MÁV utaspanaszok, késések, információk.

Új MÁV blog

Nem hagyom magam megbüntetni

2015. augusztus 14. - Vittore.

jegyek_1.jpg

Kedves MÁV blog!

Ma reggel felháborító viselkedéssel állt hozzám, a kedves MÁV. Gyáli megállóban szálltam fel, pont addigra értem a Desirohoz, mire beállt az állomásra. Mint ennél az állomásnál lenni szokott, az élő jegykiadás ellenére MINDIG a kalauz szívesen kiszolgált jeggyel, melyet Kőbánya-Kispestig váltottam meg.

Kis idő elteltével érkezett hozzám egy jegyvizsgáló nőszemély, aki jegyemet elkérve megkérdezte, hogy Gyál állomástól utazok-e, mire igennel válaszoltam. Kijelentette, hogy ott van jegykiadás és vad telefonálásokba kezdett. Megkérdeztem, hogy ugye nem a fülem hallatára szeretné megalázni kollégáját, mire azt a választ kaptam, hogy érvényes jegyem ellenére megbüntet a szokásos 2500Ft-ra.

Ennek hallatára azonnal lepattantam a vonatról, de előtte elkértem az Ő és a kalauz azonosítószámát is, mellyel be fogom őket panaszolni. Nem szép szavakkal váltam el tőlük, mert felháborodtam, hogy mégis hogyan merészelik megbüntetni az érvényes jeggyel utazó embert, mire utánam küldte a közterületeseket. Már lelki szemeim előtt leforgott, hogy én leszek az új internetes video sztárja, akit épp meghurcolnak az utcán! A nő álláspontjában is volt igazság, de egy belső malőr miatt, nem hagyom magam megbüntettetni.

Miért ragaszkodik foggal körömmel a MÁV ahhoz, hogy a jegypénztárban váltsam meg a jegyem? Ha az utolsó pillanatban érek a vonathoz, ez lehetetlen! Mikor megkérdeztem a nőt, hogy ha nem tudok jegyet váltani, mert különben lekésem a vonatot, akkor a MÁV miért esik el inkább a jegyem árának bevételétől (ahelyett, hogy kiszolgálnának a vonaton), hiszen mint minden vállalat, itt is a pénz a lényeg. A válasz az volt, hogy ezért büntetne meg.

Felháborító!!! Az egyik úriember utas is mellém állt az ügyben, tehát legalább a magyar birka faktor nem volt jelen. Egy ilyen zilált, szabálytalan, gagyi cég ugrál a szabályain, ahelyett, hogy örülnének, hogy őket veszem igénybe, mikor a BKV is azonos menetidővel, kulturált új és gyakran tiszta buszokon szállítana munkába, fekália és húgy szag terjengése nélkül.

Egzee

A bejegyzés trackback címe:

https://mav.blog.hu/api/trackback/id/tr127706456

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mól 2015.08.14. 14:33:19

Ember! Örülj, hogy csak 2.500 Ft a pótdíj. Ha nem jön a kalauz, akkor ingyen szerettél volna talán utazni?

Németországban az is 3 euróval több, ha a pénztárnál veszel jegyet, hiszen az is extra szolgáltatás, hogy élő munkaerőt veszel igénybe. Megvehetted volna on-line is, akkor nincs 3 euró pótdíj.

Szerintem téged nem 2.500 Ft-ra hanem legalább 30.000 Ft-ra kellene megbüntetni, mert jegy nélkül utaztál.

Amúgy nekem az olasz rendszer tetszik: mindenképp kell jeggyel rendelkezz mielőtt felszállsz a vonatra, és azt kezelni kell az állomáson, különben 100 euró a büntetés. Ja, hogy nincs pénztár és nincs automata? Oldd meg! Vegyél előre jegyet vagy on-line vagy a kocsmában.

A megvalósult amerikai ólom.. 2015.08.14. 16:23:10

Mi ez a hülyeség? Én is ezen a vonalon szoktam utazni, de már majd két hónapja vontapótló autóbuszok járnak Ócsától Kőbánya-Kispestig és vissza. Gyál pedig a két viszonylat között van. Ha pedig egy kéthónapos sztorit oszt meg velünk a poszter, azt talán illene jelezni.

"Megkérdeztem, hogy ugye nem a fülem hallatára szeretné megalázni kollégáját, mire azt a választ kaptam, hogy érvényes jegyem ellenére megbüntet a szokásos 2500Ft-ra."

Ezt sem értem. Nem arról volt szó, hogy csak pótdíjazás mellett akart jegyet adni, mivel te nem vettél a megállóban? Akkor hogy volt érvényes jegyed?

Gyálon egyébként nem a szokásos jegypénztár van. Lehet jegyet venni, de csak a forgalmistától. Ez viszont azt jelenti, hogy a vonat érkezése előtt úgy 5 perccel már nincs jegykiadás, mivel egyéb teendői vannak a forgalmistának. Ezt ki is írják egyébként. Emiatt ne nagyon szoktak büntetni ha valaki itt nem vesz jegyet és úgy száll fel.

Vittore. 2015.08.14. 16:31:55

@A megvalósult amerikai ólom..: A levél június elejéről származik, azért nem került ki a dátum, mert a történet szempontjából irreleváns.

A megvalósult amerikai ólom.. 2015.08.14. 16:38:46

Még annyit, hogy -ezen a vonalon legalábbis- nem jellemzőek a közteresek. Szokott lenni egy láthatósági mellényes biztonsági őr , de ő inkább a szerelvények állapotának megóvása érdekében van ott, és nem a bliccelők miatt.
Nagy ritkán van totális felülvizsgálat sok ellenőrrel, biztonsági őrökkel, néhány rendőrrel.Talán ebbe futhatott bele a poszter jó két hónappal ezelőtt

Robiekin · http://megfizethetetlenegeszseg.blogspot.hu/ 2015.08.14. 16:39:05

A szabály az szabály, értem én az utast is, dehát...
Nem dolgozom a MÁV-nál amúgy!

Köldök_szösz 2015.08.14. 16:48:21

Ez az egész totál sekélyes. Egyrészt kurvára igaz, és velem is megesett hogy fél nanoszekundumon múlt hogy lekéssem azt a szart és ugye akkor nyílván nem fér már bele a pénztározgatás.
Az is igaz hogy ezt a kamu dumát bárki benyögheti és ezzel ha nem jön kalaúz meg is ússza az egészet.
Megoldás: Vagy mindig jöjjön kalaúz hogy a lógós szándékkal jegy nélkül felszállóknek is venni kelljen jegyet a vonaton mindenképp, vagy ne lehessen egyáltalán jegyet venni a kalaúztól és aki jegy nélkül merészkedik fel azt basszák meg.
Ez így jelenlegi helyzetben olyan szitu hogy mindenkinek igaza van és senkinek sincs.

szekertabor · provo.blog.hu 2015.08.14. 17:17:19

@mól: Nem olvastál elég figyelmesen. Volt a posztolónak jegye, nem azért akarta megbüntetni az ellenőr, hanem mert a kalauztól vette, nem a jegypénztárban.
Ami egyébként teljesen érthető, volt olyan, hogy hiába érkeztem időben az állomásra, 15 perc is kevés volt ahhoz, hogy a jegypénztár kiszolgáljon. A kalauz pedig éppen ezért ad jegyet abból a megállóból is, ahol amúgy van jegypénztár.
Lehet szabályoskodni, de az igazság az, hogy a jegypénztári jegyvásárlás a MÁV egyik gyenge pontja a sok közül.

lombozódó 2015.08.14. 17:41:54

A lényeg a lényeg , gondolat rendőrség még nem állt fel. :-) Ha pedig nincs rendes pénztár a vonat indulásának időpontjáig akkor nincs folyamatos jegykiadás. / akkor már váltani sem tudsz kb 5 perccel az indulás előtt /
Ha a kalauznál vett jegyet, mert lehet, akkor volt jegye. / mert ugye a forgalmista már forgalmat irányított /
A többi fikció csak :-)))) még akkor is ha kamu bejegyzés. Ugyan már a bejegyzések nagy része az internet bármely oldalán kamu/ kamun alapul. Az meg kell mert a sok foteles min csámcsogna :-)))))

különvélemény2 2015.08.14. 18:51:37

Ami a lényeg, hogy a "közterületesek" nem igazoltathatnak utólag, csak "tettenérés" esetén.

Egzee 2015.08.14. 18:58:01

Még a felújítás előtt utaztam ezzel a járattal és, hogy mindenkinek tiszta legyen, megvettem a kallertól a jegyet, majd jött vmi fővizsgáló szemétláda, aki abba kötött bele, hogy a kallertől vettem, nem az állomáson.

szamaritánus 2015.08.14. 19:38:42

most akkor hogyan volt érvényes jegyed, ha nem vettél?

szamaritánus 2015.08.14. 19:40:27

@Egzee: ah, vili. olvasnom kellene, utána kérdezni :D

mól 2015.08.14. 20:41:30

De ha a kalauz nem szabályosan adott ki jegyet, akkor nem a kalauzt kellene megbüntetni az utas helyett? Már nem azért, de ez lenne a normális.

netnepper 2015.08.14. 21:28:07

Korunk lúzere aki tömegközlekedést vesz igénybe. Mija faxnak gyártanak akkor bmv m5-öst he...?

esprit 2015.08.14. 23:11:42

Kedves blogírónk bezony nem tudta, hogy utazni akar.
Hány ilyet látok a sülysápi volt vonalon, akik megússzák az utazási költséget ha lusta a kalauz.

esprit 2015.08.14. 23:22:33

Amúgy az ilyen nagypofájú Egzee típusú majmokat szoktam lesegíteni a vonatról, ha nagyon ugat a kalauznak.

esprit 2015.08.14. 23:25:30

Te azért mész vonattal, mert tudsz lógni. A BKV-én nem ad jegyet az ellenőr, kis kocsog.

konfuciuska 2015.08.15. 01:47:25

@esprit: igen, de ez a kalauz hibája, nem az utasé!!

Az utas utazni akar (és icipicit lógni). A kaller meg gyűjtse be a jegybevételt. Ugyanis az is (legyen) a dolga. (és akkor utasunk utazott. És nem lógott.)

lombozódó 2015.08.15. 03:07:22

@konfuciuska: A kalauznak minden feltétel adott a jegykiadáshoz. / a nagy táskában ott a mindentudó számítógép is / Ha meg adott jegyet és az utas ki is fizette, miről beszélünk. :-)))))))))))

zbzbzb 2015.08.15. 03:26:33

Majd ha felnőttél, és tudod irányítani az életedet (pl. fel tudsz kelni időben, hogy elérd a vonatot ÉS jegyet is tudj venni a pénztárnál, továbbá felelősséget tudsz vállalni a saját tetteidért és nem csak másokat hibáztatni a baromságodért, na akkor) írogass blogoknak.

Eltévelyedés · http://gumimacik.blog.hu/ 2015.08.15. 06:38:10

Komolyan ekkora szabálykövető erkölcsrendészet van otthon? Higyjük már el szerencsétlen poszternek, hogy sprintelt a vonatért. A kaller adott neki jegyet, mindenki boldog.
Nehogy már az utas tegyen szívességet! Ha a MÁV azt akarja, hogy ne a kallertől vegyünk, akkor legyen mondjuk 300 forinttal drágább a kallernál. De lehessen venni. Ha meg nem jön a kaller, akkor ne az utas legyen már a geci, talán a MÁV oldja meg, hogy igenis jöjjön. Méghozzá mosolyogva, nem pálinkaszagúan, nem "utálom ezt a melót" arckifejezéssel. Ugye, az utasból élnek, elvileg.

Higyjétek el, sokkal boldogabb lesz az ország, ha hagyjátok egymást élni!

ropile 2015.08.15. 07:11:32

A MÁV azért ragaszkodik foggal körömmel -felteszem- hogy az állomáson vedd meg a jegyet, hogy a kalauznak ne kelljen jegyet áruk is és pénzt tartania magánál.

Szerintem teljesen normális törekvés lenne.

Pink Pancser 2015.08.15. 09:12:29

Nekem pár éve 8000-es csekket akartak adni, mert ugyan volt érvényes jegyem de mint kiderült, a pénztárosnak rá kellett volna írnia, hogy ez a jegy a visszaútra érvényes (odafelé nem vonattal mentem, de lakhelyemen előre megvettem a hazaútra szóló jegyet).

Vajk a Vitéz Várjobbágy 2015.08.15. 10:13:25

@Eltévelyedés: van egy szabályzat, az utazás feltételei amit minden utazással elfogad az utas.

Ez ellen vétett a nyomorult giliszta poszter és még most visít is, pedig tényleg megérdemelné, hogy 50e forintra megbüntessék a norvégkodásai miatt. A kallernek (a másodiknak) maximálisan igaza volt, keményen a torkára kell lépni az ilyen senkiháziaknak, mert másból nem ért. Nem elég, hogy norvégkodik, a szabályzattal ellentétesen csak akkor vált jegyet ha jön a kaller, ha nem hívott volna köztereseket, a suttyó koszladék elpárolgott volna, mint a harmat. Hát milyen ember az ilyen?

Még a kifogása is szánalmas. Mi az, hogy majdnem lekési a vonatot? Ha nem tud megfelelően jegyet váltani, akkor bizony már lekéste. Ha a repülőhöz érkezik késve, akkor is majd csak úgy felengedik becsekkolás, vizsgálat meg minden nélkül, mert ő siet. A kutyaúristenit az ilyen elúriasodott suttyú parasztoknak, akik elfelejtették hol a helyük a világban. A MÁV pont telibe izéli az ő kis nyomorult 200 forintos jegyét, különösen, hogy kegyelemkenyéren van rendszerint a vállalat. Sokkal drágább lenne biztosítani, hogy mindenki aki csak akar, a vonaton válthasson jegyet kismillió jegykezelővel. Ha ennyire érdekli a magyar vasút helyzetet akkor váltson bérletet.

a fidesz csak lopni tud 2015.08.15. 10:18:52

Több mint 10 éve utaztam vonaton.

Van kalauz, és van külön jegyvizsgáló?

a fidesz csak lopni tud 2015.08.15. 10:21:43

Megoldás egyszerű.

Akinek nincs jegye azt elvinni az ajtóhoz, és kilökni. Mozgó vonaton is.
Mire összeállna a Repülő Bliccelők ugrócsoportja, rend lenne.

inebhedj - szerintem 2015.08.15. 10:31:31

@Vajk a Vitéz Várjobbágy:

Van ebben ráció, csak a másik oldalon viszont megjelenhet ama jogos igény, hogy akkor a (fizető) utasoknak is fenn kéne tartani a kemény nyakralépési rendszert, a vonatok állapota, tisztasága, pontossága, szervezettsége, szolgáltatási minősége miatt, amely trend viszont azt eredményezné, hogy vasút nem lenne, csak egy csomó (vétkes vagy ártatlan, jó- vagy rosszhiszemű, beosztott és vezető) ex-vasúti dolgozó széttaposott torokkal.

Szóval én a nyakralépési elmélettel szemben a praktikus újragondolást sem vetném el - kölcsönösen minden oldalról. Ha a pekingi vasút esetében emlegetné valaki a szolgáltatói szabályzat mindenhatóságát, azt még meg is érteném, de azért a magyar vasút egy közel évszázados színvonalbeli lemaradással operál, szóval érdemesebb inkább párbeszédet folytatni a szabályzat egyes részeiről, ha már egyszer vaj van a fejünkön pro és kontra.

Kukorica József 2015.08.15. 10:46:24

Az élősködő nem szokott jegyet venni, ezért a máv kurva anyját.
2015 Gyál, Társadalom szemete

Teem (törölt) 2015.08.15. 10:51:30

Én pl pont azért mentem ki az állomásra 1 órával korábban vonat indulás előtt mert akkor tuti hogy tudok jegyet venni, pár évvel ezelőtt meg pont azért váltottam egy autóra hogy ne kelljen az ilyen koszokkal együtt utazni egy percet se. És szerintem tök jogos a büntetés, nem a MÁV tehet arról hogy tisztelt utas egy lusta disznó akinek nem akaródzik hamarabb felkelni és az utolsó nanoszekundumban érkezik meg, amikor már nem tud jegyet váltani.

Persze mindig lehet mire fogni de ha tudom hogy mennem kell nem kések el szándékosan, hátha nem jön a kalauz, ha meg nincs pénzem utazni nem utazok, de akkor nem is picsogok. Ennyire egyszerű az egész!!

eßemfaßom meg áll 2015.08.15. 11:25:37

"Miért ragaszkodik foggal körömmel a MÁV ahhoz, hogy a jegypénztárban váltsam meg a jegyem?"

1, mert azért van a jegypénztár
2, ha nem ragaszkodna hozzá, soha senki nem venné meg a jegyet

eßemfaßom meg áll 2015.08.15. 11:33:35

megjegyezném, hogy 2015-ben, évekkel az online jegyvásárlás megjelenése után kicsit szánalmas az "utolsó pillanatban érkeztem és nem volt időm megvenni a jegyet a pénztárban" szöveg. persze nyilvánvaló, hogy beküldő nem rendelkezik internet hozzáféréssel így a posztot is postai levélben küldte be.

savrola 2015.08.15. 13:00:30

@mól: Mi az, hogyha nem jön a kalauz? Az a dolga, hogy jöjjön, ha pedig nem, akkor így járt a cég, elesett egy utas jegybevételétől..

Beer Monster 2015.08.15. 13:24:46

Nem értem. Évek óta próbálok utazni vonaton, de gyakorlatilag nem sikerül. A nagyvárosok közt nem éri meg, mert a helyi tömegközlekedéssel együtt drágább, meg sokkal kényelmetlenebb egyszersmind. Az ilyen kistelepülések között meg nem áll meg a vonat. Múlt hónapban úgy sikerült, hogy kocsival elvittek egy másik megállóig.

Vannak olyan vonalak, ahol lehet rendesen utani? Miért nem mindegyik ilyen?

Beer Monster 2015.08.15. 13:27:23

@Eltévelyedés: "Ha a MÁV azt akarja, hogy ne a kallertől vegyünk, akkor legyen mondjuk 300 forinttal drágább a kallernál. De lehessen venni."

Lehet most is venni, 200 Ft-tal drágább, mint az állomáson.

Eltévelyedés · http://gumimacik.blog.hu/ 2015.08.16. 00:03:40

@Vajk a Vitéz Várjobbágy: Elnézést, valóban, felnégyelni, feltűzni 4 szemafór tetejére, így jár, aki vét a szent SZABÁLYZTAT ellen.
De komolyan, te még soha, de soha nem szegtél meg semmilyen kisebb nagyobb SZABÁLYT? Akár véletlenül? És milyen jogon mondod azt, hogy fontosabb fél órával korábban kelnie, minthogy minden nap fusson a vonatért?
Nem szeretnék a szomszédod lenni, nyilván rámgyújtanád az egész házat, -szigorúan pedagógiai célzattal- ha az almafám véletlenül átnyúlik a kertedbe. Majd megtanulom, hogy az ilyen az tilos!

Beer Monster 2015.08.16. 13:04:45

@Eltévelyedés: De meg ám! Azért jó az internet, mert mindenki megtanulja, hogy vannak ilyen emberek, és előbb-utóbb valamit majd tesznek.
süti beállítások módosítása