MÁV utaspanaszok, késések, információk.

Új MÁV blog

Megszűnhet a Déli pályaudvar

2011. május 26. - Vittore.

Hutiray Gyula, az új városfejlesztési főpolgármester-helyettes bemutatta Budapest városfejlesztési terveit, melyre ha rábólint az állam és a MÁV, akkor megszűnne a Déli pályaudvar. A 4-es metró elkészülte után a Déli feladatait a Kelenföldi pályaudvar venné át. Jó kérdés, hogy Budapest a Kelenföldi+4-es metró kombóval jobban járna -e, mint a mostani felállás?

Íme a cikk:

Viszlát, Déli, helló, Népstadion

A MÁV-val és az állammal egyeztetve megszüntetné a Déli pályaudvart, viszont akár már 2013-ra felújítaná a Puskás Ferenc Stadiont a főváros. Budapest fejlesztési terveit szerdán mutatta be Hutiray Gyula, az aznap kinevezett városfejlesztési főpolgármester-helyettes német és magyar üzletembereknek Kerekes György társaságában.

A Déli pályaudvar megszüntetése természetesen az állam és a MÁV hajlandóságától függ, a 4-es metró elkészülésével azonban a főváros szerint feladatait átvehetné a Kelenföldi pályaudvar. A Déli és a Kelenföldi környéke így a közeljövőben nagyléptékű fejlesztések központjává is válna. A 4-es metrón Hutiray szerint várhatóan 2015 első negyedévében utazhatunk először – amennyiben sikerül megegyezni az Alstommal, amit a főpolgármester-helyettes nem tartott valószínűnek, ez akár már 2013-ban is lehetséges. A városvezetés mihamarább felújítaná a Puskás Ferenc Stadiont, ami lényegesen kisebb költség, mint egy teljesen új létesítmény építése, emellett középtávon egy új Duna-híddal is számolnak Aquincumnál, de lehetségesnek tartják a Lágymányosra tervezett gyaloghíd megépítését is. A tervek között szerepel a ferihegyi kötöttpályás összeköttetés megvalósítása, a Millenniumi Városközpontba tervezett konferenciaközpont felépítése, az 56-osok terének és a Városligetnek a fejlesztése és a Széll Kálmán tér, azaz a volt Moszkva tér rendezése is.

Az anyagiak kérdését illetően a főpolgármester-helyettes három utat vázolt fel. Uniós segítséget a város elsősorban közlekedési beruházásokhoz tud igénybe venni. Emellett szóba jöhet magánbefektetőkkel való együttműködés, illetve bizonyos fővárosi tulajdonú vagyontárgyak elcserélése is.

Hutiray Gyula a tavalyi önkormányzati választások óta György István városüzemeltetési főpolgármester-helyettes irodáján dolgozott. Tarlós István ötödik helyettesét tegnap egyhangú szavazással választotta meg a közgyűlés; e tisztségében Hutiray a beruházásokért, a kiemelt fejlesztésekért, valamint a városfejlesztési és városrendezési feladatok szakmai irányításáért felel.

Forrás: hg.hu

 

Veled is hasonló történt? Történeted, észrevételed, fontos közlendőd van, mely megjelenthet itt, az Új MÁV Blogon? Az e-mailt az ujmavblog@gmail.com címre küldheted, és mi kitesszük történeted!

* * * * *

A 100 Facebook-fan összejött! De vajon mikor lesz meg a Facebook-csoportunk 200. kedvelője? Ha tetszik a blogunk, lájkolj minket itt oldalt, vagy keress fel minket a Facebookon!

* * * * *

50.000 hirdetés itt, akár 1 Ft-ért? Érdekelne? Klikk ide a részletekért!

 

A bejegyzés trackback címe:

https://mav.blog.hu/api/trackback/id/tr572935282

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Snake 2011.05.26. 21:35:39

Na az évi rendes délimegszüntetés...

nomad · http://szkaresz.blog.hu/ 2011.05.26. 22:04:42

Sok évtized késéssel, akkor kellett volna a 2-es metrót Kelenföldig fúrni, amikor a déli még csak egy porfészek kicsi állomás volt.
www.mfor.hu/galeria/930.html?gPageNo=2&catPage=1#gallery

Adani 2011.05.26. 22:16:56

A 4-es metróval meg addig kár számolni ameddig nem utazhatunk rajta. Már több mint 20 éve épül és még mindig nincs kész. Én már csak akkor hiszem ha látom.

Gerusz · http://gerusz.blogspot.com 2011.05.26. 22:28:46

@Adani: Azért vicces, hogy a Duke Nukem Forever is hamarabb elkészült...

Adani 2011.05.26. 22:36:58

@Gerusz:

Várd ki a végét, még nem jelent meg. :) De most úgy néz ki még pár hét és tényleg megjelenik.

1997 óta várunk rá. A négyest hamarabb kezdték és még nincs kész.
Ráadásul folyamatosan etettek minket újabb és újabb dátumokkal. A DN Forevernél meg elintézték azzal,h "when it's done". Ugyanez áll a négyes metróra is. Azt pl. nem értem mi tart évekig egy metróállomás építésén? A Keleti előtti teret már vagy 5 éve szétszedték a metró miatt 5 év alatt meg azért egy állomást meg lehet építeni sztem.

Kimérős szaloncukor (Lédig) 2011.05.26. 23:02:15

@Adani: Danika, a 4-es metró építése 2006-ban kezdődöt el idestova 5 éve a kelenföldi pályaudvarnál a kamra építésével.
Az alagút fúrása 2007-ben indult meg és 2010-ben fejezték be.
Ha az első kapavágást, a 2-es metró keleti pályaudvari új kijáratának építését is ide vesszük akkor 2004-ben azaz 7 éve. Az 5 és a 7 sem 20.
A tervezési fázist illetve a f.szverést amíg nem csnáltak semmit nem illik ideszámolni az építéshez mert ha szánolnánk, akkor biza több mint 20 év lenne. Viszont akkor a többi metróvonalunk is 20-30 évig épült.

Kimérős szaloncukor (Lédig) 2011.05.26. 23:05:26

@Adani:
Alapból elsőként nem az állomás építése miatt kapták szét a teret, hanem a 2-es metró új kijáratának építése miatt.
Amúgy meg az állomás jóideje kész volt, az alagútépítés csúszott. És amíg nem volt kész az alagút, addig a fúrópajzs sem volt a keletinél: ugyanis ott kellett azokat kiemelni. Tehát a tér befejezése arra várt, hogy a pajzsok megérkezzenek a keletihez, kiemeljék őket, és befedjék az állomást.

BKV figyelő.hu · http://bkvfigyelo.hu 2011.05.27. 01:49:17

Mondjuk az szomorú, hogy csak úgy lesz utasa a 4-es metrónak, hogy a vonatot csak Kelenföldig viszik, tehát "rákényszerítik" az utasokat.

Snake 2011.05.27. 02:15:22

Nem véletlenül írtam, amit írtam. Minden évben felkapja a sajtó a témát. Már majdnem olyan, mint a tatabányai állomás felújítása.

csabapayne · http://kulturcseppek.blog.hu/ 2011.05.27. 07:23:22

Én jó ötletnek tartom, hogy ha lebontanák azt a húgyszagú pléhsufnit.
Viszont remélem, hogy a kelenföldi pályaudvart nem hagyják meg olyan koszfészeknek, hanem rendesen átalakítják, hogy legalább kicsit hasonlítson egy európai főpályaudvarhoz.
Azt a fostos Keletit és rég át kellett volna építeni német mintára plázának, akkor legalább a taxisok, csövesek, arabok takarodhattak volna kifele onnan.

Adani 2011.05.27. 07:54:19

@Kimérős szaloncukor (Lédig):

És as többi helyen mi tart évekig? Ugyebár minden állomásnál évek óta szét van bombázva a terület. Ráadásul már egy éve elkészült az alagút, addig mit csináltak?

siófoki35 2011.05.27. 10:00:34

Azt kéne csinálni, hogy a vasúti vágányokat a Déli és Kelenföld közt metróvágánnyá alakítjuk, és a 2-es metró Kelenföldig megy.

papamaci957 2011.05.27. 10:20:39

@siófoki35:
Ennél sokkal olcsóbb megoldás, ha gyorsvillamosakat járatnának. A hannoveri villamosok is S-bahnként funkcionáltak Hannoverben, 70-80 km/h-ra képesek.
Nem kell sok megálló (Nagyszöllősi út, Villányi út, Hegyalja út, Márvány u.) 10 perc lenne a menetidő

papamaci957 2011.05.27. 10:23:09

helyesbítek: NAgyszőlős u.

Luxusmoszkvicsslusszkulcs 2011.05.27. 12:47:41

Nem rossz ötlet a Déli megszüntetése, de csak akkor, ha ez egy Déli-Nyugati alagút miatt következik be. Addig nem nyúlnék hozzá egy ilyen forgalmú vasútvonalhoz. (Mármint hozzányúlnék, végre megszabadulnék a 20-as lassújelektől meg az ipari műemlék jellegű vonóvezetékes bizbertől)
És nem (csak) az van, hogy a valahonnan jövő utas inkább továbbmegy a metróig, igen jelentős a Kelenföld-Déli közti utasok száma is, nekik nem megoldás a 4-es metró, mivel nem arra megy.

Kicsi Kacsa 2011.05.27. 15:25:19

Rendszeresen használom a Déli-Kelenföld oda vissza járatot. 10 percenként megy vonat, 5 perc alatt célba ér. Mi váltaná ki ezt? Budán lakom, miért kéne kerülővel hazamennem? 4-es metró is 2 átszállás lenne Moszkva tér felé és legalább fél óra plusz, ha nem több...

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2011.05.28. 00:29:21

@Kicsi Kacsa:

Majd a fonódó! (Mekkora fos a Gellért rakparton a pálya...)

Poszthoz:

Vasútüzemi szempontból a Kelenföld képes a Déli szerepét átvenni? Vagy a rendező a Mészáros utcában megmard? Ha marad, akkor nem a kútba szartunk, csak a káva mellé, pont a belső oldalra...

Nabi Sirius 2011.05.28. 10:36:11

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Kelenföldön a Déli felé 8db peronos vágány van. Ezenkívül van még a 14-15, de ezt a Keleti felé menő vonatoknak fent kell tartani. Ha tényleg megszűnik a Déli, akkor értelemszerűen a tárolónak is mennie kell, és valahol máshol kell megoldani a tárolást.

Nem lesz az egészből semmi, minden évben bedobja valaki ezt a témát. A jelenleg aktuális projektek (S-Bahn, Közop) is számolnak a Délivel.

Luxusmoszkvicsslusszkulcs 2011.05.28. 10:41:14

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:
Igazából az lenne a legjobb, ha az a járműtelep már most sem kéne. Belvárosban ne tároljunk vasúti kocsit, ahhoz kicsit drága a terület. Egyébként is a legdrágább vonat az ami áll, amíg vannak forgalomban sittes ingák, addig nem tudom elfogadni, hogy egy Flirt vagy egy halberstadti szerelvény áll a tárolón. A kihúzóvágányt jelenleg a 3 gyorsvonat (Tapolca, Zalaegerszeg/Szombathely, Nagykanizsa), a pécsi IC, meg a pécsi sebes (ami 3000-es Szili+halbi+vezérlővel van kiadva, de körüljárják...) használja. A többi az Flirt vagy inga. A többinél meg kéne oldani a vezérlőkocsis üzemet, akkor nem kéne a kihúzó sem. Ez a többi túlzsúfolt fejpályaudvarunk kapacitását is megnövelné, ezáltal csökkentené a zavarérzékenységet, tehát országos szinten sem lenne hülyeség.
Kelenföldön van 4*2 peronos vágány, (ebből jelenleg csak 2 peron üzemel) plusz a 14-15 ami a keleti felé menő peron. Ezen nem lehetetlen visszaforgatni ennyi vonatot, csak akkor a takarítást, meg minden egyebet a másik végállomáson kell intézni, és Kelenföldön 5-10 perccel érkezés után menni is kéne vissza.
Az más kérdés, hogy hálózati szempontból jó nagy marhaság lenne, nem kifelé, inkább befelé kéne menni a vonatokkal a városba, a Nyugati felé alagúton. A jelenlegi vonatsűrűséget inkább növelni kéne egy jó S-Bahn hálózattal, nem növelni az átszállásokat, meg az egészet ráterhelni az Etele térre, vonatostul, Volán pályaudvarostul.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2011.05.28. 11:49:10

@Nabi Sirius: @Luxusmoszkvicsslusszkulcs:
Kösz. Magam is hasonlóan gondoltam.

Belvárosi területen vannak máshol is tároló és vasútüzemi területek, pl München.

Luxusmoszkvicsslusszkulcs 2011.05.28. 12:02:18

A járműtelep meg a műszaki előkészítő pályaudvar azért más tészta. Ez utóbbi sajnos nálunk ismeretlen fogalom. Ahol nagy távolságú járatok végállomásoznak, és takarítás, WC ürítés, víztöltés kell, ott szokták kihúzni a szerelvényt, megcsinálni ezeket, és csak közvetlenül indulás előtt visszatolni a peron mellé. Egyrészt, hogy ezeket mégse az utasok között, másrészt mert a peronos vágány drága és ritka kincs egy nagy forgalmú pályaudvaron. A Déli hátsó részén esetleg ezt lehetne kialakítani, de ez is csak pár vágányt igényel, járműtelep meg ennyire bel-belvárosban szerintem sehol sem jellemző.

Nabi Sirius 2011.05.28. 12:53:07

@Luxusmoszkvicsslusszkulcs: Valamennyi vágány biztosan kéne egy esetleges átépítés után is. Van olyan szerelvény, ami mondjuk reggel érkezik, és csak délután megy vissza, akkor azt valahova félre kell dobni. Vagy pl valamelyik vonatot meg kell támogatni kocsival, egyéb tolatási mozgások, stb stb.

Ha minden kocsit/szerelvényt/gépet messzebbről kell "behozni", akkor az igen zavarásérzékennyé teszi az üzemet. A bécsi Westbahnhof pl elég nagy tárolókapacitással rendelkezik, viszont a hosszabb távon tárolni kívánt vonatok egy részét kitolják a szomszédos Penzing-i tárolópáylaudvarra. Ha lehet hinni a terveknek, akkor a Nyugatinál fog valami hasonló rendszer kiépülni (a Hungária körúthoz terveznek egy tárolót).

Pl Bécsben az nemrég átépített Praterstern állomáson is maradt három tárolóvágány. Napközbe ide dobják félre azokat a vonatokat, amik nem kellenek az S-Bahnon. Lehet, hogy éjszaka is tárolnak ott, azt nem tudom.

A másik koncepció ugye az lenne, hogy építünk egy átmenő pályaudvart viszonylag nem túl sok vágánnyal,az ott végállomásozó vonatok pár perc tartózkodás után szerelvényként továbbmennek egy kinti üzemi pályaudvarra (a berlini főpályaudvar pl). Vagy már eleve egy külvárosi állomás a vonatok végállomása, a főpályaudvar "csak" egy "megálló" (Varsó pl).

Ez utóbbit a Déli esetében még a (majd valamikor) megépülő S-Bahn alagút mellett se tudnám elképzelni.

Luxusmoszkvicsslusszkulcs 2011.05.28. 13:23:20

@Nabi Sirius: Azért Kelenföldig kihozni az egész nap ácsorgó szerelvényeket szerintem nem lenne istenkáromlás. Sőt, fenntartom a véleményem, miszerint az álló vonat drága, főleg ha a Flirt áll és a Bhv-s kohószökevény inga pörög egész nap. Persze valamennyi tároló kell, akár egy tartalékszerelvénynek, de nem kell túlzásokba esni. A vonatok megerősítéséről meg annyit, hogy drágább az infrastruktúra kiépítése, fenntartása, személyzet készenlétben tartása mint az, hogy adott esetben egész nap kettővel több kocsival fut a vonat. Főleg, hogy lassan a motorvonatok, zárt ingavonatok veszik át az uralmat, ott meg az egész értelmét veszti.

Pretoryan 2011.05.29. 23:11:02

Csak már látnám a Déli pu. rombolását.. Felesleges volt az mindig is oda!

pbence 2011.05.30. 16:25:00

Érdekes. Eddig 7 perc alatt eljutottam Kelenföldről a Délibe, és max. 15 perc alatt (de ez már rossznak számít) a Széll Kálmán térre. Most majd leszállhatok Kelenföldön, metrózgathatok a Keletiig, aminek semmi értelme, aztán irány a 2-es metróval a Széll. És akármilyen úticélt is nézek, nem látom be, hogy a francba váltaná ki a 4-es metró a Kelenföld-Déli szakaszt. Ennyi erővel a 3-as is kiválthatná.
De ahogy BKV Figyelő is utalt rá, legalább az emberek rá lesznek kényszerítve, és lesz utas a 4-es metrón.
Persze ez az egész csak feltételes mód, ahogy Snake is írta, minden évben beszélnek valamit a Déliről, sokszor olyan újságírók, akiknek a szövegéből eléggé az jön le, hogy fingjuk sincs, egyáltalán hol van a Déli, és mire használják az emberek.

Gerusz · http://gerusz.blogspot.com 2011.05.30. 17:34:53

@pbence: Tulajdonképp a jelenlegi infrastruktúrával is lehet csinálni egy Kelenföld - Moszkva tér villamosvonalat (Kelenföld - Móricz: 49-es vonala, Móricz - Moszkva: 18-as vonala, esetleg egy kis átépítéssel a Móriczon a 61-es vonala), de az se 15 perc lenne...

Adani 2011.05.30. 19:48:35

Vagy a kettes metrót kell akár a felszíni vágányokon keresztül Kelenföldig elhozni. Vagy pedig ahogy mondod villamos, akár Tram-Train rendszerben.
süti beállítások módosítása