MÁV utaspanaszok, késések, információk.

Új MÁV blog

E-ticket problémák

2011. augusztus 26. - Vittore.

Bence, aki amúgy állhatatos kommentelőnk és törzslátogatónk is egyben, a saját e-ticketes történetéről írt nekünk levelet. Mivel az interneten előrendelt jegyét a gép nem adta ki, ezért elvileg jött volna a már nálunk is ezerszer kibeszélt procedúra: a kalauztól utasleadási lapot kellett volna kapnia, amit aztán be kellett volna vinnie a MÁV-Start-hoz valamilyen úton.

Elég érdekes, hogy valószínűleg ezen blog összes olvasója ismeri már ezt a procedúrát, a vasút alkalmazottjai meg még mindig nem tudják, mi ilyenkor a teendő.

Átadom a szót Bencének, hadd mesélje el a történetet Ő, a saját szavaival:

Kedves Vittore!

Volt egy kis probléma az e-Tickettel kapcsolatban, gondoltam, elküldöm a blogra!

Ma, augusztus 24-én reggel Kőbánya-Kispesten azzal szembesültem, hogy egyik jegykiadó automata sem adja ki a néhány órával korábban vásárolt jegyeimet. Nem baj, gondoltam, velem még úgysem esett meg ilyen, most meglátjuk, milyen szakszerűen kezelik ezt a helyzetet a MÁV-START emberei.

Először is nagyon érdekes volt, mert amint az ott lévő vasútőr meglátta, hogy ismét be akarom írni a kódot, rögtön szólt, hogy ne is próbálkozzak, mert rossz az automata, és a pénztárakhoz tessékelt. Nem igazán értettem, hogy miért, mert tudtommal a pénztárban nem sokat tudnak ezzel kapcsolatban tenni. Ki is derült, hogy tényleg nem, és csak elmondták, hogy a jegyvizsgálók már tájékoztatva vannak, nyugodtan szálljunk fel a vonatra, de a kódot ne adjuk ki.

Fel is szálltunk, és hát ez a tájékoztatás egyáltalán nem látszott. Mondtam, hogy mi a probléma, erre ő kérdezte meg, hogy most mit kell csinálnia. Mondtam, hogy utasleadási lapot kellene írnia. Mondta, hogy felhív valakit, és megkérdezi. Megkérdezte, de utána is erősködött, hogy a kódot szerinte fel kellene írnia a lapra, én viszont mondtam neki, hogy azt nem adhatom meg.

Elkezdte írni a lapot, de ugye négyen voltunk, közben meg nem utaztunk túl sokat, csak a Kőbánya-Kispest - Dunavarsány viszonylaton. Szóval mire odaértünk, kettővel el is készült, de az egyikre azért felírta, hogy összesen 4 főről van szó. Amit még nem értettem, hogy miért írta a lapot teljes viszonylatra, amikor Budapest Bérletünk volt, de azzal korrigálta, hogy a megjegyzéshez odaírta, hogy "BKSZ".

Összességében az a véleményem a jegyvizsgálóról, hogy nagyon korrekt és segítőkész volt, tényleg látszott az igyekezete, viszont a tájékozatlanságot nem tudom mire vélni. Én azt gondoltam, hogy ezt az esetet minden jegyvizsgáló ismeri az országban, és tud vele mit kezdeni. Ezek szerint valami nagyon nagy probléma van!

Mivel a jegyeink menettérti jegyek voltak, ugyanezt a játékot visszafelé is el kellett játszanunk. Jött a jegyvizsgáló (egy másik), akinek szintén előadtam a problémát. Ő azzal jött, hogy mondjam el a kódot, és abból majd kitalálja, hogy igazat mondunk-e (?). Aztán mondtam neki, hogy nem adom meg, írjon utasleadási lapot, mutattam is neki, amit odafelé kaptunk, hogy olyat. Azt kivette a kezemből, és elment vele, miközben folytatta a munkáját. Közben már kissé kezdtünk feszültek lenni, hogy mégis mit képzel, egyszer el is haladt mellettünk, és vigyorogva közölte, hogy nemsokára visszaadja a lapokat.

Meglehetősen érdekes volt a stílusa.

Aztán végre arra került a sor, hogy elkezdte írni, ő háromszoros menetdíjat és pótdíjat írt fel a papírra (közben már csak hárman maradtunk), és mindhármunk nevét felírta rá. Ezúttal csak Dunavarsány - Soroksár viszonylatra töltötte ki, tehát számításba vette a BB-t is. Nagynehezen megkaptuk a papírt, mindenkivel aláíratta, és tovább állt.

Nagyon érdekesnek tartom ezt a helyzetet, mert én tényleg azt gondoltam, hogy ezek a dolgok probléma nélkül menni fognak. Amikor hazaértem, megnéztem a MÁV-START oldalát: kiderült, hogy országos hiba van, és még mindig nem megy a rendszer, új jegyet sem lehet venni. (http://mav-start.hu/hirek/hir.php?mid=14e5555c6168b3)

Ami érdekes még ebben a leírásban, hogy kiemeli, hogy adjuk meg az e-mail címet és a vásárlás pontos idejét a jegyvizsgálónak. Ez a GYIK-ban és sehol máshol nem szerepelt eddig, most hallok ilyet először.

A másik dolog, hogy ha országos hiba van, akkor még jobban elvártam volna, hogy a jegyvizsgálók tájékozottabbak legyenek.

Szóval azt mondom, kissé kellemetlen volt így az utazás, de túl lehetett élni. A lapokat majd szépen beszkennelem, és elküldöm nekik pár napon belül egy hasonló kísérőszöveggel, remélhetőleg nem lesz egy év múlva semmilyen százezres csekk a postaládámban.

De azért nagyon elkeserítő, hogy ezt a dolgot nem lehetett egyszerűbben és rugalmasabban megoldani, és igazából senki sem tud semmit.

Üdv,
Bence

 

Veled is hasonló történt? Történeted, észrevételed, fontos közlendőd van, mely megjelenthet itt, az Új MÁV Blogon? Az e-mailt az ujmavblog@gmail.com címre küldheted, és mi kitesszük történeted!





Elindult hírlevelünk, ha érdekel a vasút, vagy olvashatónak találtad ezt a bejegyzést, akkor kattints ide, és olvasd a részleteket!

A bejegyzés trackback címe:

https://mav.blog.hu/api/trackback/id/tr883181258

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2011.08.26. 10:57:49

Szerintem az internetes jegyvásárlást szüntessük meg, mert ami nem megy, azt nem kellene erőltetni.

^LutheR^ 2011.08.26. 13:06:43

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Eszedbe ne jusson, rendszeresen a kioszkból veszem át a jegyet, és a vonatról nézem a pénztár előtt kígyózó sorokat. 99%-ban nálam bevált a rendszer.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2011.08.26. 13:09:51

@^LutheR^:

Elismerem, hogy több trilliárd jegyet eladtak sikeresen interneten.

Azonban ennek a rendszernek 111%-os rendelkezésre állással kellene működnie, és a legnagyobb meghibásodása a kioszk rendszeres karbantartásának 10 percről 12 percre történő megnövekedése szabadna, hogy legyen. Akkor is azért, mert éppen tanítják be az új embert.

Persze de jó lenne, ha kioszk nélkül is működne a dolog.

Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2011.08.26. 13:48:22

Csak azt nem értem, hogy ha országos hiba van, akkor a fizetést igazoló SMS/számlakivonat miért nem elég bizonyíték?

vanek ur 2011.08.26. 14:10:56

@Peti817172M:

Két kérdés:
1. Kiderül-e ezekből, hogy milyen jegyet vettél?
2. Hogyan győződhet meg a jegyvizsgáló arról, hogy ugyanarra a vásárlásra nem hivatkozott-e valaki más, vagy hogy valóban te vetted azokat a jegyeket?

AndOr 2011.08.26. 18:25:59

index.hu/belfold/2011/08/26/a_hetvegen_sem_lehet_az_interneten_vonatjegyet_venni/
Ez megdöbbentő. Kis boltok bezárhatnának, ha pár(?) napig nem megy a pénztárgép. Ha napokig nem lehetne utalni egy netbankos oldalon, hanem odaírnák, hogy fáradjak be nyitvatartási időben a fiókba, vagy vegyem fel ATM-nél, vagy a postán a KP-t és küldjem postai csekken...
Nem neten veszem a jegyeimet, de mégis, ez így nem szolgáltatás, henem csak egy lehetőség, ami lehet hogy van, de ha nem, hát nem. A technikai magyarázat egy dolog, üzemzavarra kell számítani, és kell lennie "B" tervnek is. Már csak ilyen laikus szemmel nézve a dolgot.

kispaci_S80 2011.08.26. 21:22:45

www.mav-start.hu/hirek/hir.php?mid=14e579353bde0e

"Az E-Ticket rendszer leállását, az azt kiszolgáló tárolórendszer meghibásodása okozta, amely kezeli egy, illetve kettő lemez meghibásodását a tartalék lemezek bevonásával. Jelen esetben szerdán – viszonylag egymáshoz közeli időben – három lemez hibásodott meg."

Az üzemeltetést ismerve az "egymás közeli időben" nagyjából hónapokat jelent az üzemeltetők számára

"Jelenleg a gyártó németországi központjában elemzik és keresik a hiba megoldását. "

Magyarán egy deka mentésük sincs szalagon, vagy egéy adathordozón amiről vissza tudnának állni.....

kispaci_S80 2011.08.26. 21:25:58

@AndOr: Nincs B terv..... lesz ahogy lesz. Felelősök nincsenek ott.
Majd kidumálják házon belül: elővesznek egy listát, hogy mit akartak venni és mikor húzták le a költségvetésből, erre a vezetők csendben lesznek. Kifele meg kit érdekel, aki utazni akar úgyis megveszi a jegyet a pénztárnál.

vanek ur 2011.08.26. 22:09:00

@AndOr: Pontosan az a B terv, hogy pénztárban még mindig tudsz jegyet venni. Mint ahogy a bankoknál is pontosan az B terv egy netbank leállás esetére, hogy menj a fiókba és intézd el ott. Az az alapszolgáltatás, annak kell maximálisan rendelkezésre állnia. A netes jegyvásárlás és a netbank csak kiegészítő szolgáltatás, a leállása presztízsveszteség, de üzleti szempontból nem kritikus, mivel az alaptevékenységet (jegyárusítás, banki ügyintézés) más módon el tudják látni.

Kérdés, mekkora a netes jegyvásárlás részesedése. Ha minden 5. utas ott vesz jegyet, akkor nagyon fontos, hogy folyamatosan működjön a rendszer. Ha csak minden 50. utas használja, akkor kevésbé fognak a folyamatos működésre költeni.

vanek ur 2011.08.26. 22:10:38

@kispaci_S80: "Magyarán egy deka mentésük sincs szalagon, vagy egéy adathordozón amiről vissza tudnának állni....."

Vagy van, csak nincs _mire_ visszaállni.
"a meghibásodott lemezegységek cseréje sem vezetett eredményre, mert az új egységeket egy, a diszkrendszert vezérlő hardverben fellépett szoftverhiba miatt nem lehetett üzembe helyezni"
www.origo.hu/techbazis/20110826-titokzatos-hardverhiba-okozta-a-mav-online-jegyrendelesenek-leallasat.html

vanek ur 2011.08.26. 22:21:56

@kispaci_S80: Létezik olyan, hogy kockázatelemzés. Megnézik, hogy milyen események milyen károkat okozhatnak. Egyrészt kiszámítják az anyagi kárt, forintosítják a nem anyagi károkat, másrészt pedig megnézik, hogy mi az adott esemény bekövetkezésének a valószínűsége, harmadrészt pedig kiszámítják, hogy mi a megelőzés költsége. Ha egy esemény bekövetkezésének kicsi a valószínűsége, akkor hiába okoz nagy károkat, nem fognak a megelőzésre költeni.
Egy egyszerű hétköznapi példa: a legtöbb autóban 1 pótkeréknek van hely, hiszen egy defekt bármikor történhet. De miért nincs 2, vagy akár 4 pótkerék? Nincs is nekik hely! Baromi drága lenne kialakítani a helyet a plusz pótkerekeknek (már ha az utastérből és a csomagtérből nem akarunk elvenni túl sokat), természetesen meg kellene venni a plusz felniket és gumikat, és cipelni is kellene őket (fogyasztás). Persze sokan hajlandók lennének megfizetni ezt a pluszköltséget, ha kettős vagy többes defektekre is ugyanakkora eséllyel kellene számítani, mint egy sima defektre. A helyzet az, hogy sokan még az 1 pótkereket se viszik magukkal, mert azt mondják, hogy nem éri meg beszerezni, ha defektjük lesz, majd hívják az autómentőt...

Fanyuvo 2011.08.26. 22:47:09

Jelentem még a mai napon is a Budapest - Győr vonalon teljes értetlenséggel állt a jegyvizsgáló a probléma előtt. Hogy ilyen hibáról ő nem tud és ha mégis van ilyen hiba akkor a pénztárnál kellett volna kikérnem a jegyet. Hiába bizonygattam, hogy ott elküldtek volna és az egész országban áll a rendszer, ez őt nem érdekli. Erről ő nem kapott papírt.
Csak azért nem büntetett meg, mert fojt róla a víz és inkább tovább ment...

kispaci_S80 2011.08.26. 23:21:36

@vanek ur: Igen, az elmélet és a józan ész alapján így működnek a dolgok. Azonban vannak helyek, ahol nem. Ahol az is belefér ha felhívom az IT vezetőt és megkérdezem, hogy mi legyen az új levelező szerver neve, mert a régit nem lehet feltámasztani és nem vettek mentőrendszert sem a 2000+ fős rendszerre
(helyszín: MÁV egy üzletága, 2004 körül)

AndOr 2011.08.27. 07:32:09

@vanek ur:
Tehát egy olyan rendszerről van szó, aminél:
"A" terv: működik
"B" terv: nem működik.
Értem én, hogy "Ha csak minden 50. utas használja, akkor kevésbé fognak a folyamatos működésre költeni."
Legalább később ennyi utas sem fogja használni, és akkor egyáltalán nem lesz vele gond.
(Eleinte az ATM-től is idegenkedtek az emberek...)
Lehet itt kockázatelemezgetni, de azt hiszem, itt drágább része a dolognak a jegykiadó terminálok létesítése, üzemeltetése, karbantartása, mint az, hogy figyeljünk már a lemeztömbre, mert már hetek óta pislog rajta egy lámpa, illetve már kettő... "Közbevágott Pató Pál úr..."
Ami a hardvert és a szállítót illeti: Ha a garanciás és jól bebiztosított autó napokig használhatatlan, akkor csereautó, abba átpakolhatom a cuccost (visszatölthetem a tegnapi mentést).
Persze csak beledumálok, neten még nem vettem jegyet, ezen a hétvégén meg biztosan nem is fogok :)

petya.bacsi 2011.08.27. 07:39:41

@vanek ur: A bank azért rossz példa, mert egy ilyen esetnél, hogy pl. több napig áll a netbank, bizony lehet, hogy jó pár ember szárnyak nélkül repülne. Ez ugyanis nem csak presztízsveszteség lenne egy banknak, hanem iszonyat kárt is okozna. Bár, ott szerintem ilyen nem történhet meg.

Kimérős szaloncukor (Lédig) 2011.08.27. 10:48:22

@petya.bacsi: Valószínűleg igen ott nem történhet meg.
Cserébe valószínűleg (sőt biztosan!) egy banknak nem kell közbeszereznie minden szart, nem kell 30 tulajdonos felé elszámolni (állami felügyeletek) nem kell mindenhol megmagyarázni azt, hogy miért kell 3 tartalék adattároló, és ha elromlik van lóvé a cserére, nem kell kuncsorogni, és 30 felé indokolni, hogy igen ha egyszer elromlott akkor igen ki kell cserélni.

Egy kisállomáson egy hullarészeg kedvesutas betörte a pénztárablakot. Nem volt vészes csak keresztbe volt egy nagy hasadás az ablakon.
A csere 2 évig tartott, mert már amúgy is le akarták cserélni az ablakot olyanra, ami fogadni képes a bankterminált, és megfelel a hatályos előírásoknak. Így viszont új beszerzésnek minősült--->közbeszerzés--->2év.

Dobálózhattok ezzel az agyon elcsépelt "itt-ott-amott ezért már mind a 2000 dolgozót kirúgták volna" bla-bla dumával, de ideje megérteni: Állami cégnél fingani sem lehet közbeszerzés-engedélyeztetés-mindenszar nélkül.
Igen a banknál a józsi elmegy az alkatrészboltba és megveszi számlára. Állami cégeknél ez nem így működik hála a belső és legfőképp a külső bürokráciának.

Igen ezért SEM fognak fejek hullani. Én sem szeretném, ha a fejem hullana azért, ami NEM az én hibám: Az hogy a beszerzésnél nem volt lóvé és nem volt evidens hogy elegendő tartalék kell.

vanek ur 2011.08.27. 12:01:26

@Fanyuvo: Ez azért furcsa, mert akkor is így kell eljárni, ha csak azon egy állomáson rossz a kioszk, ahol átvetted volna a jegyedet...

vanek ur 2011.08.27. 12:04:06

@petya.bacsi: Ha bankban nem is, mobilszolgáltatónál láttunk már majdnem 1 napos leállást (T-Mobil olyan 1,5-2 éve). Viszont utána nem láttam olyan sajtóhíreket, hogy a T-Mobil kivizsgálta az ügyet, és a felelősöket kirúgta. Csak egy előítélet mondatja, hogy ez megtörtént.

vanek ur 2011.08.27. 12:13:55

@AndOr: "Értem én, hogy "Ha csak minden 50. utas használja, akkor kevésbé fognak a folyamatos működésre költeni."
Legalább később ennyi utas sem fogja használni, és akkor egyáltalán nem lesz vele gond."

Ha minden 50. utas használja, az 2%-os részesedés. Ez még az üzleti életben is a statisztikai hiba kategória, és bár örülnek ennek a 2%-nak is, egy ekkora célcsoportra csak annyit költenek (már ha költenek), amennyit feltétlenül muszáj.

"Ami a hardvert és a szállítót illeti: Ha a garanciás és jól bebiztosított autó napokig használhatatlan, akkor csereautó, abba átpakolhatom a cuccost (visszatölthetem a tegnapi mentést)."
Nem nagyon láttam még olyat, hogy egy ideiglenes csereautó minden paraméterében megegyezett azzal, amit éppen javítanak (a munkahelyemen Opel Astra kombi helyett 5 ajtós Skoda Fabiát adtak...). És bár nem vagyok informatikus, szerintem egy csereszerveren üzembe helyezni a programot nem olyan egyszerű, mint átpakolni az egyik autó kesztyűtartójából a másikba.

Ettől függetlenül remélem, hogy ha más következménye nem is lesz ennek a leállásnak, a a kockázati és a működésfolytonossági terveket felülvizsgálják és beszerzik a szükséges tartalék eszközöket.

petya.bacsi 2011.08.27. 12:26:15

@vanek ur: attól, hogy nem láttál sajtóhíreket erről, még nem jelenti azt, hogy nem is volt. Biztos vagyok benne, hogy ha valamelyik emberük hibázott, annak nem veregették meg a vállát, és simogatták meg a kobakját. Ha viszont kívülálló okok okozták, azzal nem lehet mit kezdeni.

Egyébként pedig ha már az elején normálisan kommunikálták volna a dolgot, nem csámcsognának rajta ennyien. Mert a gép is bedöglik néha, ilyen van, és nem csak a MÁV-nál. Ezzel amúgy nincs is semmi gond, megesik az ilyen.

Mert mi is a gond szerintem itt? A tájékoztatás. Először ideiglenes nem elérhető, aztán átmenetileg, most meg már egész hétvégén. Kíváncsi vagyok a következő tájékoztatásukra.

Ha rögtön úgy kezdték volna - nyilván először nem tudhatták mi a gond, és mennyit vesz igénybe a javítás -, hogy technikai hiba miatt nem érhető el az oldal, más lenne az egész, nem kellene kínos magyarázkodásba kezdeniük. Mert ha kicsi a baj, és gyorsan meg lehet javítani, akkor kifelé tudtak volna villantani hogy mennyit dolgoztak az utasokért, és gyorsan elhárították a hibát.

Ezzel a teszetosza kommunikációval pedig ismét sikerült kiröhögtetni magukat - még akkor is, ha nem az ő hibájuk most a szünet.

pbence 2011.08.27. 18:34:09

@vanek ur:
Amúgy ja, erről szól ez a poszt is, hogy senki nem tud semmiről, nem tudják, hogy kezeljék le ezt a helyzetet. Én mint tapasztalt utas tudtam ezt, de most képzeld el, mi lett volna (és mi is folyhat most az egész országban) olyan emberekkel, akik nem tudják ennek a menetét (mert nem is kell, ugye a vasút alkalmazottainak kellene jól tudni).
Tudod, ez nagyobb gond annál, mint hogy napokig áll a rendszer. És ezt nem lehet ráfogni semmilyen közbeszerzésre, semmi egyébre, ez csak simán trehányság, és csak a MÁV-START tehet róla. (És amúgy nagyon sok dologról szintén csak ők tehetnek.) Ez bizony nagyobb presztízsveszteség lesz, mint hogy simán nem tudok jegyet venni, mert ugye látszólag a vasútnál segghülyék dolgoznak.

Amúgy szerintem nincs igazad a számokkal kapcsolatban. Mert a Délinél annyi ember állt a pénztáraknál és az automatáknál is, amennyit én már jó ideje nem láttam. Ez ugye alapból sejteti, hogy sokan használják a rendszert. És ugye most nem csak a netes jegyvásárlókkal toltak ki, hanem azokkal is, akik amúgy is pénztárnál vásároltak.
Persze abban igazad van, hogy ez nem nagyon fogja befolyásolni a vasút bevételeit, ugyanis mindannyian tudjuk, hogy a teljes utasszállítási szolgáltatás amúgy is a béka segge alatt van, és az emberek 90%-a már így is kényszerből használja a vasutat. Ja, és az év végi hiányt állam bácsi úgyis kifizeti, szóval tényleg semmi gáz nincs ezzel.

simplyboci 2011.08.27. 21:08:46

hasonló mizériáról én is küldtem be levelet, de látom azt nem sikerült az elmúlt 2 hét alatt kirakni ...

vanek ur 2011.08.27. 22:22:24

@pbence: "Amúgy ja, erről szól ez a poszt is, hogy senki nem tud semmiről, nem tudják, hogy kezeljék le ezt a helyzetet."

Végső soron egyetértünk. Az igazi gond nem az, hogy most, amikor országosan áll a rendszer, nem tudja, hogy mit tegyen. Mivel a gyakran ismételt kérdésekben is leírják, mi a teendő, ha nem jó a kioszk (általában, nem most), kell erről lennie valamilyen utasításnak. 3 év alatt már minden jegyvizsgálónak beleverhették volna a fejébe, még akkor is, ha eddig nem túl gyakran volt ilyen eset.

A Délit tegnap meg ma ne nézd, ott a tömeg a kánikula miatt volt (mindenki ment a Balatonra). Viszont a pénztári kiszolgálás elég lassú, oda-vissza utazás IC-vel 2-3 perc. Tehát ha egy adott órában induló vonatokra csak 50 ember vette volna aznap a jegyét a neten, már az is szépen növeli a sort, valójában erre már be kellene állítani még 1 pénztárost.

krtek24 2011.08.28. 00:49:34

@Kimérős szaloncukor (Lédig):

"Valószínűleg igen ott nem történhet meg.
Cserébe valószínűleg (sőt biztosan!) egy banknak nem kell közbeszereznie minden szart, nem kell 30 tulajdonos felé elszámolni (állami felügyeletek) nem kell mindenhol megmagyarázni azt, hogy miért kell 3 tartalék adattároló, és ha elromlik van lóvé a cserére, nem kell kuncsorogni, és 30 felé indokolni, hogy igen ha egyszer elromlott akkor igen ki kell cserélni."

Istenem, végre egy ember, aki érti és látja is a helyzetet... imába kellene foglalni a neved, és minden cikk feltöltése után az idézett soraiddal nyitni a kommenteket.

pbence 2011.08.28. 01:35:21

@krtek24:
Azért kicsit durva javaslataid vannak.
Tudom, minden poszt alatt felveti valaki, hogy ezért nem a MÁV a hibás, extrémebb esetekben az utas van kikiáltva rossznak és gonosznak.
Ennek ellenére a panaszok jelentős része jogos, és csak a hozzáálláson múlna, hogy ne ilyen legyen az általános megítélés. Tudom, hogy mindig mindent meg lehet magyarázni, bár azt sokszor nem értem, hogy mi szükség van erre. Épp ezért nem értem, miért biggyesztenéd oda ezt a pár sort mindenhova, mert ember legyen a talpán, aki az itt megjelent összes posztra ráhúzná a közbeszerzés hibáját.
Mellesleg elmondanám, hogy ez a poszt is elég konkrétan arról szól, hogy a MÁV megint hogy elbénázta a kommunikációt, és ennyi idő alatt egyszerűen NEM TUDOTT FELKÉSZÜLNI az ilyen esetek kezelésére. Ez itt a komoly gond, és nem az, hogy leállt a rendszer.

Egyébként meg nehezen hiszem el, hogy minden szarra közbeszerzést kell kiírni. Pl. ha kiég egy izzó a vonaton, akkor is? Ez pont egy olyan dolog, amit előre le kellett volna rendezni a beszállítóval, amikor még a rendszert kiépítették.

Amúgy nem tudom, láttátok-e, de elég hamar szereztek új lemezeket, ezek szerint mégis csak sikerült a közbeszerzést megkerülni? Ezek szerint mégis felmerülhet a gyanú, hogy csak eddig nem foglalkoztak vele, amíg nem volt belőle baj?

lurkó 2011.08.29. 23:06:45

@pbence: Elméletileg minden jegyvizsgáló tudja de sajna nem a napi rutin része. Jó lenne gyakrabban csinálni valami kioszkhibát hogy gyakorlatban találkozzon az ember ezekkel az esetekkel. Mert az hogy egyszer egy nagy teremben elmondják 30 embernek hogy ha ez és ez történik akkor ez és ez a teendője nem biztos hogy elég még úgy sem hogy ebből vizsgán is lehet kérdés. Gyakorlat sajnos nincs igazából ezt problémának tartom az oktatásban. A másik probléma az utasleadási lap kitöltésének az ideje. Sokan nem is szivesen állnak neki mert amíg ő irkálja a már amúgy kifizetett jegy bizonylatát sok sok elégedett jegynélküli utas fel és leszáll akik egyébként vettek volna jegyet. A bukott jutalék miatti flusztrációról már nem is beszélve. Szóval igazából nem a start hibája pedig mégis! A mostani munka öszetettségéhez elavult az oktatási rendszer mondjuk már az is egy külön cég... :-( sajna.
süti beállítások módosítása