Értékekre vigyázni emberek.
Szia georgejr!
Én egy 4 évvel ezelőtti esetet szeretnék veletek megosztani, tartok tőle, hogy az eset ma is megtörténhet:
"Bécsbe szándékoztam utazni, a vonat indulása előtt a déli pályaudvaron a nemzetközi jegypénztárnál vásároltam meg a jegyemet. A jegyvásárlás elég macerás volt, mert egyrészt hitelkártyával fizettem, ami miatt a vásárás közben át kellett mennem a másik ablakhoz, a hölgy egy kulcsot dugott ki az ablakon, hogy nyissam neki ki azt a fémdobozt, amiben a pin kód beütésére szolgáló billentyűzet van, aztán számlaírás, meg jegykiadás stb. oda vissza kellett rohangásznom a két ablak között. Eközben megjelent egy gyanús kinéztetű férfi, aki a nemzetközi jegypénztárnál akart a Budapest Déli-Kelenföldi p.u szakaszra hellyegyet vásárolni, a nő átküldte őt a belföldi pénztárba.
Miután megvettem a jegyet, felszálltam a vonatra majd nemsokkal később elkezdtem rendezkedni. Ekkor tűnt fel, hogy a vonatjegyem megvan, a pénztárcám nincs. (sőt az áfás számla sem volt meg, amit a jegyvásárláskor kaptam.)
Számomra nyilvánvalóvá vállt, hogy az a gyanús kinézetű fickó lopta el a pénztárcámat, amikor a hülye kérdésével odajött csesztetni a pénztárosnőt. (Eleve a déliből induló nemzetközi vonatok egyike sem áll meg a kelenföldi pályaudvaron, csak visszafele...) Az eset után felhívtam telefonon a jegypénztárat, és érdeklődtem, hogy van e biztonsági kamera? Illetve elmagyaráztam a hölgynek, hogy szerintem mi történt, persze csak értetlenkedéseket kaptam válaszul.
Végülis hagytam a fenébe az egészet, tudomásul vettem, hogy a jegypénzáraknál ilyen állapotokra lehet számítani. Úgylátszik nincs arra megoldás, hogy a pályaudvarokon a jegypénztárak környezetében céltalanul gyanusan ott tartózkodó embereket valamilyen módon kiszűrjék, távol tartsák a jegyvásárló emberektől. Én ugyanis nem hiszem, hogy a tolvaj, csak véletlenül járt arra, és kapott azon az alkalmon, hogy a rohangszászás, kulcsal való szerencsétlenkedés stb. közben letettem egy pillanatra a pénztárcámat. Sokkal valószínűbbnek tűnt, hogy a tolvajnak ez volt a módszere."
Üdv. Gábor