Rozsda eszi csendben alattunk a sinpárt,
hangosan bemondták: haladás lesz mindjárt.
Nincs moccanás mégsem, tájsuhanás végképp,
poziciónk konstans, jelzi majd a térkép.
Nincsen menetszél sem, ajtó-ablak tárva,
a műbőr üléstámla rátapad a hátra.
Forgalmista krákog, köszörül a torkon:
"Szakadás és hiány lépett fel a dróton.
Fémtolvajok voltak, elvitték a rezet,
hárman egy biciklin oldottak kereket.
Várni kell még kicsit, úton van a dízel.
A menetidőt ezért megszorozzuk tizzel."
Mennek a hónapok, dér fedi a vágányt,
nem látni a mozdonyt, se másféle járgányt.
Indul pár vakmerő gyalog a világnak,
többiek maradnak, türelemmel várnak.
Forgalmista megint, szemöldöke ívelt:
"A cégvezetés tegnap eladta a dízelt.
Vissza lesz bérelve, a szerződést már írják.
Hogyha ennyit vártak, ezt már csak kibírják."
Veszteglünk hát tovább, kint üvölt egy sakál,
vonatunk nyomára majd egy régész talál.
Hozzánk tájolnak majd galambok és fecskék,
beborít a moha, lepereg a festék.
Vologya a MIRen hozzánk számol pályát,
pókháló lepi be az alvó kalauz száját.
Forgalmista újra: "Hát akkor mi mennénk!
Azt mondják, hogy itten szárnyvonalon lennénk.
Nem kell ide fűtő, bakter, se pénztáros.
Távozzon mindenki, a határidő záros!"
Rozsda eszi csendben alattunk a sinpárt,
ahogy én elnézem, havazás lesz mindjárt.
