MÁV utaspanaszok, késések, információk.

Új MÁV blog

Egyszer kell, máskor nem

2010. március 23. - georgejr

 

 

Olvasónk mávos üzletszabályzatértelmezési anomáliába futott bele (hejjj de szépre sikerült). Felhívta Direktet, megkérdezte a nemzetközi pénztárban is, hogy kell-e átszállás esetén pótjegyet váltania, ha grazi kirándulójegye van és nem közvetlen járattal utazik. Mindkét esetben azt mondták, hogy nem kell. Majd jött a kaller és közölte, hogy bizony ez bünti. Egy utastárs segítségével elkerülte a büntetést Péter, de az incidensen felháborodva panaszt akart tenni a Keletiben, ott ahol megmondták neki a tutit, de hogy-hogy nem már ott is kalauznak adtak igazat, ahol pár nappal korábban az ellenkezőjét mondták. Komolyan ennyire nincs némely vasutas kolléga az üzletszabályzattal? Ideje lenne a gizikéknek meg a marikáknak egy kis fejtágítás...

 

Tisztelt Blogszerkesztő!

Az alábbi esetre szeretném felhívni a figyelmüket, mely velem esett meg tegnap délután.

Budapestről utaztam a hét elején Grazba, majd tegnap vissza. Amennyiben Szentgotthárdon keresztül, a legrövidebb távolságon utazik az ember, napi egyetlen közvetlen vonat jár, a Halászbástya InterCity, ami reggel 6-kor indul Graz-ból, és déli 12 órára ér a Keletibe - ám a menetrendtől eltérően sajnos étkezőkocsi nélkül közlekedik... Érthető módon így hát nem ezt választottam, hanem a napközbeni vonatokat, ahol is Szentgotthárdon és Szombathelyen át kell szállni.

Mielőtt elindultam Pestről a hét elején, felhívtam a MÁV ügyfélszolgálati vonalát, és rákérdeztem, hogy amennyiben a Graz-i kirándulójegy nevezetű, 4 napos, Graz-i tömegközlekedést magában foglaló jegytípussal utazom, szükséges-e IC-pótjegyet váltanom a belföldi átszállásos vonatokra. Az ügyintéző némi kutakodás után közölte, hogy a Vasúti Üzletszabályzat 2. kötetének 3. része értelmében amennyiben a menetjegy nemzetközi viszonylatra szól, NEM KELL mellé pótjegyet váltani, függetlenül attól, hogy belföldi IC-vel és személyvonattal, vagy pedig közvetlen nemzetközi IC-vel utazom.

Ezt a kérdést - a biztonság kedvéért - feltettem még egyszer a Keleti Pályaudvar nemzetközi pénztárában, miközben a jegyet vásároltam, s szintén hasonló választ kaptam.

Nyugodt szívvel keltem útra.... Grazból visszafelé azonban a kalauz elkezdett akadékoskodni, hogy miért nem váltottam pótjegyet. Mondtam, azért, mert másodszori rákérdezésre is, hivatalos MÁV-személyzettől olyan instrukciót kaptam, hogy NEM KELL megváltani pluszban... Mivel nem volt nálam forint (Graz-ban lakom), a 900 Ft-os helyszíni pótdíjat nem tudtam kifizetni, így 6000 (!) Ft-ra büntetett volna meg a kalauz.....

...ha nem lett volna egy figyelmes és jószívű utastársam, aki kifizette nekem a 900 Ft-ot.... Ezúton is örök hálával tartozom neki!!!

...Ugyanakkor feszült aggodalommal nézem, hogy a MÁV-nál hivatalos minőségében mindenki azt állít, amit akar, következmények nélkül.... A Keletibe megérkezésemkor ugyanis a nemzetközi pénztárban panaszt akartam tenni, mire a pénztáros közli velem, hogy DE IGEN, ha ezzel a jeggyel utazom belföldi IC-n, akkor meg kell vásárolnom a pótjegyet....

Na most akkor HOGY IS VAN EZ??? Első telefonálásomkor az ügyfélszolgálatosnak direkt bemondtam a vonat számát és az átszállásokat, hogy tudja, nem a közvetlen intercity-vel utazom, s ennek ellenére akkor azt válaszolta nekem, hogy NEM KELL PÓTJEGY...

Ki az a személy vagy testület a MÁV-on belül, aki ebben a kérdésben úgy állást tud foglalni ÍRÁSBAN, hogy azt az összes jegyvizsgáló és pénztáros elfogadja??? Nem akarok még egyszer önhibámon kívül 6000 Ft-ot ráfizetni a nemzetközi menetjegyemre....

U.i. Elhatároztam, hogy mostantól a MÁV teljes kiiktatásával fogok csak Graz-ból hazajárni.... Bécsig ÖBB, onnan pedig OrangeWays!

Üdv.

Péter

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://mav.blog.hu/api/trackback/id/tr521860896

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

a pynás 2010.03.23. 15:31:06

Miért nincsenek kommentek? Velem is történt már hasonló, de én felhivattattam a kallerral a központot. Meg mondtam, hogy újságíró vagyok, és ez hatott.

Ez a videó nem vág ide, de jó: www.youtube.com/watch?v=ME4QhMlVXuo

VJV Man 2010.03.24. 09:18:08

Ha nem a közvetlen kocsikkal közlekedő vonattal jön, hanem át száll egy másik ic-re, akkor kell az ic pót- és helyjegy.
Ebből sok kellemetlenség szokott adódni.

Főleg az a legrosszabb, mikor az utas megpróbál infót szerezni a máv direkten, mert általában (sajnos ez a tapasztalat) nem úgy mondja el ahogy van, hanem ahogy ő látja, vagy ő gondolja, és az infós meg össze zavarodik.

Erre szerintem érdemes oda figyelni, mert az utasítás szerint kell.

VJV Man 2010.03.24. 09:27:04

Még annyit, hogy mikor először találkoztam ezzel, felhívtam egy olyan embert aki az üzletszabályzattal komolyabban foglakozik (oktatótiszt), mert hirtelen én sem voltam biztos benne. (kollégám biztos volt benne)

Az utas felhívta a szüleit, akik felhívták a Máv-ot, ahol azt mondták, hogy nem kell, és ebből lett a kavarodás, mert erre én is felhívtam ugyan azt az embert az info-ból, és megkérdeztem, hogy mire alapozza ezt a megállapítását, mire kiderült, hogy az utas nem úgy mondta el ahogy volt (nyilván nem szándékosan, mert meg volt benne a szándék a tisztességes eljárásra, csak épp jogtalannak tartotta az eljárást, mert rossz tájékoztatást kapott).

Patt helyzet, mert pótdíj nélkül nem lehet kiadni a pótjegyet, viszont a hibás tájékoztatás miatt pótdíjazni nem túl tisztességes...

A JV-nek nincs sok lehetőségre mérlegelni sem, esetleg az utas reklamációval él és talán elengedik neki a 6000 ft-ot. (szerintem ez lehetne a tisztességes megoldás utasleadási lap esetén)
süti beállítások módosítása