MÁV utaspanaszok, késések, információk.

Új MÁV blog

Siemens Desiro WC

2011. március 03. - Ashi Valkoinen
Bár én ritkán utazom az esztergomi vonalon, de a problémával már én is szembesültem, télen is, nyáron is, szóval nem egyedi vagy elszigetelt esetről van szó.
 

 
Kedves Donát! Kedves Blog!

Múlt héten olyannal szembesültem, amivel már többször, nevezetesen a Siemens Desiro motorvonat WC-je nem működött. Az hagyján, hogy víz nem volt, de még a vákuumos szippantó berendezés is elromlott. Vagyis minden összegyűlt a WC-kagylóban. Sajnos ez olyan vonat, ahol nem lehet vonaton belül átmenni a másik kocsiba, így kénytelen volt a sok utas a rossz WC-t használni. Szóvá tettem a jegyvizsgálónak, de természetesen ő sem tudott mit kezdeni a helyzettel, és hozzátette, hogy a baj az, hogy nem tisztították ki a tartályt és megtelt, ezért nem működik a szippantó.
Kérdésem, hogy ilyenkor az utas kérésére, lehet-e jegyzőkönyvet felvenni az esetről, hogy ilyen "hivatalos" papírral tegyek panaszt, és esetleg számíthatok-e ilyen esetben kártérítésre. Jogom van-e megtudni a felelősnek a nevét. Fizettem a szolgáltatásért, ők meg nem biztosították a megfelelő körülményeket, legalábbis nem jelezték előre, hogy a megadott kocsiban a WC működésképtelen.
A jegyvizsgáló közlése szerint EU-s szabvány, hogy "pottyantós" WC-vel már nem jöhet ki vonat a gyárból. Vajon az a látvány és élmény mennyire EU-s szabvány, ami egy ilyen WC-ben fogadja az utast? Sajnos ez már a sokadik ilyen esetem volt, pedig nem utazom túl gyakran ezzel a vonattal.

Üdv:
O.L.

A bejegyzés trackback címe:

https://mav.blog.hu/api/trackback/id/tr482705660

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Adani 2011.03.03. 08:56:56

Ilyet az orosz Uzsgyikon láttam még régen mikor Szeged felé járt. Ráadásul ott a pályaállapot is kritikán aluli így mikor riszálja magát a vonat mint egy samba táncos akkor peremig érő pisa lötyög ki a kagylóból és hömpölyög ki az utastérbe is.

MagyarZizzi (törölt) 2011.03.03. 10:27:22

A roggyantabb pécsi IC-ken hasonló a helyzet, de ott legalább át lehet menni a másik kocsiba, megnézi, ott működik-e a klotyó. (Általában nem.) Volt, hogy az egész vonatot végigjártuk, mire találtunk egy jó vécét... aztán ment egész úton a zarándoklás minden kocsiból. :P

Adani 2011.03.03. 10:54:26

A békéscsabai vonatokon általában jók a Wc-k csak éppen vagy törlőkendő nincs vagy papír nincs, vagy víz nincs. Ritka az mikor minden van és minden működik is. Sőt még az ajtót is be lehet zárni. És igen sokszor pottyantós rendszerű, ki is van írva,h ha bent áll az állomáson tilos használni.

Adani 2011.03.03. 10:55:49

Apropó még régebben egyik vasútbarát ismerősöm mondta,h egy IC elektronikus vezérlője valahogy meghülyült és a Keletiben a csarnokban állva ürítette ki a vágányra a szarkonténer tartalmát. Erről tudtok valamit? Igaz a történet?

lurkó 2011.03.03. 12:38:00

@Adani: Hát ezek a vákuumos csodák telljesen zárt rendszerüek tehát kizárt hogy magát üritse csak szippantóval lehetséges. Olyan már volt hogy a csatlakozás nem volt tökéletes és mintás lett a Flirt oldala ezért csak végszükség esetén engedik a peronon a szippantást. A déliben pl a volt postavágányokon szokták.

lurkó 2011.03.03. 12:42:09

@MagyarZizzi: Ez idén volt? Mert én a vezérlőkocsi kivételével csak pottyantós wc-t találok a pécsi IC-ken. Az meg nehezen tud nem működni.

Edem85 2011.03.03. 12:51:44

Az esethez annyit hogy a tartályos WC utasok elöl lezárt területen lehet leszippantani... Vonat megjön...utasok kipotyognak...vezetőállás csere...kijár ahol a szippantás történik...ürítés...visszajár vágányra! Ez a folyamat Győrben 15-20perc! Esztergomba ha jól tudom nem lehet szippantani, így csak a nyugatiba lehet! Amúgy ha ilyen van panaszkönyvet lehet írni de ha humánusak akarunk lenni szólni kell a jegyvizsgálónak hogy mi a helyzet!

lurkó 2011.03.03. 12:54:36

Sajnálom hogy nincs leírva hogy melyik vonalon történt az eset. Ugyanis a gemenc IC nevezetű csodát több mint egy hétig voltak képesek ugyanezzel a hibával közlekedtetni mostanában nem jártam arra de remélem megoldották már. Mindennap a 028 -as Desiro volt mindig lett jelezve a hiba változás semmi.
A hivatalos papirt úgy hivják hogy utaspanasz! Minden pénztárban megtalálható el kell kérni és leirni az esenényt vagy elektronikus úton a Máv-Start honlapján esetleg a 06-40-494949 es telefonszámon szóban. Én kérem hogy tegye meg! Önnek legalább válaszolnak is.

Utazgatóó 2011.03.03. 14:27:06

Tény,hogy az ürítés,javítás nincs megszervezve kellően,de láttam már vákuumos wc kagylóban WC-papír gurigát,almacsutkát,cigisdobozt is.
Amíg nem nő fel ehhez az utazóközönség ,addig minek a modern technika?

Utazgatóó 2011.03.03. 14:30:33

@lurkó: Lehet,hogy 3G-s IC ,esetleg külföldi kocsin volt szippantós cuccos.

pbence 2011.03.03. 21:59:38

@lurkó: @Edem85:
Nagyon sokszor láttam már, ahogy az utasok mellett ürítették a Desiro tartályát a tartálykocsiba. A Nyugatiban és a Déliben is.

Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2011.03.04. 01:04:11

Desirón is át lehet menni a másik kocsiba, csak a következő megállóig kell kibírni.

Michael Collins 2011.03.04. 07:53:27

@lurkó: A szlovák kocsival közlekedő pécsi IC-knél tényleg lehet ilyen probléma. Én is találkoztam már olyan "budival" amiből szinte kilögyögött a hugy. Persze, azt sem értem, aki egy félig teltt csészéba belepisil. De ez nem mentesíti az üzemben tartót.

franta 2011.03.04. 10:55:46

Nem egyszer megtörtént, hogy a Lajosmizsébe közlekedő vonalon egy db. Desiro kocsi ment, és az egy darab WC le volt zárva. Az út kb. 2 óra. Lehet ilyent csinálni, hogy elindítanak működő WC nélkül kb. 80 utast? De akár nyolcat is? A kaller azt mondta, hogy ha emiatt nem engedi ki a vonatot, akkor az utasok a járatkimaradás miatt problémáznak.

pbence 2011.03.04. 11:57:50

@franta:
Ebben igaza van a kallernak. Csak kár, hogy a MÁV-nél minden így megy: annyi gond van, hogy mindig valami kompromisszumot kell találni. Ha meg nem megy a vonat, már azt is rá lehet fogni az utasokra.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2011.03.04. 22:29:09

Ez a poszt egy újabb érv amellett, hogy ne menjek vonattal.

Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2011.03.05. 09:12:13

@franta: Jaj, jaj :) Budapest-Eger busszal 2 óra, és nincs WC, és senki se csinált maga alá :)

Adani 2011.03.05. 12:00:11

@Peti817172M:

De jár vonat is Bp-ről Egerbe.

Sőt anno megtettem sokszor Bp-Kecskemét távot busszal, az 3 óra minden fánál megálló busszal 3:20 egy élmény mikor dugig van. Gyorsan át is szoktam a vonatra pláne miután felújítás volt. vonattal 2:20 körül megvan igaz 2x is át kell szállni, de így is megéri.

pbence 2011.03.05. 16:47:45

@Peti817172M:
Igaz, akkor legyen ott egy mindig lezárt WC. Végül is azért kellett beépíteni, nem ám azért, hogy használják.

zozo6296 2011.03.08. 17:22:02

@franta: Azt ne mondja már a kaller, hogy nem tudnak másik vonatot beállítani aminek működik a WC-je, mert nem hiszem el!
@Peti817172M: Aranyom, ott alapból nincs WC, így kénytelen az út előtt/után végezni a dolgát, a vonathoz meg futhatna is és ráér(ne) ott is toalettre menni(csak mint látjuk, nincs hova).
@Adani: Most pedig 70 perc a busz autópályán 1650 pénzért 90km-es jeggyel, a vonat pedig 77 perc 2160 pénzért a 110-km-es jeggyel. Nem mindegy!
Egerbe viszont 320HUF-tal olcsóbb a vonat, de 130 perc, míg a volán 110 perc és 2480HUF.

pbence 2011.03.09. 01:28:27

@zozo6296:
"Azt ne mondja már a kaller, hogy nem tudnak másik vonatot beállítani aminek működik a WC-je, mert nem hiszem el!"
Pedig ezt mondja! És elképzelhető, hogy tényleg nem tudnak.
Viszont baromira nagy gerinctelenségnek érzem az egészet. Ha valami hiba van, azt sem tudják felvállalni, hanem így vagy úgy rákenik az utasra.
Ugye ha megkérdezném, hogy miért nem működik a WC, akkor az a válasz, hogy elromlott, de örüljek, hogy megy a vonat.
Ha nem megy a vonat, és megkérdezem, hogy miért, akkor az a válasz, hogy a WC hibája miatt, ugyanis az utasok panaszkodtak, hogy nem működik.
Ez a MÁV-START ördögi köre.

Pár hónapja volt egy 10-15 perces késés reggel. Kérdezték az utasok, hogy mi volt. Mondták az ellenőrök, hogy a szemből jövő vonat késett (egyvágányú pálya), ugyanis a jegyvizsgáló az utasok érdekében (!) ragaszkodott hozzá, hogy kisoroztassa a Nyugatiban az egyik kocsit a vonatból, mert annak hibás volt a fűtése! Mindezt egy 21 perces fordulóidős vonatnál.
Sosem fogom megérteni, ki lehetett az elvetemült, aki kisoroztatott egy kocsit csak ezért. Így, hogy nem volt ott az a kocsi a vonatban, mennyivel volt jobb, mintha ott lett volna működő, csak fűtés nélkül? Ja, akkor nem lett volna késés...
És nyilván ezt is rá lehetett fogni az utasokra. Hát ki másra.

zozo6296 2011.03.11. 22:34:36

@pbence: Miért is rossz(nem működik) a kocsiban a fűtés? Így hirtelen e kérdés fogalmazódott bennem.

pbence 2011.03.17. 21:21:34

@zozo6296:
Ez bennem is sokszor megfogalmazódik. Annyira kellemes, amikor a tél közepén -5- -10 fok van a kocsiban. De az utasok úgysem számítanak...
(A legjobb, mikor elfelejtik bekapcsolni az előfűtést a Nyugatiban. Ott áll a vágányon a szerelvény mozdony nélkül, így nyilván nem lesz benne meleg. És ilyenkor nem tudsz mit tenni, mert hiába működne az egyes kocsik fűtése, ha nincs bennük áram... És nyilván máshova sem tudsz átmenni, az egész vonaton -5 fok van.)
süti beállítások módosítása