MÁV utaspanaszok, késések, információk.

Új MÁV blog

Mozdony nélkül maradt vonat

2010. szeptember 28. - Ashi Valkoinen

Kedves Donát!

A következő történet 2010. szeptember 4-én esett meg velünk Brassó-Budapest
viszonylaton, és anyukámmal átléptünk egy bizonyos dimenziót, a MÁV-Start
Zrt. közreműködésével. Én már nem várok csodát, pláne kártérítést, hiszen csak
haza szerettem volna érni, nem pedig egy többmilliós üzleti tárgyalásra. De a
velünk utazó német srácnak bazi nehéz volt elmagyarázni, hogy akkor ott mi is
történt pontosan.
A Pannónia nemzetközi gyorsvonattal indultunk Brassóból akkor már 50 perces
késéssel Budapest felé. Az ottani tájékoztatás sem volt túlságosan széleskörű:
románul bemondták a késést, aki meg nem értette, az meg találgasson.
A hab a tortára csak Lökösházán került fel.
Átértünk a határon, a majdnem egyórás késést természetesen nem hoztuk be. Itt
mindig hozzácsatolnak két-három magyar kocsit, és úgy halad tovább a vonat.
Mivel a szerelvény országunkban intercityvé –tehát felárassá - válik, hogy ne
kelljen a cégnek visszafizetnie a pótjegyek árát, a magyarországi expressz-rész
időben elindult, amikor Romániában, a Bukarestből indult rész még csak a határ
felé csattogott. Mivel az IC-vel – csodák-csodájára- a mozdony is elment, a
miénkhez nem maradt, ami húzhatná.
Megoldás a következő volt: meg kellett várni az újabb egy óra múlva érkező
Traianus expresszt, a Pannóniát hozzácsatolták, és együtt mentek tovább
békésen.
Ott állunk Lökösháza izgalmas, barátságos, tiszta állomásán, tájékoztatás
szájról-szájra terjedt, légkondicionálás a mozdony hiányából adódóan nulla –
igaz, legalább nem fáztunk-, és vártuk a másik vonatot, ami, remétltük, nem
késik.
Nem késett. Hozzácsatoltak, vidáman indultunk. Most jön a cseresznye a habra.
A kalauzoktól megkérdeztem, hogy mennyit is késik pontosan a Pannónia, mert
jönnének értünk az állomásra. A válaszból kiderült, hogy amin ülünk az nem a
Pannónia, hanem a Traianus, és természetesen időben fogunk megérkezni!!!!!!
És valóban: Szolnokra már nem érkezett meg a Pannónia aznap a peronon
található utastájékoztató szerint, hanem a Traianus alig öt perces késéssel.
Tehát: én a Pannóniára ültem fel még reggel Brassóban, de a Traianusról
szálltam le Budapesten úgy, hogy ugyanazon az ülésen ültem utam elejétől a
végéig.
Na, hát ez volt. Becsúsztunk Abszurdisztán naaaaaaaaaagy fekete lyukába.

A bejegyzés trackback címe:

https://mav.blog.hu/api/trackback/id/tr832326279

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Jelfeladás 2010.09.28. 16:10:01

@Snake: Értem, köszi a részletes ismertetést. De amúgy nem lenne egyszerűbb biztonságosabb közlekedési feltételeket teremteni (biztber,, pálya, stb.), mint irdatlanul nehéz kocsik vontatására költeni rengeteg pénzt? Nehogy már a robosztus kocsik előzzék meg a haláleseteket! Előzze meg a biztber.

pbence 2010.09.28. 16:10:36

@Ákibard!: Akkor itt és most erre nem kapunk választ, de az a gyanúm, hogy a MÁV-START többet tehetne ezért.

vanek ur 2010.09.28. 16:12:36

@Jelfeladás:
"Fővonalanként minden tizedik állomáson egy Csörgő, vagy akár egy Bobó. Nem érdekel, mennyibe kerül, nem az én dolgom."
vs.
"Ezt mind értem, de elvárnám, hogy abból a rengeteg pénből, amit tőlünk lopnak el menetjegy címén, és amit az államtól koldulnak, nyújtsanak legalább valami elégséges szolgáltatást,"

1. Az elmúlt években inkább fogyatkozott a mozdonyok száma, semmint nőtt, vagyis ha olyan álamid vannak, hogy 10 állomásonként 1 mozdony (kb. 100 db-ról beszélünk), azokat be kell szerezni, a jelenlegi piaci árakon darabját legalább 1,5 milliárdért, összesen tehát 150 milliárdért. Ehhez kell 300 mozdonyvezető (a folyamatos ügyelet miatt), akiknek van egy bérköltsége. Ha 200ezer nettót visz haza (amit annyira nem is sajnálunk tőlük), annak a teljes bérköltsége kb. 400000 Ft/hó/fő, összesen közel 1,5 milliárd évente. És mindez azért, hogy a teljes lehetséges üzemidő 95%-ában ott álljanak, és várjanak. A MÁV Csoport teljes költségvetése 3-400 milliárd körül van - üzemeltetéssel és fejlesztéssel. Szerintem ez az igazi pazarlás, és ha emiatt 2%-kal magasabb lenne az szja kulcsod, valószínűleg nem mondanád, hogy "nem az én dolgom".

2. A vasút nem koldul az államtól. Az állam megmondja a vasútnak, hogy mennyiért adhatja a jegyet, és mennyi vonatot (és merre) közlekedtethet, cserébe kipótolja azt a különbözetet, ami az általa megrendelt vonatok költsége, és a jegyekből származó bevétel között van. Ha jobban tetszik, ez egy szerződéses viszony. Egyébként az Állami Számvevőszék 2008-as jelentése szerint az állam igencsak nem teljesíti a ráeső kötelezettséget, 20 év alatt kb. 2000 milliárd forintot nem fizetett ki a MÁV-nak.

vanek ur 2010.09.28. 16:23:15

@Jelfeladás: Mint az közismert, a biztber ellenére is vannak vasúti balesetek, mivel az emberi tényező sehol sem zárható ki teljesen. A következményeket pedig csökkenteni kell.
Ez olyan, mint ha azt modnanád, hogy teljesen felesleges az autókra drága gyűrődési zónákat fejlesztgetni, meg biztonsági öveket, légzsákokat, tartsa be mindenki a KRESZt, és nem lesz baleset.

Ákibard! 2010.09.28. 16:25:27

@Jelfeladás:
Tudod te azt nagyon jól, olyan fasza kis ömlengéseket adtál elő a MÁV panaszkönyv topikban. Kihagy a memóriád? :)
Amúgy pajtikád a 25 kilovolt, rázz vele kezet bátran...

vanek ur 2010.09.28. 16:29:04

@Jelfeladás: Lefordítom Ákibárdot, hogy megértsd:
"Ha a másik fél nem partner mit tudsz tenni a semmin kívül? Elindítod a magyar részt külön pontosan, és fizeted a plusz vonat költségeit így a menetvonalat, mozdonyvezetőt, jegyvizsgálót meg úgy általában mindent... De ez a te plusz költséged zsebből. "
Ez ezt jelenti:
"Ha a román vasút nem partner, mit tehet a START a semmin kívül? Elindítja a magyar részt külön, pontosan, és fizeti a plusz vonat költségeit (így a menetvonalat, mozdonyvezetőt, jegyvizsgálót, meg úgy általában mindent...) De ez a MÁV-START plusz költsége zsebből."
Kiegészítés: ha olyan a MÁV-START szerződése a románokkal, akkor esetleg be tudja vasalni rajtuk ezeket a költségeket. Persze ekkor valószínűleg a román vasút is hasonló kártérítést fog a Magyarországról késve érkező vonatokért. Aztán a végén kiderül, ki fizet rá...

Ákibard! 2010.09.28. 16:31:32

@vanek ur:
Megnyugtattál, hogy érthető amit írtam, a hiba nem a mi készülékünkben van...

adört 2010.09.28. 16:43:01

@MagyarZizzi: Azért az nem teljesen igaz, hogy "(a) belföldi vonatok sem tudnak késés nélkül megérkezni soha sehova". A Budapest-Lőkösháza vonal pl. elég jó lett a felújítás után, gyakran érkeznek meg a vonatok Békéscsabára (200 km, 2 és fél óra) percre pontosan, sőt már olyan is volt, hogy 1-2 perccel korábban értek oda. Szóval minden megoldható, csak a feltételeket kell megteremteni hozzá.

Adani 2010.09.28. 17:51:20

@adört:

Igen ha lassan is, de fejlődik a vasút, de az említett vonalnál is megtorpant a dolog. Gyomától lefelé is ráférne egy felújítás. De valamiért leálltak vele, pedig lendületből kellett volna tovább menni. Békéscsaba állomásépületét is rendbe kéne hozni, mert katasztrófa, ahogy kinéz.

És hát valóban vannak olyan dolgok, amiről a vasút nem tehet és késést okoz, pl. mikor színes fémtolvajok kábelt lopnak (gyakori legutóbb a csömöri HÉV-et bénították meg napokra) vagy mikor öngyilkosok ugranak a vonat elé (a jó édes anyját az ilyenek, akasztaná fel magát otthon, ne szívasson már meg másokat) a mazsola autósok, akik leszarják a piros jelzést meg a leengedett sorompót stb.

Jelfeladás 2010.09.28. 19:37:54

@Ákibard!: Ne készülékezz, inkább fogalmazz érthetően, és akkor nem kell lefordítani az anyanyelvedre, amit mondani próbálsz. :) És pláne ne használj többes számot, főleg ne egy ilyen blogon.

Jelfeladás 2010.09.28. 19:45:38

@vanek ur: Ez érdekes. A mozdonyvezetők fizuja 200e nettó körül van? Tudnál erről esetleg pontosabb adatokat mondani?

A többi vonatkozásban természetesen igazad van, én mindenesetre egyszerű utas szemszögéből próbáltam közelíteni a dolgot, aki annyit vár el mindössze (miután fizetett), hogy menjenek olajozottan a dolgok, érjen oda időben, relatíve kényelemben, és amikor leszáll a vonatról, rossz emlékek nélkül tehesse mindezt. Mindig azok a rendszerek a legprofibbak, amelyek belső működéséből a felhasználó nem érez semmit, legalábbis hátrányt semmiképp sem. A magyar vasút tökéletes ellentéte ennek a modellnek, itt folyamatosan a baj van, meg a nem akarás. Ez a tartalékmozdonyosdi csak egy felvetés volt, lehetne ehelyett azt felvetni, hogy ne szakadjanak el a vonóvezetékek, a felsővezetékek, amint kicsit ősziesebbre fordul az idő, lehetne felvetni bármit, még akkor is, ha a válasz kánonban: níííncs píííz. Nem érdekel. Ahhoz vagyok hozzászokva, hogy van pénz, csak okosan kellene beosztani, és az én mindennapjaimban a vasút szimbolizálja a tökéletes irracionalitást, nemtörődömséget, és élősködést. A versenyszférában egy ilyen cég egyetlen percet sem élne meg. Ehelyett vígan él és mozog, és utasok százezreit szívatja minden nap.

"ha olyan a MÁV-START szerződése a románokkal, akkor esetleg be tudja vasalni rajtuk ezeket a költségeket"

Hát nem így kéne, hogy működjön normális esetben? Dehogynem. De még mielőtt válaszolnál, kitalálom: nincs a startnak ilyen szerződése. Sem. :)

Ákibard! 2010.09.28. 21:06:35

@Jelfeladás:
Teljesen érthetően fogalmaztam, rajad kívül mindenki megértette... :)

vanek ur 2010.09.28. 22:58:09

@Jelfeladás: "A mozdonyvezetők fizuja 200e nettó körül van? Tudnál erről esetleg pontosabb adatokat mondani?"
Lehet, hogy ez csak egy sztrájk körüli hangulatkeltés volt, de tény, hogy a mozdonyvezetők a jobban fizetett vasutasok közé tartoznak. Speciális képzés, nagy felelősség. (Gondolj bele: egy pilóta 7 számjegyű összeget keres egy hónapban. Ehhez képest a mozdonyvezető bagóért dolgozik...) Viszont 300 mozdonyvezető bérköltsége éves szinten mindenképp a milliárdos nagyságrendbe esik, és ez lett volna a lényeg.

"ha a válasz kánonban: níííncs píííz" - pedig ez a szomorú igazság. A vasút pénzeinek kb. 10-15%-a tűnhet el kézen-közön. Ez évente néhány 10 milliárd forint. Ez is pénz, amiből lehetne hatékonyságnövelő beruházásokat csinálni. Sok dolog nem is pénz kérdése (pl. hogy rendesen bemondjanak mindent a hangosbemondóba, vagy a jv végigmenjen a vonaton, ha valami baj van).
Az igazi eredményhez azonban el kellene végezni azokat a fejlesztéseket, amik az elmúlt 30 évben elmaradtak. Mik ezek?
- pályafelújítás, és -fejlesztés (sebesség növelése, a mellékvonalak jó részében 60-80 éves anyagok vannak). 1 km költsége a 10 milliótól az 1 milliárdig is terjedhet attól függően mit építesz át mire.
- biztosítóberendezések fejlesztése (100 éves Siemens-Halskék lecserélése, ne adj' isten egy központból irányítani egy egész mellékvonalat, stb.) Egy modern biztosítóberendezés milliárdos tétel.
- mozdonyok cseréje: a V43-as sorozat 50 éves technológia, a legfiatalabb tagja is lassan 30 éves. Hasonló a helyzet az M41-essel. Karbantartásuk drága, megbízhatóságuk a béka feneke alatt. Egy új mozdony 1-1,5 milliárba kerül, kellene vagy 2-300.
- kocsik cseréje: jó sokat felújítottak darabonként 40-50 millióért, de valljuk be őszintén: a felújított kocsik sem az a színvonal, amit a legtöbben elvárnánk. Egy új kocsi 1-200 millió körül van, kellene belőlük néhány 100. Meg motorvonatok (ismét milliárdos tétel).
Ezek mind azért maradtak el, mert senki nem adott rá pénzt.

Ezek az igények most így egyben összegyűltek, még ha lenne is pénz, szinte lehetetlenség lenne prioritást felállítani. Valójában ezeket a beruházásokat az elmúlt 30 évben folyamatosan, apránként kellett volna elvégezni.

Összehasonlításképp: Angliában 2009-11 között 9 milliárd dollár értékben végeznek pályafejlesztést, további 1 milliárdot (szintén dollárban) pedig a biztosító berendezésekre költenek. Az egész MÁV-csoport éves költségvetése (működés és fejlesztés) kb. 2 milliárd dollár. Érzed a különbséget?

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2010.09.28. 22:59:01

@Adani: Délszláv háború, Dráva, késés majdnem 48 óra, már a következő napi is megérkezett, rá majd 10 órára érkezett a sokat késő. Mindenhol belövések a kocsikban, egy kocsit ki kellett sorozni még Horvátországban, állítólag vérfoltok is voltak.

Találkozott a vonat és a front.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2010.09.28. 23:06:16

@Jelfeladás:
Délszláv háború, Balkán Expressz.
Magyar gép várja Kelebián a Balkánt, Jugók nem tudják megmondani mikor érkezik. Magyar gép vizsgája lejár, ezért küldenek segédgépet. Segédgép vizsgája is lejár, mikor is 14 óra késéssel megjött a Balkán. A második segédgép vizsgája a rossznyelvek szerint Kunszentmiklós után szintén lejárt. Mindenesetre akkoriban járta egy vicc, miszerint a Balkán az a nemzetközi vonat, ami több mozdonyból áll, mint kocsiból.
Akkor még megoldották az ilyet.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2010.09.28. 23:21:09

"Tehát: én a Pannóniára ültem fel még reggel Brassóban, de a Traianusról
szálltam le Budapesten úgy, hogy ugyanazon az ülésen ültem utam elejétől a
végéig."

Ez az teleportációs átszállás. Üdv a jövőben.

hegylako01 2010.09.30. 13:29:52

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:
De akkor még egy cég volt a MÁV. Most legalább 5.

A máv start fizet a pályahasználatért. Továbbá fizet a MÁV-TRAKCIÓ-nak a mozdonyért.Pont ezért
ritka manapság a gép menet. Az utolsó Miskolc-Pest Ic kocsikat az utolsó Miskolc felé közlekedő gyors hozza vissza. Költséghatékonysági szempontból..

Nyilván van egy szerződés a 2 két társaság között máv és a román vasút). Abba kéne beleépíteni, hogy amennyiben bármelyik fél nem képes a szervényt időben a másiknak átadni, akkor minden egyéb költség a vétkes felet terheli.

Jelfeladás 2010.09.30. 15:39:42

@hegylako01: Kéne valami olyan szerződés is, ami a tetves startot arra kötelezi, hogy mondjuk minden perc késés után visszajárjon a jegy 10%-ra. 11 perc késés után a start fizetne az utasnak. Tudom, hogy álom, de szívesen végignézném, ahogy felkopna az ingyen élők álla. :)

hegylako01 2010.09.30. 15:51:05

@Jelfeladás: Én már annak is örülnék, ha az IC nem 90-nel közlekedne hanem mondjuk 160-nal. Ja és ne legyen bekalkulálva a késés a menetrendbe:)

Ashi Valkoinen 2010.09.30. 16:15:37

@Jelfeladás: A blog nevében ne nyilatkozz, köszi. Egyébként ebben az epic flame-ben érzésem szerint Ákibardnak van igaza...

fővizsgáló 2010.10.01. 19:55:30

@Ákibard!: ezen ne lepődj meg, sokszor saját magát hazudtolja meg.
Egyébként a 472-1 Isterrel is ez a helyzet sokszor: a cseh kocsik jönnek ebben a számban, a nemzetközi rész meg a 7309-el. Ha a szóban forgó vonat eljött volna 13xxx-s számban,akkor meg a plusz költség miatt menne a beszólogatás, mert ugye a Tr nem ingyen ad +gépet, ill. mozdonyvezetőt(már ha lenne), és nem beszéltünk a pályahasználati díjról. Sajnálom a posztolót, sajnálatos eset, de van másik oldala is az éremnek

sdriver 2010.10.01. 22:07:57

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn:

"A Magyarországon dolgozó mozdonyvezetők havi átlagjövedelme eléri a 272 700 ezer forintot. "

Szépen hangzik, de nem igaz. Jómagam kis híján húsz év gyakorlati idővel rendelkező mozdonyvezető vagyok az 1-es vonalon, a Trakciónál. Augusztusban 22 túlórával éppen csak átlépem a bűvös 200 ezres határt. Szerintem az én korosztályom teszi ki a létszám többségét, így talán átlagosnak is tekinthető...

Ákibard! 2010.10.01. 22:25:59

@fővizsgáló:
Hát persze.
Ismerem én az Indexről.
Ma éppen "Jelzővezér" néven adta ki magát egy 65 év feletti utazónak.
Szánalmas.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2010.10.01. 23:14:17

@sdriver:
Én hiszek neked, csupán a cikkre hagyatkozhattam én is, tehát nem én állítom ezt az összeget..

fővizsgáló 2010.10.02. 07:10:13

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: ez ugyanolyan, mint mikor lehozzák, hogy a vasutasok milyen jól keresnek, közben meg a vezetők milliós fizetései viszik fel az átlagot.Az egyre kevesebb kisebb fizetésűt(mert ezeket építik le) ellensúlyozza a sok léhűtő bére

Jelfeladás 2010.10.03. 15:36:11

@fővizsgáló: Nem gondolod, hogy enyhén nevetséges hozzáállás, hogy a vezetők nem értenek semmihez, csak lenyúlnak mindent, bezzeg a 8 általánosos vasutasok, na, az már valami? Ember, nem véletlen, hogy a vasutas annyit keres, amennyit, mert annyit is ér a munkája. A piac pontosan megmutatja ennek a munkának az értékét: ez ennyit ér, pont. Ha a bakter úgy gondolja, hogy ő többre érdemes, akkor szedje a sátorfáját, és menjen oda, ahol szerinte többet kap majd. Ja, hogy nincs ilyen hely? Akkor ne itt hisztizzetek, hanem dolgozzatok tisztességesen. Hétvégén is enyhén botrányos volt, amit a sok kontár művelt itt északon munkavégzés címén. Úgy kellene kirúgni őket, hogy a lábuk ne érje a földet, nem hogy fizetni nekik. Felháborító, hogy még nektek áll feljebb.

Jelfeladás 2010.10.03. 15:39:26

@Ákibard!: A 65 év feletti utazó egy dolgos élet után megérdemli az ingyen utazást. Azoktól viszont, akik csak azért utaznak el a keleti végekbe, hogy ott pózolhassanak egy állomási fotón, az 50%-os kedvezményt is megvonnám. Nem azért fizetünk mi adót, hogy elszórakozd hobbiutazgatásokra.

pbence 2010.10.03. 15:42:17

@Jelfeladás: Az tény, hogy vannak olyan vasutasok, akik valóban nem érdemelnének fizetést, mert annyira szarnak bele a munkába. De természetesen ez nem igaz mindenkire, sokan vannak, akik bizony próbálják végezni a munkájukat. Csak a vasútnál ez nem egyénfüggő, hanem mindenkinek össze kéne fognia, meg a technológiának is magasabb szinten kéne lennie.
Az pedig nagyon is igaz, hogy a vezetőség jelentős része csak a pénzt viszi, felmutatni semmit nem tud. Esetleg negatívumokat, mint pl. szeptemberi kapacitáscsökkentés, hát gratulálok, tényleg nagy érdem.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2010.10.03. 16:49:35

@Jelfeladás:
Egyik évben ( a nagy bezárások előtt) a vasút évi vesztesége 500 mrd Ft volt.

500 000 000 000 / 365 = 13 698 630 000 Ft/nap

13 698 630 000 / 24 = 570 776 250 Ft/óra

570 776 250 / 60 = 9 512 937,50 Ft/perc

9 521 937,50 / 60 = 158 548,95 Ft/másodperc.

Azért ezek egyrészt elgondolkoztató számok, másrészt ekkora volumenű kötelezettségvállalásra kik jogosultak a vasútnál? A bakter? A gépész? A jegyvágó?

pbence 2010.10.03. 17:26:46

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Az első osztásnál van egy nagyságrendnyi hiba, a valós szám csak tizedannyi, és ez igaz az összes alatta lévőre is.
A másik, hogy az 500 milliárd reális adat? Kb. a 4-es metró teljes költségvetése, furcsának tartom, hogy a vasútnak valaha is volt ennyi az éves vesztesége.

fővizsgáló 2010.10.03. 18:07:19

@Jelfeladás: tudod nem hisztizek, ahogy te írtad. Nem sok embert vesznek fel 8 általánossal a vasúthoz, megsúgom például egy forgalmi szolgálattevőnek, vezető jegyvizsgálónak is kell az éretségi. Jelenleg én is egyetemi tanulmányaim folytatom, ebből kifolyólag messze túl vagyok a 8 általánoson, bár hova jövök én egy állítólagos egyetemi óraadóhoz :-)
Mellesleg(bár ezt nem nekem írtad) a 65 évesektől igen is elvenném a díjmentes utazást, mert az nem indok, hogy végig dolgozott egy életet. Nyugaton sincsenek ilyen kedvezmények.Max 50%. Lehet drasztikusnak mondani, de egy 65 éves nem tett semmit amivel jogosult lenne a díjmentes utazásra.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2010.10.03. 18:09:20

@pbence: Bocsika!
Akkor helyesen:
500 000 000 000 / 365 = 13 698 630 Ft/nap

13 698 630 / 24 = 570 776,25 Ft/óra

570 776,25 / 60 = 9 512,9375 Ft/perc

9 521,93750 / 60 = 158,54895 Ft/másodperc.

158 Ft másodpercenként.
Ez sörre fordítva: Amíg felbontom a sörömet, addig a vasút elveszíti az árát a sörnek.

Azért ezek egyrészt elgondolkoztató számok, másrészt ekkora volumenű kötelezettségvállalásra kik jogosultak a vasútnál? A bakter? A gépész? A jegyvágó?

A veszteségadatot a vasúti hivatal elnöke mondta egy ATV interjúban.

fővizsgáló 2010.10.03. 18:16:00

@fővizsgáló: jahh....nem vagyok bakter. És mondj egy olyan döntést bérmely vezetőmnek, amivel rászolgált volna a milliós fizujára. Ellenben egy fszt, váltókezelő, vjv ha hibázik, lehet, hogy nem egy ember hal meg, és ezt nem lehet lerendezni annyival, hogy sorry-visszavonom, tévedtem.Viszont ezen emberek igen keveset keresnek (bakter: 90, fszt:112).Én mondjuk a felsővezetők bérét venném lejjebb, az előbbiek javára-tudom ez sosem lesz meglépve. egyébként nem a végzettséget kellene megfizetni, hanem a felelősséget

pbence 2010.10.03. 18:46:22

@Jelfeladás: "A 65 év feletti utazó egy dolgos élet után megérdemli az ingyen utazást."
Szerintem meg felháborító, hogy egy keresettel rendelkező nyugdíjas ingyen utazzon, miközben a keresettel többnyire nem rendelkező diákoknak csak 50% kedvezmény jár, közalkalmazottaknak szintén, de csak évi 12-szer.

"Azoktól viszont, akik csak azért utaznak el a keleti végekbe, hogy ott pózolhassanak egy állomási fotón, az 50%-os kedvezményt is megvonnám. Nem azért fizetünk mi adót, hogy elszórakozd hobbiutazgatásokra."
Ez a Te véleményed, ráadásul önmagadnak mondasz ellent, amikor a 65 éven felüliek 100%-os kedvezménye nem terheli meg az adódat, csak az 50%-os kedvezmény.
Amúgy ha Te korlátoznád mondjuk a diákkedvezményt, akkor hogy tennéd? Vasútfotózni menni tilos, vagy mi?

pbence 2010.10.03. 18:52:45

@fővizsgáló: Ott a pont. Ha lenne bármilyen felelőssége egy vezetőnek, senki nem is sajnálná tőlük a fizetésüket, de sajnos az a helyzet, hogy a vasúttól (de pl. a BKV-tól is) legfeljebb jó vastag végkielégítéssel távoznak a vezetők, miközben amit a cégért tett, az jobb esetben egyenlő a semmivel, rosszabb esetben még kárt is okozott...

fővizsgáló 2010.10.03. 18:55:34

@pbence: hagyd rá....a fórumon ugyanezt csinálja

fővizsgáló 2010.10.03. 19:07:56

@pbence: ez az.Kapja a milliókat, miért is?
-bemegy "dolgozni" 9 után
- szolgálati autóval a cég pénzén, szolgálati telefonnal a zsebében-de 1.o. arcképesét soha nem használja, max reklám céllal az IC felszállókártyát
-ha valamit elbaszarint-egy tollvonással visszavonja
-a rossz döntéseiért, hanyag munkáért senkit sem vettek eddig elő
Ellenben egy fszt:
-kevés a pesti dolgozó, sokan 80km-ről járnak fel(nincs munka, sok pesti viszont nem hajlandó ennyi pénzért elvállalni), vonattal jár fel
-látja a gondokat, de nem tud mit tenni.Ha valakit érdekel is a vasút, a főnökök gyorsan kiölik belőle-állandó csesztetés
-nagy felelősség, fél lába a sitten van minden szolgálatban
-lehet, hogy lenne jó ötlete, de elnyomják

Ákibard! 2010.10.03. 23:20:09

@Jelfeladás:
Valóban az 50% kedvezményt ugyanúgy meg kellene nyirbálni ahogyan a 65 év feletti állítólag magukat halálra dolgozó nyuggerektől is az ingyenutazást.
Hol dolgozta halálra magát? A gyárban ahol külön ember volt egy csavar behelyezésére, az alátét felrakására az anya behelyezésére és egy a meghúzására? Ne vicceljünk már.
Ingyenebéd nincs.
Millió nyugger utazik ingyen azért mert meleg van meg azért mert társaság van. Nomeg azért mert 50 km-rel arrébb olcsó a krumpli. Ha fizetne nem utazna.

Amúgy meg egy infantlis barom vagy. 2 héten belül a 3. személyazonosságoddal adod ki magad:
- Voltál egyetemi tanár aki rákényszerül a MÁV-ra mert nincs autója, és diplomája sem. Mindez Vasútőr néven.
- Voltál vegyész végzettségű valaki akinek van autója, ráadásul régóta mert az autót már h alól is kiástad.Itt már volt diplomád. Mindezt Jelfeladás néven.
Itt elsimerted hogy mindkettő nick ugyanaz voltál.
- Tegnap voltál egy 65 év feletti nyugdíjas mindezt próbálva egy nyugdíjad szókicsével előadni, aranyoskám és társai. Itt szintén 2 hozzászólás után kiderült, hogy megint te vagy.
Mindezt Jelzővezér néven.

Ez infantilizmus ember, ezzel orvoshoz kellene fordulni.

Ákibard! 2010.10.03. 23:22:20

.@pbence:
Hagyd rá egy infantilis szarfaszú idióta, aki nem tud magával mit kezdeni. Magának mond ellent. Egyik szavában nem sajnálja a melegedés miatt ingyen utazó nyuggerektől a kedvezményt, de sajnálja a diákoktól.
Csak nem felejti el, hogy akiket most támogat 50%-kal, pár év múlva azok fogják kitermelni a nyamvadt nyugdíját.

Bár röviden tömören, én az adómat az ilyen infantilis kretének nyugdíjazására sajnálom. Ugyanis 6 éve fizetek azt is...

fővizsgáló 2010.10.04. 00:17:50

@Ákibard!: ki tudja hány személyiséget tartogat még ez az ember? Az a sajnálatos, hogy a vasút és a vasutasok gyalázásán kívül más nem okoz neki örömet

pbence 2010.10.04. 00:24:18

@Ákibard!:

OFF

Jézusom, elolvastam az Indexen "Jelzővezér" hozzászólásait, és most nem tudom, hogy sírjak, vagy nevessek.

"Egyetlen lehetősége marad: naponta kétszer kiállni a kígyózó sorokat a néhány nyitva lévő pénztár valamelyikénél."
Annyira tudom sajnálni, hogy ingyen jegyért kell sorba állnia...

"Fiatalember, én végigdolgoztam az életemet, nekem az ingyen utazás jár. Hivatalosan is és erkölcsi alapon is."
Anyám, ez még viccnek is rossz...

És akkor ezek után idejön kommentelgetni? Tényleg nem tudok erre mit mondani...

vanek ur 2010.10.04. 00:39:41

@pbence: OFF: Az idősek ingyen utazására Nagy-Bandó írt egy humoreszket, még amikor bevezették. Az volt a fő mondanivalója, hogy szép dolog az ingyen utazás, de jobban örülne egy Budapest-Záhony retúrjegy árának, mert abból nemcsak csirkenyakra, de már farhátra is futná.
A másik: az agyondícsért Nyugat-Európában (de szép, tiszta és gyors vasút) alig vannak alanyi jogon kedvezmények, viszont a jegyárak ott sem olcsók. Vajon ennyire gazdagok vagyunk, hogy szinte csak az nem utazik kedvezménnyel, aki nem akar, vagy valamit rosszul csinálunk?

Jelfeladás 2010.10.04. 07:37:06

@Ákibard!: Süldő vagy még, fogalmad sem lehet a régi gyárak körülményeiről, úgyhogy ne is próbálj belekotyogni. Szerintem pl. azt sem tudod, mi az az alátét :)
Ingyenebéd nincs, ez jogos. Csak ezt ne olyasvalaki hangoztassa, aki mások becsületes munkájából utazik fotóztatni magát és melegedni :) Erről két szó jut eszembe: szégyen és gyalázat.
Senki nem utazik azért, mert meleg van. Minden épeszű ember messze elkerüli a vasúti kocsik nyomorúságát, csak a megszállott, fogalmatlan idióták azok, akik képesek zötykölődni sok száz kilométert egy pózolás kedvéért. De őket hadd ne vegyem már figyelembe :)
6 éve fizetsz adót? Mindjárt elkezdelek sajnálni, mert eleget teszel állampolgári kötelességednek. :)

Jelfeladás 2010.10.04. 07:40:32

@pbence: "Annyira tudom sajnálni, hogy ingyen jegyért kell sorba állnia..."

Valamit itt félreértesz. Neki az ingyen jegy jár. Teljesen mindegy, hogy ettől mennyire hisztizel be, attól még tény marad, és jobb lenne, ha alkalmazkodnál hozzá. Ez a szabály, feketén fehéren, pont. És igenis, a jelenlegi körülmények között a sorok kiállása tortúra, főleg a fájós lábú, sokat megélt időseknek. Majd ha sokat dolgozol és sokat megélsz, megtudhatod te is, milyen fél órát állni kopott térdeken. És szerintem jogos igény, hogy ők is vehessenek jegyet automatából, ha már mindenki más vehet. Szigorúan és pontosan le van írva, hogy az utasok nem rangsorolhatók az általuk megváltott menetjegy ára alapján. Mondom még egyszer: teljesen mindegy a véleményed, attól még ez van a Szentírásban.

Adani 2010.10.04. 08:40:04

@Jelfeladás:

Ez van persze, de attól még engedtessék meg,h ne értsek egyet azzal,h 65 év felett ingyen lehet utazni. Mikor a diákkedvezményt levették 67.5%-ról 50-re, meg szigorították is, akkor ehhez a kedvezményhez nem nyúltak. Miért? Ráadásul mivel EU tagság maitt mindenkit megillet még az EU-n belülről jövő nyugger is ingyen utazik. Ha rajtam múlna akkor egyrészt ők is fizetnének mégpedig 50%-os kedvezményű jegyet mint a diákok, ha a diák képes megvenni kereset nélkül akkor ő is vegye meg a nyugdíjából. Az nem járja, h még a helyi járatú buszok is velük vannak tele, mert pletyózni járnak oda meg melegedni. Valamitn azt is bevezetném, bár ez nem épp vasúti kérdés főleg hanem helyi járatú buszos, h a nyugdíjas kedvezmény csak csúcsidőn kívül lenne érvényes. Mint ahogy pl. Kecskeméten a bevásárlójegy, 9-13-ig. Akkor hátha leszoknának arról, h már reggle 7kor útrakeljenek mikor a legnagyobb tömeg van, mert ugye mindenki megy iskolába meg dolgozni jellemzően 8 órára +/- 30 perc. A piacra meg ráérne később is menni, nem létkérdés, h már 7kor elinduljon, mehetne 9-kor vagy 10kor is. Érdekes módon pl. a nagyi már rájött erre és már ő is csak röhög azokon, akik álmatlanságban szenvednek és már 7kor mennek. Ha meg nagy ritkán mégis korán kell menni akkor azt kibírja, évente 1-2 alkalom van.

Ákibard! 2010.10.04. 09:52:38

@Jelfeladás:
De kérlekszépen tudom mi az az alátét, műszaki végzettségem van. N gondod, hogy te vagy egyedül műszaki vonalon a vegyészi diplomáddal ha van egyáltalán.
Már nem is igazán tudom, hogy melyik személyazonosságoddal szólítsalak meg, a 65 év felettivel, a diplomással, a diploma nélkülivel? Jajj nagy dilemma ez...
Igazából 80. alkalommal próbálsz megbántani ezzel a "mások pénzén fotózni jár" dumával, de egyreinkább csak szánalmas vagy tőle.
Kezdjük ott, hogy adófizetőként már a saját pénzemmel is hozzájárulok a maradék 50% kedvezmény kiegészítéséhez. Innentől nem mások pénze.
Folytassuk ott, hogy a kedvezményt az állam adja, náluk lehet reklamálni arról, hogy szerinted jogos vagy nem jogos a kedvezménye a diákoknak. Amíg egy állam által nyújtott kedvezményt jogosan felhazsnál valaki, addig egy szavad nem lehet a felhazsnálójára.
Meg amúgy is hogy merészeled fikázni azt aki JEGYET VÁLTVA utazgat ellentétben veled, aki folyamatosan BLICCEL: Vagyis a Vasútőr személyazonosságodon folyamatossan blicceltél.

Ettől függetlenül egy kedvezményreforomot én is támogatnék, el is vehetnék az 50%-omat, de cserébe az egész életében önmagát halálra dolgozó nyugdíjad is MINIMUM 50%-ot fizessen, a menekült, féllábú, rokkant, mitudomén ne utazhasson ingyen meg 90%-kal, hanem igenis teljesárú és 50%!
Akkor viszont megnő annyira a teljesárú és fizető utasok száma, hogy akár menetdíjat is lehetne csökkenteni.

De sajnos a nyugger ingyenutazáshoz senki nem fog hozzányúlni, mert a következő választási fordulóban 100% hogy nem őket választanák meg :(

Amúgy személy szerint én az adómat sokkal jobban sajnálom a börtönben ülőktől, akik ellátátsa naponta 8000 ft-ot vesz ki az adófizetők zsebéből. Igen ez nagyobb érvágás szerintem, minthogy valaki 50%-kal megy fotózkodni.
Amúgy elmondhatod még 52x ezt az idióta dumádat, ettől függetlenül sem tudsz megbántani vele főleg azért mert idén sajnos nem sok alkalmam volt 50%-os jeggyel bárhová is utazni a feltétlen szükségleteken (egyetemre járás) kívül... :(

Emellett nagyon tévedsz hogy sneki nem utazik mert meleg van. Nővérem egyszer a hajnali kanizsai vonaton székesfehérvárig utazott egy öregassonnyal, aki töredelmesen bevallotta, hogy azért utazik ilyen korán, és iylen messze mert meleg van és társasága van addig is. Otthon nem kell fűtenie, meg egyedül lenne. Jah, és amúgy is ingyen van.
Illetve márvius 23.-án a Gyékényesről Nagykanizsára tartó vonaton utasszámláltam, akkor is egy öregember bevallotta, hogy a következővel megy is vissza. Utazgatott egyet, világot látott, meleg helyen volt, és a haverokkal is beszélgetett, mindezt ingyen.
Na bocsássanak meg, én tőlük sajnálom igazán az ingyen utazást. Ugyanis ha minimum 50%-ot fizetnének, akkor maradnának otthon a seggükön...

Ákibard! 2010.10.04. 09:55:35

@Jelfeladás:
Na barátom itt is látszik mennyire seggfej vagy.

A nyugdíjasnak szerinted JÁR az ingyen utazás, de a diákod le mered baszni, mert igénybeveszi a kedvezményét, ami ugyanúgy JÁR.

Idézek tőled:
"jobb lenne, ha alkalmazkodnál hozzá. Ez a szabály, feketén fehéren, pont."

Ahogy neki jár az ingyen utazás, hogy melegedjen, a diáknak is jár akár ugyan ezért.
Bár fizető utasként kérlem, hogy bárki is melegedés miatt utazgatna...

Ákibard! 2010.10.04. 10:01:10

@fővizsgáló:
Örömmel jelentem megérkezett a következő személyisége. Kisnyugdíjas utas néven élvezhetjük a következő napokban! :) Amíg nem törlődik véletlenül... :( :)

@pbence:
Erre szokták mondani, hogy szánalmas :)

Adani 2010.10.04. 10:13:03

@Ákibard!:

És mennyi ilyen van ,aki azért utazgat, mert lehet ott pletyózni meg fűtenek, meg ingyen van, elmegy a világ végére is vonattal, ha ott 10 ft-al olcsóbb a krumpli.

De hát erre valók a nyugdíjas klubok, meg a nyugdíjasházak. De egymásnál is összeülhetnének pletyózni egy faluban. Minden nap máshol így csak egy helyen kell fűteni.

Jelfeladás 2010.10.04. 10:15:26

@Ákibard: Nincs vegyész diplomám. Soha nem is volt, és soha nem is lesz. Nagyon keversz valakivel. :) A legkevésbé sem akarlak megbántani, mindössze felsoroltam a tényeket: a diák is és a nyugger is mások becsületes, bejelentett munkájának adójából utazik, ilyen-olyan kedvezménnyel. Én pl. mindig teljesárú jeggyel utazom, ettől függetlenül is azt mondom: akinek a kedvezmény jár, az vegye igénybe, hülye lenne nem igénybe venni. Aki melegedni ül fel a vonatra, vagy aki fotózni jár vele, az feleslegesen szórja a köz pénzét és szégyellje magát. De ez minden, ettől még kellemes utazást kívánok nekik is. Amúgy milyen bliccelésről beszélsz? El van téve otthon minden egyes teljesárú jegyem és bérletem, bármikor be tudok őket szkennelni és betenni ide. De hazudozz csak tovább nyugodtan. :)

Jelfeladás 2010.10.04. 10:18:27

@Ákibard!: Meg tudnád egyébként fogalmazni, mi a gond a hozzászólásával? Tényeket írt le, amelyek persze neked nem tetszenek. Ez azonban nem a tények hibája. :) Sem pedig a hozzászólóé. De szaladj gyorsan árulkodni, az való neked. :)

Ákibard! 2010.10.04. 10:27:22

@Jelfeladás:
Egyetlen gond van a hozzászólásával:
Hogy ismét te vagy mögötte.
Milliószor elmondtuk, a tényekkel, és a felvetett problémáiddal nincsen baj, ezek feketén-fehéren úgy vannak.
A gond ott van, hogy értelmesen nem lehet veled kommunikálni, mert rögtön a vasutasok szidásáig, a hazudozásodig, és a hozzászólók pocskondiázásáig fajul a dolog.
Minden nickeden már megpróbáltuk, értelmesen válaszoltunk, részedrtől mégis bacsben álló, régi motoros fórumozókat anyázás lett a vége. Ez nem kell senkinek. És a végén mi kaptunk (lényegében jogos ) lebaszást, hogy miért válaszolunk neked, miért nem szólunk időben. Ezután szólni is fogunk, mert eddig egyetlen nickeden nem voltál képes értelmes kommunikációra. És mindne alkalommal más személyazonosságot találsz ki magadnak, ez viszont már orvosi probléma.

pbence 2010.10.04. 10:29:11

@Jelfeladás:

Szögezzünk le pár dolgot.

Valóban jár neki az ingyenjegy. De állításoddal ellentétben csak hivatalosan, erkölcsi alapon nem. És nem hiszem, hogy behisztiztem, vagy nem alkalmazkodtam ehhez, mindössze kifejtettem a véleményemet.

Az, hogy valakinek esetleg fáj a lába, nagyon szomorú dolog, de nem csak a sokat megélt időseknek fájhat.
Az meg elég durva ferdítés, hogy fél órát kell sorba állni. Mikor, húsvétkor, karácsonykor? Szerintem még akkor sem.

Annak, hogy automatából és interneten nem lehet jegyet venni, több oka is van. Egyrészt technikailag nincsenek kialakítva arra, hogy díjmentes jegyet adjanak ki, másrészt biztos lennének páran, akik elkezdenének szórakozásból ilyen jegyeket vásárolni. Ez jelenleg is lehetséges, de mégis visszatartó erő, hogy a pénztárhoz kell menni.
Az meg a másik, hogy automatából a fizető utasok sem vehetnek bármilyen jegyet. Ha én pl. egy különleges viszonylatra szeretnék jegyet váltani, akkor már én is meg vagyok különböztetve a Szentírás szerint?

A legjobb az egészben, hogy nem tudsz utánajárni a dolgoknak, így azt sem tudod, hogy (sajnos) mégsem pótdíjaznak, ha nincs regisztrációs jegyed.

A többi hülyeségedre Ákibard! már elég értelmesen válaszolt, én ezért most mellőzöm ezt.

Ákibard! 2010.10.04. 10:30:35

@Jelfeladás:
Látod-látod, megint hazudozol.
Te magad vallottad be hogy vasútőr nicken ugyanaz vagy aki jelfeladás nicken. Sajnos nem tudom emgmutatni már épp ma törölték ki, nekem is jöttek az emailek. De mindegy te magad vallottad be.
Emellett jelfeladás néven magyaráztad a gépészeti tanszéket vagy a mi a tököt, mert ott végeztél.
Vasútőr néven folyton blicceltél legalábbis azt állítottad.
HAZUDSZ folyamatosan. HAZUDSZ.
És ezt neme gyszerr bizonyítottuk.
Itt aktív, indexre nem író nickek is elborzadtak az elaődásodon pár sorral feljebb.
Biztos bennünk van a hiba?

Ákibard! 2010.10.04. 10:32:43

@Adani:
Igen sajnos tényleg így van.
Ha nem a két szemembe mondta volna bele, akkor el sem hinném, komolyan.
De tényleg így volt...

Jelfeladás 2010.10.04. 11:08:45

@Ákibard!: Félelmetes, hogy mennyire tudatlan vagy. :) Komolyan mondom, már szinte paranoid, ahogy információmorzsákból összeraksz képtelen baromságokat. De jól szórakozom. :))))

Nincs olyan, hogy valaki gépészeti tanszéken végez. Egyetemen lehet végezni, nem tanszéken. És nincs is gépészeti tanszék, legalábbis ezen az egyetemen nincs. Max. Szolnokon. Sokadszor mondom, és lassan írom, hogy végre megértsd: megvan minden teljesárú jegyem és bérletem. Én nem bliccelek, és nem veszek igénybe semmiféle kedvezményt. Nagyjából én vagyok itt az egyetlen ilyen.

Jelfeladás 2010.10.04. 11:13:28

@pbence: Az mit jelent, hogy technikailag nem képes kiadni nulla forintos jegyet az automata? Pont azért automata, hogy egy kattintással át lehessen állítani ilyenre. Szó sincs arról, hogy ennek technikai okai lennének. A másik: szórakozásból jegyet venni? Az elég bizarr lenne, nem hinném, hogy bárki is képes lenne erre. Ennyi erővel szalvétákat is gyűjthetne. És ha valaki jegyet akar gyűjteni, azt most is megteheti: vesz pár forintért 90%-os jegyeket Balatonfenyves és Balatonfenyves-alsó közötti viszonylatra.

Ákibard! 2010.10.04. 11:28:24

@Jelfeladás:
Értem.
Akkor kijelenthetjük, hogy vasútőr néven hazudoztál össze-vissza ugye?
Mert ott soha nem vettél jegyet, mindig blicceltél.
Bocs, egy infantilis barom vagy nem pazarolok rád több időt.

Ákibard! 2010.10.04. 11:31:08

@pbence:
Valójában kiadhatnának díjmentes jegyeket, de ezesetben a korlátlan vásárlás (pontosabban kérés) lehetősége jelentősen csorbítaná a statisztikákat. Ezért sem fog a későbbiekben sem megvalósulni.
Amúgy a volán automatája sem ad regisztrációs jegyet pontosan ezért.
Ha már ingyen utazik valaki nem egy nagy érvágás egy jegyet kérni.
És vissza kellene hozni a pótdíjazást is, mert sokan nem váltják meg a jegyet... Vonaton is nem egyszer hallottam, hogy mondja a jv-nek: Hagyja aranyoskám bla-bla. Ésszel nem fogja fel, hgy ha már ingyen utazik, és nem kért regjegyet, de a jv ad neki akkor maradjon már csöndben, és fogadja el.

Jelfeladás 2010.10.04. 11:36:35

@Ákibard!: "maradjon már csöndben, és fogadja el"

Miért, mégis van pótdíjazás? Nemrég még azt mondtad, hogy nincs. :)

Ákibard! 2010.10.04. 11:51:36

@Jelfeladás:
Szövegértelmezés megy? Jah, nem látom.
Ezt írtam:

"És vissza kellene hozni a pótdíjazást is, "

Ebből egy magyar nyelvet beszélőnek rögtön egyértelmű, hogy jelenleg nincs.
Ne próbálj már fogást találni rajtam, nem fog menni...

pbence 2010.10.04. 11:54:34

@Jelfeladás: Az olvasás/szövegértés megy? Ki írta, hogy mégis vagy pótdíjazás?
Tényleg kár neked írni bármit is, ez már idegesítően szánalmas.

Adani 2010.10.04. 12:02:22

@Ákibard!:

Ráadásul ha rendszeresen egy viszonylaton utazik válthat egyszerre többet is. Ha pl. hetente lejár az unokához Rákosborzasztóra akkor kérhet mondjuk 10 regjegyet oda, aztán beosztja.

Az automatából meg amúgy se lehet akárhová venni. Csak az előre beprogramozott állomásokra tud adni elég logikátlan. Pl. a Keletiben Békéscsabára nem vehetsz jegyet, de pl. Farmosra meg Zagyvarékasra meg Tápiószentmártonra igen. Hatalmas világvárosok tényleg. Békéscsaba (de pl. Kecskemét is) pedig megyeszékhely, és vasúti csomópont is ide meg nem lehet venni. De asszem Miskolcra vagy Debrecenbe sem pedig ezek se kis porfészkek.

Jelfeladás 2010.10.04. 12:48:24

@pbence: Ákibard volt az. Legalábbis feltételeztem, hogy magyarul írt, és abból, hogy az utas maradjon csendben és fogadja el a jegyet, az következik, hogy Ákibard szerint az utas emiatt megbüntethető lenne, és csupán a kaller jóindulatán múlik, hogy nem. Különben miért is kellene csendben maradnia?

mizrolist 2010.10.04. 12:55:03

@Jelfeladás: ezek szerint ha pl. valaki nyaralni megy a vonattal, annak se járjon a kedvezmény, mert pazarolja? Vagy aki körbeutazza az országot, mert épp olyanja van? Esetleg aki várost nézni, múzeumba, fesztiválra megy, annak járjon a kedvezmény?
Az ingyenes nyugdíjasjegyet meg kellene szüntetni, legyen 90%-os kedvezmény 70 év felett, az alatt meg 50%. (persze ugyanezt gondolom a vasutasjegyekről is... meg az összes ingyenjegyről)

Jelfeladás 2010.10.04. 13:11:46

@mizrolist: Aki nyaralni megy, az miért pazarol? Nem értem az összefüggést. Ettől függetlenül nyilván nem lehet élesen szelektálni, és valószínűleg megpróbálni is felesleges. Mindenki vegye igénybe a kedvezményét és kész. Innentől kezdve pedig csak vélemények vannak. Az enyém pl. az, hogy amit sürgősen meg kellene szüntetni, az a vasutasok ingyen utazása. Ha én gyógyszergyárban dolgozom, nem kapom ingyen a gyógyszert a patikában. Ha autógyári munkás vagyok, nem kapok ingyen autót. A vasutas se kapjon ingyen jegyet, utazzon ugyanúgy munkába, mint bárki más: pénzért.

pbence 2010.10.04. 13:12:32

@Adani: Az Indexen is azt javasolták neki, hogy vegyen egyszerre több jegyet. De az nem jó, mert nem tudja hova elrakni, nehéz, rossz a mérete, stb. Csak a kötözködés megy.

Nem tudom, a Keletiben hogy van, de a Nyugatiban az összes közvetlenül elérhető állomásra/megállóhelyre lehet jegyet venni automatából is, viszont speciális útvonalat, kiindulási állomást, más vonalon lévő célállomást nem lehet beállítani.

pbence 2010.10.04. 13:19:43

@Jelfeladás: Már ne is haragudj, de eddig baromira nem ezt állítottad, még csak szóba sem került a vasutasok ingyenes utazása. Azt írtad, hogy milyen felháborító, ha valaki az 50%-os diákkedvezményt saját szórakozására veszi igénybe, persze ugyanez a 100%-osra nem igaz, mert a 65 éven felüliek aztán mindent megérdemelnek.
Most meg bedobod, hogy semmi bajod nincs semmilyen kedvezménnyel, csak a vasutasok ingyenes utazásával. Tisztában vagy azzal, miket írogatsz ide?

Amúgy meg:
"mint bárki más: pénzért"
Pont, mint a "munkában megfáradt" idősek? Nem értem, nekik miért van több joguk az ingyenes utazáshoz, mint a vasutasoknak.

Ákibard! 2010.10.04. 13:20:08

@Jelfeladás:
"Ha én gyógyszergyárban dolgozom, nem kapom ingyen a gyógyszert a patikában. Ha autógyári munkás vagyok, nem kapok ingyen autót."

Volt szomszédom gyógyszergyárben dolgozott, ugyan nem a patikában, de az általuk által gyártott készítményeket, korlátozottan, de megkapták.
Mostani szobatársam apja meg autógyárban dolgozik, ugyan nem ingyen de olyan áron kapják a saját autókat, amiért te is vennél kettőt.
Postásoknak van egy kódja amivel ingyen adhatják fel a leveleket, kipróbáltam pár éve rendben működött.
Barátom pékségben dolgozik, napi 20 zsömlét és 2 kenyeret elvihetnek ingyen.
Soroljam még?
Amúgy n+a. alkalommal is elmondjuk? A Vtv. adja az ingyen utazást nem a máv. Tessék menni reklamálni, változtassák meg, nyomd le mindenki torkán, és el lesz törölve. A MÁV nem szűntetheti emg önhatalmúlag, mert törvényt sértene.

Ákibard! 2010.10.04. 13:22:01

@Jelfeladás:
Látom képtelen vagy 2 szónál hosszabb mondatokat értelmezni, de azért próbáljuk emg mégegyszer. Ezt írtam:

"Vonaton is nem egyszer hallottam, hogy mondja a jv-nek: Hagyja aranyoskám bla-bla. Ésszel nem fogja fel, hgy ha már ingyen utazik, és nem kért regjegyet, de a jv ad neki akkor maradjon már csöndben, és fogadja el. "

Próbáld meg értelmezni, rájönni mit írtam, annak mi magyarul az értelme, és vedd észre, hogy ismét tévedtél.

Jelfeladás 2010.10.04. 13:22:54

@pbence: Nem érzed az iróniát, ez a gond. :) Nem azt írtam, hogy nincs bajom a kedvezményekkel, hanem azt, hogy aki teheti, vegye igénybe. Sajnos nem tudom ezt megakadályozni, és az, hogy nekem mi nem tetszik, az nyilván senkit nem érdekel. Ettől függetlenül a vasutasok akkor sem érdemlik meg az ingyen utazást. Nagyon nem.

Jelfeladás 2010.10.04. 13:24:48

@Ákibard!: Miután nem kikövetkeztethető, megkérnélek, fordítsd le magyarról magyarra, mit akartál mondani. :P Mit értesz az alatt, hogy maradjon már csendben? Miért, mi lesz, ha nem marad? Árt vele magának?

pbence 2010.10.04. 13:25:32

@Jelfeladás: Nem kell semmit feltételezni, meg következtetni, egyszerűen el kell olvasni, mit írt, és azt nem írta, amit te állítasz.

pbence 2010.10.04. 13:29:53

@Jelfeladás: "Ettől függetlenül a vasutasok akkor sem érdemlik meg az ingyen utazást. Nagyon nem."
Szerintem meg a 65 éven felüli, szegény, megfáradt nyugdíjasok nem. Nagyon nem.

Ákibard! 2010.10.04. 13:33:34

@Jelfeladás:
Ok, fordítom:
ezt írtam:
"Vonaton is nem egyszer hallottam, hogy mondja a jv-nek: Hagyja aranyoskám bla-bla. Ésszel nem fogja fel, hgy ha már ingyen utazik, és nem kért regjegyet, de a jv ad neki akkor maradjon már csöndben, és fogadja el. "

Fordítás:
A vonaton is nem egyszer találkoztam olyan esettel, hogy a 65+ jogosult nem váltotta meg a pénztárban a regisztrációs jegyét.
A jegyvizsgáló ellenőrzéskor ezt kérte tőle, de mivel nem tudta felmutatni, ezért a jegyvizsgáló mondta, hogy pótdíj nélkül fog most neki regjegyet nyomtatni, de legközelebb legyenszíves és váltsa meg a pénztárban.
A 65+ utas válasza az volt, hogy jajj aranyoskám hagyja csak, én nem kérek, nekem nem kell, nemsokára elszállok.
Természetesen a jegyvizsgáló adott neki, mert ez a feladata, ez a munkája, a fizetését azért kapja, hogy az utasok jegyét ellenőrizze, a jeggyel nem rendelkező utasoknak jegyet szolgáltasson ki.
Az utaunk mégis ellenkezett, holott neki pénzébe nem kerül, illetve neki kellett volna előre megváltani a jegyét. Sokkal szerencsésebb lett volna ha inkább csendben marad, mert ő hibázott, és amúgy is ingyenes volt neki a készséges jegyvizsgáló által kiadott jegy. Természetesen a jegyvizsgáló akkor sem veri meg a kedves utast, ha nem marad csöndben, csak ha már valaki elrendezi a tévedését, és amúgy is ingyen utazhat, akkor felesleges is a plusz szövegelés arról, hogy neki nem kell az a jegy, amit meg kell váltania.

Remélem kellően érthetően a szádba rágtam azt a 2 mondatot amit mindenki értett rajtad kívül.

Ákibard! 2010.10.04. 13:36:48

@Jelfeladás:
Egyetértek.
Szerintem a 65+ nyugdíjasok nem érdemlik meg az ingyen utazást.
Nagyon nem.
A diák legalább az 50%-át megfizeti akármilyen utazásának, a 65+ nyugdíjasok még annyit sem.

Jelfeladás 2010.10.04. 13:37:34

@pbence: Egy indoklást még biggyeszthettél volna a végére.

pbence 2010.10.04. 13:41:37

@Jelfeladás:

(Ugyanannyira indokoltam, mint te is a saját álláspontodat.)

Tudom, nem illik kérdésre kérdéssel felelni, de nem tudok mást tenni: szerinted a miért érdemlik meg? Mert én egyetlen értelmes okot nem látok, miért kellene 65 éven felül ingyenes utazást biztosítani. Ennyi erővel utazzon mindenki ingyen.

Jelfeladás 2010.10.04. 13:45:31

@Ákibard!: Köszi a hosszas leírást, de ez a része érthető volt eddig is. Ami nem érthető, és most sem az: ha az inkriminált szituban az utas nem marad csendben, akkor sem pótdíjazható meg, vagyis a kalauz nem kegyet gyakorol azzal, hogy nem szab ki pótdíjat, hanem kötelességet teljesít. Nehogy már az utasnak kelljen csendben maradnia, csak azért, hogy nehogy rossz szemmel nézzen rá a kalauz.

Hasonló példa a közelmúltból: utaztam egy páros vonaton. Jött a kaller, még a főváros határain belül. Mutatok a BKSZ-bérletemet. Kérdezi, hogy meddig utazom. Mondom, addig, ameddig az érvényes bérletem szól. De hogy az meddig van... Ön a jegyvizsgáló, mondom, jobban kellene tudnia, mint nekem. Azzal eloldalgott, és milyen jól tette. Közben persze rosszallóan nézett, de egy ingyen utazó kalauz ne nézzen rosszallóan rám, fizető utasra, mert az lesz a jutalma, hogy odébb küldöm. :)

chachi 2010.10.04. 13:47:32

Az egész kedvezményrendszer totális átalakításra szorul,még akkor is,ha ez sokaknak fájni fog.
Évekkel ezelőtt el kellett volna kezdeni,de...

pbence 2010.10.04. 13:48:54

@Jelfeladás: "Közben persze rosszallóan nézett, de egy ingyen utazó kalauz ne nézzen rosszallóan rám, fizető utasra, mert az lesz a jutalma, hogy odébb küldöm. :)"
Szerinted fizetnie kéne a jegyvizsgálónak, amikor szolgálatot teljesít? Jó vicceid vannak :D

Jelfeladás 2010.10.04. 13:52:46

@pbence: Azért kellene, mert a nyugdíjas utas kevés. Ezért egyrészt a vontatási költséget nem növelik (a kimutathatósági határon belül marad), és nem is foglalnak annyi ülőhelyet, hogy miattuk plusz kocsi kellene - igaz persze, hogy a start magasról lesz@rja, hogy az emberek nem férnek el a kocsikban. A nyugdíjasok jelenléte tehát a kiadási oldalt nem növeli, és ha valakiknek, akkor nekik igazán megadható az a kedvezmény, hogy a bevételi oldalt se kelljen növelniük. Diákból és vasutasból sok utazik, nekik nem engedhető meg. Az a kevés nyugger viszont a legkevesebbet vonja el a fazékból.

Jelfeladás 2010.10.04. 13:53:21

@pbence: Nem. De amikor munkába utazik, igenis kéne.

pbence 2010.10.04. 13:53:25

@chachi: El is kezdték, csak nem tudták normálisan befejezni. Elég torzra sikerült, hogy a pl. diákoktól (főleg a felsőoktatásban tanulóktól) annak idején szinte mindent el akartak venni, közben a 65 éven felüliekről szó sem esett, szinte természetes volt, hogy ők ingyen utazhatnak. Meg persze továbbra is minden mondva csinált dologra meg lehet kapni a 90%-os kedvezményt, és hasonlók.

pbence 2010.10.04. 14:18:47

@Jelfeladás: Ennyi erővel azt mondom, ha magamból indulok ki, hogy a műszaki pályára készülő egyetemisták sincsenek sokan, néhány tízezer emberről beszélünk, tehát hatalmazzuk fel őket arra, hogy ingyen utazzanak.
Szerintem az, hogy egy csoport tagjai kevesen vannak, önmagában nem indok arra, hogy nagy kedvezményt kapjanak.
Ha van valami más indokod is, azt szívesen elolvasom, de szerintem ez édeskevés.

fővizsgáló 2010.10.04. 17:20:39

@Jelfeladás: "A nyugdíjasok jelenléte tehát a kiadási oldalt nem növeli, és ha valakiknek, akkor nekik igazán megadható az a kedvezmény, hogy a bevételi oldalt se kelljen növelniük. Diákból és vasutasból sok utazik, nekik nem engedhető meg. Az a kevés nyugger viszont a legkevesebbet vonja el a fazékból"

Hiszed vagy nem, sokkal több 65-ön felülivel(nem egyenlő a nyugdíjassal) találkozom, mint kollegával.Akikkel mégis, azok általában szolgálatba/ból járnak be.Vegyék el az arcképest, de váltsák meg: 1.250ezer Ft-ot fizessenek ki,mert azt hangoztatják,azért keresünk ennyit.Nyugaton egy vasutas röhögne egyet pldul egy fszt fizetésén.Ami azért annyi, mert van az arcképes.Nos....leadom én az áráért örömmel.És veszek egy Start-klub kártyát :-)

szekercelazac 2010.10.04. 18:23:06

@Jelfeladás: Egyáltalán nem kevés a nyugdíjas utas. Szerintem megközelíti a diákok számát, csak a diákok reggel és du. utaznak nagy számban, nyugdíjasok meg egész nap.

Ingyenes utazást vagy 90%-os kedvezményt csak a fogyatékkal élőknek és kísérőiknek, meg a diákoknak iskolába járáshoz adnék.

fővizsgáló 2010.10.04. 19:22:26

nem mellékesen elkanyarodtunk a témától Jelfeladás/Vasútőr/a jó ég tudja hány személyisége van még, áldásos tevékenységének köszönhetően

banpepe 2010.10.04. 21:34:05

@fővizsgáló: Ákibard is 2 névvel van itt, ha már az accoutok számánál tartunk.:)

Ákibard! 2010.10.04. 21:43:12

@banpepe: Csak Ákibard ezt soha nem is tagadta, és Ákibard 2 nicken nem adta ki magát 2 személyazonossággal.

fővizsgáló 2010.10.04. 22:36:24

@banpepe:nem itt van a probléma, hanem ott, hogy van, akinek cak az okoz örömet, hogy másokat becsmérel, de ésszerű vitára-kommunikációra alkalmatlan

Adani 2010.10.05. 09:20:15

Na igen ráadásul nem először esik pofára, mindig ugyanazzal próbálkozik és mindig belebukik.

A régi klasszikus medvés vicc jut eszembe mikor a sokadik pofára esés után a medve megkérdezi a vadászt, h tulajdonképpen miért is jár az erdőbe.

banpepe 2010.10.05. 11:35:34

@Ákibard!: Ezt nem is mondtam, hogy 2 másik személynek adtad ki magadat. Bocsi, ha így értetted:)

mizrolist 2010.10.05. 18:04:25

@Jelfeladás: ugyanazért, amiért a fotózni utazó vasútbarát pazarol... szórakozásra veszi igénybe a vonatot, szörnyű, betiltani de azonnal :P

banpepe 2010.10.06. 22:12:34

@fővizsgáló: Ebben teljesen igazad van. Jogos, amit te, ill Ákibard írt, válaszoltam neki is, hogy nem bántásnak szántam a dolgot. Csak annyit írtam, hogy neki is 2 accountja van. De szerintem ebben semmi rossz nincs.

b.agoston 2010.11.01. 15:47:44

Nem olvastam végig minden hozzászólást, ezért elnézést, ha valaki már hasonló dolgot írt volna.
Az alap probléma ugyebár, hogy mindig késik a nemzetközi vonat, a MÁV-start meg nem akar fizetni az IC késése miatt.
Nem lenne jó mondjuk, az megoldás, hogy a két vonatot különválasztják? A belföldi kocsikból lenne egy belföldi IC, ami viszont pontosan közlekedhetne, mondjuk fél órával korábban; a Pannónia gyorshoz pedig odaírnák a menetrendbe, hogy "belföldi utazáshoz nem vehető igénybe". Igaz, hogy eggyel több mozdonyra lenne szükség, de a kecske is jóllakna és a káposzta is megmaradna...

pbence 2010.11.01. 21:25:33

@b.agoston:

Így van: a nemzetközi vonat sokat késik, MÁV-START-nak eddig ezt nem sikerült megoldania a románokkal, most teljesen mindegy, hogy miért.

Akkor viszont való igaz, hogy a legjobb megoldás az általad felvázolt lenne. Ne állítsanak össze olyan menetrendet, amiről alapból tudják, hogy tarthatatlan lesz a külföldi vasút miatt.

Mert az utasok szeretnének időben megérkezni, függetlenül attól, hogy éppen melyik vasúttársaság szerencsétlenkedett. Ne tárják itt szét a kezüket, hogy "hát de a románok", mert én sem szoktam széttárni, amikor jön a jegyvizsgáló.