MÁV utaspanaszok, késések, információk.

Új MÁV blog

Miért kell még mindig bérletigazolvánnyal szórakozni?!

2011. május 10. - Vittore.

Petra alábbi (még a Vazze blogra küldött) levelében azon mérgelődik, hogy a MÁV-nál akárkit kérdez meg, vagy nem tudják a választ, vagy hülyeséget mondanak, s neki, mint utasnak kell mindent tudnia. Petra azt sem érti, miért is kell mindig ráírni a bérletre az igazolvány számát. Ez utóbbi mondjuk én sem értem, ugyanis a bérletet ha megvesszük, akkor elvileg éjjel-nappal használhatnánk, s egyszerre úgyis csak egy ember tudja használni. Azt sem értem, hogy ha manapság már mindenféle érdekvédő szervezet lobbizik minden idióta dologért, akkor azt miért nem tudják elérni, hogy töröljék végre a bérletszelvényekről az igazolványszám-mezőt, azaz: több ember is használhassa a bérletet. Na de íme a levél:

Szia!

Olvastam a blogodat, és nagyon tetszik az ötlet! Mivel folyamatos atrocitás ér a MÁV részéről, gondoltam,most már szeretnék a kérdéseimre választ kapni,hátha Általad sikerül megértenem egy-két dolgot.

Van egy tavalyi blogolás arról,h.egy idős úr nem adta oda a személyi igazolványát,és ordítoztak vele. Először elmondanám a történetet,aztán a kérdések, bár még előtte egy - két kiegészítés, info rólam.

Elég régóta utazom nap mint nap sajnos a MÁV-val. Lévén, h.környezet tudatosan igyekszem gondolkodni, meg néha praktikussági okokból. Bár itt jegyezném meg, hogy pont most számoltuk ki, ha Gödről Fehérvárra szeretnénk ketten eljutni vonattal+BKV, akkor kevesebbe kerül, ha kocsiba ülünk, mint a jegyek.Ez is szomorú, de mindegy.

Szóval a lényeg,h.évek óta bérlettel utazom, most már egy ideje BKV+MÁV, ami több, mint 20.000 ft havonta. Szép, nem szép, ez van. Jogot tanult ember lévén - nem vagyok jogász,csak sokféle jogot tanultam - levédendően magam, mielőtt beírtam az általuk bérletre kért IGAZOLVÁNYSZÁMot, vettem a fáradtságot, és megkérdeztem a MÁV infót, mégis melyikre gondoltak, nem lévén saját bérletigazolványuk,mint a BKV-nak. Akkor kategorikusan kijelentették,h. a személyi igazolvány száma kell nekik. Akkor fel is tettem egyből a kérdést, hogy na de miért, amikor a kalauz nem hatósági személy, és ugyebár csak annak vagyok KÖTELES megmutatni az ilyen jellegű személyes okmányaimat, ha jól tudom, de ennek holnap most már tényleg utána járok!!! A kalauz kérhetné a saját igazolványuk számát, ha lenne. De NINCS!!! Mert ugye azt törvény határozza meg, kinek vagyok köteles megmutatni, a MÁV pedig Utazási szabályzat alapján kéri. És ugyebár azzal nem árulok el titkot, hogy a TÖRVÉNY magasabb fokú,mint a szabályzat!!!!!! De javíts ki,ha tévedek.

Már azt is gyomorforgatónak tartom,hogy állandóan azt cseszegetik, akit lehet, tehát a bérleteseket,és most itt nem a diákbérletről beszélek, mert az jogos, legyen meg a matrica, hiszen azért kap kedvezményt. De én FELNŐTT BÉRLETTEL UTAZOM, kvázi semmilyen kedvezményt nem kapok, ellenben ugyebár én vagyok az sok utastársammal együtt, aki minden hónapban BIZALMAT szavaz a MÁV-nak a késések, a kimaradások ellenére, hiszen megveszem a bérletüket 20 ezerért!!!!!!!! És jön a miért nincs rajta a szám - mert most vettem, és örültem, h. elértem a vonatot - miért van összehajtva...miért nincs rajtam sapka!!!!!!!!!!!!!!!!! Ezeket is baromira utálom, mert örülnének inkább, h.van még, aki vesz egyáltalán bérletet. Mert ugye nem egyszer, sem kétszer hallom azt is, h.jaj, ne büntessen már meg, nincs jegyem, de leszállok pont most. ÉS őket nem is büntetik meg, mert fura mód, igazolványuk sincs, és ugyebár csinálni meg nem tud semmit!!!!!!!!!!!És akkor hol itt az igazság???Mert kinyílik a bicska az ember zsebében, amikor végiggondolja,h. bérből, fizetésből megveszi 20-30 ezerért a bérletet,és folyamatosan csesztetik, aki meg még csak jegyet sem vezs, leszáll, aztán a köv.vonatra meg fel, azzal semmit sem csinálnak,mindent megtehet büntetlenül!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!De most tegnap elszakadt a cérna.Felszállt egy kb 25 éves kiscsaj, abszolút civil ruhában, egy darab piros karszalag a kezén, se azonosító, se semmi rajta, és akkor ő most kéri a jegyeket. Direkt megnéztem, BKV bérletem érvényes, tokban van, szám rajta, MÁV bérletem kitöltve, az általuk kért személyi igazolvány számmal (itt jegyezném meg,h.pont a jómúltkori rendőri igazoltatás alkalmával kérdeztük, mi van, ha nincs nálam személyi, mert hogy mostanában nem azt hordom. Azt mondta a RENDŐR,hogy semmi gond, ugyanúgy elfogadja az útlevelet, a jogosítványt, sőt még a diákot is igazoltatás céljából, ha ott van a lakcímkártya is!!!!!! És ő ugye jogosan kérhet bármit!!!!!). Odaért hozzám az illető hölgy, kéri, mutatom a bérletemet. Kivettem, mindent jól láthatott rajta. Erre mondja, h.adjam oda a személyimet (31 éves vagyok,tehát semmilyen kedvezményt nem vettem igénybe!!!!) mondtam neki, h.nincs itt, mert nem hordom, de minden más nálam van. Ez így nem jó, mert most hogy azonosítson. Mondtam neki, h.ők mondták, h.azt írjam rá. De azt nem, h. az legyen is nálam. Erre nem ordított,de kioktatott, h.annak mindig ott kell lennie, meg meg kell mutatni. Akkor már pöccent az agyam, de nem szóltam semmit. Erre mondta, h.legközelebb, ha nincs ott a személyim, inkább a BKV BÉRLETIGAZOLVÁNY SZÁMÁT ÍRJAM RÁ A MÁV BÉRLETRE, mert az fényképes is,számozott is!!!!!

Továbbment. Leszálltam, felhívtam a MÁV infót, h.akkor most öntsünk már tiszta vizet a pohárba. Direkt egy olyan embert kértem, aki ért a saját utazási szabályzatukhoz. De vhogy kiderült, h.annyira nem vágják a dolgot. A nő azt mondta a tel.túlsó végén, h. ebbe nem foglalna állást, de ne írjam rá a BKV bérlet számát, mert az nem jó, és csak hajtogatta a magáét.

Tehát,akkor a kérdések: miért kell állandó jelleggel cseszegetni egy olyan embert, aki érvényes, kitöltött bérlettel utazik, és konkrétan semmilyen kedvezményt nem élvez???? ÉS mi van, ha történetesen az említett hölgy javaslatára-mondjuk nem lett volna kitöltve a bérletem-kitöltöm a BKV bérlet számát ráírva, másnap meg közlik, h. az úgy nem jó, és vagy megbüntetnek, vagy vehetek másikat 20000-ért??????? És ő ellenőr volt, nem is "csak szimpla" kalauz!!!! Akkor ki tudja ott azt a rohadt utazási szabályzatot???? Mert én vettem a fáradtságot, és elolvastam. Ezek szerint ők nem, csak akkor nem tudom, miért cseszegetik az embert. Elnézést a kifejezésért,d e már tényleg elegem van. Szeretnék írni a MÁV vezérigazgatójának is, csak gondoltam előbb Neked írok, meg gondolom ő úgyis túl nagy ember ahhoz, h. a kisemberek jajszavát meghallgassa!!!!! Érdekelne a véleményed a fent említett témában. Előre is köszi, ha írsz.

Üdvözlettel:* Petra

A bejegyzés trackback címe:

https://mav.blog.hu/api/trackback/id/tr922892684

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Adani 2011.05.10. 13:48:37

Valóban egyrészt ugyebár hülyeség a bérletet személyhez kötni ,legyen átruházható semmit sem vesztenek vele úgyis csak egy ember használhatja egyszerre, kicsit nyugatabbra ez így is van.

A bérletigazolvány meg még nagyobb marhaság, az a BKV hülyesége, kvázi vízum a kiskirályságukba. Hiszen ott is mehetne nyugodtan a személyi igazolvány száma, ahogy ezt máshol is csinálják, pl. Kecskeméten vagy Békéscsabán a Kunság ill. a Körös Volán. A rendőrnek amúgy valóban mindegy, fényképes legyen és kész, elfogadja, az adatokat úgyis le tudja kérni a központtól. Futottunk már bele nagy razziába mikor a szórakozóhelyre bejöttek és mindenkit igazoltattak, határőrség, polgárőrség mindenféle őrség kint volt kocsikkal és mindenkit egyesével le is CB-ztek diktálva az adatokat.

ZBR 2011.05.10. 13:54:06

Kicsit kevesebb felkiáltójel jót tett volna a levél olvashatóságának. Meg, nem ártott volna fókuszban maradni és a fő témával (mit írjak rá a bérletre) foglalkozni, nem pedig elkalandozni másfelé (szolgáltatás-felügyelő kinézete, jegy nélküli utasok).

Kedves jogilag magasan képzett utasunk pedig a vonatkozó szabályozás NEVÉT tudhatná legalább, ha már elolvasta. Az ugyanis nem utazási szabályzat, hanem Üzletszabályzat. És annyiban mindenképp fontos szabályozás, hogy az NKH hagyja jóvá! Tehát, ami ott le van írva az azért nem csak a MÁV önkényes kinyilatkoztatása. De, ha mégis az, akkor is a bérlet megvásárlásával, a vonatra való felszállással elfogadta ezeket a feltételeket.

Egyébként az érdekelt rész:
"3.1.8. Igényjogosultság igazolása
A bérlet személyazonosításra alkalmas igazolvánnyal együtt érvényes utazásra.
A bérletre a tulajdonos igazolványának számát (az igazolvány betűjelét és
számát) a jegy felhasználójának vagy a munkáltatónak a jegy érvényesítése
(illetőleg az első utazás megkezdése) előtt rá kell írnia."

Innentől, aki nem tud válaszolni a levélben feltett kérdésekre, akár vasutas, akár nem, funkcionális analfabéta.
A személyazonosításra alkalmas igazolványok köre le van szabályozva: teljesen megfelel az útlevél, vezetői engedély is. Ezek egyikét rá kell vésni a bérletre és azt az igazolványt magunknál tartani. Ennyi.

Nagyon érdekes, hogy az utasok rendszeresen panaszkodnak a BKV-nak, hogy miért van ott külön igazolvány, meg ugye azért fizetni is kell (nem fogja a költségvetést a padlóra taszítani). Ezért sokan a BKV-n "önkéntes szabályértelmezés" alapján eleve a személyit használják. Függetlenül "a csak rendőrnek vagyok köteles" című jogtudatos, ám ostoba maszlagtól.

Az igazolvány személyhezkötöttsége az utas és a vasúttársaság részére egyaránt előnyös:
+ Az utas bérletét kisebb valószínűséggel lopják el (úgysem tudnák használni). Ha van egy 20 000-res szelvény, csak védjük már meg annyival, hogy jelezzük rajta, hogy a mienk, nem?! Sokkal rosszabbul járna az utas, ha emiatt a bérlet miatt ellopnák a teljes tárcáját benneaz összes többi giazolvánnyal, bankkártyával.
+ A vasúttársaság a bérlet árát úgy számolja ki, hogy X darab utazást takarjon. Az efölötti Y darabszámú utazás a grátisz, az ajándék, a bérlet értelme. Így tud a vasút előre kifizettetni X darab utazást, hogy Y-t ad mellé ingyen. Egy ember X+Y utazást tesz meg, ahol Y változó lehet, de általában bizonyos határok között marad. Pl. aki egész héten Pestre ingázik, a hétvégén nem biztos, hogy feljön. Ha azonban a bérletet boldog-boldogtalan használja, az Y-ok száma megugrik, a vasútnak ebből kára keletkezik.

A pontosságról meg csak annyit, hogy jelenleg átépítik a vasútvonalat, amin a kedves utas jár. Tetszik vagy sem, ez késésekhez vezet. De utána ott olyan vasút lesz, amilyenről az orzágban sok helyen csak álmodnak...

ZBR 2011.05.10. 13:57:28

Személyazonosításra alkalmas igazolvány.
Jogot tanult embernek tudnia kell, hogy ez mit jelent. Kifejteném bővebben, de ez a szar elnyelte már egyszer a hozzászólásomat.

ZBR 2011.05.10. 14:00:21

@ZBR:
Na, mégse nyelte el, jippi. Ezt és a hivatkozottat lehet törölni.

Vittore. 2011.05.10. 14:52:03

@ZBR: Igen, ez igaz lenne egy olyan gazdasági vállalkozásra, ahol a költségeket és a többi összetevőt leosztanák az utasok, utazások számára. Sajnos a MÁVnál, BKVnál nem ez van...

Kimérős szaloncukor (Lédig) 2011.05.10. 14:52:59

"A kalauz kérhetné a saját igazolványuk számát, ha lenne. De NINCS!!! Mert ugye azt törvény határozza meg, kinek vagyok köteles megmutatni, a MÁV pedig Utazási szabályzat alapján kéri. És ugyebár azzal nem árulok el titkot, hogy a TÖRVÉNY magasabb fokú,mint a szabályzat!!!!!! De javíts ki,ha tévedek."

Ez így is van. A helyzet itt azonban az, hogy a kalauz elkéri az igazolványodat, ha nem vagy hajlandó bemutatni, ő azt mondja nem tudja az utazás jogosultságát megállapítaqni, a bérletet bevonja tőled, és megbűntet.

Kezd már a hócipőm-tököm meg úgy mindenem tele lenni az ilyen önérzetes idótákkal már elnézést.

Kérdezném a levélírót: Mit tesz akkor, ha egy új postás érkezik és Személyi igazolványt kér, hogy megállapítsa, jogosult-e az átvételre? Esetleg a postahivatalban kérik el ugyanezt? Netán mobiltelefon vásárláskor kérik a személyit hogy lefénymásolják? Sőt, az önkormányzati Mancinéni is elkéri, ha egy kéremet adsz le, hogy tudja azonosítani a kérelmezőt.
Ezeknek mind a pofijába röhög, és azt mondja, hogy: Háháhááháháhááhááá nem, vagy jogosult elkérni háháháháháhááá??
Vagy fogja magát és odaadja, mert kell az ügyintézéshez?

Van érvényes bérleted mit szívózol a kalauzzal??

Érdekes nekem van érvényes BKV és MÁV béreltem, akármikor elkérte az ellenőr átadtam neki (mostanában divat a vonatszámot ráfirkálni a bérletre ezért elkérik mindig) sőt, ha a diákot elkéri, azt is mindig odaadom. Érvényes, innentől a nyerő kártya nálam van.

Miért kell szívóskodni vele? Megmutatod, hogy te milyen sok jogot tanultál? Akkor olvasd át a kötelességeidet is, amit a vonatra szállással elfogadtál.
És igen ekkor is erősebb a törvény, hogy nem kell átadnod, viszont cserébe a kalauz leszállít és megbűntet. Uff.

Adani 2011.05.10. 15:08:11

Elhangzik néha ez a nincs joga elkérni szöveg, de ez nem igaz. Kérni ugyanis, hangsúlyozom ,h kérni mindenki kérheti. Én is sőt akár te is tőlem ha mondjuk röhögni akarsz rajta, h hú de szar igazolványképed van baszod. Elkérheti a sarki kisboltban az eladó is ha pl. mondjuk alkoholt vagy cigit veszel, h vagy-e már 18 és kaphatsz-e. Viszont nem vagy köteletes odaadni csak hatósági személynek. De a boltos is megteheti,h nem szolgál ki ha nem mutatsz személyit mondván őt büntetik meg ha 18 alatt vagy. A diákot se kell megmutatni a kallernek, de ez esetben megbüntethet mondván a kedvezmény jogosságát nem tudod bizonyítani.

Az átruházhatóság sztem jó dolog lenne nem érné a vasutat nagy kár, és a megítélés javulna, ha a drága bérletet át lehet ruházni. Mellesleg elveszés ellen nem jó, elveszted valaki megtalálja ugyanúgy használja, max. közli, h új személyie van és a bérletre még a régit írta. Anno még főiskoásként mikor a diákom elveszett azt mondta a Volános pénztáros,h húzd le a már ráírtat és írd alá az ideiglenes számát ha megjön az új akkor meg majd azt is. Nem írtam át, kötött is bele ellenőr egyszer, de hát abba ugyanúgy beleköthet,h tele van firkálva számokkal.

Asszem amúgy vasútnál 22 retúrjegy ára a bérlet. Ha nem utazol annyit vagy nem mindig, és a munkahelyed azt is el tudja számolni (ha el tudja) akkor jobb ha 22 retúrjegyet veszel. Vagy csak 20-at. Egyik kolléga, aki érdi így nyomja. Azt mondja így jobban megéri. Bp-n belül BB bérlet, Érdig +1 megálló oda meg jegyet vesz.

Kimérős szaloncukor (Lédig) 2011.05.10. 15:08:31

Huhh. Végigolvastam még 1x.
Konklúzió, ha megengeded:

Ha frissen veszed a bérletet, felszállás után ráírod a számot rögtön. Nem hiszem, hogy amint felszálltál 3mp múlva ott a kötekedős kalauz. Ha meg igen, akkor Ő megvárja amíg ráírod. De semmikép ne rakd el, és majd 2 óra után jusson eszedbe, hogy nem írtad rá. Én is kiveszem a kioszkból, vonatra felszállva azonnal ráírom. Nekem is szokott sikerülni, neked is menni fog, én szurkolok :)

2) BKV igazolványszámot nem írunk rá, a MÁVinfós néni/bácsi feküdjön sünbe. Írd rá a személyid számát, és ha ez nem egyértelmű, akkor leírom most csak neked: Tartsd magadnál. Igen, kelleni fog az ellenőrzéshez!! Ha netán az útleveled vagy jogsid írod rá, az is jó, ahogy ZBR be is illesztette, de akkor is magadnál kell tartanod. Okés?

Amúgy az általad kifogásolt utcai ruhás hölgy fővizsgáló volt, őt bizony a piros karszalagja, és kérésre (ismétlem, kérésre) felmutatott megbízólevele igazolja. Legközelebb se keress rajta igazolványt nyakbaakasztót, karláncot, nem lesz rajta. Ha kételkedsz hitelességében kérd el megbízólevelét.

"A jegyvizsgálók munkavégzését és az utasok menetokmányait a vizsgáló főkalauz ellenőrzi. A vizsgáló főkalauz egyenruhában vagy civil ruhában végzi munkáját, szolgálati jelvénye a vasúti emblémával ellátott vörös karszalag. A vizsgáló főkalauz ellenőrzése során a jegyvizsgáló feladatait is elláthatja. A civil ruhában szolgálatot teljesítő vizsgáló főkalauz az utas kívánságára szolgálati megbízólevéllel igazolja magát."

De mindezt tartalmazza az Üzletszabályzat, amit jogi ismereteiddel már áttanulmányoztál.

lurkó 2011.05.10. 15:37:56

Hát érdekes felfogású emberek vannak! Jómagam sem ajánlanám a bkv igazolvány számát! Jogsi útlevél személyi közül annak a számát ird rá amit magadnál tartasz. És meg fogsz lepődni mosolyogva megköszönik ellenőrzés után és nyugodtan utazhatsz! Ahogy kivettem az irásodból ez lehet hogy téged jobban zavarna mint az állandó "zaklatás" mert igy legalább tudod hogy veled foglalkoznak! Gazdaságilag meg nagyon nem érné meg ha egy bérletet többen is használnának van igy is sok rákényszeritett vesztesége a közlekedési cégeknek. Légyszives próbáld ki és a tapasztalataidról is várom írásodat!
Üdv. : "Egy szimpla jegyvizsgáló"

ZBR 2011.05.10. 15:46:20

Hmm, lehet valami komolyabb gond van itt a kommentek megjelenítésével.

Vittore. 2011.05.10. 15:59:48

@ZBR: Igen, a blog.hu szerverein valami halódik.

a Lojalista 2011.05.10. 19:08:56

Ehhez csak a következőket szeretném hozzátenni: magam is évek óta közlekedem nap mint nap a MÁV+BKV combóval. Amióta hivatalosan a MÁV illetve a BKV pénztárakban is meg lehet váltani a BKSZ bérletet én mindig párosával veszem, mindkettőre a személyi igazolvány számot kell ráírni. Vettem hozzá egy keményfedelű, szétnyitható kis tartót, egyik oldalon az egyik, másik oldalon a másik bérlet, teljes méretében, jól olvashatóan. Az elején ugyan a metró bejáratnál nemigen díjjazták, de most már ott is tudják, mindkettő érvényes. Mi ebben a jó? pld nem kell félnem a bérlethamisítótól, mert mindkét bérleten percre pontosan fel van tüntetve hol és mikor vásároltam. Mondjuk az aranyos, amikor olyan BKV ellenőrbe botlom, aki szabályosan lehervad, ha meglátja, hiszen nem tud belekötni. :)) Mostanában kezdett el előfordulni, hogy a vonaton párosan jönnek kalauz és ellenőr, amikor először kérték, hogy vegyem ki a bérletet a tokból és adjam a személyimet is, rákérdeztem miért, állítólag ez a szabály, a bérlet érvényességének kezdetén a kalauznak is érvényesítenie kell. (macskakaparás, dátum nélkül)
Oké ez a szabály, de ezzel az elmúlt másfél évben
összvissz 2* találkoztam. De miután így is úgy is megveszem, nekem nem gond ha ellenőrzik.

a Lojalista 2011.05.10. 19:10:03

.. bocsi nem MÁV illetve BKV, hanem MÁV illetve Volán

martinasz 2011.05.10. 20:01:00

@lurkó: Jó estét! most látom,hogy nincs odaírva a poszt végére,hogy "Gyurcsány a hibás,meg ,hogy ez a szocializmus öröksége"....el is vagyok nagyon keseredve!....T.LURKO! Látom te JV. vagy,légyszíves magyarázd el nekem értelmesen,hogy én is megértsem a következőt! Én heti ,kétheti rendszerességgel utazom Nógrádkövesdre, a 80 -as vonalon Aszódig,ott meg átszállok a 78-as balassagyrmati vonalra! BKSZ bérletem van ami Rákoscsabáig érvényes! Rákoscsabán nincs jegypénztár! Azt mond meg nekem légyszíves,hogy miért nem szállhatok föl a vonatra a keletiben,és miért nem mutathatom föl a BKSZ bérletet a JV-nek,és miért nem kérhetek töle jegyet Rákoscsabától Nógrádkövesdig! Miért kell nekem azt lesnem a keletiben,hogy elöl,vagy hátul száll fel a JV,miért kell nekem Rákoscsabáig bujkálnom elöle a WC-ben,vagy miért kell Rákoscsabán átszállnom egy másik kocsiba mintha új felszálló lennék,vagy ha már ha minden kötél szakad akkor miért kell Rákoscsabán leszállnom,és megvárni következő hatvani vonatot!.....NEM FOGOK A KELETIBEN SORBAN ÁLLNI 20-30 percet a jegyért ZSEBEMBEN A BKSZ BÉRLETTEL! Köszi!

vanek ur 2011.05.10. 20:38:57

@Adani: "Valóban egyrészt ugyebár hülyeség a bérletet személyhez kötni ,legyen átruházható semmit sem vesztenek vele úgyis csak egy ember használhatja egyszerre, kicsit nyugatabbra ez így is van."

Miért hülyeség? Lehet ilyen is, meg olyan is. Továbbá létezik olyan bérlet (most általánosságban beszélek), ami adott számú alkalomra szól, és létezik olyan, ami adott időtartamon belül korlátlan számú alkalommal fel lehet használni. Az előbbiből nem nagyon érdemes névre szólót csinálni, hacsak azért nem, mert olyan értékes, hogy elvesztése komoly kár lenne. Az utóbbiból lehet ilyen is meg olyan is, de egyértelmű, hogy a nem névre szólót adott idő alatt többször lehet felhasználni, ezért természetes, hogy drágább. (Nézd meg a névre szóló Start klub VIP kártya árát, és az ugyanazt tudó, de felmutatóra szóló Start Klub Prémium árát.)
Lehet, hogy a külföldi bérlet 20-30%-kal olcsóbb lenne, ha névre szóló lenne.

vanek ur 2011.05.10. 20:44:19

@Vittore.: Külföldön is a vasúti költségek 60-80%-át az állam fizeti. Mégis felismerték, hogy ügyesen meghatározott kedvezményekkel összességében több embert lehet a vonatra csábítani, miközben a költségek alig nőnek. Ez összességében több bevételt jelent a jegyekből, vagyis kisebb állami támogatást. (Ehhez persze az is kell, hogy nem jár alanyi jogon az utasok 80%-ának eleve valamilyen kedvezmény.)

OkoskaTo:rp 2011.05.10. 21:33:19

Jól értem, hogy te szándékosan csakazértsem vitted magaddal a személyidet, miközben tudatosan annak a számát írtad a bérletedre?

A többi felvetés amúgy jogos, bár már szerepelt ezen a blogon is, kb. fél éve. 2010/11/29/szemelyazonositas_csak_szemelyi_igazolvannyal
(Rakd elé a blog címét, csak a kretén beállításaitok nem engedik a linkelést.)

De főleg az majomság, hogy a bérlet ára kb. annyi, mintha minden munkanap oda-vissza megveszed a jegyet. Hol itt a kedvezmény?

syandras 2011.05.10. 21:44:55

marhaság, hogy egy bérletet bárki bárhányszor használjon.

Bár pár hónapja voltam Lengyelországban, Wroclaw-ban, ott az a divat, ha leszállsz a villamosról, átadod a jegyed a felszállóknak. de ott is csak egy út van kifizetve, egy irányba.

én 6 éven keresztül blicceltem, gyakorlatilag a gimi végéig. majd jött az egyetem, meló... alig jártam a fővárosba, akkor is csak a külső részére, kocsival. azóta megint sokat bkv-zom, de első érzésem az volt a villamoson, hogy para, hogy nincs jegyem. azóta van.

az a humoros bkv reklám nekem szól.

j311 2011.05.10. 21:57:52

A személyi igazolványt köteles vagy mindig magadnál tartani.

karosszékely 2011.05.10. 22:02:46

@j311: Leírták már többen, többször: nem köteles. Jó helyette az útlevél vagy a jogosítvány (+lakcímkártya). Viszont aminek a számát (ezek közül) ráírta a bérletre, azt tartsa magánál.

Démonmac1 2011.05.10. 22:08:41

Nahát nem is tudtam, hogy a "jogot tanult" emberek, egy tonnányi mondatvégi írásjellel nyomatékosítják a mondandójukat. A közlönyben nem ez van, hé.

Démonmac1 2011.05.10. 22:13:56

És nincs igazad, mert a személyit magadnál kell hordani. Ezzel bizonyítod, hogy nem a családdal közösen használjátok a bérletet. Hanem csak egy személyre szól:)

szaGértő 2011.05.10. 22:46:40

@ZBR: A 30 napos MÁV bérlet pontosan 60 utazás árába kerül, 30 oda, 30 vissza. Csakhogy a dolgozó emberek nem 30 napot dolgoznak, hanem 20-22 körül. Azaz, a bérlet többe kerül, mint a jegy. A dolgozó emberek csakis azért veszik meg, mert a munkáltató csak a bérlet árának 85%-át téríti, a jegyét nem.

Ergo a MÁV a munkahelyektől lop.

szaGértő 2011.05.10. 22:51:48

@szaGértő: Én tévedtem, 20 retúrjegy körüli az ára, elnézést.

szaGértő 2011.05.10. 22:53:50

@szaGértő: De ha beleszámoljuk az összemocskolt ruhámat, akkor kurva drága :D

Mikrobi 2011.05.10. 22:56:53

@Kimérős szaloncukor (Lédig): a BKV-nál az ellenőrök miért hordanak a karszalag mellett igazolványt is? Vagy inkább a MÁV-nál miért nem hordanak? Ha lopok egy olyan karszalagot, én is végigbüntethetem a vonatot, kivéve, ha elkérik a megbízólevelemet?

lurkó 2011.05.11. 00:09:15

@martinasz: Nagyon szivesen elmagyaráznám értelmesen de sajnos nem tudom. Jómagam nem is nagyon törődök vele esetleg ha kéri valaki langyos ejnye-bejnye mellett kiadom a jegyet budafoktól! Ezekre a kérdésekre sajna mint szabály alkalmazó nem tudok válaszolni start-ügyfélszolgálat és közlekedési hatóság felé kéne prezentálni. Mert én csak azt tudom hogy a fene se tudja miért van ez igy de a szabály az szabály.

Pszt! 2011.05.11. 00:31:42

Ez a legnagyobb gondod? 25 éve utazom Volán és MÁV bérletekkel, és soha semmilyen gondom nem volt. Persze nekem természetes, hogy ráírom a számot és kész. Ha kérik, megmutatom, ennyi. Mi a francnak kell rinyálni ilyen hülyeségeken?

lurkó 2011.05.11. 00:32:34

Ide vonatkozó részlet a posztoló által olvasott üzletszabályzatból:

1.2.18. Bérletek érvénytelensége
Érvénytelen (de nem hamisított) a bérlet, ha
 nem az érvényességi időn belül használják utazásra,
 az utas a rajta feltüntetett számú igazolványt nem tudja felmutatni (a
jegyvizsgáló a bérletre ezt a tényt feljegyzi),
 figyelmeztetés ellenére hiányzik róla az érvényesség első napját jelölő
bélyegző lenyomata vagy az igazolvány száma,
 az érvényesség első napját jelölő bélyegző hiánya esetében az utas az
érvényesítés pótdíját nem fizeti meg.
Ha a bérlet érvénytelen, a vasúti társaság az utast jegy nélküli utasnak tekinti,
és terhére felszámolja a teljesárú menetdíjat és a Vasúti menetdíjtáblázatok I.
kötetében előírt pótdíjat. Az érvénytelen bérletet a vasúti társaság nem vonja
be.

És ezt is jogászok fogalmazták tehát a posztolónak biztos érthető is.

Pszt! 2011.05.11. 00:33:48

Jogi végzettséggel kérkedni meg ősi román szokás!

ZBR 2011.05.11. 01:29:29

@szaGértő:
Az összemocskolt ruháért kártérítési igénnyel élhetsz! (Ha mersz...)

@martinasz:
Az egész útvonalra érvényes jeggyel kell rendelkezni. Ebben az a logika, hogy az utasnál legyen szépen ott a jegye, ne legyél sumákolás. Bár a hatvani vonaton kérhetsz szerintem Aszódtól tovább jegyet és akkor a RákosXXXX-Aszód távra az automatából kiszolgálod magadat.

Ha rendszeresen utazol, vedd meg előre, akár biankó jegyként és akkor csak pöcsételtetni kell. (Azt felőlem akár soron kívül előrefurakodva is. Vagyok annyira türelmes, hogy ha én következnék, akkor is ki tudnám várni.) Vagy még jobb, vedd meg neten keresztül és akkor a Keletiben csak be kell ütni a kódot.

TheElf · https://www.kalandmester.com/ 2011.05.11. 02:17:15

@lurkó: Sajnos sok jegyvizsgáló keresi az alkalmat a vitára. Sokszor értelmetlenül, sokszor pedig a saját ízlésük szerint értelmezve a szabályokat.

De kicsit a szabályokba is belekötve: Azt mondd meg nekem, hogy a MÁV Start Klub VIP + ÖBB ÖSTERREICHcard páros miért zavarja a magyar JVt?

Vizslah 2011.05.11. 03:53:18

Szegény postoló nagyon unatkozhat ha ennyi energiát képes ilyen ostobaságokra fordítani.

Legyen nálad az igazolvány, aminek a számát a bérletre írtad, és kész. Te vagy a hibás. Ilyen egyszerű.

Persze jogod van nem megmutatni az igazolványt, nagyon ügyes vagy hogy ezt megtanultad, jogod van megszivatni magadat, és hülyének lenni, meg kötekedni is jogod van. De inkább keress valami jó hobbit magadnak szerintem. :)

na__most__akkor 2011.05.11. 07:38:06

Hát izé, mitismongyak, hogyismongyam.
Vannak érdekes dolgok.
.
De...
.
Amennyire tudom, blogokon a nagybetű a kiabálás megfelelője. Ennyi kiabálástól én berekednék.
.
A sok felkiáltójellel meg azért kell vigyázni, mert esetleg beragad az a billentyű. Nem számoltam, de van egymás után tizenhét? (Ha jól emlékszem, Demjén Rózsi ennyiszer énekli, hogy "ha elindul a vonat". (Stílusos-e vagyok-e?)
.
Jogot végezni az egy szép dolog.
A magyar nyelvet ismerni is szép dolog (lenne).
Merthogy nincs olyan szó, hogy "h".
Ellenben van olyan szó, hogy "hogy".
.
Meg van olyan a magyar nyelvben, HOGY írásjelek után szóköz.
Csak mondom, úgyis hiába.

Adani 2011.05.11. 08:07:25

@szaGértő:

Nem mindenhol van így. Van olyan munkahely, ahol térítik a jegyeket is. Itt is van szórás bőven van, ahol ragaszkodnak hozzá, h számlát vigyél róla, máshol elég ha leadod a jegyet. Ahol én melózok ott heti egy hazautazás (állandó lakcím vidéken van) 86%-át térítik és elég a jegyet leadni. Van, ahol ehhez számlát kell kérni a cég nevére és csak így, de ugye a vonatjegy önmagában nyugtának számít, rá is van írva. De már megoldható a számlakérés neten vásárolt jegynél is.

Yoss 2011.05.11. 08:14:53

@ZBR: "A pontosságról meg csak annyit, hogy jelenleg átépítik a vasútvonalat, amin a kedves utas jár. Tetszik vagy sem, ez késésekhez vezet. De utána ott olyan vasút lesz, amilyenről az orzágban sok helyen csak álmodnak..."
Na ezt a témát hagyjuk, ha lehet. Én a Ceglédi vonal mellett lakom. Évekig hallgattuk a fenti szöveget a késések miatt, aztán mióta elkészült az egész, ugyanolyan szar lett, mint volt. Mármint menetrend ügyben. Szinte alig van olyan hogy ne késnének a vonatok.. És nem keveset.

Adani 2011.05.11. 09:25:25

@Yoss:

Akkor mi szerencsések vagyunk a 120-assal. Most kb. két és fél óra alatt hazaérek Bp-ről. Mondták ,h átépítés előtt legalább 3 óra volt a menetidő, előtte meg 3 és fél. Mióta Szajol és Gyoma között rendbekapták a pályát, ott végig 120-al száguld a vonat, érezhetően gyorsabban haladunk. Ha egyszer jön 160-as mozdony ide akkor még gyorsabb is lehet, merthogy 160-ra épült a pálya. Ha a felső részét is rendbekapnák Nagykáta-Újszász között akkor még jobb lenne, ott, ahol évtizedek óta nem nyúltak hozzá ott cammog csak a vonat, Újszász-Szolnok között jó, meg Keleti-Nagykáta között is.

tede 2011.05.11. 13:21:07

@szaGértő: A bérlet normális helyeken olcsóbb, mintha minden napra vennél jegyet, kivéve MÁV. Persze erre az a válasz, hogy használhatod hétvégén is a bérletedet, ami például az én esetemben elő is fordul, mondjuk 3-4 alkalommal évente. Egyértelmű az árazási politika: a rengeteg kedvezményes utazó miatt le kell huzni azt a maradékot, akik teljes árú jeggyel vagy bérlettel utazik ezért is elképzelhetetlen nekik, hogy olcsóbb legyen a bérlet, mintha külön vennéd a jegyeket.

Adani 2011.05.11. 14:32:33

Adott a megoldás amennyiben csak munkába járásra használod és a munkahelyed ezt is téríti, akkor bérlet helyett mindennapra retúrjegy. Arra semmit se kell ráírni, nincs vele gond. sőt ha pl. szabira mész vagy pár nap nem mész be különböző okok miatt dolgozni vagy nem vonattal, akkor biztos jobban jársz.

TheElf · https://www.kalandmester.com/ 2011.05.11. 15:28:59

@Adani: Sok esetben viszont a Start Klub kártyák olcsóbbak a bérletnél is, jegynél is, és azzal tényleg el lehet indulni kirándulni is...

lurkó 2011.05.11. 15:44:12

@TheElf: Ez igy igaz csodálkozok is hogy nem terjedt el jobban pedig ha jól értesültem akkor a cégek ezt is térithetik.

ZBR 2011.05.11. 15:44:14

@Yoss:
Azt nem mondta senki, hogy egy átépítés után nem lehetnek késések hivatalból egy vonalon sem.

De az ugye világos, hogy ha egy állomás, meg an ylít pálya fel van túrva, akkor nem lehet ugyanúgy járni rajta a vonatoknak, mint egyébként?

És az is tiszta remélem, hogy fel kell olykor túrni a pályát, nem maradhat minden úgy, ahogy volt.

Adani 2011.05.11. 15:49:28

@TheElf:

Ez igaz, lehet kombinálni is ha vonattal jársz dolgozni, és másfelé is sokat mászkálsz vonattal, akkor a legjobban úgy jársz, ha Start club kártyát veszel és retúrjeggyel jársz munkába. 50%-os kedvezmény sőt máshol is kihasználhatod ha vonattal mész.

Yoss 2011.05.11. 16:27:33

@ZBR: Csakhogy ezen a vonalon gyakorlatilag több a késő, mint a pontos vonat. Én nem állítom, hogy a pálya miatt késik és megmondom a frankót, baromira nem is érdekel a késés OKA. Ha egyszer-egyszer előfordulna, nem érdekelne, mert nyilván időnként történhet valami. De ÁLLANDÓAN?? Ráadásul leginkább reggel, amikor az emberek dolgozni járnának vele.
A további két mondatodat meg tartsd meg magadnak, nem kell hülyének nézni, nem vagyok az. Viszont baromira dühít, amikor nyugat európai árakon távol keleti szolgáltatást nyújtanak, aztán ha valamit éppen össze tudnak gründolni (azt is EU-s pénzből) akkor meg verik a mellüket, hogy nahát, ezt is megcsináltuk. Vonatoztam eleget nyugaton, ha ott lehet szolgáltatást nyújtani, akkor itt is lehetne, csak nem a havonta cserélődő vezéreknek kéne több tíz milliós végkielégítést adni. Meg nem kellett volna eladni a MÁV Cargo-t mert az legalább termelte a pénzt és nem vitte. Szóval ne védd nekem a MÁV-ot, mert egy nagy szarhalom az egész úgy ahogy van..

Terézágyú 2011.05.11. 16:49:28

@tede:
"A bérlet normális helyeken olcsóbb, mintha minden napra vennél jegyet, kivéve MÁV."

Azért azt se felejtsük el, hogy a bérletnek van egy másik előnye: hogy nem kell mindennap jegyet venned/sorba állnod/pénzt tartani magadnál stb.

Ez persze nem a MÁV érdeme, egyszerűen csak adja magát a dolog.

karosszékely 2011.05.11. 17:06:23

@Yoss: Mire gondolsz távol-keleti szolgáltatás alatt? Dél-Korea? Japán?

TheElf · https://www.kalandmester.com/ 2011.05.11. 17:17:34

@Adani: Sokszor nem az 50% kedvezmény éri meg hanem a Start Klub VIP vagy Premium. Azt is megtérítik, az meg ugye összvonalas, ICre is érvényes bérlet.

ZBR 2011.05.11. 19:43:03

@Yoss:
Csak úgy szúrópróbaként megnéztem a ma reggelt. Igen, késtek a vonatok Ceglédről. 3-5 percet. De találtam késéssel indulót, de pontosan érkezőt is, a 2517 számút. Egyébként ez a legnagyobb forgalmat lebonyolító irány a budapesti elővárosi forgalomban, autópálya híján. Ez azért utasforgalom miatti késésekhez is vezet (amit az ütemes nehezn tud lekövetni). Nem védek senkit, ezek a tények. GPS-jel, meg minden.
A MÁV Cargo eladásával nem értek egyet. A jegyárakat magasnak tartom, a kedvezményeket pedig túlzónak (pl.: ingyenesség). Ne felejtsük el, hogy a finanszírozás nem csak utas-vasút, de vasút-állam viszonylatban is létezik. Vagyis inkább léteznie kéne. De az, hogy állami garanciával felvehet a vasút hitelt nem pont ez a kategória.

pbence 2011.05.12. 02:41:53

@ZBR:
Szerintem akkor is gáz, ha átépítés alatt folyton késés van.
Én nem várom el, hogy ugyanúgy járjanak a vonatok átépítéskor. De erre van a vágányzári menetrend. Azt mindig kiadják, csakhogy AHHOZ KÉPEST van késés.
Ez itt a fő gond. Ezért nem toleránsak az emberek. A nyár a székesfehérvári vonalon úgy telik, hogy alap 15 perc késés minden vonatra. Pedig ott van a vágányzári menetrend, amit pontosan arra írtak, hogy ezt a helyzetet kezeljék. De nem kezelik, akkor meg mi értelme van?
Rohadt dühítő tud lenni, hogy a több tíz éves tapasztalattal rendelkező MÁV mindig kiad valami tarthatatlan vágányzári menetrendet, és akkor az embernek célszerű az előző vonattal elindulni, ha még viszonylag nagy eséllyel szeretne megérkezni. És nem, évek múltán sem adnak le a büszkeségükből, nem adnak ki racionális menetrendet, hanem inkább tartják a folyamatos késést.

Kimérős szaloncukor (Lédig) 2011.05.12. 18:04:58

@Mikrobi:
Igen, végigbűntethetnéd a vonatot, csak az a baj, hogy amint tlálkozol a kalauzokkal megbuksz. Ugyanis ők ismerik a fővizsgálókat.

ZBR 2011.05.12. 21:06:20

@pbence:
A jelenség, hogy a vágányzári menetrend ellenére késések vannak, ismerős. Szerintem azonban ennek az okait egy vizsgálattl kéne feltárni, jó szakdolgozati téma lehetne. Elég sok eset elképzelhető. Lehet tényleg menetrend tervezési hiba. Lehet a fordákban is hiba. Lehet, hogy nem kalkuláltak egye munkafolyamatokkal, vagy azok nem siekrülnek az előírt időn belülre. Lehet egyéb műszaki meghibásodás: markoló átvágja a XXXX kábelt. Lehet, hogy a szűk kapacitáson történik egy szerelvény meghibásodás. Az ideiglenes biztosítóberendezéseknél a vágányútbeállításhoz szükséges időt rosszul számolták ki / a személyzetet nem gondolták át megfelelően.
Mindenesetre nyilván nem jó dolog. Fasza lenne, ha mindig, minden körülmények között pontosan tudnának menni a vonatok.

pbence 2011.05.12. 22:22:38

@ZBR:
Kábelátvágás, meghibásodás más kérdés. Egyiknek sem kellene előfordulnia, de jobban elnézhető, mert nem lehet vele tervezni. Ellenben ilyenkor egy teljesen általános tendencia a késés, ami egyértelműen tervezési hibákra vezethető vissza. Ezt nem értem. Elvileg szakemberek vannak a MÁV-nál meg a START-nál is, de ezt évek óta nem képesek megoldani. Már előre várom a nyarat, mi lesz a fehérvári vonalon.