MÁV utaspanaszok, késések, információk.

Új MÁV blog

RE: Azt mondtam diákot

2009. július 06. - georgejr

 Közlekedésguru írt két hete, hogy az elmúlt hónapban kijutott neki bőven egyes vasutasok szakértelméből, bunkóságából. A fő probléma egy fiatal jegyvágó arrogáns viselkedése volt. Ez a jegyvizsgáló indokolatlanul rendőrt is hívott nem kevés gondot okozva ezzel az utasnak. A MÁV válasza megérkezett, amelyben elnézést kérnek. Viszont számomra van egy furcsa mondat benne:

"Munkatársaink ennek érdekében időszakos és rendkívüli oktatásokon és kommunikációs tréningeken vesznek részt, ahol elsajátítják a körültekintő, pontos és udvarias munkavégzést"

ööö az udvariasságot tanulni kell?

 

 

Szia!

Válaszlevél jött, de azért remélem nem akarják ezzel lezárni. A levél tartalma megfelelő, lényegre törően kér elnézést, de: mit akarnak kezdeni a rendőrök által felvett adataimmal? A kalauzokkal kifizettetik-e a felesleges igazoltatás díját?

Szóval válaszlevél jött, de mint írják: "továbbítottuk az illetékes központunk munkatársaihoz, akik a szükséges intézkedéseket megteszik", így várható még több válasz is, szerintem csak egyben ér majd valamit (posztot). Közlekedésguru
(szerk: mivel ez így is elég hosszú én kiteszem, és később összefűzöm a sorozatot)


Tisztelt Közlekedésguru

Köszönettel vettük június 10-én kelt illetékességből Ügyfélszolgálatunkhoz továbbított elektronikus levelét mellyel kapcsolatban az alábbi tájékoztatást adjuk:

 

Rendkívül fontos számunkra minden olyan bejelentés, megkeresés, amely utasainktól érkezik, mert általa szolgáltatásunk minősége javulhat, ezért a levelében leírtakat nagyon köszönjük.

Sajnálattal értesültünk az Önt ért kellemetlenségről. Társaságunk üzletpolitikája a munkavállalóktól minden esetben az udvarias, lelkiismeretes, utas központú munkavégzést követeli meg. Sajnáljuk, hogy az Ön esetében – mint ahogy a levelében írja – ez nem ennek megfelelően történt.

Biztosítani szeretnénk arról, hogy Társaságunk elemi érdeke, hogy a MÁV-START-ot képviselő, nevében eljáró kollégák minden esetben utasaink elvárásainak messzemenőkig megfelelve lássák el munkájukat, utasbarát szellemiséget képviselve. Munkatársaink ennek érdekében időszakos és rendkívüli oktatásokon és kommunikációs tréningeken vesznek részt, ahol elsajátítják a körültekintő, pontos és udvarias munkavégzést, valamint a szolgáltatói magatartást. Társaságunk nevében ezúton kérjük szíves elnézését, munkatársunk nem megfelelő magatartása miatt.

Örömünkre szolgál, hogy jegyvizsgáló munkatársaink között találkozott olyannal, aki a feladatát kiválóan, a szolgáltatói magatartás szabályai szerint látja el. Biztosítani szeretnénk, hogy Társaságunk mindent megtesz annak érdekében, hogy kiszűrje soraiból az oda nem illő személyeket.

 

Észrevételét természetesen továbbítottuk az illetékes központunk munkatársaihoz, akik a szükséges intézkedéseket megteszik.

Az átélt kellemetlenségekért még egyszer szíves elnézését kérve, segítő együttműködését köszönjük.

Üdvözlettel:

M. István

 

A bejegyzés trackback címe:

https://mav.blog.hu/api/trackback/id/tr261229013

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

petya.bacsi 2009.07.06. 09:04:55

"ööö az udvariasságot tanulni kell?"

Nyilván nem, szerintem az "udvarias munkavégzést" alatt azt értik, hogy a problémás utast nem üti le rögtön, hanem megpróbál hatni rá.

:)

Ákibard! 2009.07.06. 22:15:05

@petya.bacsi:
Pontosan. Erről van szó, azt tanítják meg, hogy a különböző viselkedésű emberekkel hogyan kell szót érteni mint egy társaság hivatalos képviselője.

Nyilván magánemberként pofánb_szná, de mint egy hivatalos szamély (nem a szó szoros értelmében) mit kell tennie.

Közlekedésguru · http://kozlekedem.blog.hu 2009.07.19. 10:07:37

@Ákibard!: Örülök neki, hogy százszor ellenőrzött bérletemmel és irataimmal jogosan igénybevéve a vasúti szolgáltatást nem üt le. Bár a másik blogon pont most láttam egy olyat, hogy árvaként 90%-os jeggyel és iratokkal megvádolván, hogy szkennelt a kedvezményre jogosító lap büntetést írt, le akarta dobni a vonatról a jegyvágó nyílt pályán sőt, Székesfehérvárról bilincsben vitték el. Azért nem kellene ezt annyiban hagyni, hogy néhány kaller istennek képzelve magát bármit megtehessen...
süti beállítások módosítása