MÁV utaspanaszok, késések, információk.

Új MÁV blog

Metropol-kaland

2010. május 25. - Ashi Valkoinen

Sziasztok!

Jó a blog ötlete, olvasom rendszeresen. Nekünk is van (sajnos) MÁV-os élményünk, gondoltam megírom. Ha gondoljátok, jelentessétek meg.

Üdv: trabantkombi

Tavaly karácsony előtt Berlinből akartunk hazajönni, s mivel lemaradtunk a bombakedvező, „egy marék szotyiért” fapados jegyekről, úgy döntöttünk, hogy vonatozunk. Elég kedvezményes volt a jegy, mivel úgysem tudok vonaton aludni, nem is kértünk hálókocsit, amit azért aranyárban mérnek. December 19-én  este indultunk el a Metropol nevű nemzetközi vonattal a berlini Főpályaudvarról, szakadó hóban, mínusz 10 fok körüli hőmérsékletben. A vonat szépen haladt át Németországon, Csehországon, semmi késés sem volt. Aztán a szlovákiai Kúty nevű vasúti csomópontnál bő 40 percet vártunk, mert a vonat egyik része Ukrajnából érkezett- késve. De végül csak összelegózták a szerelvényt, s folytattuk utunkat- továbbra is szakadó hóban, mínusz 12 fokban. Beértünk Magyarországra és 20-30 km-enként elkezdett a vonat 10-20 perceket állni, majd Pesttől negyven kilométerre egyszer csak nem ment tovább. 20 percig. Aztán továbbhaladtunk 2 kilométert, majd újra semmi fél óráig. A 8:32-es menetrend szerinti érkezést el is felejthettük, s csak a késést számolhattuk. Az érkezést is csak találgathattuk, mert senki nem tájékoztatott bennünket („Értse mán meg, énse tudok semmit.”), a WC-kben már a padlón hömpölygött a fekália, a vonat pedig egyre ritkábban indult el, egyre rövidebb távolságokra. A hó már órák óta nem esett, olyan -10 fok volt. Akiket ismerős várt a Keletiben, telefonon értesültek, hogy a pályaudvar a szétfagyott váltók miatt nem indít, nem fogad járatokat, így végül 11:55-kor (3:23 perc és tovább számlálódó késés után) nyílt pályán leszálltunk a vonatról, amely végképp nem ment sehová.  A térd fölötti hóban evickélve sikerült egy taxit hívni és ostobán eltaxizni a Nyugati Pályaudvarra, hátha majd onnan Debrecenbe indul valami. Persze. Találtunk több száz, az üres információs táblát értetlenül bámuló embert, s a hangosbemondó néni épp azt recsegte: „Nem értik meg, hogy nem érkezik, nem indul vonat. Ne jöjjenek már ide kérdezősködni.” Hoppá. Végül egy telefon és további két és fél órás várakozás után sikerült egy debreceni taxisnak felvirágoztatni a pangó üzletet, de HAZAJUTNI! Ja, és este a MÁV honlapján a járatkövetőben az szerepelt, hogy a vonatunk pontosan megérkezett!!!

Másnap besétáltam a debreceni állomásra és hivatkozva a honlapjukon is olvasható szabályozásra és információra  (Európai Unió 1371/2007/EK utasjogi rendelete értelmében a 120 percet meghaladó késés esetén a menetjegy árának 50%-át kötelesek visszatéríteni),  beadtam a kérvényt. Emellett próbáltuk a Budapest-Debrecen előre megváltott jegyünk árát is visszaszerezni, amire a hölgy közölte, hogy ezt csak Budapesten lehet megtenni. Sebaj, egy ismerősünk éppen ment Pestre, elvitte a jegyeket, ám ott azt közölték, hogy csak Debrecenben lehet! A logikai zsákutca rolója le, egyenesen az ember fejére, s elhalóan annyit lehet sóhajtani: máááááv.

Talán másfél hónapja megjött a válasz is a MÁV-tól. Sajnos, ez az eset vis maior-nak minősül, így nem áll módjukban visszatéríteni egy fillért sem. (A tél tehát vis maior, a hideg is, a hó is, igaz, hogy sem Németországban, sem Csehországban, sem Szlovákiában nem omlott össze a vasúti közlekedés, el sem merem képzelni mi lehet Oroszországban vagy Svédországban, s mellesleg nem olvastam a tájékoztatóban, hogy hó esetén nem tudjuk garantálni az Ön utaztatását) DE: és innentől kezdve zseniális, kellemetlenségeinkért kárpótolni szeretnének, ezért kaptunk 4000ft MÁV utazási csekket, illetve egy már előre kitöltött MÁV-Start kártya igénylőlapot. Na, ez milyen már? Kiszúrják a szemem, hülyének néznek, de majd kipótolom még a 4000-et néhány ezerrel, ha valahová utazni szeretnék- s persze csak a MÁV-val. Na, köszi, köszi, nem. Amúgy a MÁV minőségbiztosítási mottója: „A megfelelőtől a kifogástalanig.” Helyette javaslat: a szánalmastól a gyomorforgatóig.

Nem hiszem, hogy a MÁV „ügyfélkozpontúságáról” még lehet valami újat írni, de azt hiszem egy kis összehasonlítás jobban rávilágít a helyzet tragikusságára.

Ezt meg akartam írni már korábban is, de láttam, hogy elég sokaknak volt hasonló élménye, ezért végül nem tettem. Most viszont vonattal kellett utaznom egy konferenciára Németországban, s jegyet vettem a német intercity-re (ICE). Természetesen a honlapon kártyával meg lehet venni a jegyet, ki lehet nyomtatni, kiválaszthatom az ülőhelyet, stb. Drága, persze, de tényleg kifogástalan a szolgáltatás. Aztán, ahogy szokott lenni, megbetegedtem, s nem tudtam elutazni, ami csak a tervezett utazás reggelére lett biztos. DE: fél nappal azután, hogy nélkülem ment el a vonat, amelyre helyjegyem volt, szintén a honlapról letöltött igénylőlapot kitöltve visszaigényelhettem a jegyem árát, amit 10% kezelési költség leszámolása után vissza is utaltak a számlámra. Tehát az én hibámból nem utazok, nem tudnak eladni egy helyjegyet másnak a vonatra miattam, s visszafizetik gyakorlatilag a teljes összeget. Nem fikáznak, nem kell úgy érezned magad, mintha koldulnál. Na, ezen még azért hüledezünk.

A MÁV pedig, bár nem teljesít (el sem juttatott a célállomásig), szó szerint sz*r szolgáltatást nyújt, nemcsak nem ismeri ezt el, hanem nyomorult PR-ra használja fel még az elutasító levelét is??? Szerintetek melyikük fogja megtartani az ügyfeleit? Mi kocsival járunk haza.

A bejegyzés trackback címe:

https://mav.blog.hu/api/trackback/id/tr332030172

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Manyizga (törölt) 2010.05.25. 16:13:42

Ez a szomorú valóság!

Egy dolgot megtanultam saját tapasztalataim alapján: arra, hogy a vonat menetrend szerint érkezzen meg a célállomásra SOHA nem számítok. Így maximum kellemesen csalódok.

(Ma reggel 12 percet késett egy naponta közlekedő zónázó vonat velem, a 2569-es. Pedig se hó, se fagy. Ez bő 19%-os menetidő-túllépés... ez arányait tekintve olyan, mintha a Metropol CSAK bő két és fél órát késne. :) )

Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző 2010.05.25. 16:16:21

Igazából ezzel az a baj, hogy ezt a kérdéskört már töviről-hegyire kitárgyaltuk akkor, amikor aktuális volt.
Érdemes visszakeresni, annál többet úgysem lehet elmondani most sem...

TottaKár 2010.05.25. 16:31:19

a hétvégén volt szerencsém utazni a németekné az ICE -al.

263km/h -val téptunk a Frankfurtbol Karlsruhe-ba, eddigi legjobb vonatos élményem volt

ja, és nem egy hajléktanaszállon kellett jegyet vennem hanem egy elegáns, modern és TISZTA irodában!

Kopi3.14 2010.05.25. 16:32:14

"Talán másfél hónapja megjött a válasz is a MÁV-tól. Sajnos, ez az eset vis maior-nak minősül, így nem áll módjukban visszatéríteni egy fillért sem. (A tél tehát vis maior, a hideg is, a hó is, igaz, hogy sem Németországban, sem Csehországban, sem Szlovákiában nem omlott össze a vasúti közlekedés, el sem merem képzelni mi lehet Oroszországban vagy Svédországban, s mellesleg nem olvastam a tájékoztatóban, hogy hó esetén nem tudjuk garantálni az Ön utaztatását) DE: és innentől kezdve zseniális, kellemetlenségeinkért kárpótolni szeretnének, ezért kaptunk 4000ft MÁV utazási csekket, illetve egy már előre kitöltött MÁV-Start kártya igénylőlapot. Na, ez milyen már? Kiszúrják a szemem, hülyének néznek, de majd kipótolom még a 4000-et néhány ezerrel, ha valahová utazni szeretnék- s persze csak a MÁV-val. Na, köszi, köszi, nem. Amúgy a MÁV minőségbiztosítási mottója: „A megfelelőtől a kifogástalanig.” Helyette javaslat: a szánalmastól a gyomorforgatóig.

Nem hiszem, hogy a MÁV „ügyfélkozpontúságáról” még lehet valami újat írni, de azt hiszem egy kis összehasonlítás jobban rávilágít a helyzet tragikusságára.

Ezt meg akartam írni már korábban is, de láttam, hogy elég sokaknak volt hasonló élménye, ezért végül nem tettem. Most viszont vonattal kellett utaznom egy konferenciára Németországban, s jegyet vettem a német intercity-re (ICE). Természetesen a honlapon kártyával meg lehet venni a jegyet, ki lehet nyomtatni, kiválaszthatom az ülőhelyet, stb."

Elsö fele, nem, nyugaton is összeomlott a közlekedés akkor, nem csak nálunk, csak a kedves pfögö szállítójármü nicket viselö posztoló hmm. baszoik tájékozódni.

koknréten most hétvégén vettem neten DB- ICE vonatjegyet, a helyfoglalásnál maximum szükíteni tudom hova szóljon, kiválasztani nem, s midnen csak ha lehetséges elven megy.

Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző 2010.05.25. 16:45:14

Bírom ezeket az ostoba "bezzeg itt-ott-amott nem állt le a közelekedés".
Lófaszt.
Legalább a Googleba tessék már belenézni...

Azokon a napokon igen Németországban, Ausztriában is akadozott a közlekedés vasúton. Mindenhol...
Példának okáért:

"Megszakadt a vasúti közlekedés vasárnap délelőtt Csehország és Szlovákia között északon - közölte a cseh vasúti társaság."

"Megállt az élet a havazás miatt Angliában - repülőtereket és iskolákat zártak be!

Leállt a forgalom a Londont kiszolgáló öt nagy nemzetközi repülőtér közül Lutonon és Gatwicken, mert a hókotrók nem győzték eltávolítani a havat a pályákról

(...)
A vasúti közlekedésben is jelentős fennakadástokat okoz a lehullott hó."

"Németország a hó fogságában - lebénult a közlekedés!

Több helyütt teljesen megbénult a közúti és a vasúti közlekedés, és óriási fennakadások keletkeztek a légi közlekedésben is."

Úgyhogy erről ennyit. Szem kinyit, csőlátás kikapcsol. A hó mindenhol hó.

fabritius 2010.05.25. 19:20:01

de az a vonat mindig ennyit áll - bár azt én sem értem, hogy miért csak a magyar határon belül. az pedig pech hogy pont akkor fagyott szét a keleti. ami gáz a mávnál, hogy a nemzetközi járatokra nem figyelnek eléggé. máshol szinte csak arra figyelnek.

neurotikk! (törölt) 2010.05.25. 19:20:07

@Kopi3.14:
Hulye vagy apam. Az a kritika hogy nem tudod pontosan kivalasztani interneten vasarolt jegy helyet?!?
Voltal mar kisvarosi allomason es akartal venni jegyet? Voltal? Lathatoan nem. Kezzel tolti ki es telefonon hivja fel a kollegat, hogy usse be neki a rendszerbe a helyjegyet. Ki van fuggesztve bazdmeg, hogy regisztracios jegyet nem tudnak adni egyaltalan, szallj fel a vonatra es kerj a kalauztol. Elszall az agyam. Es kiepitettek ixmilkabol meg fenntartjak ketezerixmilkabol az egesz kurva regisztracios jegy dolgot (nekem nem kell, csak fustolgok ezen a milliomodik faszsagon).
Mellesleg oszlopokra fel van fuggesztve uvegszal ott is, picsa tudja minek, ugyanaz a vezerloberendezes van mint amit gyerekkoromban - kurvareg volt mar az, meg az atkosban - megcsodaltam. Ugy hallottam a biztositoberendezes is ugyanaz! Es a jegy amit kapsz meg a regi szep tavolsagot letepos lebelyegzos verzio. Ha jol lattam a szokasos kis lyukban amiben az ugyeletes ad ki jegyet, meg a szuper kis kartonos jegyek is ott figyeltek. Aztan persze ha ot perccel indulas elott erkezel akkor bukta, mert az ugyeletesnek termeszetesen mas dolga lehet, ez ertheto. Akkor vegyunk neten jegyet talan?
B+ a netes jegyrendeles is milyen mar?! Csak bizonyos helyeken nyomtathatod ki, kesz. Olyan hogy felszallj a vonatra a magad altal kinyomtatott jeggyel, sot jegy nelkul, csak barmilyen szemelyazonositoval, ad abszurdum kartyaval fizess a vonaton, na az kepedbe rohoges leginkabb. Legalabbis itt, mert mar csinaltam ilyet, vilagvegerol utazva.
Szoval hogy nem tudod kivalasztani pontosan a helyed ez igy eleg ures kis boffentes itt apukam a MAV vedelmeben. :DD

_Totty_ 2010.05.25. 19:34:52

hmm... kezdjük ott magyar szakasz a vonalon picit többm it 60 km szóval ez lehetetlen egbö :
"Beértünk Magyarországra és 20-30 km-enként elkezdett a vonat 10-20 perceket állni, majd Pesttől negyven kilométerre egyszer csak nem ment tovább. 20 percig. "
különben is, hogyha késve jön a vonat, akkor azt várják hogy az egész ütemes menetrendet borísák fel és 1,5-2 orán keresztül késve járjon az összss vonat, csak azért h 45 helyett 35 perces késéssel érjen be az egyetlen késö vonat:\\

amugy meg szerintem erről tényleg nem a máv a hibás... oriási hó volt és hideg is, felkészültek rá nagyjából, de nem elggé ez igaz, de elötte rég volt ennyire hideg tél.

neurotikk! (törölt) 2010.05.25. 19:43:14

@Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző:
Najo, az elofordulhat, hogy Magyarorszagon tobb ho esett vagy osszegyult epp akkorra mire a vonat a hatarra ert, van ez igy, a vonat Nemetorszagban es Csehorszagban meg vidaman ugetett, aztan a hatarnal hogorgeteg fogadta, ez barmikor elofordul.
Na de mikor egy Miskolc Nyiregyhaza kozotti szemely amit kalandvagybol valasztottam IC helyett a hetvegen, kiprobalando milyen is manapsag a vonat, sokat vonatoztam gyerekkent erre, szerettem, szoval mikor egy ilyen vonat nem csak a belvizes teruleteken megy Mari neni biciklijenek a tempojaban - erdekes modon Mezozombornal a masik sinparon egy M41 vagy hasonlo altal huzott szemely allva hagyott minket azert -, hanem meg harom tovabbi valton atovatoskodva, es legalabb ket helyen mar honapok ota igy (csaladban mondtak), akkor legyen mar hangyanyi gyanuk, hogy nem kizarolag a ho tehetett a dologrol es elofordulhat, hogy a honi tradicionalis csucstechnologiat kevesebb is kizokkentheti mint mashol.
Tarcalrol a perontol elstartolva, csak hogy a valtokra visszalassuljon 10-re, majd aterve a valton normal sebessegre kapcsolva nem azon morfondiroznek, vajon milyen hatalmas idojarasi anomalia botlasztana meg a fasza kis rendszert. Hasonloan a gorogszallasi tradicionalis lassujelen attipegve sem az fog eszembe jutni, vajh mifele idojarasi sorscsapas lehettett az ami honapokra elintezte a palyat. Hasonloan a Nyirteleknel a kiteroben 10-zel kisiklott mozdony eseten sem kizarolag a hirtelen szellokes lenne az elso gyanusitottam a szetturt palyara.
Hozzaadva a megfontolva haladashoz a ramaty kiegeszito infrastrukturat mint peronok, allomasepulet, nameg az elmaradhatatlan mocsokmuzeum vagonok, a tajekozatlan es bortonormodoru szemelyzetet, nincs ketsegem miert ment 20% kihasznaltsagon max a vonat. Lehet felebecsultem, kedvemre valtogattam unalmamban mig lenyomtuk a nagyjabol 80km-es tavot 1:40 perc alatt.
El kell bontani az egeszet a retekbe!! Elhajtani a sok sztrajkolo majmot is. Ha szukseg lesz szolgaltatasra majd valaki benyomul az uzleti resbe. Na de ez igy nulla kerem.
Egy termeszeti katasztrofa tud meg rontani, na de nem sokat.

Jah, egy pozitiv. Megcsodaltam a Miskolcrol indulo IC vadi uj kocsijait. Na az mar valami! Vegre begyuruzott egy kis minoseg ide is vagy 20-25 ev utan (akkor volt az ilyen kialakitasu modern mashol). Sajnalom hogy elfelejtettem megnezni a budit, vajon ujraprobalkoznak e a felhajthatatlan, vagy a kezzel tartando wc deszka intezmenyevel, plusz tovabbra is a toltes novenyeit tragyazzuk emberi anyagcseretermekekkel.
Ha ez elterjed a fovonalak nagy tavolsagi IC-it talan erdemes megtartani. De a tobbi.... folosleges. Adjunk inkabb mindenkinek biciklit vagy taxikuponokat, jobban jarunk, en mondom.

Glg 2010.05.25. 19:43:59

@Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző: ez eddig mind szép és jó, csak ezeken a helyeken 10méteres hó és -120C° esetén van fennakadás. itthon meg belehullik egy hópehely a váltóba és bedől a vonatközlekedés meg leszakad az összes felsővezeték a második pehelytől.

@neurotikk!: igen...nálam is kivágja a biztosítékot miért nem működik ilyen kinyomtatós dolog-mert a valahol meg tudom venni a neten rendelt jegyet kb szarnak a pofon. kártyás fizetés meg :D...ááá hááájtekkk, majd a jövőszázadbantalán.

Kivlov 2010.05.25. 19:44:07

a máv-ot is rég fel kellett volna számolni vagy eladni ingyen...

Ashi Valkoinen 2010.05.25. 19:51:01

A poszt nemrég érkezett, ezért került ki, egyébként nyugaton is voltak bőven fennakadások.

Viszont ez sem helyénvaló érvelés, mert nyugaton sok helyen akadt nagyobb hó és nagyobb hideg is.

De aktuális példát nézve: 25 fok van és minden napra jut egy sínkivetődés Budapesten. Ez sem véletlen.

VJV Man 2010.05.25. 20:16:51

@Glg: "ezeken a helyeken 10méteres hó és -120C° esetén van fennakadás"

Természetesen tévedsz.
(remélem nem szándékosan, mert azt már nem tévedésnek hívják)

Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző 2010.05.25. 20:18:01

@Glg:
Tudjuk, köszönjük, ezt a 10 méteres hó és a -120°C olyan mint az előző postban tett megszólalásod, amikor a múltheti özönvizet pár csepp esőnek nevezted...

Amúgy az idézett cikkek szintúgy 30-40 centi hóról szólnak, bár Angliában volt 60 is helyenként.
Ellenben a 30-40 cm nálunk is megvolt, sőt sok helyen a 60 is.

Próbálj már meg tényszerű maradni.

Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző 2010.05.25. 20:21:03

@Ashi Valkoinen:
Az, hogy a levegő hőmérséklete szabvány 2 méteren 25 fok nem jelenti, hogy a sínhőmérséklet is ennyi. Kb duplája.

Igen, sajnos nem véletlen, több dolog összefüggése.

Legfontosabb a pénhziány miatti karbantartás alacsony színvonala, de meg kell említeni az úgynevezett semleges sínhőmérsékletet, amivel mostanábaan komoly bajban vannak az európai vasutak is...
Amúgy a MÁV-nál nem tudok mostanában sínkivetődésről, ellenben a BKV-nál igen, de ott teljesen más szabványok, szabályok, és technológiák vannak.

Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző 2010.05.25. 20:21:43

@VJV Man:
Véletlenül sem szándékosan...
Az előző posztban is leírta, hogy a múltheti özönvíz pár csepp eső volt...

Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző 2010.05.25. 20:22:15

@Kivlov:
Köszönjük szépen.
Valami okosabb, konstruktívabb javaslat?

Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző 2010.05.25. 20:29:47

@neurotikk!:
Az említett vonalszakaszon lévő 10-es lassújelek egy vágánysiagnosztikai ellenőrzés eredményei...
Nem mondom, hogy indokolatlan, de részben a vasút túlbiztosításának eredménye.
Olyan mint amikor találnak egy nagy bombát: Ott volt a földben, a Világháború óta, senki nem tudott róla, senkit nem zavart, többtíz tonnás teherautók mentek el felette. De amint megtalálták, lezárták érte fél Bp.-et. A biztonság kedvéért, mert az a fő.

Itt az emített vonalon is volt egy vágánydiagnosztikai ellenőrzés, az kiadta, hogy hmm, itt gáz van rögtön kitűzték a 10-es lassút, nehogy baj legyen. Előző nap még vígan mentek ott a vonatok, de fő a biztonság.

Amúgy már kezdenek onnan eltűnni, folyamatosan végzik a vágányszabályozást az említett helyeken. Tudtommal már az IC-k sem késnek csak 5 perceket miatta.(A kitűzés után sajnos 20 perc is volt... :( )

A miskolci IC-n 3G IC kocsival találkozhattál, valóban kellemes színvonalúra sikeredtek. A projekt folytatása pénz kérdése, ugyanis nem olcsó egy ilyen kocsi...
Nem, nem pottyantós WC van benne, hanem tartályos, vákuum rendszerű, és a fedelet sem kell fogni :)))

A felszámolásos-sóvalbehintós felvetésedre pedig nem kívánok reagálni, mert ostobaság.

Ashi Valkoinen 2010.05.25. 21:19:15

Persze, technológiai kérdés is (tömbsín, nagypaneles beépítése), de leginkább a beleszarás látszik a dologban.

A váltófagyásoknál használt fagyálló kérdése meg szintén hasonló... ráadásul a váltófűtések mentek rendesen... igen, ezeket is karban kellett volna tartani.

De mindig oda jutunk, hogy kevés az ilyen feladatokra szánt ember, és nagy a vízfej.

@Kivlov: legközelebb némi értelmet is tegyél a hozzászólásodba, következőnél kitiltás.

Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző 2010.05.25. 21:34:31

@Ashi Valkoinen:
Jujj-jujj-jujj, Ashi, legalább Te ne!!

A nagypanel-tömbsín az a BKV-nál van, és a városi vasutakon, a nagyvasútnál nincs. Teljesen más technológia, technika.

A fagyálló téma meg egy kamu volt... Felkapta a sajtó és csak vitték a marhaságot... A MÁV illetékese meg ahelytt hogy kiállt volna, és azt mondta volna, uraim, ez marhaság, szálljanak le a témáról, inlább kussolt, és hagyta, hogy a sajtó csámcsogjon az állítólagos fagyállóról...

Beleszarás? Szerintem nem... Ha neked azt mondják, tarts karban egy pályarészt, te hiába végzed lelkesen, és lelkiismeretesen a munkádat, ha nem kapsz alkatrészt, szerszámot, eszközt karbantartáshoz.
Van pályás ismerősöm, ők jeleztek hibákat, leadták, milyen anyagok kellenének hozzá, fél évvel később (fél év!!) visszaírták, hogy nem adnak anyagot, nem indokolt a csere. Szerinted?
Ezért van az, hogy végigmegy a síndiagnosztika, kiszórják a 10-es lassúkat, aztán akkor megy a gyorsanhamar pályajavítás, mert csúnya az a lassújel...

A váltófűtések működtek rendesen, a gondot az okozta, hogy ezeket nem arra tervezték, amilyen terhelést ott kaptak. Ezek arra jók, hogy a csúcssín ne faggyon össze a váltóban, arra nem alkalmas, hogy a folyamatosan nagy intenzitással hulló havat felolvassza.
Azt valakinek kézzel ki kell tiszttítania onnan, majd a váltófűtő biztosítja, hogy a váltó szerkezete ne fagyjon össze.

Itt el is érkeztünk az emberek problémájához, de itt szoktam volt mondani, a nagy tömegek követelték a létszámleépítést, hát megtörtént: Nincs aki takarítsa a váltót. De legaláb spóroltunk, és ez a lényeg nem?

neurotikk! (törölt) 2010.05.25. 21:56:47

@Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző:
Csak nem megfontoltad a valaszadast a nyilvanvaloan tulzo hoborgesemre? : )
Mellesleg felkomoly, hisz mint ahogy le lehet szurni abbol amit magyarazol a reszletekre, keptelen a MAV uzemeltetni az infrastrukturajat. Akkor itt valami alap dolog nagyon szarul van am, egy kis simi simi itt ott csak odazza az osszeomlast. Utasok a rossz infrastruktura es szolgaltatas miatt elmennek, a bevetelek csokkenese miatt romlik az infrastruktura es a szolgaltatas.
Nem kell ezt bezarni akarni, maga ala temeti magat, de addig is elbohockodnak meg magyarazkodnak meg egy kicsit.
A vasut egy szegyen.
Mellesleg ha a bevizsgalasok ilyen surun rosszat mutatnak es keptelenek hosszu idon at korrigalni hogy normalis uzemi korulmenyek legyenek, akkor mentegetozni az idojarassal eleg ures dolog....

Tovabba lehet hogy nem is annyira tulbiztositas a 10-es tabla? Gondolvan az egy kisiklott mozdonyra a vonalon. Lehet nagyon is jogos az a biztositas, nem pengeelen kell tancolni ebben az uzemben, a tegnap ment, menne az ma is de hat mi most igy direkt jol lassitunk de nem gondoljuk am annyira komolyan azt nem hinnem hogy a vezervonal lenne, nagyon nem art a biztosra menni. Ugy hallottam ez kimondottan is veszelyes uzem. Nem hinnem hogy olyan pitianer lenne az a 10-es tabla dolog mint ahogy hangzik.
Kivancsi lennek, hogy kulfoldi vasutak csak felelotlenek, vagy jobban csinaljak, hogy ott nem talalkoztam meg 10-es tablaval. Pedig nem ritkan utazom vonattal kulfoldon.

neurotikk! (törölt) 2010.05.25. 21:59:50

@Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző:
Jah, amgy az a 3G IC kocsi nagyon jol hangzik. Na azzal szivesen utaznek gyakrabban.

vanek ur 2010.05.25. 22:27:06

@neurotikk!: "Pedig nem ritkan utazom vonattal kulfoldon. " Menj el Lengyelországba. Krakkó környékén a fővonal van teli 40-60km/h korlátozással. De a Krakkó-Oswiecim vonalon (amerre a személyvonatok járnak) vannak 10 km/h-ás korlátozások is, nem rövid szakaszon.

Valóban nem az időjárás a fő gond, hanem az, hogy nincs rendesen karbantartva és fejlesztve. Ez viszont pénz, nem is kevés. Ja, hogy erre nincs? Bocsi, akkor megy a vonat 10-zel, és 2 centi hótól összeomlik a közlekedés. De ez már nem vasút, hanem politika.

Trabantkombi 2010.05.25. 22:33:58

@Kopi3.14: Bocs, tényleg. Akkor szar a DB. Gondolom Neked is az maradt meg a magyar vonatokkal összehasonlítva, hogy csak szűkíthetted a foglalást ablak mellé, közlekedő mellé, 2-es vagy 4-es ülésre:)

Trabantkombi 2010.05.25. 22:40:45

@Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző: A hó valóban mindenütt hó, még Németországban is. Azt sem állítom, hogy mindenütt jártak a vonatok, viszont olvasd el, mit írt a DB a visszatérítésekről: ott fel sem merült, hogy vitassák a jogosságot: 1 óra késés 25% vissza, 2 óra 50%, illetve a helyjegyfoglalás. Náluk mi a vis maior: elsodorja a lavina a pályát felsővezetékestől (ekkor nem fizetnek.) Egyszerűen a MÁV-os hozzáállás háborít fel, amikor emberek nem/rosszul teszik a dolgukat,s Téged/engem/mindenkit néznek hülyének. Csőlátás? Lehet. De nem túl hízelgő ezt a csövet Hegyeshalom felé fordítani.

Trabantkombi 2010.05.25. 22:52:41

@_Totty_: Igazad van, a 60km-es szakaszon tényleg nagyon jó a 3:23 perces késés. Leszámítva a negyven perces külföldi várakozást is marad 163 perc késés a magyar szakaszra, ami ugyebár kihozná a 27km/h-ás átlagsebességet - ha beért volna vonat a pályaudvarra, s menetidőnek tekinthetnénk. De nem ért, így nem tekinthetjük.
A "nagyjából" meg valahol megfelelő, valahol nem: "Nagyjából meghúzta a repülőgép szerelője a futómű csavarjait", "nagyjából rendben van az atomreaktor"... Ha szerinted ez elfogadható, akkor nem kell a MÁV-ot kritizáló blogot olvasni/kommentelni, hanem örülni a MÁV-Start honlapján a hírnek: Pécsett is lehet bankkártyával fizetni! (www.mav-start.hu/hirek/hir.php?mid=14bed14a85a425)
2010. május. 14. Magyarország 5. legnagyobb városában, mert eddig nem lehetett... Szánalom.

eml 2010.05.25. 22:56:03

@Trabantkombi: A németeknél nagyságrendekkel keményebb volt a tél, és több a lehullott hó. A Berlin-Pasewalk-Straalsund vonal omlott össze nagyon keményen, Neubrandenburg térségében, ott a hófúvások nagyon kemények voltak.

Itt most csak kiragadnak címeket, de a szélerősségbeli és csapadékmennyiségbeli különbségek nem jönnek le a gugliban.

Aki nem nézi rendszeresen a német tévét, az ezt nem tudhatja, mert a magyar tévében érintőlegesen lett csak megemlítve.

neurotikk! (törölt) 2010.05.26. 00:12:46

@vanek ur:
Hat, ha ott is olyan, akkor inkabb kihagyom. : )
Mondjuk Krakkoba barmikor, az egy nagyon jo hely am, na de igy csak alternativ kozlekedesi modon, ahogy eddig is tettuk ... ahogy igy belegondolok voltam en ott mindenfelekeppen, csak vonattal nem, akkor ez igy is marad. : )

A Gyula 2010.05.26. 08:43:07

@neurotikk!: 2008-ban voltam Krakkóban, a Galileo Galilei EN-nel mentünk (a Metropol elődje) PKP hálókocsiban, kényelmes volt. A fél órás késés oda is, vissza is nem tekinthető egy hú de nagy was ist dasnak, úgyhogy tudom ajánlani a vonatot is mint alternatív eljutási lehetőséget.

Ashi Valkoinen 2010.05.26. 10:03:47

@Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző: A nagypanel-tömbsínt természetesen a BKV-ra értettem, nem a nagyvasútra.

Fagyálló: honnan tudhatná az egyszerű ember, hogy mégsem úgy volt, ha mindenhonnan ez jön, cáfolat pedig nincs?

Kopi3.14 2010.05.26. 10:17:48

@neurotikk!: bazdmeg, te vagy a hülye. Kiemeltem mivel van a bajom, ami nyilvánvaló hazugság a posztban. Söt, megemlítem, hogy D-bahnon is ki kell nyomtatnod a jegyet, anélkül nem szállhatsz fel. Plusz azonosítania kell, bankkártyával, vagy személyivel, stb. Konkrétan nem a mávto védtem, hanem a posztolót faszfejeztem le, mert nem tájékozódik, és erösen hazudik.

Hogy ellenpéldát hozzak: pár éve Bp-katowice oda vissza menetben, oda midnen menetrendnek megfelelö volt, visszafele ellenben asszem Zsolnán álltunk több, mitn háorm órát, mert nem volt mozdony. Kaller sem tudott semmit, nuku utastájékoztatás, nuku bármi. Rohadt hideg volt, hajnali ötkor, mozdony híján fütés sem volt elérhetö. Nem kellett idöjárási probléma ekkora késéshez.

@Glg: basszus, told már ki a képed külföldre, vagy legalább amikor ott is összeomlik a rendszer akkor ovlasgass kinti híreket, nézegess képeket, hogy mitöl omlott össze. Ez a mínusz százhúzsz fok eszementt votl ötled.
Kártyás fizetés. Városok pénztáraiban még midnig tudtam venni az elmúlt öt évben jegyet kártyával. Falvakról nincs infóm, arrafele nem járok.

@Trabantkombi: nem szar, csak hazudságokat nem kéne állítani, ha már. Pécsen nekem korábban is sikerült már kártyával vennem jegyet, nem tudom hogyan tettem akkor. Az a hír szerintem elkésett.

Glg 2010.05.27. 11:14:33

@Kopi3.14: a -120 költői túlzás volt btw. kártyás fizetésnél a vonaton történő kártyás fizetést értettem.

@VJV Man: természetesen csak költői túlzás

@Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző: de itthon volt rá példa h pár centi hó meg kb -5°C-os hideg vágta haza a rendszert.

_Totty_ 2010.05.27. 19:07:02

@Trabantkombi:
figy nem védem a mávot, képzeld én is vártam a télen 40-45 percet az elvielg 1 percenéknt érkező vonatra, pont ezen a vonalon...ha láttad hogy káosz van mérnem szálltál át valamelyik másik vonatra? vácon, vagy újpestesten bkvra???mivel szerintem a fő késést újpest-keleti között szedte össze mert arra ritkán megy vonat(az viszont a máv hibája hogy nem rendelte el hogy a nyugatiba egyenesen vigyék be.) amugy vácról tudsz busszal is menni, mivel szerinted minden rendben van csak a máv bénult meg, nem az volt hogy a bkv buszok nem ritkán félóránként jöttek 7-8 perc helyett, a volánjáratok elakadtak és aig jártak, ott még hangosutastájkoztatás sincs csak vársz és vársz...

Ashi Valkoinen 2010.05.28. 08:28:10

@_Totty_: A nyugatiba aztán mehetett volna, az sem indított és fogadott vonatokat.
süti beállítások módosítása