MÁV utaspanaszok, késések, információk.

Új MÁV blog

Rosszul működő MÁV sok pénzért

2011. május 27. - Vittore.

Spaller Endre a Duna TV-nel nyilatkozott, szerinte az elmúlt években több ok is közrejátszott a MÁV mostani helyzetének elfajulására: felsorolta azt, hogy az állam nem fizette ki teljesen a megrendelt szolgáltatásokat, a belső ellenőrzés hiányos volt a cégnél, illetve a MÁV feldarabolása nem hozta meg a várt eredményt.

Gyorsan hozzátenném még azt is, amit ti is sokszor ideírtok a kommentekbe: az még hagyján, hogy a fentiek történtek, de a fő érvágás még mindig az a pártkifizetések mellett, hogy a pénzt hozó ágakat privatizálták, a veszteséges ágakat meg az adófizetőkre hagyták.

Íme a cikk:

Spaller Endre: sok pénzért kreáltak egy rosszul működő MÁV-ot az előző nyolc évben

Vakvágány?

Kevés volt a pénz, gyenge a belső ellenőrzés, a MÁV cégekre bontása pedig egy működésképtelen és drága holdingot hozott létre - így összegezte röviden a korábbi évek (2002-2010) MÁV-ügyleteit vizsgáló parlamenti bizottság jelentését Spaller Endre KDNP-s képviselő. A politikus a Duna Televíziónak adott interjújában elmondta: az esetleges jogi lépések megtételét Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztosra bízták, akinek megvan a kellő apparátusa a MÁV-jelentés ilyen irányú értelmezésére is, az esetleg szükséges további lépések megtételére.

Példákat igyekeztünk gyűjteni arról, hova is folyhatott el az elmúlt években egy csomó pénz a MÁV-nál - mondta a bizottság által végzett munkáról Spaller Endre. Két fő megállapítást is kiemelt a jelentésből: egyfelől kevés volt a pénz, az állam ugyanis nem adta oda a közlekedési vállalatnak az általa megrendelt szolgáltatások ellenértékét. Helyette hiteleket vett fel az állami vasúttársaság. A hiteleknek csak a kamata 74, 5 milliárd forint - emlékeztetett Spaller.

 


Másfelől: a MÁV maga sem volt olyan állapotban, hogy a kapott közpénzekre igazán vigyázni tudjon: a belső ellenőrzés meglehetősen gyenge volt. Konkrét ügyek kapcsán derült fény arra, hogy a belső ellenőrzés vagy nem tett fel minden kérdést, vagy ha le is írta a problémát, nem nevezte meg a felelőst, ha pedig megnevezték, a felelősnek nem lett semmi baja - sorolta megállapításaikat a képviselő.

Továbbmenve: a bizottság azt is megvizsgálta, hogy megfelelő volt-e a MÁV átszervezése, amire ugyancsak az elmúlt években került sor. Végső soron értelmetlennek bizonyult a MÁV cégre való szétbontása - érvelt a politikus, hozzátéve: mindez tizennégy milliárd forint tanácsadói díjba került 2002-2010 között, ami végül is egy működésképtelen holdingot hozott létre.

"Zavarosabbá vált a MÁV működése, többe került, nőttek a technológia idők, az egész egy működésképtelen konstrukció. Mi azt mondtuk, hogy ezeket felül kell vizsgálni, lehet, hogy vannak részek, amelyeket ismét össze kell vonni, azért, hogy egy jól működő MÁV jöjjön létre" - érvelt a bizottság munkája kapcsán Spaller Endre.

További negatív példaként elmondta azt is: a MÁV-val szemben monopóliumok jöttek létre az elmúlt nyolc évben, ami szintén nem szerencsés. Ilyennek mondta, hogy a felső vezeték karbantartást is kiszervezték az állami vasúttársaságból, ezen a terén két magáncég monopóliuma jött létre a MÁV-val szemben, ők tehát könnyedén emelték az árakat szinte bármeddig, lévén monopolhelyzetben a piacon - érvelt a képviselő.

Az esetleges felelősségre vonás kérdését firtató felvetésre Spaller Endre úgy reagált: a parlamenti vizsgálóbizottság szervezetével nem tudtak végigmenni minden egyes ügyön, úgy, hogy abból adott esetben feljelentés is szülessen - utóbbit ugyanis nagyon meg kell alapozni, jogászi munka kell hozzá. Éppen ezért a vizsgálóbizottsági jelentést átadták Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztosnak - a továbbiakban az ő feladata indokolt esetben megtenni a szükséges jogi lépéseket, esetleges feljelentéseket - mondta Spaller Endre.

Forrás: hír6.hu

Veled is hasonló történt? Történeted, észrevételed, fontos közlendőd van, mely megjelenthet itt, az Új MÁV Blogon? Az e-mailt az ujmavblog@gmail.com címre küldheted, és mi kitesszük történeted!

* * * * *

A 100 Facebook-fan összejött! De vajon mikor lesz meg a Facebook-csoportunk 200. kedvelője? Ha tetszik a blogunk, lájkolj minket itt oldalt, vagy keress fel minket a Facebookon!

* * * * *

50.000 hirdetés itt, akár 1 Ft-ért? Érdekelne? Klikk ide a részletekért!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://mav.blog.hu/api/trackback/id/tr542937670

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ZBR 2011.05.28. 02:17:40

Ez a czikk nem jöhetett volna létre, ha nincs: Az Elmúlt Nyolc Év (copyright-trademark). Mert az első Orbán-kormány alatt a MÁV a hatékony nagyvállalatok szobra, mintapéldánya volt ám. Én nem tudom, hogy ki hogyan van vele, nem elítélve senkit és semmit, de nekem már a könyökömön folyik ki az elmúlt nyolc év emlegetése....

Spaller egyébként nagy szakember, igazi vérbeli közgazdász. Ahol két cég alkot egy monopóliumot, azért az nem semmi! Bár elvben van rá lehetőség, mondjuk, ha a cégek közül az egyik felvásárolja a másikat, vagy ilyesmi és akkor utána. :D

És a bizottság hatalmas eredményeinek többsége olyan, hogy kettőnél több agysejttel rendelkező vasutasok bármelyike ebben az országban megmondta volna, hogy a bundázás a:
- MÁV Ingatlankezelő Kft.
- Pályaépítés/fenntartás, utóbbi esetében különösen hóeltakarítás
- Felsővezetékes téma
- Járműjavítás (Északi elpanamázása többek között)
területeken fordul elő. Valóban a kiszervezésekkel volt gond, de ezek egy része - ha nem is az összes - sokkal korábbi, még a 90-es évek Kft-sítási hullámából származik.

nomad · http://szkaresz.blog.hu/ 2011.05.28. 05:01:07

@ZBR: A MÁV és a kistelepülések az első érvágást a nagyvárosi lakótelepek létrehozásával szenvedték el. Az arra költött pénzekből, a magyar járműgyártásra alapozva gyors tömegközlekedést lehetett volna létrehozni.
Baross Gábor nem minden évszázadban születik és ha mégis , nem biztos, hogy hagynák dolgozni, itt már csak ő segíthetne :)
A szétszervezést és a MÁV Cargo eladását pedig a mai jog hatályos törvényei szerint nem áll módomban minősíteni :)

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2011.05.28. 12:00:23

Szerintem a legnagyobb érvágás a vasútnál a pályák és eszközök leromlása, és az ebből adódó forgalomveszteség. A leromlás okai.......

Kedvenc vesszőparipám az esztergomi vonal kihasználtsága a Desiro előtt és után, mint példa arra, hogy a jó eszköz képes forgalmat hozni, az emberek nem fordultak el végleg a vasúttól.

Napokban olvastam az IHO-n, hogy a felújított pályán 40-ről 20-ra kellett csökkenteni a sebességet...... Így nem fog menni.

ZBR 2011.05.28. 15:11:39

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:
"Kedvenc vesszőparipám az esztergomi vonal kihasználtsága a Desiro előtt és után, mint példa arra, hogy a jó eszköz képes forgalmat hozni, az emberek nem fordultak el végleg a vasúttól."

Azért ne feledkezzünk meg a 10-es út szerepéről sem... Sőt, valószínűleg inkább annak köszönhető az egomi vonal sikere, mint az undorítóan hosszú menetidővel közlekedő, rendszeresen késő Desirókáknak.

záporjózsi 2011.05.28. 15:27:06

@ZBR: Arrafelé utazván az emberek néha amolyan nosztalgiával fordulnak a csörgős ingák felé. Lehet, hogy magas volt, lehet, hogy koszos volt, lehet, hogy hangos volt,, lehet, hogy télen hideg, nyáron meleg volt, de legalább le lehetett ülni... Az is igaz, hogy mára minden lehetséges menetrendi helyre vonatot raktak, így azért nőtt a járatsűrűség is.

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Ez az a belső adósság, ami most ezermilliárdokban mérhető. Ezt senki nem akarja kifizetni.

"ezen a terén két magáncég monopóliuma jött létre a MÁV-val szemben, ők tehát könnyedén emelték az árakat szinte bármeddig, lévén monopolhelyzetben a piacon"
Tessék mondani milyen időtávra rendezkedhettek be ezek a cégek? Gondolom felsővezeték-karbantartó szakembert, célgépet, technológiát minden bokorban lehet találni, tehát ha cserélni akarjuk a céget - persze hazaira -, akkor máris lesz 4-5, amelyik versenyt futva viszi le az árat. Vagy mégsem? Vagy jönnek a csehek, románok, németek?

Tény, hogy a feldarabolás rosszul sikerült, mert tervezetlen és szervezetlen volt. Tény, hogy óriási pénzek mentek el hülyeségeke. De az is tény, hogy a pályavasút a jelenlegi szervezetében, szervezettségében és felelősségi területein nem képes tisztességesen dolgozni.

Káposztakukac 2011.05.28. 22:20:16

@ZBR: ezzel csak egyet lehet érteni. a másik meg az, hogy a máv holdingokba szervezése a vasúti liberalizáció miatt is elengedhetetlen, mivel így biztosítható az összes piaci szereplő általi egyenlő hozzáférés a hálózathoz.

bloggerman77 2011.05.28. 23:26:47

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:

A 2-es vonal sikere csak azért jöhetett létre, mert a 90-es évek elején rengetegen kiköltöztek a Bp. környáki településekre, és a 10-es út nem képes máig sem ellátni ezt a területet.

A Desiro itt csak okozat, nem ok. Amikor még Csörgős inga járt arra, az is teli volt.

Amúgy a rendszerváltás idején a 2-es vonalat meg akarták szüntetni, mert nm volt rajta forgalom a dorogi medence iparának összeomlása után, csak jött ez a kitelepülési láz, és a vonal új életre kelt.

bloggerman77 2011.05.28. 23:31:47

A MÁV holdingokba szervezése Uniós irányelvek alapján történt, ezt lejátszották Szlovákiában, Lengyelországban is és ott hamarább, mint nálunk.

Az adósságállományt meg a MÁV a 80-s évek óta görgeti annak ellenére, hogy már kétszer nullázták az adósságot, és mégis újratermelődik.

Spaller meg a nagy szakértő.. a két fideszes ogy. képviselőjelölt egyike volt, akik elbukták az egyéni körzetüket egy szocival szemben. :P

QTI 2011.05.29. 06:46:09

@ZBR:Kóka és társai amikor befészkelték magukat a MÁV-ba onnantól vastagon kezdték kiszipkázni a legutolsó fityingeket is... Ne tessenek úgy tenni mint ha nem így lett volna. A MÁV gépjármű(autók)parkjának cseréje is meg ér egy közgáz tanulmányt... csak tessenek visszalapozni...

papugaja 2011.05.29. 07:50:27

Lesz itt egy új nekifutás.
(forrás: nfu.gov.hu):

Alapadatok
Pályázó neve: Közlekedéstudományi Intézet Nonprofit Kft.
Projekt megnevezése: Új intézményi struktúra előkészítése a közlekedési ágazatban, a Nemzeti Közlekedési Holding felállítására vonatkozó megvalósíthatósági tanulmány
OP név: KÖZOP
Pályázat neve: 5.5.0-09-11 Városi és elővárosi közösségi közlekedés fejlesztése
Beruházás helye (régió):
Beruházás helye (megye):
Beruházás helye (helység):
Megítélt összeg: 970 000 000 .- HUF
Támogatás aránya: 100 %
Támogatási döntés dátuma: 2011.04.01

Kb. egy év múlva várható a tanulmány elkészülte. De addig is:
vasutaskritikus.blog.hu/2011/04/19/uj_mozdony_lenni_cep_es_olco

Le_Penseur 2011.05.29. 07:53:41

@QTI:
"Spaller Endre: sok pénzért kreáltak egy rosszul működő MÁV-ot az előző nyolc évben"
Ettől a mondattól kár tovább olvasni! Tényleg képtelenek vagyunk elszakadni az elmúltnyolcév kezdetű megállapításoktól? Az elmúlt 20 évben folyamatosan ment tönkre a MÁV. Évről évre milliárdokkal kellett támogatni. A reformokba minden kormány belekezdett, aztán kudarcot vallott!
"A vasútszakértők egybehangzó véleménye szerint a MÁV legfőbb problémája az átláthatatlan finanszírozás és szerkezet mellett a korrupció. A MÁV tulajdonképpen egy pénzpumpa: a menedzsment és a szakszervezetek között van egy érdekazonosság, ami az összes költségtényező felnagyítását szolgálja. A 2000-es években kétszeresére nőtt a MÁV állami finanszírozása, miközben a vasút nagyjából ugyanaz maradt - summázta a helyztet Antal Dániel, a 2008-ban megszüntetett Magyar Vasúti Hivatal vezetője."
Tehát az elmúlt nyolc év előtti időszakban is csak öntötték bele a pénzt, de sem működőképessé, sem jól szervezetté nem tudták (nem akarták?) alakítani!

regress 2011.05.29. 09:49:38

8-évig ezek az okos emberek nagyon csendben voltak.pedig az ellenzéknek nem az a dolga.tehát8-évet lazsáltak.hiteltelenek
süti beállítások módosítása