MÁV utaspanaszok, késések, információk.

Új MÁV blog

Rablás

2008. április 26. - georgejr
Zoltánt kirabolták a vonaton. Sajnos a felszálló utasok nem mindig utasok. Mellesleg teljesen joggal kérhetjük az utazó biztonsági őröket. Kivált az elővárosi vonalakon, ahol a megállók egymás után következnek. Biztos megtörtént hasonló dolog már külföldivel is. Nekem ég az arcom a MÁV helyett....



Tisztelt MÁV-blog!

Az alábbi levelet a MÁV ügyfélszolgálatához is elküldtem, s örülnék, ha publikálnák a blogon.

Jó napot kívánok!

X. Y. vagyok, és kedden (ápr. 22) délutántól estig vettem igénybe a maguk „szolgáltatását” a Szeged-Budapest vonalon. Este 9-kor a Ferihegyi megállóban felszállt pár „érdekes” ember, s lévén, hogy egyedül voltam a fülkében, kiraboltak. Ami azt illeti, megúsztam annyival, hogy elvették a mobiltelefonom, még a SIM kártyámat is visszakaptam. Nem nagy ügy. Illetve nem volna az, hogyha egy aluljáróban történik ez, vagy egy parkban, vagy bármely egyéb helyen. Csakhogy én ebben az időben éppen az Önökkel kötött szerződés (jegyvétel) szerint utaztam. Azaz, véleményem szerint Önöket, illetve a cégük dolgozóit terheli a felelősség.

Az eset tanulságaként, és attól függetlenül felvetődött bennem egy-két kérdés:

a; Ki felel a vonat belső biztonságáért? Amennyiben a kalauz, számomra érthetetlen, hogy - mivel kötelessége nézni, hogy kik (milyen emberek) szállnak fel a vonatra -, miért nem ellenőrizte az illetők jegyét, illetve, amennyiben félt, miért nem kért rendőri segítséget a jegyeik vizsgálatához?

b; Egy kalauz semmiképp sem elegendő egy vonat biztonságához. Mivel, minket, utasokat a főváros nagy pályaudvarain folyamatos ellenőrzés (kordon) mellett engednek utazni (amúgy, nagyon helyesen), elég felháborítónak tartom, hogy a cégük biztonságát hatalmas erőkkel biztosítják, míg az enyémet, mondjuk ki: le se szarják. Felfoghatatlan, hogy miért nincs legalább az este is közlekedő vonatokon biztonsági őr, s egyáltalában véve miért nincs megszervezve rendesen a szerelvény védelme?

Feltételezem, hogy tisztában vannak a hazai közállapotokkal, úgyhogy gondolom, azzal is, hogy az esetem nem egyedi. Ez esetben pedig két dolgot tudok feltételezni:

a; Nem érdekli önöket ez a probléma, mivel az, az Önök cégének működését ez nem zavarja.

b; Nincsenek meg a megfelelő anyagi forrásaik arra, hogy megfelelően működtessék a vonatokat, ez esetben viszont nem látom értelmét egyáltalán elindítani azokat.

Kérem, hogy az utazás közbeni kirablásom felelőseit a saját cégükön belül keressék meg (a tettes ellen a feljelentés természetesen megtörtént), illetve legalább az utazásom költségeit térítsék meg, mivel én ezt az esetet a kettőnk közt fennálló szerződés az Önök részéről történő megszegésének gondolom. Ugyanakkor kérem, hogy tegyenek az utazás biztonságossá tételéért, a mostani állapotok mellett sok utast fognak veszteni (többek közt engem), mivel a nem kötöttpályás közlekedésben ilyesmi nem szokott előfordulni.

Remélem, hamarosan érdemi választ kapok Önöktől!


Üdvözlettel: XY

A bejegyzés trackback címe:

https://mav.blog.hu/api/trackback/id/tr66442721

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

BKV figyelő.hu · http://bkvfigyelo.hu 2008.04.26. 09:54:12

Ezt a történetet egyébként már én is hallottam, csak nekem az unokatesómat rabolták ki Bp és Szhbatta között.

Lehet, hogy holnaptól este nem veszem elő a laptopom, főleg nem a fülkés kocsiba:)

koboldka 2008.04.26. 10:08:25

Engem a Déli-pu-n loptak meg. A kordonon belül. A felszállás közben pakolták ki a táskámat.Igaz azzal voltam elfoglalva, hgoy a piros vonatok óriás lépcsőit leküzdjem.

Bukowszky · http://bukowszky.blog.hu 2008.04.26. 10:15:03

basszus, igen, szerintem is (részben) felelős az a mocskos máv.

judge dredd (törölt) 2008.04.26. 10:17:16

Kérdés: ebben az esetben jogos-e az önvédelem. Nem szoktam "szerszámokkal" utazni sehova, de egyéb paramétereim miatt szerencsés helyzetben előfordulhat hogy igencsak meg tudom védeni magam. Miután a MÁV úgy tűnik kanyarból szarja le a utasbiztonságnak ezt a perspektíváját, így kénytelenek lesznek az utasok védekezni (vagy nem utazni)és ennek egyszer nagyon csúnya vége lesz mármint az alacsonyabb rendű életformát képviselő rabló urakat tekintve. És akkor a MÁV lesz azért is a felelő hogy butaságba sodorják a védekezőt. Egyébként hová tűntek a rendőrök a vonatokról. Egy időben voltak ott hivatalosan szolgálatot teljesítők is. A kérdés persze költői és álnaiv. Hányadik-e vagyok?

amondó (törölt) 2008.04.26. 10:19:31

Erre megoldás lenne a kulturált, zárt állomások építése beléptetőkapuval. Akkor kamerákkal elég jól követni lehetne, hogy ki száll fel és hol, egy ilyen bandát a harmadik próbálkozásnál már rendőrök várnának.

Meg az eső ellen is, meg a jegybevétel is biztosabban befolyna.

BKV figyelő.hu · http://bkvfigyelo.hu 2008.04.26. 10:22:58

Bukowszky · bukowszky.blog.hu 2008.04.26. 10:15:03 >>> Mindenért a MÁV a hibás, sosem az utas. Nem vetted még észre?:)

RosszQtya · http://indafoto.hu/rosszqtya 2008.04.26. 10:27:50

BKV figyelő · bkvfigyelo.blog.hu 2008.04.26. 09:54:12
volánbusszal ment volna, akkor _jóárasított_ jegyet vehetett volna és nem rabolják ki :)

gery · http://gery.blog.hu 2008.04.26. 10:31:31

azért marhára kíváncsi lennék, hogy mit szólna a kedves utas, ha 3x annyiba kerülne a jegy, mint most, csak mert minden vonatra folyamatos biztonsági szolgálatot vezetnének be. az nem olcsó dolog. megoldás: ne üljünk olyan fülkébe, ahol rajtunk kívül nincs senki. egységben az erő. meg blablabla

gery · http://gery.blog.hu 2008.04.26. 10:34:23

ja, és volánbusz: én meg annak voltam egyszer szemtanúja, hogy egy _helyi_ volán járatra felszállt néhány keménygyerek, és randomra elvett néhány embertől értékeket. füles volt rajtam, el nem tudtam képzelni, hogy most mi történik, igaz, engem valamiért nem bántottak. de ennyit a volánbuszról

2008.04.26. 10:37:56

a megoldás egy anális sokkoló, amit barátilag feldugsz a támadód rohadt seggébe, majd nyomsz egy ON-t. Kibírja majd röhögés nélkül.

Ted Striker 2008.04.26. 10:41:50


Ferihegyen néha tényleg kószál néhány külvárosi keménykedő, de a rosszabb hogy ezek általában a környékbeli erdőkbe járnak ki szipuzni.
Múltkor is felszállt egy olyan szétesett csávó aki ott az állomáson szippantott a belsőzsebben tartott csavarlazítóból...

judge dredd (törölt) 2008.04.26. 10:46:10

gery · gery.blog.hu 2008.04.26. 10:31:31 Te ezt komolyan gondoltad? Barátom te nem vagy kerek. Ezzel az erővel nyugodtan szüntessük meg a rendőrséget, mászkáljon mindenki csoportosan, oszt' vigyázzon egymásra. A szolgáltatást nyújtónak igenis szavatolnia kell a biztonságodat, vagy írják rá a jegyekre hogy a szolgáltatást saját felelősségére vegye igénybe, mert mifelénk szokás a kedves utast kirabolni. Öt éven keresztül volt szerencsém igénybe venni rendszeresen a Budapest-Záhony útvonal jó részét, na ott nem véletlenül volt két-három szolgálatos rendőr a vonatokon.

Petike82 2008.04.26. 11:09:55

eszem megáll. nem kezdek el cigányozni, de van egy tippem..;)

Budafoki 2008.04.26. 11:38:50

Nem értem, hogy merül fel az a levélíróban, hogy a vasútnak - mint fuvarozónak - kellene vállalnia a felelősséget olyan tárgy szállításáért, amit nem ő őriz, hanem az utas. Az utas nem adta át a vasútnak megőrzésre és továbbításra a holmiját, sőt, a vasút nem is tudja, tudhatja, hogy az utas mit tart magánál, a kézipoggyászában. Hogy tudna ilyen tárgyakért felelősséget vállalni? Nálad van a holmi, Te őrzöd. Ez a rablás tisztán rendőrségi ügy, lényegtelen, hogy kinek a területén történt. Ha az utcán történne, vagy betörnének hozzád, a települési önkormányzat lenne a felelős? A biztonsági őr alkalmazása más tészta.
Ezzel együtt sajnálom, hogy ilyen történt a levélíróval, de ő nem arra kötött szerződést a vasúttal, hogy a sajátmagánál tartott tárgyakat a vasútnak kellene őriznie, megvédenie. (Az az útipoggyász lenne, de sajnos belföldön annak fuvarozása szünetel egy ideje.)

krtek24 2008.04.26. 13:02:01

Azért az okfejtésed nem teljesen igaz, mert egy szállodának sem adod át megőrzésre a szobába bevitt értéktárgyaidat, a hotel sem tudja, mit viszel a szobába - ha elveszik, mégis fizetnek, mint a katonatiszt.

Persze a szálloda felelősségéről a Ptk. külön rendelkezik is, de nagyon nem vágnám ra elsőre, hogy a vasút nem felelős a bekövetkezett kárért. De most nincs erőm végigsakkozni a fejemben :

Budafoki 2008.04.26. 13:28:38

A szállodával arra (is) kötsz szerződést, hogy ha nem vagy a szobában, őrzi a holmijaidat. (De emlékeim szerint ott sem mindent, vannak meghatározott, nagyértékű tárgyak, amit széfbe kell helyezni, különben nem vállalják érte a felelősséget.) Gyakorlatilag az ő területükön hagyod a holmid, amikor nem vagy ott, és az őrzési feladatot átadod nekik.
Ez is egy jó kérdés: ha azt mondom a szállodásnak, hogy eltűnt a szobámból valamim (ami nem is volt nálam), miért köteles megtéríteni a kárt a szálloda? Hiszen azt mondok, amit akarok. Biztos, vállal felelősséget a szálloda a szobába bevitt tárgyaimért? Nem csak azért, amit leadok nekik/beteszek a széfbe? Erre egy idegenforgalmis válaszolhatna... :-)
A kézipoggyásznál - amit az utas magánál tart - a vasúttal arra nem kötünk szerződést, hogy vigyáz rá. A felelősség az utasé (a vasút viszont érthető okokból megtiltja bizonyos dolgok szállítását).

krtek24 2008.04.26. 19:07:48

Így van, vagyis a szálloda lényegében felel mindenért, nem kell bejelentenem, hogy mi van nálam. A mgszorítások jelentősége meg elhanyagolható, különös tekintettel arra, hogy a szobaszéfben elhelyezés kifejezetten megőrzésre átvételt jelent kp. esetében is.

Budafoki 2008.04.28. 09:41:29

Igen, vagyis a szállodával arra kötünk szerződést. De a vasútnál nem arra kötünk szerződést, hogy megvédi azokat a holmikat, amik nálunk vannak...

Adani 2008.04.28. 14:50:22

De ha a szálloda mindenért felel akkor hogyna lehet kivédeni azt ha vki pl. bekamuzza, h elloptak tőle pl. egy laptopot holott nem is volt neki? Avagy volt jól láthatóan bei s vitte majd kéz alatt eladta vkinek aztán meg benyögi, h ellopták.

Biztonsági őrök helyett meg pár költséghatékony módszer is mehet. Kihelyezni pár hátizsákot csalinak különböző helyekre bele felhúzott patkányfogó. A tolvaj ha belenyúl pár hétig tuti nem fog megint lopni.

Adani 2008.04.28. 14:53:41

Egyébként gyanús elemeknél bevált taktika, pl. este kihalt állomáson vagy utcán, h a papírpénzt elrejtem a zoknimba a mobiltelefont meg szintén zsebből ki és pl. egy rejtett zsebbe ( a dzsekimen van rajtett zseb meg azért egy bő rapper nadrágon is akad egy pár). Igaz szerencsére eddig élesben még nem kellett tesztelni a hatékonyságot, mert eddig mindegyik vaklárma volt, de nem valószínű, h egy C kategóriásbnak eszébe jutna pont zoknit átkutatni

Budafoki 2008.04.29. 09:02:38

A szálloda értéktárgyakért (pl. a laptopért) és készpénzért csak akkor vállal felelősséget, ha kifejezetten átadtad nekik.
Épp ezért korlátozható jogszabályban a kártérítési kötelezettsége (valószínűleg korlátozva is van), hogy csak olyan tárgyakért vállalja a felelősséget, amikről általában elvárható/elfogadható/indokolt, hogy minden vendég magával viszi utazáskor és a szobájaban tartja (pl. ruhák, tisztálkodóeszközök, bőröndök). Vagyis ezekért csak valamilyen ésszerű mértékű kártérítést fizet, de pl. 20 pár cipőért, 10 öltönyért, Hamupipőke ezüstcipellőjéért, a nagymama Ming-vázájáért, a családi aranykészletért, az Utolsó vacsora eretijéért, egy bőrönd kuvaiti dínárért és a laptopért nem fog fizetni. (Ezek pont azok a tárgyak, amikért érdemes feltörni egy szobát, és ezt elkerülendő kell széfbe helyezni őket.)
Minden bizonnyal meg van határozva jogszabályban a szobában tartható tárgyak köre.

Benyő 2008.04.29. 18:16:27

Túl szerény vagy: "legalább az utazásom költségeit térítsék meg"...

Valójában minden károd (vagyoni és nem vagyoni) legalább részbeni megtérítésére is lenne esélyed.
süti beállítások módosítása