MÁV utaspanaszok, késések, információk.

Új MÁV blog

Ne trükközz a diákbérlettel! - Olvasónk őszinte írása

2010. október 11. - Ashi Valkoinen

Tisztelt Blogolvasók!

A mai MÁV-os élményemet szeretném elmesélni ugyanis meggyőződésem, hogy tanulságos minden utas és olvasó számára. A legelején hangsúlyozom, hogy valóban trükköztem a bérlettel és jár nekem büntetés de az egész eljárás több, mint vérlázító. Immár másfél éve utazom diákbérlettel a vonaton és bár nem vagyok már diák felháborítónak tartom, hogy az agglomerációból 30-40 ezer forintba kerül egy-egy teljes árú havibérlet amit szerintem szinte lehetetlen kigazdálkodni és a multikon kívül nem sok munkáltató hajlandó kifizetni a 86%-át.

Ma reggel utaztam a szolnoki vonalon a Nyugatiból 9:03-kor induló zónázó vonaton. A jegyvizsgáló rögtön indulás után ellenőrizte a menetjegyeket és az enyémmel is mindent rendben talált. Zugló állomáson szállt fel a vonatra négy készenlétis rendőr társaságában a szuper-kalauz aki a rend éber őreinek társaságában vizsgálta meg a bérletem ami mellett egy jó barátom - már érvénytelen - diákigazolványa figyelt (komisz dolog, igen). Kollega jelezte hogy ez már nem jogosít kedvezményre és most azonnal megbüntet mégpedig úgy, hogy a bérlet (amit el is vett) érvényességének kezdetétől minden napra felszámít egy teljesáru jegyet. Az egész bünti majdnem 40 ezer forint lett amúgy. Közben odahívta a készenlétis munkatársait hogy vegyék el tőlem a személyimet és a lakcímkártyámat. Persze egyből kiszúrták, hogy nem egyezik a diákigazolvánnyal és jelezték hogy akkor most fognak és előállítanak az albertirsai rendőrkapitányságra. Az állomáson két helyi szolgálatteljesítő várt minket akik alaposan megmotoztak a peronon, kipakoltattak mindent a táskámból és a zsebeimből majd összesen hatan kísértek a rendőrautóhoz. A kapitányságon azután másfél órára bezártak a fogdába amíg a papírokat elkészítették majd jelezték hogy akár egy évig terjedő szabadságvesztésre is ítélhető leszek.

Azért írom le a történetet mert tudom, hogy nagyon sokan folyamodnak trükkökhöz olyanok akik nem tudják megfizetni a teljes áru menetjegyeket. A példámból ők talán tudnak tanulni és elkerülhetik az előállítást és megaláztatást. Tudom, hogy magamra vethetek meg nyilván a szabályok és a törvények keretein belül jártak el mégis valahol boldog vagyok hogy ennyire nincs munkájuk a rendőröknek hogy erre jut ember (összesen nyolc egyenruhásnak adtam ezzel munkát délelőtt). Az is bizalommal tölt el, hogy a MÁV-nak van anyagi lehetősége a készenléti rendőrséget foglalkoztatni a bliccelők megfogására, talán így hamarosan jutni fog a menetrend tartására és a szerelvények állapotának javítására is.

A bejegyzés trackback címe:

https://mav.blog.hu/api/trackback/id/tr442351884

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pfekete101 2010.10.11. 11:29:45

Ja es talalo a cim. Ahhoz a kovetkezot tennem hozza:
- Ne lopj!
- Ne csalj!
- Ne hazudj!
- Ne olj!
....

Ákibard! 2010.10.11. 11:30:12

@guderian:
Apuékhoz betörtek, kamerafelvétel minden megvolt, vitték a rendőrségre. Rendőr: Ja, igen őt ismerjük, visszatérő bűnöző, majd jól nyakoncsapjuk ha ismét behozzák. Semmije sincs nem tudnak vele mit tenni...

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2010.10.11. 11:30:21

@Adani:
Ha nem csalna egyik sem, akkor simán megélne az összes, mert az általuk létrehozott termékek, illetve szolgáltatások piaci árai mind a jelen állapothoz igazodtak. Egyébként ez a valóságban úgy néz ki, hogy becsületes ember nem megy vállalkozónak, mert tudja hogy a csalókkal szemben esélye sincs.

Ákibard! 2010.10.11. 11:33:07

@xxxsenior:
Igen a TO-s néni meg nem hülye, és a rendszer sem engedi egy diákra több matrica kiadását.
Ilyenkor vagy egy fél évig nem lesz diákod vagy újat kell ignyelned.
A rendszer is ismeri ezeket a nagyon furmányos trükköket.
Nehéz már csani vele, mindent nyilvántartanak, nagyon helyesen.

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2010.10.11. 11:33:33

Szóval az adócsalás is pont olyan téma, mint a bliccelés, aki lebukik visítozik hogy nélküle nem tudna megélni. Ezt teszi a posztoló is a bérlettel kapcsolatban. Pedig senkit sem ment fel a csalás alól az, hogy "mások is csinálják", még az sem, hogy "mások nagyban csinálják", akkor miért engem kisembert/kisvállalkozót büntetnek meg. Mondják, hogy fejétől bűzlik a hal, ebben lehet valami, de a fejét addig nem tudjuk eltávolítani amíg kicsiben is a sumákolás van mindenütt. Amíg ez van, addig akárhányszor cseréljük a fejet, mindig csak rohadt lesz, mert nincs honnan egészséges fejet szerezni.

sanche · http://elakadasjelzo.blog.hu/ 2010.10.11. 11:36:15

Megint egy poszt, ami tulajdonképpen arról szól, hogy ha valami drága, akkor az ember kb jogosan bliccelhet.
Azért, mert lát egy tolvajt az utcán, akkor meg azt jelenti, hogy mindenkinek szabad rabolnia is.

Mindig felháborodok, mikor van egy eset, ahol nagyon precízen elkapnak egy embert valamiért, aztán utána megy a sírás, hogy túlkapás, meghogy máskor nem ilyenek meg hogy még rendőrökre is futja stbstb. Nem azon kell sírni, ha tízből egyszer ilyen van, hanem azon hogy nem fordított az arány. De ez megint a lényeget tekintve irreleváns sóhajtozás.

És végül: Nem tudjátok hogyan kell repülőn csalni? Szeretnék Kubában élni és pesten dolgozni. Ahogy a posztolónak, nekem se jutna eszembe pestre költözni, mert kuba olyan jó hely.

Szóval, maradjunk annyiban, hogy egy baromira nem illő, úri dolog ez a "kint lakom vidéken, de minden nap kocsival megyek be a városba".
Azzal már nincs gond, ha vonattal megy az ember, de ha azt se tudja fizetni...
Szóval az a lelkecském, aki nem tudja fizetni a munkába járást, vagy csak egyszerűen sokallja a kedves emberünk, akkor KÖLTÖZZ be a városba. Ennyi. De nem, ez gondolom eszébe se jut.Csak addig jut el, hogy "kint lakom isten f.szán, drága a vonat..mit csináljunk? Csaljunk!"

Szóval tényleg teljesen magánügy, hogy ki hol lakik...mindenki szeretne szép nagy kertes családi házban lakni. De igenis a lakást úgy kell kiválasztani, hogy a gyerek is és mindenki el tudjon menni iskolába, dolgozni, normálisabb áron, fontos a munkahelytől való távolság, fontos a tömegközlekedési lehetőség...

És végül: aki megveszi rendesen a bérleteket, azoknak VAN joguk panaszkodni, hogy drága. Aki csal, aki lelkiismeretfurdalás nélkül meglopja kb az adózókat, az államot sok tízezer forintokkal, annak ne legyen már pofája siránkozni egy blogon.

guderian 2010.10.11. 11:36:30

@Ákibard!: Hát sajnos az én ismeretségi körömben is hosszú a lista. A rendőrség hihetetlen amit művel, 1-3 millával egyáltalán nem foglalkoznak. Ügyvéd azt mondja jelentsem fel a rendőrt kötelességszegésért. Kekeckedő, önkényeskedő hivatalok nehezítik meg az ember életét a másik oldalon. Azt üldözik, akinek van valamije és nem tud egyszerűen elmenekülni.

Kapitányság 2010.10.11. 11:40:53

...Amúgy ez bevett dolog,hogy rendőrcsoporttal száll fel a fővizsgáló ellenőrizni? A lajosmizsei vonalra is szoktak menni gondolom meg a 40a-ra az esti órákban...

pbence 2010.10.11. 11:41:11

@sanche: De legalább sokszínű a blog, ilyeneket is lehet itt olvasni, és a történet remélhetőleg sokakat elrettent a csalástól.

xxxsenior 2010.10.11. 11:41:14

@Ákibard!:

Akkor létezne ,hogy egyetemenként eltérő?
Tegyük fel xy. beviszi ,hogy ellopták a diákjáról a matricát. A TO-s nő köteles újat adni rá-persze ehhez egy nyomtatványt kitölteni +néhány ezer ft.os csekket befizeni.
Azt hiszem ilyet félévente 2szer lehet játszani.Nyilván aki ráteszi a matricát se hülye, és ha elharapózna a dolog gondolom én ,hogy köteles (lenne?)ezt jelentenie.

Ha meg új diákot igényelsz ,az meg ha jól tudom 4-5ft ba kerül, amig nem jön meg ideiglenest használsz ...(ujabb matrica, ujabb diákszám, ujabb trükközési lehetőség)

Sajnos vagy nem-de ez a rendszer egy szintig elég működőképes.

sanche · http://elakadasjelzo.blog.hu/ 2010.10.11. 11:43:55

@Zabalint: Nagyon igazad van. Úgy gyűlölöm ezt a mindent a másikra hárítást(hogy a szomszédom is csal, akkor nekem is szabad stb).. Ha látnak a TV-ben egy cigány tolvajt, akkor persze kést forgatnának benne(én is..) de érdekes módon a sokkal nagyobb károkat okozó adócsalásuk az nem zavarja őket.

Eszembe jut egy rész a Rém rendes családból:
Asszem egy közparkot foglalnak le a család előtt valami gazdagék.
"-Az én pénzemből tartják fent ezt a közparkot! Hát ezért fizetem az adót??
-Drágám, Te nem is fizetsz adót..
-Na pont ezért nem fizetek!"

Na..ez poénnak nagyon jó, de az a siralmas, hogy ez a mentalitás nagyon elterjedt. Siránkozás, önbíráskodás, mindent szidni és kijelenteni, hogy "majd akkor fizetek, ha.."

bounty123 2010.10.11. 11:44:57

@Jelfogó: Nem gondoltam. De azt ugye véletlenül se gondoltad, hogy ha már úgyis veszteséges, akkor minek is kéne jegyet venni rá?

phaszfej 2010.10.11. 11:45:56

@Névtelen betelefonáló:

A látszat mindig csal. Ennyit tudhatnál már 53 éves korodra.

sanche · http://elakadasjelzo.blog.hu/ 2010.10.11. 11:48:27

@pbence: Ja én nem is ezt vitatom, összességében azt sem, hogy ez kikerült címlapra, mert egyetértek veled.
Én a levélíróra értettem, kizárólag rá, hogy azért szörnyű, hogy van pofája itt rinyálni, mint egy cigó a faluszélén, hogy azért lop, hogy eltartsa a tíz gyerekét.. És hogy nem látja be ezt a dolgot. És biztos, hogy nem látja be, mert másképp fogalmazott volna, ha igen.

2010.10.11. 11:49:08

Még olcsón megúsztad, egy ideális világban a helyszínen tarkón lőttek volna.

Anti Anyag (törölt) 2010.10.11. 11:49:33

Másfélóráig voltál fogdán. Ebben mi a gond? Csaltál nem?

Adani 2010.10.11. 11:51:45

@pfekete101:

Igaz, hozzátéve, h kormány nem tűr konkurenciát :)

Normálisabb országban nem a kisvállalkozókat szívatják az adóhatóságok. pl. Amerikában történt, h egy hazánkfia, h indítana egy vállalkozást egy webáruházról lenen szó, ahol a saját termékeit árulná mégis mi kell hozzá mit váltsak ki? Néztek rá mint a hülyére,h miért kéne ehhez bármi indítsa el aztán majd a a könyvelés alapján írja be a jövedelemadójába mennyi bevétele volt. Ha majd komolyabban beindul a bolt és nagy nyeresége van, akkor alapíthat céget, de nem kötelező, csak ajánlott, mert úgy kevesebb adót kell fizetnie.

Nálunk meg valszeg el se merné indítani, mert mi van ha hónapokig nem lesz megrendelése? Fizethet jó sok pénzt a semmiért. Nem véletlen, h pont nálunk a legmagasabb az adócsalók aránya. Az adóterhek is itt a legmagasabbak. Megfizethető adóterhek mellett már kevesen vállalják be a trükközést mondván inkább befizetem és akkor nyugodtan alszom, de ha arról van szó, h vagy tönkremegyek vagy lebukom, akkor már muszáj játszani aztán élhet csengőfrászban mint az 50-es években, h mikor jönnek ellenőrizni. Sokan épp ezért nem vállalkoznak, mert nem szeretnének félelemben meg csengőfrászban élni ,h jajj mikor fognak kiszúrni.

pbence 2010.10.11. 11:54:41

@sanche: Akkor jó, természetesen én is egyetértek veled.

igazságos 2010.10.11. 11:56:54

Ezekkel már én is összetalálkoztam. Csak a Nyugati - Vác zónázó vonalon. Ők külsősök, utálják őket a váci rendőrök, meg az ott levő MÁV-osok is. Keresik az ilyen embereket, aztán viszik a rendőrökhöz. Amúgy van ismerősöm, aki ugyanígy járt, megrovást kapott a rendőrségtől. Jó hír az, hogy a rendőrség már nem fog tovább büntetni, pedig megtehetné.

Most akarják bevasalni a 2009-es büntetést újra, csak mindenféle kamatokkal felszámítva. TEDD EL A BEFIZETÉSRŐL SZÓLÓ CSEKKET, mert KELLENI FOG ÉVEK MÚLTÁN IS. Nem kell megijedni, ha még nem volt ezelőtt rendőrséggel dolgod. A rendőrök is utálják ezeket, mert hozzájuk viszik az embereket. Mindig elkapnak valakit.

Adani 2010.10.11. 11:58:18

@Kapitányság:

A lajosira kell is, ott vasútőrök is rendszeresen vannak, az utazóközönség miatt ott kell főleg Örkény és környéke veszélyes, ott a legnagyobb a rongálás is.

Mikor tavaly a menetrendváltáskor Desirot meg Uzsgyit küldtek oda, mondták az ott dolgozók ,h nem kéne, mert az itteni utazók csak marhavagont érdemelnének, de mivel az nincs maradjon a Csörgős inga. Nem is kellett sok idő az első Desiro összefirkáláshoz meg szétveréséhez.

pfekete101 2010.10.11. 11:58:44

@Adani: ezert nem vallalkozom en se... Pontosabban 100-szor meggondolom fogok-e valaha.
Amugy ez egy ilyen orszag. Van szarabb is, meg jobb is. Az adok lehetnenek tenyleg kisebbek. En is orulnek neki.
Azert ne feledjuk a _magyar mentalitast_ se! Ha havonta egy ezrest kene befizetni adoba, az atlag(!) magyar (nem mindenki, ugy altalaban beszelek) nyilvanvaloan azt se fizetne be, inkabb azt is meguszna.

Okostojas 2010.10.11. 11:59:17

Az áru rövid u.

Jogos a büntetés.

igazságos 2010.10.11. 11:59:22

@Jelfogó: Ezekkel nem lehet trükközni. Megnézik a matricát is, hogy érvényes-e.

Továbbá olyan nincs, hogy nem mutatod meg nekik. Akkor is rendőrt hívnak rád.

A posztoló KÉRJEN MÉLTÁNYOSSÁGIT A MÁVTÓL, hogy engedjenek a büntetésből, írjon szívhez szóló levelet, meg hivatkozzon esetleg az ellenőrök hangnemére, meg az ilyen dolgokra. De a büntetést be kell fizetnie mindenképp.

vanyinorbi 2010.10.11. 11:59:25

Nem tudom, hogy az egyetem kiadja-e az adatokat, de a saját hallgatói nyilvántartásban bizony tárolja azt, hogy milyen sorszámú matricát mikor, kinek, milyen sorszámú diákigazolványára ragasztott rá. Sok ellenőr leszarja, hogy van-e egyáltalán matrica, de ha kifogsz egy alaposabbat, akkor azért le lehet bukni saját igazolványra vásárolt matricával is.

bounty123 2010.10.11. 11:59:40

@Jelfogó: A bliccelők, bérletekkel csalók növelik a veszteséget? (Igen.) A veszteséget az adófizetők pénzéből fizetik? (Igen.) Volt értelme a beszólásodnak? (Nem.)

pfekete101 2010.10.11. 12:00:46

Szal: ha keves az ado: kinek fizessem be, ha ezert elkapnak csaknem csuknak le?
ha sok az ado: nincs mibol befizetni....
Mindig keressuk a kiutat.... A tokom televan az ilyen gondolkodoasu emberekkel!!!!
Ha Mo-n nem lehet vallalkozni, mert baromi nehez, akkor NE vallalkozz! Menj el alkalmazottnak.

Zabalint (törölt) · http://sznobizmus.blog.hu 2010.10.11. 12:01:14

@Adani:
A legtöbb hazai vállalkozó alacsony adóterhek mellett sem fizetné az adót, gondolj bele egy szoros piaci versenyhelyzetben akármilyen kicsi is az adó, pont azon múlhat hogy meg tud-e élni, de ha nem is azon múlik, a cégek profitmaximalizálásra törekednek, és ha nincs jó ellenőrzés, csalnak.

Egyébként tényleg az lenne az okos, ha alacsonyabbak lennének az adóterhek, és akkor olyanok is vállalkoznának, akik becsületesek. Csak ezzel az a gond, hogy ezt az átmenetet nem egyszerű megvalósítani, mert az államnak addig is működnie kell valamiből. Szóval ha holnaptól alacsonyabb lenne az adó, attól még nem holnaptól nőne meg az adómorál, csak később és nem olyan mértékben, hogy az a csökkentés miatt kiesett adóbevételeket pótolja.

igazságos 2010.10.11. 12:01:14

Ja, és még egy utolsó dolog. Ha megrovást kapsz csak, az nem lesz benne a munkavállaláshoz szükséges ERKÖLCSI BIZONYÍTVÁNYBA. Vagy, ha már volt dolgod velük, akkor kérd ki most esetleg azt is. Az is fontos ilyen esetekben.

Kotyomfitty 2010.10.11. 12:02:21

@lyken: na igen, én mondjuk azt nem értettem soha, hogy a bérlet ára miért egyenlő 20 napi oda-vissza jegyével - tekintve, hogy egy hónap átlag 20-23 munkanap, ez így nem is igazi kedvezmény, és ha elveszíted a hónap közepén, akkor a maradékot ÚJRA meg kel venned, tehát amíg a munkahely nem fizette a bérletemet, addig én is inkább naponta vettem jegyet (a héven is lehet venni, nem minden nap jön a kaller, néha nem kell kijönni, szóval olcsóbb és biztonságosabb volt jegyezni - de nem értem, miért nem lehet mondjuk féláras a bérlet a jegyekhez képest...

kyanzes (törölt) 2010.10.11. 12:06:26

Identity theft.

Már ne is haragudj, de ez bűncselekmény. Egy másik személy iratait használtad arra, hogy igazold magad. Meglepődnék, ha megúsznád felfüggesztettel.

igazságos 2010.10.11. 12:08:22

@kyanzes: Az is igaz lehet, az ismerősömnél csak a diákigazolvány matrica volt érvénytelen. De ez a más igazolványát használó dolog, lehet hogy más.

cso zsi 2010.10.11. 12:19:26

@Okostojas: Nomen est omen? :)))
Akkor rövid, ha a termékről beszélünk, adott esetben a jegyről, bérletről. ÁRU(cikk)
Ha a fizetendő összegről esik szó, amikor egy kategóriát említünk fél ÁRÚ, vagy teljes ÁRÚ, akkor biz' hosszú Ú.

Nem szép dolog bliccelni, kedvezményhez jutni illetéktelenül. Kisembernek tilos, a nagymenő viszont nem bukik, mert nem ellenőrzik. (Luxusautó szériatartozéka a rokikártya. A naponta látható német/román/lichtensteini rendszámosokban is.)
A tisztábban látók már megpendítették, hogy nincs sok köze a jövedelmeknek az árszínvonalhoz. Ez utóbbi ugyanis már nyugati. Az adózásunk skandináv (a kedvezmények nélkül), cserébe adózott jövedelemből vesszük az áfás árut/szolgáltatást.

BaLee 2010.10.11. 12:21:56

Simán megérdemelt a büntetés.

Ha nem tudod kigazdálkodni a bérlet árát, ne utazz vonattal. Ennyi.

cso zsi 2010.10.11. 12:25:44

@bounty123: A bliccelők megkárosítanak, mert nem fizetnek. Ha nem utazik, Akkor sem fizet.
Mennyibe kerülnek pl. a metróban álldogáló biztonsági őrök? Miért van az, hogy bizonyos megállókban soha nem látni őket?

RosszQtya · http://indafoto.hu/rosszqtya 2010.10.11. 12:27:24

ekkora marhát és még világgá is kürtöli!!! :DDD

vadász...vadász, te copni jársz ide? :DDD

v2peti 2010.10.11. 12:31:57

Hallottam, hogy Franciaországban azt csinálják, hogy sok helyen ritka az ellenőrzés. De ha egyszer van, akkor azt szinte kommandósakcióként zajlik, szóval ott akár 2 elcsalt euróért is alaposan megütheted a bokádat!

Magyarország: A régi vasúti menetrendben benne volt, hogy ha eddig jogosulatlanul használsz egy kedvezményt, pl. diákbérlet, akkor bizony beszedhetik az árát.

Amúgy nagyobb távolságról való napi ingázásnál már megéri vasúti kártyát venni, mert behozza az árát!
Sajnos a régi jó füzetjegy megszűnt. Viszont a bérletárak az idén kevésbé mentek fel, mint a jegyárak! És remélem a jövőben méginkább megéri majd bérletet venni! A munkáltatókat meg a jövőben talán jobban cseszegetik majd a hatóságok, ha nem fizetnek bérletet! Nem ártana ezügyben valamit tenni valakinek!

Amúgy meg diákbérlete venni azaz 90%-os támogatást igénybe venni, az bizony pofátlanság!

j.e 2010.10.11. 12:41:03

A vasúttársaság igényt tarthat a szerződés megszegése esetén vélt/elszenvedett kártérítésre (kedvezményes utazás jogosulatlan igénybevétele) viszont polgárjogi vitába nem elegáns a rendőrséget bevonni. Sok a hiba mindhárom fél részéről.

Prenix 2010.10.11. 12:41:44

Valóban 42000 forint nekem is a bérlet a vonatra. Ennyit valóban nem is akarok kifizetni a munkábajárásért. Nem tudom a főnökömet se rávenni arra, hogy ennek egy részét vagy az egészet kifizesse...

Valahogy mégsem az jutott eszembe, hogy bérletet vagy jegyet nyomtassak otthon. Rokkant igazolvánnyal vonatozzak, vagy éppen diákigazolványt szerezzek. Inkább számoltam egy kicsit. A bérlet ára havi 20 nap menettérti utazás ára. Mivel ez megegyezik (nagyjából) a munkanapok számával nagyjából mindegy, hogy a mindennapi bejárásra veszed meg a jegyet, vagy veszel egy havi bérletet.

Ha esetleg viszont veszel egy MÁV-Start kártyát (20 000 Ft fél évre), akkor máris van legális, 50%-os kedvezményed. Egy hónap alatt visszahozza az árát és 5 hónapig 50%-on mozogsz. Ha éves kártyát veszel még kedvezőbb számot kapunk.

Én így csinálom... Még sose jöttek értem rendőrök... Igaz, ez legális megoldás...

Coffeyville (törölt) 2010.10.11. 12:45:47

Szopni akarsz, és még meg se érkezni? Menjél vonattal.

pfekete101 2010.10.11. 12:48:06

@Prenix: jo, hogy vannak ilyen emberek mint Te.
Szal nem mindig megkreulni kell az egeszet, hanem gondolkodni. Amugy nekem meg eves BKV berletem van (sajnos lassan lejar az ev). Tudom, most sokak szemeben luzer vagyok, de hat ez van....

Sparhelt · www.sparhelt.hu 2010.10.11. 12:54:58

Szeretem azokat, akik mindig meg tudják ideologizálni azt, hogy ők miért lophatnak mással szemben. Ha valaki jogosulatlanul vesz igénybe kedvezményeket, akkor az lopás. Persze megértem, hogy drága a jegy, de én pl megveszem. Ha nem akarom megvenni, akkor nem jegy nélkül járok, hanem megoldom másképp. A taxi pl sokkal drágább, de senkitől nem lehet elvárni, hogy ingyen elvigye a tested az egyik helyről a másikra. Egyetlen kivétel van, ha magad viszed el. Petőfi is gyalog járt - olcsón megúszta. Igaz napokig tartott az út, de hát valamit valamiért..

Ákibard! 2010.10.11. 12:56:28

@j.e:
Az okirathamisítás nem polgárjogi vita!

Én lennék terrorista! 2010.10.11. 12:56:57

6 fakabát kísérgetett ezért? Miközben cigány hordák dúlják az országot és gyilkolnak minket halomra.

A KURVA ANYJÁT AZ ÖSSZES ÁLLAMI INTÉZMÉNYNEK!!!

lyken 2010.10.11. 12:57:45

@Kotyomfitty: Nem kell elveszteni ahhoz, hogy bukj rajta. Elég 1-2 nap szabadság vagy betegség és máris ráfizettél.

@Prenix: "Ha esetleg viszont veszel egy MÁV-Start kártyát (20 000 Ft fél évre), akkor máris van legális, 50%-os kedvezményed. Egy hónap alatt visszahozza az árát és 5 hónapig 50%-on mozogsz. Ha éves kártyát veszel még kedvezőbb számot kapunk."

Ja-ja, detto ugyanezt csináltam én is. Aztán volt pár alkalom hogy a 90 perces vonatozás 180 perc lett. Azóta átültem kocsiba. Ha nem számolom a késéseket, akkor is nyerek mindennap 2 órát. És a kocsi (amortizációval együtt) csak 7000 ft-al drágább, mint a startklubos tömegközlekedés. Poolcar esetén már egy fő esetén is nyereséges vagyok. :)

lyken 2010.10.11. 13:00:35

@Én lennék terrorista!: Nem ujdonság a 6 rendőr: homar.blog.hu/2010/08/09/farahugyozasert_buntetnek_siofokon?fullcommentlist=1#c10684235
Siófoki a sztori. Vajon hol volt a homár cikkben említett hat éber rendőr, mikor a svéd bevándorló testvéreink 150+ fős tömegben vonultak ugyanezen a Petőfi sétányon félméteres machetékkel?

Myta · http://www.stylebyme.blog.hu 2010.10.11. 13:00:41

Én hasonló okok miatt utazok a vonat tetején. Bizonyos elővárosi szakaszokon 30%-kal olcsóbb.

$pi$ 2010.10.11. 13:00:41

Olvasom a cikket és kezdek bizakodni. Lecsukják a bolti tolvajokat, diákokat zavarnak vissza az iskolába, megvonják a családi pótlékot az iskolakerülőkről és elkapják a bliccelőket. Nagyon helyes (hell yes!).

Friedman 2010.10.11. 13:05:01

@Adani: Szerintem elég nagy baj lenne, ha minden vállalkozás így működne. Lehet, hogy a Te szűk környezetedben így megy, de én sokat ismerek ahol nem. Pl. én is fullosan be vagyok jelentve, rendesen fizetem az adókat és járulékokat, és a cégem is teszi. Az én szakmámban pedig mindenki így is csinálja.

Az, hogy enélkül csődbemenne, az nem érv. Egy fémipari vállalat érvelhetne azzal, hogyha nem lopja a MÁV sineket, vagy nem olvasztja be a fémből készült szobrokat, akkor csődbe megy, ezért neki muszáj ezt tenni? Az adócsalás ugyanúgy lopás, mint felszedni a sineket a mellékvágányokról. A közösség pénzéből lopsz, ha nem fizeted az adót, az a közösségtől való lopás. Mit szólnál, ha a ház közös képviselője eltenne magának egy keveset, mert neki az jár?

A lényeg, hogy ez nem jó érv, hogy különben csődbe menne. Nem kéne, 3 évente cserélni céges kocsit, nem BMW-vel kéne járni, nem kell a többszáz ezres karóra a vállalkozónak, stb. Jellemzően ez a réteg vásárol ilyen luxus holmikat. A szlovákiai rendszámú autók is mind luxuskocsik. Az a szomorú, hogy legtöbbször nem azok csalják az adót, akik igazán rászorulnak...

Akkor lehetnének igazán alacsony adók, ha mindenki fizetné. Ráadásul most fog szignifikánsan csökkenni az SZJA is, a társasági adó is csökkent (10%, az talán már kigazdálkodható), úgyhogy ezek után végképp nem tudom elfogadni senkitől az adócsalást.

Mindenki részéről az a legjobb megoldás, ha alaposan lenézi az adócsaló embertársait, ezzel is rábírva őket a törvények betartására. A társadalmi megítélés sokkal fontosabb, mint bármilyen adóellenőrzés. Boltból is azért lop sokkal kevesebb ember (vagy legalább nem henceg vele), mert azt kinézi a társadalom. Sajnos Magyarországon az adócsalást még elfogadjuk... még...

Friedman 2010.10.11. 13:09:10

@pfekete101: Szerintem pont Te nem vagy lúzer, hanem az olyanok, mint a cikkíró. Ha már csal, olvassa el az esetleges büntetés lehetőségét. Te betartod a szabályt, ezzel nem kell foglalkozz.

lyken 2010.10.11. 13:13:01

@GG84: Látom nagyon otthon vagy KKV témában, csak mert egy olan _munkáltatónál_ _dolgozol_, aki _szerinted_ patyolattiszta. Lehet, hogy be vagy jelentve, de hogy a téged foglalkoztató cég "elköltségelésében" lehetne találni bőven kreatív könyvelési jeleket, az fix. Az is fix, hogy fogalmad sincs a téged foglalkoztató cég átfogó és részletes pénzügyeiről. Majd akkor érdemes az észt osztani, ha vezettél céget és szembesültél a való élet adózási szivatásaival magyarországon. Addig bagoly mondja verébnek esete vagy a magas paciról.

lyken 2010.10.11. 13:16:41

@GG84: "Szerintem pont Te nem vagy lúzer..." Miért nem? Ha szabadságot vesz ki, akkor olyasmiért is fizet valószínűleg amit nem használ. Végül annyira jön ki, mintha havi bérletet venne. (Ezt is fizeti a cég, nemcsak az éveset). Miért kellene olyanért fizetni amit nem veszel igénybe?
Egyetértek vele, hogy a cikkíróhoz hasonlókat fogdába kell tenni(nem 6 rendőrnek) és szigorúan büntetni kell. Viszont a többi gondolatod félelmetes badarság.

ikri 2010.10.11. 13:27:21

@Pista bá': közokirattal való visszaélés, egészen pontosan, a többi stimt.
Egy cimborám is nagyon megszívta valami hasonlóval: bejelentette, hogy eltűnt a személyije, ami igaz is volt, mert elhagyta, majd egy hétre rá valaki bedobta a postaládájába.

A trükk azután az volt, hogy minden egyes alkalommal, mikor megvágták a BKV-n, ő ezt a személyit mutatta fel, s mire kijött a csekk, bement az akácfa utcai épületbe, s közölte, hogy már elnézést, a személyije régesrég eltűnt, itt a rendőrségi papír róla stb, valaki egyszerűen vissza él csak vele, amely ügyben már feljelentést is kellett tenni...

Közokirattal való visszaélés és hatóság félrevezetése miatt majdnem egy évet ült.
(igen, le is ültették.)
Jól megszívta, büntetett előélettel a szakápolói végzettségét is elfelejthette.

Az igazolványokkal való trükközgetés kurvára nem éri meg, s ezen ne te legyél megsértődve.

Friedman 2010.10.11. 13:32:03

@lyken: Azt, hogy én mit tudok, és mit nem, azzal nem hiszem, hogy tisztában vagy.

Másrészről van a rokonságban vállalkozás (mondjuk az EVA-s, ott az elköltségelés nem működik), érdekes ott is sikerül mindent befizetni.

Gondolom, azért hordod ilyen magasan az orrod, mert Te saját vállalkozást működtetsz. A heves reagálásodból pedig arra következtetek, hogy jópár embert feketén foglalkoztatsz (javíts ki, ha tévedek). A helyedben viszont erre nem lennék ennyire büszke, és nem mást osztanék, hanem rendet tennék a saját házam táján. Tudom, hogy könnyebb támadni, de azért ennyire legyenek már elvárásaid magaddal szemben.

A pontos pénzügyi részletekkel nem vagyok tisztában, mert nem kontrollingos vagyok. Viszont, ha a munkavállalók papírjai ennyire rendben vannak, akkor feltételezem, hogy a többi is. Tudod, ártatlanság vélelme... Másrészt pedig nem a társasági adó a sok pénz, hanem az SZJA és a járulékok, ez járul hozzá jobban a költségvetéshez (ebben spec, pedig elég jól tisztában vagyok, mielőtt megkérdőjelezed ezt is).

igazságos 2010.10.11. 13:43:40

Menjetek már innen a vállalkozásos szövegeitekkel. Annak a munkahelyi terrorban van a helye. Idióták vagytok mindketten, akik erről veszekednek.

@ikri: Igazad van, senki ne trükközzön a diákkal, mert nagyon meg lehet szívni, az biztos. A többség azt gondolja, hogy persze, csak a pancsereket kapják el, aztán, mikor ő kerül sorra, akkor nagy sírás-rívás van.

Friedman 2010.10.11. 13:50:45

@igazságos: Én úgy tudom, a munkahelyi terrorban annak van helye, akivel kiszúrtak a munkahelyén, igazságtalanul bánt vele a főnöke stb. Erről szó sem volt.

Itt mi most a csalásról, és a csalás megengedhetőségéről vitatkoztunk, ami ebből a cikkből indult ki.

Az, hogy idióták vagyunk-e vagy sem, azt miből szűrted le? Különleges képességeid lehetnek, ha ennyiből ilyen messzemenő következtetéseket vontál le.

Adani 2010.10.11. 13:51:54

@GG84:

Szerintem adócsökkentés és egyszerűsített adózás ( tonna papír helyett pl. egyszerűbb adóívek pl. fix összeg bevétel bizonyos %-a) mellett pedig szigorú ellenőrzés türelmi idő lejárta után(türelmi idő elég arra, h akár visszamenőleg rendbe rakják a könyvelést), aki pedig lebukik azt keményen nagyon megbüntetni.

Az adócsalás elfogadása pedig sztem 1850 utáni időkben alakult ki mikor dicsőség volt nem fizetni az adót a zsarnok Habsburgoknak a passzív ellenállás része volt, és mint ilyen dicső cselekedet.

@ikri:

Hát ha volt olyan madár, h lebukott vele meg is érdemli.

Viszont ez a start kártya +retúrjegyek kombó nagyon jó ötlet és legális spórolás. Ráadásul ha nem kezeli a kaller fel lehet máskor is használni.

Több cimbi is van, aki pl. BKV-n lóg, mert sokallja a 10 ezret havonta a bérletért ( tényleg sok), de nekik van eszük és nem hamisítanak hanem nem vesznek. Ha az ellenőr elkapja fizeti a büntit 6000 helyszínen. Havi 1 lebukás még olcsóbb mint a bérlet, és néha belefér pár lebukás ha épp nem tudja kidumálni vagy időben leszállni (metróba vesznek jegyet).

smartdrive 2010.10.11. 14:02:29

nem egészen világos a stratégiád

ha láttad, hogy egy szuperellenőr jön rendőrrel, akkor miért mutogattad a diákot, amikor tudtad, hogy megnézik? lett volna egy sima jegy nélküli utazásod

igazságos 2010.10.11. 14:09:55

@GG84: Csak azért vagytok idióták, mert ez nem ide való. Vágod?

Inkább szolgálj valami érdemi tanácsokkal, ahelyett, hogy mindent belekevertek oda, ahová nem való.

lyken 2010.10.11. 14:15:56

@GG84: "Azt, hogy én mit tudok, és mit nem, azzal nem hiszem, hogy tisztában vagy."
SWzerintem nem vagy vele tisztában, hogy mivel nem vagy tisztában.

"Másrészről van a rokonságban vállalkozás (mondjuk az EVA-s, ott az elköltségelés nem működik), érdekes ott is sikerül mindent befizetni." EVA teljesen más tészta. Gondolom a többiek haljanak éhen, mert nem tudnak evásak lenni?

"Gondolom, azért hordod ilyen magasan az orrod, mert Te saját vállalkozást működtetsz." Nyert.

"jópár embert feketén foglalkoztatsz (javíts ki, ha tévedek)." Jó, akkor kijavítalak. Nem evázok, nem feketézek. Egy országal kellett csak arrébb menni, hogy ugyanazokkal a bevételi mutatókkal, ugyanarra a piacra nyereséges legyek.

"A pontos pénzügyi részletekkel nem vagyok tisztában, mert nem kontrollingos vagyok."
Ebből nagyjából sejtem, hogy milyen szintű cégnél dolgozol. Megsugom, hogy a KKV-k a közelében sincsenek annak, hogy kontrollingost foglalkoztassanak. Ettől még ez a szegmens biztosítja az ország jelentős hányadának a megélhetését. Nem hiszem, hogy csak azért, mert neked az a véleményed, hogy ezek dögöljenek éhen, valóban éhen kéne dögleniük egy sötét celle mélyén.
Ítélkezés előtt meg gondold végig légyszíves, hogy miért ilyen kusza az adórendszer. (Miért kell, hogy ilyen kusza legyen?) Segítek: nézz utána, hogy mi a közös az elmúlt 20 év pénzügyminisztereinek önéletrajzaiban a miniszterségüket megelőző és követő munkáltatóik tekintetében.

Tudom, hogy külföldről sokkal könnyebb papolni, de ha az embert nem hagyják érvényesülni és közlik vele, hogy el lehet menni, akkor elmegy. Családostul. Aztán meg sírnak, hogy fogy a magyar és nin aki adót fizessen. Pont.

"Tudom, hogy könnyebb támadni..." Nem könnyebb támadni, csak felmegy az emberben a pumpa, mikor összekevered a többgyerekes KKV családapát valaki mással.

"Nem kéne, 3 évente cserélni céges kocsit, nem BMW-vel kéne járni, nem kell a többszáz ezres karóra..."

Tudniillik van akinek ovipénzre és hasonlókra kell(ene) a bevétel. Persze ezt egy kontrollingost foglalkoztató nagycégből megérteni nehéz. Könnyű onnan lenézni azokat a családapákat akik adott esetben igyekeznek megélni.

lyken 2010.10.11. 14:24:10

@igazságos: "Menjetek már innen..." Nem vagy igazságos. Ez nem munkahelyi terror téma, hanem sidekick téma, ami szigorúan szőr mentén kapcsolódik a post témájához. Nem hinném, hogy idióták lennénk, csak azért mert neked nem tetszik vagy nem követhető a téma. A szál érdekes társadalmi, gazdasági és morális kérdéseket taglal nézetem szerint és örülök, hogy más véleményét is megismerhetem(ill. enyhén konfrontálódhatok vele a kérdésben :) ). Ettől a vita partnerem értelmes, korrekt lénynek tűnik. A részedről megnyilvánuló intolerancia és topic-fasizmus alapján magadról már közel se keltesz hasonló szinvonalas benyomást.

@igazságos: "Inkább szolgálj valami érdemi tanácsokkal, ahelyett, hogy mindent belekevertek oda, ahová nem való." Ha halgattál volna, bölcs maradtál volna tipikus esete. Nem vagy képes meglátni egy párhuzamot, ezért az nem oda való. Brilliáns logika, csak így tovább.
Jut eszembe, ne haragudj hogy szólok, de ez a kötözködés nem ide való. Légyszíves menj a kákára-is-csomót.blog.hu-ra. Nem járja, hogy idekeversz olyat ami nem ide való.

lyken 2010.10.11. 14:27:04

@Adani: "Ráadásul ha nem kezeli a kaller fel lehet máskor is használni."
Ez egyrészt nem etikus, másrészt nem lehetséges, mivel a jegy dátumozott.(Legalábbis agglomerációs jegyek ebbe a kategóriába esnek.) Volt jegyem régen amit nem érvényesítettek, de eszembe se jutott újrahasznosítani, bármennyit is késett aznap a MÁV. Elvitt ahova kellett, azzal meg én szivattam magam, hogy vonatoztam kocsi helyett.

Adani 2010.10.11. 14:47:33

@lyken:

Asszem 100 km felett a retúr 30 napig jó, alatta is jó még másnap.

Szokás még Budapest bérlettel is trükközni, meg pl. olyan vonalon mint az esztergomi is könnyű a zavarosban halászni. Heringjárat pláne manapság, h kocsikat vettek el, sok megálló zömében nincs jegykiadás a kallerek nagy része amúgy is hajlik a korrupcióra, vagyis az utolsó elhagyott állomástól zsebbe módszerrel jegyvásárlás dívik. Az előző blogtulaj is leírta, h szinte mindig kéccázé' jó lesz? kérdéssel akart a kaller jegyet adni Pázmáneumtól.

vanyinorbi 2010.10.11. 14:50:31

@Adani:
Néhány hónapja 14 nap az a 30.

igazságos 2010.10.11. 14:51:26

@lyken: Már megbocsáss, de az én tanácsaim itt sokkal többet érnek, mint a ti kamu vállalkozás sztorijaitok. Ez vonatkozik a társadra is.

Friedman 2010.10.11. 14:53:34

@lyken: Sokat már nem szeretnék ezzel foglalkozni, mert kicsit már túltárgyaltuk.

Ha nem feketézel, akkor nem rád vonatkoztak a kritikáim, akinek nem inge ne vegye magára.

Támadni, azért mert nagyobb cégnél dolgozom (bár 160 ember dolgozik, szóval még KKV) nem illdomos. Valószínűleg Te sem tudod, hogy én mivel foglalkozom, és hogy hogy élek. A vitakultúrádon van mit fejleszteni, itt nem a másik kommentelő személyeskedés lenne a cél.

A gyerekeket eltartó családapa képe nagyon szép, és örvendetes, ha ez a célod. De akkor sínt és bronzszobrot is lopnál ennek a nemes célnak az égisze alatt? Cél szentesíti az eszközt?

Másrészt bárkinek meg van a lehetősége, hogy olyan cégnél dolgozzon, ahol nem kell az életben maradásért adót csalni. Engem azért szidsz, mert ilyen helyen dolgozom? Hát mindenkinek adott a lehetőség, én sem protekcióval kerültem ide. Mindenki küzdhet ezért saját maga. Persze jobb saját vállalkozást üzemeltetni (nincs főnök, stb.), de ez nem jogosít a csalásra.

Harmadrészt, pont most olyan adórendszer jön, ami megkönnyíti, hogy ne kelljen adót csalni, sőt, gyerekek után jelentős adókedvezmény lesz. De ehhez is kell, hogy amennyi adót be kell fizetni

Friedman 2010.10.11. 14:54:28

@igazságos: Ez is pl, egy rendkívül hasznos hozzászólásod volt :)

Friedman 2010.10.11. 14:56:14

@GG84: Utolsó mondatból lemaradt a vége:
De ehhez is kell, hogy amennyi adót be kell fizetni, azt mindenki befizesse.

lyken 2010.10.11. 15:38:57

@igazságos: Bátran ugord át a nevemmel kezdődő postokat a továbbiakban. Bárki más is megteheti, ne te légy a kivételt erősítő szabály.

@GG84: A külföldi cég mellett napi szinten dolgozok egy 160 fős magyarországi cégben(hozzád hasonlóan, bejelentve). Sose gondoltam, hogy KKV, lévén hogy 6 mrd hasznot termel évente. Ettől függetlenül nem hinném, hogy a vitakultúrám az oka annak, hogy nem látod be, az adózási rendszerünk nem arra ösztönöz, hogy adót fisessen az ember.

"Másrészt bárkinek meg van a lehetősége, hogy olyan cégnél dolgozzon..." Ez vidéken iszonyatosan nem igaz. Vannak kihasználatlan piacok, viszont nincsenek nagycégek, akik hatékonyan lekezelnék az adott szegmenst. Innentől kezdve jönnek a kicsik akik kevésbé hatékonyak és igen lazán kezelik az adó kérdéseket. Szerinted mi a jobb? Ha munkanélküli meg szoc segélyt vesz fel és a végén fizikailag is nekiáll lopni, vagy ha céget vezet és esetleg nem vall be minden forintot?

"Engem azért szidsz, mert ilyen helyen dolgozom?" Nem szidlak. Azért bírállak, mert 1-2 féle színben látod a világot.

"Persze jobb saját vállalkozást üzemeltetni..." De még jobb megtartani a jól jövedelmező állásodat és emellett vállalkozást üzemeltetni, ami termeli a betevőt az öregkorodra. Pláne, ha az adóhivatal nem viszi el a bevételed irreális hányadát, mint idehaza.

"Harmadrészt, pont most olyan adórendszer jön, ami megkönnyíti, hogy ne kelljen adót csalni, sőt, gyerekek után jelentős adókedvezmény lesz. De ehhez is kell, hogy amennyi adót be kell fizetni." Ez klassz, viszont legalább 20 vállalkozót tudok, akinek a könnyített adórendszer nem lesz elég indok arra, hogy hazahozza a vállakozását és magyarországra fizessen adót. Tudniillik a járulékfizetésekhez nem fognak hozzányúlni, ez még terv szinten sincs.
Azoknak, akik magyarországon maradtak(például az általam körülírt családi vállalkozás réteg) valóban enyhítés lesz a változás és megkönnyíti az életüket. Addig marad a kreatív könyvelés.

lyken 2010.10.11. 15:50:49

@igazságos: Bátran ugord át a nevemmel kezdődő postokat a továbbiakban. Bárki más is megteheti, ne te légy a kivételt erősítő szabály.

@GG84: A külföldi cég mellett napi szinten dolgozok egy 160 fős magyarországi cégben(hozzád hasonlóan, bejelentve). Sose gondoltam, hogy KKV, lévén hogy 6 mrd hasznot termel évente. Ettől függetlenül nem hinném, hogy a vitakultúrám az oka annak, hogy nem látod be, az adózási rendszerünk nem arra ösztönöz, hogy adót fisessen az ember.

"Másrészt bárkinek meg van a lehetősége, hogy olyan cégnél dolgozzon..." Ez vidéken iszonyatosan nem igaz. Vannak kihasználatlan piacok, viszont nincsenek nagycégek, akik hatékonyan lekezelnék az adott szegmenst. Innentől kezdve jönnek a kicsik akik kevésbé hatékonyak és igen lazán kezelik az adó kérdéseket. Szerinted mi a jobb? Ha munkanélküli meg szoc segélyt vesz fel és a végén fizikailag is nekiáll lopni, vagy ha céget vezet és esetleg nem vall be minden forintot?

"Engem azért szidsz, mert ilyen helyen dolgozom?" Nem szidlak. Azért bírállak, mert 1-2 féle színben látod a világot.

"Persze jobb saját vállalkozást üzemeltetni..." De még jobb megtartani a jól jövedelmező állásodat és emellett vállalkozást üzemeltetni, ami termeli a betevőt az öregkorodra. Pláne, ha az adóhivatal nem viszi el a bevételed irreális hányadát, mint idehaza.

"Harmadrészt, pont most olyan adórendszer jön, ami megkönnyíti, hogy ne kelljen adót csalni, sőt, gyerekek után jelentős adókedvezmény lesz. De ehhez is kell, hogy amennyi adót be kell fizetni." Ez klassz, viszont legalább 20 vállalkozót tudok, akinek a könnyített adórendszer nem lesz elég indok arra, hogy hazahozza a vállakozását és magyarországra fizessen adót. Tudniillik a járulékfizetésekhez nem fognak hozzányúlni, ez még terv szinten sincs.
Azoknak, akik magyarországon maradtak(például az általam körülírt családi vállalkozás réteg) valóban enyhítés lesz a változás és megkönnyíti az életüket. Addig marad a kreatív könyvelés.

lyken 2010.10.11. 15:51:33

KBM. Repostra dobta csak ki az előzőt.

VJV Man 2010.10.11. 16:55:49

@pbence: Szerintem ebben te tévedsz.
Hamis, lejárt, érvénytelen, blblabla bérletnél az adott napig kell megírni a büntetést teljes árú menettérti menetjegy/nap + ugye a csalásért 8000 ft a pótdíj/ nap.

VJV Man 2010.10.11. 17:01:48

Még annyit, hogy a post írónak szerintem nem az a mondanivalója, hogy csaljunk okosabban, hanem az, hogy nem éri meg. Az, hogy a végén odaírja, hogy kár, hogy pont ott voltak a rendőrök, az is természetes, hisz ha valakit lefotóznak gyorshajtásért és megbüntetik, az is befizeti, de azért morog, hogy miért pont ott voltak.

Remélem azért tanulnak belőle az emberek.

pbence 2010.10.11. 17:09:44

@VJV Man: Én az elérhető szabályzatokból, rendeletekből indultam ki, és sehol nem láttam leírva ezt.

Másrészt az is kérdéses, hogy milyen alapon vasalnak be visszamenőleg több alkalomra jegyárat meg pótdíjat, amikor legfeljebb feltételezés, hogy a pótdíjazott máskor is használta az érvénytelen bérletet, de semmivel nem lehet bizonyítani.
Csak egy útra lehet bizonyítani a jogosulatlan használatot, ezért is gondolom, hogy a pótdíj+egyúti menetdíjon felül nem lehet semmit kifizettetni, és persze az érvénytelen bérletet be lehet vonni.

Egyszer láttam azt is leírva az Üzletszabályzatban, hogy a bérletet az utazás során egyúti menetjegynek kell tekinteni. Nem tudom, hogy ez azóta másképp van-e, de az alapján is azt gondolom, hogy a vasút jelen esetben csak egy utazást tekint jogosulatlannak.

gozos 2010.10.11. 20:16:06

Én csak azt nem értem kis hazánkban, hogy ha a munkaadó nem kívánja téríteni az államilag rá rótt 86 %-ot, mert ez tényleg a jelen valósága, akkor

--> MI A JÓFENÉÉRT NEM ÍRHATOM LE ÉN A SAJÁT SZJA-mból???

Jogalkotók miért nem engedik ezt a lehetőséget?

Egyébként pedig 30.000 Ft-os bérletnél jobb a "START Klub Bónusz kártya"
www.mav-start.hu/startklub/
Havi 21.000-ért TELJES MAGYAR MÁV VONAL !!!

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2010.10.11. 21:45:50

Ezt a posztot mindenképpen együtt értékelném a lomizós poszttal.
megintallunkvazze.blog.hu/2010/10/08/jegy_nelkul_lomtalanitasrol_hazafele

Vegyük észre, hogy a két esetben mi a közös, és hol válik külön egymástól a két eset.

A továbbiakban az esethez NO COMMENT.

csepi67 2010.10.11. 22:47:05

Nézhetjük olyan oldalról is, hogy ha mindenki megvenné a jegyét, meg a bérletét, nem a becsületes embereken kellene behajtani a különbséget....Talán kicsit olcsóbbak lennének a bérletek. Ami meg azt illeti, aki bűnös, legalább ne reklamáljon.

Én lennék terrorista! 2010.10.11. 23:23:14

@lyken: Hogy hol voltak? Fánkot zabáltak és füveseken röhögtek (tudom Amerika, az lesz itt is...), no meg persze az ártatlanokat piszkálták!
Rendőrök: szarok vagytok, szar utolsó senkik. Basztok a dolgotokra, de ha majd meggyalázzák és megölik lányaitokat, asszonyaitokat, anyáitokat a mocskos cigányok... Akkor már késő lesz sírni!

Modor Tibi · http://modoros.blog.hu 2010.10.11. 23:29:28

Jogos, úgy kell a posztolónak. Remélem, a BKV-n is így bánnak el hamarosan a trükközőkkel, vagy még keményebb kézzel. A hajléktalanokat azért inkább ne bántsák, az ő esetük más.

Az én adóforintjaimat kérem szépen igenis költsék erre, fogják el a valódi bűnözőket - mint pl. a bliccelő ingázó. És minimum sokéves Baracskát az ilyen csalóknak. Hogy képzeli, hogy kiköltözik a agglomerációba és ingázik.

Örömmel és megnyugvással olvasom a kommenteket, és látom, hogy Rajtam kívül még sok rendes állampolgár van kishazánkban.

zozo6296 2010.10.11. 23:53:01

@hüjehalyó: "Szerintem a posztolónak a haverját is elő fogják venni a rendőrök, akitől kapta/vette a diákigazolványt... "
Jajaja, szerintem is.
@utcai_arcos: "Aki a legjobban dumál,hogy így az ő adójából meg úgy az ő adójából, azok szoktak a leginkább nem adót fizetni a minimálbér plusz zsebbe fizetésből."
Lájk. Meg az ilyen koczkagecik akik ilyen posztokra vannak kiéhezve h beszóljanak másoknak.
@sanche: "Aki csal, aki lelkiismeretfurdalás nélkül meglopja kb az adózókat, az államot sok tízezer forintokkal"
Hát az állambácsi pont észreveszi azt a pár tízezer forintot cöhh....habár most észrevette. Demszky meg még szabdlábon van.........
@guderian: "Ügyvéd azt mondja jelentsem fel a rendőrt kötelességszegésért."
Az mit jelent h kötelezettségszegés?????
@igazságos: Juteszembe: Én kérem amúgy...lebuktam májusban. Júniusban kaptam büntetést miszerint **.***HUF-t fizessek be. Oké fizetemis, erre jön augusztusba még egy mondom WTF???? .Utólagos pótdíjmegállapítás néven. Most a mávnál van a levelem augusztus vége óta, azóta baxnak válaszlni,h most mire föl küldtek 3 hónapra az eset után még egy behajtást. Csak nem gondolják h 3 hónappal az eset után küldözgetik a pótdíjgecit?! Meg oda se írják a hivatalos indokot a bntetésre h miért, csak egy sablonlevélbe be van illesztve az összeg. :@

"Továbbá olyan nincs, hogy nem mutatod meg nekik[a diákot]. Akkor is rendőrt hívnak rád.
" Ozt mire föl? Mert most ő a kiskirály és azt csinál amit akar?

@Én lennék terrorista!: (sic!)!
@lyken: (sic!)!

Ákibard! 2010.10.12. 07:16:55

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:
Ott válik el hogy a cigányoknál nincs rendőr... Nélkülük jelen jómadarunk is megúszta volna.

Adani 2010.10.12. 07:58:36

@hüjehalyó: "Szerintem a posztolónak a haverját is elő fogják venni a rendőrök, akitől kapta/vette a diákigazolványt... "

Viszont ha legalább neki van annyi esze, h nem ismeri el ,h pénzért vette tőle, akkor nincs miért aggódnia. Elvégre ha csak úgy odaadta,h nesze vigyed ha pont ez kell neked az nem bűn egy lejárt iratot ugyan minek őrizgessen?

Jelfogó 2010.10.12. 08:16:30

Tegnap komoly razziák voltak a 70-es vonalon. Minden általam igénybe vett vonaton piros karszalagosok hada, akik azt hitték magukról, hogy majd most megmutatják. Egészen szánalmas volt végignézni, ahogy a legkezdőbb gimis kiscsirkék teljesen hülyére veszik őket és megúsznak mindenféle büntetést. A kedvencem az volt, hogy egy nem idén barnult srácnak természetesen semmiféle jegye nem volt, és rögtön a Nyugatiból való indulás után kérték tőle. Mondta, hogy kér egy jegyet, mire az ellenőr közbevágott, hogy ez eleve rosszul kezdődik, mert a Nyugatiban van pénztár. A dolog és a srác ügyes dumájának az lett a vége, hogy kapott egy 90%-os, pótdíjmentes menetjegyet a Nyugatitól Rákosrendezőig, amellyel Vácig utazott. Vonatszámot, ellenőrleírást tudok adni, ha kell.

Én azt mondom: aki bliccel, az csinálja profin, máshogy nem érdemes. Viszont aki meg ellenőriz, az is csinálja profin, ismerje a másik oldal trükkjeit, különben semmit nem fog érni, amit csinál. Én pl. felháborítónak tartom, hogy az én adómból ilyen dilettáns csapat megy ki ellenőrizni. Ha én egyszer fővizsgáló lehetnék, nem lenne kidumálás, kőkeményen, de szabályosan meg lenne cseszve mindenki, akinek vaj van a fején. Ezt csak így lenne értelme csinálni.

Antal Z. 2010.10.12. 08:33:41

@Jelfogó:

"A dolog és a srác ügyes dumájának az lett a vége, hogy kapott egy 90%-os, pótdíjmentes menetjegyet a Nyugatitól Rákosrendezőig, amellyel Vácig utazott."

Honnan tudod milyen igazolványt vett igénybe a 90%-os jegy megvásárlásához? Mert, ha például fogyatékkal élő és tartós beteg személyek számára kiállított bármely igazolvánnyal vagy igazolással rendelkezik, a 90%-os menetjegy, IC pót- és helyjegyköteles vonatokon az IC pótjegy is pótdíjmentesen kiszolgáltatható. Úgyhogy nem minden szabálytalan, ami neked annak tűnhet.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2010.10.12. 08:56:06

@Ákibard!:
Jól látod.

Ha lenne rendőr RENDSZERESEN, nem csak ad-hoc a főkalauzzal, akkor a büntetés elkerülhetetlensége elég visszatartó erő lenne ahhoz, hogy az ember ne blicceljen.

Adani 2010.10.12. 09:03:49

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:

Igazad van, sosem a büntetés mértéke a visszatartó erő, hanem a lebukás nagy kockázata, ill. az inkább. Hiszen hiába büntetnének bármit súlyosan ha lebukás kockázata szinte nulla.

Régebben még vagy 10-12 évvel ezelőtt pl. divat volt számtógépes rendszerekbe betörni és garázdálkodni ott meg adatokat lopni, akkor ezt még nem büntették, és nem is nagyon üldözték mondván nem lehet jelentős egy netes bűncselekmény, mert mi van akkor ha Kispista Józsi elolvassa a Sanyi e-mailjeit? De pl. sarki közértbe ugyanazok, akik ezt művelték valamiért sosem próbáltak meg betörni.

Jelfogó 2010.10.12. 09:28:36

@Antal Z.: Egy nagyszájú, ki-ha-nem-én cigánygyerek volt, kicsattant az egészségtől, és úgy kezdte, hogy ő nem száll le, mert várják. Aztán a társa tanácsára eszébe jutott, hogy van valami papírja, de előtte próbálta kidumálni magát, tehát nyilván nem volt beteg, sem pedig fogyatékkal élő. Lehet, hogy a papír jogosította erre, de én úgy szúrtam volna le, mint állat. És mondom: nagyon sokkal tovább utazott a jegyével.

Adani 2010.10.12. 09:42:28

@Jelfogó:

Érdemes lett volna sztem azt a papírt jobban megnézni és ellenőrizni, h nem hamisítvány-e. Bár ha olyan mint a közalkalmazottas 50%-os akkor nem sokat ér, mert az is csak egy db. kemény papír mindenféle védelem nélkül az nem nyomtat egyet magának, aki nem akar.

lyken 2010.10.12. 11:15:29

@Én lennék terrorista!: "Rendőrök: szarok vagytok, szar utolsó senkik." Ezzel nem értek egyet. A rendőrök egy jelentős része teszi a dolgát. Éppencsak baromira nem hatékonyan. Körülbelül a testület fele meg 6-osával jár és elvégzi azt a melót amit 2 db rendőr kéne hogyí végezzen. Meg a 30-as táblánál mérnek. Az meg, hogy a gyerek meg a babakocsis nem tud átmenni a zebrán, mert nem engedik át, miért érdekelné őket?

@Jelfogó: "A dolog és a srác ügyes dumájának az lett a vége, hogy kapott egy 90%-os, pótdíjmentes menetjegyet a Nyugatitól Rákosrendezőig, amellyel Vácig utazott. Vonatszámot, ellenőrleírást tudok adni, ha kell." Nosza rajta.

"Lehet, hogy a papír jogosította erre, de én úgy szúrtam volna le, mint állat." Gondolom árvasági nyugellátáshoz nyomott papír volt. Mindegy. Nem akarom ragozni, hogy egyeseknek mindent lehet, mert a hatóságban rögzült, hogy őket nem szabad büntetni vagy könnyen kirugva találja magát: autozz.blog.hu/2010/06/24/rendor_elott_kente_el_a_szamat_karambol_utan

pbence 2010.10.12. 11:51:17

@Jelfogó: Az a baj, hogy papíron az ország jelentős része "fogyatékos", vagy szenved valami "nagyon komoly" betegségben, ezért máris kap egy 90%-os papírt.
Ez önmagában is elég nagy gond. De hogy ezek az egyének arra nem képesek, hogy előre megvegyék a kb. 50 forintos jegyüket, az már több, mint felháborító.

Adani 2010.10.12. 12:35:15

@pbence:

"Tombol az aranyeres járvány, rokikártyás merdzsó parkol a járdán" / Jelentések Fanyalországról YouTube /

Mindennel lehet csalni, rokikártyás igazolvány, közalkalmazotti papiros államkincstáros 90%-os stb. :)

@lyken:

Igen a legtöbb rendőr végzi a dolgát vagy végezné, ha hagynák végre dolgozni. De ma már cigányhoz hozzá se érhet mert rögtön rasszizmust kiált. A csendőrök korában ,de még Kádár rendszerben is a piti tolvajok nagy részének működött a hatalmas nagy pofon mint fegyelmezés, ha pimaszkodott a fakabáttal vagy beszólt meg előkerült a gumibot. A cigány meg csak ebből ért. A KMK korában még dolgoztak is, mert különben kapott gumibottal párat. Ha hagynák dolgozni a rendőröket és megengedett lenne a nevelő célzatú pofon meg nem lenne a cigány védett faj, akihez hozzá se érhet jobb lenne a helyzet. Még 30 évvel ezelőtt is képes volt akár 2 rendőr rendet vágni egy 500 fős faluban.

Balogh Ádám Software 2010.10.12. 12:36:42

A bérletek ára valóban nem normális. Sehol a világon nem hallottam olyat, hogy a havi bérlet ára 20 db oda-vissza jegy árával egyezik meg. És persze ez "kedvezményes", mert néha 21, vagy akár 22 munkanap is van egy hónapban. De amikor meg ünnepnapok miatt csak 19, akkor meg feláras. Vagy ha valaki pár napot szabin van, vagy beteg. Ilyen alapon lehetne a BKV bérlet is 38400, hiszen két átszállása oda és vissza is 20 munkanapra.

Azon is érdemes lenne elgondolkozni a MÁV-nak, hogy miért van az, hogy míg Ausztriában kétszer annyi a jegy adott kilométerra, akkor a bérlet meg miért feleannyi. Az, hogy a munkahely nem fizet törvényes kötelessége ellenére, meg hogy az emberek trükköznek elsősorban ennek köszönhető, az irreális túlárazásnak.

Nem beszélve arról, hogy bérlettel az elővárosból szokás bejárni (ki az, aki naponta Szegedről vagy Debrecenből jár fel Budapestre?), mégis a MÁV-nak az elővárosi csak büdös valagú bugris paraszt, aki nem fontos, csak a bérletét vegye meg, azaz jegyet minden napra, mert árban ezt jelenti. A vidéki nagyvárosok Előkelő Magasságos Címzetes Szentpolgárai, akik hetente legfeljebb egy oda-vissza utat tesznek meg folyamatosan prioritást élveznek. Inkább el sem indítják a büdös bugrisok vonatát akkor sem, ha a Szenteké annyit késik, hogy simán beérne előtte a Nyugatiba. Nem, inkább késik 30 percet az is, de a Szentek előtt beérni Szentségtörés, és akkor megégetnék a forgalmistát, aki elindította a bugrisvonatot.

Antal Z. 2010.10.12. 13:08:11

@Balogh Ádám Software:

"érdemes lenne elgondolkozni a MÁV-nak"

KHEM dönti el a menetjegyek és a bérletek árát, nekik kellene ezen elgondolkozni.

"ki az, aki naponta Szegedről vagy Debrecenből jár fel Budapestre?"

El se képzelnéd milyen viszonylatú bérletekkel lehet találkozni, igaz az tanuló bérlet, de Sopron - Budapest, Győr - Aszód stb.,nem igazán elővárosi viszonylatú bérletek.

pbence 2010.10.12. 14:26:08

@Antal Z.: Ha ennyire hivatalosan vesszük, akkor a KHEM csak a legmagasabb árat dönti el, tehát igenis a MÁV-START-nak lehetősége lenne elgondolkozni alacsonyabb árakon.

Az már más kérdés, hogy a tulajdonos is az állam, tehát a kettő összefügg. Ez esetben meg ne is válasszuk ketté, gondolkozzon el az állam-MÁV rendszer ezen.

Törzsgyökeres szentesi 2010.10.12. 23:36:13

@==T==: Senki sem adja le a diáját. Minek, hol hova adjam le? Utazzak fel azért a fősulira? Néznének rám, mint egy űrlényre. Lejárt az érvényessége, nem használom, ráadásul nem másét.

Törzsgyökeres szentesi 2010.10.12. 23:40:37

@==T==: Remélem az iskolád fizeti az utiköltséget, ami abból keletkezik, hogy neked fel kell utaznod teljes árú jeggyel és le kell adnod nekik a kártyát.

JuveKrisz 2010.11.22. 14:09:53

Valóban sokba kerül egy bérlet a MÁV-on, de ide lehet sorolni a VOLÁN-t is.

DE!
Ennyi pénzből ne várjuk már el a vasúttársaságtól, hogy takarítsa a vagonokat, meg újakat szerezzen be.
Ennyi bevételből nem lehet a rengeteg dolgozónak a bérét fizetni, meg a vonatok közlekedtetését megoldani.
Már nem marad vágányépítésre, vagonbeszerzésre vagy korszerűsítésre.
Ehhez kétszer ekkora bérletár szükségeltetik.

Nem is értem miért trükköznek egyesek. Mindenki viselje a következményei, akármilyen is az.
Szívesen orrba verném azt, aki kinyilatkoztatja, hogy addig nem is vesz bérletet amíg ilyen koszos a vonat meg ehhez hasonló kijelentések.

Csak megjegyzem: a vonatot nem a vasutasok koszolják be, hanem az utasok.

Nem vagyok vasúti dolgozó, hanem csak megfelelően gondolkodó ember.

Tudom sikeres nem lehetek, mert a családban 43 ezer forintot fizetünk ki 2db VOLÁN és 2db BKV bérletre havonta, hogy Budapesttől alig 18km távolságból be tudjunk járni Munkahelyünkre.
Ami olcsóbb, mintha autóval közlekednénk.
És egyáltalán nem lassabb így közlekedni.

Azt sem értem miért kapnak ennyi kedvezményt a diákok.
Én alig használtam a kedvezmény, mert városban nőttem fel, közel volt az iskola, és gyalog jártam. Főiskolára meg csak lakóhely és az iskola között kaptam kedvezményt, ami minimális volt.
A dolgozó ember adót fizet, ő finanszírozza a diákok kedvezményét is, mellette bérletet vesz, és a köszönet az, hogy a sok tahó diák (tisztelet a kivételnek) összehugyozza a wc-t, lehányja az üléseket, szétszabdal mindent amit a vagonokban talál. No meg összefirkál.

Adjunk még kedvezményt nekik.

pbence 2010.11.22. 14:29:06

@JuveKrisz:

"Ennyi pénzből ne várjuk már el a vasúttársaságtól, hogy takarítsa a vagonokat, meg újakat szerezzen be.
Ennyi bevételből nem lehet a rengeteg dolgozónak a bérét fizetni, meg a vonatok közlekedtetését megoldani.
Már nem marad vágányépítésre, vagonbeszerzésre vagy korszerűsítésre."
NEM a jegyárakból kellene ezeket finanszírozni (kivéve a takarítást). Sehol Európában nem lehet jegyárbevételekből finanszírozni a fejlesztéseket. Ezt nem is lehet elvárni.
Amit a jegyárért elvárunk, az az, hogy ne legyen késés, tiszták, fűtöttek és kivilágítottak legyenek a kocsik, udvariasak a dolgozók.

"Azt sem értem miért kapnak ennyi kedvezményt a diákok.
Én alig használtam a kedvezmény, mert városban nőttem fel, közel volt az iskola, és gyalog jártam. Főiskolára meg csak lakóhely és az iskola között kaptam kedvezményt, ami minimális volt."
Azok alapján jelented ki, hogy sok a diákkedvezmény, hogy Neked annak idején nem jutott belőle?

"A dolgozó ember adót fizet, ő finanszírozza a diákok kedvezményét is, mellette bérletet vesz"
A diák meg pár év múlva fizet majd adót, és eltartják majd a mostani dolgozókat (Téged is), akik addigra már nyugdíjasak lesznek (persze ezek a diákok 30-40 év múlva senkitől nem számíthatnak majd ugyanerre).

Amikor ócsárolod a diákokat, hiába írod, hogy tisztelet a kivételnek, nagyon-nagyon durván általánosítasz. Egyrészt nagyon kevés diák csinál ilyet, másrészt nagyon nem csak a diákok csinálnak ilyet.

Adani 2010.11.22. 15:12:23

@pbence:

A másik az,h a diák bár kedvezményes árat, de mégis fizet a jegyért. Azon miért nem háborodik fel JuveKrisz, h a nyugdíjasok viszont teljesen ingyen utaznak. Mire fel? Vagy pl .a határon túliak magyarigazolvánnyal 90%-os kedvezménnyel. Miért jár nekik több mint nekünk ,akik itt élünk és ide fizetünk adót?

Havi 43 ezer hogy volna olcsóbb mint az autó? Ha ketten jártok már biztosan jobban jöttök ki.
Eleve elég ha csak a közigazgatási határig mentek kocsival és az első P+R parkolóban (amiből sajnos nincs még túl sok) leteszitek. máris csak BKV bérlet kell.

"Csak megjegyzem: a vonatot nem a vasutasok koszolják be, hanem az utasok."

Ez igaz, de attól még elvárható lenne, h takarítsák. Az étteremben sem örülnél sztem ha kihoznák a kaját mocskos tányérban és az abroszon is rajta lenne az étlap. Ott sem mondják,h nem mi koszoltuk össze hanem az előző vendégek. Nem érdekel hogy oldják meg, de az ő dolguk ,h tisztán tartsák. Nyílván beépítik ezt is az árba, csak a számlában nincs benne tételesen ,h a kajához használt alapanagok ára+a szakács munkadíja+az elhasznált gáz ameddig megfőtt vagy megsült+a pincér munkadíja, amiért kihozta+ az asztal és a szék amortizációja amin ültél+a mosogatás díja.

Egyébként van pénz a takarításra nem is keveset fizetnek érte csak az ellenőrzés nem mindig teljeskörű, és tessék-lássék munka zajlik. Jobban kéne ellenőrizni, olt már olyan, h önkéntesek estek neki egy vagonnak és tisztára nyalták. Több ilyet is lehetne szervezni, a MÁV is rámozdulhatna, lenne sok lelkes vasútbarát félőrült, aki menne pláne ha cserébe beígérnének nekik vmi apróságot, pl. fűtőház látogatást idegenvezetővel vagy pl. belülről megnézhetnének mozdonyokat. Én is bevállalnék pár óra takarítást ha cserébe mondjuk bemehetnék ingyen a vasúttörténeti parkba vagy mondjuk egy fűtőházat vagy mozdonyt megnézhetnék belülről.

pbence 2010.11.22. 15:29:11

@Adani:

Hát igen, érdekes, hogy a diákoktól hogy sajnálja mindenki, de pont azért, amit részben JuveKrisz is ír: az általános képzet a diákokról, hogy ők teszik tökre a járműveket, ezért nehogy már olcsón vegyék igénybe! Persze ez hülyeség.
A nyugdíjasok, meg mindenféle szir-szar kedvezménnyel utazók kedvezménye miatt senki nem emeli fel a hangját.

Amúgy én sem tudom megérteni, hogy jönne drágábbra kocsival (persze ha van kocsi, mert ha nincs, az már más kérdés), 43 ezer forint nagyon sok pénz, és a P+R-es megoldással tuti, hogy olcsóbb. (Végig kocsival járni is olcsóbb lenne, ha egy helyre járnának, ez viszont már nem biztos, hogy így van.)

Az éttermes hasonlat meg nagyon jó, szerintem tökéletesen példázza, mit kéne tennie egy szolgáltatónak.
(Egyébként az éttermeket más szemszögből is nagyon jól lehet használni hasonlatokhoz, szeretem is őket.)
süti beállítások módosítása