István újabb történetet küldött be a sok évtizedes vasúti pályafutásából, most éppen a vizsgáztatásról esik szó:

Úgy szól egy régi mondás: "Jó pap holtig tanul".

Ezt én nyugodt szívvel kiegészíthetem: a jó vasutas is. Ha nem is holtig, de amíg dolgozik állandóan tanul. Bármilyen munkakörbe akarják beosztani, előtte tanulni kell és vizsgázni. Hogy ki, mennyi vizsgát köteles letenni egy-egy munkakör ellátásához az le van írva az Oktatási Utasításban (O.1.). Felsorolni is sok lenne, mennyi mindent meg kell tanulni ahhoz, hogy valaki például mozdonyvezető  legyen.

Ha az alapvizsga megvan, következik a továbbképzés.

Rendszeres szakmai oktatások (kb. negyedévenként, de volt  amikor sűrűbben), időszakos vizsgáztatások (kb két évenként, de volt úgy, hogy évenként) tarkítják a vasutas dolgozók életét.

Erre szükség is van, ha figyelembe vesszük a sok változást, ami a szabályokban előfordul.
Régebben - kb. 1990-ig - hét-nyolc évenként új Utasítást kellett kiadni, mert ennyi idő alatt olyan sok módosítás látott napvilágot, amit persze az Utasításba be kellett írni, hogy úgy néztek ki a szakkönyvek, mint a saláta.

Jelenleg már hosszabb ideig van érvényben egy-egy Forgalmi Utasítás, mert a módosításokat nem kell beragasztani, hanem ki lehet cserélni az érintett lapot.

A tanulók ilyenkor azt kérdezik, hogy minek ennyi módosítás? Nem lehetne olyan szabályokat leírni, amik sokáig  érvényesek?

De lehetne. Csak akkor meg kellene állítani a vasút és a környezete  (útátjárók, pályaudvarok) fejlesztését, korszerűsítését, mert ezek hozzák maguk után a szabályok módosítását.

Meg a balesetek. Nem árulok el titkot, ha azt mondom, hogy majdnem minden baleset felszínre hoz olyan - sokszor persze egészen apró - dolgot, ami nem volt kellően,
egyértelműen szabályozva.

A módosításokból szintén vizsgát kell tenni az érdekelteknek.

A vasúti szakvizsgákat, vasút igazgatóságonként kijelölt, nagy gyakorlattal és tapaszta-lattal rendelkező szakvizsga biztosok  "veszik ki".

Az Igazgatóság területén levő csomóponti állomásokon éves ütemezés szerint tartják az időszakos vizsgákat. A szakszolgálatoknál (forgalom, kereskedelem, gépészet, biztosító-berendezés, felső vezeték kezelés, munkavédelem, tűzvédelem) egy vagy két vizsgabiztos van, akik nem győznék a vizsgáztatást lebonyolítani, ezért a csomópontok szakoktatóit kivezénylik az időszakos vizsgáztatásokhoz, hogy segítsenek levizsgáztatni a dolgozókat.
A vizsgáztatás így is eltart három-négy napig.

Az említett szakszolgálatokat ma már nem úgy nevezik, ahogy a zárójelben tettem, mert ennél szebb neveket kaptak a vasút felosztásakor. (pl.: Start, Cargo, Trakcio  stb).

Egyik éven, mint Győr állomás forgalmi oktatója, szintén részt vettem az éves vizsgáztatáson.  Azt azonban nem engedték, hogy saját állomásom dolgozóit vizsgáztassam, hanem a távolabbi  (Hegyeshalom, Komárom, Tatabánya, Székesfehérvár és a Budapesti sőt azon túli Cegléd, Hatvan, Balassagyarmat)  állomásokra lettem vezényelve.

A vizsgabiztos jelölte ki, hogy melyik oktató milyen munkakör dolgozóit vizsgáztassa.

Engem  ebben az esetben a mozdonyvezetők vizsgáztatásával bízott meg.

Szerettem a mozdonyvezetőkkel beszélgetni, mert véleményem szerint ők azok a vasúton, akik a legjobban ismerik az Utasításokat. Erre szükségük is van, hiszen járják az országot és nem elég egy-két állomás körülményeit ismerni, hanem az egész vonalat, sokszor vonalakat is ismerniük kell.

Egy kijelölt teremben ötösével jöttek be a vizsgázók. A "belépő" az volt, hogy az illető Utasítása megfelelően ki legyen javítva.

Meg kell jegyeznem, hogy az Oktatási Utasítás az időszakos vizsgáztatásról azt írta, hogy oktató jellegű legyen. (meg kell beszélni a módosítások szükségszerűségét, fontosságát).
Ehhez tartva magamat én nem szoktam nagyon szigorú lenni, ami nagyon gyorsan el szokott terjedni a vizsgázók között. Ebből néha az adódott, hogy az én ajtóm előtt többen várakoztak, mint a többi vizsgáztatóé előtt.

Egy-egy vizsgázóval általában 15-20 percet foglalkoztam.

A harmadik csoport jött be vizsgázni. Elvégeztem az adminisztrációt. Átnéztem az Utasításokat. Mindegyik ki volt javítva. Elkezdtem a kérdezgetést.

Bemelegítésként a Jelzéseket vettem terítékre. Ezzel nem szokott probléma lenni. Nap mint nap ezekkel találkoznak, ismerik őket. A negyedik vizsgázóra került sor.

Megkérdeztem tőle, hogy mikor mehet el "vörös" jelző mellett?

A válasz:  "vö..vö..vö..vörös..je..je..jelző..me...me...

A társai kezdtek el magyarázkodni, hogy az illető különben nem dadog, csak valószínű nagyon izgul. Mondtam neki, hogy nyugodjon meg, nem vérre megy a vizsga, és újra feltettem a kérdést.

A válasz hasonló az előzőhöz:  "vö..vö..vö... Közbeszóltam, hogy ne próbálja elismételni a kérdést (ami a vizsgázóknak önkéntelen szokása, talán azért, hogy amíg a kérdést elismétli, hátha eszébe jut a válasz), hanem rögtön a válasszal kezdje.

Mégegyszer:  mikor mehet el "vörös" mellett?

A válasz ugyanaz: "vö..vö...  Mondom, hogy álljunk meg.

Felteszem úgy a kérdést, hogy  igennel vagy nemmel  kell csak válaszolni. Kezdjük:
Elmehet-e "vörös" jelző mellett?  A válasz:   i...i...i...i-gen.

Következő kérdés: Akkor is, ha a Jelző  árbóca  "vörös-fehér"?  A válasz:  n..n..em.

Nagyon szépen haladtunk, de nagyon lassan. Hogy felgyorsítsuk az eseményeket azt találtam ki, hogy ne szóljon, csak intsen a fejével igent vagy nemet.

Ez a vizsga eltartott egy órán keresztül is. (az ajtó előtt várakozók már megijedtek, hogy kemény vizsga elé néznek, ha ilyen sokáig tart).

Nem szaporítom a szót, a mozdonyvezető levizsgázott.

A vizsgáztatás végeztével, kb 3 órával az eset után, a fiú az ajtó előtt várakozott rám és folyékony beszéddel elnézést kért, hogy nem tudott kimondani a vizsgán egy értelmes szót sem, de úgymond, ha nagyon izgul, akkor mindig előjön a dadogása.

Utólag elgondolkoztam: két eset lehetséges, vagy tényleg dadog, ha izgul, vagy egy új taktikával találkoztam, amit vizsgázáskor alkalmazni lehet.

Egyik sincs kizárva.