MÁV utaspanaszok, késések, információk.

Új MÁV blog

Majd meggondolom

2010. március 09. - georgejr
Olvasónk repülővel érkezett haza, és rohant, hogy elérje a vonatot Ferihegyen. Az automata nem működött így felszálltak a vonatra, mondván majd ott megváltják. Jött is a MÁV helytartója a hatalmasságos kalauz, akinek nem kötelessége a kultúrált viselkedés, és izibe meg is büntette őket, mondván két automata van a pályaudvaron. Igenám, de erről az állomáson semmilyen tájékoztató tábla sincs. Olvasónknak nem a pótdíjazással van a baja, hiszen ha a kalauz az alapvető kommunikációs normákat betartva (visszaköszönés, udvariasság, korrektég) pótdíjazott volna, akkor nem borult volna ki a bili. De hős MÁV-katonánk bunkó volt, lekezelő, nemcsak velük, hanem minden utassal, mintha az utas maga lenne az ősellenség... Hát kérem az ilyenek miatt negatív a kép a vasutasokról, pedig régen de megbecsült hivatás volt ez....
 
Tisztelt MÁV-START Zrt. Központi Ügyfélszolgálata!

2010. március 7-én a 7008-as számú járattal utaztam Ferihegy-Kecskemét között. A vonaton szolgálatot teljesítő jegyvizsgáló ellen az alábbi panasszal élek:


Barátommal Németországból érkeztünk haza a ferihegyi 1-es terminálra 2010. március 7-én. A 20 órára kiírt járatérkezést a légitársaság tartotta, azonban a repülőtéri kiszolgálás miatt a tényleges terminálba történő kijutás 20:06 perckor történt. (Az időpontok a vonathoz történő rohanás miatt ennyire pontosak.) A terminálból futva jutottunk a ferihegyi vasútállomás felüljárójáig, amelyen végigszaladva értünk le a Cegléd-Kecskemét felé tartó vonatok vágányáig.

Az állomáson kerestünk jegyautomatát, de annak a helyén mindössze egy SOS segélykérő oszlop és egy farostlemezzel befedett - feltehetően elromlott - automata volt. Ekkor már mindössze két percünk volt a 20:12-kor érkező vonat indulásáig. Előírás, hogy azokon az állomásokon, ahol jegyváltásra nincs mód, a menetjegy kérhető a kalauztól is. Ebben a tudatban szálltunk fel a pontosan érkező vonatra.

A jegyvizsgáló érkeztével - a részéről viszonzatlan köszönést követően -  két diákjegyet kértünk tőle Ferihegy-Kecskemét állomások között. Kollégájuk semmit sem válaszolt, gépével írt valamit, azt hittük a jegyünket kezdi nyomtatni. Közben elővettem pénztárcámból a diákigazolványom és 1000 Ft-ot. A kalauz ránézett a kezemben szorongatott címletre és közölte: "Az kevés lesz!" Kérdeztem tőle, miért. Azt felelte: "Mert csak a pótdíj kétezer, plusz a menetjegy ára." Intelligens, nyugodt hangnemben kérdeztem vissza, miféle pótdíjról beszél. Azt mondta: "Arról, hogy nem váltottak jegyet." Mint a fenti eseményből leszűrhető, ahelyett, hogy közvetlen, szabályszerűen megmondta volna, hogy meg kell büntetnie minket, lekezelő, "uraskodó" cselekvéssorral hozta indirekt tudtunkra, hogy vétettünk. Elmondtam neki - még mindig emberi stílusban -, hogy mi Ferihegyen szerettünk volna jegyet váltani, csak nem állt rendelkezésre automata, másrészt itt a vonaton sem tagadtuk, hogy nincs jegyünk, hanem rögtön vásárolni szerettünk volna. Nem bujkáltunk az ellenőrzés elől, nem kerestünk kifogásokat. Erre az eddig is tanúsított rendkívül flegma, megvető és nagyképű modorral közölte: "Pont ezért csak kétezer és nem hatezer a büntetés." Kioktatóan felvilágosított, hogy az állomáson rendelkezésre állt volna a Nyugati felé tartó vágánynál egy automata, illetve a terminálon belül is működik egy. Ekkor persze hiába védekeztünk a vonathoz képest csak néhány perccel hamarabb érkező repülőgépünkkel, a futással és a jegyautomata kereséssel, nem hatotta meg kollégájukat. A stílust kikértem magamnak, melyre ő visszakérdezett, milyen stílusról beszélek én?

Említésre méltóak azok a momentumok is, amelyek az ezt követő időszakot jellemezték. Az események hevében magam is némileg emelkedetten, de nem unintelligensen, mint vonattal csak ritkán utazó megkérdeztem a jegyvizsgálót, hogy lesz-e bármilyen jogi következménye az esetnek  (pl. feljelentés). Erre ő annyit felelt: "Majd meggondolom." Utóbb, jogaimnak utánanézve derült fény arra, hogy mivel együttműködőek voltunk és fizettünk, ezt a lehetőséget nem csak meggondolni nincs joga, de teljességgel kizárható is az eset. Továbbá megkérdőjelezhető annak is a jogossága, hogy velem utazó barátom 5000 Ft-os bankjeggyel fizette ki a 2825 Ft-ot, mire a kalauz a pénzt elvette tőle, elment, és csak 4-5 perc múltán hozta a visszajárót.

Természetesen írásban nagymértékben csökken annak a hangnemnek a reprodukálhatósága, amellyel a kalauz irányunkba élt. Reprodukálhatatlan az a nonverbális, leginkább fellengzős és flegma arckifejezéssel tanúsított kommunikáció is, amelyben egyértelműen érezhető volt, hogy számára sikerélményt jelent, hogy két, szemmel láthatóan sem a potenciális bliccelők csoportjába tartozó utast megbüntethet, felettük a vasutat képviselve igazságot szolgáltathat. Említést érdemel, hogy termes elrendezésű Bhv kocsiban ültünk, melynek kihasználtsága hozzávetőleg 75-80 százalékos volt ebben az időben, amely a mi termünk esetében 30-32 utastársat jelentett. Ők természetesen végignézték és hallgatták az eseményeket, közülük 3-4 ember felénk is fordult. Ebből kifolyólag sérelmezzük, hogy kollégájuk más, idegen utastársak előtt kellemetlen helyzetbe hozott, előttük rossz színben tüntetett fel és viselkedésével megalázott. Magatartása azt tükrözte, hogy fölényesen pellengérre állíthat két bliccelőt. További jegyvizsgálata során feltűnt azonban, hogy az elfogadhatatlan stílus nem csak nekünk járt ki, mivel más, érvényes menetjeggyel rendelkező utasok vizsgálatakor sem élt a konvencionális, utasokkal szemben tanúsítandó és elvárható intelligencia, kedvesség, jó modor eszközeivel.

Az eset után egy jegyvizsgálóként dolgozó ismerősöm felhívtam, aki elmondta, hogy a jegyváltási lehetőség biztosítása a vasúttársaság feladata. Nem lehet mentség, főleg nem menetrendszerint közlekedő járatokat üzemeletető repülőtér vasúti megállóhelyén, hogy jegyautomata üzemel az állomás környékén még két helyen is, ha éppen a mi úticélunk felé tartó peronon levő le van zárva. Utóbb megtudtuk, hogy a Nyugati pályaudvar felé tartó sínpár peronján és a terminálban valóban van egy készülék, azonban azok elérése a vonatról való lekésést eredményezte volna. A vonaton történő jegyváltás lehetőségében megnyugodva szálltunk fel a szerelvényre. Semmilyen tábla sem jelezi ugyanis a Cegléd-Kecskemét-Szeged felé várakozók peronján, hogy a másik oldalra a felüljárón átfáradva kötelező jegyet váltani, mert a vonaton már csak pótdíj ellenében van rá lehetőség.

Ismerősöm felvilágosított arról is, hogy a kalauz a vasúttársaság megszemélyesítője, akinek még együttműködést nem tanúsító utasok esetén is meg kell maradni emberi hozzáállásánál. Itt jegyzem meg, amennyiben kollégájuk úgy viszonyul hozzánk, hogy illendően tájékoztat mulasztásunkról, és elmondja, hogy a szabályzat a mi esetünkben is büntetést ír elő, úgy ez a levél nem született volna meg. Lényeges, hogy írásomban nem a szabályok ellen, hanem elsősorban a jegyvizsgáló minősíthetetlen magatartása, másodsorban pedig a rosszul kiépített infrastruktúra ellen (jegyautomata csak korlátozott számban és helyen áll rendelkezésre, nincs tájékoztató tábla kihelyezve) emelem fel szavam. 

Tisztázom, hogy szóban forgó kollégájuk egyedül intézkedett, közepes testalkatú, 175 cm körüli, mogorva arcú, szemüveges, 40 év körüli férfi. Mindenképpen el szeretném ugyanis kerülni annak a lehetőségét, hogy igazságtalanul, a vonaton szolgálatot teljesítő másik jegyvizsgálónak is felelnie kelljen a történtekért.

Levelemhez csatolom a pótdíj befizetését jelző szelvényeket, és az easyJet légitársaság által kiadott beszállókártyát, mellyel sietségünk valódi okát igazolom. Mindezek tekintetében tövénytisztelő, mindig jeggyel utazó diákokként lehetőség szerint szívesen vennénk, ha a pótdíjként fizetett kétszer kétezer forintot számunkra visszajutattni szíveskednének, hiszen bizonyítható, hogy valóban arról a repülőjáratról szálltunk át a vonatra, melynek érkezése utána alig néhány perc áll rendelkezésre a vasútállomásra történő átrohanásra és - amennyiben a jegyautomata üzembe van helyezve - a peronunk melletti jegyváltásra. Méltánytalannak tartjuk a pótdíjat annak tudatában, hogy kik és milyen módon károsítják meg szándékosan, rendszeresen a vasúttársaságot. A jegyváltási szándékunk többszörösen is (Ferihegyen és a vonaton is) megvolt, a pótdíj befizetése mellett a kalauznak meg is fizettük a jegyárat, így a MÁV-START-ot kár nem érte, és nem is érte volna. Azonban tisztában vagyunk azzal is, hogy nem állunk törvény felett, mindössze józan és emberi méltányosságot várunk el. Tájékoztatom Önöket, hogy e levél másolatát a csatolt fájlok kivételével és személynevek nélkül eljuttatom a megintallunkvazze.blog.hu szerkesztőjének.

Amennyiben az ügy kivizsgálásához további részletekre kíváncsiak, várom megkeresésüket a [X] címen. 

Bízva társaságuk jó belátásában, és az ügy rugalmas kezelésében,


[X], 2010. március 8.


tisztelettel:

két csalódott utas 

A bejegyzés trackback címe:

https://mav.blog.hu/api/trackback/id/tr251823311

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

VJV Man 2010.03.10. 09:43:47

@Benbe: Szerintem nem találsz olyan jegyvizsgálót aki dicsérné a szüszt. Csak éppen ez nem kívánságműsor.

Itt sem magasztalják a szüszt, csak azt próbáljuk elmagyarázni, hogy ezt kell betartanunk. Nem tehetem meg, hogy önhatalmúlag máshogy járok el. Amit megtehetek az az udvariasság.

VJV Man 2010.03.10. 09:45:50

@Benbe: A ferihegyen a terminálban van a kijelölt jegypénztár. pont.

Egyet értek én azzal hogy ez így szar, de én nem tehetek ellene semmit.

Ez olyan, hogy az ügyfélszolgálatossal üvöltesz, hogy a bank miért emelet kamatot... Baromi sokat tehet róla szegény...

VJV Man 2010.03.10. 09:47:53

@fourgee: Ha adsz munkát szívesen dolgozok neked. Persze csak akkor ha nem követeled meg, hogy úgy dolgozzak ahogy elő van írva, hanem rám bízod, hogy mit mikor és hogy csinálok, mert szerinted az a normális...

Benbe · http://www.benbe.hu 2010.03.10. 09:49:54

@VJV Man: De, ez kívánságműsor. Egy közszolgáltatásról beszélünk, amit az utasok és az adófizetők fizetnek. Kizárólag mi dönthetjük el, hogy ez hogyan működjön. Ez az egész blog meg sok civil azért küzd, hogy úgy működjön a rendszer, ahogy az nekünk jó.

Jim Raynor 2010.03.10. 09:50:25

@VJV Man:

azt sem teheted meg, hogy jogszabályellenesen jársz el.

Benbe · http://www.benbe.hu 2010.03.10. 09:50:34

@VJV Man: Nem pont. Mi alapján számít az kijelölt pénztárnak? Biztos vagy benne, hogy ez megállna a bíróság előtt?

Jim Raynor 2010.03.10. 09:54:18

@VJV Man:

"A ferihegyen a terminálban van a kijelölt jegypénztár. pont."

akkor viszont nem lehet pótdíjazni. pont.

fourgee 2010.03.10. 09:56:58

@VJV Man: a MÁV-nál mindenki azt mondja, hogy ahol nincs lehetőség jegyet venni az állomáson, ott a vonatra felszállva lehet. Az eredeti post szerint az utas e szerint járt el, mégis megbüntették. Nem értem, hogy mit kell még ezen ragozni, miért vagy te is a büntetés pártján és miért nem azon vagy, hogy minden embernek legyen érvényes jegye, vagy bérlete.

Ha munkaadó lennék, neked nem adnék munkát, mivel büntetni akarsz és nem azon fáradoznál, hogy mindenki fizessen a szolgáltatásért.

:)

VJV Man 2010.03.10. 09:59:13

@Benbe: Azzal, hogy engem, cseszegetsz az elméleteiddel nem fog megváltozni semmi.
Személyeskedéssel sokra nem lehet jutni, mert nem a jegyvizsgáló az ellenség (jó esetben), hanem maga rendszer. Mivel a rendszer úgy alapoktól rothadt, ezért a felszín megkapargatásával semmilyen változás nem érhető el.

Az a baj, sok ember csak most kezd ráébredni arra, hogy civilként mi mindenért lenne érdemes küzdeni, és most kezdik végig járni azt az utat amit már sokan, és bebizonyosodott, hogy értelmetlen, persze ezt mind úgy előadva, hogy feltalálták a spanyol viaszt.

Ezt nem bántásból írom, vagy okoskodásból, mert én semmilyen "GYÖKERESE VÁLTOZÁSNAK" nem vagy ellensége, sőt...

fourgee 2010.03.10. 10:06:16

@VJV Man: "A ferihegyen a terminálban van a kijelölt jegypénztár. pont."

A Ferihegy 1 repteret a MÁV üzemelteti? NEM.
Itt azt írták hogy a Tourinform irodában lehet vonatjegyet venni. A Tourinform irodát a MÁV üzemelteti? NEM.

Vonatjegyet mindenki az állomáson akar venni, és ott is keresi, nem a Tourinform irodában, nem a cipőboltban, de még csak nem is az autószerelőnél. Mivel az állomáson nem volt sem működő automata, sem pénztár, ezért a szabályzat szerint a vonatra felszállva akart jegyet venni. Nem elbújt, hanem ezzel a szándékával kereste meg a kalauzt, aki vétett a szabályzat ellen, mert megbüntette.

Hülyének nézhetsz mindenkit, meg egy évig is lovagolhatsz ezen a témán, akkor sem lesz igazad. :)

Pont ugyanúgy hülyének nézed a veled ellentétes véleményen lévőket, ahogy azt a kalauz tette. Ha nem akartak volna jegyet venni, most egyetértenénk, de így hogy működő jegypénztár híján a kalauzt keresték meg, mivel a szabályzatban az van hogy nála lehet venni jegyet, gondolom ilyen esetben kötelessége adni, és ő meg erre megbünteti őket...

Olvasd el mit írtam fentebb, Luton reptéren siettem a buszhoz, a buszmegállóban ott volt legalább 1 automata, mégis felpattantam jegy nélkül, és nem az volt az első reakciójuk hogy akkor most büntetni fognak, hanem azzal jöttek oda hogy milyen jegyet szeretnék venni.

Voltál úttörő, meg KISZ tag? Általában azok vannak a büntetés pártján...

VJV Man 2010.03.10. 10:14:35

@fourgee: Van lehetőség. Értsd már meg, hogy van jegypénztár.
www.mav-start.hu/utazas/mentejegyirodak.php?xquery=ferihegy

Ferihegy

Belföldi pénztár
Cím: 1185 Budapest,
Nyitvatartás: 08:00-22:00
Megjegyzés: A pénztár a repülőtér 1-es termináljában lévő Tourinform irodában található. Nyitvatartási időn kívül a peronon található automatából válthat jegyet. Ha úti célja az automata állomáslistáján nem szerepel, válassza a hozzá legközelebb eső állomást, és kérje a vonaton a jegyvizsgálótól menetjegye pótdíj nélküli kiegészítését. InterCity vonatokra pót- és helyjegy az automatából nem váltható.
Jegykiadó automata: van

VJV Man 2010.03.10. 10:15:34

Ha nincs nyitva a jegypénztár, akkor ott az automata. Szerintem ez világos...

Benbe · http://www.benbe.hu 2010.03.10. 10:15:49

@VJV Man: Értsd már meg, hogy a MÁV-START hiába jelöli ki a ferihegyi pénztárat akár Kuala Lumpurban is, a Vtv. alapján az nem az, mivel nem az állomás területén található (és most a megállóhelyet jóindulattal állomásnak nevezem).

Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző 2010.03.10. 10:17:21

@Jim Raynor:

Igazából már kezdek oda eljutni, hogy oké, a pénztárral IGAZATOK van! Ok, ne gyalogoljon 400m-t, meg nem az állomáson van, bár a tv. sem szabályozza, hogy az állomáson történő jegyváltás az az állomástól számítva mennyire llévő pénztárnál valósul meg.

De! És itt a lényeg:

Módszeresen kikerültitek az ÁLLOMÁSON elhelyezett, MŰKÖDŐ automatát, a másik peronon!
Tehát a felszállás helyén biztosítva volt a jegyváltás, a másik peronon.

Kérlek, legyünk korrektek, azal ne gyertek, hogy a túloldalra is el kell gyalogolni, és az már nem a felszállás helye, hisz pénztár sincsen mindne peron mellett.

Tehát OK. vegyük úgy a pénztár nem az állomáson van, ellenben működő automata mint jegyvásárlási lehetőség van. (És épp ki nem böki az ember szemét a kivilágított helyen.)

Véleményetek?

Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző 2010.03.10. 10:18:21

@Benbe:
Neked is mondom.
Felejtsük el a Tourinform irodát, mert tényleg nagy ???-es, hogy az mostaz állomás vagy nem állomás.

Node az automata, mint jegyvásárlási lehetőség...?

VJV Man 2010.03.10. 10:18:26

@fourgee: Én nem a büntetés pártján vagyok, hanem azon, hogy a munka amit elvállaltam, azt tisztességgel végezzem, ahogy elő van írva.

Persze ma már ez is probléma...

Ha meg nem büntetek, akkor meg hanyagul végzem a munkám...

Értsd meg, hogy ha a jv-t vizsgálják és nem szabály szerint járt el, ő kap büntetést. Az ember nem szívesen vállalja be a fizetéscsökkentést, egy ilyen miatt.

A Gyula 2010.03.10. 10:22:55

@Benbe:

"Egy közszolgáltatásról beszélünk, amit az utasok és az adófizetők fizetnek."

Demagóg szöveg. Amit a mi vasutas adófizető forintjainkból is üzemeltetnek.

"Ez az egész blog meg sok civil azért küzd, hogy úgy működjön a rendszer, ahogy az nekünk jó."

Az Üzletszabályzat inkorrekt vagy ellentmondásos részeiből mit sikerült megváltoztatni, az utas számára kedvező irányba, mert én nem vettem észre benne túl sok változást az elmúlt sok-sok évben, csak a sokszor megkérdőjelezhetően adott kedvezmények nőttek.

"Nem pont. Mi alapján számít az kijelölt pénztárnak? Biztos vagy benne, hogy ez megállna a bíróság előtt?"

Megindítottad a próbapert ez ügyben? Ha igen, ki ellen? Ha nem akkor meg felesleges itt szájkaratéznod.

"Értsd már meg, hogy a MÁV-START hiába jelöli ki a ferihegyi pénztárat akár Kuala Lumpurban is, a Vtv. alapján az nem az, mivel nem az állomás területén található (és most a megállóhelyet jóindulattal állomásnak nevezem)."

Inkább fényképezgesd csak a vonatokat, ahhoz talán értesz... :D

VJV Man 2010.03.10. 10:22:59

Érd alsón sem, a peronnál van a jegykiadás, hanem lent a buszpályaudvarnál, még sincs ebből vita...

VJV Man 2010.03.10. 10:23:29

@Benbe: Erre nem találtam szabályt...

min 2010.03.10. 10:26:14

@VJV Man: Remélem a te kölköd is leteszik a vonatról a mínusz tízben....Ja nem mégsem kívánom mert annyira szűklátókörü, szemellenzős nem vagyok mint ahogy te gondolkodsz hisz biztos te is bakter vagy.

Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző 2010.03.10. 10:29:27

@min:
De most ettől függetlenül, egyetlen irat nélkül hogyan indulhat el egy gyermek?
Függetlenül a jegyvizsgálótól akármi történhet, amikor szükség lenne a személyazonossága kiderítésére.
Elütik a zebnrán, beviszi a mentő, honnan tudják, hogy ki Ő, hogyan értesítenek?
A vonatozástól függetlenül is marhára felelőtlen dolog egyetlen igazolvány nélkül elengedni akárhova.
Egy 6.-os 7.-es gyermek már csak tud vigyázni rá. (Pénz mobil úgyis van nála.)

A Gyula 2010.03.10. 10:34:01

@VJV Man:

"Én nem a büntetés pártján vagyok"

Szerintem sokunk így van ezzel, de az ide írogató szájkaratézók közül se vállalna senki se egy szabálytalan munkavégzésből származó bércsökkentést vagy esetleg munkaviszony megszüntetést. Ha valamelyikőjük megmutatja, hogy ő a munkája árán is hajlandó szabálytalanul végezni a munkáját utána lehet beszélgetni, addig csak felesleges szófosás az egész. Lehet szidni a jegyvizsgálót, de alapvetően nem ő tehet a jelenlegi rendszer visszásságairól, mert azért mi is jelezzük a főnökség fele, oktatáson az oktatóknak min kellene változtatni, hogy a hangoztatott utasbarátság jobban érvényesüljön az Üzletszabályzatban és a gyakorlatban is. Az, hogy nem változik semmi, erről akkor vajon ki is tehet?

A stílust meg nem lehet tanítani azt mindenki hozza magával otthonról. Ide is írogatnak alpári stílusban kedves postolók és kommentelők és emberi stílusban válaszoló vasutasok is. Akkor hogy is van ez a bunkó vasutas vs. szerencsétlen utas felállás?

"Persze ma már ez is probléma...

Ha meg nem büntetek, akkor meg hanyagul végzem a munkám..."

Emlékszel egyik kommentelő szerint is emiatt áll így az ország... nem is azért, mert akiknek a döntés a kezükben van, eljátszák a milliárdokat... á-á-á nem miattuk, miattunk.

"Az ember nem szívesen vállalja be a fizetéscsökkentést, egy ilyen miatt."

Vannak, akik bevállalnák, amíg nem a saját f@szukkal kell verni a csalánt.

Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző 2010.03.10. 10:35:22

@Benbe:
"Utólagos bemutatás is létezik."

Persze hogy létezik.
De ehhez prezentálni kell valamilyen igazolványt is, de ha nem együttműködő az utas, és nem ad igazolványt, akkor az utólagos bemutatás lehetősége sem adott... Anélkül nehéz utasleadásot írni neki.

pisda 2010.03.10. 10:36:14

Kicsit a vitába mint külsős annyit írnék be, hogy a Vtv. nem szabályozza az állomás és a megállóhely fogalmát. Ez csak a MÁV utasításokban jelenik meg és ott is csak az állomás van szabályozva (forgalmi szolgálat van ott ezért ahol nincs az megállóhely). És km-ben sincs szabályozva, hogy a perontól hova kell esnie a jegypénztárnak, ha ez Kuala Lumpur akkor ott kell venni.

A Gyula 2010.03.10. 10:38:18

@min: Ezt megbeszéltük, hogy 18 éven aluli nem zárható ki az utazásból. Ha a kolléga kizárta, miért nem teszel ellene panaszt (nem fizikai, az nem megoldás semmire, hanem hivatalosan)? Ne itt oszd az észt.

Ha nem tudja magát azonosítani XY életkorú "gyerek", max következő alkalmas állomásra rendőr, aki igazoltatja, hogy valójában kicsoda, csak anyu-apu ne csodálkozzon, ha kapnak emiatt valamiféle büntetést kiskorú veszélyeztetése (mert szerintem ez az, ha nincs semmilyen azonosító okirat a gyereknél) miatt.

A Gyula 2010.03.10. 10:41:38

@Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző: Nem kell személyazonosító okirat, lakcímkártya, nem muszáj utasleadási lapot írni, akkor fizessen kedvezményes menetjegy ára és a teljes ár közti menentdíj-különbözetet + 6000 Ft-ot (kedvezmény jogtalan igénybevétele). Így is meg lehet oldani.

fourgee 2010.03.10. 10:41:56

@VJV Man: Mivel a Tourinform iroda nem MÁV jegypénztár, ezért logikus, hogy nem ott keresi az ember, hanem az állomáson. Cipőboltban sem fogsz MÁV jegyet keresni...

"Jegykiadó automata: van "

Már ki tudja hanyadszor írom, meg az eredeti postban is az volt, hogy a jegykiadó automata rossz volt. Ezek szerint ott kellene várni, akár fél évet is, mire megjavíttatja a MÁV, egyébként meg megbüntetnek azért, mert a MÁV hibájából nem tudtam jegyet venni?

Milyen színű betűkkel írjam hogy megértsd, hogy rossz volt az automata? :)

"Értsd meg, hogy ha a jv-t vizsgálják és nem szabály szerint járt el, ő kap büntetést. Az ember nem szívesen vállalja be a fizetéscsökkentést, egy ilyen miatt."

Én értem, viszont a jv nem szabály szerint járt el, mivel az adott állomáson az utasoknak nem volt lehetőségük jegyet venni. Ilyenkor a jv-nek kötelessége jegyet adni. A két említett utas ezzel kereste meg. Milyen színű betűkkel írjam, hogy megértsd? Mert párszor már le lett ez itt írva :)

Mint említettem, Luton repterén a vonattársaság munkatársa nem azzal jött oda hozzám hogy megbüntet, hanem azzal, hogy milyen jegyet szeretnék venni. Akkor büntetett volna meg, ha nem akartam volna jegyet venni.
Ezt így túl nehéz felfogni?

Most már biztos, hogy voltál úttörő, meg KISZ tag is :)

Büntetni, büntetni, büntetni, büntetni, büntetni... A jegyvizsgálónak az lenne a feladata, hogy biztosítsa azt, hogy minden felszálló utas érvényes jeggyel vagy bérlettel utazzon. De neem, itt csak a büntetésről szól minden. Ezért is van ilyen helyzetben a MÁV, ezért működik szarul, mert ilyenek irányítják.

És még el is küldik a megmondóembereiket a fórumokra :))))))
Erre van pénz, de arra nem, hogy minden jegykiadó automata működjön :)

Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző 2010.03.10. 10:42:40

@A Gyula:
Igen, tudom, de ezt elvetettük, mert a kommentelő szerint nem volt annyi pénz a gyereknél, mondjuk ez még meg is érthető...

Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző 2010.03.10. 10:44:18

@fourgee:
"Már ki tudja hanyadszor írom, meg az eredeti postban is az volt, hogy a jegykiadó automata rossz volt."

Látom nem érted meg:
Az állomáson kettő azaz kettő (2) automata volt, az egyik már boldogan üzemel úgy 2008 óta, a másikat nemrég tették oda, de az még nincs beüzemelve. (ez volt bedeszkázva.)
Tehát a másik peronon, IGEN VOLT JEGYVÁSÁRLÁSI LEHETŐSÉG.

VJV Man 2010.03.10. 10:44:24

@min: Nem bakter vagyok, hanem VJV.
Ha nekem lesz gyermekem, azon leszek, ne papírok nélkül utazgasson. Tartsa be a szabályokat, ne pedig a kibúvókat keressen.

Mindettől függetlenül a jegyvizsgáló hibázott mikor lerakta. Rendőrt kellet volna hívnia.

chachi 2010.03.10. 10:45:00

@A Gyula: Miután fényesre políroztátok egymást "főjelző"-vel,csak egy gondolat:Szerintem van még mit tanulnod,de semmi gond,ezért van ez a blog is.

min 2010.03.10. 10:49:15

@VJV Man: Ez nem kibúvás keresés volt hanem otthonhagyás. Volt jegye ami diák volt....Na mindegy. Biztosan egy igazi mintapolgárt nevelsz majd de nehogy egy pici gyűrődés is legyen a leendó jegyén...
Nem tudom mi az a VJV szerencsére de annyi biztos, hogy bakter kategória

VJV Man 2010.03.10. 10:51:04

@fourgee: Sajnálom, hogy nem ismered a szabályzatot és mondatértelmezési problémáid vannak. Vagy nagyon fiatal lehetsz (állítólag a mai fiataloknál ez sűrűn előfordul), vagy szándékosan nem akarsz megérteni dolgokat.

"Nyitvatartás: 08:00-22:00
Megjegyzés: A pénztár a repülőtér 1-es termináljában lévő Tourinform irodában található. Nyitvatartási időn kívül a peronon található automatából válthat jegyet."

Nyitvatartási időn kívül van ott az automata.
Ami 2db és abból 1db rossz...

Ebben az ügyben még mindig csak a jv stílusával van gond.

A Gyula 2010.03.10. 10:51:55

@fourgee:

"Már ki tudja hanyadszor írom, meg az eredeti postban is az volt, hogy a jegykiadó automata rossz volt."

Az másik oldalon ott volt a működő automata, ezt hányszor írjuk le?

"Mint említettem, Luton repterén a vonattársaság munkatársa nem azzal jött oda hozzám hogy megbüntet, hanem azzal, hogy milyen jegyet szeretnék venni."

De Magyarország nem Luton reptere. Mi is így tennénk, ha engednék a szabályok. Ott olyan szabályokat alkottak, itt ilyeneket. Ez van, nem kell szeretni, de egyenlőre ezzel kell együttélni.

VJV Man 2010.03.10. 10:53:20

@min:
"Nem tudom mi az a VJV szerencsére de annyi biztos, hogy bakter kategória "

Nem tudni dolgokról nem érdem...

Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző 2010.03.10. 10:54:05

@min:
És egyéb igazolvány miért nem volt nála?
Szerinted helyes, hogy egy 12 éves gyermek egyedül, minden személyazonosító okmány nélkül járkál?
Abban a világban, ahol a mentő első alkalommal a TAJ kártyádat keresi, hogy van-e biztosításod??
(Nem vicc, pár éve kimentettünk egy faszt a Dunából a mentős amikor megérkezett, először végigtúrta a zsebeit, van-e TAJ kártyája...)

A Gyula 2010.03.10. 10:54:38

@chachi: Nem értem miért kell folyton minősítgetni a másikat, ha ellentétes, de korrekt és tényszerű véleményt ír le.

Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző 2010.03.10. 10:57:00

@VJV Man:
Legyünk korrwektek, tekintsünk el a pénztártól.
Úgyis a pénztár és a terminál közti távolságon fog lovagolni mindenki, ez alap a támadársa.
Felejtsük el, mintha nem is lenne.

Ellenben a működő automata miatt, a másik peronon biztosítva volt a jegykiadás.

Ezt már 3. alkalommal írom le, de minden vitapartner módszeresen elkerüli ezt a momentumot.

Kedves Vitapartnerek!

A másik peronon biztosított volt a jegykiadás!! Nem a Tourinformban nem Kuala Lumpurban, hanema másik peronon.
Az már igencsak az álomás területe.
Továbbra is vita tárgya a pótdíjazás?

Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző 2010.03.10. 10:58:26

@A Gyula:

Vannak olyan emberek, akik ész érvekkel nem tudnak vitábaszállni, konkrét érvekkel nem tudják vélt, vagy valós igazukat bizonyítani, és ilyenkor átmennek szidalmazásba, a vitapartner sértegetésébe.
Hagy ne soroljak csak innen 5 példát :-(

chachi 2010.03.10. 10:58:41

@A Gyula: Tényszerűnek lehet,hogy tényszerű,de nem korrekt.Nem akarok idézni,de ha megkérsz rá,megteszem.

A Gyula 2010.03.10. 11:04:14

@min:

Miután leírom mit takar a VJV rövidítés szeretném, ha te is beírnád milyen munkakörben dolgozol és milyen feladataid vannak a munkahelyeden. Biztos az is bakter kategória.

VJV = vezető jegyvizsgáló

Személyszállító vonatnál szolgálatot végző valamennyi vonatkísérő forgalmi szempontból rendelkezésre jogosult vezetője.

Az E.2. sz. Fékutasítás előírásainak megfelelően jogosult és kötelezhető a fékpróba megtartására.

Szükség esetén tolatást vezet. Az Utasításban meghatározott esetekben végzi az induló vonatok mozdonyvezetőinek indításra történő felhatalmazását.

A vonat menete közben a részére kijelölt kocsiban végzett kereskedelmi tevékenységén kívül az Utasításban meghatározott esetekben a mozdonyvezető mellett figyelő szolgálatot végző dolgozó.

Külön rendelkezésre saját vonatán kívül kötelezhető más személyszállító, valamint szerelvényvonatok vonatfelvételének elvégzésére is.

Ha a vonatnál egyedül teljesít szolgálatot, akkor a jegyvizsgáló teendőit is ellátja.

A Gyula 2010.03.10. 11:05:40

@Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző: Vagy csak egyszerűen bárkit igazoltathat a rendőr az utcán. Sokba kerülhet adott esetben, ha neki sem tudja igazolni magát.

fourgee 2010.03.10. 11:08:01

@VJV Man: Igen, még csak 6 éves vagyok, ezért nem értek semmit. TE itt hajtogatod a Tourinform iroda nyitvatartási idejét (nem MÁV állomáson lévő MÁV jegypénztár!!!!), de pl. azt nem közlöd, hol található ez a nyitvatartási idő.

Bár a mai világban, aki frissen leszáll a repülőről, az a fél MÁV honlapot kívülről fújja :)

Ha meg beérkezett a vonat, az pont eltakarta a másik peronon lévő automatát. Nem születik mindenki röntgenszemmel és nem kötelességük fejből vágni az utasoknak, hogy melyik automata működik és melyik nem.

Ha rossz az automata és nem tudod hogy hol van legközelebb jegyvásárlási lehetőség, akkor mit csinálsz? Megvárod hogy elmenjen a vonat, aztán körülnézel, vagy pedig felszállsz rá és megkeresed a kalauzt azzal a szándékkal, hogy jegyet veszel, mivel a MÁV szabályzata erre lehetőséget ad?

Igen, Luton reptere nem Magyarország, valószínűleg azért is működik jól. Meg azt nem volt KISZ-tagok működtetik, hanem valószínűleg becsületes emberek...

:)

De legyen igazatok, meg kell büntetni mindenkit, aki nem tud jegyet venni a MÁV hibájából, és szeretne jegyet venni a vonaton, ahogy arra a szabályzat lehetőséget ad. Nem akarom hogy rossz érzésetek legyen, legyen ebben igazatok :)

A Gyula 2010.03.10. 11:09:15

@chachi: Az szerinted korrekt, hogy a "vita" hevében átmentek páran személyeskedésbe, mások munkakörének minősítgetésébe?

A Gyula 2010.03.10. 11:09:55

@chachi: Idézz légyszíves, nem tudom mire gondolsz!

min 2010.03.10. 11:11:51

@Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző: Na a mentős is olyan fasz volt mint az kaller. Életmentő beavatkozáshoz kurvára nem kell semnmilyen tb kártya.
Mindegy..Kallerokkal nem éri meg vitatkozni. A lényeget képtelen felfogni csak arra van esze, hogy bemagoljon pár szabályzatot meg firkálja a jegyeket

Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző 2010.03.10. 11:11:59

@fourgee:

MÁG M_I_N_D_I_G módszeresen kikerülöd azt a tényt, hogy az állomás területén volt működő jegyautomata, azaz jegyvásárlási lehetőség.

Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző 2010.03.10. 11:13:21

@min:
Életmentő beavatkozásra nem volt szüksége, azt megtettük mi, kiszedtük a Dunából.

A beszállítás megfigyelésre nem életmentő beavatkozás.

A Gyula 2010.03.10. 11:15:56

@min: A magadfajta vitakészsége meg kimerül a mások folytonos fikázásában. Nézz utána mennyi az a pár szabályzat, a naponta frissülő parancskönyvi rendelkezések aztán kicsit el kellene gondolkoznod. Mi se minősítjük azt a munkakört amiben dolgozol, mert azt se tudjuk dolgozol-e egyáltalán és ha igen akkor mit.

min 2010.03.10. 11:24:12

írtátok már le valaha, hogy igen a kaller fasz volt? Még véletlen se mi? A kaller mindig helyesen jár el az isteni szabálykönyv minden betüjét szóról-szóra betartva. Végülis ígfy nem kell gondolkozniuk nmert az néha nem nagyon megy.
Na majd szombaton úgy néz ki vonatra ülök. Tesztelem a kaller kollégátokat. Valamilyen helyzetbe hozom...

chachi 2010.03.10. 11:24:38

@A Gyula: ...nem lesz mérlegelés ,mint eddig,az utas javára sem.Kőkeményen nyomjuk akkor a pótdíjakat... Megkértél, hogy idézzek.

A Gyula 2010.03.10. 11:25:08

@min:

"csak arra van esze, hogy bemagoljon pár szabályzatot meg firkálja a jegyeket"

Akkor pl. miért hozzánk fordulnak, ha netán kissé hűvösebb van a kocsiban, hogy csináljunk egy kicsit melegebbet? Akkor pl. ha ott állunk a vonat mellett miért kérdezik meg, hogy ez meg ez a vonat, ez meg ez a kocsi hova megy? Miközben manapság legalábbis felénk már szinte minden ajtón ott az iránytábla, amin fel van tüntetve az útirány, kocsiszám, netán nem tudnak az utasok olvasni? :D

Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző 2010.03.10. 11:26:10

@min:
Amikor idióta volt a jegyvizsgáló és hibázott, mindig elismertük.
Jelen esetben több alkalommal kifogásoltuk a viselkedését hiszen ebben hibázott.

A Gyula 2010.03.10. 11:28:36

@min:

"írtátok már le valaha, hogy igen a kaller fasz volt?"

Nem ezekkel a szavakkal, de írtuk itt egy páran, hogy az ferihegyi esetben a jegyvizsgáló szabályos volt, de modortalan vagy ha jobban tetszik bunkó. A 12 éves gyerek lerakásánál is írtuk többen, hogy nem volt szabályos a cselekedete. Tehát én mint kollégája is elítélem azt, hogy így oldották meg az adott helyzeteket. Szóval a szűklátókörűség nem biztos, hogy csak a jegyvizsgálók sajátossága, nyugodtan magadra veheted, mert többek közt rád is értem ezt.

Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző 2010.03.10. 11:28:53

@A Gyula:
A Keleti rendelkező frekvenciáját szoktam rádión hallgatni, ott is ha naponta 10x nem hallom, hogy a tolatásvezető vagy a kocsivizsgáló megkérdezi a rendelkezőt:
"A Nagykátai melyik vágányról indul, kérdezi egy Kedves Utas" akkor egyszer sem.
Dehát bunkó vasutasok ugyebár...
Pedig a kocsivizsgáló végképp nem utastájékoztatási célból van a peronon.
Mégis segít.
Csak ezt senki nem veszi észre.

A Gyula 2010.03.10. 11:29:13

@chachi: Így is van, mi ezzel a gond?

A Gyula 2010.03.10. 11:30:55

@Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző: Így van, mi vagyunk a bunkó vasutasok és vannak a kedves utasok.

chachi 2010.03.10. 11:34:35

@A Gyula: Egy ilyen komment nem igazán segít pozitív irányba terelni a munkáltatódról kialakult képet.Ha ezzel neked semmi gond,lelked rajta.Szerintem gyalázatos.

A Gyula 2010.03.10. 11:36:46

@chachi: Nekem nyugodt a lelkiismeretem, mind az elvégzett munkámmal, mind az utasokhoz való hozzáállásom, mind az élet egyéb terén, úgyhogy szerintem nem nálam kezdődik a gyalázatos megnyilvánulás.

min 2010.03.10. 11:39:00

engem az bosszatott fel, hogy leírtam egy esetet, megvolt rá a reagálás vöröstől és Gyulától erre jött ez a fő jegyvizsgáló szupehéró vasutas aki rögtön a gyereket meg a szüleit, hozta ki vétkesnek.
Itt borúlt nálam a bili.
Rendőrt hívni bazzeg... Persz vigyék is el fogdára amig a szülők át nem veszik... Istenem micsoda felfogás
Amúgy a sok faszkalap kallernak köszönhető, hogy ilyen az általános vélemény.
A Gyula az írásaiból ítélve kivétel lehet de ez a VJV számomra főparaszt kategória

Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző 2010.03.10. 11:45:36

@chachi:
Még mindig ezen lovagolsz pedig milliószor megbeszéltük már:

Az üzletszabályzat szerint kell dolgoznia a jegyvizsgálónak.
Ettől a SAJÁT KONTÓJÁRA, saját fizetése terhére eltérhet. (MAgyarán bevállalhatja hogy a saját fizetése terhére nem szabályosan dolgozik.)

A Gyula most részbenm a kekeckedésed hatására eldöntötte, hogy ezentúl a saját fizetését kockára nem teszi, csak szabályosan fog dolgozni.

Mi ezzel a problémád?!?!?!

A saját fizetését kockára téve mindenki azt csinál amit akar. PONT.
Kötekedj még 5 hónapon keresztül ezen.

Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző 2010.03.10. 11:46:52

@min:
Ha személyazonosító okmányt nem tud felmutatni nem tudja igazolni magát akkor ez a helyzet...

Ha a rendőr kéri az okmányait akkor is beviszi / hazakíséri...

Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző 2010.03.10. 11:48:20

@min:
Amúgy VJV is írta, hogy szabálytalan volt a lerakás, mert 18 év alatti.
Ellenben nem tudta magát igazolni, így rendőri segítésget kért volna.

Szerintem mindhártman (VJV, A Gyula és én) azon a véleményen vagyunk, hogy szabálytalanul járt el a jegyvizsgáló.

chachi 2010.03.10. 11:49:35

@A Gyula:Biztosan így van.Végülis megjelöltél/utólag/egy időpontot,/02.01./amikortól nem mérlegelsz.Ha ez így működik a Startnál,illetve működhet a Startnál,akkor nekem nincs több mondanivalóm.

Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző 2010.03.10. 11:52:24

@chachi:
Bocs, de ez mindenhol így működik.
A rendőr is mérlegelhet, hogy a szépen ránéző szőke bombázót elengedi.
De ha megbukik vele, azt a fizetése adott esetben az állása bánhatja.

A saját fizetése terhére mindenki úgy tér el a szabálytól ahogyan akar. Ha megbukik, az az ő gondja lesz.

Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző 2010.03.10. 11:58:52

@chachi:
Gyakorlatilag akármiylen állásban beosztásban dolgozó megteheti, hogy nem szabályosan dolgozik, és ha lebukik, akkor a fizetésével vagy állásával felel érte.
Ezen mit kell lovagolni??

A Gyula 2010.03.10. 12:18:38

@chachi: Te csak nagyon kis része voltál eme döntés meghozatalában és Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző is írta, hogy csak részben a hatásodra, próbálj meg jobban odafigyelve olvasni. Mivel már lassan 10 év munkaviszonyom van, nem tőled függött eddig se, hogy képes vagyok-e önálló munkavégzésre, önálló döntéshozatalra vagy sem, mivel ezt eddig egyetlen főnököm se kérdőjelezte meg, ezért valószínűleg képes vagyok önálló munkavégzésre, önálló döntéshozatalra (a vasút előtt civil munkahelyen dolgoztam, ott se volt ebből adódóan se probléma).

A Gyula 2010.03.10. 12:22:35

@chachi: Igazán nyilatkozhatnál te is arról mit, hol és milyen munkakörben dolgozol, milyen szabályozási keretek között, meddig térhetsz el ettől, olyan mértékben, hogy a fizetésed még nem bánja? Egyenlők legyenek az esélyek, rólam tudjátok, hogy vezető jegyvizsgáló vagyok, ismerjük meg mások munkáját is.

chachi 2010.03.10. 12:29:46

@A Gyula: Nem vagyok kíváncsi az önéletrajzodra.Annak viszont örülnék,ha kicsit önállóbb lennél,és nem a kommentek befolyásolnának /még kis részben sem/a munkavégzésedben.

A Gyula 2010.03.10. 12:33:41

@chachi: Akkor te is megértsd, nem te befolyásoltál a döntés meghozatalában, hanem a nem túl rózsás anyagi helyzetem. Minden embert minden tényező befolyásol valamilyen szinten, úgyhogy be lehet fejezni a blablázást. Amúgy szerintem nem kicsit vagyok önálló, hanem jobban, de biztos nagyon ismersz, hogy ilyen kijelentéseket teszel így látatlanból is. Szíved joga... :D

chachi 2010.03.10. 12:37:07

@A Gyula: Megértem.Minden rendben.

A Gyula 2010.03.10. 12:58:59

@chachi: Az a legszomorúbb az egészben, hogy elvileg te is, min is, sejtitek, hogy különb vagyok az átlag jegyvizsgálóktól, ennek ellenére folytatja, pl. min is a bakter kategorizálást, főparasztozást, attól, hogy esetleg nem rám értitek, mivel attól nem lehet eltekinteni, hogy ugyanúgy vezető jegyvizsgáló, jegyvizsgáló, kaller (ahogy tetszik) vagyok, így a sértegető kifejezések rám is vonatkozó negatív, sértő, bántó jelzők, pedig részemről sértegető, bántó megjegyzéseket még nem nagyon lehetett szerintem olvasni vagy ha igen nem ilyen mértékben. Ezen is el kellene gondolkozni párotoknak.

Benbe · http://www.benbe.hu 2010.03.10. 14:09:08

@Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző: Olvass az Autózz blogon bejegyzéseket osztrák meg amcsi rendőrökről, aztán meglátod, mennyit mérlegelhetnek!

Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző 2010.03.10. 14:12:20

@Benbe:
Ne haragudj, de magyar vasúti blogon magyar vasútról és magyar munkavállalókról beszélünk.
Abszolót nem érdekelnek sem az amcsi sem az osztrák rendőrök...

Nyilván egyetlen alkalommal nem hallottál olyan m_a_g_y_a_r rendőrről, aki elengedett valakit egy ejnye-bejnyével, vagy esetleg már találkoztál is ilyennel.
Egyszer csak egyszer nem lehetne elszakadni az amcsiktól és magyar földön maradni magyar példákkal?

Benbe · http://www.benbe.hu 2010.03.10. 14:42:37

@Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző: Bocs, nem. Halál elegem van, hogy akár nyugatra, akár keletre utazom, szolgáltatói szemlélettel, az utast, a vásárlót, a polgárt figyelembevevő alkalmazottakkal találkozom, akik a legnehezebb ügyeket is azonnal és hiba nélkül megoldják. Nálunk meg megy a struccpolitika.

Elhiszem, hogy háromévente jutsz el Riminibe és nincs összehasonlítási alapod, de kérlek, nekem van, és ez, ahogy itt van, ez tarthatatlan.

Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző 2010.03.10. 14:46:48

@Benbe:
Elképzelhető, hogy nyugaton, s immár keleten is a Kötelességeivel is tiszában vannak az ügyfelek nem csak a jogaikkal?

záporjózsi 2010.03.10. 14:53:35

@nehülyéskedj: A jv hozzáállása tényleg tahó volt. Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző hozzáállása pedig korrekt, mert megpróbálja elmagyarázni, hogy miért olyan a szabály, amilyen. Lehet látni, hogy nem tetszik, de ez van.

@Pedró_27: Nem tilos. Odamész, veszel jegyet. Vagy rendelsz egyet a neten, ha van automata. Persze ha nem lesz esetleg helyjegy, ne csodálkozz - bár a vasútnál azért igyekeznek ha lehet, tartalékokkal készülni, de közismert, hogy a sokan utazós napokon az országban nincs elég kocsi... Az ilyen elugrom dolgokra lehetne jó az SMS-jegy, de azt meg nem szabad/lehet.
Egyszer próbáld meg megnézni, hogy egy repülőgépre mennyi a jegy az indulás előtti napon (ha még van hely), illetve mennyi mondjuk 3 hónappal előbb, visszaválthatóság és módosíthatóság nélkül.

záporjózsi 2010.03.10. 14:59:23

@Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző: Elég szomorú, hogy ezt kérdezniük kell. NEM azért, mert tudniuk kellene. NEM azért, mert feladatuk lenne az utastájékoztatás. Hanem azért, mert nincs akkora rendszeresség, hogy csípőből menjen. De legalább nem tájékoztat félre, becsületére váljék...

záporjózsi 2010.03.10. 15:08:07

@Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző: A MÁV szabályzatoktól függetlenül a kedvezmény - ha jól tudom - 6-14 éves korig életkor alapján jár. Elvileg nem kell igazolvánnyal rendelkezzen. A 12 éves nézhet ki 15-nek, ez tény.

záporjózsi 2010.03.10. 15:09:45

@Benbe: F1 nem állomás. ;)))))))

Benbe · http://www.benbe.hu 2010.03.10. 20:39:38

@A Gyula: nem, a rendőr nem igazoltathat bárkit az utcán, és ha mégis megteszi, ellene fegyelmi vétség elkövetése miatt vizsgálatot kezdeményezhetsz.

Benbe · http://www.benbe.hu 2010.03.10. 20:42:58

@Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző: az osztrákok abból indulnak ki, hogy amire lehetőséged volt, azt megtetted, hogy jegyhez juss. Nem várják el, hogy szétfutkározd magad jegyért, mert egészen addig, amíg _valahogyan_ jegyhez jutsz, addig teljesítetted a kötelességed. Ezért nem büntetnek, ha a vonaton vennél jegyet. Miért ne? Ha neked így kényelmes, ki egy vasutas, hogy emiatt gondja legyen? Az utas kényelme az első, a vasutast meg azért fizetik. És itt most nem az ingyen sörről beszélek, csak arról, ha egy utas szeretne jegyet venni, nem rúgok bele kettőt köszönetképp.

Benbe · http://www.benbe.hu 2010.03.10. 20:45:10

@záporjózsi: tudom, de ki vagyok én, hogy a törvénnyel vitatkozzam? Gondoltam, nem kötekedni vagyok itt, nem állítom azt, hogy nyíltvonali fölszálláskor bármikor vehetek jegyet a jv-től, mert az elég nagy marhaság lenne.

Mint írtam, nem az a lényeg, hogy hol az automata, az a lényeg, hogy ilyen-olyan okokból (ami totál mindegy) az utas nem jutott el odáig. És föl nem foghatom, hogy ezután, ha fölajánlja, hogy jegyet vesz, miért kell büntetni.

Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző 2010.03.10. 20:46:55

@Benbe:
Hivatalosan nem igazoltathat csak úgy akárkit, gyakorlatilag annyi opciója van az igazoltatásra, hogy bármikor akármelyiket rád tudja fogni.
És bizonyítsd be, hogy nem úgy volt...

Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző 2010.03.10. 20:58:41

@Benbe:
" ha fölajánlja, hogy jegyet vesz, miért kell büntetni"

Bazz, na ezen akadtam ki...
Márványtáblát is emeljünk mert "fölajánlotta" hogy az általa igénybevett szolgáltatásért hajlandó kifizetni a jogos díját???

VJV Man 2010.03.10. 21:04:24

@min: Szerintem nem értelmezted helyesen az általam leírtakat. Sajnálom, ha félre értetted.

VJV Man 2010.03.10. 21:07:53

@Benbe: A vasút nem büntet, hanem pótdíjaz. :-)
(bocs, nem hagyhattam ki :-))

Meg veheti a jegyét, ahogy meg is vette, de ki kell fizetni a 2000 ft-os pótdíjat is.
Nincs ezzel semmi gond.

Tényleg nem értem, hogy miért ezen lovagolunk, mikor a levélíró sem ezen van felháborodva, mert tisztában van a szabályzattal, hanem azon, hogy a kolléga bunkó volt.
Ez tényleg felháborító.

záporjózsi 2010.03.10. 22:58:28

@Benbe: A felszálláskor jeggyel kell rendelkezzen. Lehet, hogy elavult, de ez most a jogszabály. Ez nem a MÁV-on múlik. Nem bünteti, hanem a normálistól eltérő eljárásért pótdíjat szed.

Adani 2010.03.11. 12:02:13

@záporjózsi:

Max. kérhetett volna egy papirost a kallertől, amiben leírja ,h rossz volt az automata és ezért nem vett jegyet. Aztán majd kivizsgálják. A netes jegyvásárlásnál is ez a szabály, h ha nem működi ka kioszk akkor szállj fel, a kaller megbüntet kapsz róla utasleadásit, amit leadsz vmelyik Máv pénztárban és kész. Majd megvizsgálják igazad volt-e ha igen akkor no problem, ha nem akkor kiküldik a büntit. Aztán persze lehet, h úgyis megkapta volna, mert közlik, h a túloldali jó volt

záporjózsi 2010.03.11. 12:10:28

@Adani: Nézd, abban sokaknak igazuk van, hogy a mostani szabályozás nem elég rugalmas. De ez van, a jv-nak be kell tartani. A papír kérést - ha az aktuális esetben van is rá lehetőség - jellemzően nem ismerik az utasok.

Engem is pótdíjaztak már meg, a vonaton kértem különbözetit 1. osztályra, mert le akartam ülni. A jv. nagyon korrekt és kulturált volt. Tájékoztatott, megkérdezte, hogy így is szeretném-e. Utána írta a jegyet.

Nekem az SMS jegy lenne az egyik legfontosabb - bár tény, hogy önző vagyok, mert SMS jegyet CSAK teljes árú jegyre szabad kiadni, így nekem jó lenne, a többi 90%-nak nem. Ennek az az oka, hogy kedvezményes jegy csak a kedvezményre jogosultnak adható ki, tovább nem értékesíthető, míg a teljes jegy továbbértékesíthető (ÁFA-s számla is kérhető róla).

Abban meg mindenki egyetért, hogy a posztban a jv. bunkó volt.

VJV 2010.03.22. 18:17:03

Simán ki kellett volna adni a jegyet a jv-nek, az üzletszabályzat az automatákról nem ír, tehát az nem számít pénztárnak. Így egyeszerűen pótdíj nélkül nyomtathatott volna jegyet a tisztelt jegyvizsgáló. Arról sincs semmi infó, hogy a terminálon található pénztár az milyen pénztár. A Ferigyegy megállóhelyhez tartozik, vagy csak a reptéren egy lehetőség a Máv-Start jegyek megvásárlására. Illetve aki nem a reptérről száll át vasútra, tőle nem várható el, hogy elsétáljon a reptér termináljába jegyet venni... Nincs szabály erre .............

VJV 2010.03.22. 18:33:00

ha van is szabály, én arra nem járok :)
(De kiadnám pótdíj nélkül:) )

Kimérős szaloncukor (Lédig) 2010.03.22. 21:37:16

@VJV:
" Nincs szabály erre ............. "

Parancskönyv viszont van.
Nem tudom, Ti megkapjátok-e Sm-en.
süti beállítások módosítása