No comment.
Kedves M.Á.V. Harcostársam!
Előre bocsátom, vasutas családból származom az első gőzmozdonyig visszamenőleg, nővérem évekig az úttörővasút lelkes kispajtása volt, tehát elvileg szeretnem kéne a mávot (sajnos, csak így kisbetűvel tudom tisztelni).
Elővárosban lakom, konkrétan Istvántelken (XV. kerület, váci vonal, Nyugati-pu. után a második megálló). Az állomást régen, a rendszerváltásig Landler Jenő járműjavítónak hívták, és hát az állapotok azóta is olyanok, mint amikor a megállót valamikor az átkosban Landler Jenőre keresztelték el (nem tudom mikor volt, de én még akkor nem éltem, az biztos). WC befalazva, pénztáros néni szintén. Hangosbemondó rendkívüli helyzetekre akkor sincs használatban, ha van pénztár (egyszer harminc percig vártuk a vonatot,
kérdeztük nénit, hogy mi az oka a késedelemnek, mire a válasz: nem jött a vonat? észre sem vettem!).
A vonatot – amióta van BKSZ bérlet – egyre többen használják, tíz perc alatt a külső kerületből a belváros abszolválható.
A máv elektronikus levélcímére tavaly már igen sokszor intéztem panaszos
levelet Istvántelek állomás peronjának és a gyalogos felüljárók
világítása/sötétsége ügyében. Istvántelekre ugyanis nem jutott lámpafény!
Vak sötétben botorkálunk a rozoga falépcsőn, ami nem egy életbiztosítás, a
gyerekek elé kimegyünk, ha sötétedés után érkeznek (télen ez ½ 5),
zseblámpázunk, és hát nem mi vagyunk az egyetlen paranoiás szülőpáros.
Gonosz szándékú embertársainknak a lehetőség egy kis rablásra, erőszakra,
magamutogatásra (volt részem benne, de hála Istennek, nem vagyok szívbajos)
tálcán kínálva.
A gyalogos felüljárókon (kettő darab) legalább 8-8 darab kandeláber
található, egyik sem működik, izzót, szerintem amióta itt lakom millió éve
nem látott. A peronvilágítás igen szakaszos, és akkor finoman fogalmaztam.
Padok még vannak, de valamiért mindenki a támlájára ül, és nem az ülőkéjére
(talán azért mert olyan koszos).
Ezt az állapotot öntöttem tehát rendre panaszos levélbe, de mindig ugyanaz
az automata válaszlevél érkezett, és hát nem meglepő, semmiféle intézkedés
nem történt a baj orvoslására. Aztán egyszer nagyon ráértem, és nem kevés
utánjárás után sikerült kapcsolatba kerülnöm az úgynevezett panaszosztály
vagy micsoda illusztris képviselőjével, akinek a büntetése a mailek
elolvasása. Meglepetése, hogy maga egy utas hívja őt a közvetlen számán, és
nevén szólítja, igen nagyfokúnak volt mondható, a döbbenettől percekig
kereste a szavakat.
Elmondtam fentieket, mire ő kezdett viszont-panaszáradatba, hogy nem tudom
elképzelni, mi folyik ott mostanában, a máv folyamatosan alakul, külső
cégek jönnek mennek az ilyenfajta munkákra, és higgyem el, ő mindig
továbbította a panaszomat az „illetékeseknek”, és hát ne is csodálkozzak,
hogy nem történik semmi ebben a zűrzavarban. Nem csodálkoztam.
Megpróbáltam megérteni a gyakori rongálás problémáját, hogy nem is érdemes
javítani, de jeleztem, hogy erre egy levélben adtunk már javaslatot
utastársaimmal együtt (magas oszlopra szerelt fényvető reflektor, ahogyan
pl. Rákosrendező állomáson néhány rakodó vágánynál ez megoldott). Sőt,
kínomban felajánlottam, hogy legalább a kandelábert javítsák meg, a körtét
menet közben mi magunk betekerjük, hogy legalább az utánunk jövőknek legyen
világosság. Nem jött be. Megemlítettem a honlapjukon található és az
elővárosi vonatozásra vonatkozó elszánt törekvéseiket és ígéret hegyeket,
de kiderült, azok nem a megállóhelyi körülményekre vonatkoznak, hanem a
vonatok menetrendjének kialakítására stb.
A harcot feladtam, de nem végleg. A blog látszik az utolsó lehetőségnek,
hogy egy kis fényt vigyünk a sötét rákospalotai éjszakába.
Üdv
az állomásfőnök unokája
