MÁV utaspanaszok, késések, információk.

Új MÁV blog

Velencefürdő állomás

2010. december 13. - Ashi Valkoinen

Sziasztok!


Nem vagyok 100%-ig biztos benne, hogy jó helyen kopogtatok, de gondoltam itt talán választ kapok a kérdésemre.

Mint naponta vonatozó utas szoktam olvasni a blogot, hogy ki mint járt a vasúttal. Nekem abból a szempontból eddig szerencsém volt, hogy nem találkoztam kő bunkó kalauzzal - sőt kizárólag pozitívan beszélhetek róluk. Lehet ilyen szempontból jó vonalon közlekedek. Mással kapcsolatban azonban igen negatív véleményem van. Ez pedig a jelenleg folyó pályafelújítással kapcsolatos a Bp - Székesfehérvár vonalon. Az hogy a vonatok sokszor késnek, Istenem előfordul, sokszor fél pálya van, ha egy késik az összes többi is. Az hogy ezen a vonalon mostanában hanyagolják az új vonatokat - kivéve az elővárosi, de az nekem nem elég - és sokszor hideg vagy sötét, esetleg mindkettő vonaton kell utazni már kevésbé szimpatikus. Ami igazán kiverte a biztosítékot az állomás állapota Velencefürdőn - és lehet más államosokon is, de azokról nem tudok nyilatkozni. 
Szóval ezen az állomáson több mint 1 éve nem lehet használni az állomás épületét. Egy ideig még lehetőség volt rá, hogy az ember behúzódjon az eső, hó, szél elől, de már tavaly télen a peron emelésével elzárták az utasok elől az épületet. Aztán le is bontották a nyáron, majd felhúztak egy majd' ugyanolyat. Ez az épület azonban továbbra sem használható. Elhiszem, hogy rohadt fontos az esztétikus kinézet és ennek értelmében az épület lábazatán már a nyáron elkészült a díszkövezés. Éljen! Ez azonban kicsit sem javít a komfort érzeten, amikor 100km/órás szél süvít a tó felől és nincs hova menekülni előle. Az is remek, hogy vannak padok, amik fémből készültek csak nincs felette semmi, ami óvna a csapadéktól - ráadásul olyan hideg van, hogy senki nem ülne le rá önszántából. Ami azonban a legnagyobb felelőtlenség az építtető részéről, hogy nincs rendesen megoldva a peronról való lejutás. Egy ideig - amíg nem volt a peron teljesen kész - a megmaradt régi peron maradékán megközelíthető volt az állomás gond nélkül. Aztán egyszer csak felhúzták körbe a teljes peront elvágva ezzel az egyik útvonalat. Elvileg már kész az aluljáró, de nincs megnyitva az utasok előtt. Gondolom azért, mert még nem kövezték le, nincs világítás - bár úgy gondolom ez még mindig kevésbé baleset veszélyes, mint az, hogy az emberek a peron végéről ugrálnak le - néha igen közel a sínekhez. Egy ideig betonlapokból "lépcsőt" tettek a végére, de ami reggel még ott van, nem biztos, hogy este is ott lesz. Erre mondhatják, hogy ott a felüljáró a túl oldalon tessék azt használni. Csakhogy mikor leesik a hó, jégeső, ónos eső, a közel 1,5 emelet magas lépcsőt a kutya nem takarítja. Tavaly az ott lakók mentek és lapátolták le a havat, hogy ne fagyjon rá -azt hiszem nem az ő feladatuk lett volna. Az idősekről nem szólok, hogy nekik sokszor ez mekkora kihívás, hogy megmásszák.
Gondoltam Gárdonyban ki van téve egy e-mail cím, amire a kérdéseket, észrevételeket, esetleg anyázásokat el lehet küldeni. Igen pár hónapja még láttam a hirdetményt ma reggel azonban már nyoma sem volt. Ezért fordultam ide, hátha olyan is olvassa, aki nálam jóval tájékozottabb és meg tudja mondani, hogy:
- mikor várható, hogy az állomás épülete legalább olyan szinten működjön, hogy a téli hidegben be lehessen húzódni
- mikor készül el az aluljáró, ami elvileg az utasok biztonságát hivatott szolgálni - és ez lenne inkább a fontos, hogy kész legyen

Bocs, ha kissé hosszú, unalmas, de azt hiszem rajtam kívül többen is szeretnének ezekre a kérdésekre választ kapni.

Üdv.
bk

A bejegyzés trackback címe:

https://mav.blog.hu/api/trackback/id/tr772511508

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Keddi költői kérdés 2010.12.14. 09:08:45

A hír: Vonatbaleset Lébénynél - Leszakadt az áramszedő. Egy mondatban: Minek kell újranyitni szárnyvonalakat, ha még a fővonalak sem üzembiztosak?!

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2010.12.13. 21:53:46

Megint azt érzem, hogy MÁV oldalról az utas egy kicsit nyűg.

Nem kell azzal jönni, hogy kivitelezők stb.! Megfelelő logisztikával minden megoldható, vagy ha nem, akkor inkább hagyjuk a francba az egészet.

esef 2010.12.14. 09:16:52

Velencefürdő megállóhely jóval a felújítás előtt, már vagy 15 éve is putri volt. Persze ez nem indok arra, hogy azóta is szarik bele a MÁV.

appa68 2010.12.14. 09:23:30

Melyik MÁV a gond?
Az, akié a pálya?
Az, akié az ingatlan?
Az, akié a mozdony?
Az, akié a személyvonat?
Az, aki takarítja?
Az, aki őrzi?
Az, aki karbantartja?

arma 2010.12.14. 10:22:05

ja, és azt se felejtsük el, hogy az említett állomásokon ősszel az összes hársfát kivágták- voltak vagy 30 évesek, és mind egészséges. vajon kinek a kályháját fűtik most? most van egy nagy csupasz peron, fém (!) padokkal és egy épület, amit 2 éve nem használhat senki. olyan az egész, mintha arra tervezték volna, hogy soha senki ne használja. egyszerűen embertelen.

nestara 2010.12.14. 10:39:27

Eladó BKV bérletet keresek, éveset/havit. Ha valaki pénzé akarja tenni, kérem írjon a gerda.toth@gmail.com-ra. Ha év végén/hó végén le kell adni, vigyázok rá és visszaviszem.

Alikam 2010.12.14. 11:06:56

Én is a környéken lakok, na jó kicsit odébb, de ostobaságf, amit ott műveltek vasúti felújítás címén. Egyrészt egy időben rendszeres volt a hétvégi munka, ami azzal járt, hogy szombaton,md e volt, hogy még vasárnap is hajnali hatkor, vagy esetleg éjfél után nem éppen zajmentes munkát végeztek.

A sittet teljesen rendszertelenül teszik le, az elszállításáról már inkább nem gondoskodnak. Egy ilyen zöldövezetnél azt hiszem a megfelelő hulladékkezelés létfontosságú. Be is lett egyszer jelentve, meg is baszták a közteresek a sittes kocsi vezetőjét, szóval kurvára gyakrabban kéne ezt ellenőrizni az önkormányzatoknak.

A fakivágásokat említették már. Arra csak annyit tudok mondani, hogy siralmas, és csodálkozom, hogy olyan helyen, ahol a bogármestereket az emberek fele ismeri személyesen is, nincsenek, akik bemenjenek és elküldjék a faszba, hogy miért is engedélyezett ilyet, vagy miért nem próbálta meg a testület ezt megakadályozni.

A gárdonyi új állomás pedig úgy néz ki mint minikelenföld. A tájba egyáltalán nem illik bele, ronda, egyhangú, szar az egész.

Jól el lett baszva.

Alikam 2010.12.14. 11:17:37

@nestara: Szóltál volna egy héttel előbb:)

Biscione · http://axl-zizzenetek.blogspot.com/ 2010.12.14. 11:22:53

Szia Posztoló! Én agárdi vagyok, itt kicsit szarabb a helyzet, ami persze nem vigasztal, gondolom. Egy ideig volt egy A4-es papír kilógatva, hogy a bef. hat. idő 2010 szept. 30. Mi "mögöttetek" vagyunk, nálatok sztem előbb kellett volna végezni. Az egész projekt 54 mrd EU-tól kapott Ft-ba kerül, gondolom, itt lehet az eb elhantolva...

becherke 2010.12.14. 11:26:36

Hahó, én követtem el a fenti dolgot. Úgy látom az információ áramlása mást is elkerült nem csak engem, hogy mi és mikor várható.
esef: tény, hogy sose volt egy csilli-villi állomás - gondolom, mert nincs állandó személyzet-, de legalább be lehetett menni az épületbe a hideg elől.
A fa kivágását mi sem értettük és senki akivel beszélek. Nem voltak útban, sőt nyáron legalább volt árnyék. Most már az sincs.
Amit még nem értek, hogy ész nélkül húzzák fel azt a falat vagy mit a sínek mellett. Szerintem az is ráért volna és másra pazarolhatták volna az energiáikat. Hiszen most úgy sincsenek sokan a nyaralókban, meg ha eddig kibírták pár hónap már nem számít.

Ngelina 2010.12.14. 12:03:23

Igazán nem vitázni akarok a posztolóval, mert általában egyetéretk. Különösen a biztonsági szempontok miatt...
Csak arra nézve szeretnék reagálni, hogy mi itthon elvárjuk, hogy legyen hova behúzódni az időjárás ellen, de ez akárhol máshol jártam, nem volt elvárás (sajnos ez - bár igen jogos igény - tényleg nem szempont általában egy megálló tervezésénél).
Egy remek példa erre:
en.wikipedia.org/wiki/File:Tuomarila_station.jpg

Finnország, elővárosi + helyközi vasút (bár, ott ez nagyon távolságokról szól). kb 15 percenként közlekedik de most télen pl nem tudták tartani a menetrendet és aki pl az 1-es viszonylatra vár az sajnos -15, -20 fokban kénytelen ácsorogni a drosztban, ami olyan, mint nálunk egy sima buszmegálló...a kis házba nem érdemes behúzódni mert ha nem áll ott utas és nincs leszálló akkor a vonat egyszerően nem áll meg. Mivel nem lehet könnyen átjutni, nincs értelme kockáztatni, ott áll az ember és a szempillájára fagy a lehellete.
És ők nem reklamálnak. Miért? Mert ehhez vannak szokva. Mi nem akaruk megszokni, ezért reklamálunk de vajon a szakmát ez mennyire érdekli???? :(

becherke 2010.12.14. 12:55:33

@Ngelina: Ezzel nincs semmi gond, csak akkor ne is legyen épület. Ha van, akkor viszont legyen funkciója is. Engem sem az zavar igazán, hogy ázom - bár az is - főleg, hogy itt nem csak a -20-ban de bármikor késik, nem 5 percet, de van hogy 1 órát a vonat. Az jobban bosszant, hogy van egy aluljáró, amit nem lehet használni - bár mikor nem kerítéssel zárták le, bárki átmehetett és át is ment, mert biztonságosabb, mint a síneken kavarogni. Engem főleg ez zavar.

anemo 2010.12.14. 16:05:04

@arma: A fák kivágása miatt nagyon sokan felháborodtak, de voltak velük problémák. Egyáltalán nem nevezném egészségesnek, belülről korhadt állapotban voltak. Sokat számított, hogy amikor szélvihar volt az évben, Velencén rádőlt az egyik beteg fa a felsővezetékre.
Miután készek a megállóhelyek, az elérhető legnagyobb facsemetéket ültetik le a szigetperonokra.

@Biscione: Agárd megállóhely el is készült volna időben, ha az Önkormányzat megadja rá az engedélyt.

Valószínűleg amint készen lesznek az aluljárók, megnyitják az új épületeket (amik ismét csak az Önkormányzat miatt néznek ki ugyanúgy, mint előtte).

ui: amúgy fürdőn ott a felüljáró, ami ugyancsak elbontásra kerül.

anemo 2010.12.14. 16:12:12

@Alikam: ha "szar az egész" Gárdony, akkor építsd meg magadnak.

Jah amúgy Velencefürdő még mindig csak egy megállóhely, nem pedig állomás.

gyik-680 (törölt) 2010.12.15. 12:29:49

Te hova nem irtál már?Nagyon ráérsz hülyeségekkel foglalkozni!Talán fordulj a zöldekhez (fák miatt)és a közlekedési miniszterhez (máv,és épületei ügyében)!Aztán,ne csodálkozz,ha le se szarnak.Ez egy ilyen ország,fogadd el.Vagy járj buszal,az jobb cég!Bár lassan holdinggá válik a má
vval.Addig élvezd ki...

AzUtazó · http://utazzunk.blog.hu 2010.12.15. 14:18:51

Hát igen, a Máv az Máv, csak mellékesbe írom be, hogy épp ma volt szerencsém kipróbálni egy cseppet gyors vonatot, 80km-ert 19 perc alatt tett meg, a menetjegy 1500ftba került első osztályon.. A max sebessége 332km/h volt...

banpepe 2010.12.15. 23:15:19

@AzUtazó: Ez melyik országba volt?

AzUtazó · http://utazzunk.blog.hu 2010.12.16. 11:16:35

@banpepe: Hát nem Magyarországon :) Kína, Peking.

lurkó 2010.12.16. 11:21:49

@AzUtazó: 80 éves biztositó berendezéssel 50 éves pályán 40 éves kocsikkal 35 éves mozdonnyal nálunk esélytelen! :-)))

AzUtazó · http://utazzunk.blog.hu 2010.12.16. 11:25:51

@lurkó: Az a baj, hogy nálunk úgyszólván minden esélytelen... :(

pbence 2010.12.16. 16:19:29

@AzUtazó:

Így van, nálunk már az is esélytelen, hogy az előre meghirdetett menetrendet tartsák a vonatok. Ugyan már, az lehetetlen. Igaz, senki nem mondta a MÁV-nak, hogy tarthatatlan menetrendet kell írnia, de azért csak azt írnak. Hadd szívjanak az utasok, mert valaki valamit szarul talált ki.

Ha ez megoldódna, már akkor is nagyon sokan boldogak lennének. És akkor majd tovább lehet lépni a 300 km/h-s sebességre, addig gondolkozni sem érdemes rajta.

Azt nem tudja valaki, tegnap délután mi volt a Déliből induló vonatokkal? Székesfehérvár, Tatabánya, Pusztaszabolcs felől is 10-20-30 perces késések voltak, persze senki nem mondta, hogy miért, és szokás szerint csak az utolsó pillanatban szóltak az induló késésekről, vágányszámokról.
Meg merem kockáztatni, hogy már akkor is nagyban javulna a vasút megítélése, ha csak ezt sikerülne megoldani. De nem megy. Végül is minek tájékoztatni a hülye utast?

AndOr 2010.12.17. 15:11:08

@pbence: A déliből Tatabánya felől?
Nem tudom, de a Keletiből Győr felé is volt 15 perces késés.
Vágányszám? Á, az az utasszórakoztatás. Ha nem az én vonatom megy más vágányról, egész vicces nézni a népeket Kelenföldön, ahogy batyuval, babakocsival, kerekes bőrönddel, hullámpapírba csomagolt állólámpával rohangálnak a lépcsőkön mint a mérgezett egér...
És az se semmi, ha mondjuk Tatán a FLIRT elején Budapest Déli van írva, az oldalán meg Eger! (Bár ez igazán nem nevezhető megtévesztőnek.)
A kedvencem az, amikor előreláthatólag késik, aztán mégse, vagy nem annyit. Az ám a reggeli torna szeles havas hideg reggelen!

AndOr 2010.12.17. 15:14:00

@appa68: Talán mindegyik? De legalább mindegyiknek van kire kenni... :(

VJV Man 2010.12.17. 21:42:45

@AndOr:
Tatabánya felé, és felől azért volt késés, mert mert Alsógallától hamis foglaltság (biztosító berendezés hiba) volt, ugyan ez volt valahol Almásfüzitő környékén is.

Tatabányára jöttek be a szerelvények(!) Eger felirattal, de mikor forgalomba álltak akkor már rendes felirat volt rajtuk olvasható. (Kettőt láttam Tatabányán állni, abból egyiket láttam átváltani is.

VJV Man 2010.12.17. 21:44:28

@becherke:
Elvileg nem is lett volna épület, de mivel önkormányzati tulajdonban vannak és a nem a vasúté ezért ment a szarakodás, hogy mi legyen velük. Végül a peron megépülése után lehetett lebontani, de csak akkor, ha ugyan olyat vissza is építenek...

Szóval a váró az önkormányzati tulajdon a tudomásom szerint.

zozoli10 2010.12.18. 20:48:02

hát most már a 30a is tudja hogy mivel jár a pályafelújítás! :D
kicsivel több mint egy éve adták át Pilis állomást a 100a vonalon amit egy évig kreáltak. Kezdetben nagyon jó volt örültünk is neki szép új állomás, de idővel rájöttünk, hogy egy nagy kalap kaki. A peron tető "V"-alakú és kicsit magas, ami nem véd sem a széltől sem a csapadéktól. poén volt hogy mikor februárban olvadt a hó hatalmas jégcsap lógott le a a tetőről, vagyis fél évesen a tető beázott.
Van ám lift is, de hogy azokat működni senki sem látta az is biztos, meg hát most már nem is fogják mivel minden kábelt kiloptak belőle.
Aluljáró is van....egyetlen pozitívuma, hogy véd a széltől és a csapadéktól, de ha nagy eső van akkor az is úszik. Ja meg voltak táblák is de azok is hamar eltűntek, csak a nyoma maradt, és szépe kivan pingálva mindenféle firkával, graffitivel. Az állomás épülete sem sokat változott.
Pilis állomás név világításából csak az S világít még.
A peronon egy darab pad sincsen, kukákat is utólag helyeztek ki.
Szerintem arrafelé is ez fog bekövetkezni előbb vagy utóbb.
+ felénk még Flirt sem jár szal....... :D

pbence 2010.12.18. 21:15:19

@zozoli10:

"hát most már a 30a is tudja hogy mivel jár a pályafelújítás!"

Az a baj, hogy CSAK Magyarországon jár ilyen dolgokkal egy pályafelújítás. Normális helyeken nem.

Most leírtad Pilist. Hát Barosstelep, Érdliget Érd alsó, felső, Ferihegy is sok mindenben hasonlít rá. Mindegyik az elmúlt 5 évben felújított állomás/megállóhely, és ilyen állapotban vannak. És ezek csak azok, amikről én egyáltalán tudok. Hány lehet még az országban...

A kérdés az, miért nincsenek SOHA felelősök. Pedig teljesen egyértelmű, hogy valakinek felelnie KELL ezekért.

Jelfogó 2010.12.19. 18:27:58

Felrobbantani a mávot.
Porrá zúzni.
Miszlikbe aprítani.
Az emlékét is eltörölni.
A nullával tenni egyenlővé, de nem úgy, ahogy most egyenlő a nullával.
Atomot a mávnak.

lurkó 2010.12.20. 21:28:25

@Jelfogó: Neked meg kényszerzubbonyt és gumiszobát és sok sok nyugtatót!

AndOr 2010.12.25. 21:40:39

@VJV Man: Tatán akkor valami lehetetlent láttam (Sokadszor fogadom meg, hogy tényleg magammal fogom hurcolni elavult fotóapparátomat.) Elején-hátulján Déli volt, meg is állt, fel is szálltak, el is ment, oldalán Egerrel. Én a következő gyorsot vártam...
De ez nudli a BKV-s buszok és a Metró felirataihoz képest!

Snake 2010.12.25. 22:43:42

@AndOr: Állítólag valami elbarmolódott a legutóbbi Vultronfrissítéskor (utastájékoztatórendszer). Ha minden igaz, akkor dolgoznak a hiba feltárásán.
süti beállítások módosítása