MÁV utaspanaszok, késések, információk.

Új MÁV blog

Nem tudom kiadni - de azért mégis

2011. március 07. - Ashi Valkoinen

Kedves Szerkesztők!

Nekem is van egy aranyos történetem a MÁV-val, habár még tavalyi, azért elmesélem.
Budapesten dolgozunk egy nagyobb üzletlánc budapesti részlegén. A kecskeméti boltunkban leltározás volt, ezért négyen lementünk segíteni, illetve felügyelni. A Nyugati-pályaudvarról indultunk a 7 órás vonattal, ott csak egy útra IC-re kértünk jegyet, mert nem tudtuk mikor végzünk. Megkaptuk a jegyeket és az ÁFA-s számlát, majd ezután észrevettük, hogy helyjegyet nem kaptunk, tehát visszamentünk, és kaptunk újat. Ezután 4 körül szerettünk volna hazautazni, de már fél órával előbb kimentünk az állomásra, hogy meg tudjuk venni a jegyeket kényelmesen. Hát kellett is az a fél óra erre a folyamatra...
Megmondtuk, hogy a 4 órás IC-re szeretnénk a Nyugati-pályaudvarra (nem Budapestet, hanem Nyugati-pályaudvart mondtunk!) 4 jegyet ÁFA-s számlával. Először azt mondta, hogy ő nem tud ÁFA-s számlát kiállítani, de kisebb unszolásra végül-is beleegyezett. Ő elkezdte beütni a gépbe az adatokat, közben mondta nekem hátról egy kolléganő, hogy ő lehet, hogy leszáll Kőbányán, de még nem tudja pontosan. Erre 5 perc után kiadja a pénztáros a 4 jegyet Kőbánya-Kispestig. Akkor mondjuk neki, hogy mi a Nyugatihoz kértük a jegyeket, és oda is szeretnénk menni, tehát nyomtasson újat. Erre válaszol, hogy nem lehet, mert ő ezekkel a jegyekkel nem tud mit csinálni. Hát mi mondtuk, hogy csináljon amit akar (például sztornózza), de mi nem ezt kértük, és a Nyugatiba szeretnénk menni, tehát azt adja. Azt mondta, hogy nem tudja sztornózni az ÁFAs számlát, úgyhogy ez marad, és mindezt ingerült hangsúllyal, káromkodva. Erre mondtuk neki, hogy nem megyünk Kőbányára, addig fogunk itt állni, amíg meg nem kapjuk számlával a 4 jegyet a Nyugatihoz. Végülis 5 perc után (mikor már sor volt mögöttünk) mégis sikerült visszavonni az ÁFAs számlát, meg a jegyeket, és meg tudta oldani, hogy azt kapjuk, amit kértünk. Csak néhány kérdés merült fel bennünk:
Miért mondta, hogy nem tud kiállítani számlát, ha utána 2x is sikerült neki, és még egyet sztornózni is tudott?
Honnan jött neki az, hogy Kőbánya-Kispest állomásig kérjük a jegyet, mikor azt mondtuk, hogy 4 jegyet a Nyugatihoz? Ha meg is hallotta, amit a kolléganő mondott, az akkor is csak 1 jegy lenne odáig, és 3 a Nyugatihoz.
Ha ki tud adni (már nyomtatás után) új jegyeket, akkor miért mondja (nem épp szépen) hogy nem lehet, és menjünk onnan, miért nem csinálja? Csak az idejét vesztegette vele, mert mindenképp meg kellett oldania.
Miért beszélt alpári módon, miközben ő volt a hibás, hogy rossz jegyet adott ki?

Talán Ti tudtok erre választ adni, nekem azóta sem tiszta teljesen.

A bejegyzés trackback címe:

https://mav.blog.hu/api/trackback/id/tr92718615

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Giraffa 2011.03.07. 15:57:40

Simán hülye volt. Frusztrálta az élet, meg az, hogy valakik képesek 4 db teljesárú menetjegy kiváltására (+pótjegy, helyjegy).

Alpári hangnembe pedig azért váltott, mert rájött, hogy hülyeséget csinált, és a magának generált pluszmunkát akarta így megúszni. Plusz persze emiatt is frusztrált volt. :D

sorica123 (törölt) 2011.03.07. 23:06:15

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: a pedagógiának is azok a kis büdös kölkök a kerékkötői...:))

karosszékely 2011.03.08. 09:02:59

Ha van BKV-bérletetek, akkor olcsóbb lett volna Kőbánya-Kispestig. Jó, persze tudom, a cég fizette,így ez nem volt szempont.

Adani 2011.03.08. 09:47:16

Droid volt és nem volt felkészítve ilyen bonyolult műveletre. Engem a Keletiben zavart el egyszer egy pénztáros mondván zár miután közöltem vele, h üdülési csekkel fizetnék és retúrjegyet kérek. Biztos meghaladta a képességeit. Az utolsó vevőnek egy kevésbé komplikáltat képzelt el.

Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2011.03.08. 17:17:16

@karosszékely: IC-re nem lehet kiegészítő jegyet venni. És persze Kecskeméttől más vonatra se.

Optika 2011.03.09. 00:08:26

Ha vonatjegyet akarok venni, akkor az Erzsébet téri MÁV jegyirodába megyek. Ott sosincs sor.
Szerencsére általában jó előre tudjuk, hogy utazunk.
Ne meg a 4 fős család 3 féle kedvezménnyel utazik (2 diák, 1 közalkalmazotti, 1 Hungary Card), plusz és pláne ÜCS-vel fizetek. Való igaz ez nem a Keleti pályaudvarra való csúcsforgalom idejére.
Soha nem volt semmi gondom.

Abramelin 2011.03.09. 00:21:55

Nevetséges ami a MÁV-nál megy. A melóhelyemtől minden évben kapok üdülési csekket, így ha bárhova utazom ezt használom. Eddig semmi gond nem volt vele, de a minap jelzem a debreceni pénztárnál hogy csekkel fizetnék, de nem a saját hanem a barátnőm nevére szól, illetve van ami az édesanyáméra! (Tudok-e felhasználni több csekket, mint ahogy azt korábban már tettem pl: panzióban). Erre jön a válasz:
-Na azt nem lehet...
-Miért nem, máshol is fizettem már így...
-Az nem lehet...
-Itt van az édesanyja vagy a barátnője?
-Nincs...
-Akkor fizetni sem tudok a csekkel...
Mondtam a hölgynek, hogy nemrég vettem Bp.-en 52.000 Ft értékű koncertjegye(ke)t utazási irodában, ott eltudták fogadni, itt nem???
-Hol?
-Budapesten...
-Ja az más...
Mi a más??? Fas...pó banda!!!

pbence 2011.03.09. 01:37:40

Én valószínűleg a második "nem tudom visszaváltani" után szépen otthagytam volna, és elutazom Kőbánya-Kispest-áron a Nyugatiig. Nem én járok vele rosszul.

pbence 2011.03.09. 01:43:15

@Optika:
Igen, az jó hely, de én legfeljebb csoportokat megyek oda bejelenteni, egy sima utazáshoz nem biztos, hogy külön be fogok oda menni. (Legfeljebb ha épp arra járok, és már mindent tudok, hogy fogok utazni.)

Egyébként amennyire csak lehet, kerülöm a pénztárosokat. Rendszeresen csak Budapest-Bérletet szoktam a MÁV-pénztárban venni (a BKV-nál leginkább semmit, ott még nagyobb bunkókat alkalmaznak), a többi jegyet/bérletet a neten veszem. Az sosem téved, nem beszél bunkón, nem vág pofákat egy bonyolultabb viszonylat vagy a bankkártyám miatt, és még sorba sem kell állnom.

Adani 2011.03.09. 09:28:58

@pbence:

Én is ott szoktam ,de ha ÜCS-vel fizetek akkor ugye muszáj pénztárban. A keleti amúgy megér egy misét. December 23-án délután pl. fél Bp ott volt és nyitva volt 2 pénztár.

@Abramelin:

Elvileg csak az válthatja be, akinek a nevére szól, de a legtöbb helyen nem szőröznek vele. Vettem én is saját csekkemmel koncertjegyet másnak, csak azért mentem el ,h ha szőröznek miatta akkor ott legyek, h ok akkor én veszem.

De pl. volt olyan ismerősöm ,akik vegyesen akarták használni mert úgy tudták összedobni 2000-es címletekben a kb. 8000-as jegyet, egyet innen egyet onnan ,na ebbe belekötött a kétbites procival megáldott pénztáros droid, h olyan nincs, egy csak egy névre szóló üdülési csekkel lehet egy vásárlást megoldani. Végül asszem megvették egyesével ,de így meg többet kellett ráfizetni.

karosszékely 2011.03.09. 11:23:49

@Peti817172M: Viszont van metró Kőbánya-Kispesttől a Nyugatiig. Lassabb, kényelmetlenebb, de olcsóbb (ha van bérlet). Persze nem biztos, hogy megér annyit az a pár forint.

karosszékely 2011.03.09. 11:34:21

@pbence: Kőbánya-Kispesten normálisak a pénztárosok, általában ott szoktam jegyet venni, vagy ha nagyon nincs más, akkor a Nyugatiban, este 9-10 után, Keletiben soha (pedig a Keletiből indul a vonat). Kőbánya-Kispesten soha nincs túl nagy sor, nem kell 2-3 percnél többet várni, sőt, van, amikor senki nincs. Persze ehhez hozzátartozik, hogy az nekem útba esik, csak ezért persze nem mennék ki oda.

Az üdülési csekkel fizetés viszont egy tortúra, régen vettem párszor a Nyugatiban így jegyet, mire elmegy megnézni, hogy nincs-e tiltólistán, visszajön, ráírja a csekkre a számo(ka)t, így-úgy lekönyveli... Egyszer volt, hogy több mint 10 percig tartott, amíg kiadta a jegyet egy idősebb pénztárosnő. Borzasztó.

Adani 2011.03.09. 13:10:29

@karosszékely:

Manapság már gépbe pötyögi be a sorszámot, de így is tovább tart azzal fizetni.

karosszékely 2011.03.09. 13:56:45

@Adani: Örvendetes változás. Ez is valami, szinte a legtöbb időt az tette ki, amíg elment, megnézte, visszajött. Ha ezt sikerül nagyrészt kiiktatni/lecsökkenteni, az már fejlődés. Nemsokára lesz megint üdülési csekkem, úgyhogy tesztelhetem az új módszert élesben...
süti beállítások módosítása