MÁV utaspanaszok, késések, információk.

Új MÁV blog

Káromkodó mozdonyvezető

2011. január 18. - Ashi Valkoinen

Na, ez most keményebb lesz.


Tisztelt Raáb Donát!

Az alábbi levelet két példányban elküldtem a MÁV-START Zrt. illetékeseinek, ezért kérném, feléjük ezt ne továbbítsák, pusztán észrevételként közölje a blogján.

Tisztelt Ügyfélszolgálat!

Az 1997. évi CLV. (fogyasztóvédelmi) törvény 17/A. § (3)-ra hivatkozva szeretném közölni a MÁV-START Zrt. által nyújtott szolgáltatás igénybevétele közben tapasztalt panaszomat.

2011. január 2-án 30 napos, Kiskunhalas - Kelebia útvonalra érvényes tanulóbérlettel (2010.12.19.12:37-kor Kiskunhalason kiállított bérlet, CIV:00132479, pénztáros azonosítószáma: 62632105) utaztam Kelebiáról Kiskunhalasra a Kelebiáról 18:46-kor induló 7901-es vonalszámú sebes vonattal (mozdony száma: V43-1193, vezérlő kocsi száma: 311).

A vonatra 18:42-kor szálltam fel, lepakoltam, majd az ablakba könyökölve rokonommal búcsúzkodtam. A vonat 18:44-kor szabad jelzést kapott és elindult, majd rövid szakasz megtétele után szaggatottan fékezve megállt. Ekkor a mozdonyvezető (nem fiatal, őszülő, rövid tüskés hajjal) a vezérlő kocsiból kilépve elindult hátra a mozdony irányába. A közelembe érve a következőt mondta: „Ne húzogasd a szád bazd meg, mert beverem a képed!”, majd bal öklével az arcom felé suhintott (nem tartom kizártnak, hogy valamilyen tárgy is volt a kezében, a rokonom meglátása szerint zseblámpa). Az ökle elöl kitértem, különben eltalált volna. Visszafelé jövet, miután gondolom helyreállította a hibát a következőt mondta: „Örüljél neki bazd meg, hogy egyáltalán működik ez a szar a kurva anyád!”, miközben tüntetőleg az öklét rázta. Válaszul próbáltam magam türtőztetni és érzésem szerint finomat közöltem vele, hogy a számban csokoládé van, melyből tévesen érezhette azt, hogy a szó nélkül megjegyzést teszek a helyzetre. A mozdonyvezető válaszul még obszcénebb módon közölte, hogy nem kötelező igénybe vennem a vasút személyszállítási szolgáltatásait, mert létezik más közlekedési eszköz is.

A szolgáltatás minőségét és helyzetét megértem és elfogadom. Az viszont, hogy egy apró rendellenesség (ami nem befolyásolta az utazást) olyan módon felbőszítse cégük alkalmazottját, hogy az utána engem, mint utast sértegessen és fizikailag fenyegessen, valamint félelmet keltsen mindkettőnkben, azt tűrhetetlennek tartom. Régóta és rendszeresen utazom vonaton, de ilyen tapasztalatom még hallomásból sem volt.

Ettől függetlenül a vonat menetrend szerint közlekedett, magával az utazással elégedett vagyok, a mozdonyvezető szakmai rátermettsége szerintem megfelelő.

Kérném az eset kivizsgálását, az érintett alkalmazott felelősségre vonását, tájékoztatást az eredményről, valamint az okozott erkölcsi kár megtérítését.

Tisztelettel:

P.

A bejegyzés trackback címe:

https://mav.blog.hu/api/trackback/id/tr212591891

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

krtek24 2011.01.18. 09:52:56

Kár, hogy nincs időm pont most nagyobb terjedelemben kommentálni a levelet, de azért vannak benne "érdekes" és röhejes mozzatanatok.

A káromkodás más kérdés, ebben a formában természetesen tűrhetetlen, pláne egy szolgáltató cég munkatársától.

pbence 2011.01.18. 10:02:43

Igazából nekem nem jött le, pontosan mi is volt a problémája a mozdonyvezetőnek...

vanek ur 2011.01.18. 10:12:02

Abban igaza van az előttem szólóknak, hogy a napi frusztrációt nem illik az utason (ügyfélen/vásárlón/vendégen/stb.) levezetni. Ez mindenkire vonatkozik, aki bármilyen formában kapcsolatba kerülhet ezzel a körrel.

A mozdonyvezető "természetesen" nem a MÁV-START Zrt. alkalmazottja, az ügyében annyit tehetnek, hogy továbbítják a MÁV Trakció Zrt-hez, akik esetleg egy ejnye-bejnyét odavetnek a fickónak. A válasz tehát az lesz, hogy "panaszát kivizsgálásra továbbítottuk a MÁV Trakció Zrt-hez, munkáltatói intézkedésről kérjük érdeklődjön ott." Onnan pedig jön majd egy olyan válasz, hogy "munkavállalónk figyelmét felhívtuk az utasokkal való udvarias bánásmódra."

Az erkölcsi kártérítést pedig már most felejtsd el, ez nem az USA, ahol egy ilyen "megrázkódtatás" néhány tízezer dollárt is megér. Örülj, ha kapsz egy 500 Ft-os utazási utalványt...

Szkájvóker Lajos (törölt) 2011.01.18. 12:51:02

Az ilyenektől nem ártana minél hamarabb megszabadulnia a vasútnak. A többségben lévő normális vasutasokat járatja le egy-egy ilyen paraszt.

"„Örüljél neki bazd meg, hogy egyáltalán működik ez a szar"
Kezd elég lenni abból, hogy egyesek úgy gondolják, hogy arra hivatkozva, hogy nélkülük összeomlana a vasút, gyakorlatilag bármit megtehetnek. Ha az ilyenről kiderül valami (csak az nem hibázik, aki nem dolgozik), akkor egyből jön az önsajnáltatás....

Meg kell jegyezni, hogy tényleg olyan viszonyok vannak a MÁV-nál, hogy sokszor a dolgozók rátermettségén múlik, hogy egyáltalán van vonatközlekedés egy adott helyen. De gyanítom, hogy az általam említett vasutasok és a posztban szereplő mentalitású "vasutasok" között nem túl sok átfedés lehet.

"nem kötelező igénybe vennem a vasút személyszállítási szolgáltatásait, mert létezik más közlekedési eszköz is."
Ez a másik, amin nagyon ki tudok akadni. A vasút az állam egy szolgáltatása, amit többek közt az adókból finanszíroz. A vasutat nem egy magánvállalkozó, hanem az állam építette/tarja fent, a "közös" pénzből. Szóval ez így nemigen állja meg a helyét.

Lehet, hogy a hiba aznap már nem először jött elő, és az mv.-nek már tele volt a töke a hátrajárkálások miatt, de erről a legkevésbé tehet az utas. (Meg elvileg kultúremberek lennénk, vagy mik). Ha késik a vonat (esetleg azon a héten már nem először), én se azzal indítok, hogy a jv-n (aki 99%, hogy nem tehet a késésről) kitöltöm a MÁV miatti frusztrációmat...

rickyramirez 2011.01.18. 14:12:42

Nincs okunk kételkedni benne, hogy az idézetek így elhangzottak. Ha az utas tényleg nem mondott előtte semmit (pl. "Miért nem megyünk már?", stb...), akkor ez szerintem hihetetlenül felhábotító. Eleve ott kezdődik a dolog, hogy az utas aztán végképp nem tehet a műszaki hibáról. Az sem világos, hogy miért kell egy ismeretlen embert személyes találkozás alkalmával tegezni. Én soha nem tegezek személyes találkozás alkalmával számomra ismeretlen felnőtt embereket, még fiatal felnőtteket sem. A "kurva anyád" meg mindennek a teteje: szerintem ez becsületsértés, amelyért a bíróságon lehetne elégtételt venni (a rokona hallotta, tudna tanúskodni).

Jelfogó 2011.01.18. 15:21:46

Már megint egy amatőr utas. Ilyenkor az eljárás: vészféket behúzni, rendőrt hívni, jegyzőkönyvet felvetetni (a vezér úr garázdaságot követett el), tanúk elérhetőségét rögzíteni, majd büntetőfeljelentést tenni. Csak így lehet legalább elkezdeni a rendcsinálást ezen az alja vasúton.

Törzsgyökeres szentesi 2011.01.18. 18:56:20

Elég fura mozdonyvezető lehet, ha a posztoló szájhúzogatására már így elborul az agya...

kinki 2011.01.18. 21:35:06

0.0 - ha ilyen nagyra nyitom a szemem, sem látom be, hogy az mv. honnan láthatja, ha egy utas valamit csinál a szájával. Vagy az mv. nem is látott semmit, csak úgy tett, mintha látott volna és random választotta ki a csokimajszoló utast, hogy kiabálhasson?

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2011.01.18. 22:22:15

A dolgozók frusztráltsága és a munkakörülmények között vajon más szerint is van összefüggés?

pbence 2011.01.18. 23:23:44

@vanek ur:

Én egyszer írtam nekik mozdonyvezető ügyben (nem állt meg egy megállóban), és rendesen megírták, hogy a mozdonyvezető ellen munkáltatói intézkedést kértek, elismerte, elnézést kér utólag is az utasoktól, figyelmeztetésben részesítették, stb. stb. És ez hónapja volt, tehát már réges régen különdarabolt cégek voltak.

Flaggx 2011.01.19. 07:27:06

Szerintem tök egyszerű, a következő történt:
Utas majszolja a csokiját, ami ugye rágást is eredményez, ami ugye látható az arcon. Vezér jön a vezérlőből, a rágásra azt hiszi, hogy fintor, frusztrált, neki megy.
Ha a MÁV igazi szolgáltató cég lenne, az ilyen mozdonyvezető repülne azonnali hatállyal. De sajnos nem az.
Én azért felülvizsgáltatnám a vezér pszichikai rátermettségét, szerintem ott már nagy bajok vannak, nehogy egyszer bekattanjon és a rossz oldalon vigye ki a vonatot a Nyugatiból a Körútra.

walteristvan 2011.01.19. 08:39:55

Ez a panasz olyan, mintha kitalálták volna.
Ha az eset tényleg megtörtént, a mozdonyvezető nem alkalmas a személyszállító vonat továbbítására.
Néhány dolog tisztázatlan:
A mozdonyvezető a vonaton ment a mozdony felé?
(úgy nem tud felmenni a mozdonyra)!
A rokon szaladt a vonat után?
(különben hogy került oda az esethez?)
A fiatalember csak annyit tett, hogy rágta a csokit? (vagy mást?)
Nem tudom elképzelni, hogy nem nyilvánított valamilyen véleményt, ami kiakasztotta a mozdonyvezetőt.

pbence 2011.01.19. 12:19:39

@Szkájvóker Lajos:

"Örüljél neki bazd meg, hogy egyáltalán működik ez a szar"
Ráadásul a f*szt fogok neki örülni, hogy a mozdonyvezető stílusában maradjak. Ugyanis nekem nem örülnöm kell, hogy megy a mozdony, hanem ez a minimum elvárás, ugyanis nem szívességet használok ki, hanem szolgáltatást veszek igénybe. Nem tudom, mond-e ez valamit a vasútnak, meg egyes munkavállalóinak.

"nem kötelező igénybe vennem a vasút személyszállítási szolgáltatásait, mert létezik más közlekedési eszköz is."
Ezt én is utálom. Amelyik vasutas ezt mondja, az maga alatt vágja a fát. Nem veszik észre, hogy utasok nélkül nekik nem lenne munkájuk! Azt gondolják, hogy nekik utasok nélkül könnyebb lenne. Hát nem!
Komolyan mondom, remélem, egyszer eljön az idő, hogy sokan megfogadják ez ilyen tanácsokat, és akik osztották őket, azok munka híján az utcán lesznek. Akkor majd okíthatják a népet, hogy mit nem kötelező csinálni.

@rickyramirez:

"Ha az utas tényleg nem mondott előtte semmit"
És ha mondott? Könyörgöm, mindent befogott pofával kellene tűrni, hátha egy idegbeteg mozdonyvezető belém köt? Nem, ez nem így megy. Kulturáltan bármilyen panaszt ki lehet fejezni, és egy ilyen reakció minden esetben felháborító, és minimum kirúgást érdemel.

pbence 2011.01.19. 12:21:57

@walteristvan:

"Nem tudom elképzelni, hogy nem nyilvánított valamilyen véleményt, ami kiakasztotta a mozdonyvezetőt."
Lásd az előbbi kommentemet: teljesen mindegy, hogy ki milyen véleményt nyilvánít ki, attól így beszélni még nem lehet, ez minimum kirúgást érdemel.

AndOr 2011.01.20. 08:05:20

A vezető láthatta az utas fejét kilógni az ablakon, és esetleg "Mikor megyünk már @&#" gondolatokat feltételezett (biztos már akkor is elege volt). Aztán tényleg lett valami nehézség és besokallt.
Ám ez nem mentség a viselkedésére, még ha emberileg érthető is. A szakértelem és az elvárható önkontroll két külön dolog.
Valljuk be, más szolgáltatóknál is van ilyesmi (pénztáros, akármi ügyintéző, stb.), de egy komoly cég nem (?) égetheti magát és a többi dolgozót ilyesmivel.
Lehet jó szakember, de utasoktól távol jobb helye lehetne, mindkét fél jobban jár.
Egy boltos ne k.a.-ozzon, ha olyasmit kérnek, amit nem tud adni, még akkor se, ha a nem ő tehet róla.
Láttam műszaki problémákkal küzdő vonatot, de ilyen magatartást még nem, döbbenettel olvastam.

AndOr 2011.01.20. 08:11:29

@walteristvan: A posztban: "elindult, majd rövid szakasz megtétele után szaggatottan fékezve megállt"
Ez néhány méter lehetett, a rokonnak nem sokat kellett szaladnia.
A vezér a mozdony irányába ment, nem biztos, hogy a mozdonyra. Talán nem a mozdonyban volt a hiba. (?)

AndOr 2011.01.20. 08:24:53

@pbence: "nem kötelező igénybe vennem"
Hát nekem pont az egyik személyes kedvencem a hetvenes évek végéről: "Nem muszáj vonattal közlekedni, mehetel (sic!) gyalog is, vagy kerékpárral!"
Ezt kaptam egy 10 percen belül megismételt igazoltatás közben, mikor a személyit előbányászva halkan megjegyeztem a mellettem ülőnek: Már megint...
Ám az igazoltató nem vasutas volt, hanem határőr!
(Győr-Mosonmagyaróvár)

lurkó 2011.01.20. 15:38:36

Biztos hogy minden pontosan igy történt és nincs kihagyva semmi belőle?

Okos mackó 2011.01.23. 14:26:37

@walteristvan:
"A vonat rövid szakasz megtétele után megállt", tehát a rokonomnak nem volt szükséges a vonat után szaladni, egyszerűen pár lépéssel utánasétált.

"Ekkor a mozdonyvezető ... elindult hátra a mozdony irányába."
Kívül, méghozzá hulló hóban.

Rokonommal folytattam a beszélgetést, témája alapján megemlítettem, hogy nem először tapasztalok ilyet, tudtam, hogy mit rontott el a mozdonyvezető.
Mégpedig:
@pbence:
Amikor az ingavonat beér egy végállomásra, nem rakják át a másik végére a mozdony, hanem (mivel két irányba is tud menni), csak átkapcsolja ellenkező irányban A oldal menetszabályozóját középállásba helyezi, majd a kulcsát átrakja az A oldalra (villanyszedő csere). Ekkor a vezérlőkocsiból már az A oldalt előremenetbe irányítja.
Akkor van gond, ha ezt nem teszi meg, mert akkor B oldalt hátramenetben kéne irányítania, hogy előre menjen a vonat, ami viszont sebességkorlátos dolog, ha jól tudom, tehát ezért kapcsolt le a rendszer pár méter után.

pbence 2011.01.23. 14:29:34

@Okos mackó:

Értem én, de ezt mire írtad, és miért nekem? :)

Okos mackó 2011.01.23. 14:34:27

$pbence

pbence 2011.01.18. 10:02:43
Igazából nekem nem jött le, pontosan mi is volt a problémája a mozdonyvezetőnek...

pbence 2011.01.24. 09:21:50

@Okos mackó:

Ja, vagy úgy...

Csak az az igazság, hogy ezek után sem értem. Az egy dolog, hogy ő elfelejtette átkapcsolni a menetszabályzót, de nem ok arra, hogy ordítson meg káromkodjon. Ez kizárólag az ő hibája, senki más nem tehet róla, ha jobban belegondolok, akkor az utasoknak kellett volna vele ordítani, hogy milyen feledékeny. Csak hát az utasok kulturáltabbak.

Szóval ezek után sem értem pontosan, mi az, ami egyáltalán okot adott arra neki, hogy ezt csinálja. Ismétlem, ha tudnám ezt az okot, akkor sem fogadnám el a viselkedését, de így meg aztán végképp nem.

Utazgatóó 2011.02.04. 19:57:51

Nekem sántít az egész sztori.Mi volt a kezdeti konfliktushelyzet?

R7Bs7e 2011.02.05. 13:10:07

@Okos mackó:
Remélem tudod, hogy hatalmas baromságot írtál. A mozdonyvontatású üzemről toltvonatira való áttérés teljes mértékben nem így történik. Hogyhogy „A oldal” meg „B oldal”. V43-ason 1-es és 2-es vezetőállás van. Ugye nem azt akarod mondani, hogy vezérlőkocsira való áttéréshez a mozdony másik vezetőállását kell beüzemelnem? Ha eddig így gondoltad, ezt felejtsd el, nincs ilyen művelet.

„menetszabályozóját középállásba”
Megnézném, hogy a „menetszabályzót” hogy teszed „középállásba” a Szilin.

„villanyszedő csere”
El kell szomorítsalak, de az áramszedő (!) kiválasztása független az aktív vezetőasztaltól. A géptérben egy levegős váltót kell átváltani, és attól függ, hogy melyik emelkedik fel. Ennek nem sok jelentősége van, viszont az utasítás előírja, hogy mindig a menetirány szerinti hátsót kell használni (érthető okai vannak), de ettől még működik akkor is, ha a menetirány szerinti első van fent.

Ez az irányváltós dolog, hogy hátramenetben kellene előremenni... Nem is tudom, honnan szedted ezeket a marhaságokat. Ugyanis a V43-ason, amikor a vezérlőkocsi van beüzemelve, nincsen beüzemelt vezetőállás. A „kulcs”, jobban mondva a vezetőasztal-reteszkulcs (pakettkulcs) ugyanis a vezérlőkocsi vezetőasztalába kerül, a V43-ason ilyenkor mindkét vezetőállás egyformán inaktív. Nem tudod eldönteni, melyik volt beüzemelve korábban. Bár ez sem feltétlenül igaz, ugyanis legalább az egyik vezetőállás kiegészítő fékezőszelepét oldott állásban kell tartani, ami általában az, ahonnan korábban mozdonyról vezettél. Valamint a 811-es sémajelű kapcsolót Csatolt állásba kell helyezni, így nem fog 15 km/h felett levágni a rendszer. De biztos vagyok benne, hogy nem ez volt a gond. Az irányváltót pedig a vezérlőkocsiról is ugyanúgy kapcsolni, azaz bármelyik irányban lehet vezetni a vezérlőkocsiból. Hátrameneti állásban sincs sebességkorlát. Ha a Tolatás/Menet kapcsoló Tolatás állásban lenne, akkor Vmax=40, és nem vesz fel az EÉVB/EVM-120 jelet, de Tolatás állásnál előremenetben és hátramenetben is ugyanúgy Vmax=40, nem függ az iránytól.

Szeretem, mikor az utas azt hiszi, hogy jobban tudja a dolgot. Ebből a hozzászólásból is látszott, hogy halványlila fogalmad sincs az egészről. Persze ez nem probléma, biztosan a saját szakterületeden kiválóan végzed a munkád, de amihez nem értünk, inkább ne szóljunk már hozzá.

Az a legszomorúbb, hogy az egészet tényként írod le: „tehát ezért kapcsolt le a rendszer pár méter után.”.

Üdv.

Nabi Sirius 2011.02.06. 07:26:57

Tegnap volt téma az Indexen,hogy Vácon egy mv megpofozott valakit, mert le merészelte fotózni a 043-008-as Flirt párost a peronról. Vajon igaz lehet?

forum.index.hu/Article/jumpTree?a=107167346&t=9136391

forum.index.hu/Article/jumpTree?a=107167346&t=9136391

forum.index.hu/Article/jumpTree?a=107182222&t=9136391

Okos mackó 2011.02.06. 13:48:57

@R7Bs7e:
Valóban nem értek a vonatokhoz, pusztán csak érdekel, hogy mi hogyan működik. Azt, amit leírtam, egy mozdonyvezető ismerősöm mesélte nekem, hogy én, mint laikus (amire a "ha jól tudom" kifejezés szerintem egyértelműen utal) egyszerűen megérthessem mi miért történik. Nyilvánvaló, hogy a szakkifejezésekben járatlan vagyok, ahogy ez a többi utasról is szerintem elmondható, márpedig ez a blog az utasok véleményét gyűjti össze, tehát szerintem a többség szemét nem fogja szúrni, ha valamit nem jól írok, mert nem ez a lényeg.

koktéldongó 2011.03.15. 11:34:29

Nekem vannak ezzel az esettel kétségeim azért.
"(mozdony száma: V43-1193, vezérlő kocsi száma: 311)."
Ha én mint sima utas lennék nem biztos, hogy tudnám, mi az hogy vezérlőkocsi és az oldalán lévő számkatyvaszból pont azt megadni ami a lényeg. A többit nem vitatom, elképzelhető, de itt valami sántít azért szerintem.

charlie 2011.03.15. 14:09:24

@koktéldongó: azért a vonat azonosítója elég feltűnő, mint a rendszám az autón.

pbence 2011.03.15. 20:19:02

@koktéldongó:
"Ha én mint sima utas lennék"
Mi számít sima utasnak? Én is tudom, melyik az egyes járművek pályaszáma, mégis sima utasnak tartom magam.
süti beállítások módosítása