MÁV utaspanaszok, késések, információk.

Új MÁV blog

Hurrá, nyaralunk!

2011. augusztus 12. - Vittore.

Tegnap barátnőmmel elhatároztuk, hogy felkeressük Esztergomot és ha már ott vagyunk, akkor átruccanunk Szlovákiába is a párkányi hídon keresztül.

Zuglóból indultunk, s felszálltunk az első Nyugatiba tartó vonatra. Pár perc alat meg is érkeztünk.

A Nyugati-pályaudvarnál öt négy pénztár volt nyitva, ami kellemes csalódás volt a Keletinél megszokott kevés ablak-sok utas szindróma után. A jegyet 1 perc alatt sikerült megvenni, egy felnőtt jegy oda-vissza Budapest Bérlettel 1470 Ft, bérlet nélkül 2200 Ft.

A vonat egy légkondis Siemens Desiro volt, 08:52-kor el is indultunk. Bár így utólag tudatosult benne, hogy a 53 km-es távot másfél óra alatt sikerült abszolválni, a viszonylag kényelmes és tiszta vonat ezt elviselhetőbbé tette.

Sajnos azonban ezt a WC-ről nem lehetett elmondani. Már az botrányos volt, hogy az ajtót csak nehezen lehetett elhúzni (ennél a vonatnál ugyanis tolóajtó van), de a vonatba belépve erős húgyszag fogadott, nem volt víz a kézmosáshoz és mint később a barátnőmnek kiderült, nem volt az ülőkére teríthető papír sem, illetve WC-papír sem.

Esztergomba megérkezve kicsit meghökkentünk, mert az állomásból egy kicsit gettós városrész felé kellett mennünk, de egy jó fél óra alatt már a Bazilika és a vár hatalmas méreteit csodálhattuk.

Újabb rövid sétával átkeltünk a Mária Valéria-hídon és máris Szlovákiában találtuk magunkat. Itt érdemes megjegyezni, hogy egy korsó Zlaty Bazant 75 eurócentbe került, mindenhol elfogadták a forintot és 800 forintért olyan gyrost ettem, ami saját sütésű zsemlében volt és tele volt anyaggal.

Hazafelé ismét Desiro vitt minket, ahol csodálatos módon ismét nem volt víz (lehet, hogy ugyanazt fogtuk ki), a WC-papírt már sikerült megoldani. A légkondi nagyon jól működött, Ódudán állt a vonat 10 percet, mert a szembe jövő ellenvonat késett, de ezt leszámítva az egész út eseménymentes volt. (Talán még annyit jegyeznék meg, hogy a vonat késését bemondták a mikrofonba, onnan lehetett előre tudni, így volt aki leszállt elszívni egy cigit is.)

Összefoglalva nagyon megéri felkeresni Esztergomot, átrándulni Párkányba, s ehhez a MÁV most kellemes, légkondis vonatokat is biztosított, versenyképes áron. Az egyetlen, amin még bőven lehetne javítani, az a 40 km/órás átlagsebessége az esztergomi vonatnak.

(A képek kattintásra sokkal nagyobbak lesznek!)

 

 

Ha tetszik az oldalunk, akkor kérjük, szavazz ránk a HVG Goldenblog 2011-es versenyén is. Kérd meg a barátaidat is erre! Itt elérhető a szavazás, a Hírblogok kategóriában indultunk!

 

 

Veled is hasonló történt? Történeted, észrevételed, fontos közlendőd van, mely megjelenthet itt, az Új MÁV Blogon? Az e-mailt az ujmavblog@gmail.com címre küldheted, és mi kitesszük történeted!



Elindult hírlevelünk, ha érdekel a vasút, vagy olvashatónak találtad ezt a bejegyzést, akkor kattints ide, és olvasd a részleteket!

A bejegyzés trackback címe:

https://mav.blog.hu/api/trackback/id/tr823147677

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

hcpetrov 2011.08.12. 10:17:28

A pálya egyvágányú, állomásközi közlekedés van a vonal teljes hosszán. Ez azt jelenti, hogy az ellenvonatoknak be kell egymást várniuk az állomásokon (kereszt).

Ha jól tudom annak idején ezt a vonalat (2-es) is szüneteltetni akarták.

Tudom, hogy nem mindenhol fogalmaztam szakmailag pontosan.

Üdv

Adani 2011.08.12. 10:31:43

@hcpetrov:

Akarták persze, és ezt szokták amúgy jó példának hozni ,h mikor beállították ide a Desirokat akkor megnőtt az utasszám. Persze közrejátszott az is, h közben a 10-es út meg állandóan be volt dugulva. Az átlagsebességen fognak javítani EU-s támogatás és tervek is vannak egyszer majdcsak elkészül. Egyes szakaszokon kéntávágyúsítás sebességemelés lesz mindenhol, ahol kell ott nyomvonalkorrekcióval is számolnak. Ha csak pár szakaszt kétvágányúsítanak akkor máris lehet húzni a menetidőn 10-15 percet csak abból, h nem kell keresztekre várni. A Desiro valóban egy kényelmes és jó vonat, elővárosi forgalomra, amire tervezték. De nem arra,h két óráig ülj rajtam eg Intercityként járassák, ahogy a MÁV teszi. Kocsinként csak egy WC kevés lehet van első osztály, de nálunk másodosztályúként járatják.

Esztergom valóban szép város én is voltam ott tavaly, a Bazilikát érdemes megnézni és nekünk is megvolt a a hídon való átsétálás, és a párkányi sörözés.

Nagymoli 2011.08.12. 10:59:35

Ha valaki Párkányba megy, lehet, érdemes kipróbálni a Nyugatiból Párkányba járó vonatot. Szép tájon megy az is, csak egy kicsit gyorsabb. Probléma csak az, hogy a párkányi állomás Párkány külső részén van, vagy sokat kell gyalogolni, vagy buszozni kell. Nyugatiból a menetidő 1:34, vagy jobb esetben 1:11, 79km másik úton: Esztergom-Nyugati: 1:28, 53km

Traktoros 2011.08.12. 11:06:49

@Nagymoli

Május 1-től nem jár Párkányba vonat. Illetve jár, csak nem a Nyugatiból, hanem a Keletiből. Az a pár EuroCity, ami utána megy tovább Prága felé.

pbence 2011.08.12. 11:11:05

@Nagymoli:
Igen, egyrészt sajnos már nem jár, másrészt amennyire tudom, az már nemzetközi forgalom, elég borsos jegyárral.

Nagymoli 2011.08.12. 12:21:14

Elszomorító hogy nem jár, és hogy drága! Egy kirándulás-lehetőség minusz. :(

Nagymoli 2011.08.12. 12:38:38

@Adani: "kéntávágyúsítás" :) Ez már a párkányi sörözés után? ;-) Na jó, nem kötekedek, így is tudjuk, miről van szó! 10-es úton a dugók meg sokat segítenek a vasútnak. Két lassúból kiválasztani a kevésbé lassút... Sokat utaztam Pestre, vonattal, busszal is. Vonattal sokáig tartott,főleg, mert át kellett szállni Esztergom-Kertvárosnál, busz meg olyan tömött volt, mint a szardíniásdoboz. (sokszor az illatok is hasonlítottak)
Kíváncsi leszek, hogy oldják meg a nyomvonal-korrekkciót, na meg a második vágány elhelyezését. Néhol eléggé szűk a hely, és a domborzat is erősen nehezít. Furcsállom, hogy arrafelé alig van teherközlekedés, mégis fejlesztenek. Kíváncsian várom a fejleményeket!

SomiTomi · http://somitomi.blog.hu 2011.08.12. 14:04:44

Csak engem zavar, hogy a MÁV-trakció élő térképén egyik vonathoz se ír ki semmit, csak azt, hogy "a menetrendi adatokat a MÁV-Start honlapján találja meg"? Így közel lehetetlen azonosítani a vonatokat, szóval semmi értelme sincs. Persze, tudod, hogy hol vannak épp vonatok, csak nem tudod, melyik vonat melyik ("tudom mindenki telefonszámát, csak nem tudom, melyik kié" szindróma).

SomiTomi · http://somitomi.blog.hu 2011.08.12. 14:59:23

@Sokatutazó: Köszi, de ez meg szimplán hülye, közölte velem, hogy töltsem le a frissebb verziót, vagy váltsak böngészőt, MIUTÁN letöltöttem a legfrissebb Safarit (ami elvileg támogatott böngésző).

SomiTomi · http://somitomi.blog.hu 2011.08.12. 15:01:40

Explorerrel bezzeg műküdik, pdeig szerintem az nem a legfrissebb verzió

Nagymoli 2011.08.12. 15:30:16

"Tájékoztatjuk, hogy az Ön által használt böngészőn a térkép megjelenítése nem támogatott, ezért kérjük, hogy töltse le és telepítse a frissebb változatot vagy használjon más böngészőt:" Nálam ez jött be, Linux és Firefox használatnál.

Sokatutazó 2011.08.12. 17:51:28

Régebben nálam is kiírta az Opera böngészőre... de azóta működik vele rendesen. Nem tudom miért.

Luxusmoszkvicsslusszkulcs 2011.08.12. 17:54:48

@pbence:

www.mav-start.hu/utazas/szlovak_pozsony.php

A napi 6 pár EC-re 6 € a menettérti, 270-es árfolyamon, forintban kell fizetni, az 1620 HUF. A kb 10 perccel lassabb elővárosi (=kényelmetlenebb), teli klotyós Desiro meg Vittore szerint 2200, pesti bérlettel 1470. Párkányban meg csak van valami helyi busz amivel be lehet bumlizni a városba. Simán jobb a 70-es vonalon menni...

Az Építész 2011.08.12. 22:51:24

@Nagymoli:

"A Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. kiírta a pályázatot a Pilisvörösvár-Piliscsaba és a Piliscsaba-Esztergom vonalszakasz elővárosi korszerűsítési munkáinak elvégzésére."

www.nif.hu/hu/hirek/Elovarosi_vasuti_fejlesztes_a_Pilisvorosvar-Esztergom_vonalszaka

Szerencsésebb lett volna a vonalat egyben felújítani. Valamint már a villamosítást is bele lehetne venni. De azért ezekkel a fejlesztésekkel is értékes perceket nyerhetnek az utasok, valamint megbízhatóbb közlekedést.

pbence 2011.08.13. 00:30:39

@Luxusmoszkvicsslusszkulcs:
Nem tudtam, hogy van ilyen akciós ajánlat is :D
Az az igazság, hogy annyi volt bennem, hogy nemzetközi utazásnál nagy meglepetések érhetik az embert. De a konkrét adatokat nem tudtam. Így tényleg sokkal jobban megéri arrafelé menni.

pbence 2011.08.13. 00:39:08

@SomyTomy: @Nagymoli:
Most próbáltam, Firefox, Opera, Chrome és IE alatt is simán bejön. A Safari nincs fönt, de a megjelenítő motorja 100%-ban azonos a Chrome-éval, szóval elvileg vinnie kéne. (Persze előfordulhat, hogy direkt le van tiltva, de ez elég hülyeség volt, ha így van.)
Igaz, nekem Windowsom van, de a böngészők operációs rendszertől függetlenek, szóval meg kellene jelenítenie az összes alatt. (Megint csak előfordulhat, hogy direkt le van tiltva, de szintén hülyeség lenne.)

nomad · http://szkaresz.blog.hu/ 2011.08.13. 06:31:35

@hcpetrov: A GYSEV tökéletesen működik egy vágányon is. A pálya minőségét kell emelni. Üdv

Luxusmoszkvicsslusszkulcs 2011.08.13. 08:55:42

@nomad: Ez nem GySEV/MÁV függő. A vonatkeresztezéseket a GySEV sem tudja egy vágányon megoldani. Egy elővárosi HÉV/S-Bahn jellegű vonalon sűrűbb követés kell, mint egy átlag vonalon, emiatt sűrűbben kell keresztezési lehetőség is. Persze a pálya is lepukkant, de a második vágány kell, legalábbis Piliscsabáig mindenképp. Pontosabban Pilisvörösvárig, illetve Vörösvár és az alagút közötti szakaszon még kb 2 km hosszan, ahol megállás nélkül lehet keresztezni.

nomad · http://szkaresz.blog.hu/ 2011.08.13. 13:04:37

@Luxusmoszkvicsslusszkulcs: 100 kilométeres menetrendi sebességnél már az egy vágány is több. A Sopron Bécs ugyanúgy órás sűrűségű, egy vágányon.

vanek ur 2011.08.13. 17:48:07

@nomad: A Budapest-Esztergom hétköznap félórás sűrűségű... És lenne igény 15-20 perces sűrűségre is.

lyken 2011.08.13. 18:45:17

@vanek ur: Meg arra is lenne igény, hogy 1 szerelvény helyett inkább három legyen. Merthogy a reggeli trilplák is megtelnek kényelmesen.

Nagymoli 2011.08.14. 10:05:05

@pbence: Elvileg mennie kellene, gyakorlatilag nem megy. Ubuntu 10.10, Firefox 3.6.18. Gyorsítótárat ürítettem, utána sem egy. Mondjuk jelentsége nincs, elvileg októberig nem utazunk vonattal, és nem jön hozzánk sem senki. Téli időszakra MÁV-Start kártya, nyáron autó. :) /Legalábbis hoszútávra, ha sietünk, kizárólag autóval megyünk. Utaznánk gyakrabban is, de a szolgáltatás eléggé silány./

Nagymoli 2011.08.14. 10:13:07

@vanek ur: Lenne igény Esztergom-Komárom között is, ha nem 33km/h átlagsebesség lenne a menetidő. 53 km másfél óra alatt nem túl vonzó. Pest felé ha megcsinálják az átépítést, kíváncsi leszek, kíváncsi leszek, ki fog buszozni utána!

Adani 2011.08.14. 14:09:12

@Nagymoli:

Kertváros és Egom között nagyon kéne, mert ott sűrűn fogja le a Suzuki gyár a tehervonataival a pályát. Egy-két szakaszon lesz második vágány, ahol van lehetőség rá, gondolom, h pl. a piliscsabai alagútnál nem, de ha van pár km kétvágányú pálya vagy egy-egy állomásköznél az is sokat segít, kevesebbet kell a keresztre várni, ott lehet előztetni meg kerülni.

A 10-es útnál meg bár készen voltak a tervek a sötétzöldek beugattak valamiért így lehet elölről kezdeni kérdés mikor lesz belőle valami. A vasúté jóvá van hagyva, csak csinálni kéne már.

zozo6296 2011.08.14. 18:01:05

megintallunkvazze.blog.hu/2011/08/06/mar_a_desiro_sem_mukodik#comments
Hát akkor valamennyire mázlija volt a posztolónak.

@lyken: Képzeld, hivatalosan, a SZVÖR szerint nem is közlekedhetne ezen vonalon szimpla Desiro. De mégis mindig közlekedik, gondolom amit ki kéne állítani forgalomba, az hibás.

Amúgy ezt a vonalat nem szabadna villamosítani, mert a fél vonal fák alatt megy és ha kidől egy fa, akkor leszakad a plafon és akkor azt is helyre kéne állítani és csak azután indulhatna meg a forgalom. Jelenleg ugyanis, ha kidől egy fa, csak azt kell eltakarítani és után mehet minden. Ha csak nem rongálódott a pálya persze.

zozo6296 2011.08.14. 18:03:59

Jaaa, múltkor jöttem haza Hortobágyról Usgyival és elmentem WC-re. Nyitom az ajtót, erre vannak benn. Mondom WTF?! Még jó, hogy végeztek. Mondta a nő, hogy lereteszelte az ajtót, de én mégis ki tudtam nyitni, az mi?!

lyken 2011.08.14. 19:08:42

@zozo6296: 11 körül szoktak már menni triplák. Olyankorra már nem hibás? És minden nap? :)
Egyébként mi az a SZVÖR?

Adani 2011.08.14. 19:34:35

@zozo6296:

A Putyin bosszújánál ez előferdül. Én is jártam így, akkor ráadásul buliba mentünk elég sokan már volt bennünk némi alkoholos ital, épp kezdek pisálni ajtó nílik két fiatal csaj meg ott síkoltozik ,h jajj bocs, meg minden, nyomják a gombot, de nem csukódik be. Erre haver meg üvölt 5 méterről ,h jajj Dani most mindenki meglátja a méteres faszodat. Erre persze mindenki röhög, én annyira, h alig tudom a műszert a célon tartani. :)

Másik típushiba volt, h úgy tervezték ,h ameddig nme öblíted le a retyót nem nyílik az ajtó. Ha pedig megtelt a tartály akkor nem tudsz öblíteni, ekkor lezár a retyó. Vagyis mikor még épp nincs tele bemegy valaki öblít, megtelik, WC lezár, utas bentmarad. :) Ezt a funkciót ezért kiiktatták. Ezért ha tele a tartály vagy nem húzzák le akkor szépen lötyög a pisa a csészében ki a padlóra folyik ki az ajtó alatt.

pbence 2011.08.14. 23:34:54

@zozo6296:
"gondolom amit ki kéne állítani forgalomba, az hibás."
Na ez itt a gond! Ha hibás, akkor szépen állítsanak be helyette egy Csörgős Bhv-szerelvényt. De vigyék el az utasokat megfelelő számú ülőhellyel.
Érdekes, én sem mondom azt, hogy bocsi, hibás volt reggel az ATM, most nem tudok fizetni a vonatjegyért.

@lyken:
Személyszállító vonatok összeállítási rendje. Ez az a cucc, amit jó előre kiadnak, és az alapján kellene kiállítani az összes személyszállító vonatot. Most csak tippelek, de szerintem az ország vonatainak 50%-a nem ez alapján közlekedik, mert mindig becsúszik valami.

zozo6296 2011.08.15. 18:54:09

@lyken: Na igen, ez érdekes! :Đ
Van, mikor délután közepén, a 'sulisvonatok' szimplán mennek és már a Nyugatiban sincs rajta ülőhely. Nem egy ilyen bejegyzés és komment volt már ezen az oldalon erről.

@Adani: jajajaja

@pbence: Azért a csörgő kicsit túlzás :Đ Usgyi is megteszi :Đ Bár Csörgő inkább van a Nyugatiban (Lajosmizse felé mennek), mint Usgyi :Đ

amúgy www.vonatosszeallitas.hu

Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2011.08.15. 19:20:48

@Nagymoli: Firefox 5-tel megy nekem. Érdemes mindig a legfrissebb verziót használni, az a tuti.

Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2011.08.15. 19:22:18

@Adani: Ezt Flirtön úgy oldották meg, hogy ha lezár az automatika, akkor a retesz továbbforgatásával lehet kiiktatni a lezárást, amíg kijössz a WC-ből. Azt hiszem az az állás rugózott.

Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2011.08.15. 19:23:50

@Peti817172M: Egyébként ma Gárdonyba mentem Bhv-val, olyan kulturált volt a retyó, hogy még a nagydolgomat is el tudtam végezni. Volt WC papír, kéztörlő, szappan és még víz is. És nem lett szaros a WC kagyló. Úgy látszik, ha normálisan használjuk, tiszta marad.

zozo6296 2011.08.16. 00:03:34

@Peti817172M: :ĐĐĐĐĐĐĐĐĐ
Remélem jól esett a szarás a vonaton:ĐĐĐĐ

Ahoj- 2011.08.16. 11:37:27

keresd fel Egomot, de inkább AUTÓVAL.
Nem számoltad ki hogy 2 teljesárú menettérti jegy esetén mennyivel olcsóbb autózni?

Én Fonyóddal voltam így, lementem volna vonattal, de megnéztem az árakat és marad az autó..max nem sörözök annyit vezetés előtt.
süti beállítások módosítása