MÁV utaspanaszok, késések, információk.

Új MÁV blog

A technika ördöge

2011. június 09. - Vittore.

Pada Van nevű olvasónk bakteriológus, s mint ilyen, sokat utazik. Mivel nekem is van hasonló foglalkozású barátom (aki virológus) és baromi jó fej, így akkor is posztolnám a levelet, ha történetesen nem értenék vele egyet.

De teljesen átérzem A beküldő helyzetét, előre megrendeli a jegyet, hogy minden flottul menjen, erre az állomáson behal a jegykiadó kioszk, a csóró munkások segítenek, hogy ők már szóltak, az ügyfélszolgálat vakargatja a fejét - nos, ezek mind olyan mozzanatok, melyek így frankón beleillenek a MÁV-ról alkotott képbe.

Alább a levél (megkérek újra mindenkit, hogy küldje a leveleket, mert szépen fogynak):

Hello!

Egy előző olvasói levél kapcsán eszembe jutott az én esetem is ami 2011 januárban történt.

Mivel én nemzetközi viszonylatban (mikor külföldre megy a vonat azt bakteriológus körökben így mondják) gyakran utazgatok vonattal jól ismerem a pénztáraknál uralkodó helyzet. Így gondoltam haladjunk a korral és regisztráltam a neten, fizettem bankkártyával így kaptam egy kódot amivel majd a jegyet és a számlát megkaphatom.

Persze ez csak elviekben van így. Nézzük mi volt a gyakorlatban:

A jeles napon előbb az ingázóval megérkeztem a Nyugatiba. Az én vonatom a Keletiből indult, de nagy örömömre észrevettem nem is egy, hanem két rám váró jegynyomtató készüléket. Becserkésztem az egyik oszlopnál lapuló automatát aminek az érintő képernyőjén beütöttem a kódot. Erre a készülék kis durozsolás után megnyugtatóan kiírta: "Jegynyomtatás folyamatban. Kérem várjon!" Vártam. Úgy 5 perc után gyanút fogtam, hogy szőr mehetett a köszörűbe, mivel a jegy csak nem került elő, sem a számla. Egy idő után aztán a szerkezet mint ami jól végezte dolgát visszatért az alap állapotba.

Egy kis toporgás után felhívtam a képernyőn látható számot. Amíg a zenét hallgattam és amíg a következő kollégához kapcsoltak megkérdeztem az egyik jegytépkedőt mit lehet ilyenkor tenni. Egy zöld plüss pingvinhez hasonlított ahogy többször széttárta a karját jelezve, hogy nincs ötlete. Aztán a kapuk őrzői közül az egyik sokat tapasztalt kolléga jött oda segítőkészen hozzám. Javasolta, hogy üssem csak be megint a kódot a másik szerkezetbe, mivel emez nem jó. Ők már szóltak többször is, de nem csinálnak semmit vele hiába mondják.

Az ügyfélszolgálati telefonon együttérzőek voltak, de segíteni nem tudtak. Mondták van ez így. Azt javasolták szálljak csak fel a vonatra osszam meg az élményeimet a kalauzzal aki majd jól megbüntet, de oda se neki, mert majd ezt nem kell befizetni. Erre hajlottam is volna, de kérdésemre, hogy vajon mit szólnak majd a labancok már nem volt ennyire megnyugtató a válasz. Ja ha Asztrián keresztül megyek (ezzel kezdtem ugye) akkor az baj. Menjek be a Keletiben lévő ügyfélszolgálati irodában, majd azok osztanak egy kis észt.

Bementem. Sorbaállás. Hümmögés. Többen is odajöttek miután az én ügyintézőm tanácstalannak bizonyult. "Tényleg internet vásárolt jegyet?" kérdezte az egyik mintha nem akarná elhinni. Láttam rajta, hogy igazi idiótának tart. Kezemet tördelve bólogattam, hogy mindenki követ el hibát. "Na de nemzetközit?" kérdezték. Szomorúan együttérzéssel bólogatott mindenki mikor beismertem, hogy bizony azt. Mikor még az is kiderült, hogy számlát is szerettem volna akkor már őszinte sajnálatot láttam az arcukon. Végül kisütötték, hogy vegyek egy másik jegyet erről meg írjak egy jegyzőkönyvet.

Azt, hogy vennem kell másik jegyet eleinte csak egy vaskosabb tréfának tartottam, de mint kiderült komolyan gondolták. Pedig szerintem vicces. Az különösen, hogy csak a következő vonattal tudtam elutazni és az még inkább, hogy azóta több mint négy hónap telt el. Pénzt még nem kaptam vissza, de még visszajelzés sem jött. Az is tetszett, hogy amikor a Railjet váró felől érdeklődtem, mondták, hogy az csak első osztályú jeggyel lehet használni. Még ha két economy jegyet is váltottam egymagamnak azzal nem mehetek be oda!

Legközelebb inkább embernél veszek jegyet még ha le is késem a vonat a hosszú sor miatt legalább nem bukom el a jegy árát egy fél évre.

Pada Van

  

Veled is hasonló történt? Történeted, észrevételed, fontos közlendőd van, mely megjelenthet itt, az Új MÁV Blogon? Az e-mailt az ujmavblog@gmail.com címre küldheted, és mi kitesszük történeted!



Kérlek töltsd ki egyperces kérdőívünket az olvasói levelekről! Szeretnénk még jobbá tenni az oldalt!

A bejegyzés trackback címe:

https://mav.blog.hu/api/trackback/id/tr742969839

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Adani 2011.06.09. 12:09:10

OFF:

A bakteriológusról eszembe jutott a régi történet mikor még volt sorkatonaság és az egyik bevonuló a mivel foglalkozik kérdésre közli ,h bakteriológus. Maga nekem ne tudományoskodjon itt, mondja azt, h vasutas. :)

ON:

A netes jegyeknél azt írják a honlapon, h ha rossz a kioszk akkor fel kell szállni jegy nélkül a vonatra és a kallernek mondani, h mi volt ő majd ad utasleadásit, amin rajta lesz ezzel el kell zarándokolni akármelyik pénztárba és kivizsgálják a dolgot. annyit tennék hozzá, h érdemes egy képet vagy videót csinálni a nem működő kioszkról ha esetleg problémáznának.

MrFF 2011.06.09. 12:25:29

Igen. Ez az eljárás az országhatáron belül. De a delikvens külföldre utazott. Azt nem t'om, hogy Ausztriában milyen a netes jegyvásárlás, de például Finnországban én egy barátom nyomtatóján nyomtattam ki a vonatjegyem, nem kellett elzarándokolni egy vasutas jegykiadó kioszkhoz. Szerintem az osztrák vasutasnak fogalma sincs a magyarországi szabályokról, és az utasleadási papírt sem tudja értelmezni.

Azt már in is többször tapasztaltam, hogy a MÁV-nál az üzletszabályzatban közölt ügyintézési határidőt SOHA nem képesek betartani.

vanek ur 2011.06.09. 15:35:54

Belföldi jegyeknél igencsak időszerű lenne már az, hogy otthon ki lehessen nyomtatni, de a MÁV-START-nak még nincs arra eszköze, hogy ezeket a jegyeket leellenőrizze. Kell 2-3000 db új gép, ezekre új program, + ki kell rá képezni az embereket, alsó hangon 1-2 év.
(Persze eszköz nélkül is lehet, mint ahogy a lengyelek vagy a románok csinálják: csak a helyjegyes vonatokra lehet otthon nyomtatott jegyet venni, a vonat indulása előtt 24 órán belül viszont már nem...)

Nemzetközi jegyet nem sok helyen lehet otthon kinyomtatni. A német vasút is inkább kiküldi postán. Ugyanis az egy dolog, hogy a saját jegyét le tudja ellenőrizni, de a külföldi vasúttal meg kell állapodni arról, hogy átadja az ellenőrzéshez szükséges információkat és/vagy technológiát.

lyken 2011.06.09. 16:45:35

""Tényleg internet vásárolt jegyet?" kérdezte az egyik mintha nem akarná elhinni. Láttam rajta, hogy igazi idiótának tart. Kezemet tördelve bólogattam, hogy mindenki követ el hibát. "Na de nemzetközit?" kérdezték. Szomorúan együttérzéssel bólogatott mindenki mikor beismertem, hogy bizony azt. Mikor még az is kiderült, hogy számlát is szerettem volna akkor már őszinte sajnálatot láttam az arcukon. Végül kisütötték, hogy vegyek egy másik jegyet erről meg írjak egy jegyzőkönyvet."

LOOOOL LOOOOOOOOOOOOOOLLL LOOOOOOOOOOLLLLL
Hogy nekem mennyi okos magyarázta az előző posztnál, hogy miért nem vettem neten jegyet. Mert az hű de gyors, hatékony, überbiztos. És jé, tényleg...

"Azt, hogy vennem kell másik jegyet eleinte csak egy vaskosabb tréfának tartottam, de mint kiderült komolyan gondolták. Pedig szerintem vicces. Az különösen, hogy csak a következő vonattal tudtam elutazni és az még inkább, hogy azóta több mint négy hónap telt el."
Az előző, linkelt posztnál beírtam, hogy szép számmal volt ott külföldi aki 24 órát várhatott a következő vonatra mert a sorbanállás miatt lekéste a tervezett járatot. Szomorú látni, hogy más is belefut ilyesmibe. :/

vanek ur 2011.06.09. 16:54:20

@lyken: "Hogy nekem mennyi okos magyarázta az előző posztnál, hogy miért nem vettem neten jegyet. Mert az hű de gyors, hatékony, überbiztos. És jé, tényleg..."

Kérdés, hogy hány vásárlás problémás. 10-ből 1 vagy 1000-ből 1? Ha az arány az utóbbi, vagy annál is jobb, akkor a rendszer jó és megbízhatóságra sem lehet panasz.

Ugyan nemzetközi jegyet még nem vettem, de belföldit már elég sokat, sőt, azt már csak a neten veszem, de eddig még egyszer sem volt problémám, minden flottul ment.

lyken 2011.06.09. 16:56:30

@vanek ur: "Kell 2-3000 db új gép, ezekre új program, + ki kell rá képezni az embereket, alsó hangon 1-2 év."
1. Kell hozzá akarat. Ez MÁVnál alaphangon 4-10 év.
2. 2-3000 gép az 200-300 millió.
3. AZ IT háttér kb szintén 200-300 millió.
4. A mutyipénz kb 800-2400 millió(lásd a tendencia létezését az új vasútpálya felújításoknál).

Egyszerűbb nem csinálni semmit.

Ja, igen...
Androidos mobil ami képes kódot beolvasni: 30000 ft/db. Kódértelmező app lefejlesztése és a szerveroldali applikáció kialakítása hardverköltséggel: kb 8 millió ft. 3000 db készülék esetén ez összesen ~98.000.000 ft.
Persze ebben nincs mutyipénz, nincs tripla áras eszköz, nincs benne, hogy nagykeráron olcsóbb, hogy szolgálati telefonként funkcionál, és az se, hogy 10 hónapon belül megvalósítható, tesztelhető és átadható.

lyken 2011.06.09. 17:09:56

@vanek ur: "Kérdés, hogy hány vásárlás problémás. 10-ből 1 vagy 1000-ből 1? Ha az arány az utóbbi, vagy annál is jobb, akkor a rendszer jó és megbízhatóságra sem lehet panasz."

Ha az automata hibás ami kitolná a nemzetközi jegyet, akkor érzésem szerint x esetből x esetben probléma lesz. Ez nekem 100%-os hibaarány arra az autómatára vetítve.

SomiTomi · http://somitomi.blog.hu 2011.06.09. 18:37:44

Ennél már csak az a szebb, mikor ültem húgommal a vonaton, és valahol Tárnok után (Budapest fele mentünk) megjelenik a kaller, mutatom a Budapest bérletem és már mondanám, hogy "lesz egy kiegészitő, meg egy diák, satöbbi satöbbi", de a kaller közben elviharzott...
Szóval viccesen működnek a MÁVnál a dolgok.

Adani 2011.06.09. 19:39:29

@lyken:

Van több automata is a Nyugatiban meg hát ott a keleti nem messze ott is van kettő. Egyébként nekem se volt soha gondom a netes jeggyel.

lyken 2011.06.09. 20:44:56

@Adani: Akkor most venném magamat, aki a múltkor két BKV jeggyel ment el a Keletiig, hogy hazamenjen külföldre. 1. Időre megyek, vonathoz, hagy ne kelljen más hülyeségéből elvernem még 4-6 jegyet, hogy átjussak a nyugatiba meg vissza a Keletibe. 2. Hagy ne kelljen az életemből 2-3 órát elpazarolni. Arról nem is szólva, hogy mi van, ha nincs már aznap vonat haza, csak másnap? 3. A több automatás dolog nem játszik pl. a fent leírt esetnél, mivel a leírás alapján szerintem kifogyott a papír. Nem hinném, hogy a másik automata kiadja a jegyet ezt követően.

Értem én, hogy odahaza kialakult az a rutin, hogy ha valami nem működik, akkor rákészülünk és majd okosba csinálunk valamit, hogy kikerüljük. Miért nem tud működni? Ha már nem működik, akkor miért nem bírnak beletenni egy exceptiont vagy leágazást a programba, hogy ne törölje a jegy sorszámát a még ki nem adott jegyek közül? Kifogásokat oldalakon keresztül lehet sorolni. Ráadásul az egyszerűbb is, mint minőségi munkát végezni.
Nem csoda, hogy lassan mindenki úgy áll hozzá, hogy ha a másik is csak annyit dolgozik amennyit muszáj, akkor majd én is. Aztán meg megy a csodálkozás, hogy ha valaki hajlandó több eredményért dolgozni, akkor az lelép külföldre. Aztán néha hazamegy nosztalgiázni.

Vittore. 2011.06.09. 20:52:30

@lyken: Ne viccelj, milyen exception? Szerinted aki ezeket a gépeket programozta, az látott valaha normális programnyelvet? Haverok láttak, de ők a piacgazdaságban élnek meg a tudásukból, ebben az esetben valszeg valami otthoni kocaprogramozó írta a szoftvert. (Ne feledd a fősulin is csak a második félévben tanulják a kivételkezelést, az otthoni felhasználó nem nagyon hall erről...) :)

vanek ur 2011.06.09. 20:55:47

@lyken: A legforgalmasabb helyeken eleve 2 automata van, ha az egyik el is romlik, a másikból ki lehet venni a jegyet.
Nem tudom, milyen szerződése van a MÁV-nak, de az ilyen gépeknél 99% feletti rendelkezésre állást várnak el. Ez azt jelenti, hogy 1 évben legfeljebb 3 nap lehet összesen, amíg nem működik a gép. (A legtöbb ipari szabványú gép tudja is ezt, sőt, a 99,9%-os rendelkezésre állást is, ami már csak 7 óra nem tervezett állásidőt jelent 1 évben.) Tehát ismét a kérdés: ha 1 évben van mondjuk 100000 jegyvásárlás a rendszerben, ebből hány esetben nem tudják átvenni a jegyüket az automata hibája miatt? 100-an? 500-an? 1000-en? Ha a szám a néhány százas nagyságrendben mozog, akkor az egy elfogadható eredmény.

Okostelefon: maximálisan igazad van, olcsóbb és gyorsabb megoldás. Akár meg is lehetne csinálni, ha valakinek eszébe jutna, és megkapná a megfelelő vezetői támogatást.
Azonban a célgépek (amilyeneket pl. a német vasútnál használnak) nem véletlenül drágábbak: strapabírók (akár dobálni is lehet őket), intenzív igénybevételre tervezték őket (a MÁV mostani gépei 8-10 évesek - használj egy mobiltelefont folyamatosan a nap 12 órájában, és meglátod, mennyit bír ki), nagykapcitású akkut adnak hozzá, hogy akár egész nap működhessen, stb. És akkor most vessük össze a mobiltelefon költségét (1-2 évente garantáltan új készülékeket kell venni) a célgépek árával (a mutyit most nagyvonalúan felejtsük el, az a mobiloknál ugyanúgy szóba jöhet), és az fog kijönni, hogy ugyanott vagy. Egy érv van a mobilok mellett: az időtényező (bár ekkor sem kizárt, hogy évekig tart, mire eldöntik...)

Adani 2011.06.09. 20:58:13

Honnan veszitek ,h nincs ilyen kivételkezelés benne? Szerintem min,. egy másiknál meg kellett volna próbálni, nekem még sose volt gondom a jegykiadással nem tudom ilyenkor mi van de sztem a másik kiadja.

Mellesleg ha kinyomtatja a jegyet akkor nem alaphelyzetbe áll hanem kiirja, h X db. jegy nyomtatása megtörtént. Ha jegynyomtatás várjon üzenet után áll vissza akkor nem fejezte be a műveletet.

vanek ur 2011.06.09. 21:06:20

@lyken: Nem kifogyott a papír. Volt itt a blogon is egy eset, kiderült, a gép úgy érzékelte, hogy kiadta a jegyet, miközben meg nem. Ha pedig a gép úgy érzékeli, hogy egy kódra már kiadta a jegyet, akkor azt a kódot még egyszer nem engedi kiadni (kivéve, ha a központban egy ügyeletes felül nem írja - ez viszont idő).

A belföldi utazásnál van egész jó backup - szállj fel a vonatra, hagyd magad megbüntetni, majd ha kiderül, hogy tényleg baj volt, egyszerűen törlik a büntetést. A nemzetközinél ez értelemszerűen nem működik, mivel a külföldi vasútra nincs ilyen ráhatása a MÁVnak. Itt tehát aki biztosra akar menni, az vagy korábban kimegy, vagy útba ejti a pályaudvart a vásárlás után, de még az utazás előtt.

siófoki35 2011.06.09. 23:13:17

Nemzetközi jegyet a Deák téren érdemes venni, a menetjegyirodában.

siófoki35 2011.06.09. 23:13:17

Nemzetközi jegyet a Deák téren érdemes venni, a menetjegyirodában.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2011.06.10. 08:10:10

@vanek ur:

Az arányokról:

Budapesten 23 évente leesik egy cserép a tetőről, és agyoncsapja a járókelőt, aki a tető alatt halad éppen.
A 23 évente azt jelenti, hogy az összjárókelők mindössze 0,0000000000000000001%-a szenved a lehulló cseréptől halálos sérülést.

Amíg nem te vagy a fent említett százalék, addig nem sok.

lyken 2011.06.10. 08:51:18

@Vittore.: "Ne viccelj, milyen exception? Szerinted aki ezeket a gépeket programozta, az látott valaha normális programnyelvet?"
Persze, hogy láttak. Ugyanilyen automatákat alkalmaztak egy fürdő esetében történő beléptetésnél, online jegyrendeléses rendszer tömeges kiszolgálásához. A projektcég programozói nagyon profik és mindent megcsinálnak -- amit kérsz. Másik: a heti karbantartás csodákra képes. Legtöbbször persze felesleges, mert minden oké a gépekkel, de mivel profitorientált a cég, inkább pénzt áldoz rá.

@vanek ur: "Ha a szám a néhány százas nagyságrendben mozog, akkor az egy elfogadható eredmény."
Nem értek egyet. A rendszer képes 6 szigma szintű minőségre is, ha a boxok karban vannak tartva.

A mobil vs. célgép dologgal egyetértek. A mobilok kb évente cserére szorulnának a fokozott igénybevétel miatt. Nyilván a célgép a jobb, de nyilvánvaló, hogy egyik sem lesz belátható időn belül.

@Adani: "Honnan veszitek ,h nincs ilyen kivételkezelés benne?"
Vagy a kivételkezelés rossz, vagy nincs megfelelő kivételhez megfelelő hibaüzenet, vagy van mindkettő, de a spagettikódot nem bírták összereszelni.
Bármelyik a helyzet, hagy ne az utas legyen a hibás és keressen kerülőmegoldásokat. Mi lenne, ha kivételesen elfogadnánk azt a tényt, hogy működnie kellett volna a boxnak, vagy kiírnia, hogy üzemen kívül?

"Nem kifogyott a papír."
Szerintem ezt így látatlanban nem lehet megmondani.

"Nemzetközi jegyet a Deák téren érdemes venni, a menetjegyirodában."
Nemzetközi jegyet külföldön a legbiztosabb venni. Sőt, legbiztosabb ha van kocsija az embernek. Vagy repülője.
Költői kérdés: az túl egyszerű lenne, ha az utas egyszerűsítgetés nélkül tudna jegyet venni bárhol ahol elvileg lehet?
Szerintetek mi lenne, ha egyszercsak közölné velem a Lufthansa a Ferihegyen, hogy az eddigi 10 év gyakorlatától eltérően most nem tudok jegyet venni, vagy online chekinelni a terminalnál? És menjek be a Váci utcába jegyet venni?
Marha életszerű ugye, hogy ott vagyok az jármű kiindulási helyénél és bumlizzak el csomagokkal máshova, hogy megoldják azt a problémát, ami nem is szabadna, hogy probléma legyen?

Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2011.06.12. 21:53:30

Na de a posztoló meg se próbálta a másik automatát, ha jól értelmezem.
süti beállítások módosítása