MÁV utaspanaszok, késések, információk.

Új MÁV blog

Re: Leves

2011. július 09. - Vittore.

Norbert néhány hete arról írt, hogy elküldte a Máv-Start ügyfélszolgálatára a panaszát, melyben leírta, hogy a Desiro vonatok zárt rendszerű WC-je többször is elromlik, ilyenkor a legjobb esetben is matériával telten lötyög a WC, rosszabb esetben automatikusan lezárja a helyiséget, ekkor meg nincs WC az egész út alatt.

A levélben még másról is volt szó, így most a szokásunktól eltérően előbb beillesztjük ide az eredeti, MÁV-Startnak küldött levelet, majd utána jön Norbert új levele.

Akkor az elküldött panasz:

"Tisztelt Magyar Államvasutak Zártkörűen működő Részvénytársaság!

Az alábbi problémákkal fordulok Önökhöz.

2011. 05. 13-án a Budapest-Déli pályaudvar felől Sárbogárdon keresztül Bajára közlekedő 838-as számú Gemenc Intercity vonat 3 csatolt Siemens Desiro motorvonatából a középre soroltban már Budapest-Kelenföld és Sárbogárd között elromlott a vákuumöblítéses mosdó, ezáltal előidézve az általam csak "leves"-nek becézett jelenséget. Ezen jelenség az eldugult mosdó, valamint a csészében egyre halmozódó, jobb esetben csak vizeletből álló és így lebegő szárazanyagot nem tartalmazó folyadékból áll. Mint az Önök előtt sem ismeretlen, ez a vonat Sárbogárdig nem áll meg, így lehetetlenné téve a kocsik közötti átjárást. Ezzel kellemetlen, sőt kényelmetlen helyzetbe hozza a MÁV Zrt. az utasait, ugyanis két dolog lehetséges: az egyik az, hogy az utas engedve a természet szorító hívásának a wc helyett a kézmosó tálba kénytelen üríteni. A másik, és ez a rosszabbik, az, ha az utas figyelmen kívül hagyva a szocializált viselkedésre vonatkozó alapvető szabályokat arra a helyre ürít, ahol éppen tartózkodik, ezzel megsértve a MÁV Zrt. Személyszállítási Üzletszabályzatát. Ilyen esetben Önök mit javasolnak, melyik viselkedési forma követendő? Kérem mindenképpen válaszoljanak a kérdésre.

2011. 05. 15-én a fent említett probléma megismétlődött, a Bajáról Budapest-Déli pályaudvarra közlekedő 1833-as számú Sugovica Intercity vonat 2 csatolt Siemens Desiro motorvonatából a menetirány szerinti másodikban elromlott a vákuumöblítéses mosdó. A probléma ("levesesedés") ugyanaz volt. A problémára felvetett két megoldás közül jelen esetben is várnám az Önök által megfelelőnek ítélt megnevezését!
 
Ezzel a vonattal azonban nem csak ez volt a probléma. Baja állomáson a vonat úgy állt be, hogy a menetirány szerinti 2. kocsi utolsó ajtaja a peronról lelógott, de a mozdonyvezető a pótlépcsőt nem engedte ki. Ha a típus megengedi, akkor ebben az esetben ki kellett volna engednie a pótlépcsőt.

Általánosságban megjegyezném, hogy elővárosi vonatokat távolsági, sőt Intercity járatokon üzemeltetni nem egészen javasolt. Egyrészt az előbb említett 1 motorkocsi-1 mosdó problémát súlyosbítja a motorkocsik közötti átjárhatóság korlátozott volta. Másrészt nyilvánvalóan az ülések szerkezete, ergonómiája, elrendezése sem megfelelő a 3-3,5 órás utakhoz. Javaslatként jegyezném meg, hogy a 3 vagy 2 csatolt Desiro motorvonat utasteljesítményét figyelembe véve, meg kellene fontolni sima IC kocsik (max. 3 db szükséges) mozdonnyal történő továbbítását is. Indokaim: a Sárbogárd és Bátaszék közötti lassúmenet miatt a vonatot ki tudná szolgálni egy M41 sorozatszámú mozdony is. A Budapest-Sárbogárd viszonylaton V43-as sorozatú villanymozdony közlekedtethetné a vonatot.
 
Sárbogárd állomáson megoldható lenne a gépcsere, mint ahogyan erre volt már példa az elmúlt években. A menetrendben nem okozna fennakadást, hiszen a fentebb említett Intercity vonatok nemcsak az egyvágányú közlekedés miatt szükséges vonatkeresztezések idejében álltak az állomásokon.

Végül szeretném javasolni, hogy a fent említett problémák (mosdó rendszeres hibája, motorvonatok közötti átjárás megvalósíthatatlansága, ülések nem megfelelő kényelme, stb.) miatt a Desiro motorvonatokkal adott szolgáltatásra töröljék el a pótjegy árusítását és az ülőhelyek biztosítása érdekében vezessék be az ingyenes helyregisztrációs jegyet.

Mielőbbi válaszukat várva tisztelettel:

* Norbert

U.i.: amennyiben nem tudnak a törvényben meghatározott 15 napon belül válaszolni, úgy kérem, hogy tudassák velem válaszuk pontos időpontját!"
 
És megérkezett a válasz, hadd idézzem Norbertet egy-az-egyben:
 
Tisztelt Új MÁV blog szerkesztőség!

Bemásolva küldöm a "Leves" című levelemre kapott válaszlevelet. Igazából konkrét megoldást nem látok a sorok között a felvetett problémára és igazából azt sem értem, hogy a Baja-Sárbogárd között közlekedő InterRegio vonat (az általunk jól ismert Uzsgyi esetleg Studenka) miben nyújt többletszolgáltatást, mint a Desiro-k. Főleg, hogy ugyanazokon a megállókon és állomásokon áll meg. Talán a jól megérdemelt levesünket nem tudják prezentálni? Bár ez sem lehet, hiszen az Uzsgyik is képesek ezen jelenség előállítására. De lehet, hogy a Bzmot-ok légkondi hiányára fognak hivatkozni.:) Biztosan indokolatlan költségnövekedést okozna ezen szerkezetek beszerelése.:D Azt hiszem meg van a következő levelem témája. Jó olvasást mindenkinek!

"Tisztelt * Norbert!                                        

Köszönettel vettük a Társaságunk részére elektronikus úton tett bejegyzését.
 
Megkeresése alapján vizsgálatot indítottunk, melynek eredményéről az alábbiakban tájékoztatjuk:

A Desiro szerelvényeket kiemelten és fokozott figyelemmel ellenőriztetjük, így a kocsiirányító munkatársaink nem engednek ki úgy vonatot a telephelyről, hogy a WC állapotát ne ellenőriznék. Bármilyen észlelt problémát a diszpécsernek azonnal jelzik.
 
Járatainkat, a menet közben észlelt meghibásodásokkal, tudomásszerzés után, mielőbb az istvántelki javító bázisra utaljuk!

A menet közbeni meghibásodásokat az esetek többségében sajnos az utasok gondatlan WC használata okozza. Az ilyen jellegű meghibásodásokat (tiltott szilárd hulladékok zárt rendszerű WC-be történő bedobása) nem lehet menet közben elhárítani, csak javító műhelyben. A zárt rendszerű WC-k üzembiztos, és folyamatos működése érdekében számítunk kedves utasaink együttműködésére is.

Felvetésére tájékoztatjuk, hogy a jelzett vonat hagyományos négytengelyes személykocsikból és mozdonyból történő kiállításának jelenleg két akadálya van:

- elsődlegesen, Sárbogárdon nincs elegendő idő a gépcserére, a menetrend módosítása pedig az egyvágányú szakasz, valamint a rendkívül zsúfolt Érd felső – Budapest-Déli szakasz véges kapacitása miatt nem megoldható;

- a vonat végig dízelvontatással is közlekedhetne, ebben az esetben azonban Sárbogárd és Budapest között 120 km/h helyett csak 100 km/h sebességgel tudna közlekedni, ezért az így keletkező menetidő-növekedésből adódóan a menetrend előbb ismertetett kötöttségei miatt ez sem megoldható;

- másodlagosan, Szekszárd és Bátaszék között a pályaállapot miatt a mozdonyvontatású szerelvények lényegesen lassabban közlekedhetnek, mint a motorvonatok, így a menetidő lényeges megnövekedése minden Szekszárd - Baja között utazó számára komoly érdeksérelmet jelentene.

A minőségi vonatainkon, felár beszedésére a 271/2009 (XII. 1.) Korm. rendelet 13. § (4) bekezdés hatalmazza fel Társaságunkat. A vonat felárkötelességét a vonat - többi vonathoz képest elért - menetideje, a - többi vonathoz képest alakuló - megállási rendje és a - vonal többi vonatához képest magasabb - komfortszintje alapján határozzuk meg.
 
A Budapest és Baja között közlekedő Gemenc és Sugovica IC vonatok a vonalon zömmel közlekedő Baja - Sárbogárd személyvonatokhoz viszonyítva olyan többletszolgáltatást biztosítanak a Budapestről illetve Budapestre utazóknak, amely alapján a felárkötelesség indokolt. Mindazonáltal az említett IC vonatokon felhasznált jármű jellege, és éppen az Ön által is részletezett műszaki kötöttségek (pl. járműegységenként egy WC) miatt, a helybiztosítás nélküli IC pótjegy létező legalacsonyabb, 220 Ft-os árszintjét alkalmazzuk, azt is csak a Sárbogárdtól északra is kiterjedő utazások esetében.

A kötelező helybiztosítást - legyen az "fizetős" vagy díjmentes - az említett vonalon, a viszonylag sok megállási hely miatt nem tartjuk megfelelő megoldásnak, mert úgy utasaink között, a helyek átadása körül számos konfliktus alakulhatna ki.

A fentiekkel kapcsolatos megkeresését, és megértését köszönjük. A kellemetlenségekért szíves elnézését kérjük.

Itt szeretnénk figyelmébe ajánlani hírlevél szolgáltatásunkat, amelynek segítségével elektronikus levél formájában személyre szabott információkat kaphat legújabb akcióinkról, menetrendi módosításainkról. Hírlevél szolgáltatásunkat a következő hivatkozásra kattintva érheti el: http://hirlevel.mav-start.hu/.

Üdvözlettel:

D. Á.
ügyfélkapcsolati szakelőadó
MÁV-START Vasúti Személyszállító Zrt.
Ügyfélszolgálat

 

Veled is hasonló történt? Történeted, észrevételed, fontos közlendőd van, mely megjelenthet itt, az Új MÁV Blogon? Az e-mailt az ujmavblog@gmail.com címre küldheted, és mi kitesszük történeted!


A bejegyzés trackback címe:

https://mav.blog.hu/api/trackback/id/tr393052229

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sirdavegd · http://midnight-rider.blog.hu/ 2011.07.09. 12:51:55

Hááát.... amikor a szervezeti szabályzatok és a valóság találkozik...

Nagymoli 2011.07.09. 19:40:25

Lassújelek, és egyéb problémák ugyan maradjanak már meg a MÁVstart és "cinkosaik között, ugyan ne terheljék már rá az utasra, hogy a hagyományos vonat csak vánszorogni tud ott, ahol a Desirók még vígan futkorásznak. Ezért pofátlanság felárat kérni! Vagy cseréljenek le mindent, ami nem mehet gyorsan (hehehe) és akkor mindenki elégedett lesz, és szolgáltassanak, ne felárazzanak a semmiért a pénzünkből, ja és a magánnyögdíjainkból! Levesre meg: néha le is kellene azokat a tartályokat üríteni. Szerintem minden fejállomás településén van egy szippantókocsis vállalkozó, aki a "MÁV karbantartás" töredékárán elvinné a szmötyit vigyorogva. Persze lehet, tévedek, de én csak tippelem, hogy az ürítést néha hanyagolják, ahogy a takarítás is problémás néha. Szeretnék kocsi helyett vonattal járni... De nem érek rá sietek! 15km/h nekem édeskevés nem szolgáltatás.. :-/ Valaki rendetrakhatna már abban az állami veszteségtermelő kócerájban... :-D

Spilett 2011.07.10. 09:49:07

A legutóbbi oktatáson felvetettük ezt a kérdést is. A forgalmi oktató válasza: sehol nincs az leírva, hogy egy személyvonatnak (legyen az bármilyen, hagyományos vagy motorvonat) jól működő WC-vel kell rendelkeznie! Egyetlen egy darabbal sem! Ez semmilyen szabályzatban vagy utasításban nincs ez benne, sőt az sem, hogy ha elromlik a zárt WC, akkor a vonat szolgálatképtelenné válna. Igen, az én szemem is kitágult egy picit erre a válaszra. XD. Sőt, még el is mesélt egy történetet, hogy x vonalon, y vonaton kallerbácsi felhívta a menetirányítót, hogy akkor most z állomásközben megállnánk egy pindurit, amíg az utasok elintézik folyó ügyeiket a mezőn. Az irányító megadta az engedélyt, a vonat megállt, kaller számolta, hogy hányan mennek ki, hányan vissza, és amikor mindenki megvolt, mentek tovább. És nem, ez nem a múlt században volt...
Szóval ha egy oktató szerint ez rendben van így, akkor egy mezei dolgozó mit is tehet ebben az ügyben? Irassa át a szabályzatokat? Tényleg fentről jönnek a marhaságok...

VJV Man 2011.07.10. 09:52:46

"A Desiro szerelvényeket kiemelten és fokozott figyelemmel ellenőriztetjük, így a kocsiirányító munkatársaink nem engednek ki úgy vonatot a telephelyről, hogy a WC állapotát ne ellenőriznék."

Dátumot nem írok, mert nem szeretnék a kollégáknak kellemetlenséget. Siófokra utaztunk. 3 Desiro. Hatalmas tömeg. A középső egységben nem működött a wc. A vezér szólt, hogy eleve úgy adták ki a telepről, hogy tudták, hogy nem jó, de nincs másik.
Szóval erről ennyit.

zozo6296 2011.07.10. 14:46:23

Esztergombából egy hónapja egy órás esőben sétálás után kénytelenek voltunk működő klímás kocsiban utazni, úgy, hogy a vészhívó nem működött, kezet mosni vízhiányában nem lehetett, a "plafonról" ömlött a víz az ülésekre, a bemondás és a kijelző sem mutatott életjelet, während ment végig a világítás. Küldöm a posztot.

Nagymoli 2011.07.10. 20:57:31

@Spilett: Ezen a hozzászóláson jót derültem. Már megérte belépni ide ma. Munkából hazajöttem, ott is csak csóválom a fejem, miket ki nem találnak, és miket kell komoly képpel végignéznem, Erre itt is hasonló történetek fogadnak. :-D
Desirók rajongóinak meg: Ma hazafelé néztem a Dezsőkét, hogy csattog a síneken végig álmos tempóban. Hány év alatt fogják nálunk nulla értékűre leharcolni szegény vonatkát a földutakat alázó girbegurba leharcolt síneken?

Mirosláv 2011.07.11. 09:59:00

Ezekhez a semmitmondó "hivatalos" levelekhez lassan hozzászokik az utas... Részemre legalább is mindig hasonló, érdemleges válasz nélküli szabályzatot felsoroló levelet küldenek...Mint,ha a nagyérdemű csak mellékesen úgy lenne, és csak a saját szabályzataikért élnének kizárólagosan...Nekem mint vendégüllátással foglalkozónak sok-sok értetlenséget okoz ez a kegyetlenül jó szolgáltatáshalmaz amit oly jól ismernek az ügyfélszolgálaton...Nem rég kioktatott egy rossz peronhoz kimenetelmkor egy munkás, mennyire ostobák az utasok mert egymásnak mondanak marhaságokat! Szó szerint ez hangzott le aszájából... Azt hittem dobok egy hátas a mozdony elé...Pedig menetrendi táblán jelent meg helytelenül onnan olvastam...Ennyi, több ló nem indul!
süti beállítások módosítása