MÁV utaspanaszok, késések, információk.

Új MÁV blog

Új MÁV-Start tender piackutatásra és kérdőívezésre

2011. augusztus 29. - Vittore.

A MÁV-Start tárgyalásos tendert hirdetett, melyben a két részfeladatra összesen 92,5 millió forintot szánnak.

92 milliós tender a MÁV-Startnál

A MÁV-Start piackutatási tendert hirdetett, a tárgyalásos eljáráson két részfeladat vár gazdára. Az egyik megbízás 64,5 milliós keretösszegre szól, míg a másik 28 millió forintra.

A MÁV-Start piackutatások szakmai előkészítésére, lebonyolítására, értékelésére keres partnert – derül ki a Tenders Electronic Daily-ből. A nyertes a megbízó marketingstratégiájával összehangoltan végzi majd a munkát.


Az első, 64,5 millió forint keretösszegű feladat utasforgalmi felmérésre és személyes kérdőíves kutatásra szól – ez utóbbi várhatóan 800, 1 200 és 2 000 fős mintanagysággal. A második részt telefonos kutatásokra (CATI), számítógéppel támogatott személyes megkérdezésre (CAPI), fókuszcsoportos-, valamint online kutatásokra írták ki, itt a keretösszeg 28 millió forint.

A pályázók részekre is tehetnek ajánlatot. Az alkalmasság feltétele 2009-ből és 2010-ből együttesen legalább egy darab, minimum 800 fő megkérdezésével zajlott kutatás: ennek az első ajánlatnál személyes megkérdezéssel, míg a másodiknál telefonos (CATI) módon kellett megtörténnie.

Az ajánlatokat szeptember 20-ig várják, az ajánlattételi felhívást október 5-ig küldik el a kiválasztottak részére. Mindkét részfeladat nyertese 18 hónapos szerződést írt alá a MÁV-Starttal.

Forrás: Kreatív Online

 

Veled is hasonló történt? Történeted, észrevételed, fontos közlendőd van, mely megjelenthet itt, az Új MÁV Blogon? Az e-mailt az ujmavblog@gmail.com címre küldheted, és mi kitesszük történeted!





Elindult hírlevelünk, ha érdekel a vasút, vagy olvashatónak találtad ezt a bejegyzést, akkor kattints ide, és olvasd a részleteket!

A bejegyzés trackback címe:

https://mav.blog.hu/api/trackback/id/tr103188035

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2011.08.29. 22:28:55

Lassan két éve volt egy felmérés (Nálunk is volt kérdezőbiztos), ai eléggé a dohányzásra volt kihegyezve. Ha ott akkor normálisabb kérdések vannak, több kérdés az utasforgalomról, akkor valaki most szegényebb lesz 92 millával?

vanek ur 2011.08.30. 08:40:43

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Nem hiszem. Téged olyasvalaki keresett meg, aki a mostani pályázat 28 milliós részéhez hasonlót nyert meg. Ebbe tartoznak az ad hoc kutatások olyan témákról, amik valami miatt érdekessé vagy fontossá váltak (mint a te esetedben a dohányzás). Az utasszámlálás az egy állandó dolognak tűnik.
süti beállítások módosítása