A következőkben DRuNKeN MaSTeR mávos élményeit olvashatjátok:
Új város, új élet, új munka. És mindezzel együtt egy új utazási mód is. Eddig Veszprémből és Dunaújvárosból is busszal jártam haza, a vonatot és a gyönyörűséges MÁV szolgáltatásait csak ritkán vettem igénybe. Most hogy Budapesten vagyok mondhatni, hogy rá vagyok kényszerülve, hogy vonattal utazzak haza, ugyanis sokkal gyorsabb mint a busz és nem Paksról kell megoldanom a Györkönybe hazautat, hanem csak Nagydorogról. Oda meg szívesen (?) átjönnek értem az ősök.
Na mindegy, nem ez a lényeg, hanem az, hogy a MÁV-al utazok már 4 hete. És nem tetszik. Mert hiába kérek a déliben a pénztárostól NEM-dohányzó helyjegyet az IC-re, nem tud adni. Miért nem? Nem tudni. Pontosabban van egy tippem, de azt később. Tehát büdös dohányszagban kell utaznom egészen Sárbogárdig. Szerencsére (???), onnan IP-vel kell továbbmennem, azon pedig nincsen dohányzó részleg.
A “szerencsére” szó után azért raktam 3 kérdőjelet, mert egyben ez a 2. probléma. Ehhez egy kis előzmény: első héten még minden tök simán ment (leszámítva azt, hogy dohányosok közt ültem), volt helyem az IC-n is, az IP-n is. Örültem is, hogy milyen jól lehet hazajutni Budapestről. Ez a véleményem a rá következő héten gyorsan megváltozott. Szintén pénztár, kérem a jegyet. Megint nem tud adni nem-dohányzót. Mindegy, lenyeltem. A poén Sárbogárdon jött, ahol az 54-es jelzésű InterPici kocsira kellett volna felszállnom. Szép és jó, de nincs 54-es! A Sárbogárdi vonat a következő képpen épül fel: Elől az 51-es és 52-es IP vagonok, és ezekhez hozzákötve két darab régi, széteső piros zötyögős sz*r. Kérdezem a vonat mellett álldogáló jegyekezelő hölgyet, hogy: “Hát az 54-es meg hol van?”. Erre ő rámutat az egyik zötyögősre. Mosolyogtam egy erőltetettet és felszálltam. Na, itt jött a következő meglepi: az még oké, hogy nincsen benne légkondi, de hogy még függöny se legyen az már kicsit sok volt. Főleg úgy, hogy a délutáni lemenő nap végig sütötte az arcomat. És persze volt vagy 40 fok… (Mielőtt valaki megkérdezi, hogy miért nem úgy ültem, hogy ne süsse: azért mert nem volt volt máshol hely.)
Eltelt egy hét újra jövök Budapestről hazafele. Most is kérem a szokásos “dohányos” jegyemet. Már csak a vonaton vettem észre, hogy Sárbogárdról megint az 54-es kocsival kell mennem. De ekkor még optimista voltam, mondván, hogy a múltkori csak malőr volt, most lesz 54-es kocsi. Hát nem volt. Odamentem a jegyszedőhöz hogy elpanaszoljam a problémámat (ami nem csak engem érintett, hanem legalább 5 másik embert is mindkét alkalommal). Erre ő fogja a helyjegyem (ami 2 papíron volt: egy az IC-re, egy az IP-re) és mutatja nekem, hogy én nem is fizettem ám az IP-re helyet, mert ki van csillagozva az ár. Erre hirtelen nem tudtam mit mondani, mert ha kinyitottam volna a számat nem biztos hogy nyomdafestéket tűrő szavak hagyják el. Kérdem én: első héten miért ment minden olyan “jól”??? Akkor is ugyanúgy 520 jómagyar forintot fizettem a helyjegyért mint a rá következő két hétben és mégis volt helyem az IP-n. Ugyanis legelső alkalommal az 51-esbe kaptam helyet…
Egyenlőre ennyit a Budapest-Nagydorog útvonalról. A következő bejegyzésben a visszairányt mesélem, mert ott is van szép sztori.
