MÁV utaspanaszok, késések, információk.

Új MÁV blog

Étkezőkocsis laptopos

2008. március 04. - georgejr
Tamás csak dolgozni szeretett volna, de a büfés bürokrácia megakadályozta. Kedves MÁV ideje lenne, ha végre a büféskocsit üzemeltető cégek körmére néznének, mert a kocsik büdösek, retkesek stb, stb, stb. Ja és egyik másik büfésnek szappannal ki kellene mosni a száját, mert káromkodik mint a kocsis....

Kedves Megintállunkvazze,
Az alábbi történet még tavaly esett meg, a MÁV-nak értelmetlennek tartottam írni ("Kedves utasunk, panaszát kivizsgáltuk, de le se szarjuk stb"), a blogot meg most fedeztem fel, gondoltam megírom. Debrecen-Budapest útvonalon utaztan IC-n, első osztály. Sürgős munkám volt, laptopot vittem magammal dolgozni.

Az IC-n szokott lenni konnektor, de gyakran nem működik, most is ez volt a helyzet, de a laptop akksija ki szokott bírni olyan 2 órát akkor is, ha gyötröm, fel vagyok készülve a MÁV-ra. Arra viszont nem voltam felkészülve, hogy a vonat megáll a semmi közepén, és ott vesztegel egy félórát, majd csigatempóban elkezd araszolni Budapest felé. Két és fél órája utaztunk, de alig hagytuk el Szolnokot, tudtam, hogy ennek nem lesz jó vége, laptop lemerül, elindultam konnektort keresni. Az IC tömve volt, a másodosztályon nem volt szabad konnektoros ülés.
Bementem a büfékocsiba, és elkezdtem próbálgatni konnektorokat, hátha valamelyik működik, és szerencsém volt, találtam is egyet amelyiknél az adapter jelezte, van áram. A szerencse eddig tartott, ugyanis azonnal odajött a büfés, hogy mit rendelek, mert addig nem is ülhetek le (!) amíg nem rendeltem és fizettem, ez az étkező rész.
Senki nem volt a büfékocsiban rajta és a vezető kalauzon (azt hiszem így hívják, akinek piros sapkája van) kívül, ez amúgy érthető, mert a berendezésen olyan koszréteg volt mint egy afrikai lepratelepen, én se ennék itt jószántamból. Elmagyaráztam, hogy az első osztályon nincs áram, nekem dolgoznom kellene, és megengedné-e hogy itt leüljek és dolgozzak, amíg nem foglalom el más elől a helyet. Nem, volt a válasz, rendeljek, és akkor is csak 45 percig maradhatok, ez a szabály. Mivel ott volt a vezető kalauz, neki is elmagyaráztam a helyzetet (amit az előbb végighallgatott, mikor a büfésnek magyaráztam, de nem szólt egy szót se), és megkértem, hogy megengedné-e, hogy itt dolgozzak. A válasz: a büfékocsit nem a MÁV, hanem egy külsős cég üzemelteti, neki ebbe nincs beleszólása. Ez nekem kicsit abszurdnak hangzott, mert akkor kinek van? Ekkor feladtam, mert megundorodtam az egész szituációtól, a büfés egy csaj volt, aki rikácsolt velem, nem tudok ilyenkor mit lépni, négy éve nem élek Magyarországon, és elszoktam attól hogy így viszonyuljon hozzám egy cég, akinek fizettem egy szolgáltatásért. Elmentem onnan (a másodosztályon találtam valakit egy konnektoros ülésnél, akivel helyet cseréltünk, odaadtam neki az 1. osztályra szóló jegyemet). Nem tudom, hogy a büfés talán ki akart csikarni egy ezrest a privilégiumért, hogy ott ülhessek, vagy csak egyszerűen tahó volt. Nem tudom, hogy a MÁV hogy nem képes felfogni, hogy azért adok ki majdnem 10 ezer forintot egy retúrjegyért, hogy nyugodtan dolgozhassak az utazás ideje alatt, és ha már a fennakadásról nem is tehet a vonat személyzete, egy mosollyal és némi engedékenységgel megoldhatták volna a dolgot, pénzbe nem került volna nekik.
Üdv, Tamás

A bejegyzés trackback címe:

https://mav.blog.hu/api/trackback/id/tr34364617

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nagymoli 2008.03.04. 09:22:05

Nem tudom mennyire szabályozott a konnektorok feszültsége. De régen diákkoromban egyik haverom elkezdett walkmant hallgatni az álló vonaton. Aztán a vonat elkezdett gyorsítani. A Walkman is. Aztán némi füst, és csend lett, a vonat győzött. :-D Elképzelem ezt a lapitopinál... Na persze lehet, azóta szép szabályos 50Hz, 230V van. (Igaz, laptoptápokat nem különösebben izgatja a hálózati freki, meg túlfeszültségeket is bírják)

Petike82 2008.03.04. 10:00:15

Szemét vasutasok, szemét vdszsz-esek.

Czigler Zsolt 2008.03.04. 10:01:52

észak-jemen jó hely
ott van elég katlevél

itt meg még az sincs

the real 2008.03.04. 10:14:13

Egyszer én is hasonlóan jártam. Az ülőhelyemre kiadtak másik jegyet is, így nekem már nem maradt. Miután ezt jeleztem a jegykezelőnek, gondoltam, beülök a büfékocsiba, de nem volt jó ötlet: a büfés rendelésemet firtató kérdésére neki is felvázoltam a helyzetet (nyilvánvalóvá tettem, hogy nem szándékozom fogyasztani semmit, csak le szeretnék ülni, ha már fizettem érte), mire hasonló volt a reakció (ez őket nem érdekli, semmi közük a MÁV-hoz - a sajnos már szokásos hangnemben). Elég érdekesen hangzik.

avc 2008.03.04. 10:17:55

valóban bosszantó lehetett, de nem lett volna egyszerűbb és időspórolóbb megoldás rendelni egy üdítőt/vizet/ropit, és leülni dolgozni?

Gyuri_ 2008.03.04. 10:29:32

A walkman es a laptop kozott az a kulonbseg, hogy a laptop kapcsolo uzemu tapegysege lenyeli a legtobb ingadozast (ha megnezed, pl. az osszes telefontolto is mukodik mar 100-240V-ig barmirol).

Desert 2008.03.04. 10:33:51

hát akkor 45 percenként egy fél literes ásványviz. Nekem ennyit megért volna a nyugalmam, meg, hogy dolgozhassak, de hát mindenki azzal idegesiti magát amivel akarja.

Comandante en Jefe · http://local.blog.hu/ 2008.03.04. 10:40:55

Hát ez így van, joga van kidobni.
Ezek az arcok csak azzal nem számolnak, hogy az ember nem 1x utazik vonaton, és esetleg máskor (is) venne még valamit a büfében...

ben2 2008.03.04. 10:47:38

Desert:
Megint a szokásos magyar hozzáállás: támogassuk a hatalmukkal visszaélőket és a tahókat. Nálunk, aki kűzd az igazáért, azt izgága kekeckedőnek titulálják és ahelyett, hogy mellé állnának azok, akik érdekében is fellép, kirekesztik és ellendrukkerkednek.
Más országokban ha ilyen történik, az ember leszáll a vonatról, bemegy a panaszirodába, feljelentést tesz és pár nappal később az illető rikácsoló alkalmazott már az utcán van.
Amíg viszont a MÁV és az összes tahó alkalmazottja a hozzád hasonlók passzivitását (vagy akár támogatását) tapasztalják, a helyzet csak rosszabb és rosszabb lesz. Ezt kellene már végre felismerni.

Adani 2008.03.04. 10:48:30

Megaztán 45 perc alatt lehet kap annyi ampert az akksi, h még kibírja. Egyébként a laptop tápján ha megnézed van egy kis dobozka, az pont a hálózati zavarokat szűri meg. Egyébként a konnektort szeretik nem működtetni. Egyszer az Uzsgyin kipróbáltam Szeged-Bcs között, nem működött. Nemtom ha külön szólsz a kallernak be tudja-e kapcsolni.

DobayAdam · http://www.dobayadam.hu 2008.03.04. 10:51:03

(Mondjuk az étkezőkocsiban a legolcsóbb ásványvíz is ezer forint körül mozog.)

Manyizga (törölt) 2008.03.04. 10:53:09

Olyan notebookot kell venni, amelyik tovább bírja. :) Nálam van pótakku is. :))

Praktikus lehet nyáron egy USB-s ventillátor, télen meg egy USB-s fűthető takaró! :)))

avc 2008.03.04. 10:57:08

ezer forintos ásványvíz, aha, persze, egyszer nézd meg az árakat :)

panaszt tenni lehet utólag is, addig viszont nyugiban egy kóla mellett eldolgozgatsz, nem?

poTomek 2008.03.04. 11:11:37

Az étkezőkocsiban olyan árak vannak, mintha valami előkelő étterembe lenne az ember.

Tavaly velem is megesett egy hasonló szituáció. Budapest-Szeged vonalon, vasárnapi napon a vonat tömve egyetemistékkal. Az IC kocsi előterében (ahol felszállunk) jutott egy kis állóhely. A kalauz pont ott kezdte a jegykezelést és közölte, hogy az állóhelyre is kell helyjegyet váltani... Ekkor mi is a mellettünk levő büfékocsiba vettük az irányt, ahol szintén vendéglátásba nem való emberek vártak minket. Én a legolcsóbb tétel mellett tettem le a voksomat, ami egy csomag ropi volt, ha jól emlékszem 250 ft-ért.

Konnektorok az IC-n: neonomad.hu/2008/02/05/rofidugo-a-vonaton/

Aston Kanál 2008.03.04. 11:31:55

Édes ecsém avc,
voltál te már ilyen étkezőkocsiban? De persze ha nem is ezer pénz egy fél liter ásványvíz, még 500-at sem adok érte, már megbocsáss. Azért, hogy aztán 45 perc után elhajtsanak. Piaci verseny mond valamit? Minőségbiztosítás, hm? Privatizálni a francba.

avc 2008.03.04. 11:42:16

mintha az előző kommentekből kiderült volna, hogy nem máv, azaz bőven privatizálva van

a sör - vizet még nem ittam a büfékocsiban - nagyjából egy bpi romkocsma árszínvonalán van, az messze nem előkelőétterem-szint

szamárfül/pável · http://pavelolvas.blog.hu/ 2008.03.04. 11:46:29

ezt az esetet majd Romcsis Ignác a követekező, ezredfordulós magyar történelem szöveggyűjteményébe, mint nagy magyar valóság, feltételnül vegye be! :D

szvsz 2008.03.04. 12:01:13

Több mint 5 éve nem ültem vonatra (Mo-n). Sikeres vagyok. Tuti.

Desert 2008.03.04. 12:11:20

ben2: nem érted a lényeget. Én nem azt mondtam, hogy nyugodjon bele. Tegyen panaszt (a máv-nál is, ne csak egy blogban) nyugodtan mikor leszáll. De nekem annál többet ér a nyugalmam meg az időm, mint hogy ilyen pitiáner dolgot vitázzak, meg mást embereket kéregessek, hogy adják át a helyüket. Agyjon egy vizet, aztán kussoljon.

De te nyugodtan agyvérzést is kaphatsz a dühtől egy ilyen helyzetben, ha attól jobban érzed magad, én máshogy oldom meg az ilyen helyzeteket.

rp_bubu 2008.03.04. 12:20:22

Ennyit arról, hogy majd a privatizáció mindent megolda a MÁV-nál... innentől mindenki linkelje be a privatizáció mellett ágáló hozzászólóknak ezt az írást!

grigorij (törölt) 2008.03.04. 12:24:13

Nem kell háborogni! Vonatjegyet vettél nem irodát béreltél! Örülj, hogy egyáltalán felszállhattál a szerelvényre! Ilyen ökörséget, hogy udvariasság, meg kényelem, meg szolgáltatás... Hol élsz Te???
Ez Magyarország!

wagabound 2008.03.04. 12:31:04

Nem akarom védeni sem a MÁV-ot, sem a büfékocsi(s)t, mert a legkevésbé sem érdemlik meg, de azért nézzük a dolog másik oldalát.

A vonat azért van, hogy elvigyen egyik helyről a másikra. A büfékocsi azért van, hogy az utas egyen-igyon. Egyik sem munkahely; egyiknek sem feladata a kedves utas munkavégzéséhez helyet és eszközt biztosítani. Ez nincs benne a jegy árában. Oké, lehettek volna udvariasak, megértőek, stb.stb., de ugyanez vonatkozik a posztolóra is. Ha annyira fontos munkája van, hogy még utazás közben sem tudja abbahagyni, akkor maga teremtse meg a feltételeket hozzá, és vegye tudomásul, hogy Magyarországon a közelekdési eszközökön ez még nem (ez sem...) tartozik a szolgáltatások közé.

johnny66 2008.03.04. 12:34:57

Hát, van még mit fejlődni.
Angliában wifi is van a vonaton, kb 10-ből 9 ember laptopozva utazik reggelente londonba, gyarkorlatilag már ott elkezdenek dolgozni. (Ja, és 200-al megy a vonat, 45 perc alatt beérek a belvárosba, ami kocsival 3,5 óra lenne, de ez mellékes..)
OK, tudom, hogy demagóg dolog ezzel jönni, de azért valószínűtlenül nagy a különbség. Ha mást nem is, a hozzáállást illene változtatni. Az még nem kerülne pénzbe.

avc 2008.03.04. 12:49:14

johnny66
a vonaton mindenkinek jut konnektor? :)

tt_tt 2008.03.04. 12:59:24

"a büfékocsit nem a MÁV, hanem egy külsős cég üzemelteti, neki ebbe nincs beleszólása." - ez azt jelenti, hogy ide a MÁV jegy nem is érvényes/nem szükséges? Hogy is van ez?

grigorij (törölt) 2008.03.04. 13:22:05

1990-ben a német IC-ken normál kártyás telefon volt, pár évvel később, a mobil elterjedése idején meg hangosbemondó figyelmeztetett, hogy alagút jön, és meg fog szakadni a kapcsolat...

andreasue (törölt) 2008.03.04. 13:24:19

Múltkor felhívott valaki Németországból. Épp az IC-n voltam, kért, hogy nézzek meg neki valamit az interneten. :))
Mondtam, hogy itt a sörnyitó a legnagyobb feature a vonaton.
Mi a francnak egyáltalán büfékocsi? Kong az ürességtől. Drága és szar. Egy automata elég lenne.
Dohányzó kocsira sincs szükség. Hárman unatkoznak a dohányzó kocsiban, telebüdösítik a vagont, az ülésbe, függönybe bele eszi magát a bűz. A nemdohányzóban eközben egymás tyúkszemére lépünk.
Vagy, ha dohányzó kocsi kell, akkor részeg kocsi miért nincs? Ha nekem az a szenvedélyem, hogy részegen összeokádjak mindent, a vonat közepére fossak és felszaggassam az üléseket.. Ráadásul ezzel nem is okozok tüdőrákot a többi utasnak.

Hargita Nándor · http://sliceandsmile.blog.hu 2008.03.04. 14:05:07

nyilván nem ülnék le a büféskocsiban ha ilyen undorító hangon beszél velem a büfés boszorkány.

az világos, hogy utazni azért nem lehet ott, hogy másnak is jusson hely, de ha üres volt akkor mit izmozott? sok sroid van bákker.

Balage85 2008.03.04. 23:39:04

Ha nem a mávé a büfékocsi, akkor ha oda szállok fel nem is kell jegy? :)

T3 2008.03.05. 06:41:49

Én küldtem be a történetet.

Dessert: ahol a konnektort találtam, az az "étkező" rész volt, ahol ételt kérhetsz tányéron. Volt valami étlap is, láttam rajta egy rántottát vagy valamit ami "olcsó" (minden horribilis áron van), de meg se fordult a fejemben hogy a nyugalmam érdekében 45 percenként rendeljek egyet. Egyszerűen megundorodtam a szituációtól, annyira lerítt a szerencsétlen csajról, hogy csak szemétkedik. Évente összesen egy hónapot töltök Mo-n, annyira váratlan és indokolatlan volt az egész rosszindulat (én udvariasan szóltam hozzá), hogy nem tudtam fapofával lereagálni és megtalálni a "helyes" cselekvést. Ha jobban belegondolok, ezt nem is bánom annyira. Ha valaki ügyesen idomul a bunkósághoz, az annak a jele, hogy bunkók veszik körül, az én életem hál' istennek másként alakult.

wagabund: a véleményed sajnos tükrözi, hogy mennyire elmaradott országban szocializálódtál. Normális helyen a vonat igenis munkahely, mert nem akarod az utazással töltött időt elveszteni. Egy kis holland helyiérdekűn is nyugodtan tudsz dolgozni, hát még ICn, fel sem merül hogy ne. Vagy az USA-ban egy regional vonaton is találsz konnektort, nemhogy egy Amtrak vonalon. Biztos véletlen egybeesés, de az említett két ország kissé előbbre tart, mint Magyarország.

A vonatnak nagy versenyelőnye az autóval szemben, hogy nyugodtan dolgozhatsz menet közben, ki kellene használni, alig kerül valami plusz ráfordításba.

Napsugrar 2008.03.05. 06:44:21

beszűkűlt látásmódra utal, ha valaki azt mondja, hogy aki vonattal utazik ne dolgozzon ott. Ez egy óriási hülyeség! Akkor a diákok ne vegyék elő vasárnap a vonaton a jegyzeteket, menedzserek a debreceni tárgyalásra ne utazzanak vonattal, stb. stb. Előzékenység. Vajon mi lett volna a reakció, ha nem a konektorok barmolásával ront be valaki a büfékocsiba, hanem egy kéréssel (velem is előfordult, és jégszíveket törtem na jéh?)
Felmentés mindez alól, hogy valaki nem Magyarországon él? És a szarságot még tudatosítja is az itt élőkben? Attól, hogy valaki külföldi még viselkedhet!! Kontra: a büfészemélyzetet is megválogathatná az utasellátó üzemeltetője...és Blabla, hogy addig nem ülhet le valaki, amíg nem rendel ...

vasabi 2008.03.06. 17:43:30

ki van irva meddig lehetel a büfé kocsiba!!!!!!!!mi a problémád??????????

sirdavegd · http://midnight-rider.blog.hu/ 2008.03.12. 16:43:22

Még nyáron elromlott a légkondi a Bp-Szeged "IC" jellegű vonaton (kivéve a dohányzót, mert ott ment). Nagyon egyszerű: irány az étkező kocsi, vettem egy tonikot, és leültem vele az ablakkal szemben, és cseppenként élveztem ki az ízét úgy másfél órán át. Mivel javában fogyasztottam, a kutyát se érdekelte, mennyi ideje vagyok ott.
Másfelől: eszem ágába se jutna bekapcsolni a laptopot huzamosabban vonaton, mert a winchesternek nem biztos, hogy jót tesz az ide-oda ugrálás és zötyögés. Bár tény, hogy az IC kocsik rugózása jobb. A kedvencem mindazonáltal az a srác volt, aki anno legalább 1 órán át verette-karistoltatta a merevlemezt a laptopjában, majd Szeged-Rókusra érvén szépen rátette a billentyűzetre a textilszmötyit, hogy nehogy összekarcolódjon a monitor (amúgy az Usgyin van egyáltalán valami lengéscsillapító??)

Adani 2008.03.12. 23:26:53

Van, de Békéscsaba-Szeged között, sztem már rég tönkrement, ott vannak olyan pályaállpaotok, h a beledet szétrázza. A Laptopok meg bírják, a laptopwinyók erre is fel vannak készítve, zötykölődő buszon meg kocsiban is gond nélkül mennek. Amúgy az Uzsgyikon is van 1 db ülésnél egy konnektor, de általában nem működik.

Zámbori Zita 2008.03.15. 23:45:48

Aranyos!!!!
Velem szerencsére nem történt ilyesmi, de nekem nagy a szám így tuti leordítottam volna a kedves rikácsoló hölgy fejét... Persze ez a helyzetet nem oldja meg! Valahogy fel kellene fognia a MÁV minden egyes részlegének ,hogy ha nem nyújt minősgi szolgáltatást, nos, akkor nagyon cikis lesza helyzet... Lassan megszűnik a monopol helyzete Mo-on Nem csak egészségpénztárAK lesznek néhány év múlva nyeregben, de lassan választhatunk, hogy milyen társasággal akarunk a vasúton utazni. Nagyon ciki lenne, ha a MÁV-al csak olyan emberek utaznának akiknek nincs pénze, mert nem tud minőségi szolgáltatást nyújtani! Azt hiszem senki nemm fog meglepődni mikor azt mondom, hogy 20 éve vége lassan a kommunizmusnak, és az állam is lassan levesz a kezét teljesen erről a cégről is ha így halad a dolog tovább. HALADNI KELL A KORRAL!!

LinkElek 2009.01.15. 19:38:45

Bocsi, most talátam ezt a szép történetet. Biztosan mindenkinek van egy kicsi igaza. De a kedves laptopos belegondolt abba a lehetőségbe, hogy a laptopjának a zsinórjába az étkezőkocsiban majd megbotlik egy másik utas és a kávéjét a nyakába, de leginkább a laptopjába önti? Ugyanez a pincérrel is előfordulhat, egy hirtelen fékezésnél a leves a laptopban köthet ki. Kitől kérne kártérítést? Na ezért nem lehet használni. De ezek a kocsik elhagyják az országot is, és külföldön sem lehet, így a harmonizáció miatt nálunk sem vállalja a felelősséget a vállalkozó. Ez van.

Ákibard! 2009.01.15. 23:12:00

@LinkElek:
Jaaa peeeeersze. De ha vett volna szerencsétlen egy 550 forintos kávét akkor már rögtön maradhatott volna 45 percet, le van írva... A zsinórt meg el lehet úgy tenni, hogy ne zavarjon senkit, nekem eddig sikerült :-)