MÁV utaspanaszok, késések, információk.

Új MÁV blog

Az utolsókat rúgják a mozdonyok

2011. augusztus 31. - Vittore.

A Népszabadság kijött egy cikkel, melyben a magyar vasút (ez éppen a MÁV-Trakció Zrt.-hez tartozik) mozdonyait vették szemlére. Az eredmény lehangoló, a síneken futó 900 mozdonyból 780 darab (87%) 30 évnél idősebb, s mindössze 10 darab (1%) 10 évesnél fiatalabb.

Öt évvel ezelőtt született egy döntés, mikor is az akkor 1000 darabos flottát jelölték ki alkatrész-utánpótlásnak. Tehették ezt azért, mert új mozdonyok érkeztek volna az akkori tervek szerint. Az új gépek nem jöttek, a kannibalizmus pedig lassan már felemészti a meglévő gépparkot, s a készletek ugye végesek...

A Népszabadság cikke:

A helyzet fokozódik: vállalati szintre emelt "kannibalizmus" a MÁV-nál

MÁV - A leselejtezett vontatók darabjai tartják még mozgásban a vonatokat
Egymás után robbantak le nyáron a magyar vasút személyszállító vonatait toló-vontató mozdonyok. A MÁV hivatalos közlése szerint egyedül júniusban 24 vonat nem ért célba időben mozdonya szolgálatképtelenné válása miatt. Néhány napja pedig a pécsi és a székesfehérvári vonalon mozdonytüzek bénították a forgalmat.


Mindez ma még talán negatív rekord, a vasutasok szerint azonban rosszabb idők is jöhetnek. Az elöregedett mozdonyflotta működőképességének megőrzése ugyanis napról napra nehezebb feladat. Az évekkel ezelőtt beígért új járművekre pedig még mindig hiába várnak.

A „kannibalizmust” öt évvel ezelőtt emelte vállalati szintre a MÁV. Az akkor mintegy ezer mozdonyt üzemeltető társaságnál úgy számoltak: az új járművek beszerzésével párhuzamosan seregnyi meglévő vontató válik feleslegessé. A megmaradó gépek főegységeit ezért nem érdemes javítani, pótlásukat a leselejtezett járművek szétbontásával kell megoldani. Azóta a vasút hozzávetőleg száz mozdonyt selejtezett, 2009-ben mindjárt 62 darabot. Kevesen gondolták azonban, hogy ez nem lesz elég.

A MÁV közlése szerint a cégcsoport színeiben az idén 440 dízel- és 460 villamos mozdony teljesít szolgálatot. Ezek közül 710 vontató már harmincévesnél és idősebb, míg 180 jármű kora 19 és 30 év közötti. Korszerűnek csupán a néhány éve vásárolt tíz Siemens Taurus villanymozdony számít, és az ünnepi eseményeken lehet még mutogatni a Bombardier egymás után szolgálatba álló TRAXX villamos mozdonyainak első példányait is. A működőképesség biztosítása azonban csak az utóbbi tucatnyi mozdonynál nem okoz problémát aMÁV-Gépészet Zrt.-nek.Más kérdés, hogy ha ezek a járművek és gondjaik nem lennének, talán a cég sem működhetne. Az új járművek karbantartásából ugyanis aligha élnének meg.

A vasúttársaság gépészeti vállalkozása az idén több mint tízmilliárd forintot költ az állami mozdonyflottára. Ebből a keretből havonta átlagosan 622 mozdony napi karbantartását végzik el, és terv szerint 57 mozdony harminc napnál hosszabb javítására kerülhet sor. A társaságnál azt mondják: a szervizmunkákhoz szükséges alkatrészek egy részét újonnan vásárolják. Egyes meghibásodásokat pedig a korábbi döntés nyomán, a „selejtezett mozdonyokból visszanyerhető, felhasználható alkatrészekkel” hidalnak át.

Csak találgatni lehet, hogy a hetvenes évek óta a MÁV mozdonyparkjának gerincét képező V43-as villamos, ésM62-es dízelmozdonyokhozmilyen alkatrészeket lehet újonnan beszerezni. Valószínű azonban, hogy a „boltban még kapható” holmik között jobbára alapdolgokat találna a vásárolni próbáló. A járművek működtetéséhez szükséges főegységet egyet sem.

Testvérblogunk ma az egyetlen női pápáról írt, aki a szájhagyomány szerint úgy halt meg, hogy egy vásárban véletlenül lelökték a lóról, ijedtében korábban megszülte kisgyereket, a tömeg pedig ezt látva agyonverte.

A bejegyzés: Múlt-idő Történelmi Magazin: Egy középkori városi legenda - Johanna pápissza



Úgy tudjuk: a legnagyobb problémát a V43-as villanymozdonyok főtranszformátorainak meghibásodása jelenti. Ezekből évente átlagosan féltucat adja fel a küzdelmet. Pótlásukat azonban nehezíti, hogy ilyen berendezéseket a hírek szerint már nem gyártanak, és hazánkban javításukkal sem foglalkozik senki. De hasonló a helyzet a V43-asok forgóvázaival is. A vasutasok a koros mozdonytípus egyik típushibájaként emlegetik ezeknek a főegységeknek az elhasználódását. Javításukra a MÁV Szolnoki Járműjavító fel van készülve, a beavatkozás azonban költséges. Ezért azt mondják: a gyakorlatban a forgóvázakat is jobbára selejtezett mozdonyokból szerelik ki. Ahogy, ha szükségessé válik, a villanymozdonyok villamos forgógépeit, motorjait is.

Márpedig a hírek szerint a szolgálatból korábban kivont donorokból kifogyhat a MÁV. A legfrissebb belső felmérésekre hivatkozó bennfentesek azt mondják: alkatrészforrásként mintegy 44 már leállított, illetve selejtezésre érett, felújításra alkalmatlan mozdony jöhet szóba. Ha azonban ezekből is csak a csontváz marad, el kell dönteni: a gépészet hagyja sorsára a lerobbanó öreg mozdonyokat, vagy szükség esetén rendkívüli selejtezés után egy-egy működőképes gép főegységeit „osszák szét”.

Akármilyen döntés is születik majd, a MÁV hadra fogható mozdonyparkja egyre kisebb lesz. Ami azt is jelenti, hogy vonatból is egyre kevesebb indulhat majd útnak. A naponta átlagosan dolgozó 510 vontató-, tolatómozdonyt ugyanis a vasút nem feltétlenül tudja majd rendszeresen kiállítani. Különösen, hogy számolni kell azzal is: a mozdonyok meghibásodásai idővel egyre gyakoribbá válnak. Így a MÁV-nak tartalék mozdonyokból is többre lenne szüksége. A hivatalos terminológia szerint, az „operatív események kezeléséhez” a vasútállomásokon jelenleg szolgálatra kész állapotban tartott harminc mozdonynál legalábbis feltehetően többre.

A vasutasul „vontatási vészhelyzet” elkerülésének kulcsa a MÁV és a vasutat felügyelő minisztériumok kezében van. Igaz, a megszokott gyakorlattól eltérően azzal immár nemmennek semmire, hogy a hozzájuk hasonlóan pénztelenül vasutazó elődök felelősségét emlegetik. Pláne, hogy ami korszerű van aMÁV-nál, éppen ezeknek az elődöknek köszönhető. A hátramutogatás helyett így arra kellene megoldást találniuk, hogy a társaság új járműveket vehessen. Például lehívja a Bombardierrel kötött szerződésben letárgyalt második 25 TRAXX villamos mozdonyát. Amivel korszerűnek mondható flottája ötven plusz tíz mozdonyra bővülne.

Más kérdés, hogy a körülmények aktuálisan éppen úgy nem kedveznek a mozdonyvásárlásnak, mint a vasút személyszállító cégénél, a MÁV-Start Zrt.-nél gyakran emlegetett nyolcvan motorvonat beszerzésének. A gazdasági és a fejlesztési tárca illetékeseinek feltehetőleg sokkal inkább azért fáj a feje: hogyan magyarázza meg a vasutasoknak a beígért 300 milliárd forintos kormányzati hitelátvállalás elmaradását.
A hiány nőne, de a teher csökkenne

Eresztene is a nadrágszíjon, meg nem is, ha a magyar kormány a vártnál lassabb gazdasági növekedés miatt keletkezett százmilliárdos költségvetési lyuk okán elnapolná a MÁV és a BKV adósságának konszolidálását.

Halasztás esetén az erre fordított pénzek értelemszerűen nem növelnék az államháztartás hiányát, az uniós elszámolás szerint ugyanis a vasút 300 milliárdos, és a fővárosi közlekedési vállalat 78 milliárd forintos adósságállományának átvállalása is megjelenne a büdzsében – mondta lapunknak Török Zoltán, a Raiffeisen Bank vezető elemzője. Egy ilyen döntésnek azonban közvetve mégis lenne hatása a költségvetésre. Ha az adósságteher a vállalatoknál marad, ezeknek a tételeknek a finanszírozási költségeit – ilyen vagy olyan formában, de – biztosítani kell az államnak, vagyis a két vállalat támogatására fordított összeget nem lehetne apasztani, vagy megszüntetni – tette hozzá Árokszállási Zoltán, az Erste Bank elemzője. A cél pedig az lenne, hogy ezt a súlyt levegyék a költségvetésről, hiszen ennek a forrása megvan, a tervek szerint a lépést a magán-nyugdíjpénztári vagyonból finanszíroznák. Ha ezt megteszik, akkor ugyan nő a hiány a GDP 1,3-1,4 százalékával, ám a konszolidáció miatt eme tételek éves terheitől megszabadul a büdzsé. (Á. A.)

Forrás:Népszabadság

 

Veled is hasonló történt? Történeted, észrevételed, fontos közlendőd van, mely megjelenthet itt, az Új MÁV Blogon? Az e-mailt az ujmavblog@gmail.com címre küldheted, és mi kitesszük történeted!





Elindult hírlevelünk, ha érdekel a vasút, vagy olvashatónak találtad ezt a bejegyzést, akkor kattints ide, és olvasd a részleteket!

A bejegyzés trackback címe:

https://mav.blog.hu/api/trackback/id/tr703192793

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Sokatutazó 2011.08.31. 13:00:52

Érdekes módon, amíg a baloldal volt kormányon, addig a Népszabadság sem közölt ilyen cikkeket. Úgy mutatja be a helyzetet, mintha annak idején hatalmas változások mentek volna végbe a vasút életében...

Törzsgyökeres szentesi 2011.08.31. 13:14:12

Hát igen, 25 /és esetleg +25/ db traxx, illetve 10 db taurus nem fogja megváltani a világot...

Jofiu 2011.08.31. 13:20:30

Teljesen mindegy jobb oldal, vagy bal oldal, ugyanazok a kannibálok lesznek ott a főbohócoktól függetlenül. Ez a probléma nem nyolc éve kezdődött. Rontottak rajta, nem pedig javítottak, ez egyértelmű, de a tényeken a Népszabi minőségen aluli cikke sem változtat, nem ezen múlt.

Jön a tél, és emlékezve nyugdíjas mozdonyvezető édesapám korábbi, szerencsére soha be nem vált intelmeire, nem árt majd úgy felülni a vonatra, hogy fel vagyunk készülve hosszú havas, hideg várakozásokra vagy gyaloglásokra is.

Adani 2011.08.31. 13:44:23

8 évig mozdonybeszerzés nem is volt egyáltalán leszámítva a 10 Taurust. Most meg végre van bár az a 25 meg esetlegm ég 25 csepp a tengerben. Viszont motorkocsi beszerzés volt, és tervben is van több is, azok pedig kiválthatnak pár mozdonyt. De szükség lesz majd új mozdonyokra is, dízelekre is előbb-utóbb, utoljára mikor volt dízelmozdony beszerzés?

Törzsgyökeres szentesi 2011.08.31. 15:14:00

@Adani: A rendszerváltozás körül, amikor megépítette a GANZ a M42-est.

lurkó 2011.08.31. 15:53:38

@Adani: Ráadásul a szörnyella a gyesev-é lett ugyhogy ha jól emlékszem akkor a csörgőt 1984-ig gyártották. Azóta nem jut eszembe újonnan beszerzett dieselüzemü mozdony.

ColT · http://kilatas.great-site.net 2011.08.31. 18:41:13

Miért nem lep ez meg a Balkánon?
Mondjuk a kannibalizmus eléggé elfogadott dolog, de csak ha van utánpótlás. És igazából úgy volt, hogy az lesz... De előbb-utóbb muszáj lesz lépni valamit... csak az a baj, hogy az is az én pénzemből, amit mondjuk ha nem loptak volna szét EDDIG, akkor már lehetnének új mozdonyok.

ronson 2011.08.31. 19:28:57

Tartok tőle, hasonló lehet a helyzet a BKV buszaival is.

Tényleg, milyen poén lenne, ha még működne a GANZ és gyárthatná a sok hiányzó mozdonyt, az Ikarus pedig a buszokat.

Magyar áru, magyar munkahely lenne.

Waldorf Rolandó 2011.08.31. 20:14:38

Lesz még itt M61 menetrendben

Kivancsi 2011.08.31. 20:54:17

mit csodalkoztok ezen??

ebben az orszagban ez megy az elmult 30evben..
gajravagni mindent ami allami azton jopiiizert +zsebbe mityival privatizalni...
egy ilyen MAV nal senki nem erezte maganak a ceget a kalauztol kezdve a felso okostojas politikai hatszeles managerig..
de a cel kozos volt: lopni lopni lopni...

A MAV sokaig kitartott kb eddig tartott a a ceg "tehetetlensege"...
Nehezebb lekuldeni a padlora mint egy kisebb termelo vallalatot...
DE nemsokara eljon az ideje mar a finisben van...
Csak kene a jofizeto mutyira is hajlando vevojelolt....

Luxusmoszkvicsslusszkulcs 2011.08.31. 20:55:57

Nem mondom, hogy juj de jó a helyzet, de az sem igaz, hogy csak a 10 Taurus van. Lesz ugye 25, illetve jó esetben 50 Traxx. Ezen kívül a RCH ÖBB-től bérelt 1116-osai, illetve a magánvasutak mozdonyai is Trakciós gépeket váltottak ki. A pörgős elővárosi vonalakra pedig jöttek a Talentek, meg 60 Flirt, amiket ráadásul nem 1:1ben kell beszámolni, mert jóval szorosabb fordulókat lehet velük csinálni. A dízelmozdonyok beszerzése helyett pedig szerintem azon kéne elgondolkozni, hogy ahova nem elég egy csatolt Desiro/Usgyi, hanem mozdonyos vonat kell, azokat a vonalakat villamosítani kéne.

deee 2011.08.31. 21:05:35

Eladni az egész MÁVot ócskavasba. Nevetségesen magas áron szállítanak hihetetlenül gyatra színvonal. Ha mindez nem lenne elég még a veszteséget is csak termeli, mindenki adójából konszolidáljuk eszméletlen pénzekkel szinte állandóan.

Amidazophen 2011.08.31. 22:38:14

A kocsikat egymás mögé állitva, eléjük kötve az összes mozdonyt, felültetni rá Szijjártót, Kovács Zoltánt, Matolcsyt meg Havas Henriket - azt meg se álljanak Irkutszkig. A mávot pedig azonnal megszüntetni, mint a munkásőrséget.

Ennyi.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2011.09.01. 08:38:02

Ipari tanulóként az Északiban rengeteg mozdonyon dolgoztam, párnak még emlékszem a számára is. Amikor manapság családosan megyünk valahova, és akár csak egy sorompónál megállunk, és az elhaladó szerelvényt olyan mozdony viszi, amire emlékszem, annak idején mit csináltam rajta az Északiban (V43-1023: Azon tört el a karórám pl.) egy jó érzés tölt el.

Ugyanakkor szomorú vagyok, mert kb 20 éve vizsgáztam, és némelyik mozdony már akkor 20 éves volt.

gerakos 2011.09.01. 16:06:22

Emberek ne az alapján ítéljetek amit a média ír, mert nem csinál mást csak hazudik. Jó esetben a közeljövőben lesz 60 db nyugati villanymozdonyunk (10 taurus és 50 traxx) emellett még a nagyából 45-50 mozdonyból álló V63as flottát sem kell félteni a végkimerüléstől mert bőven bírják még a terhelést. Ezenkívül még ott van a Desiro, Talent, Flirt amelyek ellátják az elővárosi forgalmat. Amivel probléma lehet az a V43 típus, de ezek közül is a 2000es és 3000es pályaszámúak még jól bírják a strapát. Dízelmozdonyoknál a 200as pályaszám feletti M62esek is még jó pár évig működőképesek lesznek és még mellettük ott vannak a remot 62esek és 41esek. De a V43asok közül is csak a legalacsonyabb pályaszámúak szoktak megfeküdni.
Tehát számításaim szerint:
-10db Taurus
-50db Traxx
-legalább 45 db V63as
-10db Talent
-60db Flirt
-30db Desiro
-legalább 40 sima és 30 remot M62
-legalább 50 sima és 30 remot M41
-legalább 50db V43 2xxx
-30db V43 3xxx
-legalább 80db V43 1xxx (magasabb pályaszámúak)
nincs veszélyben.

Ez óvatos becslés szerint is 515 mozdony, és ebbe nem számoltam bele a vonattovábbításra is alkalmas 70 db M47 mozdonyokat. Tolatásra pedig ott van 40db remot M44,20db M43, 20 db M40, 10 db M32 és 10 db M28 mozdony.
Illetve ha nagyon szorulna a hurok még mindig van a MÁV tulajdonában 5 db M61 mozdony. :D :D

Tehát vonattovábbításra 590 mozdony és motorvonat + kitudja hány Bz. Tolatásra pedig még mindig marad kb 100 mozdony. Nincs olyan nagy baj mint ahogy állítják.

A médiához meg még egy rövid kis történet. Néhány évvel ezelőtt a Nyírvidéki kisvasúton utaztam télen, de hófúvás miatt a vonat Nagytanya állomáson ragadt. Kijöttek valami nyikhajok kenyeret osztani az embereknek. Bekapcsolták a kamerát odaadták a kenyeret, mosolyogtak, kezet fogtak stb... Mikor kikapcsolták a kamerát azt mondták azoknak akiknek a kenyeret adták, hogy adják vissza a kenyeret mert még máshol is le kell filmezniük a "a jótékonykodást". Néhány nap múlva lehozta az újság hogy a rossz és hideg időjárás miatt mittudomén hány kg kenyeret osztottak szét.
A TÖRTÉNTEKET A SAJÁT KÉT SZEMEMMEL LÁTTAM.

Légnyomásos Gyuri 2011.09.01. 17:19:42

@gerakos: Gondolom hosszú éveket nyomtál le a "strapabíró"V43-as 2000-es sorozaton,hogy ilyen jó véleményed van róla.A maga idejében is gyenge gép volt,de most egy pár darabot leszámítva FOS!!!Ha kellemes emlékek fűznek hozzá menjél vele bátran még vagy 20 évet,és verje szét a gerincedet,és kapjál tőle huzatot télen-nyáron.

Légnyomásos Gyuri 2011.09.01. 17:29:42

"Jó esetben a közeljövőben lesz 60 db nyugati villanymozdonyunk (10 taurus és 50 traxx)"Több Taurus nem lesz,amik vannak is már 10 évesek.Talán bérelnek osztrák gépeket,de ez is talán és az utas esetleg már holnap utazna.Összesen 8 db TRAXX futkos,és a következő 25db-ra se vegyél mérget.
"a 2000es és 3000es pályaszámúak még jól bírják a strapát."
Az első 2000-esek már megfutották a 3 millió!!km-t(2281 pl),és már újra nagygenerálon estek át.(Szép új festék)
Legközelebb vegyél egy nagy levegőt és ne csúsztass,mert az írásodnak a java hazugság.

Adani 2011.09.01. 18:49:53

@gerakos:

Én tudod mikor adtam volna vissza a kenyeret, amit ajándékba adtak.

Az Építész 2011.09.01. 18:58:31

A V43-at már legalább 15 éve el kellett volna felejteni. Karbantartásához jelentős az élőmunka igénye, ami ma már elég meghatározó költségtényező, valamint visszatáplálni sem tud, ami szintén erős gazdasági szempont. Az meg üres beszéd, hogy "bezzeg ezek ennyi ideig bírták". Mert nem volt más, mert muszáj ezeket tákolgatni továbbra is. Kifáradt főtartók, repedt forgóvázkeretek. Örökké a hegesztés, a feltöltő hegesztés nem segít (ezzel állítják vissza a szétkopott illesztett méreteket). Teljesen korrodált mozdonyszekrény, elöregedett villamos szigetelések stb.
A V63-as sorozat egy komoly korszerűsítés után (pl aszinkron motoros hajtás) még használható lenne eredeti feladatkörére. A 160-as álmodozást el kell felejteni, nem arra készült, a futómű nagyobb átalakítása meg már nem érné meg. Ez a járműjavítókban megoldható feladat lenne, együttműködve valamelyik gyártóval. Pl. a Skoda kínál komplett mozdony hajtásrendszert is, a motoroktól a vezérlésen át mindent. Ugyanez elmondható a V46 lehetséges jövőképéről, ahol megint csak a teljes korszerűsítés jöhet szóba.
A dízel gépeknél már fölösleges nagyobb korszerűsítésbe kezdeni. A remot gépek még ideig-óráig elmennek, de egy új sorozat jelent csak megoldást. Lehet ilyen pl. a Hercules is. Nagyobb dízelgépet venni a MÁV-nak fölösleges, nagyobb vonóerőre ott a szinkron lehetősége.
Az egész járműbeszerzés koncepciónak a lényege az egységesség. A lehető legkevesebb féle típussal kell megoldani a vontatási feladatokat, mégpedig: univerzális villamos mozdony, villamos tolató mozdony, dízel tolató mozdony, univerzális dízel mozdony. Pont. Egy egy feladatkört lehetőleg egy típus vásárlásával kell ellátni. Nyilván a még működőképes sorozatok továbbra is számításba jönnek (V63, V46, M47). Persze ez rengeteg pénz, 5-10 éves folyamatos szállítás mellett kigazdálkodható lenne. Lenne... Ha akarat lenne... Meg a járműbeszerzést, a pálya építést, a menetrendi igényeket, villamosítást stb. egy összefogott rendszerben kellene kezelni...

Törzsgyökeres szentesi 2011.09.01. 20:32:45

@gerakos:

Csak jelzem neked, hogy a remot M44, M47, M28-as sorozat nem képes a vagonokat fűteni. Van egy érzésem, hogy a remot M62-es szintén, de a classic M62-es sem képes a vonatot fűteni. M43-as és az M32-es sorozat megmaradt tagjait most darabolják széjjel Sátoraljaújhelyen. De azok sem tudtak vonatot fűteni, mert toltatási és kisebb tehervonatok továbbítására alkották meg anno őket.
Szóval ideje lenne a magyar vasútra vonatfűtésre képes modern dízelmozdonyt és még legalább 50db villamos mozdonyt vennie. Az osztrákoknál is szépen bevált a 2016-sok.

SomiTomi · http://somitomi.blog.hu 2011.09.01. 21:59:51

A MÁVon is kezd eluralkodni a BKV szindróma, vagyis hogy a régi gépek javítása elviszi az új gépek vásárlásához szükséges pénzt (és közben fogy a járműpark).

Adani 2011.09.02. 08:19:52

@SomyTomy:

Egy darabig még működhet ez a két rossz összerakunk egy jót dolog, végül is, ameddig bírják addig használják csak a Sziliket, megszolgálták már az árukat, és bírják a strapát. Persze gondoskodni kell az utánpótlásról is, a TRAXX-ok átmenetileg segíthetnek. Flirtekből kéne még bevásárolni meg dízel motorkocsikból, azzal sok mozdonyok i lehet váltani, sőt sztem Taurusokból is elkelhet még pár darab, ez egy jól bevált és megbízható mozdony a vezérek legalábbis szeretik.

gerakos 2011.09.02. 13:05:59

@Légnyomásos Gyuri:

Köszönöm a jókívánságokat, és megjegyezném hogy az írásaim nagy része nem hazugság. A legöregebb taurus max 9 éves lehet. A Traxx-ok valószínüleg jönni fognak, mert az a projekt elég szépen halad, ha 50 nem is de 25 biztosan. Nem értem mi a problémád a papagájokkal és a cirmosokkal, megbízható gépek.

Légnyomásos Gyuri 2011.09.02. 13:21:59

@gerakos: A V43-as múltját nem vitatom,de jövője nincs.A remot kiadásokból üzembiztosabb járműveket lehetett volna bérelni.Valóban jobb és megbízhatóbb a papagáj mint a "classic"szili,de a napi üzemeltetésük,alkatrészbeszerzésük rengeteget felemészt.El kell fogadni,hogy ilyen járművekkel nem lehet vontatási feladatokat hosszútávon ellátni.Ja,és 2011-ben talán az ergonómia se legyen már az utolsó.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2011.09.02. 13:32:36

@gerakos:

"Tehát számításaim szerint:
-10db Taurus
-50db Traxx
-legalább 45 db V63as
-10db Talent
-60db Flirt
-30db Desiro
-legalább 40 sima és 30 remot M62
-legalább 50 sima és 30 remot M41
-legalább 50db V43 2xxx
-30db V43 3xxx
-legalább 80db V43 1xxx (magasabb pályaszámúak)
nincs veszélyben.
Ez óvatos becslés szerint is 515 mozdony,"

Igazad van! a remotokat nem adtam hozzá! Bocsánatot kérek!

Adani 2011.09.02. 13:50:12

@Légnyomásos Gyuri:

A Szili javára az írható ,h faék egyszerűségű, és egyszerűen javítható kis túlzássla egy fogpiszkálóval is, mivel már rég itt van az öreg szakik minden egyes csavart jól ismernek benne. Hosszútávon már nem érdemes tervezni vele, de az ütjük amíg mozog ill. menjen oszt' jó' van meg két rosszból összerakunk egy jót szintű karbantartással lehet még járatni ,ameddig bírják. Annyira még szerintem nem égető a lecserélésük mint pl .a ruszki metróknak, vagy a Ziu troliknak. Elmennek még pár évig addig meg fokozatosan lehet gondoskodni a pótlásukról, Traxxok meg Taurusok beszerzésével.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2011.09.02. 15:05:08

@Adani:

"A Szili javára ... egyszerűen javítható kis túlzássla egy fogpiszkálóval is,"

Te sem láttál eddig pl Szili forgóvázat közelről.

Az Építész 2011.09.02. 19:44:20

@Adani:

Ha már kb. tíz éve fokozatosan gondoskodtak volna a pótlásukról csak havonta egy géppel... Már 120 új gép lenne... Amik ára az üzemeltetésben visszajönne részben.

"de az ütjük amíg mozog ill. menjen oszt' jó' van":

Vagy amíg nem történik egy oltári nagy baleset az elöregedett szerkezetek miatt... Legyen az akár mozdony, személykocsi, metrókocsi vagy busz.

Egyébként igazad van, az idős szakiknak köszönhető, hogy még mennek a kohószökevények. Csak ők is előbb-utóbb nyugdíjba mennek, utánpótlásra meg senki nem gondol...

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2011.09.02. 22:29:09

@Az Építész:

Csak ők is előbb-utóbb nyugdíjba mennek, utánpótlásra meg senki nem gondol...

konkrétan a vsútgépész képzés (318-1 vasúti vontató- és vontatott járműszerelő) mintha pár éve nem is létezne.

Kopi3.14 2011.09.06. 00:46:45

@Sokatutazó: konkrétan még jóval a választások előtt egész oldalas cikkben vetették össze pár nyugati vasút és a magyar helyzetét, területhez viszonyított vonalsűrűség, szállítási kmköltség, finanszírozottság, stb. témakörben. Eredmény: a mienk a legnagyobb, legdrágább, s leginkább alulfinanszírozott a vizsgált összesen hat vasút közül. A fenti szösszenet pedig állapotjelentés, nem politizálás-azt csak az olvas bele, aki szándékosan akar.

A hozzáértŐket kérdezném, mi a helyzet a friss fejlesztésű Skoda mozdonyokkal? Azok alkalmasak lehetnének itteni szolgálatra? Illetve mik közül lehetne csemegézni, ha max 140-es tempóig kellene személyvonati, tehervonati mozdony? Lehetőleg több áramnemű akár, hogy a határokon ne kelljen vacakolni- mondjuk az akkor inkább a tehervonati oldalon lehet izgalmas, hisz a személyvonatoknál nyugatra a 140 túl sokat nem ér már, a keleti, déli, északi végeket nem ismerem.

Luxusmoszkvicsslusszkulcs 2011.09.06. 11:05:22

140-ig kb akármelyik tehervonati mozdony jó, azok általában annyit tudnak, de az kevés. 160-200 kéne, de nem csak a Westbahn miatt. A nemzetközi korridorokon elvárás a 160 km/h, a 225kN tengelyterhelés és a min. 750m hasznos állomási vágányhossz a fejlesztések során, ettől csak indokolt esetben lehet eltérni (pl Aszód-Bp között nem lehetne alagút nélkül megcsinálni, egy új Hatvan-Sülysáp vonal olcsóbb lenne). Tehát olyan mozdony kell ami viszonylag jó dinamikával el tudja érni legalább a 160-at. A következő probléma, hogy a 80-as vonalon, illetve a 120-as bizonyos szakaszain a városok, illetve a "pókok" (átszállási csomópontok) olyan távolságra vannak egymástól, hogyegy optimális menetrendhez kell a 200-as pálya. A jelenlegi alföldi fejlesztések is olyanok, hogy a nyomvonal lehetővé tenné a 200-at, csak az egyéb feltételek nincsenek meg. (Vonatbefolyásoló, külön szintű keresztezések, kerítés, átmenő fővágány mellett peron van, stb. Kevésnek tűnik, de összeadva nagyon sok pénz.) A közép/hosszútávú beszerzéseknél tehát ezt a 200-at kéne szem előtt tartani, persze a 3G IC kocsik sebessége (140, de ha lenne rajta sínfék mehetne az is 160nal) a dunántúli vonalakon még jó ideig elég lesz. Ott a domborzat miatt a "hagyományos", tehát nem különálló nagy sebességű vonal nem valószínű, hogy ennél gyorsabb lesz.

jack o'neill 2011.09.07. 11:16:56

@Kopi3.14: 140-as téma felejtős. Egyrészt szinte minden új villanygép tud legalább 160-at, de többet. Raádásul ugye egy ilyen gép 30-40 vagy több évig elfut, annyi idő alatt meg már csak-csak meglesz mind több fővonalon a 160-as tempó.
A többáramneműség is már alap.
Mind a Siemens Vectron (a Taurus utódja), mind a Bombardier Traxx-ja, mind az Alstom Prima-ja, mind akár a Skoda 109E megfutja bőven a 200-at, teljesítményben is nagyjából azonosak (Traxx 5600kW, a többi 6400kW), indító vonóerő is azonos (Skoda ~270kN, a többi 300kN). Ergo amit ma a piacon el lehet érni, abból nekünk mind megfelel bőven. Főleg, hogy ezek közül a Traxx-ból már úgy is van/lesz vagyis célszerszerű az utóbbira rágyúrni egy lehetséges - újabb - beszerzésnél. Továbbá pedig a Traxx-ból (mint ahogy a Prima-ból és a Vectronból is) van dízel verzió (min. 140km/h, 2200kW, 270kN), ami szintén jót tenne egy egységes flottának.

Luxusmoszkvicsslusszkulcs 2011.09.07. 12:12:56

@jack o'neill: Ha már bilibe lógatjuk a kezünket, akkor meg lehet említeni, hogy ezekből létezik hibrid mozdony is, az sem egy rossz ötlet. Bár inkább a villamosítás híve vagyok, (különösen ott, ahol emiatt személyszállító vonat bukik negyed órát a gépcserével), de a tehervonatoknál nagyon hasznos lehet. Például nem kormolnák a drótot Herkulesel Bp-Koper közt az út nagy részén, csak azért mert pár km nincs villamosítva. Persze az iparvágányok sehol nincsenek villamosítva, így egy olyan üzembe is kell tolatót rendelni ahol "ritkán, de sok" jellegű a szállítás.

Sokatutazó 2011.09.10. 12:30:53

@Kopi3.14: konkrétan még jóval a választások előtt egész oldalas cikkben vetették össze pár nyugati vasút és a magyar helyzetét, területhez viszonyított vonalsűrűség, szállítási kmköltség, finanszírozottság, stb. témakörben. Eredmény: a mienk a legnagyobb, legdrágább, s leginkább alulfinanszírozott a vizsgált összesen hat vasút közül. A fenti szösszenet pedig állapotjelentés, nem politizálás-azt csak az olvas bele, aki szándékosan akar.

Akkor miért a miénk a legdrágább, és a leginkább alulfinanszírozott? És nem olvasom bele a politikát, de úgy gondolom, hogy ezeket az újságokat senkinek sem kell bemutatni.

Kopi3.14 2011.09.10. 19:37:29

@Sokatutazó: Mivel az egész arra íródott válasz, hogy ezt pont most kellett írni, meg sugallja a kommentelő, hogy csak politikai lejáratásnak megy, miközben pont a népszabi már korábban is foglalkozott a témával, a kedves kolléga állítása ellenére.

Sokatutazó 2011.09.10. 21:27:15

@Kopi3.14: Nézd nem olvasok bele politikát. Korábban is foglalkozott vele = tehát a választások előtt = jelenlegi kormány előtt. Gondolván majd a mostani kormány megoldja.==> következő kampányban majd az ellenzék kijelenti, hogy fejlesztik a vasutat, merthogy ezt a mostaniak nem tették meg. Na majd kiderül. És nem politizálok, nem is akartam beleolvasni politikát. Csak... valahogy így sikerült. Ha megsértettelek, akkor bocsánatod kérem.
Maradok tisztelettel.
süti beállítások módosítása