Azt nem értem, hogy miért volt gond, hogy a Nyugatiig vagy sem, ha amúgy is fizeti a cég. Értem, hogy nem azért mondta, hogy a pénztáros tudjon róla, meg nem gyakorlott vasúti utas, de akkor is.

lyken 2011.05.24. 16:06:27

Borítékolom, hogy a droidra ugyanaz jön majd mint nemrég a sínbohócra. (Hiába -tök evidensen- csak hülyékre érti az ember, egyesek mégis magukra veszik.)

ZBR 2011.05.24. 17:27:25

Oké a pénztáros droid volt, de gratulálok a nedves utasoknak is, hogy a pénztárablakban diskurálnak. Valaki számol, összpontosít, hogy ne csessze el, és akkor bekiabálnak ilyen mindenféle Kőbánya-Kispesteket...

mildi 2011.05.24. 17:32:15

@lyken: dzödzö, van egy aprócska különbség a két eset között. ott ugye azért háborodott fel a posztoló, mert megbüntették, méghozzá jogosan...

mildi 2011.05.24. 17:40:17

@ZBR: hát, itt nem nagyon volt mit összpontosítani. kecsóról bp. nyugatiba ic-vel, számlával a kecsói pénztárosnak még félálomban bekötött szemmel, bal kézzel is ki kellene tudnia adnia a jegyet, napi rutin. még számolni sem kell, azt megcsinálja a gép.
baromira nem ott volt az esze a pénztárosnak, az tuti.

Nervus 2011.05.24. 17:43:16

Csak én érzem úgy, hogy már volt? Mintha olvastam volna már valahol.

Wiiktor 2011.05.24. 17:47:51

Akkor is a legjobb a páncélozott üveg mögött lévő, recsegős mikrofon/hangszóró kombós jegyárus máv alkalmazott néni és az ő centrifugamotorral hajtott jegy-pénz rotálója.

Adani 2011.05.24. 17:59:59

@Wiiktor:

Bakker, és igazad van. Szolnokon volt olyan ,h nem igazán működött a mikrofon, én nem értettem, h ő mit mond ő nem értette én mit akarok muszáj voltam Han Gerő segítségét igénybe venni, és átordítani az üvegen. :)

Anti Anyag (törölt) 2011.05.24. 18:10:35

Ez azért volt, mert a MÁV-nál megszokták, hogy munkaerőhiány van.

Nézz rá egy MÁV állomásra. Rögtön látod, hogy megállt az idő, mióta megépítették nem tartották karban.

Fel kellene ébresztenie őket már valakiknek.

martinasz 2011.05.24. 18:13:50

Jó estét kívánok! Tudom,hogy egy kicsikét különc vagyok,de én speciel aki a postán,vasúti,vagy BKV pénztárban előttem ÁFÁS számlát kér azt mind a helyszínen lelőném,és ugyanez vonatkozik a bankkártyával fizetőkre is!....ez az egyik lehetőség!....a másik meg az,hogy nyitnék nekik egy külön pénztárat,aztán ott szivassák csak egymást,ugy ahogy akarják....de semmiképp sem engem,meg a többi rendes embert!....és ez természetesen vonatkozik a benzinkutaknál ÁFÁS számlát kérő vállalkozó agyagedényekre is! Hihihi

záporjózsi 2011.05.24. 18:24:57

@martinasz: Nem különc vagy, hanem egyszerűen nem veszed figyelembe, hogy azoknak az embereknek ez jelentős összeg. Biztos vannak olyan országok, ahol könnyebb, itt ez van, ha nem tetszik, akkor vedd meg a jegyed a neten és nyomtasd ki.

Adani 2011.05.24. 18:30:08

@martinasz:

A kártyás fizetés normál esetben nem kéne tovább tartson a pénzesnél, akkor van gond ha szerencsétlenkedik a pénztáros a kártyával, vagy épp a gép szórakozik és a bankkal nem tud kapcsolódni. Ilyenkor mindig a vevő anyja csuklik, pedig nem ő tehet róla. Hadd fizessek ár kártyával ha egyszer lehet, 2011-et írunk nem kéne, h ez gondot okozzon.

Azt én se értem miért ragaszkodik sok cég a számlához a költségelszámolásnál. Hiszen a menetjegy önmagában nyugta, rá is van írva. Én szerencsés vagyok elég ha leadom a jegyet és nem probléma az elszámolás.

telkoe 2011.05.24. 18:35:39

@martinasz: Nem kulonc vagy csak szimplan ostoba.

atlbilbaoo 2011.05.24. 18:50:12

Egy gödi ember nyer a lottón és mindig is szerette volna Japánt látni hát úgy dönt most megnézi ,de a repüléstől fél, ezért vonattal. A gödi vasútállomáson kér egy jegyet Tokióba, de csak Pestig kap mondván majd ott érdeklődjön a továbbiakról. Bp-n kap Záhonyig mondván majd ott, onnan kap Moszkváig stb. végül csak eljut Tokióba. Eltölt pár napot mindent megnézett indulna haza, Tokió vasútállomás pénztáránál pedig:
-Gödre kérnék jegyet, de tudom nem lesz egyszerű.
A pénztáros beüti a gépbe:
-Dehogynem lesz egyszerű, csak mondja meg, h Alsógödre vagy

martinasz 2011.05.24. 19:05:24

@Adani: T.ADANI! Azért azt te is tudod,hogy ez nem így működik a kártyával! Kb öt embert kiszolgál a pénztáros ,míg egy kártyást!...nézzük a tényeket: előveszi a kártyát,előveszi a szemüveget beüti pin kodot aztán beüti mégegyszer....talán sikerül is neki kétszer ugyanazt aztán vagy van pénz rajta vagy nincs...aztán elkezd kérdezősködni....a rendes emberek meg állnak mögötte percekig kezükben a pénzel.... és ez mindennapos dolog....de ha neadjúristen sikerül is neki akkor is percekig eltart a művelet....ja és még alá is köll írnia...elkezdi keresni a tollat....te is tudod,hogy így van!.....

atlbilbaoo 2011.05.24. 19:12:42

-Dehogynem lesz egyszerű, csak mondja meg, h Alsógödre vagy Felsőgödre?
Bocsánat lemaradt a vége :-)

2011.05.24. 19:18:26

Lehet, hogy egy kicsit off, de javaslom az online jegyvásárlást. Egy regisztráció és a neten megveheted a jegyed, a nagyobb pályaudvarokon van ticket automata, beírod a jegyvásárláskor kapott 10jegyű számot és kiadja a jegyet, majd fütyörészve felszállsz a vonatra. Nekem bejött.
(Azt hiszem még az se igazán gond, ha nem sikerül a jegyautomatával kiadatni a jegyet, mert a jegyvásárláshoz emilben kapott levelet a számmal megmutatva, a kalauz ad "menetlevelet")

Belabacsi76 2011.05.24. 19:31:30

@martinasz: Azert nem en legyek a hibas, hogy elmaradott porfeszek orszagunkban ma meg kihivas 1-2 embernek es penztarosnak a kartyas fizetes! Tudod van ahol nem is nagyon hordanak kezpenzt az emberek, mert MINDENHOL lehet kartyaval fizetni es a kezpenzfelvetek is INGYEN van. Most pl Portugaliaban dolgozok es itt pl a Mekiben is van 2-3 "terminal", ahol rendelsz es fizethetsz kartyaval is. Ha nezelodni akarsz, nem tartod fel a tobbieket, ott valogatsz. Megrendeled, kifizeted (kartya vagy KP) es az ablakbal csak a kajat adjak ki.
De pont az ilyenek miatt mint te maradi magyarorszag. Mert a kutnal ne kerjen AFA-s szamlat, mert te sietsz, sot, miert nem CSAK TEGED szolgalnak ki. Mas orszagokban miert turelmesek az emberek sorbanallas kozben, dugoban araszolva? Erdekes modon nem is idegbeteg allatok, mint otthon a nepesseg fele...
De tudod mit, forditok a kerdesen: te miert nem kartyaval fizetsz? Mert "hulye" modjara a honap elejen kiveszed az egesz fizudat egyszerre? Vagy mert azt se tudod hogy a fizetes neked nem kerul semmibe a KP felvetellel ellentetben?

Bocsi, de annyire ki tud akasztani 1-2 maradi ember, es meg meg is magyarazza, hogy neki van igaza. Egyszer az ilyen embereket le kene ultetni egy "A elet mas orszagokban, ahol boldogabbak az emberek" filmre. Es itt nem csak a penzrol van szo. Mert Del Afrikaban is boldogabban el a fekete cseled, mint sok "gazdag" magyar, mert elvezik az eletet, nem allandoan masokban keresik a hibat es minden kis dolgon idegeskednek.

Bocs megegyszer a indulatert es a terjelemert.

Belabacsi

min 2011.05.24. 19:46:33

@martinasz: Egyszerűen ostoba vagy.

Belabacsi76 2011.05.24. 19:53:15

@min: Ha rajta mulnak akkor meg mindig bunkoval vadasznank... mert milyen hulyeseg es idoigenyes kobaltat eszkabalni... nem egyszerubb egy agat letorni...

martinasz 2011.05.24. 19:55:40

@Belabacsi76: T.Bélabácsi! Ne kérj bocsit,mert nincs miért....ez a te véleményed....az enyém meg más! ....hála annak a T.JÓ ISTENNEK nincs,és soha nem is volt kártyám,és a ha jó isten megsegít soha nem is lesz,de még csak számlám se! nem azért dolgozom,hogy ezeknek a disznóknak fizessek számlavezetési díjat, rendelkezésreállási jutalélkot,kézpénzfelvételi jutalékot,számlazárási jutalékot,postaköltséget,átutalási jutalékot tételenként 80 ft-ot, éves kártyadíjat.....és adjanak évi másfél százalék kamatot....hát az édesanyjuknak!

Belabacsi76 2011.05.24. 20:00:38

@martinasz: okes, tanyan/falun elmegy. De pl mikor beszabadulsz madaras tecsoba akkor tarisznyaban viszed a zsetont? Esetleg kocsivasarlas? Minden eldott csekkel postara mesz? Mit dolgozol? Mert RENDES fizetest CSAK SZAMLARA LEHET UTALNI...
Segijbol elsz?
Voltal mar kulfoldon? Kellett mar neked mondjuk 100e HUF-nal tobb egyszerre? Voltal mar 3 honapnal tavolabb magyarorszagtol? Akkor a borondot nyaralaskor dollarral beleled ki?
Egyetertek a banki lehuzassal, de ma mar nem lehet megkerulni, csak reszlegesen...

martinasz 2011.05.24. 20:12:26

@Belabacsi76: roma vagyok segílybül élek! Most jobb?

Belabacsi76 2011.05.24. 20:15:34

@martinasz: Nem jobb, sot :)
CSak ravilagit a gondolkodasmodra. Nem is a kotlsegekkel, hanem a kovethetoseggel van a gond ;-)

Jofiu 2011.05.24. 20:17:07

@ZBR:
Te mit beszelsz ember?!
A fizeto utas nem atall beszelgetni, a helyett hogy vigyazban varna a meltosagos peztasasszonyt? : )))
Te en legkozelebb majd szolok mindenkinek a palyaudvaron hogy kuss legyen, mobil kikapcs, majd kikapcsoltatjuk a hangosbemondot is, legyeket elkergetjuk, nehogy barmi zavarja a vasarlok kiszolgalasahoz szukseges vegtelenul megterhelo oszpontositast. Nekik kellene korkedvezmenyes nyugdij, nem a puhany tuzoltoknak.
Eszem megall a szovegeden. : )

Reggie 2011.05.24. 20:18:15

@Belabacsi76: Lehet, hogy meglep, de vannak nagy cimletek, nem csak 500 Ft es 1000 Ft. Eurobol peldaul az 500 Euros a legnagyobb. Ebben a cimletben peldaul egy kozalkalmazott 30 evi fizetese elferne egy kezeben...

Benbe · http://www.benbe.hu 2011.05.24. 20:22:00

@Belabacsi76: Falun se... Sz.-en például a 7-11-ig közértben is ott a terminál, és Mari néni hozza a vizáját, amin ugyan görögdinnye van, nem hal, de azon van a nyugdíja, és azzal fizet. És örül, mert máshol nem vásárol, legfeljebb K.-n a CBA Prímában, de ott is van kártyaolvasó, és így nem kell mindig meresztgetnie a szemét, hogy most hanyas apró van a kezében.

martinasz 2011.05.24. 20:22:59

@Belabacsi76: A kOCSIVÁSÁRLÁS AZ NON JÓ PÉLDA tényleg naon jó! bementem a szalonba a tescos hajléktalan szatyorral....majdem lehányt a sok öltönyös majom....csak ugy köröztek a bizonsági örök ....a managerek csak néztek mindenkihez odamentek és ismertették a hitelkonstrukciokat....aztán valamelyik odajött hozzám is ....mondtam én kézpénzre szeretném....de még az se nagyon tetszett neki....aztán kivettem a népszabiba tekert előleget...el is kezdtek rohangásztni fel,s alá mint a mérgezett egerek! HiHiHi

Zedder 2011.05.24. 20:24:37

@martinasz: Hehe, a kártyás fizetés és a banki költségek, örök téma.:)

Egyrészt nem igaz, hogy a kártyás fizetésnek alapvetően lassúnak kell lennie, ha egyszer kijutsz nyugatra, akkor meglátod, hogy a létező leggyorsabb fizetési módszer: lehúz és mész tovább.

Az sem igaz, hogy a bankok lehúznak, pontosabban csak akkor igaz, ha nagyon buta, tehetetlen és önálló életre képtelen vagy: számos bank kínál nullaforintos (valódi nullaforintos!) számlacsomagot, annál pedig nincs is kényelmesebb, mint minden utalással vagy csoportos beszedéssel intézni az összeadva több órás postai sorbanállás helyett...

záporjózsi 2011.05.24. 20:25:21

@Belabacsi76: Tisztességes országokban már régóta, Magyarországon csak nyomokban vannak valóban 0 Ft-os számlák. Nem tudom, hogy Nálatok, mi a helyzet, Portugália nekem kiesik, viszont ha vásárolok, ott is deviza középen teszem és ingyen, míg ha kivenném a pénzt és átváltanám, a gatyámat ráfizetem. Szerintem ezt Te naponta tapasztalod, bocs, hogy Neked magyarázom. :)

inebhedj - szerintem 2011.05.24. 20:27:18

@Adani:

"Nem ugyanannyi egyébként a jegy Kökire és a Nyugatiig?"

Egyébként nem.
Kecsóról a Kökire 100 km-es, a Nyugatiba 120 km-es jegy kell(ett legalábbis ezelőtt 20 évvel).

záporjózsi 2011.05.24. 20:27:23

@Reggie: Jellemzően ki szokták írni, hogy 100 €-nál nagyobbat nem fogadnak el.

vanek ur 2011.05.24. 20:31:58

@hallatlan: ráadásul számlát is kiadja a gép. Ha amúgy is cégnévre kell, azt csak beírod, és már kapod is rá. Ha saját nevedre kérnéd, akkor előbb jóváhagyják, hogy tényleg nem cégnevet írtál be, és utána már az sem probléma, mert eltárolja a profilodhoz az összes olyan nevet, amire számlát kérsz.

inebhedj - szerintem 2011.05.24. 20:39:41

@Belabacsi76:

"Mert RENDES fizetest CSAK SZAMLARA LEHET UTALNI..."

Ez amúgy nem igaz, legalábbis, amíg nem definiálod a RENDES fizetés fogalmát.

inebhedj - szerintem 2011.05.24. 20:46:10

@Adani:

"Azt én se értem miért ragaszkodik sok cég a számlához a költségelszámolásnál."

Nos, ha ÁFA-s számlád van, akkor az költségszámla (adott esetben adótartalommal). Ha viszont menetjegyed, akkor kiküldetési utasítás kell, és ott az elszámolható költség a nAVH (APEH) által megállapított díj, függetlenül a valódi költségtől.

pukancs 2011.05.24. 20:58:10

Nem akarok elkeseríteni senkit, de 1 kocsi 4 ember olcsóbban ki jött volna

Pretoryan 2011.05.24. 20:59:51

@ZBR: "Oké a pénztáros droid volt, de gratulálok a nedves utasoknak is, hogy a pénztárablakban diskurálnak. Valaki számol, összpontosít, hogy ne csessze el, és akkor bekiabálnak ilyen mindenféle Kőbánya-Kispesteket..."

Tényleg! Szegény pénztáros, mivel mindegyikük részmunkaidőben van a MÁV-nál és mellette az atomfizikai nobellre gyúrnak, ezért sokat kell számolgatniuk. Az utóbbi 2 évtizedben divatba jött egy igen érdekes újdonság számítógépnek hívják, a MÁV-nak be lehetne vezetni, és akkor a pénztárosok jobban tudnának az atomfizikára összpontosítani...

Szóval 2011-ben 5-10 percbe kerül egy menetjegy kinyomtatása és mellé számla adás. Valahogy mindig az az érzésem hogy a máv irodákban egy 1960-as naptár van kifüggesztve és csodálkozva néznek ki az ablakon kívül folyó érthetetlenül gyors világra.

Reggie 2011.05.24. 21:04:02

@záporjózsi: Altalaban minden orszagban van olyan bank, ahol felvaltjak.

záporjózsi 2011.05.24. 21:07:54

@Reggie: Én meg azért megyek oda, hogy keresgéljek... Egyszerűbb kártyával fizetni.

@Pretoryan: Képzeld el, hogy számítógéppel adja.

Reggie 2011.05.24. 21:16:35

@záporjózsi: A mondandom lenyege nem az volt, hogy kenyelmesebb, hanem pusztan arra kivantam utalni, hogy mero hazugsag azt allitani, hogy kartya nelkul egy borondnyi penzt kene cipelni.

vkaresz6 2011.05.24. 21:24:01

@Belabacsi76: Nem teljesen értek egyet. Azért mostmár elég sok helyen lehet kártyával fizetni a sarki fűszerestől a máv pénztárig. És épp az online jegyvásárlás az ami mutatja hogy azért van fejlődés. Debrecenben az egyetemnél felülök a villamosra telefon elő megveszem a jegyet az állomáson már csak egy kávét kell venni és el kell szívni egy cigit a sorbanállás helyett. A CBA áruházakban (ha jól tudom ezekben) fizethetsz mobillal én már olyat is láttam ahol diákigazolvánnyal lehet fizetni, lassan jönnek az nfc chip ek szóval van itt fejlődés. Abban viszont tökéletesen igazad van hogy mérhetetlen sötétségre vall görcsösen kerülni mindent ami egy búgócsigánál magasabb technológiai szintet képvisel.

telkoe 2011.05.24. 21:34:38

@Reggie: Van csak az orszagok kicsit nagyok ahhoz hogy bankba szaladgalj valtani + nem is kotelesseguk. Egyebkent probalj meg Angliaban 500 eurost valtani meg fogsz lepodni....

kutato525 2011.05.24. 21:38:38

Sziasztok!
Rendszeresen utazom azon a vonalon, csak Szegedre.
Szerintem egyáltalán nem éri meg IC kocsin helyjegyet venni, mert onnan nem szabadulsz.Mindig találkozom kibírhatatlan utassal, és ha nem vagyok helyhez kötve, felállok és keresek másik helyet.Pl. volt olyan, hogy még el sem indultunk, a mellettem ülő tök részeg lehányta magát, a többiek meg felpattantak, nehogy őket is lehányja.Van olyan (többnyire nők), akik sipító hangon egész úton fossák a szót, egy pillanatig nem maradnak csendben. Szóval, jobb a nem-ic kocsi...A Neten vásárolt jegyhez meg regisztrálni kell, az meg tök felesleges. Én késő este szoktam kimenni a Nyugatiba, olyankor simán meg lehet venni a jegyet.

vanek ur 2011.05.24. 21:51:52

@kutato525: "A Neten vásárolt jegyhez meg regisztrálni kell, az meg tök felesleges."
Ahhoz is regisztrálni kellett, hogy ide írhass. Ha neked ennyit nem ér meg, hogy otthonról akármikor megeheted a jegyet...

v2peti 2011.05.24. 21:58:11

Kecskemét KöKi egy díjövezettel kisebb, mint a Kecskemét-Nyugati! A pótjegyet meg a bolt fizeti, akkor meg miért ne vegyen az ember!

Egyszer Szegedre mentem, akkor még külön vonat volt az IC és a nem IC. Mondtam, minek helyjegy, jó a gyors is. Hát 8-an ültünk egy fülkében, pedig még csak péntek délelőtt volt. (Igaz, a fülke 8 személyes, de az 1.0-s ötszemélyes kocsik is csak papíron 5 személyesek! Nem mindegy, hogy Galambos Lajos, vagy Sebeők János ül mellettem!

belekotyogok 2011.05.24. 22:28:46

@martinasz: hát, mérd le az időt a déliben: ugyanannyi idő alatt fizetek kártyával, mint készpénzzel. ja, persze, az segíthet, tudom a pinkódomat. de én az a típus vagyok, aki a készpénzt is előre kikészíti.

az szerintem sokkal rosszabb, amikor 10 percig válogatják az aprópénzt, hogy -darabra - minél több érmétől szabaduljon meg.

benzinpénzt nálunk csak akkor számolnak el, ha a dolgozó nevén van az autó. tehát a fiúm/apám/tesóm kocsijával nem mehetek kiküldetésbe - vagyis igen, de nem számolják el.

Reggie 2011.05.24. 23:00:13

@telkoe: Mi koze ennek az orszag meretehez? Oroszoknal is van bankrendszer. Altalaban egy orszagban tobb bankfiok is van, de ezt az adott bank honlapjan le is ellenorizheted, ha nem hiszed el nekem.
Angliaba pedig vigyel 100 eurost, ugy csak a kozalkalmazott 6 evnyi fizetese fel el egy kezben...
(Gondolom az 500 eurost csak disznek gyartjak, es ezert nem is foglalkoznak vele a bankok.)

Kandabula 2011.05.24. 23:21:44

Egyszerűbb, ha egy söralátétet visztek magatokkal, oszt annyi.

tryclops 2011.05.24. 23:26:38

@inebhedj: A jegy valóban, de szerintem itt most csak helyjegy volt a tranzakció tárgya, az meg mindegy. De aki nem utazik rendszeresen a vonalon az persze nem is tudhatja, a pénztáros meg szimplán hülye volt. Simán megoldhatta volna a szituációt azzal, ha szól az utasoknak, hogy bocsánat, elcsesztem, de tessenek nyugodtan menni a vonattal, mert nem lesz gond. Valóban nem szabályos, de még beleférhet. Akár a MÁVnál is.

@martinasz: Hogy te mekkora barom vagy. Nem kell szeretni a bankokat, de hogy ilyen korlátolt legyen valaki... És mielőttt leszólsz: A KPval kocsivásárlást mi is eljátszottuk már, volt is döbbenet az arcokon rendesen, amikor először majd' kinéztek a szalonból, majd előkerült a tízezres köteg az overálzsebből. (Melóból jöttünk, na, ott meg nem öltönyben lengedezik az emberfia.) De azért a kártya se ördögtől való, és ha van egy kis eszed(értsd: nem az OTP-nél bankolsz) akkor meg lehet azt oldani okosan is.
És hadd ne kelljen már NEKEM szégyellnem magam, hogy kártyával akarok fizetni egy 6 ezer FT-s jegyért. Szégyellje magát a MÁV amiért:
1. A leglassabb szaros analóg vonalon betárcsázós terminálokat telepítette, amivel +30-40 másodperc csak a vonal felépítése.
2.Teljesen idióta módon kockás lapra vezettetik a kártyás vásárlásokat az eladókkal, és szépen adminisztrálniuk kell szegény Mari néniknek a jegy sorszámát, a vásárlás értékét, időpontját, meg még gondolom a vásárló csillagjegyét is. Margit, ez nooooormális??
Na további szép kommenteket kívánok, gondolom jön még egy pár. Nem megsértődni, inkább elgondolkozni tessék. Néha nem árt.

ZBR 2011.05.24. 23:44:55

@Pretoryan:
"Az utóbbi 2 évtizedben divatba jött egy igen érdekes újdonság számítógépnek hívják, a MÁV-nak be lehetne vezetni"

Na, de így, hogy 1960-as évekezel, meg tudod is, hogy nincs számítógép (csak pénztárgép), mit olyan nehéz megérteni azon, hogy össze lehet valakit zavarni?

ZBR 2011.05.24. 23:46:50

@mildi:
Vagy kezdő volt. Vagy ÁFA-s számla miatt remegett. Mittudomén.

@Jofiu:
Be lehet ülni barátom, aztán ha nem sikerül jól a dolog, akkor kifizettetik veled a különbözetet.

musi 2011.05.24. 23:50:18

jahj.... ostoba picsa.... mármint a levélíró...

Reggie 2011.05.25. 02:00:43

@musi: Na, te vagy a penztaros?:)

Pretoryan 2011.05.25. 07:42:25

@ZBR:
"mit olyan nehéz megérteni azon, hogy össze lehet valakit zavarni?"

Semmi baj nincs azzal hogy ha valaki hibázik, emberek vagyunk, de itt az a probléma hogy ha van egy rendes informatikai rendszer, akkor pár gombnyomással összezavarás nélkül egy cím beírásával (a számlázáshoz) ki lehetne adni a jegyet "para" nélkül. Milyen pénztáros az akinek összeszorul a valaga ha számlát kell adnia, vagy ahogy a kommentekből kiderül üdülési csekkel akar valaki fizetni, netán szentségtörő módon bankkártyával? Ennek két lehetősége van: 1 aki nem ismeri azt a rendszert amivel dolgozik, illetve nem tud kitölteni egy számlát, mert sosem mutatták meg neki 2 bunkó paraszt nemtörődöm, aki nem is akar tanulni 3 vegyesen az első két pont
Mindebből az következik, hogy a MÁV jegyváltó rendszerét meg kéne reformálni a 21. századra jellemző módon (pl egy toutchscreenes kétbites aggyal is jól követhető rendszert írni ahol számlakérésnél tényleg csak a címet kelljen beírni - bár ezzel nincsenek illúzióim, hogy 100 milliárdos lenne a végső költségvetés, ahogy a magyar állami beruházásokat ismerem...), ezenkívül olyan munkatársakat kéne találni akinek nem büdös a munka. Mindaddig amíg ez nem történik meg 1960-azni fogok, de már ez is fejlődés mert pár éve még 1950-eztem!

karosszékely 2011.05.25. 10:30:13

Vittore, tényleg ennyire nem küldenek leveleket az olvasók, hogy régi témákat kell újra elővenni? Engem csak az érdekelne, hogy ez szándékos, vagy csak nem figyelsz oda, hogy volt-e már egy levél, nincs róla nyilvántartás?

Adani 2011.05.25. 10:42:05

@tryclops:

Külföldiában már van Paypass kártya már itthon is egy ideje ,csak épp nem népszerű még, ahol másodperceken belül érintéssel lehet fizetni erre való kis tételű vásárlásra. Csak vigyázni kell rá nagyon ,mert nem kér pin kódot így ha elhagyod akkor kis tételekben ameddig le nem tiltod addig a kontódra költekeznek.

Nem lehetett az se semmi mikor készpénzzel autót vettél és hirtelen előkerül egy koffernyi pénz, h itt van.

Fater egyik haverja még tavaly kocsit akart venni, ki is nézett egy megfelelőt az eladóval meg is állapodtak, tesztvezetés stb. és tetszett neki eldöntötte,h ezt ő megveszi és most csak neki mindenféle kedvezmény meg ajándék extrák stb. Rá is bólintott, mire az eladó, h akkor mehetünk elintézni a hitelhez szükséges papírokat? Miféle hitel itt a pénz most rögtön kifizetem egyben az egészet. De hát csak hitellel adhatja el és a kedvezményke is csak úgy járnak. De minek vegyen fel hitelt, ha van rá pénze? Minek fizessen vissza többet? Végül nem vette meg. Valszeg az eladók jutalékot kapnak ha rá tudják beszélni a vevőt a hitelre.

"otthonról akármikor megeheted a jegyet... "
Tudom elírás, de ezen akkor is mosolyogtam. Megenni tényleg akármikor meg lehet a jegyet a hőpapír sztem még Norbi szerint is OK kaja. .) Nem hízlal az biztos. :)

Belabacsi76 2011.05.25. 12:57:19

@inebhedj: peldaul bejelentett munkahelyen a fizetes csak utalva mehet szamlara? Erre gondolsz? Mert a rendes fizetes nalam nem az adokerulo sutyiban kezbe adott boritek mint az orvosnal...
Utoljara mikor neztem igy volt legalabbis.
Amugy probalt mar valaki tenyleg fizetni egyszer az eletben 500Eurossal? Mert bazira neznek am! Nemetorszagban meg a nagy hypermarketben se biztos, hogy elfogadjak. Monjuk szloveniaban poen volt, hogy 2 kavet ittunk egy kavezoban (2,2Euro) es fizettem 500-assal...
De meg a szazast se szeretik. Angliaban ha 50 fontossal fizettem, az osszes pincer megnezte/csekkolta a bankjegyet mire elfogadtak. Ugyanis csak 20 fontost ad az automata, mint ahogy csak 20 eurost. Magyarul atlagembernel nem szokott nagyobb cimlet lenni, mert miert lenne?

Adani 2011.05.25. 13:09:59

@Belabacsi76:

Mondjuk egy útszéli örömlánynak készpénzben fizetnek, elvégre nem standard felszerelés a kártya leolvasó. :) Mondjuk ő nem adózik utána és számlát se ad róla. :)

500 eurós tényleg nem lehet általános, mert hát minek kéne ennyi pénz? Nálunk pl. bőven elég a 20 ezres címlet, házat,autót ritkán vesz készpénzben az ember, 2 millió ft is 100 db. 20 ezres még az is elfér zsebbe. Aktatáskában meg bőröndben meg csak kenőpénzeket szokás átadni (ill. ugye Nokiás doboz 15 millió abba is belefér. :)

Ahoj- 2011.05.25. 14:13:36

Ez is ilyen idióta társaság, miért nem tudja kiadni Kőbányától a Nyugatiig hamár elb..szta. Nem lenne logikusabb? Amúgy ilyen esetben úgy tudom a kallertől is vehetsz kigészítő jegyet pótdíj mentesen ha még a jegyed érvényességének tartalmán belül vagy (esesetben Kecsó-Kőki között kell jelezni a kallernak hogy tovább utaznál)

Ahoj- 2011.05.25. 14:18:46

@Belabacsi76: Ehh nekem a segíly is bankkártyára megy. Amúgy meg Unicreditnél ingyenes a felvétel, utalás 109 Ft bármekkora összeg, és havi 300 Ft kibírható hogy ne otthon tartsd a pénzed.

Ahoj- 2011.05.25. 14:22:37

@kutato525: És vajon ki veszi meg az IC 1. osztályú jegyet? Mert minden vonat cibálja magával de én még azon 5 utasnál többet nem láttam

Belabacsi76 2011.05.25. 14:39:36

@Ahoj-: otthon, de nem kulfoldon... :(
Foleg, ahol 200Euro a max KP felvet, ott szopo. Mert itt Portugaliban pl mindenhol elfogadjak a kartyat, de sok helyen csak a portugalt (menzak, kocsmak, stb). Igy gyakran kell kivennem zsetont...

hajdul (törölt) · http://hajdulaszlo.wordpress.com/ 2011.05.26. 07:54:16

Már más is említette: Miért kell számlát kérni a menetjegyről? Az utazási költséget kiküldetési rendelvény alapján lehet elszámolni, ahhoz pedig elég a menetjegyet csatolni.
A másik ugyanilyen állatfajta aki a benzinről kér számlát? A gépkocsi üzleti célú használatának költségei elszámolhatók útnyilvántartás alapján és csakis úgy!!! Úgy több is mint ami számla szerint kijön fogyasztásnak.
A harmadik aki étteremben számlát kér. Ezen emberek általában olyan fizetésűek egyébként, hogy az igen fontos ügyfelet meg tudnák hívni saját pénzből is.

záporjózsi 2011.05.26. 08:22:20

@hajdul: Az elmúlt 25 évben beleverték mindenkibe, hogy mindenről számla kell, hátha jó lesz valamire. Emellett az adózás bonyolult dolog, a könyvelés meg még bonyolultabb. Épp ezért nem is akarja senki átlátni, hogy melyek a legegyszerűbb utak az elszámoláshoz, illetve mennyibe kerül neki, ha nem az eddig megszokott úton számol el.

hajdul (törölt) · http://hajdulaszlo.wordpress.com/ 2011.05.26. 09:06:37

@záporjózsi: A könyvelés azért nem annyira bonyolult dolog, csak túl vagyon misztifikálva, sokszor olyanok által akik nem értenek hozzá, de megpróbálnak megélni belőle. Ami kétségbeejt, hogy tényleg már elmúlt 25 év. Egy kicsit régebben az elmúlt átkos 30-ra volt szokás hivatkozni.

záporjózsi 2011.05.26. 10:46:34

@hajdul: Ettől még az ÁFA-s számlákat fogják továbbra is kérni, mert berögződött, hogy anélkül semmi nem fizethető ki.
Ami pedig a nagyon fontos ügyfél meghívását illeti: a magyar kultúra még nem jutott el oda, hogy természetes legyen a meghívás...
süti beállítások módosítása