MÁV utaspanaszok, késések, információk.

Új MÁV blog

23 perc helyett másfél óra, tájékoztatás nélkül

2010. október 07. - Ashi Valkoinen

Beindult az ősz, az iskolaszezon, ismét egyre több levél jön, így a jövőben már minden hétköznap várható poszt!


Tisztelt MÁV Zrt.!

2010.09.28-án reggel a 7:23-kor Dunakeszi Gyártelepről Budapestre induló vonaton utaztam szokás szerint, amely a szokványos 23 perces menetidő helyett 1óra 20 perc alatt tette meg az előbb említett utat.

Mindezzel csak azért van problémám, mert az alig másfél óra alatt semmilyen információt nem kaptunk arról, hogy mi történik és mire számíthatunk. Nem először tapasztalom ezt, sajnos már olyan sűrűn fordul elő a tájékoztatás hiánya, hogy kellőnek éreztem billentyűzetet ragadni.

Tisztában vagyok vele, hogy a svájci vasútszolgáltatás színvonalát - amit volt szerencsém megtapasztalni – jó ideig még nem fogjuk elérni, és sajnos versenytárs sincsen, nincs érdek, amiért jobbá tennék a szolgáltatásukat, mert úgyis kénytelenek vagyunk használni mocskosan, túlzsúfoltan, túlnyomórészt késve és kiszámíthatatlanul is..

Mégis arra kérem szépen Önöket higgyék el, toleráns utazóközönség vagyunk, megértjük, hogy mindenhol becsúszhatnak előre nem látható hibák, akadályok, amiről esetlegesen nem tehetnek, DE könyörögve kérem legalább kommunikáljanak róla, hadd érezzük már a törődést, hogy fontosak vagyunk, hogy Önök Értünk vannak, hogy mi nem hiába fizetünk ezért a szolgáltatásért, és hogy legalább ennek okán ne vigyük már rossz hírét a cégüknek…

Remélem belátják, hogy a korrekt tájékoztatás és a folyamatos kommunikáció sokat lendítene az utas-elégedettségben és cégük előnyösebb megítélésében, ennek elhanyagolása pedig ne kerüljön már a rossz magyar szokások listájára.

Köszönöm szépen a figyelmet és megértésüket!

Üdvözlettel a változásban bízva,

Zelei Andrea

 

u.i.: a munkahelyemre érve a honlapjukról kaptam felvilágosítást a váltóhibáról. Legalább nem gázolás volt..

A bejegyzés trackback címe:

https://mav.blog.hu/api/trackback/id/tr82351852

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Jelfeladás 2010.10.07. 08:21:17

Utolsó, legalja máv. De hát mi mást is várhat, aki vonatra száll?

vanek ur 2010.10.07. 09:09:11

@Jelfeladás: "Utolsó, legalja máv."

Mitől is? Hogy elromlik egy 100 éves berendezés, vagy hogy nem tájékoztatnak?
Az első - a berendezés korából ítélve - nem meglepő. Régóta le kellene már ott cserélni, mert nem bírja azt a forgalmat, ami ott van.
A másik ügyben meg én is és mások is többször leírták (de még a posztoló is): nem az a baj, ha valami elromlik, de szóljanak róla. Ha végigmegy a kalauz a vonaton, és elmondja, hogy baj van Rákospalotán, késés lesz, nem születik meg ez a levél.

Adani 2010.10.07. 09:22:43

Csak sokszor a kaller se tudja mi van. De igaz, tájékozódni és tájékoztatni kéne. Lehetne igazán egy Twitter csatornája a MÁV-nak, ahol pár mondatban lehetne informálni elvégre az erre való. Mikor tavaly volt a T-mobile vész, akkor ott gyorsan tudták az aktuális híreket közölni. A 2010-es választásoknál is ott mentek a leggyorsabban a hírek.

Jelfeladás 2010.10.07. 10:16:30

Hogyhogy mitől? Mindenki tudja, hogy a máv-csoport, de főleg a start a tökéletesen működésképtelen, ingyen élő, korrupt, nulla szolgáltatást nyújtó vállalatok tankönyvi példája. Az, hogy egy 100 éves berendezés széthullik, önmagában nem baj, csak megfelelő utasításokkal, hozzáértő munkaerővel és valami minimális beleböfögéssel az állomási és a vonaton lévő hangosbemondóba, a töredékére lehetett volna csökkenteni az utasok bosszúságát. Azért legalja ez a cég, mert minden egyes alkalommal látványosan magasról ürít az utasaira, hogy még véletlenül se higgyék azt, hogy nem egy zsák kukoricának vannak nézve. Az egészet fel kellene robbantani a járhatatlan pályáival, használhatatlan járműveivel és korrupt munkatársaival együtt és valami teljesen újat hinteni a helyére.

fővizsgáló 2010.10.07. 10:34:13

Tisztelt posztíró!
Mint vasutas, jómagam is nap mint nap utazó ember,sok kollegámmal egyetemben látjuk a dolgok helytelen voltát.Mint írta is,valmilyen szinten tisztában van az okokkal. Sajnos, miután magam is vonaton dolgozom,találkozom a felvetett információhiányossági problémával.Most megpróbálom az okokat megvilágítani.Ha gázolás van pldul ott tudjuk a vonaton ülőket tájékoztatni(sajnos manapság mint vasutasként, mmint utasként többször beleestem a szituációba). De ha egy állomás bejárati jelzőjénél álla vonat, nem tudunk mi sem sokat.Sajnos a szétszabdalások magukkal hozták azt a dolgot is, hogy minden cégnek(Start, Pályavasút, Cargo) saját irányítója van.Hiába hívom a startos irányítót, ha véletlenül fel is veszi,ez nem sűrű eset, nem tud sok infot adni, ez pedig azt jelenti, én sem tudok infot adni.Leszögezem, nem az utas hibája, de ez van a dolgok mögött.Sajnos a 70-sen sok a műszaki lerobbanás,vezetékszakadás...műszaki probléma.Erről nem mindig a Start tehet, de ez megint nem az utas bűne.Karbantartás hiánya, bármelyik céget nézzük.Felvetette egy másik szolgáltató cég hiányát a vasúton. Nos, rövidesen lehet(ne) erre lehetőség, de véleményem szerint ezt egyik magánvasút sem fogja felvállalni.Túl nagy beruházás, nem sok profit reménye. Így marad sajnos a jelenlegi állapot, melynek oka a súlyos összegek kispórolása a MÁV-ból a 90-s évekig.

Ashi Valkoinen 2010.10.07. 11:31:37

Jelfeladás, egy hónap eltiltás, aztán gondolkozz azon, hogy építő jellegű hozzászólást tudsz-e írni.

Építészhallgató 2010.10.07. 11:36:29

@Jelfeladás: Igazad van. Én is annyit szívok a koliba járással mint állat pedig az csak havonta 2-4 alkalom. Itt tényleg csak az lenne megoldás hogy porig rombolni az egészet és újra felépíteni persze más emberanyaggal is.

Michael Collins 2010.10.07. 11:40:57

@Ashi Valkoinen: Nem érdekel, hogy engem is letiltasz-e, mert nem vagyok építő jellegű, de szerintem Jelfeladás sok tekintetben igazat írt!
Egyébként meg nem szép dolog ez a burkolt cenzúra!

Giraffa 2010.10.07. 11:46:18

A tájékoztatás tényleg sokszor hiányos vagy pontatlan.

A Twitter jó ötlet lenne, akkor még esetleg a jegyvizsgálók is tudnának új infókat kirakni, a vonatról is. :)
(Tudom, nincs mindenkinek mobilnetre képes mobilja, de ez is több lenne, mint most és nem kerül sokba.)

Jelfogó 2010.10.07. 11:46:18

@Ashi Valkoinen: Építő jellegűt? Viccelsz, ugye? Ennek a cégnek a visszásságairól vezetsz blogot, utaspanaszok százait teszed közzé. És azt várod, hogy építő kritikát írjak? Hogy nézne ki egy építő kritika? Úgy, hogy tisztelt máv, ugyan évtizedek óta mérhetetlenül sokat kések a koszos, büdös vonataikon és mindig nulla a tájékoztatás, kiszámíthatatlan az egész, hetente órákat rabolnak el büntetlenül a szabadidőmből, de azért remélem, hamarosan minden rendbe jön, és ehhez további sok sikert kívánok? Így kellene? Nos, én ilyet nem tudok írni, sajnálom. Marad az, hogy kitiltasz. Amiért ontopic vagyok. :)

Ashi Valkoinen 2010.10.07. 11:47:14

Többször is nyilvánvalóvá tettem, hogy a "MÁV szar, lusta/hülye dolgozók, tárgya az egész" és hasonló kommentek nem idevalóak. Nem fikázni és tobzódni kell, a panasz le lehet írni kulturáltan, de az ilyen egymondatos "faszalgásoknak" itt helye nincsen.

Ashi Valkoinen 2010.10.07. 11:48:30

@Jelfogó: Akkor minek szól hozzá? Lásd első komment.

Jelfogó 2010.10.07. 12:10:37

@Ashi Valkoinen: Rendben, meg vagyok győzve. Kedves blogtársak, kérnék szépen kulturált javaslatokat arra, miként lehetne megszüntetni a start vonatainak késéseit. Az nem elfogadható válasz, hogy nem lehet, hiszen van olyan, hogy menetrend. Csakis annak betartása az elfogadható. Köszönöm!

csabsz13 · http://www.fcstpauli.com 2010.10.07. 12:18:13

@fővizsgáló: Kedves Fővizsgáló!

1. az utolsó mondat nagyon kiborított ("melynek oka a súlyos összegek kispórolása a MÁV-ból a 90-s évekig"). azóta dől a pénz a MÁV-ba, mint egy feneketlen kútba. és SEMMI, de SEMMI nem változott a szolgáltatás színvonalán (van 1-2 új szerelvény, ennyi). a szolgáltatáshoz nem pénz kell, hanem munka, amit becsülettel elvégeznek.

más: a dunakeszi-vác vonalon (nem az ingázó vonatról beszélek, mert arról nincs tapasztalatom, dunakeszi gyártelepről járok pestre) szeptember eleje óta 1 db alkalommal jött időben a vonat, de akkor is (mint mindig) a 21-23 perces menetidőhöz 8-10 percest késést szedett össze. amikor késett, akkor 15-20 perc lett a végére a késés.

de a legszebb, hogy az utóbbi 2 hétben már van olyan is, hogy a 7:41as vonat nem is jött (hova tűnik egy vonat?), hanem az 7:53asnak mondott jött 8 óra körül, és ért be 8:30ra. és mindezt úgy, hogy az állomáson nem mondanak semmit, a kaller pedig ilyenkor elő sem kerül a vonaton és a lényeg: egymás hegyén-hátán állva utazunk.

nem tudom elfogadni azt, hogy egy másik cégnél van az információ. a 21. században van telefon, internet, CB rádió, mobil telefon stb. az információt meg kell szerezni és az érintettekhez eljuttatni. ennyi.

Jelfogó 2010.10.07. 13:46:28

@csabsz13: "a szolgáltatáshoz nem pénz kell, hanem munka, amit becsülettel elvégeznek."

Pontos.

Ákibard! 2010.10.07. 14:07:33

@Ashi Valkoinen:
Tiltsd ki Jelfogó nicken is, az is ő.
De neki 1 hónap nem elég, addig 8 nicken jön vissza.

Ákibard! 2010.10.07. 14:16:46

Amúgy a postoló teljesen korrekt levelet írt, élmény volt olvasni tényleg.

És valóban komoly problémát feszeget, az információhiányt.
Eddig sem volt rózsás a helyzet, de a cégek széttagolásával csak romlott a dolog. Az szerintem teljesen abszurd, hogy a Start, mint személyszállítást végző szervezet megrendeli az utastájékoztatást a másik cégtől, ezesetben pályavasúttól, és egymással megrendelői viszonyban állnak.
Emeleltt az információt pl. egy esetleges gépdöglésről megint egy másik cégtől, a MÁV-Trakciótól kellene megkapniuk.
Szerintem ebben a tekintetben is két szék közé ültünk le, akartak alkotni egy nagyot, szétdarabolni sok-sok részre, mert így sokkal hatékonyabb, és jobb, és végül az egész a visszájára sült el. Persze csak szerintem.

Tényleg az a baj, hogy hiába van ember a mikrofon helyett, ha ő sem tudja mi a gond. Felhívhat valakit, aki szintén nem tudja. És így tovább.
És ekkor alakul ki az az abszurd helyzet, hogy a vonaton utazó utas hamarabb információhoz jut a havaria okáról, mint a vonaton dolgozó jegyvizsgáló.
Ezen sürgősen változtatni kellene valamilyen formában.

gcsabi 2010.10.07. 14:18:17

@csabsz13:
Ez egy elterjedt tévhit:"dől a pénz a MÁV-ba, mint egy feneketlen kútba. és SEMMI, de SEMMI nem változott a szolgáltatás színvonalán (van 1-2 új szerelvény, ennyi). a szolgáltatáshoz nem pénz kell, hanem munka, amit becsülettel elvégeznek."
A pénz az nagyon nem dőlés-nagyrészt- azért ilyen a szolgáltatás a MÁV-nál amilyen! Ennyi pénzből kb. erre futja! Az állam a megrendelője és -elvileg- a finanszírozója a személyszállításnak és a pályavasútnak. A beszedett fuvardíjak/a START-nál a jegyár/ és pályahasználati díjakon felüli költségeket az államnak kellene fedezni, ahogy a pályák karbantartását és korszerűsítését is!Ez az amit soha sem teljesített az állam az elmult kb. 25-30 évben és ennek okán történt az a műszaki és technológiai elavultság és elhasználódás ami miatt ilyen szintű szolgáltatást képes nyujtani a MÁV. Belülről nézve szinte csoda, hogy egyáltalán működik még ezen a színvonalon is! Amikor hosszú évekig-évtizedekig az a karbantartás és fejlesztés, hogy csökkentik a pályasebességeket és ezzel "meg van javítva". Sem normális karbantartás, nem is beszélve a folyamatos--és nem néhány "kirakat"--korszerűsítésről. Nincsen sem pénz sem elegendő ember. Hónapokig húzódnak a mai napig is olyan munkák amik a tavaszi viharok és esőzések okoztak. És nem azért, mert vakarják a töküket, hanem mert nincsen rá pénz!
Az állam már nagyon-nagyon régóta nem finanszírozza megfelelő mértékben a saját megrendeléseit de a MÁV-nak kötelessége a megrendelt szolgáltatások teljesítése akkor is, ha nem kapja meg a hozzá JÁRÓ és szükséges térítéseket.
A téma másik fele, a kommunikáció problémái egy más dolog Ezek nagy része bizony emberi mulasztás és alkalmatlanság, amihez még hozzájárul a rossz szervezeti felépítés ami az elmúlt évék átszervezéseinek "köszönhető Arra azért sokszor nehéz magyarázatot találni, miért "akad el" az információ a START és a forgalmi irányítók között amikor néhány méterre vannak egymástól! Én sem értem miért nem lehet egy jegyvizsgálót tájékoztatni, amikor ott a szolgálati mobilja? Én elmondom a menetnek és a START iránynak is, ha valami probléma van nálam de nem értem miért "akad meg" az infó.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2010.10.07. 14:24:13

@Ashi Valkoinen:

Abban jelgfeladásnak igaza van, hogy az utasokat nem kellene zsákosbúzának nézni.

Jelfogó 2010.10.07. 14:46:43

@Ákibard!: Attól még, hogy valaki kritizálja a hőn szeretett mávodat, nem kell feltétlenül elhallgattatni. :)

"És ekkor alakul ki az az abszurd helyzet, hogy a vonaton utazó utas hamarabb információhoz jut a havaria okáról, mint a vonaton dolgozó jegyvizsgáló.
Ezen sürgősen változtatni kellene valamilyen formában."

Felelj inkább erre: na és hogyan? Mert ez a valódi kérdés.

vanek ur 2010.10.07. 16:16:23

@Jelfogó: A jegyvizsgálóknál van mobiltelefon, tehát erre kell építeni. Én egy sms szerverrel kiküldenék az érintett jegyvizsgálóknak egy üzenetet, amiben le van írva, hol és mi történt.
Ehhez kell 1 db sms szerver a hozzá tartozó előfizetéssel, valamint - és ez a fontosabb - egy jó adatbázis, amiből kiderül, hogy melyik jegyvizsgálóknak kell kiküldeni az üzenetet. (Egy módszer: beírjuk az állomást, ahol, vagy amihez közel a gond van; abból a program megmondja, hogy a következő 2-3 órában melyik vonatok járnak arra; aki aznap azokon a vonatokon van, kap sms-t). Rádásul ezt az adatbázist mindig naprakészen kell tartani.
Egyúttal az érintett vonal állomásaira is üzenetet kellene küldeni, hogy a hangosba is bemondják.A másik pedig, hogy ha a menetirányítók tényleg 1 szobában vannak, cégtől függetlenül, akkor beszéljenek egymással.
Egyik sem tűnik nagy beruházásnak.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2010.10.07. 16:32:24

@vanek ur: Egyik sem tűnik nagy beruházásnak.

Főleg az, hogy egy szobában két ember beszéljen egymással.

fővizsgáló 2010.10.07. 17:30:30

@csabsz13: "a szolgáltatáshoz nem pénz kell, hanem munka, amit becsülettel elvégeznek."

Hidd el, mindenki elvégzi a munkáját a vasútnál, már aki dolgozik, nem pedig az üvegpalotában üldögél(belőlük lassan több van mint a dolgozókból).Van aki-és ide sorolom magam is- azért, mert szereti a vasutat, és abból lesz kenyere, amit szeret csinálni. Van aki azért, mert bár nem szereti a munkáját, de megcsinálja, mert valamiből meg kell élnie.Hidd el, a vonatkésések miatt megy a cirkusz, próbálják megkeresni az okát, de sajnos ahogy előttem írták, ennyi pénzből ilyen járműre, pályára...stb telik. Nem támogatni kell a vasutat-sokan ezt szajkózzák, hogy megtörténik-hanem a kedvezményes jegyek másik részét kifizetni, a pályára költeni nem csak az óriási phd-t beszedni

fővizsgáló 2010.10.07. 17:37:36

@Jelfogó: tudod lehet kultúráltan is véleményt nyilvánítani. És ne becsmérelj olyan embereket, akik becsülettel megtesznek mindent azért, hogy valamilyen szinten működjön a vasút.De szerintem nem láttál sem tőlem, sem Ákibárdtól olyan hsz-t, hogy minden szuper a mai vasútnál. De biztos hallottad már, hogy egy fecske nem csinál nyarat. Én azon kívül, hogy elvégzem a munkám becsülettel, nem tehetek semmit. Aki esetleg tehetne, az itt nem olvasgat, illetve a megkapott panaszokat, ötleteket iktatja-valószínűleg a kukába.

szekercelazac 2010.10.07. 17:57:51

@fővizsgáló: Nem hiszem, hogy most az egyszerű dolgozókra gondolt volna.

Azért az sem normális állapot ám, hogy arra hivatkozik mindenki, amikor arról van szó, hogy hiányzik az információ, hogy szét van szabdalva a MÁV. Ettől még nyugodtan lehetne normális információáramlás, és ez tényleg nem pénzbe kerül, csak valakinek meg kellene szervezni. Miért törődik bele mindenki a mostani állapotba? Ez nem törvényszerű a jelenlegi technikai és pénzügyi feltételek között sem.

Jelfogó 2010.10.07. 18:25:06

@vanek ur: Kiváló ötlet az SMS-szerver, csak sajnos ez is azt mutatja, amiről beszéltem: egyáltalán nem csak a pénz hiányzik, hanem az akarás is. Ez egy egészen kicsi beruházás lenne, esküszöm, ha megvalósulna, én írnám rá a programot, csak ugye a vasút még erre sem költ. Ez pontosan megmutatja az utasaihoz való általános viszonyulást, amit végül is megértek, hiszen az ő bevételük nagy részét nem közvetlenül az utas szolgáltatja. Ugyanakkor ez a hozzáállás 2010-ben semmiképp nem fogadható el, és ha állam bácsi nem állna a vasút mögött, már régen felkopott volna az álla.

Jelfogó 2010.10.07. 18:29:35

@fővizsgáló: "Hidd el, mindenki elvégzi a munkáját a vasútnál"

A hit kevés. Én nem hinni, hanem tudni szeretem a dolgokat. Márpedig tudom, mert látom, hogy a nagy átlag nagyon trehány módon végzi a munkáját. Konkrétan az én vonataim kizárólag a start-irányítás eszetlensége és beleszékelése miatt késnek minden nap. Ha a járműveken, vagy a pályán múlna, -10 perc is lehetne a menetidő rövidülése.

"És ne becsmérelj olyan embereket, akik becsülettel megtesznek mindent azért, hogy valamilyen szinten működjön a vasút"

Az ilyen embereknek hálás köszönetem. És együttérzésem, amiért elhanyagolható kisebbségben vannak.

"Aki esetleg tehetne, az itt nem olvasgat, illetve a megkapott panaszokat, ötleteket iktatja-valószínűleg a kukába. "

Nem írom le, mit érdemelne az ilyen, mert még kitiltanak. :))

vanek ur 2010.10.07. 20:59:19

@Jelfogó: Én azért azt is simán elhiszem, hogy sokan, akiken döntések múlnak, viszolyognak az új technológiáktól. Ez számos más helyen is látszik, csak 2 példa: a számlákat még mindig kézzel írják kis számlatömbbe, utolsóként azon cégek közül, ahol tömeges számlaigény van (együtt a BKV-val). Ha meg külföldre mennél vonattal, kézzel írják meg a jegyet.
Ez a viszolygás meg sokszor teljesen emberi és érthető: ő csinálta a kis munkáját évekig egyféleképp, aztán odakerül egy fiatal, és ilyen ötletekkel jön elő, aztán a végén még megszégyeníti az öreg szakit. A szakszervezet meg sztrájkolna, mert az újítások miatt nem lenne szükség 20 Mari nénire, és őket jól elküldenék a cégtől...

Ákibard! 2010.10.07. 22:33:18

@vanek ur:
Semmiféle viszolygás nincs a dologban.
Szimplán csak iszonyat pénz a teljes pénztári rendszer cseréje...
Idei évre már volt előirányzat erre a célra, tenderkiírás azóta sincs.. .

vanek ur 2010.10.07. 23:44:47

@Ákibard!: "Szimplán csak iszonyat pénz a teljes pénztári rendszer cseréje... "

Ilyesmit én is írtam korábban, sőt, azt is, hogy állami cégről lévén szó, nem túl gyorsak a döntések.
Csakhogy: ezt a fejlesztést már vagy 10 éve meg kellett volna csinálni. És még valami: nem az az igazi döntés, hogy előirányzunk rá összeget. Arra mindenki könnyű szívvel rábólint: "Pénztári rendszer cseréje? Adjunk rá 2 milliárdot. Legfeljebb nem költjük el." De amikor meg kell hozni a döntést, hogy elinduljon a projekt, akkor kezdenek előjönni a különböző érdekek.

csabsz13 · http://www.fcstpauli.com 2010.10.08. 11:16:24

@gcsabi: erre nagyon rövid, velős és kicsit demagóg válaszom van:
amíg 3-4 személy által használt szárnyvonalakért küzd a MÁV, addig ne akarja nekem senki sem bebizonyítani, hogy nincs pénz valamire.

csabsz13 · http://www.fcstpauli.com 2010.10.08. 11:27:56

@fővizsgáló: értem. akkor az a kaller, aki a kimaradt vonat miatt felzsúfolódva közlekedő vonaton nem jön végig, és nem kér jegyet, hogyan végzi a munkáját?! hány ember nem vesz aznap reggel jegyet?! miért nincs pénze a MÁV-nak?!

állandó helyzet, hogy ha késik a vonat (nem az 5-8 percesről van szó, hanem a 15-25 perces késésről, kimaradásról), sosem jön jegyellenőr. sőt, még a nyugati kilépő kapuknál sincsenek ott a jegyvizsgálók.

+ adalék: a vonaton jövünk kifele a nyugatiból, utas mondja az ellenőrnek, hogy kér jegyet a nyugatitól (hogy miért nem vett ott: gondolom lusta volt az automatánál várni 2 percet, vagy éppen elérte a vonatot, ami azt jelenti, hogy nem akarta megvárni a következőt (15 perc)). erre az ellenőr azt tanácsolja neki, hogy rákos-rendezőtől kérjen, mert különben plusz 2.000 Ft-ot kell kérnie tőle. értem én hogy jófejség volt tőle, de nem az a munkája, hogy jófej legyen.

csabsz13 · http://www.fcstpauli.com 2010.10.08. 11:40:54

@gcsabi: :) szerintem azért nem nagyon demagóg, mert ez tipikusan a hozzáállást mutatja, ami a cégnél ezek szerint uralkodik (és a politikában, mert ugye ebből is azt csináltak). nem érdekes, hogy 3-4 ember közlekedését akár minibuszokkal is meg lehet oldani, a vasút az szent, és tartsunk fenn pályát, a kiszolgálószemélyzetet és persze a szerelvény fogyasztását is fizessük, hiszen van pénz, másra úgysem kell...

gcsabi 2010.10.08. 12:06:02

@csabsz13:
Ez egy nagyon összetett kérdés, amire egy nagyon leegyszerüsitett megállapítás, amit tettél.
Nagyon sokáig lehet pro- és kontra érvelni, de alapvetően ott szokott félresiklani a dolog, amikor elkezdik a közösségi közlekedést üzleti alapú szolgáltatás ként kezelni. Ez nem megéri-neméri kérdés, hanem állami közszolgáltatási feladat, amit nem lehet ugyanúgy üzleti alapon kezelni mint egy piaci szolgáltatást. Az megint egy elterjedt tévedés, hogy az autóbusszal kiváltott vasútvonal olcsóbban működtethető.
Az meg abszulut helyzetfüggő, hogy ki lehet-e váltani egy vonalat közúton. Nagyon sok helyen nem egy közútra csatlakoznak a vasúti megállók,több buszt, több irányban kell közlekedtetni.....stb. A bezárt vonalakon jellemzően egyszerűsített szolgálat van és esetleg 100km-n egy vagy két szolgálati hely szűnik meg, mert nincs is több. Lehetne sorolni még sok mindent, de azon is el lehet merengeni, hogy kinek, hol, mennyi állampolgári joga van részesülni egy államilag támogatott közszolgáltatásból!

pbence 2010.10.08. 13:09:12

@fővizsgáló: Sajnos rendszeresen látok olyat, hogy jegyvizsgáló, forgalmista, stb. nem végzi úgy a munkáját, ahogy Te írod. Persze elhiszem, és tudom, hogy vannak olyanok, akik lelkiismeretesen dolgoznak, úgy gondolom, Te is ilyen vagy, mert érdekel a vasút, foglalkozol vele. De vannak olyanok, akik - ahogy írtad is - csak a fizetésért dolgozna ott, semmi másért, és egyáltalán nem érdekli őket, mi lesz a munkájuk eredménye.

A másik pedig, hogy sok helyen lehet olvasni, hallani, hogy mennyire rosszak az állapotok, mekkora az elmaradás. Ezt is elhiszem, de azért ez nem magyarázat minden késésre.
Több olyan fővonal van, ahol már nincs 100 éves biztosítóberendezés, meg vonóvezetékes váltó, stb. A lassújeleket meg minél hamarabb el kellene távolítani.
Ha viszont nincs más megoldás, akkor a menetrendet módosítani, sokszor semmi értelme nincs ragaszkodni az eredetihez, mert egyszerűen tarthatatlan. Már írták mások is korábban, hogy sokkal rosszabb a vonaton szembesülni azzal, hogy több a menetidő, mintha előre tudnám, és az alapján tudnék tervezni. Mert jelenleg - valljuk be - a vasútra építeni bármilyen komolyabb dolgot az orosz ruletthez hasonló.

Ahol meg nagyon elmaradott a technika - személy szerint a 142-est ismerem - egyszerűen nincs akkora forgalom, hogy ez magyarázat legyen.
Van napi néhány vonat, viszonylag reális a menetrend - elismerem, ezen is lehetne keveset módosítani, de nagyjából rendben van -, mégis nincs olyan vonat, ami ne késne.
Ez csak szervezés kérdése lenne.

pbence 2010.10.08. 13:27:04

Az információáramlással pedig valóban nagyon súlyos a probléma, ezt itt mindenki belátta, de többek szerint sem elfogadható az a magyarázat, hogy több cégről van szó. Szerintem sem.
Az egyetlen cég, amelyik felelősséggel tartozik az utasok tájékoztatásáért, az a MÁV-START ZRt., mivel az utasok velük állnak szerződésben. Nekik kell megoldást találniuk, ráadásul ez a megoldás nem is lenne olyan nagy dolog.

Ákibard! 2010.10.08. 14:12:47

@csabsz13:
erre nagyon rövid, velős és kicsit demagóg válaszom van:
Amíg nem zavar senkit a 2 utassal tingli-tanglizó 6 fős volánbusz, addig ne zavarjon senkit a tinglitanglizó kisvonat sem.

Amúgy ne csodálkozzék senki, hogy nincs utas, amikor az illetékes szabotázsminiszterek olyan menetrendet rendeltek meg, amilyen.
Mutogatták jobbra-balra a SZékesfehérvár-Komárom vonalat, nem volt rajta 2-3 utas csak, érdekes, amióta normális menetrend van, vannak rajta 15-en, 20-an és sokan végigutazzák a vonalat. Persze egy fővonali gyorsvonatkoz képest ez is semmi utasmennyiség, de:
- Egy mellékvonalon rendben van
- A párhuzamos buszok megszűntetésével többszörösére növelhető lenne

Nem vagyok elvakultan mellékvonal párti, de azt be kell látni, hogy a közlekedési párhuzamok megszűntetése kimerült abban, hogy a párhuzamos vonatjáratokat megszűntették.
Kérdem én, amikor az IC lejut 1:40 alatt Győrbe, miért engedik a volánnak IC busz indítását?
Miért engedik a gyorsvonat helyett expresszbusz közlekedését?
És mág sorolhatnám.
A volánnál is fűnyírózni kellene, ideje lenne meglépni a kombinált közlekedést kombinált bérlettel.

pbence 2010.10.08. 14:19:55

@Ákibard!: Pár éve az összes közlekedési miniszter azt nyomta, hogy "meg kell szüntetni a párhuzamosságokat". Sajnos ezt nem sikerült végrehajtani, ugyanis buszvonalak nem szűntek meg, vasútvonalak pedig igen, jó részük indokolatlanul.
Erre képesek ezek a nagy "szakemberek", akik az ország irányítását végzik.
Kíváncsi leszek, az új "szakemberek" hosszútávon mire lesznek képesek, mert eddig túl sok dolgot ők sem tudnak felmutatni.

fővizsgáló 2010.10.08. 19:56:25

@csabsz13: nálam a következő a szitu:miután érdekel, szeretem a vasutat, megérdeklődöm a probléma, késés, kimaradás okát-persze ha van rá idő és ezzel nem verem el tovább a vonatom. Megpróbálom a vonatot végigzongorázni, munkámat végzem. Lehet, hogy hihetetlen, de az utasok elő is veszik a jegyet, bérletet, mert a hőzöngőkkel közlöm, hogy mi a késés oka, és felhívom figyelmét, hogy mégis igénybe veszi a szolgáltatást.Elnézést sem restellek kérni a munkaadóm nevében.Tudni kell kezelni az adott szitut.Tudom vannak akiknek ez nem megy.Van, aki ezeken a vonatokon nem dolgozik. Ez nem én vagyok.Engem nem érdekel, a kollegám ilyen szituban mit tesz, én nem vagyok egyenlő vele.Ismerem a 70-s vonalat, nem ott dolgozom, így az ott más szitu.Elképzelhető, hogy ott én sem tudnék végigmenni.

fővizsgáló 2010.10.08. 20:02:13

@csabsz13: a peronőröknek, akik többsége vasutas, van ott kollegám is, szeptember 20 körül lejárt a szerződése. A Keisys megnyerte a pályázatot, de tudtommal nem kötöttek még szerződést. Gondolom az új Start vezér nem ezzel kezdi a munkáját.Bár én inkább azt mondanám,hogy a vonatokra kellene több kollega, vagy a Start is visszafoglalkoztathatná az embereket, nem kellene ehhez Keisys, Nosztalgia. Valószínű, hogy ezzel ellentétben folytatódni fog a peronzárazás

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2010.10.08. 22:30:47

@Ákibard!:
"erre nagyon rövid, velős és kicsit demagóg válaszom van:
Amíg nem zavar senkit a 2 utassal tingli-tanglizó 6 fős volánbusz, addig ne zavarjon senkit a tinglitanglizó kisvonat sem.

Erre nagyon rövid, velős és kicsit demagóg válaszom van:
A busz tud menni 80-al. A vonat sokszor még 40-el sem.
Amúgy jogos.

pbence 2010.10.09. 17:27:04

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Azért nem sok busz megy 80-nal, lakott területen belül meg max. 50-nel mennek. A vonat meg mindenhol ugyanannyival mehet.
Az meg más kérdés, hogy ha a közutat ugyanúgy tartották volna karban, ugyanúgy korszerűsítették volna, mint a vasutat, akkor a busz talán 40-nel sem menne sehol.

Kopi3.14 2010.10.09. 19:01:23

@csabsz13: Akkor pedig bizonyítom, több oldalról is. Nem a MÁV harcol a szárnyvonalakért, hanem az ottani polgármesterek, politikusok.
Másrészt a magyar vasúthálózat Európa nyugati feléhez mérten, az azonos méretü országokt és a nagyokat is nézve a legkiterjedtebb, s emellé a legalulfinanszírozottabb is. Plusz a finanszírozásból is rendre kevesebbet kap a cég, mint amennyit kellene. De szolgáltatást nem csökkenthet kilóra, csak minöségre. Így lesz a hús továbbra is egy kiló, csak nem rózsaszín, hanem zöld, büdös, s legyekkel körülvett.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2010.10.09. 19:06:08

@pbence:
Léteznek ún. 'Tempo 100' buszok, pl Budapest-Szekszárd expressz.

Hétvégén a Budapest-Pilisvörösvár-Esztergom szakasz vonaton szinte üres, mivel a busz gyorsabb. És ez egy működő vonal, ahol az út infrastruktúrája rossz.

HA választani kell, hogy busz vagy vonat tanglizzon két emberrel, akkor inkább a busz.

pbence 2010.10.09. 19:36:12

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Hát nem tudom, most nyáron utaztam Esztergom felé vonattal, egyik szombaton a 14.21-essel. Egy Desiro-ból állt, de ülőhely már nem mindenkinek jutott, ahogy a Nyugatiból elindult. Ugye ez azt jelenti, hogy minimum 123-an voltak rajta.
Ha ez így megy egész nap, akkor órás követéssel egyáltalán nem kevés ez a szám, nem mondanám, hogy szinte üresek a vonatok.
(Hozzáteszem, nem tudom, ki meddig utazott, mert én csak Rákosrendezőig mentem.)

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2010.10.09. 19:52:30

@pbence: A buszokhoz képest.
Esztergom fele 30 vagy 40 percenként, Szántóra óránként, Szentivánon át Vörösvárra óránként.

Mindegyik dugig.

Solymár esetében meg a 64-164 Hűvösvölgyből. Hétköznap Solymárról is sokan járnak be vonattal.

Az esztergomi oldalon a Vértes Volánnak is járnak relatív sűrűn buszai Leányvárra, Piliscsévre, Dorogra. Mind Esztergomból.

pbence 2010.10.09. 23:26:49

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Oké, elhiszem, igazából egyáltalán nem ismerem az ottani buszközlekedést, csak leírtam, hogy szerintem az óránként ~120 fő vasúton szerintem nem kevés, ha ehhez még hozzáveszem azt is, hogy a későbbi megállókban is bizonyára felszáll még 30-40 ember, akkor még több. (Szegények, nem is értem, hogy lehet úgy elindítani egy vonatot, hogy már a kiindulási állomáson tele van, de ez már a MÁV-START szervezési képességeiről szól...)

Kopi3.14 2010.10.10. 19:09:02

@pbence: statisztikát hamisítani jó vagy.

Kopi3.14 2010.10.10. 19:10:50

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: kicsit mintha kevernéd a Tempo 100-at, mire vonatkozik. Az nem buzjáratokra, hanem konkrét jármüvekre vonatkozó minösítés. Bizonyos követelmények együttes teljesítésekor megkapja ezt a plecsnit, s mehet 100 km/h twmpóval, különben csak 85-tel.

pbence 2010.10.10. 19:54:43

@Kopi3.14: Ezt most hogy értetted?

Kopi3.14 2010.10.10. 21:34:12

@pbence: egyetlen eredményböl vonsz le általános ítéletet. Egyetlen utazásod alapján, ami nem is a teljes vonalra vonatkozó volt állítasz valamit, egész üzemi idöre vonatkozóan, a hétvége mindkét napjára, utasforgalom tekintetében. Ez a tökéletesen hamisított statisztika.

pbence 2010.10.10. 23:37:50

@Kopi3.14:

Hiába nem a teljes vonal, azt hiszem, jogosan feltételezem, hogy az utasok jelentős része nem helyi, hanem helyközi utazásra használta a vonatot. Továbbá tény, hogy Újpesten a metrókapcsolat miatt elég sok a felszálló, így a vonat onnantól még kihasználtabb.

Sosem állítottam, hogy ez teljes üzemidőre vonatkozik. Még ha azt is írtam, hogy "óránként", nyilván nem gondolom, hogy pl. az első és az utolsó vonaton is ennyien vannak, de ebben az idősávban minden bizonnyal igen. És nem látom be, mitől különbözött volna ez a szombat a többitől. Ahogy azt sem, hogy a szombat ebből a szempontból miért különbözne a vasárnaptól.

Ha ezeket a következtetéseket mégis tévesen vontam volna le, akkor elnézést a téves információkért. Nem ismerem a pontos utazási adatokat, de Te valószínűleg igen, ha már kijavítasz. Ez esetben megköszönném, ha leírnád, hogyan alakul a 2-es vonal hétvégi forgalma, most már érdekel. Mert az én véleményem továbbra is az, hogy nem üresek a vonatok.

Bocs a hosszú válaszért.

Kopi3.14 2010.10.11. 20:08:42

@pbence: Épp most ismétlem meg szépen a statisztikahamisítás cselekményét. Van EGYETLEN, részleges tapasztalatod, s ebböl akarsz bármilyen következtetést is levonni, ami túlmutat azon, hogy azon az egy vonaton mennyien voltak. Rádadásul ezt egész vonalra vetíted ki, miközben arról a vonatról sincs infód már a Pasmaneum környékéröl, hogy ott milyen kihasználtsága volt. Vagy a kora délutáni vonatokról sem tudsz semmit.

Nem ismerem a vonal forgalmát, összesen talán háromszor ha jártam arra, de ennyiböl nem merek semmit mondani róla, mert még nem elég minta a kiértékeléshez. Alapesetben azt mondják, minimum húsz mérés kell, azonos feltételek között, hogy azokról statisztikailag lehessen valamit modnani. Vagyis ha húsz alkalommal utazol ugyanazon a vonaton, ugyanabban az idöben-pl. húsz egymást követö hétvégén, amikor nincs hosszú hétvége, vagy dolgozó szombat, akkor azok alapján arra az egy vonatra tudsz mondani valami kihasználtsági átlagértéket. De pl. az este nyolc környéki vonatokra még ekkor sem.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2010.10.11. 21:25:09

@Kopi3.14:
Részlet a KRESZ-ből:
26. § (1) Az egyes járművekkel - ha e rendelet másként nem rendelkezik - legfeljebb a következő sebességgel szabad közlekedni:
a/1. a külön jogszabályban meghatározott követelményeknek megfelelő autóbusszal
- autópályán 100 km/óra,
- lakott területen kívül, egyéb úton 70 km/óra,
- lakott területen 50 km/óra,

A Volánoknál léteznek olyan vonalak, amiknek a menetrendje eleve a 100-as tempóra van kiszámolva, és oda csak Tempó 100-as buszt lehet kiadni.

@pbence:
Amit a pilisvörösvári sorompónál látok a vonatból, Vörösváron már csak 50%-os telítettségű.

pbence 2010.10.11. 21:57:02

@Kopi3.14: Rendben, elfogadom, hogy általánosítottam, de ezt leginkább azért tettem, mert olykor-olykor látom, na meg hallom is, hogy nem kevesen járnak arra, de itt volt egy konkrét példám, aminek tudtam a pontos időpontját, körülményeit, utasszámot. Ezért ezt hoztam fel.

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Attól is függ, hogy egy vagy két részből áll a vonat. A két részes vonat 50%-a még mindig olyan 120 fő.
Most, hogy így tudom, hogy ennyi buszjárat megy arrafelé tömve, nem mondom, hogy ez sok, de még mindig nem elenyésző.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2010.10.11. 23:57:15

@pbence: Hétvégén többször látok szimplát, mint duplát.

Hétköznap viszont látok sokszor dugig rakott triplát is. Olyankor mondjuk rátesz a Pázmány egyetem is, de annak a forgalma hullámzó.

Kopi3.14 2010.10.12. 22:34:35

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Na, pont leírtad a lényeget: külön szabályban meghatározott... Vagyis a busz tempo100 minősítésű. Hogy vannak olyan viszonylatok, amilyenekre csak ilyet adnak, és azt ezzel számolják menetidőt tekintve már másik dolog, attól nem a járat, viszonylat, hanem a jármű tempo100-as. Mert a Tempo100 busz is mehet nem 100km/h autópálya-tempóval számoló viszonylaton is.