MÁV utaspanaszok, késések, információk.

Új MÁV blog

Mondjuk ki! - A jelenleg helyzet csak a MÁV-nak kedvez

2008. szeptember 15. - georgejr

És ebben igaza van a levélírónak, hiszen az embereknek eszük ágában nincs, sorbaállni, hogy visszakapják a komfortdíjat. Mondjuk van 200 utas, akinek visszajárna a komfortdíj:

200*390=78 000, ebből maximum 20 utas fog elmenni, hogy visszaváltsa (már ha egyáltalan ad a kaller igazolást, mert ez az első akadály, a vasúti valóságshow-ban). A többi siet, lesz@rja azt a 390 forintot, nem érdekli, elege van.  Később sem fogja visszaváltani, így a vasútnak lesz 70 ezer forint tiszta haszna 200 utason, amiért igazából nem is szolgáltatott. Nem lenne egyszerűbb, ha a kalauz az igazolás helyett, kiosztana egy papírt, hogy a kedves utas írja le az adatait, később körbemenne, begyűjtené a papírokat a jegyekkel együtt, a másodpéldányt átadná az utasnak és a MÁV később utalvány formájában kárpótolná őket? Ez csak a szerkesztő ötlete, de nézzük Viktória levelét:

Kedves XY! (a levelet elküldtem a MÁV-START-nak ,minden létező email címre, a vezérigazgatótól az asszistensig, az  MTV-nek, a TV2-nek,  az RTL Klubnak, a Nemzeti Közlekedési Hivatalnak, a Közlekedési Minisztériumnak, plusz: Origo, Index, Haon, HVG, Magyar Nemzet, Nepszabadsag)
A segítségüket szeretném kérni egy olyan ügyben, amely szerintem az emberek nagy részét érinti és amelyben sajnos én tehetetlen vagyok.
 
Négy évet ingáztam Győr és Debrecen között, egy éve pedig „csak" Budapest és Debrecen között utazom két hetente hétvégén. Tekintve, hogy autóm sajnos nincsen, és közvetlen buszjárat sem indul Debrecenbe, (sem Győrből nem indult, sem Budapestről nem indul) kénytelen vagyok vonattal járni. Az elmúlt öt év során volt szerencsém igen jól megismerni a MÁV által nyújtott „szolgáltatásokat", igen sok idegtépő utazáson vagyok túl, de úgy érzem ezen a nyáron betelt a pohár, a tehetetlen düh felemészt.
 

Hosszasan tudnék mesélni arról, hogyan, milyen szemtelen módon zsákmányolja ki a MÁV az embereket, milyen felháborító dolgokat tapasztaltam, azonban most csupán két dolgot említenék, amelyre szeretném felhívni a figyelmet és amelyek megváltoztatásában talán az Önök által nyújtott nyilvánossággal tudnának segíteni. Fontosnak tartom megjegyezni, hogy kizárólag Intercity vonatokról beszélek, azokon utazom, abban a hiú reményben, hogy elvileg, az viszonylag kulturált kocsikon szállítja utasait.
 

1. tisztaság: egyszerűen felháborító és elfogadhatatlan, hogy az Intercity járatokon, legyen példa Budapest-Debrecen (2,5 óra), az egész vonat, minden kocsiját végig kell járni, hogy találjunk egy olyan illemhelyet, amelyben viszonylag(!!!) elfogadhatóak az állapotok és amelyet a szerencsétlen utas használni tud. (természetesen az ülőkére ha egyáltalán van, semmi esetben nem lehet ráülni hányinger és fertőzésveszély nélkül; szappan, papírtörlő, illetve WC papír szinte SOHA sincsen, víz is csak nagy ritkán)
 

2. légkondícinálás: szintén türhetetlen, hogy a kocsik nagy többségében egyáltalán nem működik a légkondicionálás. Ugyan mindenhol be vannak szerelve a klíma berendezések, de minek! Azt a tényt, hogy nyáron kánikulában a +34 fokban ülnek az emberek egy kocsiban (ha fülkés az még rosszabb) ahol nincs hűtés, csak az teszi még elviselhetetlenebbé, hogy a kocsik ablakai úgy vannak kialakítva, hogy ne lehesenn őket kinyitni. Tehát nem hogy egy kis huzat jönne be a menetszéllel, de még levegő sincs a kocsikban. Ez nem csak hogy kellemetlen de veszélyes is, bármikor bármelyik utas rosszul lehet, elájulhat. A minimális emberi körülmények sem adottak a vonatkocsikban.

 
A fent említett két probléma természtesen csak kicsiny töredékrésze annak, amit kifogásolhatnék (állandó késések illetve azok letagadása; a helyjegyet hiába kérjük egymás mellé, esetek nagy többségében nem úgy kapjuk, utastájékoztatás teljes hiánya, mind a vonatokon, mind a pályaudvarokon;...stb.).
 
Én mindent megértek, tényleg mindent. Megértem ha azt mondja a MÁV, hogy sajnos nincsen pénz takarítószemélyzetre (akár a vonatokon menetközben is!), nincsen pénz szappanra és toalettpapírra, sőt azt is megértem, ha van rá pénz de egyes utasok ellopják, megértem ha nincs pénz a vonatokon és a pályaudvarokon a hangosbemondó készülékek kicserélésre,ne hogy lehessen érteni éppen mennyit hazudnak mennyit késik a vonat, azt is megértem ha nincsen pénz a klímák karbantartására, azok megjavíttatására esetlegesen újak megvételére. Ez ma Magyarország, megértem. DE!
 
 
A javaslatom a következő:
 
Mondjuk ki! Mondjuk ki, hogy nincsen rá pénz! És miután ezt kimondtuk, akkor talán ne kérjünk a fent említett szolgáltatásokért, amiről már a vonat indulása előtt tudjuk, hogy nincs a vonaton, utasonként 390 Ft-ot! Ugyanis az 520 Ft-os helyjegy ára két részből áll:
 
- 130 Ft a hely ára (az, hogy van lefoglalt űlőhelyünk) illetve
- 390 Ft amely a komfort díj (többek között a légkondicionlás is ebben van benne)
 
Legyen akkor két féle járat: gyűjtsék össze a működő klímával rendelkező kocsikat és indítsanak naponta 2 klímás járatot, amikre a szolgáltatásnak megfelelően 520 Ft a helyjegy, a többiről pedig mondjuk ki, hogy nincs benne klíma, így ezekre a járatokra csak 130 Ft-os helyért fizetendő jegyet kelljen megvenni. De az non sense és etikátlan, hogy több száz utas fizet naponta olyan szolgáltatásért amiről tudja a MÁV és kedves vezetősége, hogy nem tudja biztosítani.
 
Erre válaszolná azt a tisztelt MÁV vezetőség, hogy ilyen esetekben kérjünk igazolást a kalauztól, hogy nem működött a klíma és a pályaudvaron visszakapjuk a 390 ft-os komfortdíjat. Ez a megoldás is több sebből vérzik: miután én két és fél órát utazom a 30 fok feletti, levegő nélküli vonaton és végre valahára megérkezem, eszem ágában sincs, a szintén nem légkondicionált pályaudvaron beállni egy sorba (ahol elvileg a vonat összes utasa állhatna) és további 30 percet sorbaállással tölteni. Miért nem? Azért, mert sajnálom rá az időt, azért utazom haza, hogy az időmet a családommal töltsem és ne a pályaudvaron. Illetve, ha én időre megyek, legyen az egy csatlakozó vonat indulása, busz indulás ha átszállok, esetleg állásinterjú, tárgyalás, bármilyen találkozó, koncert vagy színház, nem biztos, hogy van még plusz fél órám a sorban állásra.
 
Ha jól megfigyeljük, a mostani állapot csak és kizárólag a MÁV-nak kedvez. Hiszen elkéri utanként és utasonként az 520 Ft-ot, de cserébe nem ad semmit, ugyanakkor azt is tudják, hogy a fent említett okok miatt, csak kevesen állnak sorba visszakérni a komfortdíjat.
 
Tisztelettel megkérem Önöket, hogy amennyiben van rá módjuk, hívják fel erre a problémára annak reményében hogy talán változik valami.
 

A bejegyzés trackback címe:

https://mav.blog.hu/api/trackback/id/tr1664090

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

atomanti_35 2008.09.15. 12:03:16

Nekem az a véleményem a Magyar Államvasutak a Magyar Kormány tükörképe !!
Ugye milyen szar mind a kettő !! Hogy szembeköphetnék egymást, és egyiknek se lehetne egy szava sem !! Sóbányába mindegyikkel,és ha dolgoztak egy kicsit, megkérdezhetik mennyi van még hátra a lenti munkából !!!!!!! :-)

Manyizga (törölt) 2008.09.15. 12:09:40

Hogy?? Pluszmunkát akarsz adni vasutasoknak?! Az nem fog menni.

A már most meglévő feladataikat se látják el, mert nincs valódi kontroll felettük, bármit megtehetnek, felelősségrevonás nélkül.

Turmion Kätilöt 2008.09.15. 12:10:04

" ... - 130 Ft a hely ára (az, hogy van lefoglalt űlőhelyünk) illetve
- 390 Ft amely a komfort díj (többek között a légkondicionlás is ebben van benne) ... "

Ez azért durva, mert a 30-as vonalon (Balaton) az IC-ken olyan kocsik vannak, mint amilyen gyorsvonatokon is. AKKOR MOST MI VAN ???

fageza 2008.09.15. 12:11:18

Nem igaán értem mit várunk a Máv-tól. Múltkor volt egy aranyos kalauz szintén a Bp-Debrecen vonalon. Az egyik utas felvetette a légkondi ötletét, ami persze nem működött. Válasz: "Nem kötelező Ic-vel járni". Könyörgöm, ha fizetek egy szolgáltatásért, akkor szeretném meg is kapni azt. Azért választom azt a rohadt Ic-, mert kultúráltam a cigányokkal teli személynél, plusz 40 fokban nem akarok megsülni.

fageza 2008.09.15. 12:12:20

kultúráltabb, sorry

wagabound 2008.09.15. 12:22:16

"Tisztelettel megkérem Önöket, hogy amennyiben van rá módjuk, hívják fel erre a problémára annak reményében hogy talán változik valami."

Ez a baj. Hogy még mindig kérünk. A fenti sorok helyesen:

"Vagy megszüntetik a komfort-díjat, vagy naponta a levegőbe repül egy MÁV-vezető Audija."

Ennyi.

mildi 2008.09.15. 12:36:26

a 390,- nem csak a komfort díja, hanem azé is, hogy az ic elvileg gyorsabban juttat a célhoz, mint a mezei vonat (charter), szal a "gyorsaságot" is meg kell fizetni.
egyébként nem kell minden utasnak külön igazolást kiállítani (ezt nem is győzné a kaller), elméletben elég lenne, ha a kaller eseménykönyvezné pl a légkondi hiányát, ezután már táviratilag ki lehetne adni, hogy az adott napon közlekedő xy sz. ic utasainak a 390,- visszajár...és akkor a kedves utas nem csak azonnal kérhetné vissza a pótjegy árát, hanem egy későbbi időpontban is.
mongyuk lehetne, hogy minden ilyen visszatérítés él 15 napig, ha 15 napon belül nem kéred vissza, buktad.
ez szervezés(akarás) kérdése, nem pénzé.
próbáljátok javasolni a startnak. érdekelne a válaszuk, ismerve milyen segítőkészek tudnak lenni...:)

Daily Shark · http://dailyshark.blog.hu/ 2008.09.15. 12:43:28

Egy másik, kulturáltabb világban (Dél-Korea) ez úgy működik, hogy például késés esetén (ami rettentő ritka) az állomáson egyenruhás alkalmazottak várják a leszállókat és bónokat osztogatnak (mert ugye az a húsz percnyi késés ott elég ahhoz, hogy ezt megszervezzék), a bónnal EGY ÉVEN belül, BÁRMELYIK vasúti jegypénztárban megkapja a kompenzációt.
Aki pedig bankkártyával vette a jegyét, automatikusan utalják vissza rá.
Persze tudom, ez extrém példa, ilyen nálunk sose lehet.

dontals 2008.09.15. 12:48:49

Reménytelen.

A levélírónak mindenben igaza van, de ezek a problémák evidensek a MÁV-nál. Mindenki tud róla, kár szétküldözgetni a médiának, mert ez nem hírérték.

Volt már számtalan riport, akkor sem történt semmi.

A legszomorúbb az egészben, hogy a MÁV elviszi a költségvetés kiadási oldalának 2,5%-át, emellett beszedi a nem kevés pénzt a jegyekért és cserébe így szolgáltat.

Én (és sokan mások) ezért mndjuk, hogy erre így nincsen szükség, ezt a jelenlegi formájában meg kell szüntetni. Nem, nem vasútra nincsen szükség, hanem egy olyan pénznyelőre, mint a MÁV, amely képtelen ellátni a feladatát.

Ha ez a helyzet az IC-ken, akkor el lehet képzelni mi a helyzet a hagyományos vonalon. Mondjuk egy jó kis elővárosi vonalon. Én tapasztalom, sajnos.

Ja, és az IC-k többségén amúgy nincs légkondi ez egy nagy "átb@szás"! Csak légbefúvó van, ugyanis ezeket a "remek kocsikat" úgy alakították át 25-30 éves MÁV kocsikból. Ezek a légbefúvókák pedig max. néhány fokkal tudják hűteni a levegőt, 30 fok felett esélytelen bármilyen érezhető eredményt elérni vele.

Az IC pedig sem elvileg, sem gyakorlatilag nem juttat el gyorsabban a célhoz, ugyan olyan sebességgel megy és (közel) ugyan annyi helyen áll meg, mint egy sima gyors. Ilyen a Debrecenbe tartó IC is, de a Szegedi IC esetében pl. egybe is vannak kötve a gyors és IC kocsik...

amfiteatrum 2008.09.15. 12:52:21

Most voltam 1 hetet Belgiumban. Egy 10 utazásra jogosító jegy ára 71U, azaz kb. 17000Ft. Ezért bárhonnan bárhová lehet utazni az országon belül. A vonatok mindig azonos óra-preckor indulnak, egyes városoka akár óránként 4 alkalommal. A vonatok tiszták és pontosak. A kalauzok tudnak angolul (franciául és/vagy hollandul) és udvariasak. A pályaudvarokon mozgólépcső van. A tájékoztatás kiváló. Nincs kosz és szemét.
A vonatok viszon teli vannak, mert az emberek szívesen utaznak gyorsan és pontosan.

Ilyen egyszerű.

De ezt mi itthon nem érjük meg.

kaes 2008.09.15. 12:54:08

Tényleg. már csak az ülések maradnak...ami kimaradt T. Levélíró leveléből, hogy a világítás is hol működik, hol nem...szólok a kallernak, aki sajnálja, de kimerült az akkumulátor..szegény MÁVnak nincs pénze az elnyelt milliárdokból.
Más: írtam a MÁV figyelőnek egy levelet, mi történt családunkkal Aszódról Isaszeg felé a kerékpárszállító vagonban, ez nem fog megjelenni? Pedig nagyon súlyos eset volt.

Mackie 2008.09.15. 12:57:30

Javaslom a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatokról szóló új törvény igénybevételét a levélírónak.

Küldje meg a GVH-nak a levelét és kérjen eljárást a MÁV-val szemben, hogy fölözzék le az elcsalt pénzt. Másrészről ÁNTSZ-t érdemes értesíteni a mocsokról a WC-kben.

Balage76 2008.09.15. 12:58:20

Mikor jut már el végre oda a népkarat, hogy megakadályozza a saját adóforintjainak ennyire látványos pazarlását?!

Minden évben, mindenki meglepődik, hogy a vadonat új költségvetésből megint sokmindent kihúznak pénzhiány miatt, de a MÁV az marad, sőt egyre inkább lapátolják bele a pénzt.

Egyszerűen el kellene zavarni a retekbe az egész MÁV közép és felsővezetést és piaci módszerekkel versenyképessé tenni a céget. Ha nem megy akkor nincs szükség rá. Pont. Meg kellene már ezt érteni... persze amíg dől vissza a zsebpénz a döntéshozók markába, addig ne várjunk érdemi elmozdulást....

exseven 2008.09.15. 12:58:30

Dániában azokon a vonalokon, ahol új és régi vonatok is közlekednek, és a régi vonatot fogod ki, a kalauz ad egy kis bónt, amiért csokit, kávét kapsz a vasútállomáson ingyen, kompenzálásképp. Hozzátenném, hogy a régi vonatok is kifogástalanul tiszták és szépek, kényelmesek, max. kicsit hangosabbak.

attis- 2008.09.15. 13:10:07

Én randomszerüen utazom Bp-Debrecen útvonalon. A sok hiányosságot aláírva nem tapasztaltam volna h az IC ne ment volna a légkondi. vagy ennyire mázlim van vagy ennyire nem érzékelem h kint meleg van bent meg nem izzadok. A többi az stimmel.

szernyeteglejos (törölt) 2008.09.15. 13:11:11

Mi lett a vasutat ellenőrző testülettel?
Megszüntették baszki! Nem is olyan rég.
Ha jól tudom, akkor a jelenlegi közl. miniszter tette meg, ezt a nagyszerű lépést. Ez a csóka nemrég még a máv felső vezetésében dógozgatott... Szerintetek?

Pálinka-fan 2008.09.15. 13:25:15

Maximálisan egyetértek a cikkel, nagyon dicséretes, hogy valaki ilyen messzemenően összefoglalta a problémát. A legnagyobb gond azonban az, hogy bizony ennyiben marad a dolog, jelesül, hogy írogatunk ide, a MÁV-nak, fogyasztóvédelemnek, stb. és nem változik SEMMI! Véleményem szerint addig nem is fog, amíg a MÁV monopolhelyzetben marad a vasúti személyszállítás terén, tehát nincs olyan tényező, ami a szolgáltatás drasztikus javítására ösztönözné. Gondolhatunk most persze a privatizációra, vagy egy konkurens vasútra is, de ennél egyszerűbb dolog is mozdíthat az ügyön. Nézzük meg mi történik most, hogy az Orangeways Erdélybe is indít járatokat! Ugye ismerősek a hírek? No, itt a probléma gyökere. A vasútnak ugyanis a vonalak döntő többségében nincs alternatívája. Írta ezt a cikk szerzője, illetve Turmion is. Ha én a Balaton északi partjára akarok pénteken minél előbb lejutni, bizony a vonatot kell választanom, ha nem akarok órákat az M7-en ücsörögni a buszban, ahol vagy működik a klíma vagy nem vagy csak takarékon, ami semmire sem jó. Nem beszélve arról, hogy az ülőhely annak sem garantált, aki indulás előtt 30 perccel ott ácsorog a Népligetnél a 35 fokban. A vonaton pedig tényleg lutri a klíma, első osztályon különösen durva ennek hiánya.

Gondoljuk végig, vajon kifizetnénk-e az 520,- vagy 720,- vagy akár 920,- pótdíjat, ha olyan vonat közlekedne a Balatonra, amin tisztaság van (esetleg büfékocsi, vagy italautomata a hosszabb útra való tekintettel), rövidebb a menetidő, és olyan légkondícionálás van, hogy a nyugdíjasok felveszik magukra a kardigánt nehogy megfagyjanak? Naná! Igaz ez a hasonló szolgáltatásokat nyújtó buszokra is, ugyan itt nyáron bejönne az M7-faktor.

A lényeg tehát: verseny kell a vasúton is! A robbanó Audi azért egy kicsit radikális megoldás :)))

Néhány további szösszenet az előző kommentekre:

Vigyázó szemeink Párizsra vessük!: Eurostar: London - Párizs 3 óra

Magyarország: Budapest - Révfülöp 3 óra (IC-vel, hoppá!!)

(Állítólag már elég kevés London-Párizs repülőjárat van, mert nincs rá igény.)

Menetidő:

Budapest - Veszprém:

gyorsvonat: 1ó50p (+/- 10p)
IC: 1ó40p (+/- 10p)

Komfortdíj? 10 percért? WTF???

Üdv mindenkinek!

Bonaparte 2008.09.15. 13:43:01

"a 390,- nem csak a komfort díja, hanem azé is, hogy az ic elvileg gyorsabban juttat a célhoz, mint a mezei vonat (charter), szal a "gyorsaságot" is meg kell fizetni"

Egy IC vonat jellemzően 2-3 állomáson áll meg, ugyanezen a távon a személyvonat kb 20-szor. Költői kérdés: mikor fogyaszt többet a mozdony, ha egy 150 tonnás vonatot 3-szor kell felgyorsítania, vagy ha 20-szor?

Hurrá Torpedó · http://www.youtube.com/watch?v=br-D7UneS0E 2008.09.15. 13:43:18

Pálinka-fan hozzászólása rávilágított arra, hogy a kommentek háteréül szolgáló képecske túl kicsi...

nagyítani kéne, hátha sok ilyen emberke lesz méretes hozzászólással :)

Bonaparte 2008.09.15. 13:54:22

Pálinka-fan:

A MÁV-START (merthogy ő a személyszállító, nem a MÁV) elvileg nincs monopol-helyzetben. Az EU szabályokkal összhangban ma Magyarországon bármely vasúttársaság közlekedtethet személyszállító vonatokat, ha megfelel az összes magyar törvényi előírásnak, és ennek alapján megkapja a Nemzeti Közlekedési Hatóság engedélyét.
Hogy ez mennyire egyszerű? A MÁV-START is csak vért izzadva, és késve tudta megszerezni ezt az engedélyt annak idején.

petya.bacsi 2008.09.15. 13:56:54

Mínusz 1 utas. Otthagytam a MÁV-ot, az én idegeimmel innentől nem játszanak.

petya.bacsi 2008.09.15. 13:58:52

Index címlap: "250 milliárd forinttal kevesebb pénzhez jutnak jövőre a tárcák, a pénznyelő MÁV-ba viszont öntik az adóforintjainkat."

index.hu/gazdasag/magyar/budzs080915/

Jövőre tök jó lesz vonatozni. Még több pénzt kapnak, tehát jövőre már tiszta, pontos vonatokkal fogunk találkozni. Muhahahaha!

notC 2008.09.15. 14:00:17

Az index fórumán van "máv panaszkönyv", ott is lehet egész "jó" sztorikat olvasgatni, ráadásul ott akad pár emberke, aki szakérti a MÁV működését, lévén netfüggő kalauz, pályamunkás, mozdonyvezető...
Amikor egyszer hajdan szóvátettem, hogy a BCsaba-Budapest vonalon közlekedő IC-k normális késése 20-50 perc és hogy csütörtök délután már nem lehet "helybiztosítás nélküli pótjegyet" venni (a vonaton van hely, jegyet is lehet venni 900.-!!!), meg hogy a klíma digitális 1-0 üzemű (ha megy 12 fok van a fülkében, ha nem, akkor 38) és hogy indulásnál is le vannak zárva a klotyók, összvissz 1 db. félig telt nagyon-nagyon sürgős esetekre fenntartva. Szóval miután beírtam a "panaszkönybe", olyat kaptam a bennfetesektől, hogy csak pillogtam!
Mert én vagyok a hülye utas, aki csak zavarja szegény mávosok munkáját és lehet jobb lenne, ha nem is akarnék vonattal járni. Legalább nem lennének zsúfolt vonatok...
:)

Sir Nyű 2008.09.15. 14:02:54

Kedvenc gumicsontom: IC-potdijat kerni azert, mert gyorsabban megy a vonat, magyar szulemeny (ertsd: mocsok lehuzas), ne tessek gondolkodas nelkul elfogadni es szajkozni. Az IC megjeloles azt jelenti, hogy kevesebb helyen all meg a vonat - normalis orszagban nem kernek erte potdijat, potdij csak a helyfoglalasert van. Ha mas szolgaltatast kap az ember (ICE, TGV, Thalys stb.) mas a dijszabas is.
Bonaparte pedig kor- es nagyszeru szemszogbol vilagitja meg a kerdest.

Sir Nyű 2008.09.15. 14:04:17

Mai cikk a zindekszen:
index.hu/gazdasag/magyar/budzs080915/

Öntik a pénzt a lyukas zsákba

Ha közelebbről is szemügyre vesszük az egyes minisztériumi kereteket, több érdekességre bukkanhatunk. A sor elejére kívánkozik, hogy az általános nadrágszíjhúzásból a MÁV és annak állami leányai kimaradnak. Olyannyira, hogy a helyközi személyszállítási közszolgáltatásra és a pályahálózat működtetésére az idei dotációnál kétharmaddal nagyobb összeget, 135 helyett közel 230 milliárd forintot szánnak az adóforintjainkból (ennek döntő része a vasútnál landol, kisebb része a Volán-társaságoknál).

peetmaster · http://nemdohanyzom.blog.hu 2008.09.15. 14:05:45

pálinka-fan:

london-párizs vonattal 2ó 15p!
rekord 1:46 tesztvonattal :)
en.wikipedia.org/wiki/Channel_Tunnel_rail_link
www.highspeed1.co.uk/

na jó, ehhez amúgy se vagyunk szokva, de könyörgöm, 15 éve Pécs még 2:38 volt, most 3:05 :((

Attila31 2008.09.15. 14:29:01

Óriási csúsztatás az egész már megint!!
Valóban a régebbi tipusú 19 és 20-67-es sorozatú IC-kocsikban még nincs mindenütt teljes értékű klíma,viszont valamennyi fülkés kocsiban,amik IC-vonatban közlekednek IGEN!
Nyilván 38 fokban nem lesz képes benti 18 fokot csinálni semmiféle klímaberendezés,de azért elég jó hatékonysággal üzemelnek.
A takarításról.
Marhaság megint ami le van írva,ugyanis az utóbbi 1 évben igen sokat javult mind a tisztaság kérdése,mind a víz,szappan,kéztörlő ellátottság a vonatokon!!
Hetente kétszer utazom vonattal átszállással együtt kb 500 km-t.
Szinte valamennyi vonaton van a wc-ben víz,kéztörlő,wc-papír,sőt legtöbbször szappan is!Nem intercityn,hanem mezei gyorsvonaton!

JuveKrisz 2008.09.15. 14:32:53

Ráadásul most jelent meg a neten egy cikk, mely szerint a 2009. évi költségvetés terhére éves szinten 230 milliárd forintot kap a MÁV.
Csak úgy.
Fejlesztésre.

Attól hogy a vágányokat felújítáják, még nem lesz tiszta a budi.
Ugyan azok a hányingert keltő tahó parasztok fel fognak szállni a vonatra, és ugyan úgy össze fogják piszkolni a vagonokat.

Nekem is elegem van a MÁV-ból, de egyre jobban belátom, hogy arról hogy a WC fertőző, nem a MÁV tehet.
Mi utasok - tisztelet a kivételnek - koszoljuk össze.
Az már másik kérdés hogy milyen a takarítás. Ahhoz van köze a mávnak.
Csakhogy mi utasok - megint tisztelet a kivételnek - nemcsak bepiszkítjuk a vagonokat, hanem tönkre is tesszük úgy, hogy nemhogy takarítani, de javítani sem lehet.

Attól hogy a paraszt ellopja a papírt meg a szappant a WC-ből, nem a MÁV hibája.

Hogy azzal a kezével kelljen a seggét kitörölnie a kedves utasnak, amelyikkel ellopta a papírt.

Nem védeni akarom a MÁV-ot, de azért mi is tehetünk arról, ami a vagonokban "uralkodik"

Pl:
A boon cikkei között van egy írás, mely szerint egy roma asszonypajtás elkezdte szoptatni a gyermekét, és még ő vonta kérdőre a kaller, hogy kérte a jegyét, és meg akar büntetni egy szoptató anyukát.

Ha összefognának az rendes utasok, akkor közös erővel le kellene rugdosni a vonatról az ilyen embereket. Ha nincs jegye, kifizetni úgysem tudja a büntetést, behajtani lehetetlen, akkor mit keres a vonaton, a normális utasok és adófizetők pénzén.
Rúgnám le páros lábbal.

A MÁV amiről igazán tehet az a vonatkésések. Ezek visszavezethetőek a szakértelem nélküli pöffeszkedő szakvezetőkre, és a pályák állapotára.
Most kapnak pénzt a pályák javítására.
Csakhogy annak nagyrésze megint a vezetőkhöz fog kerülni, így minden marad a régiben.

Legalább mi fogjuk össze, és verjük jól pofán azokat, akik összepiszkítják a vagonokat, tiltott helyen más pofájába fújják a bagósüföt, stb, stb, stb....

JuveKrisz 2008.09.15. 14:37:49

Attila 31-nek

"Nyilván 38 fokban nem lesz képes benti 18 fokot csinálni semmiféle klímaberendezés,de azért elég jó hatékonysággal üzemelnek."

Dehogynem, csak idő kell hozzá.

Javaslom egyszer ülj fel a nyugatiban egy szentesi/hódmezői uzsgyira 40 fokos melegben.

Aztán majd Szolnok után megkérdezlek nem fázol-e? Rendszerint akkora 16 fokra hül le a levegő.
Általában akkor szokott megfázni a párom a vonaton.

A legnagyobb baj a klímákkal ott van, hogy vagy folyamatosan dolgoznak, és egy idő után megfagy a vonat, vagy hol kikapcsol, hol bekapcsol, de annyi holtideje van, hogy semmit nem érzel abból, hogy hűt.
Az ablakok ilyen vagonokban nem nyithatóak, mert akkor az első az lenne, hogy kinyitják, és esélye nem lenne a klímának hogy jól működjön.

Ha nem megy a klíma, akkor a kallernek kellene az összes ablakot kinyitnia. Csakhogy azok olyan kicsik, hogy szart se érnek.

Pálinka-fan 2008.09.15. 14:42:25

Bonaparte:

jól vázoltad a jogi hátteret, a MÁV-START elvileg nincs, ténylegesen azonban monopolhelyzetben van a személyszállítás terén, a győri vonalat kivéve ugyebár. Az áruszállításnál például van már egy-két konkurens cég is, ha jól tudom. Csak azt kívántam érzékeltetni, hogy "önmagától" az ég világon semmi sem fog változni, ahogy a Volánnal sem. Péntekenként változatlanul 1 busz lesz 200-300 utasra.

Azért némi pozitívum is van: internetes jegyvásárlás, ami még nem e-ticket, de jó úton halad afelé, csak ne kelljen arra is újabb 10 évet várni.

Bonaparte 2008.09.15. 15:10:31

Pálinka-fan:
Nem ellentmondani akartam, hiszen a monopol-helyzet tényszerűen fennáll.
Néhány, a köztudatban (még) nem ismert vasúttársaság évek óta próbál tenni ellene, de a helyzet nem könnyű. Pár éve bérelni akartak román mozdonyokat. Ahhoz, hogy a magyar vasúton egy mozdony közlekedhessen, hatósági vizsgán kell átesnie. Amikor a mozdonyok jöttek volna a hatósági szemlére, a MÁV nem engedte be őket a határon. Az indok: Nincs érvényes magyar hatósági vizsgájuk.
Azért megoldódott a helyzet, az egyik vasúttársaságunk, amelyik nem teljesen magyar, adott bérbe mozdonyokat.

Aszfaltbetyár (törölt) 2008.09.15. 16:05:11

komfortdíj, mi ba@zmeg? ez is csak Magyarországon kivitelezhető, hogy extra költségek nélkül, nyomtatás, ember által történő kiadás, stb nélkül, tehát OLCSÓBBAN készül el a jegy online vagy mobilos rendelés esetén, erre KOMFORTDÍJAT tesznek rá, hogy többe kerüljön. ide illik az autópályadíj is. nyilván jó ez így, hiszen ezenformán arra tereljük a jónépet, hogy továbbra is használjon több papírt, emberi erőforrást, időt, energiát, álljon sorba. a hülye franciák meg olcsóbban adják a tgv jegyet, ha interneten rendeled és automatában váltod ki. na meg ha előre veszed, akkor is. micsoda ráfizetés lehet nekik, sajnáljuk őket!

neeskens 2008.09.15. 16:49:53

A múltkor kiszámolták, hogy a rendszerváltás óta mennnyi veszteséget termelt a MÁV. Billiós nagyságrendű az összeg. Ehhez képest a közlekedés színvonala nem sokat javult, esetenként romlott.
Ehhez hozzáveszem, hogy 100 km-en 1500 ft körül van a felnőttjegy, vagyis, ha egy közepes fogyasztású kocsival megyünk és összejön a három ember, akkor már jobban megéri.

Egyébként sokszor én már megsajnálom a kallereket, a vezetőik tehetetlenségének, korrupciójának összes következménye rajtuk csapódik le.

Gyakran vonatozom, az IC pótjeggyel kapcsolatban nekem eddig az a húzás tetszett a legjobban, amikor bejön a Keletibe késő este az IC, késée kb. 35 perc. Elvileg az utasok visszakérhetik a pótjegy árát. Ekkor azonban, amint a vonat megérjezik egy kivételével az összes jegypénztár bezár. Nyilván visszaválthatod a jegyet, ha éjszaka még egy fél órát van kedved álni a Keletiben.Ezen én már csak röhögtem...

Nagymoli 2008.09.15. 19:38:28

"mikor fogyaszt többet a mozdony, ha egy 150 tonnás vonatot 3-szor kell felgyorsítania, vagy ha 20-szor?"
Jogos kérdés... Taurus, és társai a fékezéskor képesek áramot visszatáplálni a hálózatra egész jó hatásfokkal.... Ezért kellenek új gépek...

kacsuci 2008.09.16. 12:56:34

Attila31: egészen nyilvánvaló, hogy te még életedben nem utaztál például a Budapest-Debrecen vonalon. Nem tudom te merre utazgatsz 500 km-t azon a szuper vonaton, de ha úgy is olyan klassz,akkor csak úgy kedvtelésből majd próbáld már ki ezt a vonalat. Elhiheteted hogy nem jó kedvemből írtam a levelet (mert hogy én vagyok a szerző) és nem is azért mert annyira unatkozom... Próbáld meg elhinni, hogy lehet hogy valós a probléma amiről írok. (ezt mi sem bizonyítja jobban, mint hogy te vagy az első hozzászóló aki nem ért egyet )

getter 2008.09.16. 16:54:25

Akkor én leszek a 2. aki nem ért egyet.én a 80-as vonalon /Bp.-Miskolc/ utazok már jó sok éve és olyan sok panaszom nem volt az ic-kre és a gyorsvonatokra /azért nem mindig megfelelő/sem.A klíma szinte mindig működik,
tiszták, nem késnek s a wc is használható állapotú.És előző hozzászólók panszolták, hogy nem ér oda gyorsabba...itt 40 perccel hamarabb ott van Miskolcon, ami Szerencsen még több..sajnos péntekenként nem lehet rá helyjegyet kapni, kevés a kocsi rajta.

Iron1 2008.09.18. 11:14:02

Alapszabály a MÁVnál, hogy IC pótjegy árából semmit sem fizetünk vissza, mindig találunk valami okot, hogy miért nem. A kedvencem az volt, hogy egy órán felüli késésnél azzal az indokkal nem adták vissza a jegy árát, hogy már akkor is tudatában voltam a késésnek, mikor felszálltam. Arról persze nem szóltak semmit, hogy akkor fél óra volt még "csak" a késés.

A kedvenc sztorim az, hogy egyszer nem működött a légkondi az IC-n, s a kalauz háromszor telefonált a központba, mert azok folyamatosan nem akartak fizetni, de ő volt olyan rendes, hogy a saját szabadidejéből áldozva (már a vonat állomásra érkezése után!) folyamatosan piszkálta a központot, hogy fizessenek, mert jogos, és a pénzre váró utasokat is folyamatosan tájékoztatta. A kedves MÁV miatt fél órán felül vártam a visszafizetésre, de elhatároztam, hogy akkor is bevasalom.

Az IC-k bevezetésekor ilyenkor még erre a célra külön ablakot nyitottak, s szó nélkül adták vissza a pénzt. Kb. 1 év alatt viszont teljesen megszűnt ez a gyakorlat...

ressm 2009.04.11. 19:34:07

néhány tapasztalat jó is rossz is, a jók: FLIRT, DESIROBAN a légkondi nagyon hatásos feltéve ha megy, volt szerencsém nyáron! Nyugatiból utazni Desiron légkondi nélkül, ha valaki rosszabb egészségű ott maradhat, akkor vajon mit mondana a START, pl hogy ne utazzon vonaton, a kalauz azt mondja, "az az előírás, hogy légkondi nélkül is el kell küldeni a vonatot", persze akkor is elkéri e jegyet viszgálatra, egyszer Székesfehérvárról utaztam fél motoros Desiroval az utánfutó felén katlan volt, már így is indultunk! reklamálni kinek hol? A legszebb eset szintén Székesfehérvár 50 fokos meleg Tihany IC Bpről Fehérvárig az ismert hatékonysággal, úgy ahogy kibirható, itt gépcsere van,forgalmászok vélhetőleg tudták, hogy csak 1 óra múlva lesz a Csörgő a továbbiakhoz de a Szilit azonnal lekapcsolták, 1 órát álltunk légkondi nélkül, persze reklamálni mégis hol, kinek, minek?

Ákibard! 2009.04.13. 10:51:42

@ressm:
És vajon a 80-as években, vagy azelőtt, te jóóó isten ők hogyan bírták ki a 40 fokot légkondi nélkül??????
Túlságosan el vagyunk kényelmesedve. 5-6 éve nem is volt jármű amin légkondi lett volna...

petya.bacsi 2009.04.13. 12:04:58

@ressm: légkondi? :D
a piros csíkos vonaton, vagy a régi vonatokon a lehúzott ablak a légkondi. szerintem egyszer próbáld ki azt, hogy peronon utazol, sok álló utassal, mindenki izzad, büdös, a wc-ből jön a szag, és az ablakot nem lehet lehúzni, odakint 35 fok, bent vagy 40.

a máv vezérkart egyszer szívesen megnézném ilyen szituációban, mert megérdemelnék.

petya.bacsi 2009.04.13. 12:05:28

@petya.bacsi: hmmm... nem peron, hülyeséget írtam. tehát a kocsik előterében :)

rickyramirez 2009.04.13. 12:50:19

@Ákibard!:
Úgy, hogy akkor lehúzhatók voltak a személykocsik ablakai, az eredendően légkondicionálóval szerelt kocsik esetében pedig ilyenek nincsenek. Van rajtuk néhány lőrésszerű ablak, de az utas magától azokat sem tudja kinyitni, és még ha ki is nyitnák őket, azok csak arra jók, hogy az utasok meg ne fulladjanak!

ressm 2009.04.13. 16:14:04

@Ákibard!: annak idején az ablakok lehúzhatóak voltak félig, még annak idején 3/4-ig, igy a szellőzés, meg volt oldva, még annak idején napfény ellen lehúzható ponyva is volt!, MÁV felirattal. ez a mai napig hatásos szellőző módszer, csak ha légkondival szereljük fel a kocsit akkor ott katlan van ha nem működik, vagyis komolyan veszi a szolgáltató a működést avagy nem! ennyi a lényeg a tapasztalatok szerint van rá példa, hogy nem. Aki ezt "élvezi" az joggal dühöng és felháborítja mikor elkérik a jegyet kezelésre
süti beállítások módosítása