Azé' az utasok se kutyák. Mindig mondom az éremnek két oldala van. Esőpárduc postjában is láthatjuk azt a tipikus utast, aki foggal körömmel ragaszkodik a helyéhez, még akkor is, amikor dúskálni lehet a szabad helyekben...
Kedves georgejr,
az alábbi, nagyon tanulságos történettel szeretnék kedveskedni a blognak. Kíváncsi vagyok, a többi vonatozó utastárs miként járna el ilyen helyzetben? ragaszkodjuk a helyünkhöz akkor is, ha töküres a vonat és várhatóan az is marad végig? Vagy lazítsunk egy kicsit?
Helyszín: IC vonat szinte teljesen üres kocsija. Időpont: szombat délután. Útitársamon és jómagamon kívül még két utas tartózkodik a hatalmas, tágas teremkocsiban. A közelünkben az egyik utastárs, egy fiatal nő szundikál békésen. Kb. félúton felszáll egy középkorú úr. Végighalad az üresen ásító széksorok között, majd tétován megáll az alvó hölgy előtt. Hangos torokköszörülés következik, a nő felriad, mire a férfi közli vele, hogy az ő jegye bizony oda szól...
A nő körülnéz a töküres kocsiban, majd megvizsgálja a saját jegyét. Való igaz, az ő helyjegye a szemközti ülésre szól.
Felsóhajt, inkább csak magának: 'nemigaz, hogy az üres vonaton egymással szembe adtak nekünk jegyet...', majd elnézést kér és elkezd cihelődni, hogy a férfinak átadja a hőn áhított helyet. 'Maradjon csak' - károgja a férfi, miközben kitartóan álldogál az ülés mellett, hiénaként várva, hogy lehuppanhasson az Őt Jogosan Megillető Ülésre, Melyet Botor Módon Bitoroltak Előle.
Megjegyzem, mi felszálláskor oda ültünk, ahova a helyjegyünk szólt. De ha történetesen már ült volna ott valaki, akkor szó nélkül ültünk volna máshova, hiszen teljesen üres volt a vonat! Ha csak pár szabad hely volna, akkor megérteném az ilyenfajta pattogást, mert akkor esélyes, hogy a következő állomásnál megtelik a vonat és akkor tényleg fontos a helyjegy számozása. De hogy egy üres kocsiban miért ragaszkodik valaki ilyen módon a helyéhez, számomra nem csak felfoghatatlan, de kicsit nagyon taszító is. Milyen ember lehet az ilyen?
Üdv
Esőpárduc
