MÁV utaspanaszok, késések, információk.

Új MÁV blog

Kimaradt vonatok, plusz egy óra a peronon

2010. szeptember 21. - Ashi Valkoinen
Jó hosszú levélváltás a MÁV-Starttal.

 
Kedves Megintállunkvazze Blog és olvasók!

Még május 18-án történt velem egy elég érdekes vonatkimaradásos eset, amelyről azóta, vagyis 4, azaz négy hónapja sem sikerült zöld ágra vergődnünk a MÁV-START-tal.
Gondoltam, hogy a teljes levelezést némi magyarázattal elküldöm a blogot olvasóknak is, hátha érdekesnek találják, esetleg tudnak valamit hozzászólni az esethez.
Előre is elnézést, ha kissé (eléggé) hosszúra nyúlt, összesen 5 levélről van szó.

Jó olvasást, ha valakinek van kedve!

Üdvözlettel:
Pőcze Bence


Rögtön az eset után ezt írtam nekik:

*** én, május 18. ***

Tisztelt MÁV-START ZRt. Központi Ügyfélszolgálat!

Hosszú idő telt el azóta, hogy utoljára írtam Önöknek, ennek oka azonban nem az, hogy szolgáltatásukkal immár meg vagyok elégedve, sajnos csak időt nem tudtam szakítani rá. Megbántam, ugyanis így egyetlen hibájukra sem kaptam értelmes magyarázatot, kezdve az állandó késésektől a vonatkimaradásokon át a zsúfolt és hideg vonatokig. Pedig ebből rengeteg előfordult.

Most azonban úgy döntöttem, hogy ezt az esetet nem tűrhetem szó nélkül.

Ma, 2010. május 18-án reggel 7:45 körül érkeztem Érd felső megállóhelyre, ahol éppen az elhaladó 4249 sz. vonat fogadott, melynek egyébként már 7:32-kor el kellett volna indulnia. Én személy szerint a következő, 8:02-kor induló, Százhalombattáról érkező 4317 sz. vonattal szerettem volna utazni. Bíztam benne, hogy időben (persze csak nagyjából időben, hiszen szinte az összes vonatuk az év minden napján késik) megérkezik, mivel a kiindulási állomás Érd felsőtől 2 megálló, összesen 8 kilóméter. 
Ellenben a kijelző még 8:00-kor is üres volt, a hangos utastájékoztatás nem közölt semmit, közben pedig a megállóhelyen is jónéhány utas várakozott már. Néhány perc múlva, szintén mindenféle tájékoztatás nélkül egy InterCity vonat haladt át. Még ez sem lepett meg, gondoltam, hogy most már 5 percen belül jönnie kéne a 4317 sz. vonatnak.
8:15 lehetett, amikor végre megszólalt az utastájékoztató a Budapest felé menő vonatokról is: rendkívül spontán módon közölte, hogy a pécsi gyorsvonat előreláthatólag 20 percet késik, és ez a kijelzőn is megjelent. Enyhén szólva is megdöbbentem, és ezzel nem voltam egyedül a peronon. Ugyanis számunkra ez azt jelentette, hogy a legkorábban 8:39-kor tudunk elindulni 8:02 helyett, és legkorábban 9:00-ra érkezünk a Déli pályaudvarra 8:30 helyett. További probléma volt, hogy az utazási célja nem mindenkinek Kelenföld vagy a Déli pályaudvar, hanem egyéb közbeeső állomás is lehet, mivel a várt személyvonat minden állomáson és megállóhelyen megállt volna.
Mivel a dolgom sietős volt (ugyanis Lajosmizse felé enyhén szólva is nagyon ritkán járnak a vonatok), átmentem Érd alsóra, hátha a 4727 sz., 8:23-kor induló vonattal még el tudom érni a csatlakozást. Az a furcsa helyzet ért, hogy az 1. vágányra 8:53-ra volt kiírva egy Budapest felé közlekedő vonat, a 2. vágányra pedig 8:34-re egy Székesfehérvár felé közlekedő. (Természetesen mindkettő késés nélkül, ami azért furcsa, mert akkor nem kellene őket két különböző vágányon közlekedtetni.) A lényeg, hogy a 8:23-kor induló vonat is nyomtalanul eltűnt, nem közlekedett.
Mit lehet ilyenkor tenni? Visszamentem Érd felsőre, ahol a hangosbemondó arról tájékoztatta az utasokat, hogy "a 8 óra 29 perckor Székesfehérvártól Budapest-Déli pályaudvarra közlekedő személyvonat a mai napon Érd alsón át közlekedik". Egyrészt ez igaz volt, csak azt elfelejtették közölni, hogy nem most, tisztelt utasok, hanem körülbelül 30 perc késéssel, így hiába ment át sok ember, végül nagy részük vissza is jött. Másrészt ez megint egy arconcsapás volt azoknak, akik esetleg Budatétény állomásra igyekeztek volna. De ha mindez nekik nem lett volna elég, még a 4217 sz. vonatra is 20 perc késést mondtak be néhány perccel később. Összességében: aki 7.45 után érkezett Érd felsőre, és célja Budapest felé nem Kelenföld vagy a Déli pályaudvar volt, legalább 8.52-ig várhatott, nem is beszélve az Érdligeten várakozókról, akik ezen az útvonalon sehová nem juthattak el ebben az időszakban. Mindez munkanapon, egy átlagos keddi reggelen. Persze azok sem jártak sokkal jobban, akik a gyorsvonat megálllóhelyein akartak leszállni, köztük én sem: 8:44-kor, 25 perc késéssel indult csak el a pécsi gyors, és 9.14-re ért csak be a Déli pályaudvarra, amely a 8.02-es induláshoz képest 42 perc késést jelentett. Ennyi időt várakozhattunk feleslegesen ebben a hideg, esős, szeles időben. A 8:30-as érkezéshez képest pedig végtére is 44 perc késéssel értünk be a Déli pályaudvarra.
A 2832 sz. csatlakozó vonatot természetesen lekéstem, így csak a 2842 sz., 10.43-kor induló személyvonattal érkeztem haza, ami az előzőhöz képest összességében 98 perc késést jelentett nekem (bele nem számítva a vonat valós késését). Kívánom, hogy az illetékes döntéshozóknak is menjen el legalább egyszer ennyi idő a szabadidejükből, bár erre kicsi az esély, mert a szolgálati autó az irodából hazafelé menet nem késik.

Néhány kérdést felvet az eset.
Milyen alapon törölték az összes, érdi térségben közlekedő elővárosi betétjáratot (tárnoki, százhalombattai vonatok), amelyek Budapesttől körülbelül 30 kilóméter távolságig közlekednek, vagyis az elmúlt napok időjárása miatt bekövetkezett károk semmilyen befolyással nem lehettek volna rájuk? A sebességkorlátozás (amely ebben a közepesen erős szélben véleményem szerint vitatható) milyen befolyással volt ezekre a járatokra, ami miatt törölni kellett őket?
Mikor, hol és milyen formában tájékoztatták utasaikat arról a tényről, hogy ezek a járatok ezen a napon nem fognak közlekedni? Történt-e legalább 12 órával korábban tájékoztatás, és az megfelelő hatékonyságú volt-e? Miért nem történt az adott helyen, Érd felsőn tájékozatatás arról, hogy az emberek feleslegesen várnak a vonatra, így esetleg más eljutási módot is választhattak volna megfelelő időben? Miért veszik teljes mértékben semmibe az embereket?
Mivel szeretnék kárpótolni az elégtelen szolgáltatás miatt utasaikat, akikből élnek, és akik a mai napon munkahelyükről, iskolából, esetleg fontosabb eseményről késtek el kizárólag a maguk hibája miatt?

15 napon belüli válaszukat, melyben a szokásos mellébeszélésre nem vagyok kiváncsi, szeretettel várom.

Tisztelettel:

******


Két "közbenső értesítés"-t is küldtek, majd végülis megjött a válasz (több mint egy hónap után):

*** MÁV-START, június 24. ***

Tisztelt Utasunk!
 
Köszönjük türelmét és tájékoztatjuk, hogy a vizsgálat lezárult, amelynek eredményét az alábbiakban ismertetjük.
 
Bizonyára Ön is értesült a május hónap rendkívül szeszélyes időjárásáról, illetve a viharos időjárás okozta károkról, áradásokról. A vonalon, a helyzetet nehezíti a folyamatban lévő pályafelújítás, amely szakaszos vágányzárakkal és sebességkorlátozásokkal párosul.
 
Az adott napon a 4317-es és 4727-es számú járatinkat le kellett mondani az időjárás okozta késések miatt. Az érdi és Érd-elágazási forgalmi szolgálattevők elmondása és a hangosbemondó napló szerint az utasokat 7:32 és 8:34 között 6 alkalommal tájékoztatták. Az élőszavas tájékoztatás szövegét, tartalmát a napló nem rögzíti.
Az érintett munkatársak figyelmét, a munkáltatói jogkörgyakorlójuk felhívta, hogy a rendkívüli helyzetekben a megszokottól gyakrabban és részletesebben tájékoztassák az utasokat a kialakult helyzetről, a várható késések mértékéről és okairól.
 
A krízishelyzetekben, amikor operatív döntések alapján közlekednek a vonatok, sajnálatosan nincs lehetőség 12, vagy 24 órával előtte tájékoztatni az utasokat a várható vonatkimaradásról, mivel azt az esetek túlnyomó többségében a pillanatról-pillanatra változó forgalmi helyzetnek megfelelően döntik el az Üzemirányító központ munkatársai.
 
Reméljük, hogy a jövőben nem fordul elő hasonló eset és ennek érdekében mindent megteszünk, hogy utasainkat időben és pontos információkkal lássuk el.
 
A kellemetlenségekért szíves elnézését, a tények ismeretében pedig megértését kérjük.
 
Üdvözlettel:

******


Másnap válaszoltam is:

*** én, június 25. ***

Tisztelt [ügyfélszolgálati szakelőadó]!

Engedje meg, hogy válaszoljak levelükre, és további kérdéseket tegyek fel az esettel kapcsolatban.

"A vonalon, a helyzetet nehezíti a folyamatban lévő pályafelújítás, amely szakaszos vágányzárakkal és sebességkorlátozásokkal párosul."
A 30a-n éppen Tárnok és Székesfehérvár között végeznek felújítást, tehát a szóban forgó Budapest-Tárnok viszonylaton egyáltalán nem. A 40a-n pedig semmilyen felújításról nincs szó. Ezek után nem értem, mi a kapcsolat.

"Az adott napon a 4317-es és 4727-es számú járatinkat le kellett mondani az időjárás okozta késések miatt."
Még mindig nem értem: milyen késéseket okozott az időjárás, amelyek miatt ezeket a járatokan nem lehetett közlekedtetni? Ismétlem: Budapest-Százhalombatta és Budapest-Tárnok viszonylatról volt szó, amely viszonylatokon SEMMILYEN problémáról nem számoltak be  a hírek, sem Önök.

"Az érdi és Érd-elágazási forgalmi szolgálattevők elmondása és a hangosbemondó napló szerint az utasokat 7:32 és 8:34 között 6 alkalommal tájékoztatták."
Milyen érdekes, micsoda pontossággal mondták el ezt az információt. Bárcsak a vonatok járnának így!
Egyébként, mint írtam, 7:45-50 körül érkeztem ki Érd felsőre, és egyszer hagytam el a megállóhelyet (kb. 5 percre), amíg átsétáltam Érd alsóra. Ezen idő alatt EGYETLEN tájékoztatás nem volt ebben az ügyben. Valamiért nem tudom elhinni, hogy ez a 6 alkalom abban a 20-25 percben hangzott el, amikor én nem voltam ott.

"A krízishelyzetekben, amikor operatív döntések alapján közlekednek a vonatok, sajnálatosan nincs lehetőség 12, vagy 24 órával előtte tájékoztatni az utasokat a várható vonatkimaradásról, mivel azt az esetek túlnyomó többségében a pillanatról-pillanatra változó forgalmi helyzetnek megfelelően döntik el az Üzemirányító központ munkatársai."
Nem értem, mi változott meg ennyi idő alatt, hiszen az eső előző nap is esett már, és tudhatták is, hogy esni fog. Persze szerintem ez a téma tárgytalan, hiszen, mint írtam, soha, sehol, semmilyen problémáról nem számoltak be ezeken a viszonylatokon.
Továbbá azt sem világos számomra, hogy reggel (a weboldalon megjelent hírek szerint) miért mondták le az ÖSSZES aznapi betétjáratot (tehát nem csak a reggelieket, hanem a délutániakat is), amikor a helyzet délutánig még változhatott volna ("pillanatról pillanatra").

"Reméljük, hogy a jövőben nem fordul elő hasonló eset és ennek érdekében mindent megteszünk, hogy utasainkat időben és pontos információkkal lássuk el."
Írják ezt 3 éve nekem, csak más megfogalmazásban.

Tehát összességében válaszlevelükkel nem vagyok megelégedve, feltett kérdéseimre nem adnak választ, az esetet nem magyarázzák elfogadhatónak.
Ezek alapján kérem az eset ismételt kivizsgálását és a tájékoztatást, különös tekintettel az általam vázolt nézőpontokból.

Köszönettel:

******


Nagyon sokáig nem jött semmilyen válasz, ezért szeptember 7-én megsürgettem őket, 10 nap múlva jött is egy levél (több mint 2 és fél hónap után):

*** MÁV-START, szeptember 17. ***

Tisztelt Utasunk!
 
Köszönjük türelmét és szíves elnézését kérjük a késedelmes válaszadásért.
 
A kifogásolt válaszainkat, a MÁV Zrt. érintett forgalmi szolgálata által megküldött vizsgálati eredmények alapján állítottuk össze. Ismételt kérdésünkre kaptuk azt a tájékoztatást, hogy a 30-as, a 40-es és az 1-es számú vonalakon közlekedő szerelvények fordulója változó, tehát egy-egy szerelvény az egyik vonalról érkezve, a másik vonalon folytatja esetenként a fordulóját. Ezért fordulhatott elő, hogy a székesfehérvári vonalról érkező szerelvény kellett volna forduljon a pusztaszabolcsi vonalra, illetve fordítva. A 30-as vonalon, a pályafelújítás, attól függetlenül, hogy a Gárdony és Dinnyés közötti szakaszról van szó, az egész vonal forgalmára kihatással van, a kizárt pályaszakaszok és a sebességkorlátozások miatt.
 
Megkeresését köszönjük.
 
 
Üdvözlettel:

******


Megint válaszoltam nekik, ezzel részemről lezártam az ügyet:

*** én, szeptember 18. ***

Tisztelt Ügyfélszolgálat!

Köszönöm levelüket, és előre is elnézést kérek, hogy ezt kell írnom, de továbbra sem kaptam megfelelő választ, magyarázatot az első és a második levelemben írt kérdésekre, problémákra.

Az alábbiakban részletezem a kifogásaimat az előző válaszlevelükben leírtakkal kapcsolatban.

"a 30-as, a 40-es és az 1-es számú vonalakon közlekedő szerelvények fordulója változó, tehát egy-egy szerelvény az egyik vonalról érkezve, a másik vonalon folytatja esetenként a fordulóját"
A kérdés az, hogy ebben a konkrét esetben hogyan kellett volna fordulniuk. Ezt Önöknek pontosan tudniuk kellene, és az alapján választ írni.

"A 30-as vonalon, a pályafelújítás, attól függetlenül, hogy a Gárdony és Dinnyés közötti szakaszról van szó, az egész vonal forgalmára kihatással van, a kizárt pályaszakaszok és a sebességkorlátozások miatt."
Természetesen én is tisztában vagyok azzal, hogy kihatással van a rövidebb távú (Budapest-Tárnok) betétjáratokra is. Néhány perc késés még elfogadható lett volna a távolabbról érkező, előnyt élvező vonatok késése miatt, de az, hogy ezek a járatok egyáltalán ne közlekedjenek, véleményem szerint továbbra is teljesen indokolatlan.

Önök olyan válaszokat küldtek nekem mindkét alkalommal, amelyeket bárki, minimális szintű vasúti ismerettel is megírhatott volna. Próbálják a dolgokat elferdíteni, az esetet minden másra rákenni, de konkrét, valós és meghatározó okokat nem láttam.

Ez alapján arra következtetek, hogy nem voltak ilyen okok, mindössze egy felelőtlen, több száz ember reggelét és napján megkeserítő döntésről volt szó aznap. Ha ezt elismerték volna, és elnézést kérnek már első alkalommal, nem kaptak volna második levelet. De másodszorra sem sikerült elismerni ezt a rendkívül nagy hibát, és ismét egy semmitmondó választ kaptam 2 és fél hónap után.

Ezek után már csak azért válaszolok Önöknek, hogy kijelentsem, továbbra sem tudom elfogadni a leveleikben leírtakat. Több megkeresést csak akkor várok ez ügyben, ha abban elismerik, hogy bizonyos munkavállalók indokolatlan és felelőtlen döntést hoztak, illetve nem teljesítették megfelelően a kötelezettségeiket, és ezek alapján kérnek elnézést a kellemetlenségért.

Kérem, hogy a továbbiakban ilyen és ehhez hasonló eset ne forduljon elő.

Tisztelettel:

******

A bejegyzés trackback címe:

https://mav.blog.hu/api/trackback/id/tr192311734

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Miért van tömeg a tömegközlekedési járműveken? 2010.09.21. 19:34:40

Szeptember van, megkezdődött az iskola, ezzel párhuzamosan véget ér a munkahelyi szabadságolások korszaka is. Akik gyakran veszik igénybe a tömegközlekedést, azok emlegetik ilyenkor, hogy vége van a jó világnak, megint zsúfoltság van a metrón, buszon...

Trackback: ELHUNYT GASKÓ ISTVÁN 2010.09.21. 19:23:17

 Gaskó IstvánSztrájker(1954 – 2010)Szeptember 16-án vasúti balesetben elhunyt Gaskó István (†56) szakszervezeti vezető, a VDSZSZ és a Liga konföderáció elnöke.Az Európai Mobilitási Hét (szeptember 16-22. között) nyitó eseményén, az el...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

petya.bacsi 2010.09.21. 11:02:38

Nem tudom hogy van a MÁV-nál, de nem 14 napon kellene válaszolni? Ha meg nem sikerül, akkor küldeni egy mailt időközönként, hogy a levélben tett észrevétel kivizsgálása folyamatban van, ezért további türelmet kérünk?

Azt tudom, hogy az Ügyfélszolgálatnak a MÁV-hoz semmi köze sincs, mivel külsős cég csinálja (majd Ákibard! kijavít, ha hülyeségeket írok :) ). De azért ez a hosszú válaszolási idő már gáz...

A levélíró hülyének nézése kiverte a biztosítékot: "Bizonyára Ön is értesült a május hónap rendkívül szeszélyes időjárásáról"

Hmm... szomorú, hogy az ügyfélszolgálat terén sincs előrelépés a MÁV-nál :(

Thrasher 2010.09.21. 19:19:53

szerintem azért tartott ilyen sokáig, mert senkinek nem volt türelme végigolvasni a szófosásodat

Diktatúra Pécsett, új céget foglalt el a Fidesz! 2010.09.21. 19:28:03

Csak dióhéjban az utóbbi napok.Az érdek képviseletek fogják be mert nekik kétharmaduk van,A Fideszes képviselőjelölt a falhoz vágja a titkárnőt,Papcsák 400 milliós mutyija,Papcsák költségtérítése,Fideszes jelölt pornográf képe,A ronmániai menekültből minisztériumba emelt Szöcs baromsága a Szabó Ervin könyvtár nevének megváltoztatása.Nem sorolom tovább,nekem meg sok más embernek meg ez veri ki a biztosítékot.

ORBÁN TAKARODJ!

morden2 2010.09.21. 19:35:25

@Fidesz pornó, pécsi pap sex, "éljen a Fidesz-KDNP!: Mennyit kapsz 1 kommentért TB is jár hozzá :D ?

Viccel félretéve és nagyából kapcsolódva a cikkhez, ma a Keletiben megint 20-120 perces késések voltak, mindez verőfényes napsütésben 22 fokban, ezt is az időjárásra fogják ?

morden2 2010.09.21. 19:37:12

Másik kedves történet, 4 órája nem jön semmi vonat, keleti pályudvar nyár 32 fok meleg, megkérdem a cigiző vasutasoktól miújság, mondják, hogy a nagy melegben nem járnak a vonatok. Mondtam, hogy akkor Olaszországban, vagy észak-afrikában mégis hogy lehet, hogy van vonatközlekedés? majdnem lecsavartak egy pofont nekem:D

Lopez 630310 · http://seifcallcenter.mindenkilapja.hu 2010.09.21. 19:45:22

A nyáron németországból jöttem hazafelé, egészen a francia határnál voltam. Saarbrückenből Mannheimig vitt egy vonat, ahol át kellett szállnom arra ami Münchenig megy. Elkéstük a csatlakozást, ezért be kellett mennem Mannheimben az utasirányítóba, és igazoltatni a jegyemet. Az ott lévő hölgy, németül és angolul is bocsánatot kért a kellemetlenségért, és adott egy két eurós bónt, hogy igyak meg valamit amig jön a másik vonat.
Hol van ehhez a MÁV...? :-)

donphobos 2010.09.21. 20:30:17

Kocsival kell járni, a máv egy kalap szar. Röhej hogy többszörös idő vele eljutni akárhova is. Az "utasközönség" pedig kiábrándító néha. Kocsi. Majd ha lesz olyan szolgáltatás ami valós alternatíva akkor lehet beszélni róla hogy vonatozzon az ember.

vanek ur 2010.09.21. 20:38:26

Tájékoztatás terén a MÁV egy kalap sz@r. Illetve ha minden rendben van, akkor a tájékoztatás is közel elfogadható, de ha bármi fennforgás van (és ez nem túl ritka), akkor bizony mély csend.

Ellenben:
"Nem értem, mi változott meg ennyi idő alatt, hiszen az eső előző nap is esett már, és tudhatták is, hogy esni fog. Persze szerintem ez a téma tárgytalan, hiszen, mint írtam, soha, sehol, semmilyen problémáról nem számoltak be ezeken a viszonylatokon."
Nem az a krízishelyzet, hogy folyamatosan esik. Az a krízishelyzet, ha emiatt elcsúszik a töltés vagy beázik az elektronika. Ekkor lehet, hogy kell korlátozni a forgalmat, és bármily meglepő, ilyen események nem láthatók 12-24 órával előre.

"a 30-as, a 40-es és az 1-es számú vonalakon közlekedő szerelvények fordulója változó, tehát egy-egy szerelvény az egyik vonalról érkezve, a másik vonalon folytatja esetenként a fordulóját"
Ebben az a legszebb, hogy a végletekig ragaszkodnak az előre megtervezett fordulókhoz. Itt kellene egy felkészült operatív irányító, aki képes átlátni az összefüggéseket, és úgy variálni a vonatokat, hogy az utas csak abból vegye észre, hogy valójában borult a terv, hogy az érkező vonatok késnek. Aztán éjjel majd minden szerelvény a helyére kerül.

Myta · http://www.stylebyme.blog.hu 2010.09.21. 20:56:47

Borzalmasak ezek a vonat késések! Volt aznap piros riasztás vagy csak szemerkélt az eső?

morden2 2010.09.21. 21:10:55

@azallamenvagyok: a vicc, hogy azóta is erre hivatkoznak a mávék, ha késik a vonat, mert vihar szinte mindig van valahol, így kézenfekvő a természetre kenni a saját sarukat.

vanek ur 2010.09.21. 22:44:48

@morden2: Ha nem is a vihar, de azok a május-júniusi esők...
Dombóvárnál májusban ment szét a pálya, augusztus végére javították meg. Addig konstans késések voltak arra.
A körIC-k még mindig késnek 10-15 percet, mert júniusban Nyékládházánál, meg Tokaj felé átázott a töltés.
Augusztusban Kőbánya alsónál mosta ki a töltést az eső, még mindig csak az ideiglenes szerkezet van ott, akárcsak Balatonkenesénél, a löszfalnál.
Minden ilyen dolog javítására közbeszerzést írnak ki, amiért 2-szer olyan lassan, és 3× drágábban készül el minden...
Az időjárásról csak annyit, hogy idén csak augusztus végéig kb. 2-3-szor annyi csapadék esett Magyarországon, mint amennyi máskor egész évben esik.
Tegnap volt a híradóban, hogy az M0-ás autópályánál is megcsúszott a rézsű. Az autópályakezelő azt nyilatkozta, hogy olcsóbb kijavítani az ilyen rendkívüli időjárás miatti hibákat, mint úgy megépíteni a pályát, hogy ezeknek is ellenálljon.

Csigorin 2010.09.21. 23:25:42

esett az eső... na ja 4 fő oka van a késéseknek: tavasz, nyár, ősz, tél...

Ákibard! 2010.09.22. 06:53:43

@morden2:
Nem, egy gyökér úgy gondola, hogy neki nem ügy a villogó piros lámpa, és megpróbált átmenni.
1 vágány elzárva órákig...

pbence 2010.09.22. 09:28:52

@vanek ur:

"Nem az a krízishelyzet, hogy folyamatosan esik. Az a krízishelyzet, ha emiatt elcsúszik a töltés vagy beázik az elektronika."

Az a gond, hogy ilyesmi aznap nem történt, azon a pályaszakaszon pedig egyáltalán nem.
Így semmi nem változott 12 vagy 24 óra alatt, ezért akár korábban is szólhattak volna, hogy lemondják a vonatokat.

A kommented második részéhez:
Az a gyanúm, hogy eleve nem voltak ilyen szerelvény gondok. De a MÁV-START nem hajlandó kifejteni, pontosan hogyan lettek volna a fordulók, így ezt nem tudom biztosra.

pbence 2010.09.22. 10:17:54

@azallamenvagyok: Ennek semmi köze nincs az ügyhöz, de azért köszönjük.

Jelfeladás 2010.09.22. 11:37:54

Tetves lepra vasút, az utasszállító szolgáltatók legalja. Kedves Utas, ott szúrtad el, hogy a vasutat választottad. Legközelebb ne csinálj ekkora butaságot, kerüld el messze, és ha netán látsz egy vonatot valahol, köpd le. :)

Jelfeladás 2010.09.22. 15:53:31

Többször is elolvastam a posztot. A panaszos utas nagyon korrekt módon levelezett ezekkel az üres fejű idiótákkal, finoman, stílusosan osztotta őket, miközben nem tett egyebet, mint tényeket sorolt fel. Tetszik. :)

Egyrészt az a szomorú az egészben, hogy lényegesen tájékozottabb azoknál, akiknek pont ez lenne a munkájuk, másrészt a levelének semmi hatása nem lesz: a jövőben is ugyanúgy szarnak bele az ember reggelébe és délutánjába, mint ahogy hosszú évek, évtizedek óta teszik.

zozo6296 2010.09.23. 18:00:52

@Jelfeladás: lájk.
Amúgy tegnap voltam a NFH-nál és azt mondták egyébként h e-mail az nem hivatalos panaszlevél ergo nem kötelesek rá válaszolni. Tapasztalom. Június 23 óta....

pbence 2010.09.23. 22:43:52

@Jelfeladás:

Az az igazság, hogy vasútpárti vagyok, szóval mindig a vasutat választom, ha lehet, még akkor is, ha nem éppen a legjobb :) (Na meg ugye sok esetben rá is vagyok kényszerítve...)

Ezért is van az, hogy inkább írok nekik rendszeresen, persze azokat is maximálisan megértem, akiknek elegük van az egészből, mert tényleg ez tényleg csak idézőjelben szolgáltatás, elég magas áron...

Köszönöm az elismerésedet, sajnos itt az volt az első reakciók egyike, hogy:

"szerintem azért tartott ilyen sokáig, mert senkinek nem volt türelme végigolvasni a szófosásodat"

Erre most mit lehet mondani? Talán ez a munkájuk, mást nem kell csinálniuk.

Az már más kérdés, hogy ez mennyire működik jól. Tényleg hónapokig tart egy ilyen minőségű választ megírni?

Legtöbbször egyébként azt tapasztalom, hogy elsőre írnak vissza valami hasonló hülyeséget, aztán mikor kérdezem, hogy ez most hol válasz a problémára, akkor ki is vizsgálják rendesen. Hát most így sem sikerült...

pbence 2010.09.23. 22:46:00

@Thrasher: Ez a munkájuk, mást nem kell csinálniuk.
Egyébként meg, ha nem csak úgy ránéztél volna a posztra, akkor látnád, hogy ez egy komplett levelezés, és nem mindet én írtam... És amit én írtam, az is lényegében csak a részletes leírás és a kérdések.
Na de mit magyarázok itt egy agyatlannak...

pbence 2010.09.23. 22:49:17

@wboy: Igazi pofátlanság. Még küldjek nekik postai levelet? Majd ha a vonat a házam előtt áll meg...

Egyébként a legtöbbször válaszolnak, csak a határidőket nem tartják soha. Na meg maguk a válaszok többnyire semmit nem érnek...

pbence 2010.09.23. 22:55:28

@petya.bacsi: Én 15-re emlékeztem, de közben láttam, hogy a weboldalukon 30 van kiírva.
Végül is mindegy, mert azt sem tudják soha tartani. És ahhoz, hogy ilyen válaszokat írjon valaki, szerintem még a 30 perc is sok...

Egyébként ha jól tudom, akkor az Ügyfélszolgálat az a MÁV-START-on belül van, csak a MÁVDIREKT-et csinálják külsősök. Persze ebben nem vagyok biztos.

A "bizonyára Ön is értesült..." meg annyira alap a MÁV-START-nál, hogy szinte tudtam, hogy bele fogják írni... Ürügy az mindig van, szolgáltatás már nem annyira.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2010.09.23. 23:15:35

Posztolót lehet már?

Komolyra fordítva:

Érd - Lajosmizse? Ha már Bp-n BKV-zni kell, nem lenne jobb busszal?
Érd-Bp reggel 5 percenként van busz vagy Diósdon át, vagy az M7-esen. Lehet akkor meglett volna a vonat.

pbence 2010.09.23. 23:37:56

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: Csak Érd-Felsőpakony, a lajosmizsei vonalon, gondoltam, nem igazán lényeges, pontosan hova megyek.

Alapvetően meg jobban szeretem a vonatom, de ez csak ilyen elv, nem a szolgáltatás színvonala miatt, meg a buszközlekedést annyira nem is ismerem.

petya.bacsi 2010.09.24. 12:37:35

@pbence: nem nagyon szokták sajnos betartani. A kitartó utas ilyenkor egy lépcsővel fentebb megy, és elküldi a felettes szervnek is a panaszát, de szerintem azzal sem megy túl sokra... :(

zozo6296 2010.09.24. 15:14:12

@petya.bacsi: akkor én kitartó utas vagyok. Egyébként nem ilyen vonatkésés miatt írok nekik hanem sokkal komolyabb de ezt hagyjuk.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2010.09.24. 20:04:00

@pbence: Felsőpakonyra pont nem is jár busz. Tehát ha nem szeretnéd, akkor is csak a vonat marad.

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2010.09.25. 18:30:20

@AndOr:
És mi lett volna, ha egy konkrét útvonalat nézünk meg?
Háztól házig. Úgy igazi a verseny, ennek így enyhén is bundaszaga van.
süti beállítások módosítása