MÁV utaspanaszok, késések, információk.

Új MÁV blog

Majd meggondolom

2010. március 09. - georgejr
Olvasónk repülővel érkezett haza, és rohant, hogy elérje a vonatot Ferihegyen. Az automata nem működött így felszálltak a vonatra, mondván majd ott megváltják. Jött is a MÁV helytartója a hatalmasságos kalauz, akinek nem kötelessége a kultúrált viselkedés, és izibe meg is büntette őket, mondván két automata van a pályaudvaron. Igenám, de erről az állomáson semmilyen tájékoztató tábla sincs. Olvasónknak nem a pótdíjazással van a baja, hiszen ha a kalauz az alapvető kommunikációs normákat betartva (visszaköszönés, udvariasság, korrektég) pótdíjazott volna, akkor nem borult volna ki a bili. De hős MÁV-katonánk bunkó volt, lekezelő, nemcsak velük, hanem minden utassal, mintha az utas maga lenne az ősellenség... Hát kérem az ilyenek miatt negatív a kép a vasutasokról, pedig régen de megbecsült hivatás volt ez....
 
Tisztelt MÁV-START Zrt. Központi Ügyfélszolgálata!

2010. március 7-én a 7008-as számú járattal utaztam Ferihegy-Kecskemét között. A vonaton szolgálatot teljesítő jegyvizsgáló ellen az alábbi panasszal élek:


Barátommal Németországból érkeztünk haza a ferihegyi 1-es terminálra 2010. március 7-én. A 20 órára kiírt járatérkezést a légitársaság tartotta, azonban a repülőtéri kiszolgálás miatt a tényleges terminálba történő kijutás 20:06 perckor történt. (Az időpontok a vonathoz történő rohanás miatt ennyire pontosak.) A terminálból futva jutottunk a ferihegyi vasútállomás felüljárójáig, amelyen végigszaladva értünk le a Cegléd-Kecskemét felé tartó vonatok vágányáig.

Az állomáson kerestünk jegyautomatát, de annak a helyén mindössze egy SOS segélykérő oszlop és egy farostlemezzel befedett - feltehetően elromlott - automata volt. Ekkor már mindössze két percünk volt a 20:12-kor érkező vonat indulásáig. Előírás, hogy azokon az állomásokon, ahol jegyváltásra nincs mód, a menetjegy kérhető a kalauztól is. Ebben a tudatban szálltunk fel a pontosan érkező vonatra.

A jegyvizsgáló érkeztével - a részéről viszonzatlan köszönést követően -  két diákjegyet kértünk tőle Ferihegy-Kecskemét állomások között. Kollégájuk semmit sem válaszolt, gépével írt valamit, azt hittük a jegyünket kezdi nyomtatni. Közben elővettem pénztárcámból a diákigazolványom és 1000 Ft-ot. A kalauz ránézett a kezemben szorongatott címletre és közölte: "Az kevés lesz!" Kérdeztem tőle, miért. Azt felelte: "Mert csak a pótdíj kétezer, plusz a menetjegy ára." Intelligens, nyugodt hangnemben kérdeztem vissza, miféle pótdíjról beszél. Azt mondta: "Arról, hogy nem váltottak jegyet." Mint a fenti eseményből leszűrhető, ahelyett, hogy közvetlen, szabályszerűen megmondta volna, hogy meg kell büntetnie minket, lekezelő, "uraskodó" cselekvéssorral hozta indirekt tudtunkra, hogy vétettünk. Elmondtam neki - még mindig emberi stílusban -, hogy mi Ferihegyen szerettünk volna jegyet váltani, csak nem állt rendelkezésre automata, másrészt itt a vonaton sem tagadtuk, hogy nincs jegyünk, hanem rögtön vásárolni szerettünk volna. Nem bujkáltunk az ellenőrzés elől, nem kerestünk kifogásokat. Erre az eddig is tanúsított rendkívül flegma, megvető és nagyképű modorral közölte: "Pont ezért csak kétezer és nem hatezer a büntetés." Kioktatóan felvilágosított, hogy az állomáson rendelkezésre állt volna a Nyugati felé tartó vágánynál egy automata, illetve a terminálon belül is működik egy. Ekkor persze hiába védekeztünk a vonathoz képest csak néhány perccel hamarabb érkező repülőgépünkkel, a futással és a jegyautomata kereséssel, nem hatotta meg kollégájukat. A stílust kikértem magamnak, melyre ő visszakérdezett, milyen stílusról beszélek én?

Említésre méltóak azok a momentumok is, amelyek az ezt követő időszakot jellemezték. Az események hevében magam is némileg emelkedetten, de nem unintelligensen, mint vonattal csak ritkán utazó megkérdeztem a jegyvizsgálót, hogy lesz-e bármilyen jogi következménye az esetnek  (pl. feljelentés). Erre ő annyit felelt: "Majd meggondolom." Utóbb, jogaimnak utánanézve derült fény arra, hogy mivel együttműködőek voltunk és fizettünk, ezt a lehetőséget nem csak meggondolni nincs joga, de teljességgel kizárható is az eset. Továbbá megkérdőjelezhető annak is a jogossága, hogy velem utazó barátom 5000 Ft-os bankjeggyel fizette ki a 2825 Ft-ot, mire a kalauz a pénzt elvette tőle, elment, és csak 4-5 perc múltán hozta a visszajárót.

Természetesen írásban nagymértékben csökken annak a hangnemnek a reprodukálhatósága, amellyel a kalauz irányunkba élt. Reprodukálhatatlan az a nonverbális, leginkább fellengzős és flegma arckifejezéssel tanúsított kommunikáció is, amelyben egyértelműen érezhető volt, hogy számára sikerélményt jelent, hogy két, szemmel láthatóan sem a potenciális bliccelők csoportjába tartozó utast megbüntethet, felettük a vasutat képviselve igazságot szolgáltathat. Említést érdemel, hogy termes elrendezésű Bhv kocsiban ültünk, melynek kihasználtsága hozzávetőleg 75-80 százalékos volt ebben az időben, amely a mi termünk esetében 30-32 utastársat jelentett. Ők természetesen végignézték és hallgatták az eseményeket, közülük 3-4 ember felénk is fordult. Ebből kifolyólag sérelmezzük, hogy kollégájuk más, idegen utastársak előtt kellemetlen helyzetbe hozott, előttük rossz színben tüntetett fel és viselkedésével megalázott. Magatartása azt tükrözte, hogy fölényesen pellengérre állíthat két bliccelőt. További jegyvizsgálata során feltűnt azonban, hogy az elfogadhatatlan stílus nem csak nekünk járt ki, mivel más, érvényes menetjeggyel rendelkező utasok vizsgálatakor sem élt a konvencionális, utasokkal szemben tanúsítandó és elvárható intelligencia, kedvesség, jó modor eszközeivel.

Az eset után egy jegyvizsgálóként dolgozó ismerősöm felhívtam, aki elmondta, hogy a jegyváltási lehetőség biztosítása a vasúttársaság feladata. Nem lehet mentség, főleg nem menetrendszerint közlekedő járatokat üzemeletető repülőtér vasúti megállóhelyén, hogy jegyautomata üzemel az állomás környékén még két helyen is, ha éppen a mi úticélunk felé tartó peronon levő le van zárva. Utóbb megtudtuk, hogy a Nyugati pályaudvar felé tartó sínpár peronján és a terminálban valóban van egy készülék, azonban azok elérése a vonatról való lekésést eredményezte volna. A vonaton történő jegyváltás lehetőségében megnyugodva szálltunk fel a szerelvényre. Semmilyen tábla sem jelezi ugyanis a Cegléd-Kecskemét-Szeged felé várakozók peronján, hogy a másik oldalra a felüljárón átfáradva kötelező jegyet váltani, mert a vonaton már csak pótdíj ellenében van rá lehetőség.

Ismerősöm felvilágosított arról is, hogy a kalauz a vasúttársaság megszemélyesítője, akinek még együttműködést nem tanúsító utasok esetén is meg kell maradni emberi hozzáállásánál. Itt jegyzem meg, amennyiben kollégájuk úgy viszonyul hozzánk, hogy illendően tájékoztat mulasztásunkról, és elmondja, hogy a szabályzat a mi esetünkben is büntetést ír elő, úgy ez a levél nem született volna meg. Lényeges, hogy írásomban nem a szabályok ellen, hanem elsősorban a jegyvizsgáló minősíthetetlen magatartása, másodsorban pedig a rosszul kiépített infrastruktúra ellen (jegyautomata csak korlátozott számban és helyen áll rendelkezésre, nincs tájékoztató tábla kihelyezve) emelem fel szavam. 

Tisztázom, hogy szóban forgó kollégájuk egyedül intézkedett, közepes testalkatú, 175 cm körüli, mogorva arcú, szemüveges, 40 év körüli férfi. Mindenképpen el szeretném ugyanis kerülni annak a lehetőségét, hogy igazságtalanul, a vonaton szolgálatot teljesítő másik jegyvizsgálónak is felelnie kelljen a történtekért.

Levelemhez csatolom a pótdíj befizetését jelző szelvényeket, és az easyJet légitársaság által kiadott beszállókártyát, mellyel sietségünk valódi okát igazolom. Mindezek tekintetében tövénytisztelő, mindig jeggyel utazó diákokként lehetőség szerint szívesen vennénk, ha a pótdíjként fizetett kétszer kétezer forintot számunkra visszajutattni szíveskednének, hiszen bizonyítható, hogy valóban arról a repülőjáratról szálltunk át a vonatra, melynek érkezése utána alig néhány perc áll rendelkezésre a vasútállomásra történő átrohanásra és - amennyiben a jegyautomata üzembe van helyezve - a peronunk melletti jegyváltásra. Méltánytalannak tartjuk a pótdíjat annak tudatában, hogy kik és milyen módon károsítják meg szándékosan, rendszeresen a vasúttársaságot. A jegyváltási szándékunk többszörösen is (Ferihegyen és a vonaton is) megvolt, a pótdíj befizetése mellett a kalauznak meg is fizettük a jegyárat, így a MÁV-START-ot kár nem érte, és nem is érte volna. Azonban tisztában vagyunk azzal is, hogy nem állunk törvény felett, mindössze józan és emberi méltányosságot várunk el. Tájékoztatom Önöket, hogy e levél másolatát a csatolt fájlok kivételével és személynevek nélkül eljuttatom a megintallunkvazze.blog.hu szerkesztőjének.

Amennyiben az ügy kivizsgálásához további részletekre kíváncsiak, várom megkeresésüket a [X] címen. 

Bízva társaságuk jó belátásában, és az ügy rugalmas kezelésében,


[X], 2010. március 8.


tisztelettel:

két csalódott utas 

A bejegyzés trackback címe:

https://mav.blog.hu/api/trackback/id/tr911823311

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző 2010.03.09. 10:53:11

Hm, érdekes történet.

A pótdíjazás jogos volt, hiszen a terminálon lévő pénztár (nem automata) 22-ig van nyitva, és erről a peronon is több tájékoztató tábla van, illetve a terminálon is ki van írva!

Az eljárás, és a viselkedése bőven megkérdőjelezhető, és az a baj, hogy az egyszeri utas az ilyenekből von le konklúziót...

"Továbbá megkérdőjelezhető annak is a jogossága, hogy velem utazó barátom 5000 Ft-os bankjeggyel fizette ki a 2825 Ft-ot, mire a kalauz a pénzt elvette tőle, elment, és csak 4-5 perc múltán hozta a visszajárót."

Ez miért megkérdőjelezhető? Nem tudott visszaadni, ezért megpróbálta felváltani. És fel is váltotta.
Nyilván úgy egy utashoz, de a büfékocsishoz sem nem mehet oda, hogy bocsi, fel tudsz váltani egy 5000-st, ha igen akkor add ide a pénzt és mindjárt hozom az 5000-st.
Így nég mindig jobban járt, mintha követi az Üzletszabályzatot, miszerint ha a visszajárót helyszínen nem tudja megfuzetni a vasút, arról elismervényt ad az utasnak és postán megküldi a hiányzó pénzt :-)
Amúgy valamelyik tv. szerint az "ilyen" jegykiadó alkalmazottak (Pl. buszvezető a helyijáraton, máv jegyvágó stb. pénzváltásra nem kötelezhetúőek, BKV járaton, volán járaton ki vannak írkálva, hogy Pontos összeggel fizessenek, mert nem kötelezhető pénzvisszaadásra.)

georgejr · http://mav.blog.hu 2010.03.09. 11:09:08

@Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző: "A pénztár a repülőtér 1-es termináljában lévő Tourinform irodában található."
Marha sokra megy ezzel a sieto utas... Reg nem jartam az egy-es terminalon, de ott vajon ki van plakatolva, hogy itt tudsz mav jegyet venni?

Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző 2010.03.09. 11:23:50

@georgejr:
"Marha sokra megy ezzel a sieto utas... "

Akkor nyugodtan mondhatjuk, hogy a siető utas mindenhol szarul jár mert az állomásokon sincsen fél m-enként kiplakátolva hol van a pénztár.
Nomeg a siető utas a normál vasútállomáson is lekésheti a vonatát, ahol nem olyan nehéz kitalálni hol a pénztár...

De a siető utas minden más járatot lekéshet, hisz azért siető.

Tehát ez gyenge indok...

"Reg nem jartam az egy-es terminalon, de ott vajon ki van plakatolva, hogy itt tudsz mav jegyet venni"

Idézet magamtól: "illetve a terminálon is ki van írva!"

Grg76 2010.03.09. 11:25:35

Kalauztól kulturált viselkedés? Biztos van ilyen is, mint fehér holló...
Normális utasbarát tájékoztatásra sem képesek. Pár napja Pestimréről mentem a Nyugatiba, természetesen vagy 10percet késett a vonat. Nem is ez a fő gond, hanem Kökin állunk-állunk, beér mellénk a Záhonyi gyors, majd tovább indul, majd jött egy IC az is tovább, aztán még egy ingát is elénk engedtek.
"Természetesen" egy mukk tájékoztatást nem volt, hogy aki siet a Nyugatiba az nyugodtan szálljon át..minek is, szivjon csak az utas.
Persze kallernak nyoma sem volt a nyugatiban, pedig szivesen szóltam volna nekik...
Remélem minél hamarabb csődbe megy az egész kóceráj

Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző 2010.03.09. 11:30:33

@Grg76:
És most őszintén, de tényleg érdekelne, szerinted a jegyvágó, mit és mennyit tudott arról, hogy a forgalom melyik vonatot engedi előbb...???
Csak hogy a "kallert" akartad előszedni....

lyken 2010.03.09. 12:43:19

"És most őszintén, de tényleg érdekelne, szerinted a jegyvágó, mit és mennyit tudott arról, hogy a forgalom melyik vonatot engedi előbb...???"
Szlovákiában (de még vagy 4 országot tudok, ahol van _működő_utastájékoztatás_) miért tud ilyenről a jegyvizsgáló? Ja, ott van szolgálati mobil? De az itt is van. Akkor miért nem tud róla?
Mindenesetre mindegy, legyen igazad, legyen most is az mint mindig. Utas a hibás...
Félreértések elkerülése végett: értem én, hogy nem a kaller a hibás, hanem valami elvont személy aki nem tervezte meg a rendszert ami a dolog mögött áll. Értem én, csak nem érdekel. Azért ültem át kocsiba egy hónapja, mert elegem lett belőle, hogy mindig minden meg van magyarázva. Most nem a MÁV-nak fizetem a havi 30 ezres utiköltséget, hanem a benzikútakon. 5 ezerrel többet fizetek, de legalább nem vesznek hülyére.

banpepe 2010.03.09. 12:47:36

@georgejr: Szia! 1. Vasutassal ne vitatkozz, mert nem lesz igazad még akkor sem, ha az van. 2. @Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző: Ha jv indítja, akkor valszeg tudott róla, mert ha előbb be kell engedni másik vonatot, akkor nem indíthatja el menetrend szerint. Bp-Egom vonalon érdekes, tudja a kalauz, amikor állunk, h miért. De majd ezt is megmagyarázod, hogy az utas tehet róla.

Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző 2010.03.09. 12:56:48

@banpepe:
Megköszönöm, ha nem adsz a számba szavakat, mert nem fogom hagyni.
Egy szóval nem mondtam, hogy az utas tehet róla.

A jv "indítja"?
Igen. Megjelenik a jelzőn a szabad fény, és meneszti. Azt, hogy melyiknek lesz szabad fénye nem tudja előre, maximum ha jóstehettséggel rendelkezik.

A 2-es vonalon pedig vtöbbnyire van szolgálat, és nem a "jv indítja" a vonatot, hanem a forgalmista, akinek neéből eredően kicsit több köze van a forgalomhoz mint a jv-nek...

Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző 2010.03.09. 13:03:12

@lyken:
"Ja, ott van szolgálati mobil? De az itt is van. "

Igen van ha van. Ha nincs akkor nincs. A saját pénzén pedig senki nem fog telefonálgatni...
És nem utolsó sorban a szolgálati mobiklról nem éred el pl. a forgalmi irodát, mondjuk fel is kellene akasztani azt, aki ezt kitalálta... Dehát ugye spóroljunk, itt a blogon is mindenki ezt követeli!! Spórolnak, nem lehet felhívni rajta lényegében senkit, csak az irányítót, akinek viszont gőze nincs az egészről.
De, spóroltunk!

". Most nem a MÁV-nak fizetem a havi 30 ezres utiköltséget, hanem a benzikútakon. 5 ezerrel többet fizetek, de legalább nem vesznek hülyére. "

Légy boldog az autóddal, és légy elégedett, hogy volt pénzed amiből megvedd, és van amiből fenntartsd :)
És örülj, hogy a te autódba csak benzint kell tankolni havi 30-ért', soha nem kell utána súlyadót, útadót, adó-adót, műszaki vizsgát, karbantartást, alkatrészjavítáststbstb-t fizetni. :-)

konyvelomo 2010.03.09. 13:55:02

"...mondjuk fel is kellene akasztani azt..."

mostanában nagyon könnyen osztják...

jet set 2010.03.09. 13:59:18

Ha az utas tudja, hogy necces elérni a vonatot, akkor miért nem veszi meg a jegyet elővételben? Ennyi erővel bárki mondhatná a vonaton, hogy azért nincs jegye, mert sietett.

Manyizga (törölt) 2010.03.09. 14:07:01

@Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző: "És örülj, hogy a te autódba csak benzint kell tankolni havi 30-ért', soha nem kell utána súlyadót, útadót, adó-adót, műszaki vizsgát, karbantartást, alkatrészjavítáststbstb-t fizetni. :-)"

Ha az autónál bele kell számítani a fenntartási költségeket a benzin mellé, akkor a vasútnál is legyenek benne azok az adóforintok is, amiket MINDEN adófizető fizet! Még ha nem is mindenkiben tudatosul.
Mert ha VALÓS költséget fizetne a vasúton utazó, akkor nemigen lenne személyszállítás vasúton...

Benbe · http://www.benbe.hu 2010.03.09. 14:16:17

@jet set: vonatról beszélünk, nem repülőről. Ez egy városi közlekedési eszköz. A négyes villamosra is tudod több héttel előre, hogy mikor fogsz fölszállni?

Igenis hadd mondja bárki, hogy azért nincs jegye, mert sietett! Magyarországon kívül minden országbon mondhatja is, és ugyanazon az áron kapja a jegyet a kalauztól vagy a vonaton levő automatából, mintha az állomáson vette volna.

Egy internetes jegy meg végképp bárhol megváltható, de az internetes jegyvásárlás szeretett vasúttársaságunknak túl bonyolult.

Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző 2010.03.09. 14:19:59

@Manyizga:
Akkor az autókhoz is hozzászámolhatjuk az én adóforintjaimból útépítésre áldooztt pénzt, holott autót nem hazsnálok?

Azért a vasúthoz az adóforintokat odaszámolni dilettanizmus, persze ettőlt agadhatatlan léteznek.

De a vonatjegyhez hasonlítani CSAK a benzint vetítés!! A vonatgjegy még ha nem is 100%-ban (a támogatás miatt) de tartalmazza a jegyvizsgáló bérétől a kocsi karbantartásáig a felsővezetékből jövő áram árát is.
A benzin viszont csak a hajtóanyag ára ugyebár.

Korrekt összehasolítás az lenne ha a vasútnál is csak a vonatatásra elhasznált energiát osztanmánk le egy utasra, akkor lehetne számolni a másik oldalon csak a benzin árával. Akkor korrekten jönne ki, de úgy, hogy a vonatjegy elé csak a benzn árát állítod nyilvánvalóan nem korrekt eredményt ad!
Mert a kocsit meg kellett venned fenn kell tartanod, kartban kell tartani, fizetni utána a rengeteg adót...

shamir 2010.03.09. 14:21:06

Idehaza az utas a kalauz és úgy általában az egész vasúti személyzet BEOSZTOTTJA! Ehhez tartsa magát az igen tisztelt utazóközönség!
Vörösbe esett blablabla pedig vasutas bértollnok...

záporjózsi 2010.03.09. 14:21:10

Elég érdekes mindkét félhozzáállása. Ha a diákok vonattal mentek a reptérre, megválthatták volna a visszairányt is. Persze kellett volna egy kicsit magyarázkodni a pénztárnál, de talán sikerül. (Kecskemétről Ferihegy asszem nincs 100 km, így a menettérti csak +3 nap. Ha jól tudom...) A reptérről azt gondolom, hogy ez fapados lehetett, ezért nem volt lehetőség az időpont változtatására, azaz fix idejű járat volt. Ezért is lehetett volna előre megvenni a jegyet.

A jv-t meg lehet érteni, ha az adott vonaton elég kevés lehetőséget lát a jegykiadás nélküli állomás vagy mh. meghatározására. Ettől még legalább annyit mondhatott volna, hogy hát ez nehéz lesz. Ezután tájékoztatja az utasokat a lehetőségekről. Ez nem vasúti, hanem emberi dolog. De a szakmájához tartozik, mivel front office.

A MÁV felszereltségéről pedig csak annyit, hogy az a cég, amelyik nem tart a jv-nál (ezzel kényszerítve készpénzkezelésre) kártyaterminált az szívjon gázt...

@Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző: A siető utas is utas. Pl. a busza késett, mert baleset volt. Én pl. ilyenkor szívesen fizetném a 75 Ft-os tranzakciós költséget és az SMS díját. De nem lehet. Szintén nem lehet a buszjeggyel együtt megvenni a vonatjegyet. Ezek azok az apróságok, ami miatt a MÁV igénybevétele nem tartozik az egyszerű esetek közé. Már persze aki fizetne és nem akar lógni, rongálni, stb.

Adani 2010.03.09. 14:22:11

@Manyizga:

Megaztán ha már van kocsija akkor minden egyén költség a benzinen kívül úgyis megvan, azt nem spórolja meg akkor se ha vonattal jár. Akinek meg nincs kocsija annak meg mindegy milyen egyéb költségek vannak még, mert kénytelen vonattal menni.

Ha vkinek van kocsija akkor lassan már tényleg ott tartunk, h anyagilag sem éri meg neki jobban ha nem azzal megy.

mizrolist 2010.03.09. 14:22:31

@Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző: én speciel hasonló tapasztalatok miatt kb. két éve nem vagyok hajlandó vonattal utazni - és autóm sincs.

záporjózsi 2010.03.09. 14:22:34

@Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző: Ezt ne magyarázd egy autóhívőnek, mert szerinte az autó kell és egyébként is akkora és olyan kell, amiért a gatyáját is kifizeti.

Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző 2010.03.09. 14:22:38

@Benbe:
"Egy internetes jegy meg végképp bárhol megváltható, de az internetes jegyvásárlás szeretett vasúttársaságunknak túl bonyolult."

Egy percig ne zavarjon, hogy 2 éve be van vezetve :-(

Az otthoni nyomtatás viszont tényleg nincs, ez van nyugaton.
Ezügyben lehet reklamálni a kormányzatnál a vasúti törvény rendelkezései miatt. (Pl. előírt érvényesség, visszaválthatósági szabályok, stb. )
Eddig nem sikerült törvényi változtatást elérni ezügyben.
Azt pedig ugye tudjuk, hogy nyugaton egy internetes, otthon nyomtatott jegyet sz isten nem vált vissza neked a pénztárban...

záporjózsi 2010.03.09. 14:24:34

@shamir: Bértollnok egy fenét, csak lehet, hogy látott már vasutat is meg MÁV-ot is. Mellesleg a szabályokat is ismeri. A jv sem szeretetből csinálja ezt, hanem ez a melója. Persze csinálhatná jól is, de attól még a jegy ugyanannyi lesz...

Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző 2010.03.09. 14:25:15

@záporjózsi:
A jelenlegi törvény ezt engedi, sajnos... Nincs otthonnyomtatás nincs sms jegy. Mert nem ismert fogalom, és nem is hajlandóak beletenni...

A tv előírja, hogy a jegy mettől mddig váltható vissza, és hogyan pl. Máshol nincs otthon nyomtatott jegy, vagy sms jegy visszaváltása. (Abszurd is lenne.)

záporjózsi 2010.03.09. 14:25:51

@Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző: Mi lenne, ha teljes árhoz képest adna a vasút 5% üzletpol kedvezményt az otthon nyomtatottra? Azzal nem lehet átnyomni a kormányon?

Adani 2010.03.09. 14:26:06

Az posztírónak nem kellett volna hagynia magát, a jegyautomata rossz volt, tehát nem tudott jegyet venni, és pont. Ha nem tetszik vmi hívjon rendőrt, vagy menjen oda és nézze meg ,h rossz a gép. Akart jegyet venni a vonaton is kifizette volna, de nem tudott. Az meg, h a terminálban van. Ennyi erővel azt is mondhatná, h gyalogoljon le Kökire ott van pénztár és vegye meg ott. Az állomás vagy megállóhely területén ha nem tud jegyet venni mert nincs pénztár vagy rossz az automata akkor pótdíj nélkül kell kapjon a vonaton.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2010.03.09. 14:27:01

@Benbe: ez konkrétan több ponton sem igaz.
1. A Budapest-kecskemét vonal nem éppen nevezhető városi közlekedésnek, ergo előre is meg lehetett volna váltani a jegyet. 12 perc leszállástól vonatindulásig nagyon kevés idő, nem reszkíroznám meg.
2. Ha Svédországban késve érkezem a vonathoz, akkor felárral vásárolhatok jegyet, nem ugyanazon az áron, mint a peronon.

Az viszont igaz, hogy ha rossz az automata, akkor az ellenőr tudni fog róla és ez esetben nem számol felárat a vonaton vásárolt jegyért.

Mellékes, de azért leírom: a poszt olvasása közben háromszor bóbiskoltam el. Valamint a 'mogorva' jelzőnek aztán baromi sok értelme van.

Szóval itt szerintem nem a kaller a hunyó, bár késégkívül bunkó volt.

Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző 2010.03.09. 14:28:15

@záporjózsi:
Hagyd. Aki nem szidja a vasutasokat, eseleg ismeri a szabályokat, és nem a MÁV blogon látott vonatot, az mind bértollnok. A Gyulát is kutálták innen, mert értett a vasúthoz.
Ezek a bértollnnokozósok most kiszorultak a Misike-klubból (Bkv-figyelő) mert az elvitte a blogját más szerverre, hát jönnek ide fikázni. Ez van.

záporjózsi 2010.03.09. 14:29:16

@Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző: A menetrendi MÁV vonat pedig mindent üt, ezért ha én vasútvállalatként szabadáras motorvonatot közlekedtetnék pl. Ms és Bp között, akkor állandóan késnék, mert a menetvonal elcsúszik... Hiába fizetném ki a gatyámat is vontatási energiára meg pályára, nem tudnám hozni a busz árszintjét - azaz nem érné meg utast szállítani szabadárasan, maszekban még ha lehetne is. Emellett nem beszéltem még a járgányok költségéről, a személyzetről, stb. Ez a szomorú...

Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző 2010.03.09. 14:30:42

@záporjózsi:
Nem, mert a kedvezmények is szabályozottak.
Pontosabban adhatsz ÜP kedvezményt, ettől függetlenül a visszaváltás, előváltás, érvényesség szabályai törvényben még megmaradnának.
Természetesen lenne kedvezmény az internetes jegyre, hisz az lenne az optimlis:

Megveszed neten a jegyed te nyomtatod ki, cserében kapsz 5-10 % kedvezményt, de akkor le kell nyelned a békát, hogy a jegyed vonatra szól, nem váltható vissza, és aznap utaznod kell a jeggyel amit kiválasztottál, és nem mondjuk 30 napon belül bármikor utazhatsz.
Így lenne.

De ugye erre a törvény nem ad lehetőséget, és a változtatásra sem mutatnak hajlandóságot.

lüke 2010.03.09. 14:31:25

minden polgár ellenség, minden hatóságnál:)
legyen az:
APEH, önkormányzat,MÁV, BKV,víz, gáz, el. művek
még nem tanulták meg,hogy a polgárból
ÉLNEK,MI FIZETÜNK!
a hatóságosdit játsszák, pedig eltelt 20 év és kb húszszoros áremelés.............

Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző 2010.03.09. 14:31:38

@záporjózsi:
Ja, de elenyészó százalék. Akik egyik percben itt utána más blogon osztják az észt, azok eltűntek onnan.
Itt is csak akkor megy ez, ha címlapos a blog...

wagabound 2010.03.09. 14:32:50

benbe: "Igenis hadd mondja bárki, hogy azért nincs jegye, mert sietett! Magyarországon kívül minden országbon mondhatja is, és ugyanazon az áron kapja a jegyet a kalauztól vagy a vonaton levő automatából, mintha az állomáson vette volna."

Na végre, egy értelmes hozzászólás! Igen, ez lenne az igazi utasbarát megoldás, akár úgy is, hogy azért a kalauznál váltott jegy drágább lenne. A kalauz ugyanis biztonsági okoból ne legyen mozgó pénztár is, szóval, ne szokjon rá a kedves utas. De az elv, az bizony tökéletes!

záporjózsi 2010.03.09. 14:33:42

@Rékuc: Bocs, de 100 km két nagyváros között az bizony városi közlekedés. Pláne egy alig megálló vonattal. A XXI. században ez (elvileg) nem távolság. Ha épp arról van szó, egy jó kis ebédért simán "leugrom" 20-30 km-re - sajnos akkor nem vonattal, hanem autóval, mert azzal lehet gyorsan ebédelni. Igaz, hogy ilyenkor egyes partnereink is csatlakoznak és munkaebéd lesz. 10 körül szoktuk kitalálni és 12-re szervezzük.

záporjózsi 2010.03.09. 14:34:29

@wagabound: Drágább volt: Épp 2.000 Ft-tal. :)

záporjózsi 2010.03.09. 14:36:28

@Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző: Asszem egyetértünk. A jogalkotók pedig be vannak tojva, hogy mi lesz?! Mi lenne? Fapados vonat. :D Ha ott működik, itt miért nem?!

shamir 2010.03.09. 14:36:45

@záporjózsi: Én is láttam, sokáig közelről néztem a máv-ot, ezért is írtam hogy az utas csak a vasúti személyzet beosztottja, de még inkább helytálló ha az alárendeltjének - sőt alattvalójának nevezzük! Rugalmatlan, rosszindaltú bagázs, ami igaz a legtöbb állami alkalmazottra. Aki az ilyeneket védi - bértollnok!

Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző 2010.03.09. 14:37:43

@wagabound:
"Igen, ez lenne az igazi utasbarát megoldás, akár úgy is, hogy azért a kalauznál váltott jegy drágább lenne. "

Felmerült ez is, mint lehetséges megoldás, az akadály ismét a Vasúti Törvény mely szabályozza a menetdíjakat... Ezt pl. nem engedi, hogy valakinek magasabb menetjegy ára legyen mert a jv-nél vesz jegyet, csak pótdíjjal megoldható.

záporjózsi 2010.03.09. 14:41:05

@shamir: Volt közöm pár állami helyhez ügyfélként, mindig megoldottam, hogy kedvesek legyenek. Mondjuk a vasúton voltak érdekes szituk, de amikor "bunkó" volt a vasutas, az is csak poén volt. Szerintem állami alkalmazott van az országban kb. 1-1,5 millió. Mind bunkó lenne? Nem hinném.

DragonZ 2010.03.09. 14:47:40

@Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző: Erre is van megoldás. Ki kell írni a megállókba (utastájékoztatás), hogy amennyiben nem tudott jegyet venni a tisztelt utazó, mert sietett, de lehetősége lett volna rá, mert volt pénztár, vagy automata, akkor a jegyvizsgálónál is vásárolhat menetjegyet, de mondjuk 1000 Ft kezelési költség/pótdíj megfizetése mellett.
Ha a pénztár, vagy az automata technikai okokból kifolyólag nem tud jegyet adni, akkor csak a menetjegy árát kell kifizetnie. Ez már nem ütközne a Vasúti törvénybe.

Ettől függetlenül néhány jegyvizsgáló stílusa kritikán aluli, és a poszt beküldője is ezt sérelmezi leginkább. Ezt sajnos semmilyen törvénnyel nem tudod megváltoztatni.

chachi 2010.03.09. 14:48:16

A 140-es vonalon régebben is sokkal merevebbek voltak a jv.-k,mint pl. a 120a-n.Pótdíjazhat,hát pótdíjazik.A viselkedése viszont primitív és elfogadhatatlan.

Roy 2010.03.09. 14:48:53

Lett volna megoldás kettő is. Mész taxival, vagy megveszed a jegyet, és mész a következő vonattal.

Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző 2010.03.09. 14:51:29

@DragonZ:
Ez van most 2000 ft-tal.
Ellenben itt az automata hibája csak kifogás (már bocsánat) hiszen volt működő, nyitvatartó pénztár, pont ahonnan jöttek. (Kitáblázva!!) Igaz az állomástól 400m-re.

Ez kicsit olyan mintha a keletiben nem működne oldalt az automata és erre hivatkozva nem gyalogolnál szintúgy kb 400m-t a pénztárakig.

A jegyvásárklás jehetősége adott volt.

A jegyvizsáló stílusa viszont vitathatatlanul hagy kívánnivalót magaután, de tapasztalataim szerint a többség szerencsére nem ilyen.

chachi 2010.03.09. 14:51:47

@Roy: Vagy leszállsz Cegléden,veszel jegyet ott,egy óra múlva jön a köv.gyors.

wagabound 2010.03.09. 14:54:38

@Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző:

"Felmerült ez is, mint lehetséges megoldás, az akadály ismét a Vasúti Törvény mely szabályozza a menetdíjakat... Ezt pl. nem engedi, hogy valakinek magasabb menetjegy ára legyen mert a jv-nél vesz jegyet, csak pótdíjjal megoldható. "

Na igen, ahogy Moldova írta a Vasúti Törvényről: "A szabál az szabál, embert zabál".

Érdekes, a BKV-nál a buszon, trolin megoldották a járművön való menetjegy-vásárlást ezen az elven.

Amúgy az a Vasúti Törvény netán kőtáblára van vésve?...

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2010.03.09. 15:00:56

@záporjózsi: ha valóvan városi közlekedés, akkor miért nem várták meg a következő vonatot?
Ja hogy mégsem városi közlekedés és nem jár tí percenként a kecskeméti vonat? :)
Szerintem továbbra is irreális azt hinni, hogy a repülőgép földet érésétől számítva 12 perc alatt abszolválják a reptérről való kijutást, vonathoz gyaloglást és jegyvásárlást. A levélíró rosszul tervezett, kockáztatott, nem jött össze.

DragonZ 2010.03.09. 15:02:16

@Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző: ez tiszta sor, hogy most is hasonlóan működik. Ellenben erről az utazni kívánó nincs tájékoztatva.

Pontatlanul fogalmaztam. Tehát: amennyiben az összes automata és pénztár technikai okok miatt nem tud jegyet adni, csak akkor tekinthet el a jv. a pótdíjazástól.

Jelen esetben valóban kifogásnak tűnik, de ettől még nem volt tájékoztatva róla, hogy ilyenkor mi van. (Mondjuk a posztoló nem is vonja kétségbe a pótdíj jogszerűségét.)

"A jegyvizsáló stílusa viszont vitathatatlanul hagy kívánnivalót magaután, de tapasztalataim szerint a többség szerencsére nem ilyen."
Én is így gondolom, illetve így tapasztaltam.

Evil One 2010.03.09. 15:04:33

@wagabound:

Kőbe. Le is pisálta még 12 sámán 2000 éve, megfürdették csecsemővérben aztán Isten leszállt és lánggal égette rá a szöveget.
Azóta is úgy van, ezért nem lehet pl kallertől jegyet venni, mert az Isten ellen való, mint az utastájékoztatás, vagy takarítás.

banpepe 2010.03.09. 15:11:22

@Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző: és nem a "jv indítja" a vonatot,

Akkor minek integet minden állomásnál a mozdonyvezetőnek?:):):) Mert az oké, ahol van forgalmista, h az indítja, de volt már h Óbudán álltunk, mv nem mondott semmit se, jv meg elmagyarázta, hogy miért állunk.

Manyizga (törölt) 2010.03.09. 15:13:37

@Evil One: Bingó! :)
Érdekes, hogy a BKV-nál lehet feláron jegyet venni. A vasútnál feláron se...

záporjózsi 2010.03.09. 15:18:41

@Rékuc: A kockáztatás O.K. De az, hogy miért nincs gyakrabban eljutási lehetőség, az kevésbé O.K. Épp azért, mert Kmét már előváros/alvó város/városszéli munkahely.

lyken 2010.03.09. 15:19:08

@Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző: "Dehát ugye spóroljunk, itt a blogon is mindenki ezt követeli!!"

Én úgy találtam, hogy a kommentelők többsége szinvonalas (vagy legalább emberséges) szolgáltatást szeretne a pénzéért. De legyen igazad.

"Légy boldog az autóddal, és légy elégedett, hogy volt pénzed amiből megvedd, és van amiből fenntartsd :)
És örülj, hogy a te autódba csak benzint kell tankolni havi 30-ért', soha nem kell utána súlyadót, útadót, adó-adót, műszaki vizsgát, karbantartást, alkatrészjavítáststbstb-t fizetni. :-)"

Lehet itt ironizálni, de az, hogy vonatmentesen havi 60 órával többet vagyok a családommal, megéri azt a pár ezrest. Ha az általad felsorolt járulékos dolgokat is hozzászámítom, akkor 45.000 Ft-nál tartok, de még így is megéri.
1. Nincs idekeskedés, mert nincs késés. (Dugó sincs, mert nem a reggeli/esti csúcsban utazok és nem belvároson át. Főúton/autópályán be a város szélére, utána ugyanígy ki.)
2. Az a plusz 60 óra megtakarítás közgazdász szemlélettel forintosítva szerintem nem 3 forintra jön ki.
3. Az, hogy nem kell a kiszámíthatatlan menetrend miatt aggódni, vagy azért, mert esetleg télen leesik 2 miliméter hó... Na ez megfizethetetlen.
4. megintállunkvazze-t olvasni azzal az érzéssel, hogy ez már nem az én problémám.... Na ezt már le se merem írni.

Réka ‎ · http://blog.rekafoto.com/ 2010.03.09. 15:22:39

@záporjózsi: Elvira szerint óránként van járat, ami vasárnap este nyolckor szerintem teljesen elfogadható.

djjosehu 2010.03.09. 15:25:19

Hello,

Én írtam a fenti levelet, köszönöm az eddigi reakciókat.

@Rékuc: Túl kritikus vagy, de köszönöm az észrevételed :) Az, hogy Te elaludtál rajta abszolút lehetséges, viszont vedd figyelembe, hogy a levél elsődlegesen a MÁV-nak íródott és nem erre a blogra. Ezért tartalmaz több adatot az itt elfogadhatónál.
"Szóval itt szerintem nem a kaller a hunyó, bár késégkívül bunkó volt" Hanem kicsoda? Őszintén érdekelne...

Többször írtátok, hogy az automata hibája csak kifogás. Kifogás viszont akkor lenne, ha nem lett volna meg a jegyváltási szándék, többszörösen is. Persze ilyenkor lehetetlen ellenőrizni, hogy valóban megvolt-e, de higgyétek el, megvolt.

_Hangsúlyozom:_ Nem a szabályok ellen szólaltam/szólaltunk fel. Szó nincs róla, hogy ha _emberi_ stílusban világosít fel a kalauz a vétségről, minden problémázás nélkül megfizettem volna a büntetést is. Habár ezt hangsúlyoztam a postban is, hangsúlyozta Georgejr a lead részben is.

djjosehu 2010.03.09. 15:27:37

Igen, még egy. Az elővétel. Gondoltunk rá, de fogalmunk sem volt, hogy vonatttal jövünk. Pont a fapados filozófia miatt, hiszen fapados repülőhöz nem lehet órát igazítani (tapasztalat).

lyken 2010.03.09. 15:27:40

@Rékuc: "Szerintem továbbra is irreális azt hinni, hogy a repülőgép földet érésétől számítva 12 perc alatt abszolválják a reptérről való kijutást, vonathoz gyaloglást és jegyvásárlást."

Az egyesen álltam már 40 percet, mert nem érkezési sorrendben jöttek ki a csomagok, úgyhogy ez gyakorlatilag tervezhetetlen. Brüsszelben viszont online megvettem előre a jegyet. Kiszállás után 200 méternél nem sokkal volt messzebb a vonat peron. Nem volt semmi stresz. (Mondjuk ez az egyes terminálnál is igaz lehetne, ha online lehetne jegyet venni ÉS KINYOMTATNI. Előre) Ha ehhez hozzászokik az ember külföldön, akkor elég hihetetlen az ami idehaza megy.

chachi 2010.03.09. 15:36:23

@djjosehu: Érdekelne,mire mondta a jv.azt,ami a topik címe is,"Majd meggondolom".

záporjózsi 2010.03.09. 15:38:28

@Rékuc: Vasárnap este 8-kor nem gondolom, hogy az óránkénti eljutás elegendő. Persze én könnyen beszélek, simán beállítanék egy buszt, ami olcsóbban is megy - csak sajnos a repteret elkerüli.

djjosehu 2010.03.09. 15:38:39

@chachi: Arra a kérdésre, hogy "Lesz-e jogi következménye? Feljelent-e?"

akitnemnevezunkneven 2010.03.09. 15:39:09

Érdekes,de elhiszem.Ugyanezek a kalauzok nem szállítják le a hétvégén közlekedő zónázókról és személyekről,a szipus-ephedrines szennyeket...

chachi 2010.03.09. 15:40:25

@djjosehu: Ezt olvastam,de mi a fenének lett volna ezek után jogi következménye?

djjosehu 2010.03.09. 15:44:18

@chachi: Mert az illető igazolványt kért, és valami jegyzetet írt. Biztosan Ti tudjátok, mit jegyzetel ilyenkor, én, aki ritkán vonatozom (sőt ezután inkább autózom) nem tudom. Ezért láttam jónak feltennem a kérdést, hogy jogi következménye van-e a dolognak, azért jegyzetel-e.

chachi 2010.03.09. 15:49:13

@djjosehu: Azért történt veled aznap valami jó is.Időben hazahozott az easyJet.Nem a pontosságukról híresek.

Benbe · http://www.benbe.hu 2010.03.09. 15:56:14

@Rékuc: el tudom hinni, hogy a svédeknél így van, az a kérdés, mennyi a felár. Mert a MÁV-nál asszem 6000 forint :)

Az osztrákoknál pl. ugyanannyi a pénztáras, az automatás és a kalleros jegy is, csak a netes jegy olcsóbb 1-2 euróval.

Németeknél az emberes jegyek egyformán drágábbak a gépeseknél, igaz, ott "kalauz" nem is igen van, csak ellenőr.

Finneknél van a legegyértelműbben leszabályozva a dolog: a vonat egy kocsijában van kalauz vagy automata (ez a kocsi oldalán jelezve van, legtöbbször az állomáson is ki van írva, hogy a peron melyik részére állj, ha nincs jegyed). Abban a kocsiban vagy automata van, vagy a kalauztól vehetsz azonos áron jegyet. Minden más kocsiban meg röpködnek a százeurók.

Én úgy gondolom, hogy ha futok a vonat után, vagy a kalauzhoz szállok eleve, esetleg fölszállás után rögtön a keresésére indulok, hogy jegyet vegyek (tehát láthatóan nem arra megyek, hogy Ferihegyig már mindent lekezeld az ürge, és hátha New Yorkig már nem is jön többször), akkor hadd ússzam már meg a 6000-ret.

Arról nem is beszélve, hogy a MÁV "üzemelő pénztárnak" nevezi azt a pénztárat is, amelyik pl. a vonat indulása előtt tíz perccel bezár (ám ez nem szerepel a menetrendkönyvben, ergo honnan tudjam? Meg mi van, ha a "csatlakozó" volánbusz 5 perccel ér korábban a megállóba?). Szintén üzemelőnek tekintendő a perontól ~1 km távolságban levő vegyesbolt is. Azért az még kocsival is idő, hát még gyalog.

Velem többször előfordult, hogy például csatlakozó autóbusz késett érkezése miatt éppen odaértem a vonathoz. A forgalmista megkérdezte, hogy van-e jegyem, mondtam, hogy nincs. A kalauz mondta, hogy akkor hatezer. Óriási mázlim volt, mert a forgalmista meg azt mondta, hogy akkor most ballagjak be a pénztárba, és vegyek gyorsan. Végülis a vonat +15-tel ért a végállomásra, mert egyvágányú volt a pálya. Ha nem lenne a hatezres szabály, mindenki jobban járt volna.

Popeye76 · http://zugloihazelado.atw.hu 2010.03.09. 15:59:19

@Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző: Azért ez a hajtóanyag összehasonlítás nagyon sántít! Az autót megvenni, fenntartani, utána adót fizetni fix ktgek. Ha nem mész 1mm-t sem, akkor is ugyanannyit kell fizetni, mintha évi 100ekm-t futsz. Így a vonatjegy-autó összehasonlításba (az egyén szempontjából) csak a benzin, autópályadíj (Bp agglomerációban utóbbi feltehetően 0), és szervízktg. áll szemben a vonatjegy árával. A másik oldalon a bejárásra fordított idő, esetleg némi plusz kényelem, és igen, az érzés, hogy nem bunkók velem, és nem vernek át nap, mint nap. Arról már ne is beszéljünk, hogyha 2-3 ember összeül, akkor már drágább a vonatjegy. Na ez a szégyen! Meg a kiszámíthatatlanság (késik, sztrájkol, csakúgy nemmegy). Én részemről tavasztól őszig bringázom, télen vagy autó, vagy BKV, esetleg ezeket kombinálom, de őszintén átérzem a MÁV csapdájában vergődők szenvedését :(

Démonmac1 2010.03.09. 15:59:20

"Az állomáson kerestünk jegyautomatát, de annak a helyén mindössze egy SOS segélykérő oszlop és egy farostlemezzel befedett - feltehetően elromlott - automata volt."
Magyarországon valahogy nem lepődöm meg a dolgok ilyesféle alakulásán.. egyfajta intő jel.
Régen át kellene állni "utasbarát" kiszolgálásra, de amíg állami kézben van a BKV, MÁV, addig ez lesz.
Nincs felelős, nincs előrehaladás.

FGSuperman 2010.03.09. 16:04:14

amúgy még két vonat is megy Ceglédre fél órán belül abban az időben
lehet olcsóbb lett volna 10 percet várni a következőre vagy 25 percet az az utánira (és még futni sem kellett volna a reptérről)

fourgee 2010.03.09. 16:06:30

@Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző:

London Luton Airport-ról siettem a vonathoz. A terminál előtt állt egy busz, a vonat társaságé, a vonatállomásra viszi közvetlenül az utasokat. A busz mellett legalább 1 működő jegyautomata van, ha nem több. A busz elég sűrűn járt, de siettem, ezért felugrottam rá. A cég egyik alkalmazottja odajött hozzám. DE NEM BÜNTETNI. Hanem mondta, hogy a buszjegy ára 1 font, ha meg veszek vonatjegyet, akkor ingyenes. Mondtam hogy vonatjegyet kérek. Kérdezte, hogy mivel fizetek. Mondtam hogy kártyával. Erre fogta a kezében lévő, kicsit átalakított PDA-t, beírta a bankkártyaszámomat, majd egy stylussal alá kellett írnom a kijelzőn. Ezután kinyomtatta a vonatjegyeket, megköszönte, és ment tovább a többi utashoz.

Ennyi. Vehettem volna a buszmegállóban jegyet az automatából, nem tettem, mégsem büntettek meg, hanem egyből volt megoldás arra, hogy jegyet vegyek. Nincs ebben semmi csoda, egy demokratikus, jól működő országban ez így megy. Magyarországon is mehetne így, de hát... Az a baj, hogy a sok balfasz (köztük az a kalauz is, meg akik védik azok is) megmaradt a múlt rendszerből, aminek az alapja volt a tiltás és a büntetés. A BKV-nál is ez van, nem az a fontos az ellenőrnek hogy legyen érvényes jegyed vagy bérleted, hanem az, hogy büntetni tudjon.

Ez is egy olyan apróság, ami nem a pénzen múlik, hanem a hozzáálláson. Ezt beszéltük már jó páran, hogy Magyarországon nem a pénzihánnyal van a gond, hanem az emberek hozzáállásával. Most lehet azt mondani, hogy a MÁV-nak nincs olyan jó infrastrukturája, mint ami itt van az Egyesült Királyságban, de a fenti példából is az derült ki, hogy a kalauz adhatott volna simán jegyet, mégis inkább büntetett.

Ezek mind betegek mentálisan, de betegek azok is, akik egyetértenek ezzel és védik őket...

FGSuperman 2010.03.09. 16:09:14

amúgy október közepétől járok napi rendszerességgel vonattal (IC) Nagykőrösre Pestről

lefelé egyszer késett baleset miatt kb 10 percet
visszafelé talán kétszer (egyszer fél órát, egyszer 10 perc körül)

ráadásként mivel nekem a cég 100%-ban fizeti a vasútjegyet semmi problémám nincs a szolgáltatással (hacsak nem az, hogy néha vagy qrvára megy a fűtés, vagy egyáltalán nincs)

nehülyéskedj 2010.03.09. 16:20:31

@Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző: Hihetetlen a dumád. Így már érthető, hogy olyan a MÁV amilyen, ha ilyen mentalitásúak az alkalmazottai. Még mindig. Nem szolgáltatnak, hanem kioktanak, fölényeskednek, büntetnek, mint egy hatóság. Ráadásul a semmire.

(Bár mára talán a hatóságoknai is le kéne szállni a magas lóról, de ez egy másik téma.)

Pedró_27 2010.03.09. 16:21:23

@Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző:

Sziasztok!

A probléma általános. Mit jelent az, hogy jegyvásárlási kötelezettség? Mennyi idővel a vonat indulása előtt vagyok köteles megjelenni a pályaudvaron, hogy eleget tegyek annak a kötelességemnek, hogy megpróbáltam jegyet vásárolni?

Velem olyan történt a Keletinél (egyébként pár évvel korábban), hogy húsz perc alatt alig mozdult a pénztári sor, amiben álltam. Mire észbekaptam, már késő volt átállni egy másik sorba, mert már csak 10 perc volt hátra a vonat indulásáig. Erre odamentem a vonathoz és udvarias hangon megpróbáltam beszélni a kalauzzal a problémát, elmondva neki, hogy fél óra nem volt elég a jegy megvásárlásra. Válasz: "Nem érdekel, a maga baja ha felszáll jegy nélkül, megbüntetem és kész". Mindezt flegma és pofátlan stílusban.

nehülyéskedj 2010.03.09. 16:26:19

@Pedró_27: Nekik ez a természetes. Bemutatta a Vörösbe...is. Mit vársz ezután? Ha az alakalmazottakon senki nem kéri számon, hogy ne legyenek büdösbunkók, akkor a nagy részük büdösbunkó lesz. Egy ilyen helyen meg főleg. Neki a fizuja cseppet sem függ attól, hogy tahó, vagy udvarias. Ha tahó legalább azt képzelheti, hogy nem egy utólsó paraszt. Pedig épp ezzel bizonyítja.

Pedró_27 2010.03.09. 16:30:45

@nehülyéskedj: Köszönöm az együttérzést. Mindenesetre van egy kérdés a hozzászólásomban, amire örülnék, ha Vörösbe... is válaszolna. Ez:

"Mennyi idővel a vonat indulása előtt vagyok köteles megjelenni a pályaudvaron, hogy eleget tegyek annak a kötelességemnek, hogy megpróbáltam jegyet vásárolni?"

záporjózsi 2010.03.09. 16:31:33

@nehülyéskedj: Hihetetlen a dumád! Olvastad, hogy a MÁV (!) próbálkozott bevezetni az SMS jegyet, de a Vtv miatt nem lehet neki? Olvastad azt, hogy az Országgyűlésnek kellene lépnie ahhoz, hogy a MÁV be tudja vezetni? Olvastad a Vtv-t vagy a tarifarendeletet? Nem? Akkor ne hülyéskedj...

Abban meg szerintem mindenki egyetért, hogy a jv egy tapló volt - nem ez volt az első és sajnos nem is az utolsó eset.

chachi 2010.03.09. 16:41:44

@Pedró_27: Vehetsz a vonaton is jegyet.Vehetsz a vonaton pótdíj nélkül is jegyet.Sőt!Vehetsz a vonaton pótdíj nélkül jegyet Ferihegytől Kecskemétig is.Mindez attól függ,éppen melyik kalauzzal találkozol.Biztosan nagyon furcsa az egész,számomra is,de én már beletörődtem.

nehülyéskedj 2010.03.09. 16:43:51

@záporjózsi: Te értesz magyarul? A hozzáállás, az mucsai.

shana 2010.03.09. 16:43:54

Hát nem tudom, én mindig a Ferihegy 1-ről utazom, és velem még történt ilyen.
Pedig többször nem vettem jegyet. A kalauzok mindig kedvesek voltak. Ritkán találkozom bunkó kalauzzal. (pedig négy évig kollis voltam )
Lehet, hogy rossz napja volt...
Vagy neked volt kioktató a stílusod.
Nem tudom, hogy mit nyafogtok itt, Svédországban nagyon drága az utazás... Amennyiből otthon utaztok, nem is várható el jobb.
Ráadásul a kalauzoknak is el kell viselni a bunkókat, bicelőket, taplókat...

Pedró_27 2010.03.09. 16:56:32

@záporjózsi: Egy kérdés: te mit fogsz csinálni május 8-án?

Ha nem tudod fejből, az sem baj. Nézz bel a noteszedbe! :)

És mondd meg, kérlek, mi a teendő, ha reggel határozom el, hogy meglátogatom a haveromat Székesfehérváron. Vagy ez tilos?

Pedró_27 2010.03.09. 16:57:57

@Pedró_27: Bocs javítok: És mondd meg, kérlek, mi a teendő, ha reggel határozom el, hogy aznap meglátogatom a haveromat Székesfehérváron.

Gempacsöki Boborján · http://hot-spot.blog.hu/ 2010.03.09. 17:02:42

Nekem nagyon tetszenek ezek a kis elővárosi vonatok.Roppant kényelmes tiszta és kultúrált.Eddig még mindig pontosan is járt ott amerre én járok és a kalauzhölgyek is nagyon kedvesek voltak.Nem tapasztaltam semmi rosszat a máv starton.

Evil One 2010.03.09. 17:05:40

@shana:
"Lehet, hogy rossz napja volt..."

Ne legyen rossz napja.

"Vagy neked volt kioktató a stílusod."

Ahhoz semmi köze.

"Nem tudom, hogy mit nyafogtok itt, Svédországban nagyon drága az utazás..."

A kutyát nem érdekli.

"Amennyiből otthon utaztok, nem is várható el jobb."

Marhaság.

"Ráadásul a kalauzoknak is el kell viselni a bunkókat, bicelőket, taplókat..."

Nekem is el kell, mégsem rúgom fel a kallert.
Egyéb megjegyzés?

Szolgáltatás -> szolgáltató -> ügyfél -> stbstb, kurva bonyolult ez. Milliárdokat költenek a nagyvállalatok az ügyfél-megtartásra, a szentséges állami cégek meg még mindig szívességet tesznek, amiért véletlenül végzik a dolgukat. 2010, hahó.

Gempacsöki Boborján · http://hot-spot.blog.hu/ 2010.03.09. 17:10:42

@Evil One: Na menj a picsába inkább te.
Mi az hogy semmi köze ahhoz hogy ha egy bunkóparéj utas leköpködi vagy egyéb?Majd ahhoz is mosolyogjon talán havi 70 ezer nettóért?Barom!Továbbá legfőképpen akkor,amikor az utas még bliccel is,meg még neki áll feljebb satöbbi!Hát a k anyját az ilyen utasnak,én a mozgó vonatról rúgnám le!

tundrazuzmo (törölt) 2010.03.09. 17:11:29

A posztoló egy stupid-jelölt. Ha én sietek valahová, akkor megveszem előre a vonatjegyet. Nem hiszem, hogy nem tudta, hogy mikor vetődik haza némethonból...

A 20 órás érkezés helyett pedig 20:06-kor kijönni, hát ilyen rövid idő alatt én még soha nem jutottam ki csomagostól.

Szóval: ha van egy 20:00-ra előrejelzett repülő érkezés, meg egy 20:12-kor induló vonat, akkor én nem is számítok arra, hogy elérem. Egy óra múlva jön a következő vonat, ha meg sietek, akkor hívok egy ismerőst/rokont kocsival.

A két jegy 2*2825=5650 Ft-ba került. Egy 10 liter fogyasztású autóval is megvan ennyiből Ferihegy-Kecskemét-Ferihegy (kb. 170 km, oda-vissza), hát még egy kisebbel, és akkor nem kell izgulni az érkezés miatt sem.

tundrazuzmo (törölt) 2010.03.09. 17:12:44

Bocs, Kecskemét-Ferihegy-Kecskemét a viszonylat.

Evil One 2010.03.09. 17:16:50

@Gempacsöki Boborján:

Hiszed, vagy sem, kurvára nem érdekel, hogy előttem ki hogy viselkedett vele. Az alapfelállás az, hogy én udvarias vagyok, fizető utas, azért van ott, mert én ott vagyok.
Nem érdekel a problémája, őt se az enyém, ha velem bunkózik, akkor én fogom lerúgni a vonatból a gecibe, mert épp olyanom van, akkor mi van? Megérte? Annyira nehéz normálisan viselkedni azzal, akitől a megélhetésed függ? Hmm?
Jelzem, az átlag kaller stílusa sokat javult az utóbbi időben, de összefutottam már jó párral, aki nem dolgozna ott egy napot sem, ha tőlem függne.

Pedró_27 2010.03.09. 17:21:37

@tundrazuzmo: "A posztoló egy stupid-jelölt. Ha én sietek valahová, akkor megveszem előre a vonatjegyet. Nem hiszem, hogy nem tudta, hogy mikor vetődik haza némethonból..."

Lehet külföldről MÁV-jegyet venni?

Pedró_27 2010.03.09. 17:25:12

@Pedró_27: Egyébként gyorsan megnéztem a MÁV-STAR honlapján, hogy Ferihegyen van-e online jegy nyomtató kioszk.

Gondolom, mindannyian sejtjük a választ: Természetesen nincs.

Adani 2010.03.09. 17:32:16

@Pedró_27:

Hasonló esetben én még régen tizenéves naiv diákként megkérdeztem a kallertől, h vehetek- e a vonaton, mert mindjárt indul és a pénztárnál hosszú a sor. Persze mondta ő aztán meg közölte, h ok 2000 ft pótdíj, arra kérdésre, h ezt miért is nem bírta mondani azt mondta, h hát az utasnak tudnia kéne.

Ilyenkor szoktam elővenni a kibaszás társas játék modult és később apránként visszablicceltem ezt a 2000ft-ot a postíró is megteheti ugyanezt.

sannya 2010.03.09. 17:42:21

@Evil One:

"Az alapfelállás az, hogy én udvarias vagyok, fizető utas, azért van ott, mert én ott vagyok.
"

ez igaz és rendjén való...
de...
az alap felállás ott kezdődik,hogy úgy veszed igénybe a szolgáltatást,hogy van jegyed...
vagy ha nincs,akkor megpróbálod pótolni...

ha ez velem történik meg és felszállok jegy nélkül,akkor alapból megnézem,hogy hol van a kalaauz,odamegyek hozzá és szólok...
nem lepakolok,étkezek,beszélgetek,akármi és amikor odaér,akkor kezdek el nyávogni,hogy ja,amúgy nem volt jó az automata...

30éve vonatozom,jártam olyan helyen is,ahol naponta 3 szerelvény ment el,se pénztár,se semmi,mégsem volt soha gondom...
fellépés kérdése...

valószínű ez az a szitu,amikor senkinek nem volt igaza...ennyi...

békességet...

tundrazuzmo (törölt) 2010.03.09. 17:46:31

@Pedró_27: Nem tudom. Lehet előre, még a kiutazás előtt venni?

Ha pár napra ment, akkor biztosan.
Ha több hónapot volt kint, akkor nem biztos, hogy tud jegyet venni (nem tudom, hogy mennyi a jegyelővétel maximuma). Akkor meg vár 1 órát. Vagy kocsi.

Netuddki. 2010.03.09. 17:49:28

1. Miért volt rossz az automata?
2. Miért volt bunkó a kalauz? (Nem munkanélküliség van vagymi?)
3. SMS-ben miért nem lehet jegyet venni? Mindenféle felár nélkül.
4. Ha jegyet kell venni az állomáson akkor minek a kalauz? Akkor csak egyszerű jegyellenőr.
5. Ha a kalauznál lehetne jegyet venni, akkor nem kéne az állomásra pénztár.
6. Magyar máv még mindig a XVIII. században él.
7. És igen a mávon keresztül is kilopják az adónkat a költségvetésből.
6. El kell adni a pitsába már a mávot!

Pedró_27 2010.03.09. 17:50:44

@sannya: "ha ez velem történik meg és felszállok jegy nélkül,akkor alapból megnézem,hogy hol van a kalaauz,odamegyek hozzá és szólok..."

A posztíró és én is at kifogásoltuk, hogy ezzel kezdtük.

"az alap felállás ott kezdődik,hogy úgy veszed igénybe a szolgáltatást,hogy van jegyed..."

Az is elvárás, hogy a társaság i törekdjen arra, hogyez nkem sikerüljön.

"jártam olyan helyen is,ahol naponta 3 szerelvény ment el,se pénztár,se semmi,mégsem volt soha gondom..."

Persze, mert ha nincs pénztár, akkor hivatlosan vehetsz jegyet a vonaton. Baj mindig akkor van, ha ELVILEG van jegyvásárlási lehetőség, GYAKORLATILAG ez mégsem megy (több mint félórás kígyózó sor, elromlott automata).

Pedró_27 2010.03.09. 17:54:14

@tundrazuzmo:

Itt sorjáznak a remek ötletek.

"Akkor meg vár 1 órát."

Kösz. Egyéb humánus ötlet?

"Vagy kocsi."

Zseni vagy. És ha mondjuk nincs?

sanche · http://elakadasjelzo.blog.hu/ 2010.03.09. 18:01:28

No, megfogadtam már párszor, hogy ismeretlen embereket nem fogok "mocskolni", meg hülyézni, stb. (ezt azért mondom, hogy ehhez tartsam magamat).

De nekem nagyon nem tetszik ez a nyafogás.
Persze, eleve rosszul indul, khm, nyasgem azoknak, akik Európán belül repülővel közlekednek, persze nem is az utazóknak, hanem az EUnak, hogy szelektív marhaság meg szmogriadó és egyéb f.sság az kell, de repülőgépforgalom csökkentés kontinensen belül, illetve kemény vasútfejlesztés, na az már nyista.

Aztán, valóban nem voltunk ott, nehéz megítélni, hogy milyen is volt ott, de ne nevettessük már ki magunkat. Semmi csúnyát nem mondott a kalauz RÁADÁSUL _igazat_ is mondott. Úgy sorolja fel a dolgokat, mintha neki lenne igaza. Semmiben nincs, de feljebb is leírták, hogy bocs, azért mert sietsz még nincsenek előjogaid. Lehet én vagyok rosszhiszemű, szerintem csak nem akartatok sorbanállni, aztán megpróbáltatok jóhiszeműségre menni majd a kallerral. Nem jött be és ezért van a méreg.

Nem kell ahhoz sem vasutasnak lenni, hogy tudd, ötezresből NEM KELL tudnia visszaadnia.

Most komolyan, ha lenyúlta volna a pénzt vagy ilyesmi, akkor érteném, hogy miről szól a poszt, de így...

Ha BÁRMI rosszat csinált volna a tag, akkor oké, de most kb azon megy a nyafi, hogy nem mosolygott... Miközben éppen a posztoló volt a "bűnös" nem egy dologban.

Költői kérdés perszem, de kíváncsi lennék erre a "nagyon intelligens, jómodorú" posztolóra, hogy pl mi a foglalkozása.
" felelnie kelljen a történtekért."
Ez a mondat meg aztán főként beteggé teszi ezt az egész történetet.

És persze lehet jönni Primitíviával..izé Angliával, de megjegyezném, hogy ők végigrabolták(és jelenleg is) a világot ahhoz, hogy náluk legyen miből összehozni dolgokat, amellett, hogy ígyis egy rakat dolog van náluk, amit itt én nem tárnék el. Meg az ilyen okos példák után is lehet mondani negatív példát is, lásd, itt hány embert lőnek agyon rendőrök a metrón, mert brazil(és majdnem olyan a bőre, mint egy arabnak..?) ? Álomland, aha.

Az az érzésem, hogy túl hamar ítélkeznek az emberek. A MÁV és primitív dolgozókkal kapcsolatban egymillió példát lehetne mondani, ami jogos lenne. Most meg egy ember szerint nem volt elég vidám, ez a bűne. Ja meg a máv szabályzat is az ő bűne..amit amúgy rengeteg ember meg betart és nem sunyizik.

Jim Raynor 2010.03.09. 18:09:02

T. főjelző úr!

a jogszabály tudtommal úgy rendelkezik, hogy ha az ÁLLOMÁSON nem tud jegyet venni az utas. Innentől kezdve, hogy lehet-e jegyet venni 400-m-rel arrébb a terminálon, teljesen irreleváns.

sannya 2010.03.09. 18:14:00

@Pedró_27:

nem kötekedésképp,de a poszt toló azt írja,hogy:"A jegyvizsgáló érkeztével "...
ergo nem ő kereste a kalauzt,hanem az érkezett...
mindjárt más a leányzó fekvése...

az tény,hogy biztosítaniuk kéne a jegyvásárlás lehetőségét,ami itt nem valósult meg-rossz az automata...
lehetne az ember rugalmasabb...

a sorban állás más kávézó,tény,hogy néha agy nélkül megy a jegykiadás...
(főműsoridőben csoportos jegy meg elővétel és a többi hülyeség,amit simán félre kéne tolni valahova...)

kb úgy nézhetett ki a dolog,hogy a poszt toló felült,lepakolt,családi életet élt,jött a kalauz,ezt szóvá teszi,egyből jön a válasz,fejhangon,hogy bezzeg németországban...
a kalauz így pedig miért hinne neki???
ha felszáll,barátját leülteti,eltipeg kalauzt keresni,nagy valószínűséggel nem születik meg ez a köpködés...
de hát ez magyarország...

tundrazuzmo (törölt) 2010.03.09. 18:15:18

@Pedró_27: Van még humánus ötlet, hiszen én is vidékről jövök, és ott még ma is akadnak jól működő közösségek. Pl. a szomszéd, barát, rokon megkérése, hogy ugorjon fel a gyerekekért a reptérre. Azt meg nem hiszem el, hogy senkinek nincs kocsija a környéken.

Persze ez attól függ, hogy az adott családban milyen drágán mérik a csemete idejét. Opciók:
"Jaj megjön a picifijunk, menjünk érte, nehogy várnia kelljen akár 5 percet is..." VAGY
"Kutya fülét a kisfijunknak, majd vár egy órát a vonatra, nem hal bele, nincs 6000 Ft-om felmenni érte kocsival."

Kicsit elszoktunk már a nagy kényelemben a póriasan egyszerű megoldásoktól.

Jim Raynor 2010.03.09. 18:18:39

@tundrazuzmo:

hát még az milyen póriasan egyszerű megoldás lenne, hogy kimegyek a vasútállomásra, és tudok jegyet venni, akár 1 perc alatt is......

recommented 2010.03.09. 18:19:36

Nekem a posztoló stílusából az a benyomásom, ő a flegma bunkó. Felszállt jegy nélkül a vonatra, pótdíjat kellett fizetnie, kész, passz. Ha jogtalanul büntette volna meg a kaller, az probléma lett volna. De a magam részéről örülök annak, hogy becsületes volt a jegyvizsgáló, és nem ajánlotta fel, hogy 200-ért zsebbe elfelejti, vagy nem számít fel pótdíjat. Mert ennyi erővel bárki érvelhetne azzal, hogy sietnie kellett a vonatra, nem volt ideje jegyet venni.

Pedró_27 2010.03.09. 18:31:15

@tundrazuzmo: "Van még humánus ötlet, hiszen én is vidékről jövök, és ott még ma is akadnak jól működő közösségek."

Én budapesti vagyok, és elárulok egy titkot: Budapesten is vannak működő közösségek.

Természetesen minden megoldható autóval is, de akkor felmerül a kérdés: minek van a vasút?

Van, aki fodrászhoz jár és van, akinek a mamája nyírja a haját. Ha elégedetlen vagy a fodrász stílusával, arra nem az a válasz, hogy nyirasd inkább otthon a hajadat.

Pedró_27 2010.03.09. 18:34:09

@sanche: "Nem kell ahhoz sem vasutasnak lenni, hogy tudd, ötezresből NEM KELL tudnia visszaadnia."

Ez is vicces. Tulajdonképpn miért is nem kell?

fourgee 2010.03.09. 18:35:17

@shana: "Lehet, hogy rossz napja volt... Ráadásul a kalauzoknak is el kell viselni a bunkókat, bicelőket, taplókat..."

Ez egy igen érdekes hozzáállás :). Szóval, ha műtétre várnál és az orvosodnak rossz napja lenne, esetleg a töke tele lenne a bunkó betegekkel, akkor ezek szerint nyugodtan elb.szhatná a műtétedet mert rossz napja van? Ó, ez az, fogjuk a koncentrációs táborokban történt dolgokat is arra, hogy csak rossz napjuk volt az ott szogálatot teljesítő katonáknak. Mennyivel másabb ebből a szemszögből.

Ember, az nem mentség, hogy rossz napja volt. Ez a munkája, ezt kell csinálnia, tudta jól hogy lesznek bunkó utasok is. Azonban ez az elv ami alapján működik az egész, hogy a kalauz is bunkó, valamint hogy a büntetésre épül az egész és nem arra hogy mindenkinek legyen érvényes jegye...
Jellemző, hogy otthon egy csomószor utaztam úgy BKV-n, hogy bliccelnem kellett a következő olyan helyig ahol árultak bérletet, mert előző nap elfelejtettem megvenni a következő hónapra. Itt Londonban még soha nem volt olyan, hogy ne tudtam volna feltölteni a kártyámat, mielőtt felszálltam volna valamilyen tömegközlekedési eszközre. Azért, mert nem a büntetésre mennek, hanem a hatékony működésre. De ha létezik is olyan hely, ahol 5 perc gyaloglás után nincsen lehetőség feltölteni az Oyster kártyát, még akkor is megoldható, hogy interneten tegyek rá pénzt. Otthon is szívesen tettem volna ezt, de nem lehet, mert a BKV a büntetsére megy, mint minden volt kommunista cég.

Ti, akik véditek ezeket a cégeket, miért teszitek? Miért vagytok a büntetés elve mellett? Valami S/M klub tagjai vagytok, vagy mi a tököm?
:))

Csokis · http://csokis.blog.hu 2010.03.09. 18:37:44

@sannya: Talán azért hihetne neki, mert az az automata azóta van körbe deszkázva, amióta az új állomást átadták. Az elmúlt majd' három év alatt sajnos szeretett vasutunknak még nem sikerült üzembe helyeznie. Csak hát ezt sajnos nem tudja az, aki nem jár naponta arra, ezért azt hiszi, hogy vehet ott is jegyet. Persze lehet az utast csicskáztatni, hogy fusson át a csomagjával a másik peronra, és vegyen ott, vagy sétáljon vissza fél kilométert a terminál épületbe. Ennyi még "fussa" a MÁV-tól!
Ferihegy egyébként is egy vicc. A liftek csak szökőévenként egyszer működnek, minek is a hülye utasnak lift a bőröndhöz?
A T1 halljában a jegyváltás egyáltalán nem olyan triviális, mint itt többen mondják. Ott dolgozom, ezért tudom, hogy hol van, de rendszeresen kell megmutatnom turistáknak, akik annak ellenére nem találják, hogy mondták nekik, hogy ott van a hallban.

fourgee 2010.03.09. 18:43:43

@sanche: "Az az érzésem, hogy túl hamar ítélkeznek az emberek. A MÁV és primitív dolgozókkal kapcsolatban egymillió példát lehetne mondani, ami jogos lenne. Most meg egy ember szerint nem volt elég vidám, ez a bűne. Ja meg a máv szabályzat is az ő bűne..amit amúgy rengeteg ember meg betart és nem sunyizik."

Neked nem jött át a lényeg. Két ember jegyet AKART VENNI, de nem sikerült nekik. MÁV szabályzat az is hogy ahol nem lehet jegyet venni, ott lehet a vonaton. A reptér az nem állomás, a tourinform iroda az nem MÁV. És ha egyszer sz.r a jegykiadó automata, amit a MÁV b.szik megjavíttatni, akkor mit csináljon? A vonatra eleve úgy szálltak fel, hogy jegyet akarnak venni. A poszt nem arról szólt hogy nem mosolygott a kalauz, hanem arról, hogy bunkó volt. Senkit nem érdekel hogy hányan voltak bunkók a kalauzzal, senkit nem érdekel hogy mennyi a fizetése, ha az a munkája, akkor végezze a munkáját úgy, ahogy kell.

Végeztem már nehéz fizikai munkát 350 forintért óránként és volt hogy egyik légitársaság 10 ezret fizetett másfél óra laza szellemi munkára (10 évvel ezelőtt, akkor nagyobb pénz volt ez), mégis mindkét munkát ugyanolyan becsületesen elvégeztem, nem voltam bunkó senkivel amikor 350-et kaptam egy órára.

De most tényleg, te is miért védesz egy bunkó, elmúlt rendszerből ittmaradt, számodra ismeretlen embert? Csak kíváncsi vagyok :)

fourgee 2010.03.09. 18:45:16

Ja, normális országban már eleve be sem jut az ember érvényes jegy vagy bérlet nélkül a peronra, tehát elő nem fordulhat, hogy a peronján rossz automatával találkozik az ember.

Pedró_27 2010.03.09. 18:48:58

@fourgee: "Ja, normális országban már eleve be sem jut az ember érvényes jegy vagy bérlet nélkül a peronra, tehát elő nem fordulhat, hogy a peronján rossz automatával találkozik az ember."

Ez vagdalkozás, már ne is haragudj. :)

Ilyen esetben természetesen azt várja az ember, hogy a peronzár előtt lgyen jegyárusítási lehetőség.

Kérek példát olyan országra, ahol van peronzár, előtte nincs jegyvásárlási lehetőség és szerinted normális ország.

Adani 2010.03.09. 19:19:38

@Jim Raynor:

"jogszabály tudtommal úgy rendelkezik, hogy ha az ÁLLOMÁSON nem tud jegyet venni az utas. Innentől kezdve, hogy lehet-e jegyet venni 400-m-rel arrébb a terminálon, teljesen irreleváns. "

Ez igaz, ennyi erővel azt is mondhatná, h gyalogolj át Kökire ott van pénztár. A megállóban van jegyautomata, de rossz volt. Vagyis nem volt jegykiadás. Adnia kellett volna pótdíj nélkül.

Benbe · http://www.benbe.hu 2010.03.09. 19:22:53

Fatornyos kis falvakban a pénztár a vonattól kb. 10 méterre található, ez ajtónyitással együtt kb. 15 másodperc. Ha előre elővetted az utazáshoz szükséges 500 forintost, akkor a pénztáros az ollóval vágható jegyből finom mozdulatokkal is előállítja neked a megfelelőt kb. 30 másodperc alatt. Ezt figyelembevéve elég a vonat indulása előtt kb. egy perccel az állomásra érkezned.

Mivel a MÁV-START sehol nem kommunikálja, hogy melyik állomásán mennyi idő alatt vállalja a menetjegyek kiadását, az esélyegyenlőség nevében nyílván bárhol másutt is elég egy perccel hamarább megjelenned.

sannya 2010.03.09. 19:24:22

@Csokis:

értelek és nem azt mondom,hogy csak a kalauznak volt igaza...
valahol a két véglet között lehet az igazság...
kár itt bármi mellett is lándzsát törni...
mindig is voltak olyan emberek,akik vonzották a problémákat,akikkel mindig történik valami...
most divat minden hülyeséggel posztot írni,akkor is,ha csak részigazsága van az embernek...
de ami a gond,hogy a másik helyébe egyik oldal sem próbálja beleképzelni magát...

ennyi...

chachi 2010.03.09. 19:31:19

@sannya: Mit gondolsz,miért nem írt kommentet egyetlen jegyvizsgáló sem?Azért,mert mindegyikük adott már hasonló helyzetben pótdíj nélkül a vonaton jegyet.Ez az egészben a leggusztustalanabb.

Csokis · http://csokis.blog.hu 2010.03.09. 19:33:46

@sannya: Szolgáltatóként dolgozom, és azt gondolom, hogy az alap az, hogy azért kapom a fizetésem, hogy az ügyfél elégedett legyen. Innnetől az az örök igazság jön elő, hogy a "vevőnek mindig igaza van". Ha ezt a monopolhelyzetű szolgáltatók elfelejtik, az nagy baj, de attól még ez van. Van egy ennél régabbi mondás is: aki fizet, az rendeli a zenét. Szóval jó lenne, ha a kallertől a postásig mindenki észben tartaná, hogy addig van fizetése, amíg van utas, aki jegyet vált. Innentől már ezt tovább ragozni.

Adani 2010.03.09. 19:44:03

@Benbe:

Kisebb állomásokon viszont vonatok érkezése előtt 5 perccel be lehet csukni a pénztárt ilyen helyeken a pénztáros egyben forgalmász vagy bakter is, és akkor más dolga van. Elvileg ilyenkor is pótdíj nélkül kell jegyet adjon a kaller.

sannya 2010.03.09. 19:55:32

@chachi:
nem tudom,hogy ki miért nem kommentel...
:)
nem vagyok se mávos,se vasutas...
biztos,hogy adott már már ilyen helyzetben jegyet a kalauz minden extra nyafi nélkül,ezért is mondom-többedszer-hogy a poszt toló is tett valamit azért,hogy oda jussanak,ahova...

sannya 2010.03.09. 20:02:14

@Csokis:
persze,ez így van...
anno még olyat is tanultunk a ziskolában,hogy etika...
szintén szolgáltatást tanultam...
:)))
tény,sok a bunkó(olvasod a medwe blogot is??? :D )mind a két oldalon...
ennek van millio+1oka,szociológiai,akármilyen...
leginkább az,hogy mindenki a jogaival van tisztában,a kötelezettségeivel nem...

chachi 2010.03.09. 20:05:04

@sannya: Soha nem fogjuk megtudni,valójában mi történt a konkrét esetben.

Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző 2010.03.09. 20:12:37

@wagabound:
A törvényt általában be kell tartani nem gondolod?
Kőbe vésve nincs, nem egyszer és nem is 2x írtam ma le ide, hogy a máv változtatna rajta több ponton, hogy rugalmasabb legyen, pl sms jegy és otthon nyomtatott vonatjegy szempontjából, de a jogalkotók nem mutatnak hajlandóságot változtatni.

Amúgy lehet rettentően meglepő, de a BKV működését nem a vasúti törvény szabályozza, és a bkv-nál és minden más szolgáltatónál a helyszínen váltott jegy nagyságrendekkel drágább! (Pesten pl. 30%-kal)

zsoltikam · http://catapult.blog.hu 2010.03.09. 20:15:37

mekkora kibaszott robot a bekuldo jo eg :D reg olvastam ilyan robotos megfogalmazasban barmit is. tuti jogasznak tanulnak :D

Benbe · http://www.benbe.hu 2010.03.09. 20:17:38

@chachi: kit érdekel a konkrét eset? Az a lényeg, hogy a MÁV-nál azok is büntetést fizetnek, akik szeretnének jegyet venni.

Ez nem hozzáállás, hogy utazzon egy órával később. Mi van, ha csak két óra múlva van vonat? Vagy négy? Vagy tizenöt? Mennyit "kellhet" várnia az utasnak, ami még "mindegy"?

Ez ugyanaz az ökörség, mint a csatlakozások esetében. Sok állomáson (belső utasítás alapján!) nem várják meg a csatlakozó vonatok egymást, hanem a menetrendi indulási időben indulnak, mondván, hogy "nemsokára" úgyis megy a következő. Persze, ahol tényleg fél óra múlva megy a következő, ott nincs olyan nagy gond, de megcsinálják ezt napi három vonatos vonalon is.

A leggusztustalanabb ebben az intézkedésben is (ahogy a jegypénztárak helyét tekintve is), hogy sehol nincs meghirdetve, hogy hol, mennyit várnak a vonatok. Miközben aki áttúrta magát a nyílvános papírhalmokon, az úgy tudhatja, hogy az IC-k kivételével minden vonat 60-90 percet köteles várni, és így az utas erre is számol egy késés esetén.

A valóságos utasítás pedig titok, senki nem olvashatja el.

djjosehu 2010.03.09. 20:21:00

@tundrazuzmo: Köszönöm a stupid-jelölt jelzőt. Ha elolvastad volna az előző kommentem, leírtam, hogy fapadosnál nem lehet pontos érkezésre számítani, így benne volt, hogy buszozunk hazáig. Vagy a Volánnál elfogadják az elővételi vonatjegyet? Na ugye, hogy nem... Vagy menjünk kocsival? Mondd a címed, legközelebb a Te garázsodban tárolom pár napig. :) És ugye lassú a csomagkiadás. Hát csak kézipoggyászunk volt, mint az easyJet-es utasok többségének...

@Gempacsöki Boborján: "Hát a k anyját az ilyen utasnak,én a mozgó vonatról rúgnám le!" Remélem ezt a _ténylegesen_ bliccelő utasokra értetted, és nem ránk.

Egyetértek azzal, hogy egy kalauz keveset keres, hogy sokak tahók vele, és rendkívül sok az _igazi_ bliccelő. Viszont ezt a munkát vállalta, én sem töltöm ki máson a bosszúm, ha sérelem ér.

@sannya: Nem nyávogásról van szó, kérem az egymással szembeni tiszteletet - én is megadom Neked. Az, hogy nem a kalauzt kerestem és "nyávogtam" az automata miatt pedig azért volt, mert - mint a postban is írtam - nagyon ritkán utazom vonattal, fogalmam sincs mi a felállás, mire kell odafigyelnem jogaim védelme érdekében. A jövőben egyébként nem is érdekel, a kocsimban nincs kalauz, legfeljebb kifizetem a ferihegyi parkolót...

@sanche: Köszönöm a véleményed. Azt viszont, hogy csalni akartunk, cáfolom. Nem ismerek olyan retardált embert, aki csalni akarna, és felháborodva küld levelet egy érdekvédő blognak, és a MÁV-nak is. Ha elolvastad a postot tudhatod, hogy írásban reprodukálhatatlannak minősítettem a kalauz viselkedését. Foglalkozásom miért érdekel? Nem tartom korrektnek foglalkozás alapján megítélni az embereket. Ismerek totál nulla agyú ügyvédet, de rendkívül okos szakmunkást végzett embert is.

@recommented: Mi utal a post stílusából a bunkóságra? Tényleg érdekel...

ÚJRA HANGSÚLYOZOK NÉHÁNY FONTOS ELEMET, MERT LÁTOM, SOKAN OLVASÁS NÉLKÜL ÍRNAK:
- NEM, ISMÉTLEM NEM A BÜNTETÉS ELLEN SZÓLTAM!
- NINCS JOGA A KALAUZNAK A BUNKÓ STÍLUSHOZ! (MÉG A FENT EMLÍTETT SZIPUSOKKAL SZEMBEN SEM!)
- A STÍLUS ÍRÁSBAN SOKAT VESZÍT VALÓDISÁGÁBÓL, TÉNYLEG ENYHÉBBNEK HAT, MINT AMI VOLT.

Benbe · http://www.benbe.hu 2010.03.09. 20:21:22

@Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző: ami megint egy rablás, figyelembe véve, hogy mennyi jegyváltási lehetőség van a városban. Vö. mondjuk Berlinnel, ahol majd' mindenhol találsz valakit vagy valamit, ahonnan jegyet lehet szerezni.

A budapesti vonaljegy pedig egyébként is egy vicc, nem csoda, hogy sokan inkább bliccelnek, ha csak alkalmanként utaznak.

Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző 2010.03.09. 20:22:19

@banpepe:

"Akkor minek integet minden állomásnál a mozdonyvezetőnek?:):):)"

:-)

A vezető jegyvzsgáló az állomáson a sípszó (Vonatkísérők a helyükre! jelzés) elhangzása után megfigyelik a rájuk bízott vonatrészt, majd ha a le és felszállást befejezettnek látják "Indulásra készen" jelzést adnak. Ez az, amikor kalimpál az ajtóban feltartott kézzel.
Ezt látva a forgalmista a menesztőtárcsával (palacsintasötő) "Felhívás az indításra" jelzést ad, ahogy fel-le emelgeti.

Ez annyiban módosul hogy olyan állomásokon, ahol nincs forgalmi szolgálat, ott a vezető jegyvizsgáló egy kisméretű tárcsával adja a felhívás az indításra jelzést.

djjosehu 2010.03.09. 20:22:46

@zsoltikam: Csak elszoktunk manapság az igényes stílustól. Hidd el, ha csak erre a blogra postolok, más megfogalmazást alkalmazok. Viszont a MÁV-nak nem írhattam "kaller"-t meg bmeg-et...

chachi 2010.03.09. 20:27:17

@Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző: Elhiszem,hogy nem vagy vasutas,de vagy voltál,vagy Jókai helyett F1,2,3-t olvasgatsz.Nincs ezzel semmi baj,csak...

Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző 2010.03.09. 20:36:48

@Benbe:
"Mert a MÁV-nál asszem 6000 forint :)"

Nem jól asszed, 2000 ft, ahogy a levélben is szerepel.

Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző 2010.03.09. 20:38:19

@chachi:
Csak...?
Vasúttal foglalkozom, kell ennél több ? :-P
Más drogozik szipuzik, dohányzik szabadidejében én mág jobban jártam az üzletszabályzattal, F1-el, abból a későbbiekben profitálhat az ember...

chachi 2010.03.09. 20:45:58

@Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző: Semmi gond nincs veled,csak az,hogy nem tudsz elvonatkoztatni.Szerintem érted,mire gondolok,de ha nem,kibírom.Egyébként nekem hiányzik aGyula,szívesen venném,ha kommentelne.Nem vagyunk egyformák,és nem is leszünk azok.

Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző 2010.03.09. 20:46:35

@Pedró_27:
"Mennyi idővel a vonat indulása előtt vagyok köteles megjelenni a pályaudvaron, hogy eleget tegyek annak a kötelességemnek, hogy megpróbáltam jegyet vásárolni?"

Hm, érdekes, ezen mi is átrágtuk magunkat egymás között.
Lényegében szabályozva nincs, ellenben az igen, hogy a vonatra csak érvényes utazásra jogosító irattal szállhatsz fel. Eddig ugye tiszta sor.
Ebből szerintem következik, hogy Neked úgy kell kiérned, hogy biztonsággal meg tudd vásárolni a jegyedet, majd utána át tudj fáradni a vonatodhoz.
Ez az én véleményem szerint 20 perc alatt a Keletiben lehetetlen.
Én amikor bérletem van, a Keletiből induló vonathoz 20 perccel hamarabb érkezem, pedig akkor nem kell jegyet váltani csak odasétálni.
Ha jegyet is kell vennem, akkor vagy neten veszem, (egyre sűrűbben) vagy ha valamiért pénztárban kell vennem, akkor 40p-el előbb kimegyek. Abba igen jó aránnyal bele fog férni.

De pl. ha mezőkövesden vagyok, ott elég vonatinulás előtt 10 perc is, mert nem sokan vannak előttem.

Egy szó mint száz neked kell tudnod, hogy mennyi az az idő, amikor biztosan sikerült jegyet venni majd átballagni a peronhoz, ez szabályozva nincsen.

Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző 2010.03.09. 20:49:12

@chachi:
Nekem is hiányzik, ő is szakmabeli ember, szabályokat ismerve ír.
Én is.

Elvonatoztatni el tudok, csak itt utasok vannak, akik magyarázatot várnak kérdésekre.
Két verzió van vagy eg,ondod mi a szabály, értelmezed nekik, elmondod, vagy melléállsz szépen és együtt szidjátok a mávot.
Nem hiszem, hogy a blognak alapvetően a másodikra lenne szüksége.

Persze ha az utasnak igaza van (jelen esetben pl. a jegyvizsgáló stílusát kifogásolva!) akkor melléállok, ezt meg is tettem, de a pótdíjazás jogos volt.

Pedró27 2010.03.09. 20:53:15

@djjosehu: "A jövőben egyébként nem is érdekel, a kocsimban nincs kalauz, legfeljebb kifizetem a ferihegyi parkolót..."

Hát igen, ebben a mondatban van a lényeg.

Ha ez így megy tovább, tényleg jön egy kormány és egyszerűen bezárja a vasutat. És akkor a kalauz lesz az első, aki munkanélküli lesz.

Ez majd mindenkinek rossz lesz. A legrosszabb persze a kalauznak, de ő legalább megérdemli, mert maga is oka az egésznek a bunkó, utasriasztó viselkedésével. Akkor majd rájön arra, hogy bizony az utasnak köszönhette a fizetését, de akkor már késő lesz.

Vörösbe... sem fog neki fizetést adni, aki inkább "megvédi" őt, ahelyett, hogy még idejében segítene neki jobb belátásra térni...

Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző 2010.03.09. 20:53:55

@Pedró_27:

"Lehet külföldről máv jegyet venni?"

Lehet.

jegyvasarlas.mav-start.hu

Mindenhol működik ahol van internetkapcsolat.

Pedró27 2010.03.09. 20:57:22

@djjosehu:

"A jövőben egyébként nem is érdekel, a kocsimban nincs kalauz, legfeljebb kifizetem a ferihegyi parkolót..."

Egyébként nem tudom, észrevettétek-e, hogy a benzinkutasok soha nem sztrájkolnak?

Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző 2010.03.09. 20:57:50

@Pedró27:
Tudsz olvasni? Erősen kétlem :-((((

52. alkalommal írom le, hogy a jegyvágó egy tahó volt, és helytelenül viselkedett.

Leírjam még 5x?

Vagy az nem tetszik hogy pótdíjazott?
Csak a munkáját végezte. Szabályosan. Vagy ez gond?

Ha te jegyvágó lennél tartanád a hátad két utas miatt?
És ha bekapsz egy főellenőrzést? Az ellenőr meg fogja kérdezni, te Pedró, miért van itt két utas Ferihegytől kiadpott jeggyel 20:12 perckor amikor 22-ig van pénztár?
Semmi gond, kapsz egy kis fizetésmegvonást.
Mert szabálytalanul végezted a munkád és ezt szankcionálják.

Sztem te lennél az első aki mindenkit bűntetne, nem áldioznád fel miattuk a jövedelmed egy részét...!

Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző 2010.03.09. 20:58:50

@chachi:
Hiavatalosan nem mérlegelhet.
Az hogy a saját kontójára, a saját fizetésének terhére mit csinál, azt mindenki döntse el maga.
Ha a jegyvágó bevállalja, hogy megbukik ellenőrzéskor akkor lelke rajta!

Pedró27 2010.03.09. 21:01:06

@Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző: "Lehet.

jegyvasarlas.mav-start.hu

Mindenhol működik ahol van internetkapcsolat."

Ez így van. Viszont a teljesség kedvéért megismétlem egy korábbi kommentemet:

Egyébként gyorsan megnéztem a MÁV-START honlapján, hogy Ferihegyen van-e online jegy nyomtató kioszk.

Gondolom, mindannyian sejtjük a választ: Természetesen nincs.

Benbe · http://www.benbe.hu 2010.03.09. 21:02:07

@Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző: Feltéve, hogy olyan helyről indul a vonatod, ahol a jegyet át is tudod venni. Ebből jelenleg van negyven az országban.

Benbe · http://www.benbe.hu 2010.03.09. 21:03:23

@Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző: OK, de akkor vezessék be a buszokon is a kötelező jegyelővételt (a jelenlegi budapesti helyeken kívül legalább a vasúttal arányos számban)!

Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző 2010.03.09. 21:04:12

@Jim Raynor:
Rosszul tudja miszter kötekedő réjnor úr

A tv. felszállás helyét említ.
A felszállás helynén volt egy működő autpomata a túloldalt illetve 400m-re egy pénztár.
Egyéb kérdés? :)

chachi 2010.03.09. 21:05:20

@Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző: KÉRLEK,nézd már egyszer az utas szemszögéből!Egyik nap tud venni pótdíj nélkül jegyet a vonaton,legközelebbi alkalommal ugyanazon esetben csak pótdíjjal.Komolyan mondod,hogy ez így rendben van?

Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző 2010.03.09. 21:05:37

@Benbe:
Tőlem bevezethetik :-)
Gondolom itt is a Vtv jön előtérbe az irja elő a 60 nap előváltást...

Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző 2010.03.09. 21:07:18

@chachi:
Nem nézem az utas szemszögéből, egyetlen oknál fogva:
Az utasnak jeggyel kell felszállni a vonatra. PONT.

Az utas ne számítson ilyenekre, hogy majd megdumálom a kaller agyát...

Értem mire célzol, értem is a felháborodásod, de nem jogos.

Ha bevállalja a jv akkor vállalja ha nem nem.

Pedró27 2010.03.09. 21:07:52

@Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző: "Ha jegyet is kell vennem, akkor vagy neten veszem, (egyre sűrűbben) vagy ha valamiért pénztárban kell vennem, akkor 40p-el előbb kimegyek. Abba igen jó aránnyal bele fog férni."

Jézus Mária! Nyugdíjas vagy... Talált, ugye?

Így nem fog működni, az tuti. A XXI. században ezt nem lehet elvárni az utasoktól... Hogy 40 perccel előre kimenjenek egy pályaudvarra, csak azért, hogy jegyet vegyenek.

Ha ez a hozzáállás, akkor tényleg becsukhatják a vasutat, mert ez így nem fog menni.

Az általam fentebb leírt esetben egyébként ez is kevés lett volna! 30 percem volt, 20 telt el, mire észbekaptam, hogy a sorom nem mozdul egy tapodtat sem.... Újabb fél óra kellett, hogy végigálljak egy másik sort.

Pedró27 2010.03.09. 21:09:20

@Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző: "Az utasnak jeggyel kell felszállni a vonatra. PONT."

A vasútnak pedig lehetővé kell tenni a jegyvásárlást. PONT.

Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző 2010.03.09. 21:09:39

@Pedró_27:
Pénzváltásra nem kötelezhető a jegyvágó.
Ahogy a BKV buszsofőr vagy a volán buszsofőre sem.

min 2010.03.09. 21:10:10

Én is rendőrt hívtam volna...vagyis hívjon a kaller ha akar. A MÁV dolgaival az utas nem tud mit kezden de mint a hírekből is láthatjuk, fejétől bűzlik a hal.
Kúltúráltan viselkedni, normálisan kommunikálni, korrekten tájékoztatni nem pénz és MÁV kérdés hanem egyszerűen emberi. Sajnos ezekkel a tulajdonságokkal a kallerek legtöbbje minimális szinten sem rendelkezik.

Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző 2010.03.09. 21:11:09

@Pedró27:
A vasút lehetővé tette a jegyvásárlást. PONT.
Két helyen: Az automatánál a túloldalt, illetve a pénztárban.

Itt Ti csesztétek el, akárhogy ragozzuk....!!!
Rossz volt az automata, gyorsan kaptatok az alkalmon, tökmindegy majd azt mondjuk rossz volt. Csak azonkívül még két lehetőséged volt jegyet venni.
Éltél vele? Nem. Miről beszélünk?

Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző 2010.03.09. 21:12:57

@Pedró27:
Nem kérlek, életerős 20-as éveit taposó emberke vagyok. Mégis ki tudok menni előbb, felkészülve a jegyváltásra, vagy ha nem megyek ki előbb bármi okból, és nem tudok időben jegyet venni, azt mondom basszameg, hamarabb kellett volna kiérnem, és nem azt mondom bassza meg a vasút, hogy nem csinál a jegyvágóból mozgópénztárat!!

Pedró27 2010.03.09. 21:13:10

@Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző: "Egy szó mint száz neked kell tudnod, hogy mennyi az az idő, amikor biztosan sikerült jegyet venni majd átballagni a peronhoz"

Tényleg. Honnan is kell tudnom?

"ez szabályozva nincsen."

Valahol itt a bibi...

Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző 2010.03.09. 21:13:55

@min:
Igen, de jelenleg Magyarországról beszélünk, nem Ausztriáról. Így nem is nagyon vág ide a "bezzegausztriában"...

Pedró27 2010.03.09. 21:14:38

@Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző: "Nem kérlek, életerős 20-as éveit taposó emberke vagyok. Mégis ki tudok menni előbb, felkészülve a jegyváltásra, vagy ha nem megyek ki előbb bármi okból, és nem tudok időben jegyet venni, azt mondom basszameg, hamarabb kellett volna kiérnem, és nem azt mondom bassza meg a vasút, hogy nem csinál a jegyvágóból mozgópénztárat!!"

Akkor irigyellek. Nekem nincsenek felesleges negyven perceim.

chachi 2010.03.09. 21:14:44

@Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző: Nem jogos a felháborodás?Tudod,volt jv.,aki leírta,hogy a pótdíjazás mérlegelésének lehetősége telepállomástól is függő.Ez is rendben van?

Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző 2010.03.09. 21:15:10

@Pedró27:
Örülnél neki, ha le lenne szabályozva: érj ki egy órával előbb? :-P Naugyehogynem.

Honnan kell tudnod? Hát sehonnan. Sejteni azért csak lehet, hogy a keletibent alán kicsit töben állnak sorban előtted a pénztárban, mint Fenékpusztán...

Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző 2010.03.09. 21:16:22

@chachi:
Igen, erről hallottam én is. Ez viszont nincsen rendjén, ezzel nem is értek egyet.
Ha a jv saját kontójára bevállalja tegye, de ez a telepállomásfüggő eltérés nem helyes.

(Bár, jobban jár a vasút a jegyváltó emberrel mint azzal akit megbűntet és nem fizeti be.)

Pedró27 2010.03.09. 21:17:47

@Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző: "Itt Ti csesztétek el, akárhogy ragozzuk....!!!
Rossz volt az automata, gyorsan kaptatok az alkalmon, tökmindegy majd azt mondjuk rossz volt. Csak azonkívül még két lehetőséged volt jegyet venni.
Éltél vele? Nem. Miről beszélünk?"

Keversz, nem én írtam a posztot. Megismétlem az én sztorimat:

Velem olyan történt a Keletinél (egyébként pár évvel korábban), hogy húsz perc alatt alig mozdult a pénztári sor, amiben álltam. Mire észbekaptam, már késő volt átállni egy másik sorba, mert már csak 10 perc volt hátra a vonat indulásáig. Erre odamentem a vonathoz és udvarias hangon megpróbáltam beszélni a kalauzzal a problémát, elmondva neki, hogy fél óra nem volt elég a jegy megvásárlásra. Válasz: "Nem érdekel, a maga baja ha felszáll jegy nélkül, megbüntetem és kész". Mindezt flegma és pofátlan stílusban.

Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző 2010.03.09. 21:18:51

@Csokis:
"Talán azért hihetne neki, mert az az automata azóta van körbe deszkázva, amióta az új állomást átadták. Az elmúlt majd' három év alatt sajnos szeretett vasutunknak még nem sikerült üzembe helyeznie"

Köszönjük szépen!
Kérünk még pár hasonló marhaságot ha lehet :-)

Az automata nem az állomás átadásakor került ki, hanem később, addig TM volt.
A kihelyezése után működött, és működik is, amikor nem vágják gallyra. Gondolom épp meg volt rongálva ha el volt takarva.

Pedró27 2010.03.09. 21:19:15

@Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző: "Elővétel lehetősége továbbra is adott."

Megismétlem korábbi kérdésemet: reggel nem határozhatom el, hogy aznap vonattal utazom valahová?

Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző 2010.03.09. 21:20:18

@Pedró27:
Meaculpa!!

Te is egy bunkóval kerültél kontaktba :-(

Lehet csak nekem van szerencsém de 95%-ban kultúrált, köszönő, rendes jegyágókkal találkozom. Most vasárnap szólt is, hogy figyeljek mert le fog járni a bérletem...!

Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző 2010.03.09. 21:21:38

@Pedró27: De minden további nélkül, akkor az állomáson vásárolhatsz jegyet.
Vagy ha van kioszk, akkor a neten.

Miért paszírozzuk a szart???

Úgy kell kiérned, hogy legyen időd jegyet venni. Kész.
Ha reggel döntöd el ha nem...

Az elővétel lehetősége mint neve is mutatja az előregondolkodóknak van. A reggel eldöntőknek annyira nem :)

Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző 2010.03.09. 21:23:44

@Adani:
Köszönjük danika, ismét alkottál :)
Ki mondta hogy menjen Kökire? Köki onnan 6-7 km, ezzel szemben T1 400m ráadásul onnan jött.

A túloldali peron, működő automatával pedig 200 méter...

Pedró27 2010.03.09. 21:23:53

@Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző: "Örülnél neki, ha le lenne szabályozva: érj ki egy órával előbb? :-P Naugyehogynem."

Maradjunk annyiban, hogy ez így nem működik ma már.

"Honnan kell tudnod? Hát sehonnan. Sejteni azért csak lehet, hogy a keletibent alán kicsit töben állnak sorban előtted a pénztárban, mint Fenékpusztán..."

Mint ahogy ez sem.

Uram, ezt mindenkinek tudni illik, része az általános műveltségnek. A víz hidrogénből és oxigénből áll, a János vitézt Petőfi írta, a Keleti pedig egy nagy rakás sz*r. Még ezeket sem tudja? Hát hova járt iskolába?

A Gyula 2010.03.09. 21:25:14

Az a jegyvizsgáló, amelyik ilyen stílusban dolgozik, nem való jegyvizsgálónak... inkább menjen vissza babot kapálni vagy szalag mellé. Jó lenne, ha az ilyen stílusú egyéneket kigyomlálnák az állományból, mert az abszolút korrekt és intelligens hozzáállású kollégák renoméját rontják, de nagyon. Ennyit erről a részéről.

Térjünk a tárgyra. Mivel Ferihegy mh. nem TM-es megálló, ezért a jegyvizsgáló az Üzletszabályzatot betartva szolgáltatta ki feltételezem az 50%-os menetjegyet a 2000 Ft pótdíjjal. Ha ezt normális stílusban tette volna semmi gond nem lenne. Ha én lettem volna a jegyvizsgáló én is hasonlóan jártam volna el, kiegészítve azzal, hogy tájékoztattam volna az utast, hogy ez meg ez a szabály, megértem minden baját, ezért forduljon az Ügyfélszolgálathoz, ahol méltányosságból az esetlegesen "jogtalanul" beszedett pótdíjat valamilyen formában visszakaphatná (pl. kupon formájában).

Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző 2010.03.09. 21:25:55

@Adani:
"Elvileg ilyenkor is pótdíj nélkül kell jegyet adjon a kaller. "

Maximum a kis agyacskádban.

Tessék fellapozni a Vtv-t és mellé az ÜSZ-t és rájönni miért nem adhat ilyenkor pótdíj nélkül.

chachi 2010.03.09. 21:26:48

@Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző: Nem lenne korrektebb a Start részéről az,hogy "nem engedem meg a mérlegelést",mint ez a megisengedemmegtiltomis hozzáállás?Basszus,te pontosan tudod,mi bassza a csőröm!

djjosehu 2010.03.09. 21:29:30

@A Gyula: Köszönöm a korrekt hozzászólást, Te pontosan átlátod, amit eddig hangoztattam, hogy nem a büntetéssel nem értek egyet (bár személyes problémám, hogy igazságtalannak tartom, de a szabály az szabály, elismerem). A gond a magatartással volt. Pozitív példa, hogy azért már nem egy rendes jegyvizsgálóval találkoztam. Ezt leginkább a hölgyekre értem.

Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző 2010.03.09. 21:29:47

@chachi:
Persze hogy értem. De meg is írtam a válaszom:

" Ez viszont nincsen rendjén, ezzel nem is értek egyet. "

min 2010.03.09. 21:30:25

@Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző: De abszolút idevág mert egyuttal az EU-ba is vagyunk ahol azért létezik egyfajta erkölcsi norma. Itt nem.
Jegyet simán vettem a kallertől függetlenül attól, hogy volt pénztár. Én is később értem ki.
A kallernek lett volna joga, módja, hogy adjon jegyet. A srácok nem akatrak bliccelni egyszerűen nem volt idejük a jegyvásárlásra. A nagyköny azt írj, hogy na akkor most aztán büntessünk??? mint a derék rendőreink....Pont ezért jó, hogy van jegyvételi lehetőség a kallernál is mert aki valóban bliccel annál pénz sincs. Azt lehet büntetni. Itt is egy sima csak ifjúsággal szemben hatalmával visszaélő lény kezelte a jegyeket

Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző 2010.03.09. 21:32:46

@min:
"A kallernek lett volna joga, módja, hogy adjon jegyet."

A kallernek szabályosan NEM volt sem joga sem módja, hogy pótdíj nélkül jegyet adjon. Érted?

chachi 2010.03.09. 21:35:08

@A Gyula: Micsoda?Kupon formájában?Amúgy hol voltál eddig?

Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző 2010.03.09. 21:40:26

@chachi:Kupon, amit a pénztárban tudsz felhazsnálni.
Méltányosságból adják...

min 2010.03.09. 21:47:02

@Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző:
Persze értem.
Méltányosságból, emberségből eggyes. Leülhet.
Biztos betartod az élet minden pontján a törvényt szó szerint.
Élvezik, hogy hatalmuk van a gyerekek felett mi? Kaptak valami egyenruhafélét és onnantól bíznak az állam védelmében. Gratulálok a hozzáállásodhoz.

A Gyula 2010.03.09. 21:47:02

@chachi: "Amúgy hol voltál eddig?"

Igyekeztem korrekten dolgozni ma a 917/916-os vonatokon... :D

A Gyula 2010.03.09. 21:50:12

@min:

"Biztos betartod az élet minden pontján a törvényt szó szerint."

Jó lenne, ha így tenne mindenki, akkor nem itt tartanánk.

"Élvezik, hogy hatalmuk van a gyerekek felett mi?"

Senki felett nincs hatalmuk, csak igyekeznek betartani az Üzletszabályzatot, a stílus más kérdés.

"onnantól bíznak az állam védelmében"

Az állam minket se véd meg, ezért kell betartani a szabályokat.

Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző 2010.03.09. 21:50:35

@min:
A jegyvizsgáló egy egyszerű végrehajtási szinten dolgozó személy.
Semmilyejn jogköre nincsen méltányosságot gyakorolni.
Pontosabban van, a saját kontójára. Ha beszopik egy főellenőrzést akkor megszívja rendesen. Fizetésmegvonás rögtön.
De nyilván ha Te ott dolgoznál feláldoznád a jövedelmed egy részét azért hogy más örüljön.
Vagy nem?
HA nem akkor méltányosságból egyes gratulálok leülhetsz blablabla.

chachi 2010.03.09. 21:53:03

@A Gyula: Nyomtattál 02.01.óta pótdíj nélkül?Megértem,ha igen.

VJV Man 2010.03.09. 21:56:20

A Jv helyesen járt el. Nem sok mérlegelési lehetősége van, mert van szabály amit be kell tartania, tartatnia. Az a munkája.

Sajnos van olyan kolléga, akinek stílusa vállalhatatlan.
Ha ilyet tapasztalok, akkor a mindenképp a kolléga tudomására hozom, hogy a máv etikai kódexe szerint viselkedjen.

A Gyula 2010.03.09. 21:56:36

@chachi: "Nyomtattál 02.01.óta pótdíj nélkül?"

Természetesen, TM-estől nem pótdíjazhatok... :D

Nem TM-estől viszont csak 2000-es pótdíjjal, bár ebből kétszer hülyének akartak nézni, nem sikerült nekik... :D

A Gyula 2010.03.09. 21:58:04

@Benbe: Fordulj az Ügyfélszolgálathoz... :D

Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2010.03.09. 22:00:24

És mi van akkor, hogy olyan célállomásra akar menni, ami nincs beprogramozva az automatába (100 km-en túl), vagy IC-re akar szállni (helyjegyet nem ad az automata)?

chachi 2010.03.09. 22:02:29

@A Gyula:Bárhogyan is teszed,legyél mindig következetes.Abból bajod nem lehet.

VJV Man 2010.03.09. 22:02:33

Egy sztori...
Család felszáll a vonatra. Jegy nincs, 4-en vannak. Kolléga mondja, hogy ez sajnos fejenként + 2000 ft pórdíj. Család sír, kevés a pénz, bla, bla.
Kolléga megsajnálja az utast, és felajánlja, hogy kiadja a jegyet az előző megállóból, mert onnan ki lehet adni pórdíj nélkül. (1 km övezetbe tartozik)
Család hálás, köszönik szépen.
Eltelt pár nap és kollégát hívják raportra, mert a család bepanaszolta, hogy nem onnan adta a jegyet ahonnan felszálltak és ezzel őket kár érte. (persze azt nem tudták, hogy a Km övezet ugyan az) A vége bércsökkentés fél évre, mert nem az utasítás szerint járt el a kolléga.
(Azóta már át ment a GySev-re)

fourgee 2010.03.09. 22:03:04

@Pedró_27:

Én ezt írtam: "Ja, normális országban már eleve be sem jut az ember érvényes jegy vagy bérlet nélkül a peronra, tehát elő nem fordulhat, hogy a peronján rossz automatával találkozik az ember."

Te ezt írtad: "Ilyen esetben természetesen azt várja az ember, hogy a peronzár előtt lgyen jegyárusítási lehetőség.

Kérek példát olyan országra, ahol van peronzár, előtte nincs jegyvásárlási lehetőség és szerinted normális ország."

Magyarul, szövegértelmezési problémád van. Olvasd el még egyszer mit írtam, meg hogy mit válaszoltál rá :). A peron előtt 1001 automata van, meg pénztár, ahol jegyet tudsz venni, elektronikus kapun keresztül jutsz be, a megvásárolt jegyeddel. Ha nincs jegyed, nem jutsz be. Éppen ezért mindig van működő jegyautomata.

VJV Man 2010.03.09. 22:04:02

@Peti817172M: KM-es menetjegy, és a jv kiegészíti. Az IC meg nem áll meg minden bokorba, csak nagy állomáson ahol van pénztár.

Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2010.03.09. 22:05:33

Egyébként meg olyan állomást vagy megállóhelyet kell bemondani felszállóhelynek, ahol nincs jegykiadás.

chachi 2010.03.09. 22:06:42

@VJV Man: Díjazom a múlt heti 'mea culpa'-t.Kevés ember képes erre.Riszpekt!

Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző 2010.03.09. 22:10:41

@Peti817172M:
Hát rohadtul nem :-)))
Megint úgy okoskodsz, hogy nem tudsz a valós helyzetről.

Házi feladat: Nézz utána a magállóhely és az állomás ismérveinek!

Segédlet: Szőny megállóhely, és van jegykiadás, Bp Zugló Mh és van jegykiadás, Pestszentlőrinc viszont állomás és nincs jegykiadás.

Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző 2010.03.09. 22:11:26

@Peti817172M:
Ki van irva, hogy vegyél a legközelebbi állomásig, és kiegészítik.

Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2010.03.09. 22:11:55

@VJV Man: Az IC-k megállnak Ferihegyen, és ott nem tudsz helyjegyet venni.

Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző 2010.03.09. 22:13:14

@VJV Man:
Ismerős jegyvágóm mesélt egy hasonló történetet, ugyanúgy sírdogálás jajjajjajjaj szegények vagyunk, nem hagyta magát, pótdíjazott. Kitöltött mindent fizetett az utas, majd leleplezte magát: Próbavásárló volt...

Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2010.03.09. 22:13:58

@Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző: De akkor már miért nem lehet azt, hogy Ferihegyről is adhasson pótdíj nélkül jegyet a kaller?

Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző 2010.03.09. 22:14:08

@Peti817172M:
De tudsz a pénztárban 8-22-ig. Pénztár 400m-re a terminál 1-en.

min 2010.03.09. 22:14:20

@Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző:
Bocs de egy 12 éves gyereket leszállítani a vonatról a múltkori nagy mínuszokban mert nem volt nála a diákja és nem volt nála plussz pénz a büntetésre (mert büntetni kell és még a nyáluk is csorog közben) az egy korrekt eljárás volt igaz?
Diákjegye volt de egy 12 éves biztos 40-esnek néz ki...
Bár ezt is megmagyarázod mindenféle belső szabályzattal.
Hurrá mert bűnetlenül bűntethetünk!

Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző 2010.03.09. 22:14:56

@Peti817172M:
Mert van pénztár...
Mikor nincs nyitva a pénztár akkor ad.
Illetve van automata is.
Nomeg nem sok olyan utas van aki az automata hatósugarán túl utazik.

Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző 2010.03.09. 22:15:41

@min:
12 éves gyeremeket nem szállíthat le, mert 18 évig tanköteles. Ez hol mikor történt?

Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző 2010.03.09. 22:16:43

@min:
Ráadásul ha nincs nála a diákja szintén nem szállítja le, ír egy utasleadási lapot, és az utas bemutathatja a diákját a pénztárban 1000 ft kíséretében.

A Gyula 2010.03.09. 22:18:08

@Peti817172M: Mert van lehetőség jegyet váltani. Mit nem lehet ezen érteni? Nem is kell érteni, csak elfogadni, hogy ezek a játékszabályok.

min 2010.03.09. 22:23:47

@Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző: Fehérvár-Velence között
A tesóm lánya volt. Én utólag tudtam meg sajnos a dolgot mert Pestig mentem volna kocsival a vonat után és elbeszélgettem volna a hivatását ily szakszerüen végző kollégátokkal

A Gyula 2010.03.09. 22:25:04

@min: 12 éves gyereket nem lehet leszállítani a vonatról, főleg ha azonosítja magát és kiderül, hogy 18 éven aluli, az 50%-os menetjegy így is elfogadható, mivel 18 éves koráig tanköteles. Ezért nem gond, ha a közoktatásos nappali diákigazolványon nincs érvényesítő matrica 18 éves korig.

VJV Man 2010.03.09. 22:25:26

@Peti817172M: Miért ne tudnál? Ezt már megtárgyaltuk.

Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző 2010.03.09. 22:25:36

@min:
Nekem biztos nem kollégám, nem vagyok vasutas.

Leszállítani nem szállíthatta volna le, azonban lehet hogy a gyerek igazolványt sem akart adni az utasleadási laphoz...

Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző 2010.03.09. 22:26:26

@A Gyula:
Már nem is nagyon adnak érvényesítő matricát nekik.

gozos 2010.03.09. 22:26:36

Na jó, most adok egy 20 milliós tanácsot a MÁV-nak. INGYEN !!!

Tisztelt Vízfej!

Ideje lenne dőzsőlőpartik helyett csak egyszer utazni évente az EU és Norvégia vasútjain. Vedelés helyett szorgosan jegyzetelni az okosságokat.

1) LEHET olyan automatát csinálni, amely a hazainál 10-szer ritkábban romlik el.

2) a hibás automatát 1 NAPON BELÜL KI LEHET CSERÉLNI. Ez bizonyított tény.

3) a vonaton élénk festéssel lehet jelölni, melyik a kalauzos kocsi és melyik az ellenőrös. Ja kérem, egyik kocsit kalauzosnak kell kinevezni, ahol ilyen esetben felszállva a kalauz már kérdi is: "adhatok jegyet?"
A többibe pedig csak bírságolni jár.

4. a kalauzos kocsi megállási helyét a peronon is jelezni. ITT SZÁLLJ FEL VAZZE, HA NEM TUDTÁL JEGYET VENNI.

Kultúrországban így szokás. Balkániában pedig... lásd eredeti POSTot.

chachi 2010.03.09. 22:28:57

@A Gyula: Nem fogadjuk el.Ezeket a játékszabályokat nem fogadjuk el,mert elfogadhatatlanok.Olvasd vissza az elmúlt 120 perc kommentjeit,és rájössz,miért nem.

VJV Man 2010.03.09. 22:29:37

@min:
Én inkább a szülőkkel beszélgetnék el. :-)

Ha nem mutat papírt (fényképes igazolványt), hogy hány éves, akkor a jv honnan tudja?
(El sem hinnéd mennyien játszanak erre. Persze egy 12 évesnél ez más dolog)

Persze én nem vacakolnék. Hívnék rendőrt, és a szülők kicsit jobban odafigyelnének utána. 12 éves gyerek, papírok nélkül ne rohangáljon már. (meg papírral se nagyon)

A Gyula 2010.03.09. 22:33:59

@chachi: Elolvastam, de végzem a munkám az eddigiek szerint, már ha nem gond... :D

VJV Man 2010.03.09. 22:34:44

@gozos: Az automaták legtöbbször nem maguktól romlanak el. Kulturáltabb országban egy csendőr verné hülyére a rongálókat.

A Szüszt meg olvasd el. Annyira nem rossza az. (persze nem tökéletes, de kíváncsi lennék egy nyugati ország rendszeres "vonathasználónak" (szerintem ilyen szó nincs is)a véleményére is a sajátjukról :-)) Ha az emberek annyi energiát fordítanának a betartására, mint amennyit a kijátszásár, szegény Georgejr máshol kamatoztatná írói vénáját...

A Gyula 2010.03.09. 22:34:56

@VJV Man: Én is ezt akartam írni, de aztán meggondoltam magam, mert tuti az lesz a következő, hogy látnunk kellene mindenkiről ránézésre hány éves...

gozos 2010.03.09. 22:35:21

Találtam egy képet az interneten: hg2ecz.ham.hu/kirandulas/Oslo-kozlekedes/RegionalTog1.jpg

Tessék megfigyelni: élénken jelölt kocsinál áll és ide fog felszállni a kalauz. Vajon miért ott? (megfejtés: előző hozzászólásomban)

Hozzáteszem, én német Regional Zug (személyvonat) esetén találkoztam ugyanezzel. Ott ajtóra volt élénk matrica ragasztva, melyikben adnak büntetlenül jegyet.

VJV Man 2010.03.09. 22:37:55

@gozos: A kalauzos kocsi sem megoldás abban az országban ahol 200 ft-ért elvágják a torkod. Ki a fene utazna szívesen nagyobb összegekkel?

Minap volt hír, hogy a kedves utas a beindított Sthil fűrésszel akarta rendezni menetjegy árát...
(csodálkozom, hogy ki ért a rendőr)

VJV Man 2010.03.09. 22:40:02

@gozos: Az első osztály is szépen jelölve van, és szerintem nem utaztam még olyan vonaton, ahol ne lett volna gond abból, hogy másodosztályú jeggyel oda ülnek be.
Ez csak egy újabb mankó a bliccelőknek...

A Gyula 2010.03.09. 22:40:43

@VJV Man: 904 Gárdony - Székesfehérvár között

VJV Man 2010.03.09. 22:42:56

@A Gyula: Úgy hallottam, hogy Gárdonyba szedték le, de akkor nem. Végül is mindegy. szerencsére nagyobb baj nem történt...

chachi 2010.03.09. 22:45:17

@VJV Man: Ezt olvastam én is valahol,de nem akartam elhinni.

Benbe · http://www.benbe.hu 2010.03.09. 22:48:30

@A Gyula: Nem.

1) A jegyváltás lehetősége adott, de nem mindegy, milyen feltételekkel. L. Galaxis Útikalaz stopposoknak: a Föld elpusztításának tervei közzé voltak téve ellenőrzésre, megtekintsék és véleményezésük lehetősége adott volt, de a feltételekkel volt egy kis probléma.

2) A szolgáltató vállalatnál a játékszabályokat a szerződő felek közösen alakítják ki. Egészen addig, amíg az adófizetők pénzéből és az utasok befizetéseiből megy a cirkusz, addig pontosan úgy táncltok, ahogy mi fütyülünk. Ha nem akarok jegy után rohangászni, akkor megoldjátok, hogy kényelmesen juthassak hozzá.

gozos 2010.03.09. 22:59:00

@VJV Man: sajnos szavaiddal egyetértek. REND kell. Rend őrei (rendőrség) ébresztő!

Jogászok takarodó! Nem éveken keresztül jogászkodni kell, hanem mihamarabb tényleg jól megbüntetni, aki rászolgál. A politikust is (aki most politikusi mentességét hangoztatja köztörvényes büncselekményénél).

TPéldának lásd: hozzáállás azokhoz a metrófirkáló hazánkfiaihoz, akik itthon és Bécsben fújkálták éjjel össze a metrót. Itthon vizsgálgatják szegény lelkeket, kinnt ugyanezekre a fiatalokra rövid úton polgári peres kártérítést tolnak. ENNYI.

bkvfigyelo.blog.hu/2009/03/31/ombudsman_jo_reggelt_kamera_kell_a_metroba

Továbbá azt a felelőst is jól megfingatni, aki nem végezte jól a dolgát, aki miatt nem cserélődött ki az automata 1 napon belül, hanem inkább deszkázódott.
Olyan, hogy kollektív felelősség - felejtsük már el. Nem 1980-at írunk!

Pedró27 2010.03.09. 23:36:08

@fourgee: "Magyarul, szövegértelmezési problémád van."

Csak most tudtam válaszolni.

Nincs szövegértési problémám, csak nem tudtam folyamatosan részt venni a vitában, csak bizonyos időpillanatban. Most, hogy végigolvastam az összes hozzászólásodat, összeállt a kép, de az az egy hozzászólás önmagában nem volt számomra egyértelmű.

Az az igazság, hogy ingerült voltam, mert valahogy nagyon idegesít, hogy a MÁV képtelen normálisan megszervezni a jegykiadást, viszont a következményeket az utasokon veri le. Ezt inkorrektségnek tartom és jobban bosszant, mint a koszos ablak vagy a késés. Egyszerűen hihetetlen, hogy pont azt a kaput, ahol befolyik a bevétel, nem képesek tisztességesen megszervezni.

És akkor itt a kommentekben is ilyeneket írnak például, hogy tessék 40 perccel a vonat indulása előtt kimenni a Keletibe. Mintha ez a világ legtermészetesebb dolga lenne.

Mindegy, most kidühöngtem magam.

Jim Raynor 2010.03.09. 23:44:32

na, mávos barátom:

271/2009. (XII. 1.) Korm. rendelet
az országos mőködési engedély alapján végzett vasúti személyszállítás részletes
feltételeirıl

11. § (7) Ha a vasúti társaság a felszállási állomáson meghatározott idıszakban vagy egyáltalán nem szolgáltat ki
menetjegyet, errıl az utazóközönséget helyben tájékoztatja. Ilyen esetben a vonaton a menetjegyet a felszállást
követı elsı jegykezelés alkalmával pótdíj nélkül kell kiszolgáltatni.

akkor ki is tudja jól, vazzeg?

GhostBusters 2010.03.09. 23:55:38

@Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző: Annyira szánalmas vagy...
És nem csak te, hanem bármelyik vasutas kollégád, aki elhivatottságból védi a szocializmus utolsó bástyáját Mo.-on, amit MÁV-nak hívnak.
Én nagyon szeretem a vasutat, bármerre járok is a világban vagy szeretett országomban, de ez a mentalitás, amit képviseltek, kiveri nálam a biztosítékot...
Hiába hivatkoztok a SZÜSZ-re, ha abban nyilvánvalóan utasellenes passzusokat találunk. A megoldás az lenne, hogy valamilyen módon harcoljatok azon paragrafusok ellen, amik a fizető utasok ellen szólnak (akikből éltek - bár ezt, hozzászólásaitok minőségét látva, nyilván képtelenek vagytok felfogni). De amikor felszólalhatnátok ezen bekezdések ellen (mint pl. most), akkor is a jegyvágónak adtok igazat. Pedig nincs neki, még akkor sem, ha a szabályzatnak megfelelően járt el.
Ezt hívják úgy, hogy kapitalizmus.

Az általatok képviselt mentalitás eredménye pl.,hogy a Szeged-Kecskemét-Bp. buszok mind tele vannak a frekventáltabb időszakokban (minden héten van rálátásom), a vonatokon pedig van szabad kapacitás ezekben az időszakokban is.
AZ EMBEREK INKÁBB ÁLLNAK A BUSZOKON, MINT EZZEL A MENTALITÁSSAL ÉS FELFOGÁSSAL TALÁLKOZZANAK!
Ezt fogjátok már fel végre, ti szerencsétlenek!

siófoki35 2010.03.09. 23:59:23

Velem egyszer volt olyan, hogy Kecskemétig volt jegyem, ott megkajáltam, vásároltam, találkoztam egy ismerőssel, aztán felszálltam a dombóvári személyre. Csak az ment ki a fejemből hogy csak Kecsóig volt érvényes a jegyem. Kalauz jön, mondom neki a helyzetet, aztán megkértem hogy adja ki Kunszállástól a jegyet. Kiadta. Kettes vonalon utas felszáll, kér Piliscsabától egy jegyet. Kalauz visszakérdez: Nem volt ideje venni? Nem volt. Kiadta jászfalutól. Olyan esetekben nehéz a helyzet amikor a vonat nem áll meg jegykiadással nem rendelkező helyen. Akkor nem negyon lehet pótdíj nélkül megúszni.

GhostBusters 2010.03.10. 00:01:57

@Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző:
"271/2009. (XII. 1.) Korm. rendelet
az országos mőködési engedély alapján végzett vasúti személyszállítás részletes
feltételeirıl

11. § (7) Ha a vasúti társaság a felszállási állomáson meghatározott idıszakban vagy egyáltalán nem szolgáltat ki
menetjegyet, errıl az utazóközönséget helyben tájékoztatja. Ilyen esetben a vonaton a menetjegyet a felszállást
követı elsı jegykezelés alkalmával pótdíj nélkül kell kiszolgáltatni."

És te vagy a kötekedő, hogy rohadnál meg.
Fenti idézet bizonyítja...
Amiben tudálékoskodsz, azt sem tudod pontosan.
Vagy tudod te azt nagyon jól, csak hát a mentalitás meg a mundér becsülete ugye...
Tükörbe nézel, mit érzel?

Egy-két évre irány a versenyszféra, tanulni!

GhostBusters 2010.03.10. 00:06:09

@Jim Raynor: Ja és elfelejtettem megköszönni, tőled idéztem az imént!
Köszi!

min 2010.03.10. 00:41:31

@VJV Man: Ennyi eszed van....
Persze a bakter emberséges volt a szemedben gratuéálok.
Tudod én is buszoztam ennyi idősen egyedül. Feltettek a buszra Fehérváron nagyanyámnál meg leszálltam vidéken.
Egy 12 éves gyereket idősebbnek 18 felettinek nézni baszki...Menj el pszihológushoz meg szemészhez.

min 2010.03.10. 00:47:21

@min: jah és akkoriban 12 évesen még diák sem létezett mégis felismerték a gyereket ....

Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2010.03.10. 02:21:14

@Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző: Na ennek is sok értelme van. Kiírva sehol nincs, hogy a terminálban van pénztár. Arról már nem is beszélve, hogy aki nem a repülőtér felől jön, annak plusz séta fölöslegesen, mert túlságosan megterhelné a kalauzokat, ha a ferihegyi utasoknak is nekik kéne kiadni a jegyet.

lurkó 2010.03.10. 06:58:41

@GhostBusters és okostojás: megint csak szövegértelmezési probléma van.
Leirjátok de nem veszitek észre: "Erről az utazóközönséget helyben tájékoztatja."
Na ez ami nem történt meg. Mert arról egy parancskönyvi rendeletben utasitanák a jv.-t a pótdijjnélküli elszámolásra.
ha jól látom legtöbben megértették nem a miérttel van a gond hanem a hogyannal. Melesleg ezt a fajta hozzáálást elitélem magam is. Még jó hogy van ügyfélszolgálat...

lurkó 2010.03.10. 07:12:55

@min: diákigazolvány nélkül nem jár a diákkedvezmény!
Ha az életkorát sem tudja igazolni akkor vehet telljesáru jegyet.
Szerintem egyszerü.

Benbe · http://www.benbe.hu 2010.03.10. 08:30:05

@lurkó: Utólagos bemutatás is létezik. Az más kérdés, hogy egy ezrest elkérnek a semmiért, ami megint az utasbarátság netovábbja. Elvégre bárki lehet szétszórt, bárki otthonhagyhatja bármilyét, de ha ez véletlenül bekövetkezik, akkor is kurvára muszály megbüntetni, hadd tanulja meg az ebadta!

Adani 2010.03.10. 08:34:59

@VJV Man:

Ez miért gond?

Ha nme oda szól akkor vagy fizet vagy kizavarod.

Volt mikor én is beültem az első osztályra, mert a másodosztály fullra tele volt állóhely se igen volt nemhogy ülő. Az elsőn meg volt még ülőhely. 3 órás az út min. Kaller jön 1 óra után és korrektül közli ,h vagy fizetsz vagy mész. Mentem, de legalább nem kellett addig se nyomorogni. Volt olyan is mikor fullra tömve volt a vonat Mezőtúrnál lemaradók is voltak, akik cipőkanállal se fértek fel. akkor mondta a kaller, h üljenek az első osztályra nyugodtan, nem kell érte fizetni ,de nem segített, mert az is megtelt. Írtam is posztot erről Mezőberényben még fel tudtam szállni ,de már Békéscsabán se volt ülőhely mindenkinek.

VJV Man 2010.03.10. 08:49:43

GhostBusters, Jim Raynor:

Hiába másoljátok be a jogszabályt. Értelmezzük már a leírtakat...

"Ha a vasúti társaság a felszállási állomáson meghatározott idıszakban vagy egyáltalán nem szolgáltat ki menetjegyet..."

Ez rendben van. De volt jegykiadás a Ferihegynél, csak az utas nem tudta hol.

www.mav.hu/hire/hir.php?mid=1469da0797257e

"A MÁV-START Vasúti Személyszállító Zrt. a vasúti menetjegy megvásárlásának könnyebbé tétele érdekébenjegyértékesítési pontot nyitott Ferihegy 1 központi csarnokában."

Innentől lehet jönni a törvénnyel.

A Jegyvizsgáló lehet jó fej és nem pótdíjaz, de ha be kap egy ellenőrzést, akkor őt megcseszik érte, és én pl. nem vállalnék be egy fizetéscsökkentést csak azért, mert az utas sietett...

VJV Man 2010.03.10. 08:53:38

@min: Az a világ elmúlt. Ma minden gyerek kap diákot, amit jegyvizsgálatkor kötelessége felmutatni. Nincs olyan, hogy most nincs nálam.

Komolyan egészen kiborító, hogy itt siránkozás megy a vasút szabályzata miatt (néha jogosan), közben az emberek a saját kötelezettségüknek sem tesznek eleget. Legyen a gyermeknél papír amit kötelessége magával vinni, és akkor semmi gond nincs. Nehogy már a felelőtlen szülő hibája is a vasúté legyen.

VJV Man 2010.03.10. 08:57:15

@GhostBusters: Nem elhivatottságból védi, hanem ez a munkája. Nincs mérlegelési lehetősége, mert ha nem tartja be, akkor erre szankciók vannak, amiket a jv szív meg.
Gondolom a melóhelyeden te nem úgy végzed a munkád ahogy előírták, hanem ahogy neked tetszik.

Lehet, hogy szar a szüsz, de ettől a jv önhatalmúlag nem változtathat rajta. Ha az utas felszáll a vonatra, akkor azzal elfogadja az üzletszabályzatot.

VJV Man 2010.03.10. 09:03:31

@Adani: Én nem azt mondom, hogy nekem gond, mert én felhívom az utas figyelmét, elmondom a lehetőségeket és probléma megoldva.

Csak egyik kommentelő vetette fel, hogy jó lenne kalauzos kocsi ami meg van jelölve. Erre írtam, hogy a vonatokon a jelölést kevesen figyelik. Felszállnak utaznak leszállnak. Ennyi.

Jim Raynor 2010.03.10. 09:07:23

@VJV Man:

te ennyire hülye nem lehetsz.

felszállási ÁLLOMÁS vs Ferihegy 1 központi csarnok. mit nem értesz? a ferihegyi terminál nem az állomás. az állomás a vasútállomást jelenti.

VJV Man 2010.03.10. 09:08:40

@Benbe: Persze. Csak a máv nem az itergalaktikus tanácsnál (már nem emlékszem pontosan) jelezte a pénztárt, hanem a terminálban van kiírva.

Ennyi erővel a keletiben is lehetne reklamálni, hogy nem találta a pénztárt...

(meg ugye van 60 napos elővételi lehetőség + biankó jegy, stb...)

"Ha nem akarok jegy után rohangászni, akkor megoldjátok, hogy kényelmesen juthassak hozzá."

Szerintem ezzel nem is volt gond. Utas felszállt, kolléga ment, és adott jegyet + pótdíjat. Nem volt semmi kényelmetlenség. Nem volt sorban állás, stb.

Nem is értem, hogy miért az üzletszabályzatról vitázunk, mikor nem azzal volt a probléma, hanem a jegyvizsgáló stílusával...

VJV Man 2010.03.10. 09:12:32

@Jim Raynor: Ha ott van kijelölve a jegykiadás, akkor ez van.

Van olyan ahol egy kocsmában adják ki a jegyet. Rendszeresen utazok arra, és nem nagyon szokott probléma lenni... (nem, nem az állomás területén)

fourgee 2010.03.10. 09:20:03

@Pedró27: Ha egy véleményen vagyunk, akkor ne köss már belém :)))))

Jim Raynor 2010.03.10. 09:20:40

@VJV Man:

hát nem ez van, mert kijelölheti a máv az állomáson kívülre a jegykiadást, csak akkor az azon állomáson felszállók esetében nem pótdíjazhat. a jogszabály egyértelmű, hiába bizonygatod az ellenkezőjét. ha magán az állomáson nem lehet jegyet venni, nincs pótdíj, a kaller tehát nemcsak bunkó volt, hanemn csaló is.

fourgee 2010.03.10. 09:23:38

@VJV Man: "Lehet, hogy szar a szüsz, de ettől a jv önhatalmúlag nem változtathat rajta. Ha az utas felszáll a vonatra, akkor azzal elfogadja az üzletszabályzatot."

Tehát, az utas azzal hogy felszállt, elfogadta azt a szabályzatot, hogyha az állomáson nincs lehetősége jegyet venni, akkor a kalauztól vehet.
Téged is megkérdezlek, miért támogatsz egy olyan rendszert, amelyik a büntetésre megy, és nem arra, hogy minden utasnak legyen érvényes menetjegye vagy bérlete? (erre még egyik IQ harcos MÁV-védő sem válaszolt)

:)

Benbe · http://www.benbe.hu 2010.03.10. 09:27:42

@VJV Man: F2 mit mond az állomás területéről? A kiskocsma vagy Ferihegy 1 terminál a legnagyobb jóindulattal sem az állomás területe.

Benbe · http://www.benbe.hu 2010.03.10. 09:29:52

@VJV Man: A jegyvizsgáló stílusával gond volt, ezt mindenki elismeri, nincs vita.

Hogy a Vtv és a SZÜSZ úgy szar, ahogy van, az nektek még nem nagyon világos.

VJV Man 2010.03.10. 09:40:03

@fourgee: Nekem az a munkám, hogy betartsam, betartassam a szabályzatot. Persze elő fordulnak hibák, ezért van lehetőség a reklamációra is.

Ha az utas is betartja, akkor nincs lehetőség arra, hogy büntessen a jv.
Csak azt lehet megbüntetni aki sumákol. Azt meg meg is kell. Mert ha az utasok többsége tisztességgel betartja a szabályokat, akkor nehogy már az aki lusta, vagy figyelmetlen, vagy csak egyszerűen hozzá van szokva, hogy neki ingyen jár, annak legyen még kedvező eljárás...

Ha lemeszel a rendőr annak is siránkozol, hogy persze gyorsan mentél, de mekkora hülyeség, már ez a lakott területen az 50Km/h. Biztos azt foglya mondani, hogy ú tényleg. Önnek van igaza. További jó utat és csak nyomjad neki. Ha tisztességgel végzi a munkáját, akkor te többet nem ülsz a volán mögé.

VJV Man 2010.03.10. 09:41:19

Azt kéne fejben tartani, hogy első sorban mindenkinek kötelessége van (Utasnak jegyet váltani, nekem a szüsz szerint eljárni)és csak utána jogai. Ha mindenki betartja a sorrendet, jóval kevesebb a probléma...

Adani 2010.03.10. 09:43:15

Azzal van itt a fő gond ,h nem gondolták át elég ezt a Ferihegyes dolgot, ezen változtatni kéne, mert ez így nem jó és ellentmondásos is.

Döntsük ,h van-e jegykiadás vagy sem. Ha akarnak akkor legyen pénztár a megállóhelyen és akkor ott lehessen venni. Nem kötelező mindenkinek a terminálról menni a megállóhoz.

Vagy pedig adják ki utasításba, h Ferihegynél pótdíj nélkül adható ki jegy, mert nincs jegyvásárlási lehetőség az állomáson. Van még olyan állomás vagy megálló, ahol csak automata van? Ott mi a rendszer? Lehet pótdíj nélkül venni vagy nem? Hiszen az automata elromolhat és nem lehet ellenőrizni, h tényleg rossz volt-e.

VJV Man 2010.03.10. 09:43:47

@Benbe: Szerintem nem találsz olyan jegyvizsgálót aki dicsérné a szüszt. Csak éppen ez nem kívánságműsor.

Itt sem magasztalják a szüszt, csak azt próbáljuk elmagyarázni, hogy ezt kell betartanunk. Nem tehetem meg, hogy önhatalmúlag máshogy járok el. Amit megtehetek az az udvariasság.

VJV Man 2010.03.10. 09:45:50

@Benbe: A ferihegyen a terminálban van a kijelölt jegypénztár. pont.

Egyet értek én azzal hogy ez így szar, de én nem tehetek ellene semmit.

Ez olyan, hogy az ügyfélszolgálatossal üvöltesz, hogy a bank miért emelet kamatot... Baromi sokat tehet róla szegény...

VJV Man 2010.03.10. 09:47:53

@fourgee: Ha adsz munkát szívesen dolgozok neked. Persze csak akkor ha nem követeled meg, hogy úgy dolgozzak ahogy elő van írva, hanem rám bízod, hogy mit mikor és hogy csinálok, mert szerinted az a normális...

Benbe · http://www.benbe.hu 2010.03.10. 09:49:54

@VJV Man: De, ez kívánságműsor. Egy közszolgáltatásról beszélünk, amit az utasok és az adófizetők fizetnek. Kizárólag mi dönthetjük el, hogy ez hogyan működjön. Ez az egész blog meg sok civil azért küzd, hogy úgy működjön a rendszer, ahogy az nekünk jó.

Jim Raynor 2010.03.10. 09:50:25

@VJV Man:

azt sem teheted meg, hogy jogszabályellenesen jársz el.

Benbe · http://www.benbe.hu 2010.03.10. 09:50:34

@VJV Man: Nem pont. Mi alapján számít az kijelölt pénztárnak? Biztos vagy benne, hogy ez megállna a bíróság előtt?

Jim Raynor 2010.03.10. 09:54:18

@VJV Man:

"A ferihegyen a terminálban van a kijelölt jegypénztár. pont."

akkor viszont nem lehet pótdíjazni. pont.

fourgee 2010.03.10. 09:56:58

@VJV Man: a MÁV-nál mindenki azt mondja, hogy ahol nincs lehetőség jegyet venni az állomáson, ott a vonatra felszállva lehet. Az eredeti post szerint az utas e szerint járt el, mégis megbüntették. Nem értem, hogy mit kell még ezen ragozni, miért vagy te is a büntetés pártján és miért nem azon vagy, hogy minden embernek legyen érvényes jegye, vagy bérlete.

Ha munkaadó lennék, neked nem adnék munkát, mivel büntetni akarsz és nem azon fáradoznál, hogy mindenki fizessen a szolgáltatásért.

:)

VJV Man 2010.03.10. 09:59:13

@Benbe: Azzal, hogy engem, cseszegetsz az elméleteiddel nem fog megváltozni semmi.
Személyeskedéssel sokra nem lehet jutni, mert nem a jegyvizsgáló az ellenség (jó esetben), hanem maga rendszer. Mivel a rendszer úgy alapoktól rothadt, ezért a felszín megkapargatásával semmilyen változás nem érhető el.

Az a baj, sok ember csak most kezd ráébredni arra, hogy civilként mi mindenért lenne érdemes küzdeni, és most kezdik végig járni azt az utat amit már sokan, és bebizonyosodott, hogy értelmetlen, persze ezt mind úgy előadva, hogy feltalálták a spanyol viaszt.

Ezt nem bántásból írom, vagy okoskodásból, mert én semmilyen "GYÖKERESE VÁLTOZÁSNAK" nem vagy ellensége, sőt...

fourgee 2010.03.10. 10:06:16

@VJV Man: "A ferihegyen a terminálban van a kijelölt jegypénztár. pont."

A Ferihegy 1 repteret a MÁV üzemelteti? NEM.
Itt azt írták hogy a Tourinform irodában lehet vonatjegyet venni. A Tourinform irodát a MÁV üzemelteti? NEM.

Vonatjegyet mindenki az állomáson akar venni, és ott is keresi, nem a Tourinform irodában, nem a cipőboltban, de még csak nem is az autószerelőnél. Mivel az állomáson nem volt sem működő automata, sem pénztár, ezért a szabályzat szerint a vonatra felszállva akart jegyet venni. Nem elbújt, hanem ezzel a szándékával kereste meg a kalauzt, aki vétett a szabályzat ellen, mert megbüntette.

Hülyének nézhetsz mindenkit, meg egy évig is lovagolhatsz ezen a témán, akkor sem lesz igazad. :)

Pont ugyanúgy hülyének nézed a veled ellentétes véleményen lévőket, ahogy azt a kalauz tette. Ha nem akartak volna jegyet venni, most egyetértenénk, de így hogy működő jegypénztár híján a kalauzt keresték meg, mivel a szabályzatban az van hogy nála lehet venni jegyet, gondolom ilyen esetben kötelessége adni, és ő meg erre megbünteti őket...

Olvasd el mit írtam fentebb, Luton reptéren siettem a buszhoz, a buszmegállóban ott volt legalább 1 automata, mégis felpattantam jegy nélkül, és nem az volt az első reakciójuk hogy akkor most büntetni fognak, hanem azzal jöttek oda hogy milyen jegyet szeretnék venni.

Voltál úttörő, meg KISZ tag? Általában azok vannak a büntetés pártján...

VJV Man 2010.03.10. 10:14:35

@fourgee: Van lehetőség. Értsd már meg, hogy van jegypénztár.
www.mav-start.hu/utazas/mentejegyirodak.php?xquery=ferihegy

Ferihegy

Belföldi pénztár
Cím: 1185 Budapest,
Nyitvatartás: 08:00-22:00
Megjegyzés: A pénztár a repülőtér 1-es termináljában lévő Tourinform irodában található. Nyitvatartási időn kívül a peronon található automatából válthat jegyet. Ha úti célja az automata állomáslistáján nem szerepel, válassza a hozzá legközelebb eső állomást, és kérje a vonaton a jegyvizsgálótól menetjegye pótdíj nélküli kiegészítését. InterCity vonatokra pót- és helyjegy az automatából nem váltható.
Jegykiadó automata: van

VJV Man 2010.03.10. 10:15:34

Ha nincs nyitva a jegypénztár, akkor ott az automata. Szerintem ez világos...

Benbe · http://www.benbe.hu 2010.03.10. 10:15:49

@VJV Man: Értsd már meg, hogy a MÁV-START hiába jelöli ki a ferihegyi pénztárat akár Kuala Lumpurban is, a Vtv. alapján az nem az, mivel nem az állomás területén található (és most a megállóhelyet jóindulattal állomásnak nevezem).

Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző 2010.03.10. 10:17:21

@Jim Raynor:

Igazából már kezdek oda eljutni, hogy oké, a pénztárral IGAZATOK van! Ok, ne gyalogoljon 400m-t, meg nem az állomáson van, bár a tv. sem szabályozza, hogy az állomáson történő jegyváltás az az állomástól számítva mennyire llévő pénztárnál valósul meg.

De! És itt a lényeg:

Módszeresen kikerültitek az ÁLLOMÁSON elhelyezett, MŰKÖDŐ automatát, a másik peronon!
Tehát a felszállás helyén biztosítva volt a jegyváltás, a másik peronon.

Kérlek, legyünk korrektek, azal ne gyertek, hogy a túloldalra is el kell gyalogolni, és az már nem a felszállás helye, hisz pénztár sincsen mindne peron mellett.

Tehát OK. vegyük úgy a pénztár nem az állomáson van, ellenben működő automata mint jegyvásárlási lehetőség van. (És épp ki nem böki az ember szemét a kivilágított helyen.)

Véleményetek?

Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző 2010.03.10. 10:18:21

@Benbe:
Neked is mondom.
Felejtsük el a Tourinform irodát, mert tényleg nagy ???-es, hogy az mostaz állomás vagy nem állomás.

Node az automata, mint jegyvásárlási lehetőség...?

VJV Man 2010.03.10. 10:18:26

@fourgee: Én nem a büntetés pártján vagyok, hanem azon, hogy a munka amit elvállaltam, azt tisztességgel végezzem, ahogy elő van írva.

Persze ma már ez is probléma...

Ha meg nem büntetek, akkor meg hanyagul végzem a munkám...

Értsd meg, hogy ha a jv-t vizsgálják és nem szabály szerint járt el, ő kap büntetést. Az ember nem szívesen vállalja be a fizetéscsökkentést, egy ilyen miatt.

A Gyula 2010.03.10. 10:22:55

@Benbe:

"Egy közszolgáltatásról beszélünk, amit az utasok és az adófizetők fizetnek."

Demagóg szöveg. Amit a mi vasutas adófizető forintjainkból is üzemeltetnek.

"Ez az egész blog meg sok civil azért küzd, hogy úgy működjön a rendszer, ahogy az nekünk jó."

Az Üzletszabályzat inkorrekt vagy ellentmondásos részeiből mit sikerült megváltoztatni, az utas számára kedvező irányba, mert én nem vettem észre benne túl sok változást az elmúlt sok-sok évben, csak a sokszor megkérdőjelezhetően adott kedvezmények nőttek.

"Nem pont. Mi alapján számít az kijelölt pénztárnak? Biztos vagy benne, hogy ez megállna a bíróság előtt?"

Megindítottad a próbapert ez ügyben? Ha igen, ki ellen? Ha nem akkor meg felesleges itt szájkaratéznod.

"Értsd már meg, hogy a MÁV-START hiába jelöli ki a ferihegyi pénztárat akár Kuala Lumpurban is, a Vtv. alapján az nem az, mivel nem az állomás területén található (és most a megállóhelyet jóindulattal állomásnak nevezem)."

Inkább fényképezgesd csak a vonatokat, ahhoz talán értesz... :D

VJV Man 2010.03.10. 10:22:59

Érd alsón sem, a peronnál van a jegykiadás, hanem lent a buszpályaudvarnál, még sincs ebből vita...

VJV Man 2010.03.10. 10:23:29

@Benbe: Erre nem találtam szabályt...

min 2010.03.10. 10:26:14

@VJV Man: Remélem a te kölköd is leteszik a vonatról a mínusz tízben....Ja nem mégsem kívánom mert annyira szűklátókörü, szemellenzős nem vagyok mint ahogy te gondolkodsz hisz biztos te is bakter vagy.

Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző 2010.03.10. 10:29:27

@min:
De most ettől függetlenül, egyetlen irat nélkül hogyan indulhat el egy gyermek?
Függetlenül a jegyvizsgálótól akármi történhet, amikor szükség lenne a személyazonossága kiderítésére.
Elütik a zebnrán, beviszi a mentő, honnan tudják, hogy ki Ő, hogyan értesítenek?
A vonatozástól függetlenül is marhára felelőtlen dolog egyetlen igazolvány nélkül elengedni akárhova.
Egy 6.-os 7.-es gyermek már csak tud vigyázni rá. (Pénz mobil úgyis van nála.)

A Gyula 2010.03.10. 10:34:01

@VJV Man:

"Én nem a büntetés pártján vagyok"

Szerintem sokunk így van ezzel, de az ide írogató szájkaratézók közül se vállalna senki se egy szabálytalan munkavégzésből származó bércsökkentést vagy esetleg munkaviszony megszüntetést. Ha valamelyikőjük megmutatja, hogy ő a munkája árán is hajlandó szabálytalanul végezni a munkáját utána lehet beszélgetni, addig csak felesleges szófosás az egész. Lehet szidni a jegyvizsgálót, de alapvetően nem ő tehet a jelenlegi rendszer visszásságairól, mert azért mi is jelezzük a főnökség fele, oktatáson az oktatóknak min kellene változtatni, hogy a hangoztatott utasbarátság jobban érvényesüljön az Üzletszabályzatban és a gyakorlatban is. Az, hogy nem változik semmi, erről akkor vajon ki is tehet?

A stílust meg nem lehet tanítani azt mindenki hozza magával otthonról. Ide is írogatnak alpári stílusban kedves postolók és kommentelők és emberi stílusban válaszoló vasutasok is. Akkor hogy is van ez a bunkó vasutas vs. szerencsétlen utas felállás?

"Persze ma már ez is probléma...

Ha meg nem büntetek, akkor meg hanyagul végzem a munkám..."

Emlékszel egyik kommentelő szerint is emiatt áll így az ország... nem is azért, mert akiknek a döntés a kezükben van, eljátszák a milliárdokat... á-á-á nem miattuk, miattunk.

"Az ember nem szívesen vállalja be a fizetéscsökkentést, egy ilyen miatt."

Vannak, akik bevállalnák, amíg nem a saját f@szukkal kell verni a csalánt.

Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző 2010.03.10. 10:35:22

@Benbe:
"Utólagos bemutatás is létezik."

Persze hogy létezik.
De ehhez prezentálni kell valamilyen igazolványt is, de ha nem együttműködő az utas, és nem ad igazolványt, akkor az utólagos bemutatás lehetősége sem adott... Anélkül nehéz utasleadásot írni neki.

pisda 2010.03.10. 10:36:14

Kicsit a vitába mint külsős annyit írnék be, hogy a Vtv. nem szabályozza az állomás és a megállóhely fogalmát. Ez csak a MÁV utasításokban jelenik meg és ott is csak az állomás van szabályozva (forgalmi szolgálat van ott ezért ahol nincs az megállóhely). És km-ben sincs szabályozva, hogy a perontól hova kell esnie a jegypénztárnak, ha ez Kuala Lumpur akkor ott kell venni.

A Gyula 2010.03.10. 10:38:18

@min: Ezt megbeszéltük, hogy 18 éven aluli nem zárható ki az utazásból. Ha a kolléga kizárta, miért nem teszel ellene panaszt (nem fizikai, az nem megoldás semmire, hanem hivatalosan)? Ne itt oszd az észt.

Ha nem tudja magát azonosítani XY életkorú "gyerek", max következő alkalmas állomásra rendőr, aki igazoltatja, hogy valójában kicsoda, csak anyu-apu ne csodálkozzon, ha kapnak emiatt valamiféle büntetést kiskorú veszélyeztetése (mert szerintem ez az, ha nincs semmilyen azonosító okirat a gyereknél) miatt.

A Gyula 2010.03.10. 10:41:38

@Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző: Nem kell személyazonosító okirat, lakcímkártya, nem muszáj utasleadási lapot írni, akkor fizessen kedvezményes menetjegy ára és a teljes ár közti menentdíj-különbözetet + 6000 Ft-ot (kedvezmény jogtalan igénybevétele). Így is meg lehet oldani.

fourgee 2010.03.10. 10:41:56

@VJV Man: Mivel a Tourinform iroda nem MÁV jegypénztár, ezért logikus, hogy nem ott keresi az ember, hanem az állomáson. Cipőboltban sem fogsz MÁV jegyet keresni...

"Jegykiadó automata: van "

Már ki tudja hanyadszor írom, meg az eredeti postban is az volt, hogy a jegykiadó automata rossz volt. Ezek szerint ott kellene várni, akár fél évet is, mire megjavíttatja a MÁV, egyébként meg megbüntetnek azért, mert a MÁV hibájából nem tudtam jegyet venni?

Milyen színű betűkkel írjam hogy megértsd, hogy rossz volt az automata? :)

"Értsd meg, hogy ha a jv-t vizsgálják és nem szabály szerint járt el, ő kap büntetést. Az ember nem szívesen vállalja be a fizetéscsökkentést, egy ilyen miatt."

Én értem, viszont a jv nem szabály szerint járt el, mivel az adott állomáson az utasoknak nem volt lehetőségük jegyet venni. Ilyenkor a jv-nek kötelessége jegyet adni. A két említett utas ezzel kereste meg. Milyen színű betűkkel írjam, hogy megértsd? Mert párszor már le lett ez itt írva :)

Mint említettem, Luton repterén a vonattársaság munkatársa nem azzal jött oda hozzám hogy megbüntet, hanem azzal, hogy milyen jegyet szeretnék venni. Akkor büntetett volna meg, ha nem akartam volna jegyet venni.
Ezt így túl nehéz felfogni?

Most már biztos, hogy voltál úttörő, meg KISZ tag is :)

Büntetni, büntetni, büntetni, büntetni, büntetni... A jegyvizsgálónak az lenne a feladata, hogy biztosítsa azt, hogy minden felszálló utas érvényes jeggyel vagy bérlettel utazzon. De neem, itt csak a büntetésről szól minden. Ezért is van ilyen helyzetben a MÁV, ezért működik szarul, mert ilyenek irányítják.

És még el is küldik a megmondóembereiket a fórumokra :))))))
Erre van pénz, de arra nem, hogy minden jegykiadó automata működjön :)

Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző 2010.03.10. 10:42:40

@A Gyula:
Igen, tudom, de ezt elvetettük, mert a kommentelő szerint nem volt annyi pénz a gyereknél, mondjuk ez még meg is érthető...

Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző 2010.03.10. 10:44:18

@fourgee:
"Már ki tudja hanyadszor írom, meg az eredeti postban is az volt, hogy a jegykiadó automata rossz volt."

Látom nem érted meg:
Az állomáson kettő azaz kettő (2) automata volt, az egyik már boldogan üzemel úgy 2008 óta, a másikat nemrég tették oda, de az még nincs beüzemelve. (ez volt bedeszkázva.)
Tehát a másik peronon, IGEN VOLT JEGYVÁSÁRLÁSI LEHETŐSÉG.

VJV Man 2010.03.10. 10:44:24

@min: Nem bakter vagyok, hanem VJV.
Ha nekem lesz gyermekem, azon leszek, ne papírok nélkül utazgasson. Tartsa be a szabályokat, ne pedig a kibúvókat keressen.

Mindettől függetlenül a jegyvizsgáló hibázott mikor lerakta. Rendőrt kellet volna hívnia.

chachi 2010.03.10. 10:45:00

@A Gyula: Miután fényesre políroztátok egymást "főjelző"-vel,csak egy gondolat:Szerintem van még mit tanulnod,de semmi gond,ezért van ez a blog is.

min 2010.03.10. 10:49:15

@VJV Man: Ez nem kibúvás keresés volt hanem otthonhagyás. Volt jegye ami diák volt....Na mindegy. Biztosan egy igazi mintapolgárt nevelsz majd de nehogy egy pici gyűrődés is legyen a leendó jegyén...
Nem tudom mi az a VJV szerencsére de annyi biztos, hogy bakter kategória

VJV Man 2010.03.10. 10:51:04

@fourgee: Sajnálom, hogy nem ismered a szabályzatot és mondatértelmezési problémáid vannak. Vagy nagyon fiatal lehetsz (állítólag a mai fiataloknál ez sűrűn előfordul), vagy szándékosan nem akarsz megérteni dolgokat.

"Nyitvatartás: 08:00-22:00
Megjegyzés: A pénztár a repülőtér 1-es termináljában lévő Tourinform irodában található. Nyitvatartási időn kívül a peronon található automatából válthat jegyet."

Nyitvatartási időn kívül van ott az automata.
Ami 2db és abból 1db rossz...

Ebben az ügyben még mindig csak a jv stílusával van gond.

A Gyula 2010.03.10. 10:51:55

@fourgee:

"Már ki tudja hanyadszor írom, meg az eredeti postban is az volt, hogy a jegykiadó automata rossz volt."

Az másik oldalon ott volt a működő automata, ezt hányszor írjuk le?

"Mint említettem, Luton repterén a vonattársaság munkatársa nem azzal jött oda hozzám hogy megbüntet, hanem azzal, hogy milyen jegyet szeretnék venni."

De Magyarország nem Luton reptere. Mi is így tennénk, ha engednék a szabályok. Ott olyan szabályokat alkottak, itt ilyeneket. Ez van, nem kell szeretni, de egyenlőre ezzel kell együttélni.

VJV Man 2010.03.10. 10:53:20

@min:
"Nem tudom mi az a VJV szerencsére de annyi biztos, hogy bakter kategória "

Nem tudni dolgokról nem érdem...

Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző 2010.03.10. 10:54:05

@min:
És egyéb igazolvány miért nem volt nála?
Szerinted helyes, hogy egy 12 éves gyermek egyedül, minden személyazonosító okmány nélkül járkál?
Abban a világban, ahol a mentő első alkalommal a TAJ kártyádat keresi, hogy van-e biztosításod??
(Nem vicc, pár éve kimentettünk egy faszt a Dunából a mentős amikor megérkezett, először végigtúrta a zsebeit, van-e TAJ kártyája...)

A Gyula 2010.03.10. 10:54:38

@chachi: Nem értem miért kell folyton minősítgetni a másikat, ha ellentétes, de korrekt és tényszerű véleményt ír le.

Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző 2010.03.10. 10:57:00

@VJV Man:
Legyünk korrwektek, tekintsünk el a pénztártól.
Úgyis a pénztár és a terminál közti távolságon fog lovagolni mindenki, ez alap a támadársa.
Felejtsük el, mintha nem is lenne.

Ellenben a működő automata miatt, a másik peronon biztosítva volt a jegykiadás.

Ezt már 3. alkalommal írom le, de minden vitapartner módszeresen elkerüli ezt a momentumot.

Kedves Vitapartnerek!

A másik peronon biztosított volt a jegykiadás!! Nem a Tourinformban nem Kuala Lumpurban, hanema másik peronon.
Az már igencsak az álomás területe.
Továbbra is vita tárgya a pótdíjazás?

Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző 2010.03.10. 10:58:26

@A Gyula:

Vannak olyan emberek, akik ész érvekkel nem tudnak vitábaszállni, konkrét érvekkel nem tudják vélt, vagy valós igazukat bizonyítani, és ilyenkor átmennek szidalmazásba, a vitapartner sértegetésébe.
Hagy ne soroljak csak innen 5 példát :-(

chachi 2010.03.10. 10:58:41

@A Gyula: Tényszerűnek lehet,hogy tényszerű,de nem korrekt.Nem akarok idézni,de ha megkérsz rá,megteszem.

A Gyula 2010.03.10. 11:04:14

@min:

Miután leírom mit takar a VJV rövidítés szeretném, ha te is beírnád milyen munkakörben dolgozol és milyen feladataid vannak a munkahelyeden. Biztos az is bakter kategória.

VJV = vezető jegyvizsgáló

Személyszállító vonatnál szolgálatot végző valamennyi vonatkísérő forgalmi szempontból rendelkezésre jogosult vezetője.

Az E.2. sz. Fékutasítás előírásainak megfelelően jogosult és kötelezhető a fékpróba megtartására.

Szükség esetén tolatást vezet. Az Utasításban meghatározott esetekben végzi az induló vonatok mozdonyvezetőinek indításra történő felhatalmazását.

A vonat menete közben a részére kijelölt kocsiban végzett kereskedelmi tevékenységén kívül az Utasításban meghatározott esetekben a mozdonyvezető mellett figyelő szolgálatot végző dolgozó.

Külön rendelkezésre saját vonatán kívül kötelezhető más személyszállító, valamint szerelvényvonatok vonatfelvételének elvégzésére is.

Ha a vonatnál egyedül teljesít szolgálatot, akkor a jegyvizsgáló teendőit is ellátja.

A Gyula 2010.03.10. 11:05:40

@Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző: Vagy csak egyszerűen bárkit igazoltathat a rendőr az utcán. Sokba kerülhet adott esetben, ha neki sem tudja igazolni magát.

fourgee 2010.03.10. 11:08:01

@VJV Man: Igen, még csak 6 éves vagyok, ezért nem értek semmit. TE itt hajtogatod a Tourinform iroda nyitvatartási idejét (nem MÁV állomáson lévő MÁV jegypénztár!!!!), de pl. azt nem közlöd, hol található ez a nyitvatartási idő.

Bár a mai világban, aki frissen leszáll a repülőről, az a fél MÁV honlapot kívülről fújja :)

Ha meg beérkezett a vonat, az pont eltakarta a másik peronon lévő automatát. Nem születik mindenki röntgenszemmel és nem kötelességük fejből vágni az utasoknak, hogy melyik automata működik és melyik nem.

Ha rossz az automata és nem tudod hogy hol van legközelebb jegyvásárlási lehetőség, akkor mit csinálsz? Megvárod hogy elmenjen a vonat, aztán körülnézel, vagy pedig felszállsz rá és megkeresed a kalauzt azzal a szándékkal, hogy jegyet veszel, mivel a MÁV szabályzata erre lehetőséget ad?

Igen, Luton reptere nem Magyarország, valószínűleg azért is működik jól. Meg azt nem volt KISZ-tagok működtetik, hanem valószínűleg becsületes emberek...

:)

De legyen igazatok, meg kell büntetni mindenkit, aki nem tud jegyet venni a MÁV hibájából, és szeretne jegyet venni a vonaton, ahogy arra a szabályzat lehetőséget ad. Nem akarom hogy rossz érzésetek legyen, legyen ebben igazatok :)

A Gyula 2010.03.10. 11:09:15

@chachi: Az szerinted korrekt, hogy a "vita" hevében átmentek páran személyeskedésbe, mások munkakörének minősítgetésébe?

A Gyula 2010.03.10. 11:09:55

@chachi: Idézz légyszíves, nem tudom mire gondolsz!

min 2010.03.10. 11:11:51

@Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző: Na a mentős is olyan fasz volt mint az kaller. Életmentő beavatkozáshoz kurvára nem kell semnmilyen tb kártya.
Mindegy..Kallerokkal nem éri meg vitatkozni. A lényeget képtelen felfogni csak arra van esze, hogy bemagoljon pár szabályzatot meg firkálja a jegyeket

Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző 2010.03.10. 11:11:59

@fourgee:

MÁG M_I_N_D_I_G módszeresen kikerülöd azt a tényt, hogy az állomás területén volt működő jegyautomata, azaz jegyvásárlási lehetőség.

Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző 2010.03.10. 11:13:21

@min:
Életmentő beavatkozásra nem volt szüksége, azt megtettük mi, kiszedtük a Dunából.

A beszállítás megfigyelésre nem életmentő beavatkozás.

A Gyula 2010.03.10. 11:15:56

@min: A magadfajta vitakészsége meg kimerül a mások folytonos fikázásában. Nézz utána mennyi az a pár szabályzat, a naponta frissülő parancskönyvi rendelkezések aztán kicsit el kellene gondolkoznod. Mi se minősítjük azt a munkakört amiben dolgozol, mert azt se tudjuk dolgozol-e egyáltalán és ha igen akkor mit.

min 2010.03.10. 11:24:12

írtátok már le valaha, hogy igen a kaller fasz volt? Még véletlen se mi? A kaller mindig helyesen jár el az isteni szabálykönyv minden betüjét szóról-szóra betartva. Végülis ígfy nem kell gondolkozniuk nmert az néha nem nagyon megy.
Na majd szombaton úgy néz ki vonatra ülök. Tesztelem a kaller kollégátokat. Valamilyen helyzetbe hozom...

chachi 2010.03.10. 11:24:38

@A Gyula: ...nem lesz mérlegelés ,mint eddig,az utas javára sem.Kőkeményen nyomjuk akkor a pótdíjakat... Megkértél, hogy idézzek.

A Gyula 2010.03.10. 11:25:08

@min:

"csak arra van esze, hogy bemagoljon pár szabályzatot meg firkálja a jegyeket"

Akkor pl. miért hozzánk fordulnak, ha netán kissé hűvösebb van a kocsiban, hogy csináljunk egy kicsit melegebbet? Akkor pl. ha ott állunk a vonat mellett miért kérdezik meg, hogy ez meg ez a vonat, ez meg ez a kocsi hova megy? Miközben manapság legalábbis felénk már szinte minden ajtón ott az iránytábla, amin fel van tüntetve az útirány, kocsiszám, netán nem tudnak az utasok olvasni? :D

Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző 2010.03.10. 11:26:10

@min:
Amikor idióta volt a jegyvizsgáló és hibázott, mindig elismertük.
Jelen esetben több alkalommal kifogásoltuk a viselkedését hiszen ebben hibázott.

A Gyula 2010.03.10. 11:28:36

@min:

"írtátok már le valaha, hogy igen a kaller fasz volt?"

Nem ezekkel a szavakkal, de írtuk itt egy páran, hogy az ferihegyi esetben a jegyvizsgáló szabályos volt, de modortalan vagy ha jobban tetszik bunkó. A 12 éves gyerek lerakásánál is írtuk többen, hogy nem volt szabályos a cselekedete. Tehát én mint kollégája is elítélem azt, hogy így oldották meg az adott helyzeteket. Szóval a szűklátókörűség nem biztos, hogy csak a jegyvizsgálók sajátossága, nyugodtan magadra veheted, mert többek közt rád is értem ezt.

Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző 2010.03.10. 11:28:53

@A Gyula:
A Keleti rendelkező frekvenciáját szoktam rádión hallgatni, ott is ha naponta 10x nem hallom, hogy a tolatásvezető vagy a kocsivizsgáló megkérdezi a rendelkezőt:
"A Nagykátai melyik vágányról indul, kérdezi egy Kedves Utas" akkor egyszer sem.
Dehát bunkó vasutasok ugyebár...
Pedig a kocsivizsgáló végképp nem utastájékoztatási célból van a peronon.
Mégis segít.
Csak ezt senki nem veszi észre.

A Gyula 2010.03.10. 11:29:13

@chachi: Így is van, mi ezzel a gond?

A Gyula 2010.03.10. 11:30:55

@Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző: Így van, mi vagyunk a bunkó vasutasok és vannak a kedves utasok.

chachi 2010.03.10. 11:34:35

@A Gyula: Egy ilyen komment nem igazán segít pozitív irányba terelni a munkáltatódról kialakult képet.Ha ezzel neked semmi gond,lelked rajta.Szerintem gyalázatos.

A Gyula 2010.03.10. 11:36:46

@chachi: Nekem nyugodt a lelkiismeretem, mind az elvégzett munkámmal, mind az utasokhoz való hozzáállásom, mind az élet egyéb terén, úgyhogy szerintem nem nálam kezdődik a gyalázatos megnyilvánulás.

min 2010.03.10. 11:39:00

engem az bosszatott fel, hogy leírtam egy esetet, megvolt rá a reagálás vöröstől és Gyulától erre jött ez a fő jegyvizsgáló szupehéró vasutas aki rögtön a gyereket meg a szüleit, hozta ki vétkesnek.
Itt borúlt nálam a bili.
Rendőrt hívni bazzeg... Persz vigyék is el fogdára amig a szülők át nem veszik... Istenem micsoda felfogás
Amúgy a sok faszkalap kallernak köszönhető, hogy ilyen az általános vélemény.
A Gyula az írásaiból ítélve kivétel lehet de ez a VJV számomra főparaszt kategória

Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző 2010.03.10. 11:45:36

@chachi:
Még mindig ezen lovagolsz pedig milliószor megbeszéltük már:

Az üzletszabályzat szerint kell dolgoznia a jegyvizsgálónak.
Ettől a SAJÁT KONTÓJÁRA, saját fizetése terhére eltérhet. (MAgyarán bevállalhatja hogy a saját fizetése terhére nem szabályosan dolgozik.)

A Gyula most részbenm a kekeckedésed hatására eldöntötte, hogy ezentúl a saját fizetését kockára nem teszi, csak szabályosan fog dolgozni.

Mi ezzel a problémád?!?!?!

A saját fizetését kockára téve mindenki azt csinál amit akar. PONT.
Kötekedj még 5 hónapon keresztül ezen.

Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző 2010.03.10. 11:46:52

@min:
Ha személyazonosító okmányt nem tud felmutatni nem tudja igazolni magát akkor ez a helyzet...

Ha a rendőr kéri az okmányait akkor is beviszi / hazakíséri...

Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző 2010.03.10. 11:48:20

@min:
Amúgy VJV is írta, hogy szabálytalan volt a lerakás, mert 18 év alatti.
Ellenben nem tudta magát igazolni, így rendőri segítésget kért volna.

Szerintem mindhártman (VJV, A Gyula és én) azon a véleményen vagyunk, hogy szabálytalanul járt el a jegyvizsgáló.

chachi 2010.03.10. 11:49:35

@A Gyula:Biztosan így van.Végülis megjelöltél/utólag/egy időpontot,/02.01./amikortól nem mérlegelsz.Ha ez így működik a Startnál,illetve működhet a Startnál,akkor nekem nincs több mondanivalóm.

Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző 2010.03.10. 11:52:24

@chachi:
Bocs, de ez mindenhol így működik.
A rendőr is mérlegelhet, hogy a szépen ránéző szőke bombázót elengedi.
De ha megbukik vele, azt a fizetése adott esetben az állása bánhatja.

A saját fizetése terhére mindenki úgy tér el a szabálytól ahogyan akar. Ha megbukik, az az ő gondja lesz.

Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző 2010.03.10. 11:58:52

@chachi:
Gyakorlatilag akármiylen állásban beosztásban dolgozó megteheti, hogy nem szabályosan dolgozik, és ha lebukik, akkor a fizetésével vagy állásával felel érte.
Ezen mit kell lovagolni??

A Gyula 2010.03.10. 12:18:38

@chachi: Te csak nagyon kis része voltál eme döntés meghozatalában és Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző is írta, hogy csak részben a hatásodra, próbálj meg jobban odafigyelve olvasni. Mivel már lassan 10 év munkaviszonyom van, nem tőled függött eddig se, hogy képes vagyok-e önálló munkavégzésre, önálló döntéshozatalra vagy sem, mivel ezt eddig egyetlen főnököm se kérdőjelezte meg, ezért valószínűleg képes vagyok önálló munkavégzésre, önálló döntéshozatalra (a vasút előtt civil munkahelyen dolgoztam, ott se volt ebből adódóan se probléma).

A Gyula 2010.03.10. 12:22:35

@chachi: Igazán nyilatkozhatnál te is arról mit, hol és milyen munkakörben dolgozol, milyen szabályozási keretek között, meddig térhetsz el ettől, olyan mértékben, hogy a fizetésed még nem bánja? Egyenlők legyenek az esélyek, rólam tudjátok, hogy vezető jegyvizsgáló vagyok, ismerjük meg mások munkáját is.

chachi 2010.03.10. 12:29:46

@A Gyula: Nem vagyok kíváncsi az önéletrajzodra.Annak viszont örülnék,ha kicsit önállóbb lennél,és nem a kommentek befolyásolnának /még kis részben sem/a munkavégzésedben.

A Gyula 2010.03.10. 12:33:41

@chachi: Akkor te is megértsd, nem te befolyásoltál a döntés meghozatalában, hanem a nem túl rózsás anyagi helyzetem. Minden embert minden tényező befolyásol valamilyen szinten, úgyhogy be lehet fejezni a blablázást. Amúgy szerintem nem kicsit vagyok önálló, hanem jobban, de biztos nagyon ismersz, hogy ilyen kijelentéseket teszel így látatlanból is. Szíved joga... :D

chachi 2010.03.10. 12:37:07

@A Gyula: Megértem.Minden rendben.

A Gyula 2010.03.10. 12:58:59

@chachi: Az a legszomorúbb az egészben, hogy elvileg te is, min is, sejtitek, hogy különb vagyok az átlag jegyvizsgálóktól, ennek ellenére folytatja, pl. min is a bakter kategorizálást, főparasztozást, attól, hogy esetleg nem rám értitek, mivel attól nem lehet eltekinteni, hogy ugyanúgy vezető jegyvizsgáló, jegyvizsgáló, kaller (ahogy tetszik) vagyok, így a sértegető kifejezések rám is vonatkozó negatív, sértő, bántó jelzők, pedig részemről sértegető, bántó megjegyzéseket még nem nagyon lehetett szerintem olvasni vagy ha igen nem ilyen mértékben. Ezen is el kellene gondolkozni párotoknak.

Benbe · http://www.benbe.hu 2010.03.10. 14:09:08

@Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző: Olvass az Autózz blogon bejegyzéseket osztrák meg amcsi rendőrökről, aztán meglátod, mennyit mérlegelhetnek!

Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző 2010.03.10. 14:12:20

@Benbe:
Ne haragudj, de magyar vasúti blogon magyar vasútról és magyar munkavállalókról beszélünk.
Abszolót nem érdekelnek sem az amcsi sem az osztrák rendőrök...

Nyilván egyetlen alkalommal nem hallottál olyan m_a_g_y_a_r rendőrről, aki elengedett valakit egy ejnye-bejnyével, vagy esetleg már találkoztál is ilyennel.
Egyszer csak egyszer nem lehetne elszakadni az amcsiktól és magyar földön maradni magyar példákkal?

Benbe · http://www.benbe.hu 2010.03.10. 14:42:37

@Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző: Bocs, nem. Halál elegem van, hogy akár nyugatra, akár keletre utazom, szolgáltatói szemlélettel, az utast, a vásárlót, a polgárt figyelembevevő alkalmazottakkal találkozom, akik a legnehezebb ügyeket is azonnal és hiba nélkül megoldják. Nálunk meg megy a struccpolitika.

Elhiszem, hogy háromévente jutsz el Riminibe és nincs összehasonlítási alapod, de kérlek, nekem van, és ez, ahogy itt van, ez tarthatatlan.

Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző 2010.03.10. 14:46:48

@Benbe:
Elképzelhető, hogy nyugaton, s immár keleten is a Kötelességeivel is tiszában vannak az ügyfelek nem csak a jogaikkal?

záporjózsi 2010.03.10. 14:53:35

@nehülyéskedj: A jv hozzáállása tényleg tahó volt. Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző hozzáállása pedig korrekt, mert megpróbálja elmagyarázni, hogy miért olyan a szabály, amilyen. Lehet látni, hogy nem tetszik, de ez van.

@Pedró_27: Nem tilos. Odamész, veszel jegyet. Vagy rendelsz egyet a neten, ha van automata. Persze ha nem lesz esetleg helyjegy, ne csodálkozz - bár a vasútnál azért igyekeznek ha lehet, tartalékokkal készülni, de közismert, hogy a sokan utazós napokon az országban nincs elég kocsi... Az ilyen elugrom dolgokra lehetne jó az SMS-jegy, de azt meg nem szabad/lehet.
Egyszer próbáld meg megnézni, hogy egy repülőgépre mennyi a jegy az indulás előtti napon (ha még van hely), illetve mennyi mondjuk 3 hónappal előbb, visszaválthatóság és módosíthatóság nélkül.

záporjózsi 2010.03.10. 14:59:23

@Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző: Elég szomorú, hogy ezt kérdezniük kell. NEM azért, mert tudniuk kellene. NEM azért, mert feladatuk lenne az utastájékoztatás. Hanem azért, mert nincs akkora rendszeresség, hogy csípőből menjen. De legalább nem tájékoztat félre, becsületére váljék...

záporjózsi 2010.03.10. 15:08:07

@Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző: A MÁV szabályzatoktól függetlenül a kedvezmény - ha jól tudom - 6-14 éves korig életkor alapján jár. Elvileg nem kell igazolvánnyal rendelkezzen. A 12 éves nézhet ki 15-nek, ez tény.

záporjózsi 2010.03.10. 15:09:45

@Benbe: F1 nem állomás. ;)))))))

Benbe · http://www.benbe.hu 2010.03.10. 20:39:38

@A Gyula: nem, a rendőr nem igazoltathat bárkit az utcán, és ha mégis megteszi, ellene fegyelmi vétség elkövetése miatt vizsgálatot kezdeményezhetsz.

Benbe · http://www.benbe.hu 2010.03.10. 20:42:58

@Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző: az osztrákok abból indulnak ki, hogy amire lehetőséged volt, azt megtetted, hogy jegyhez juss. Nem várják el, hogy szétfutkározd magad jegyért, mert egészen addig, amíg _valahogyan_ jegyhez jutsz, addig teljesítetted a kötelességed. Ezért nem büntetnek, ha a vonaton vennél jegyet. Miért ne? Ha neked így kényelmes, ki egy vasutas, hogy emiatt gondja legyen? Az utas kényelme az első, a vasutast meg azért fizetik. És itt most nem az ingyen sörről beszélek, csak arról, ha egy utas szeretne jegyet venni, nem rúgok bele kettőt köszönetképp.

Benbe · http://www.benbe.hu 2010.03.10. 20:45:10

@záporjózsi: tudom, de ki vagyok én, hogy a törvénnyel vitatkozzam? Gondoltam, nem kötekedni vagyok itt, nem állítom azt, hogy nyíltvonali fölszálláskor bármikor vehetek jegyet a jv-től, mert az elég nagy marhaság lenne.

Mint írtam, nem az a lényeg, hogy hol az automata, az a lényeg, hogy ilyen-olyan okokból (ami totál mindegy) az utas nem jutott el odáig. És föl nem foghatom, hogy ezután, ha fölajánlja, hogy jegyet vesz, miért kell büntetni.

Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző 2010.03.10. 20:46:55

@Benbe:
Hivatalosan nem igazoltathat csak úgy akárkit, gyakorlatilag annyi opciója van az igazoltatásra, hogy bármikor akármelyiket rád tudja fogni.
És bizonyítsd be, hogy nem úgy volt...

Vörösbe esett fedezőjelzőre előjelzést adó főjelző 2010.03.10. 20:58:41

@Benbe:
" ha fölajánlja, hogy jegyet vesz, miért kell büntetni"

Bazz, na ezen akadtam ki...
Márványtáblát is emeljünk mert "fölajánlotta" hogy az általa igénybevett szolgáltatásért hajlandó kifizetni a jogos díját???

VJV Man 2010.03.10. 21:04:24

@min: Szerintem nem értelmezted helyesen az általam leírtakat. Sajnálom, ha félre értetted.

VJV Man 2010.03.10. 21:07:53

@Benbe: A vasút nem büntet, hanem pótdíjaz. :-)
(bocs, nem hagyhattam ki :-))

Meg veheti a jegyét, ahogy meg is vette, de ki kell fizetni a 2000 ft-os pótdíjat is.
Nincs ezzel semmi gond.

Tényleg nem értem, hogy miért ezen lovagolunk, mikor a levélíró sem ezen van felháborodva, mert tisztában van a szabályzattal, hanem azon, hogy a kolléga bunkó volt.
Ez tényleg felháborító.

záporjózsi 2010.03.10. 22:58:28

@Benbe: A felszálláskor jeggyel kell rendelkezzen. Lehet, hogy elavult, de ez most a jogszabály. Ez nem a MÁV-on múlik. Nem bünteti, hanem a normálistól eltérő eljárásért pótdíjat szed.

Adani 2010.03.11. 12:02:13

@záporjózsi:

Max. kérhetett volna egy papirost a kallertől, amiben leírja ,h rossz volt az automata és ezért nem vett jegyet. Aztán majd kivizsgálják. A netes jegyvásárlásnál is ez a szabály, h ha nem működi ka kioszk akkor szállj fel, a kaller megbüntet kapsz róla utasleadásit, amit leadsz vmelyik Máv pénztárban és kész. Majd megvizsgálják igazad volt-e ha igen akkor no problem, ha nem akkor kiküldik a büntit. Aztán persze lehet, h úgyis megkapta volna, mert közlik, h a túloldali jó volt

záporjózsi 2010.03.11. 12:10:28

@Adani: Nézd, abban sokaknak igazuk van, hogy a mostani szabályozás nem elég rugalmas. De ez van, a jv-nak be kell tartani. A papír kérést - ha az aktuális esetben van is rá lehetőség - jellemzően nem ismerik az utasok.

Engem is pótdíjaztak már meg, a vonaton kértem különbözetit 1. osztályra, mert le akartam ülni. A jv. nagyon korrekt és kulturált volt. Tájékoztatott, megkérdezte, hogy így is szeretném-e. Utána írta a jegyet.

Nekem az SMS jegy lenne az egyik legfontosabb - bár tény, hogy önző vagyok, mert SMS jegyet CSAK teljes árú jegyre szabad kiadni, így nekem jó lenne, a többi 90%-nak nem. Ennek az az oka, hogy kedvezményes jegy csak a kedvezményre jogosultnak adható ki, tovább nem értékesíthető, míg a teljes jegy továbbértékesíthető (ÁFA-s számla is kérhető róla).

Abban meg mindenki egyetért, hogy a posztban a jv. bunkó volt.

VJV 2010.03.22. 18:17:03

Simán ki kellett volna adni a jegyet a jv-nek, az üzletszabályzat az automatákról nem ír, tehát az nem számít pénztárnak. Így egyeszerűen pótdíj nélkül nyomtathatott volna jegyet a tisztelt jegyvizsgáló. Arról sincs semmi infó, hogy a terminálon található pénztár az milyen pénztár. A Ferigyegy megállóhelyhez tartozik, vagy csak a reptéren egy lehetőség a Máv-Start jegyek megvásárlására. Illetve aki nem a reptérről száll át vasútra, tőle nem várható el, hogy elsétáljon a reptér termináljába jegyet venni... Nincs szabály erre .............

VJV 2010.03.22. 18:33:00

ha van is szabály, én arra nem járok :)
(De kiadnám pótdíj nélkül:) )

Kimérős szaloncukor (Lédig) 2010.03.22. 21:37:16

@VJV:
" Nincs szabály erre ............. "

Parancskönyv viszont van.
Nem tudom, Ti megkapjátok-e Sm-en.
süti beállítások módosítása