MÁV utaspanaszok, késések, információk.

Új MÁV blog

Klíma manuál

2008. július 22. - georgejr

Azt soha nem fogom megérteni, hogyan lehet utasok szállítására alkamasnak nyilvánítani olyan vagonokat, ahol nem lehet le vagy felhúzni az ablakot. Kell egy-két hőgutában elhunyt utas ehhez? Akkor majd keresnek valami sínkopácsoló rangban lévő "felelőst" rákenik a balhét és megy majd minden tovább a régiben?

 

Szervusz!

Szeretném megosztani Veled egy történetem, ami most június 29-én , vasárnap a 13.41-es nemzetközi "gyors" vonaton történt, melyet én Békéscsabától Budapestig használtam.

Ezt a korábbi vonatot választottam, gondoltam nem utaznak fel ennyien vasárnap dél körül, már csak a nagy melegre való tekintettel sem.
Tévedtem. Ugyan volt már ennél nagyobb tömeg is, de azért a kezdetektől késésben lévő vonatra a leghátsó kocsiban szálltam fel, biztos ami biztos.
Miután már az utolsó vagon fedélzetén lépkedtem nagyjából az elsők között, üres kabin után keresve, mindenhova benéztem.

Egy leányzó elkezdte feszegetni a kabin ablakát, ugyanis kb. 35 fok lehetett a kocsiban, és egy ablak sem volt nyitva.
A lány nem boldogult, tudom, hogy szemétség de magamban mosolyogtam egyet, és a következő kabint választottam.
Elfoglaltuk a helyünket, a kabinunk megtelt.
5-en utaztunk együtt, és hamar kiderült, hogy a mi ablakunkat sem lehet lehúzni.
A folyosóról beszűrődő zajokból itélve másoknak sem sikerült ez a művelet.
Gyakorlatilag ott állt az utolsó, és mint utólag kiderült, az utolsó előtti vagon, egyetlen egy lehúzható ablak nélkül.
Ezt azért 35 fokban, és tele emberrel...nem volt kellemes.
10perc után az idősebb nénik már nem nagyon tűrtőztették magukat, kiabálva kallert kerestek.
Addigra már rólam is folyt a viz, és semmi levegő nem volt.
A lényeg:
Megjelenik a kaller kb 20 perc után, addigra összehaverkodtam a szemben ülő sráccal és együtt szidtuk a MÁV-ot.
Megkérdeztem, hogy nem lehet-e valamit csinálni, és megkértem, hogy nyissa ki az ablakakot a mindenttudó kis kulcsával.
Ránézett az ablakra:"Hát ez kérem nyitva van, kezdjenek el próbálkozni, ha ki akarják nyitni".
Na most ok, hogy megveszem a jegyet, hogy minden tiszta szar, mocsok, hogy állandó a késés és nincs semmi minőség, de érted akkor már nyáron legalább ablak legyen könyörgöm!

Ezek után felbátorodtunk a szemben ülő sráccal, ketten teljes testsúlyunkkal rácsimpaszkodtunk az ablak fogantyújára, és az harmadik lendületre megadta magát. Ne tudd meg mien érzés volt...:)

Ezután ezt megneszelte a többi utas, kitódultak a folyosóra, ahhoz az egy szem ablakhoz.
Mi továbbmentünk, és megpróbáltunk még pár ablakot, nem mindegyik sikerült még igy sem.
A végén már mindenki kint volt, és a "technikánk" után érdeklődtek;)Lassan ünnepelt sztárok lettünk.
A végén beszállt egy idősebb úr is, és az ő segtségével ( kb 100 kiló) még egy ablakot sikerült kinyitnunk.

Summa summarum minden ablakot végigfeszegettünk a kocsiban, ez nem tudom mennyit jelent, de 5, azaz ÖT nyitott ablakkal jutottunk el Budapestig, 1órás késést is összeszedve.

Ehhez nem tudok semmit sem hozzáfűzni.
A MÁV egyszerűen a legalja, már csak abban reménykedem, hogy annyira szétlopják az egészet, hogy végre becsődöl.

Minden jót!

póver

A bejegyzés trackback címe:

https://mav.blog.hu/api/trackback/id/tr15579554

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

lurkó 2008.07.22. 14:44:07

A vacak "német"kocsikban meg rendszeresen a kezemben marad a fogantyú ha erősebben próbálkozok.Mert az okosok müanyagból készitették! Ha mind hazahoztam volna már szép kis gyüjtemény lenne! :-) Régebbi kocsiknál meg általában festés után a fris festékbe nyomják az ablakot (agyasok) száradás után pedig mint a ragasztó úgy megfogja. Késsel már sokon tudtam segiteni. Körbe vág és kis eröfeszités!

20-05 666 2008.07.22. 14:46:17

Akkor leírom a magamét: Győr-Bp K., 2008.07.06. IC913, 55-ös kocsi. KEzdjük ott, hogy a kocsi 20-70 sorozatú, ami azt jelenti, hogy no légkondi. Parasztvakítás. A sorozatban a 4. szám 0 akkor no légkondi az biztos. Szóval. Győrbe felszállás, ablakokat a nép elkezdte lehúzni, a kocsi belsejében uralkodó ca. 28-30 fok miatt. Komárom környékén megjön a kaller, rögtön elkezdte, hogy húzzuk fel az ablakokat, ő kikapcsolja a "légkondicionálást" (ezt mondta) és hogy akkor nézzük meg, hogy milyen meleg lesz. Szóvátettem neki, hogy a 20-70-es kocsikban soha a jó életbe nem lesz légkondi, mire kihívott az előtérbe, és elbeszélgettünk szakmaian. Kiderült, hogy ún. "légvisszahűtő" berendezés van, aminek gyanúm szerint egy selejt Lehel hűtőgép az alapja, na szóval kaller úr mondta, hogy sajnálja, nem tehet róla, eseménykönyvet ír róla. Aztán eltűnt, mi lassacskán megérkeztünk a Keletibe. Ott volt dolgom, pénzt váltottam, bnőre várás, minden, szóval érkezés után fél órával lementem a pénztárhoz, és mondom, hogy az IC913-as pótjegyem árát kérem vissza, mert nem volt meg a szolgáltatás, no légkondi. Bociszemek, értetlenség az üveg túloldalán, mondom a kaller kollega mondja, hogy eseménykönyvet ír róla. Ezt leokézta, elment rákérdezni, 5 perc múlva visszajön, hogy nyista. Itt lett a tököm tele, máv 2008, UIC előírásokra baszni?! IC járat UIC előírások: magas komfortfokozat (=légkondi, min. 70 km/h utazási (!!) sebesség)
EC járat: étkező, min. 90 km/h utazási seb., légkondi ugyanúgy. Ezen az alapon ki lehetne selejtezni az összes EC/IC járatot a mávnál, valamint kb. az IC kocsik felét, beleértve a DWA gyártmányú 20-70 Bpm fémjelzett ipari hulladékot, valamint a 20-67 Bp, 10-67 Ap című dunakeszis borzadályokat. inkább rakjatok régi, 20-07-es Bhv-t, az is jobb a lehúzható ablakokkal, meg az ülés is jobb, mint a DWA-k utasnyomorító célhardvere. csak ennyit akartam. Admin, ha gondolod, kiteheted külön postba, biztos lesznek kommentelők. Üdv.: JZ

tmelinda04 2008.07.22. 15:39:08

Én Szeged - Bp vonalon tapasztaltam, hogy ha az adott fülkében nem ül senki, miközben tele van a vonat, az már gyanús!
Fagytam már így jéggé, áztam szrrá, aztán kitapasztaltam ezt is.

vicsigabi · http://vicsigabi.blog.hu 2008.07.22. 16:32:50

hőguta? Akkor majd a mentők lesznek a hibásak! A csukott ablak meg biztonságos, nem lehet kiesni rajta.

Adani 2008.07.22. 16:34:42

Én egyszer Szolnok-Békéscsaba távon jártam így. Még hideg volt és láttam egy tök üres fülkét, beültem atánrájöttem miért üres. Nem lehetett felhúzni az ablakot. Nem baj, én kibírom kabát fel és huzatban Csabáig. De legalább volt helyem.

kacsa! 2008.07.22. 16:47:59

Ohh ha látnátok a technológiát, hogyan javítják a le/fel nem húzható ablakokat.. jobb esetben kap egy kis WD40-et, hogy egyik végállásból a másikba lehessen mozdítani kalapáccsal ill. csavarhúzóval :)

óðinn 2008.07.22. 16:51:00

Inkább segítettél volna a lánynak, megismerkedhettél volna vele stb. stb., de nem, te továbbmész magadban mosolyogva. Vajon sikeres ember lehetsz-e?

tomweaver 2008.07.22. 16:57:43

Sajnos nem fog történni semmi ezután sem, a MÁV monopol helyzetben van, aki nem teheti meg, hogy autóval járjon, annak nincs más választása, mint elviselni ezeket a körülményeket.

Gyulus 2008.07.22. 17:01:48

Én meg a hétvégén vonatoztam haza a családommal és biciklikkel a Balatomról. Stadler, vagy milyen, az a rakéta alakú piros vonat, segítőkész kalauz, bicikliszállítás, légkondi. A megállókat bemondja. Percre pontosan jött Zamárdiban, hogy pontosan érkezett-e a Délibe, azt nem tudom.
Igaz, hogy a wc ajtó többször beszorult, a kallernak állandó elfoglaltságot biztosítva, de ennyi belefér. :)

lurkó 2008.07.22. 17:06:16

Flört-nek hivják! És tényleg jó kis vonat. A kedvencem hogy sokan(főleg idösebbek) nem mernek fölszálni rá mert nem hiszik el hogy nem kell rá pótjegy. De szinte minden tekintetben ütik még az IC-ket is!

rexter 2008.07.22. 17:21:46

ja a Flörötket én is megkedveltem. néha kicsit túlnyomják a légkondit és rohadt hideg van. de a WC - még - egy külön élmény, nagyon fasza :D meg nagyon húz a vonat, rettenet gyorsan mehetne ha lehetne :)

basel 2008.07.22. 18:01:13

Elég light a sztori ahhoz képest, ami velem történt két hete vasárnap:) A három és fél órás út alatt végig fogalmazgattam a posztot magamban, de a végére annyira elegem lett mindenből, hogy nem küldtem el ide, hanem egyszerűen megfogadtam: többé nem utazom MÁV-val, vagy ha igen, nem fizetek érte.

Első blikkre nyilván etikátlannak tűnik ez a kijelentés, de hosszú szenvedés áll mögöttem, nem csak a mostani eset.
Íme a sztori:

Budapest-Bécs útvonalat tettem meg sokadszorra, rutinosan szálltam fel a vasárnap délutáni vonatra. Lepukkant, balkáni kocsik voltak, azt hiszem Szerbiából ment tovább Bécsbe.
Mikor felszáltam, tíz perccel az indulás előtt, azt hittem megfulladok. Hőségriadó volt aznap, mi meg a napon álltunk és nem volt bekapcsolva a légkondi, az ablakok meg nem lehúzhatóak... Eszméletlen, legalább ötven fokos hőség, száz százalékos páratartalom.
Gondoltam, kibírom valahogy indulásig, beültem egy sztoikus osztrák úr mellé, és megpróbáltam túlélni. Indulás előtt befészkelődött mellénk még egy Rajkára tartó család is, békésen tikácsoltunk egy rakáson.
Elindult a vonat, és - gondolom kitaláltátok már - légkondi továbbra sincs. Leheletnyi légbefúvás, nem hűt semmit, csak a fulladásos halált odázza el kissé. Ennyi jutott nekünk mindössze.

A három és fél órás utat nem tudom leírni. Az állapotokról annyit, hogy:
1) A kalauz érkezésekor már nem volt erőm veszekedni, szó nélkül elfogadtam a magyarázatát, miszerint sehol sem működik a légkondi, csak a termes kocsiban (de az teli, és ott is a kellemes lábszagállag cirkulált), és ő nem tud vele mit kezdeni, ilyen a vonat.
2) Amikor Komáromnál nem menetrend szerint megállt a vonat, nem bosszankodtunk a késés miatt. Még a Rajkára induló család sem, akiknek pedig veszélybe került ezáltal a csatlakozásuk Hegyeshalomnál... Nem. Kinyitottuk mindkét vonatajtót és hűtőzködtünk a huzatban. Tolongtunk:)
3) Végül a csattanó: Hegyeshalom után az osztrákok beindították a légkondit. Nem a vonat volt rossz, hanem a MÁVosok voltak hülyék (vagy spóroltak rajtunk?). Azonnal elájultam, és arra ébredtem Bécsben, hogy meg vagyok fázva:)

petya.bacsi 2008.07.22. 18:24:42

Klíma manuál: 120a vonal (Bp-Újszász-Szolnok), különböző időpontokban utaztam. Télen volt olyan kocsi - régebbi -, aminek az utastért záró ajtaján hiányzott az üveg, így mikor a kedves leszálló utas nyitva hagyta maga után az ajtót, süvített be a hideg, meg a hó, gyanús is volt, hogy az ajtónál nem ül senki.

Pár hete kánikulában fűtött a vonat, igazából nem értettem a miértjét.

hitomi 2008.07.22. 18:32:17

basel, pár évvel ezelőtt hasonló élményem volt (no légkondi, ablakok nem lehúzhatóak), csak nekem Budapest-Köln viszonylatban, és a 12 órás út alatt egyáltalán nem működött a légkondi...
(természetesen a magyar államvasutaké volt a vonat, nem a Deutsche Bahn-é, de ezt szerintem mindenki kitalálta)

Hellisfitar 2008.07.22. 19:08:42

Ó, petya.bacsi, a felújított (piros csíkos, tán BHV?) vagonokon előszeretettel nyomják fel a fűtést 25 fokban is. Senki nem tudja az okát. Vagyis az biztosan, aki felnyomja (a jegyvizsgáló?).

20-05 666 2008.07.22. 22:56:20

Mai, 7108 vezérének üzenem, hogy b+, nyáron nem kell fűteni, ha pötyörög az eső!!!

Kazimír 2008.07.23. 07:57:32

A MÁV által biztosított nyári instant szauna élményeket csak az rontja, hogy nem egy szál törülközőben végezhető és utána nem lehet lezuhanyozni hideggel..

Természetesen én is találkoztam már beragad ablakokkal. A kedvencem a ferdén visszakalapált, és a féloldalasan leszakadt. Esélytelen lehúzni, rángatással sem megy. Ha meleg van, észrevehető mennyiségű levegőt nem enged be, ha hideg van, akkor viszont fagypont körüli menetszél süvít az utasok feje felett. Valami fizikai csoda lehet..

krtek24 2008.07.24. 19:38:25

Bocs Hitomi, de nem tudom, miért hazudod azt, hogy természetesen a MÁV szerelvénye volt, mert a vonat valójában "természetesen" a DB kocsijaiból állt. Ennyit erről, meg a kamu postokról :)

georgejr · http://mav.blog.hu 2008.07.24. 20:17:34

krtek24 2008.07.24. 19:38:25
ez kamu post lenne?

Astoria & Stadionok mániás 2008.08.23. 15:53:33

Most off-olni fogok, de nem találtam alkalmas postot.
Az InterCity-ken miért a lábnál jön be a hideg levegő? Vagy csak nekem kellemetlen, hogy a lábam megfagy, míg felül megsülök? Azon kívül a klíma hatásfokát sem érzem elégnek. Bár életemben kétszer utaztam Ic-n, mindegyiken meleg volt, ablak mellett csak a második alkalommal, de mondom, ott is csak egy testrészemnek nem volt meleg, az pedig INKÁBB fázott.

Snake 2008.08.23. 18:50:18

Astoria & Stadionok mániás 2008.08.23. 15:53:33 : Azért nem érezted elégségesnek a klíma hatását, mert az un. 2. generációs IC kocsikban( 10-67 Ap 1. osztály; 20-67 Bp 2.osztály; 88-67 WRR étkező) csak légcserélő van, márpedig ezek a leggyakrabban előforduló IC kocsik. Nincs légkondi még az IC-kben rendszeresen előforduló 20-70 Bpm sorozatú DWA gyártmányú kocsikban és a két darab első generációs 88-67 WRRo sorozatú étkezőkocsiban sem.

Astoria & Stadionok mániás 2008.08.23. 21:02:15

Akkor is kegyetlen volt az a kb. 15 fokos huzat a lábunknál...
Egyébként hogy-hogy nincs klíma? Ez fura... Mert akkor a logika azt diktálná, hogy légkeringtető helyett nyitott ablak lenne... Egyébként f*****m sincs hanyadik generációson utaztam.

Snake 2008.08.24. 00:45:23

Valószínűleg második generációson utaztál, mert a harmadik generáció még nincs forgalomban, az elsőből meg már csak a két WRRo étkező jár IC ben, a többi gyorsvonati kocsi lett.

Ezeken kívül járnak még IC-ben a nemzetközis kocsik(GOSA,CAF,DWA,DWA-DVJ),de ezek közel sem olyan gyakran(Bár az 1-es vonalon már szinte csak DWA, de lehet hogy DWA-DVJ kocsik alkotják az IC-ket, na meg a GySEV kocsijai)
Valamint IC-znek még a 88-81-es Bautzeni WRm kocsik és a Samu(BVmot és szerelvénye)

Astoria & Stadionok mániás 2008.08.24. 17:12:06

Szóval, az összes IC utasnak azt hazudták, hogy van klíma, miközben nincs?
Az első generációsok milyen típusúak? Inkább írd le őket, mert név alapján nem tudnám...

Snake 2008.08.24. 18:36:43

Sima fülkés kocsik voltak, az első osztályon a szokásos 9 míg a másod osztályon a szokásos 10 fülkével, viszont a másodosztályon is 6, kárpítozott üléssel fülkénként. Jelenleg gyorsvonatokba sorozva járnak, ha jól tudom akkor a Székesfehérvár felé közlekedő szombathelyi gyorsok szerelvényeiben fordulnak elő gyakran.
süti beállítások módosítása