MÁV utaspanaszok, késések, információk.

Új MÁV blog

Végkielégítési botrány a MÁV-nál is

2009. augusztus 07. - georgejr

 A Magyar Nemzet úgy értesült, a vasútnál is alkalmazták a fővárosi közlekedési vállalatnál nyilvánosságra került kifizetési szisztémát, amely szerint a milliókból „elbocsátott” vezető lényegében ugyanannál a munkáltatónál dolgozott tovább - írja laptársunk, a Világgazdaság.

 

 

napilap információi szerint megközelítőleg 40 millió forintos juttatásban részesítette a magyar vasút Kiss Pétert, amikor 2007 május végén távozott a MÁV Zrt.-től, néhány nap múlva pedig elfoglalta a leánycég MÁV-Start biztonsági igazgatói posztját. A Fidesz a parlament elé viszi a botrányos BKV-végkielégítések ügyét.

Jövő héten összeül az Országgyűlés költségvetési és számvevőszéki bizottságának ellenőrző albizottsága – jelentette be Domokos László (Fidesz), a testület elnöke. Mint arról a Világgazdaság Online is beszámolt, Kocsis István, a BKV vezérigazgatója 80 millió forintos végkielégítéssel távozott a Magyar Villamos Művektől.

forrás: beol.hu

Megvan a mávos Szilágyiné. Gratulálok. Komolyan nevetséges, hogy milyen pénzeket osztogatnak a vasútnál, csak azért, mert  átült az egyik székből a másikba. Most komolyan kedves MÁV vezérkar, a pofátlanság veleszületett érzék vagy csak úgy fel tetszettek szedni? Ez az utasokkal, vasutasokkal szemben inkorrekt. Az a vasutas, aki napi 12 orakat dolgozik mennyit is kap? Jaaa, hogy egész életében nem keresne annyit, mint a kedves Kiss Péter úr egy egyszerű székcserével?  Remélem még sokkal több botrány fog kipattanni, mint a BKV-nál és ezekután valaki végre rendet csinál. Bár ebben én már nem hiszek.

1. Mert csak azért hoznak létre új pozíciót az új seprűnek, hogy kaphasson több milliós fizetést. (nem értem, hogy az MNO ezért miért nem rinyál)
2. Mert Kiss Péter úr egy székcseréért kapott 40 misit, csak úgy.
Rendben van ez? Normális ez? Nem. Egy olyan világban, országban élünk, ahol ezeket meg lehet tenni, ahol ez rendjén van: a neve MUTYISZTÁN!
Miért is tart ott a vasút ahol tart? Nem barátaim nem azért, mert egy-két vasutas nem végzi jól a munkáját, hanem mert olyanok a vezetői amilyenek. Amíg az átlag munkavállaló ezt látja, addig ne várjuk el, hogy vígan, kacagva, precízen végezze mindegyik a munkáját! Ennek ellenére sokan szívvel lélekkel, lelkiismeretesen látják el a feladataikat és nekik bizony csak gratulálni tudok!

Ideje lenne az összes vezető, vezetőhelyettes, vezetőhelyettesnek a helyettesének a helyettesének a fizetését, bónuszrendszerét nyilvánosságrahozni, ahogyan azt is, hogy mik voltak a bónusz feltételei és azok hogyan teljesültek!


Kíváncsi lennék, hogy a fent említett felsővezetők mikor utaztak utoljára mezei személyvonaton, vagy BZ-n? Mit csinálnak naponta, mit tettek eddig és mit tesznek a vasút felemelkedéséért?

 

UI: ha ezért Gaskó most sztrájkbalépne TÁMOGATNÁM!
 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://mav.blog.hu/api/trackback/id/tr381294150

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nagyfejű 2009.08.07. 12:39:40

Gratulálok...
Én úgy tudom, ha valaki állami cégtől "távozik" végkielégítéssel, az nem kerülhet vissza a céghez vagy utódszervezetéhez-leányvállalatához egy éven belül. Ez bűncselekmény. Hiába, a törvény csak a mezei polgárra vonatkozik...

Az lenne a normális, ha valaki állami cégtől távozna végkielégítéssel, az nem mehetne tovább állami céghez, csak a versenyszférába. Ugyanúgy nem normális, hogy állami cégek nyugdíjasokat foglalkoztatnak (mert az illető egyszerre kettő, az államtól származó jövedelmet kap, ráadásul sírnak a munkanélküliek magas száma miatt).

rickyramirez 2009.08.07. 12:59:00

Lelki szemeim előtt már látom Petya bácsi hozzászólását: MÁV-vezérkart en bloc elküldeni, a vízfejet kiszúrni, a felsővezetést racionalizálni... :-))

Mellesleg aki ezeken felháborodik, tényleg igaza van. Képzelem, hogy a BKV-s és MÁV-os dolgozók (akik a hátukon viszik a céget nap mint nap) mennyit beszélhettek egymás között ezekről a dolgokról, és mindenki fel lehetett háborodva. Ebben a nyomorult országban ez van: tisztességes munkával nem lehet előrejutni, de egyesek csak végkielégítés címén százmilliókat zsebelnek be. Jogilag lehet, hogy rendeben van a dolog (mint ahogyan azt Székely Gábor BKV felügyelőbizottsági tag nyilatkozta, akinek szerintem 18-20 helyről származhat jövedelme, de ezt hagyjuk), de erkölcsileg semmiképpen!

Évikati 2009.08.07. 13:15:53

@rickyramirez: A vasutasok évek óta beszélnek ezekről a felháborító, szemét ügyekről. Csak beszélnek, mert mást nem tehetnek! Még a minimálbérüket is féltik, mert legalább van munkahelyük. Visszamenőleg 5 évre kellene átvilágítani a vasutat, mindenki padlót fogna a havi jövedelmek láttán. A pénzen kívül a drágábbnál drágább luxuskocsik, az életbiztosítások (még a csókos középvezetőknek is), a költségelszámolásokkal történő visszaélések, hazudozások. Az ingyenes egyéb kedvezményekről nem is beszélve. Remélem, végre lesz egy tökös ember, aki megszólal és végigkutakodik pár évre visszamenőleg!

petya.bacsi 2009.08.08. 03:28:04

@rickyramirez: ezt kéne, de inkább visszafekszem aludni. :)

Eleve nem ilyen menedzsereket kéne alkalmazni, és jönni azzal a dumával, hogy "bezzeg a versenyszférában többet keresnek, meg ott ez elfogadott". Tessék, át lehet menni oda.

Hozzáértő vasutasembereket kellene alkalmazni ott fent is, aki tudja, hogy a kerékkopogtató -20 fokban is végzi a munkáját, hogy a kalauz/jegyvizsgáló sokszor az életével (testi épségével) játszik, miközben a munkáját végzi, és hogy nincs sajtból a Hold és sorolhatnám.

Lehet furcsa lesz, de én Gaskót, vagy más szakszervezeti vezetőt, vagy bárkit - aki látott már vonatot, és tudja melyik az eleje, és melyik a vége - szívesebben látnám Vezérigazgatóként és a vezetés részeként.

efi 2009.08.14. 22:07:53

Mert Gaskó az ugye éhbéren él? A jó kis zsíros igazgatósági állásával. Ebből kifolyólag soha nem is fog ez ellen sztrájkot szervezni..

efi 2009.08.14. 23:12:10

A Kiss-Szilágyiné megfeleltetés nem teljesen pontos.
Szilágyiné nem végkielégítést, hanem önkielégítést kapott mivel személyzeti főnökként kvázi magának utalta ki. :)

halihalo 2009.08.17. 20:17:10

Gaskó hasonló összegeket kaphat, csak még nem tudódott ki... Mit gondolsz, miért hallgat?? Hivatásos sztrájkoló állami pénzből... Gusztustalan.
süti beállítások módosítása