MÁV utaspanaszok, késések, információk.

Új MÁV blog

Egyébként ez tök logikus is

2008. július 20. - georgejr

Végre valaki felveti, hogy miért pont 24 óráig lehet visszaváltani az IC helyjegyeket, és miért csak a célállomáson. Még a tuskóban is visszaveszik a terméket 3 napon belül, ha az hibás... Az, hogy egy olyan vonaton, ahol csak a kagylót kell felemelni, hogy azt a csúnya gonosz utast tájékoztassák, miért nem lehet szólni, hogy srácok megint állunk vazze, az már nem is kérdés. Ezt így szokták...

 

Tisztelt Cég!

Tegnapi nap, tehát folyó év július 4-én Sopronba utaztam kedvesemmel a Volt fesztiválra. Az utazásra a Máv-Start szolgáltatását vettük igénybe. Sajnos…

A történet a következő. Megvettük szépen odaútra az Ikva IC-re szóló jegyeket valamint visszaútra a sima személy és gyorsvonatra szólóakat (amikor mi visszajöttünk még nem volt sajnos IC). Nos, a két és fél órás utazás majd’ 3 és félre sikeredett valamilyen probléma miatt. Hogy a gond mi lehetett mi utasok persze nem tudhattuk meg mert bár működött a hangosbemondó ezt nem találták lényeges információnak…

No, de lendüljünk is túl ezen a problémán, végül is előfordul az ilyesmi, Önöknél meg aztán különösen. Semmi gond, a kalauz hölgy el is mondta, hogy a köv. nap éjféléig visszaválthatóak a helyjegyek.

Egy volt a gond (leszámítva, hogy egyáltalán nem értem miért csak a helyjegy, ennél szerintem több járna de most tényleg nem erről szeretnék megemlékezni..): a hölgy azt a pici, már-már elhanyagolható információt felejtette el közölni, hogy ezt egyes egyedül Sopronban tudom megtenni…

Így én nyugodtan jöttem haza a mai nap és álltam be éppen ugyanoda a pénztárhoz a Kelenföldi pályaudvaron ahol egy nappal korábban megvásároltam a jegyeket. Ott mondta a hölgy, hogy mégis mit akarok én ezzel a jeggyel mert az igaz, hogy járna vissza pénz na de Sopronban. Felháborodásomra közölte még: „egyébként ez tök logikus is…” 

No, akkor. Szeretném ha elmagyaráznák, miért annyira logikus ez a szabály? (Már persze ha utasbarát cégről gondolkozunk nem olyanról ahol az utas egy szükséges rossz. Mert ilyen szemüveggel találok benne logikát én is: a célállomáson amit jó eséllyel ráadásul kevésbé is ismernek az emberek jóval kevesebben döntenek úgy, hogy végigállják az időnként igen hosszú sorokat, főként, hogy ugye az Önök áldásos szolgáltatása révén már így is jelentős késésben vannak.) Ugyanis: ott szándékoztam visszaváltani ahol vásároltam. Akárhol akármit is veszek ott tudom a reklamációt intézni ahol vásároltam az adott terméket. Aztán…ha az logikus, hogy én akár Sátoraljaújhelyen is megvásárolhatom mondjuk a Kaposvár-Pécs vonatjegyet (vagy bármelyik másikat) akkor miért nem logikus ennek a dolognak a fordítottja legalább olyan mértékben, hogy ott is visszaváltják ahol vásároltam? Főként, hogy nem elfelejtendő az, hogy eszembe se jutott volna a visszaváltás ha nem késik a vonat ilyen rendkívüli mértékben!

De kérem magyarázzák már el nekem miért csak a következő nap éjfélig van erre lehetőség? Megint megjegyzem: attól a reális eshetőségtől, hogy a cél az, minél kevesebben váltsák vissza a helyjegyeket most tekintsük el. Én hiszem azt, hogy van ennek is valami „logikus” magyarázata csak nekem nem sikerül rájönnöm. Hiszen ha akármilyen terméket veszek arra is van 72 óra hogy visszacseréltessem. Hibajelzésre 8 nap. Ez a bő egy nap mégis hogyan jött ki, tényleg érdekel.

Várom mihamarabbi válaszukat. 

Tisztelettel: 

 

Sz. Gábor

 u.i. levelem az index.hu MÁV blogjának is mellékelem.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://mav.blog.hu/api/trackback/id/tr2576374

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Greg36 2008.07.20. 11:28:34

Logikus, mert a MÁV mondta.
Az meg nem lehet, hogy egy nagyvállalat a XXI. században ne logikusan működjön, nem?
Tehát ha a MÁV azt mondja, hogy holnaptól a Nap kering a Föld körül, mert az logikusabb, akkor úgy lesz.
A 72 óra meg a 8 nap úgy jön ki, hogy azon MÁVos tisztviselő, aki a 24 órás szabályt kitalálta, az 8 munkanap alatt maximum 24 órában végez érdemi munkát, tehát ő 8 nap alatt egy napot dolgozik, akkor egy nap a visszaváltás. Pont.

mizrolist 2008.07.20. 12:33:02

Szerintem itt valami megváltozott; én Pesten is váltottam vissza Szombathelyen vett helyjegyet és fordítva is... (vagy nagyon rosszul emlékszem)

mizrolist 2008.07.20. 12:36:36

Ja, hogy csak avégállomáson lehet visszaváltani a pénztáros hölgy szerint? Hmm. Ezt benéztem az előzőben... upsz.

Mondjuk még így sem egészen világos. Ezek szerint ha egy IC késik, azt csak a célállomáson tudják, sehol máshol? Ez komoly infrastruktúra...

VerHalal 2008.07.20. 13:56:54

Mármint gondolom az IC végállomásán, tehát ha át kell szállnod személyre, akkor duplán szívsz, mert ugye van az 1 órás késés, amiért visszaváltják, tehát valószínűleg csak a következő személlyel tudsz menni, de nem hinném, hogy sokan megkockáztatják, hogy - ismerve a gyors kezű pénztároshölgyeket, és az utasokat, akik képesek hatszor megkérdezni, hogy akkor a pesti gyors az tényleg Pestre megy-e - még sorban állnak fél-egy órát, azért, hogy azt a 5-600 Ft-ot (Régen mentem IC-vel, lehet, hogy nem annyi) visszakapják.

Mesteri Margarita 2008.07.20. 14:10:28

"a két és fél órás utazás majd’ 3 és félre sikeredett" ha csak majdnem akkor örülj, hogy egyáltalán szóbaálltak veled, ugyanis csak egy órán túli késés után lehet ilyesfajta igényed. Szóval ha 59 perc 59 mp-et késik csak, akkor még nem váltanak vissza semmit (vagy én is régen utaztam IC-vel)

Mesteri Margarita 2008.07.20. 14:12:34

Apropó késések: amikor még gimis voltam, a reggeli vonatok szinte mindig késtek 10-15 percet, és persze mindenki rohant igazolásért (vagy mert szigorúan vették a suliban a késést, vagy mert bár beértek volna, de így legalább elmehettek sörözni az első óra helyett :)). Aztán bevezették, hogy csak 20 percen túli késésről adnak igazolást.
Így történt meg egyszer, hogy Kelenföldről elindult a vonat, de az Alagút előtt megállt (a miértről persze infó semmi), majdnem fél óra múlva kaptunk a másik végére egy mozdonyt, ami visszahúzta Kelenföldre. Mentünk is igazolásért (nem a sörözős banda voltun... akkor még :D), de közölték, hogy ők nem adnak, mert Kelenföldre pontosan érkezett, menjünk a Délibe. Mivel addigra már édesmindegy volt, mennyit késünk, elmentünk a Délibe, ahol meg azt mondták, azért nem adnak igazolást, mert még be sem ért az a vonat, hogy kerülünk mi ide.

Gyulimali 2008.07.20. 15:28:22

Áruljátok már el, hogy mi az az OK ami miatt vszza lehet kapni a helyjegy árát? Mert késés az nam az, ha elütnek valakit az sem az, ha rossz az idő, az sem az, ha kivetődik a sín az sem az. Mondjuk nekem eddig még csak 1x volt olyan, hogy 20p-t késett az IC-m, de akkor semkaptam vissza a jegy árát, mert "az nem MÁV hiba volt".

tothmari 2008.07.20. 15:31:32

Én úgy tudtam, hogy 15 perc késés után lehet az IC pótjegyet visszaváltani. És igen, csak a célállomáson. Én már kaptam így vissza a pénzt, és nem kekeckedtek, hogy kinek a hibája.

Hattory Hanzo 2008.07.20. 15:50:32

Szeretném a MÁV-logikus szókapcsolatot tovább mélyíteni: velem nemrég azt közölte a pénztáros, hogy a fel nem használt jegyet, 50 km-es távolságon belül, egyáltalán nem váltják vissza.

Diniz 2008.07.20. 16:00:30

Mesteri Margarita 2008.07.20. 14:10:28
Negyed óra után visszaadják a jegyjegy árát, az utána lévő kommentedben a story viszont rohadt jó :D

Ákibard! 2008.07.20. 23:11:41

Tessék kinyitni az Üzletszabályzatot...
Az IC vonat 15 percet meghaladó késése esetén adják vissza AZOKON AZ ÁLLOMÁSOKON/MEGÁLLÓHELYEKEN, AHOL AZ EMLÍTETT VONAT MENETREND SZERINT MEGÁLL!

Felültettek barátom... (Én is váltottam már vissza Zuglóban pótjegyet, másnap, pedig Nyugati a végállomás)

lurkó 2008.07.21. 01:01:54

Üdv! Sokaknak tudnám ajánlani hogy olvasgassák az üzletszabályzatot. Mert ha igaz amit irtok nagyon félre vagytok tájékoztatva. 50km-en alul stb...
Egyébként a szabályzat betekintésre átadható!(amolyan használati utasitás)
:-)

vasutassrác 2008.07.21. 06:01:55

A mav-start.hu-n is fennt van az üzletszabályzat, valamint minden állomáson kérésre átadják olvasásra.
(nem hivatalos, de úgy hallottam, hogy meg is lehet(ett) vásárolni kb. 6000Ft-ért)

Ákibard! 2008.07.21. 10:59:14

Amúgy nekem ilyen kétes esetekre van egy kiforrott technikám:
Ha valamiért nem akarja megcsinálni amit kértem, akkor:

Mutassa meg az Üzletszabályzatban azt a pontot, ami alapján nem teszi meg.

Általában beválik. Természetesen olyankor alkalmazom, amikor tudom, hogy igazam van.

Egyszer Rákosrendezőn akartam venni (ugyen gyűjtési célra) 90%-os menetjegyeket. Amiből ugye ha 5-öt veszel, az nagycsaládos kedvezmény. Nem akarta az istennek sem kiadni. Azt követelte, vigyem oda az 5 kölköt. Hivatkozott az ÜSZ-re de kérésre nem mutatta meg, hogy melyik pontjára... (Mivel nincs is benne ilyen, amit én mondtam, az viszont benne van.)
Végül kiadta, amikor már a Panaszkönyvet kértem... :D
süti beállítások módosítása