MÁV utaspanaszok, késések, információk.

Új MÁV blog

Csöves kinézetű Nosztalgia-ellenőr?

2010. szeptember 02. - Ashi Valkoinen

Az írás valóságtartalmát nem tudtam ellenőrizni, elsőre kicsit furcsának tűnik a dolog, de majd megmondjátok ti, van-e ilyen.


Tisztelt Illetékes Úr/Hölgy!

Már több, mint másfél évtizede járok fel vidékről Budapestre dolgozni és néhány évig a volán járatait részesítettem előnyben a Máv lepukkant szerelvényeivel szemben, de ez megváltozott, amióta Flirt szerelvények járnak a lakóhelyem és Budapest között és ismét vonatozom, de lehet, hiba volt vissza térnem a vonathoz!
Történt ugyanis jópár napja, hogy a déli pályaudvarról indulás után megállt mellettem egy első pillantásra hajléktalannak tűnő személy, szakadt farmernadrágban, agyon mosott pólóban, émelyítően erős kannásbor szagú lehelettel és kért tőlem valamit, de nem igazán értettem, hogy mit, mivel elszundítottam. Gondoltam, anyagilag hozzájárulok a következő üveg bor beszerzéséhez és elővettem a pénztárcámból egy kétszázast és nyújtottam felé, de ezt kikérte magának és meglobogtatta a nyakában lógó könnyedén hamisítható kis táblácskát, miszerint ő egy ELLENŐR!!!!!!!!!!!!!
Régi vonatos emlékeimet felidézve, az ellenőrökre is ugyanúgy vonatkozott az egyenruha viselésének kötelezettsége, mint a kalauzokra, de ha mégsem viselték, akkor is makulátlan öltözetben jelentek meg az utasok előtt és viselték a piros ellenőri karszalagot, evvel is igazolva, hogy ők valóban jogosultak elkérni a menetjegyem és a kedvezményre jogosító igazolványom!
Miután megjelent egy látszatra igazi kalauz, ez a ,,csöves ellenőr,, vad magyarázatba kezdett, miszerint nekem nincs érvényes jegyem és meg akartam őt vesztegetni, ezért, ha jól emlékszem 8000 forintos bírsággal akart sújtani a menetjegy árán felül, amit kicsit sokalltam, hiszen érvényes havijegy birtokában teszem meg napi két alkalommal az utat a lakóhelyem és a munkahelyem között!
Amikor a kalauz elővette a csuda masináját, amivel jegyet adnak, gondoltam, felmutatom a bérletemet és tisztázom ezt a sajnálatos félreértést, amivel nem kis derűt sikerült keltenem az utastársakban, valamint a kalauzban is. Miután tovább állt a ,,csöves ellenőr,, gondoltam beszélgetésbe elegyedek egy gyakorta látott utastársammal, aki felvilágosított róla, hogy ez bizony a Nosztalgia Kft. munkatársa volt és valami érthetetlen csoda folytán minden nemű képzettség nélkül, a nyugdíjuk mellett ezer forintos órabérrel bohóckodnak a vonatokon és azért van velük egy kalauz is, hogy legyen közöttük olyan is, aki érti is, amit csinál!
Sokáig töprengtem a dolgon, míg végül rászántam magam az írásra, mert néhány nappal ezelőtt megismétlődött a szituáció, de már rutinból nem a pénztárcámhoz, hanem a havijegyemhez nyúltam és felmutattam a piros pólós, kantáros farmeres(!!!!) ,,ellenőrnek,, aki a történet elején szereplő ,,csöves ellenőrrel,, szemben már-már tisztában volt az alapvető tisztálkodási és öltözködési szokásokkal, de sajnos nem úgy érződött, mint aki alkalmazza is!!!
Mindezek után annyi lenne a kérdésem, hogy hova tűntek azok az ellenőrök, akik ápoltak voltak, ráadásul a munkakörük ellátásához szükséges vizsgákkal is rendelkeztek és felelősségre is lehetett vonni őket, ha rosszul végezték a munkájukat, neadj' isten ittas állapotban jelentek meg szolgálatban?
Azt már meg sem merem kérdezni, hogy ezeket a derék, munkában megfáradt nyugdíjasokat ellenőrzi-e valaki, amikor szolgálatra jelentkeznek, esetleg akkor, amikor végeznek, vagy netalán munkavégzés közben, legalább annyiszor, amennyiszer engem, aktív buszvezetőt, mert biztos vagyok benne, hogy senki illetékest nem lehetne elérni, aki a válaszadásra jogosult lenne!

Tisztelettel: Józsi, a buszos

A bejegyzés trackback címe:

https://mav.blog.hu/api/trackback/id/tr322266010

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Giraffa 2010.09.02. 08:18:18

Videót és képet kérünk! :)

charlie 2010.09.02. 09:48:03

Ilyen nem létezik. Ott tuti nem stimmel valami.

MagyarZizzi (törölt) 2010.09.02. 10:39:13

Kész szerencse, hogy még nem találkoztam ezzel a fajtával. Úgy tűnik, a MÁV-nak nincs pénze hivatásos kalauzokat fölvenni, helyettük állította be ezeket az érdekes figurákat. Kép vagy videó tényleg jó lenne!

Pubi a professzor 2010.09.02. 13:03:51

Tuti kamu vagy el lett ferdítve a sztori!

rickyramirez 2010.09.02. 13:05:13

Nagyon érdekes az utas megfogalmazása: "8000 forintos bírsággal akart sújtani a menetjegy árán felül, amit kicsit sokalltam". Tehát mondjuk 2000-et jogosnak tartott volna? :-D Vagyis elismerte, hogy jogos lett volna valamekkora összegű "bírság"... És ha igen, akkor ez mérlegelés kérdése?
Az utas megjegyezte továbbá, hogy egy könnyen hamisítható táblácskával igazolta magát, hogy ő ellenőr, és más ellenőrök karszalagot viselve igazolták magukat. Miért, azt nem lehet könnyen hamisítani?
Egyébként a jegyvizsgáló öltözete nem sokban tér el egy átlagos ember öltözetétől, hiába írja a MÁV szabályzata, hogy egyenruhát viselnek: egyik-másik visel mellényt vagy sapkát, de messze nem mindegyik, és nyáron az oldalukon lógó kockatáska különbözteti csak meg sokukat a mezei utasoktól. Volt is rá példa jó pár éve Magyarországon, hogy valaki megszerzett egy ilyen táskát illetve öltözéket, és abban a vonatokon végighaladva pótdíjakat szedett be (persze a saját részére). Az adott vonatokra kivezényelt "igazi" jv.-k meg nem fogtak gyanút, hiszen megvolt az egyenruha meg a kockatáska, az igazolja az illetőt, mindenkit meg nem ismerhetnek ugye...

fővizsgáló 2010.09.02. 14:23:17

A szóban forgó Nosztalgia kft alkalmazottjai általában az elővárosokban razziáznak, általában 2-en mennek+1 jv.Tudomásom szerint nyugdíjazott jegyvizsgálók.És tényleg csak egy kis táblácskával igazolják jogosultságukat.Azon van egy fénykép, szerintem egy szám is, azt kellene felírni.
a posztoló által említett fővizsgálók járnak karszalaggal, ők a Start alakalmazottjai, így ők vagy egyenruhában dolgoznak, de legalább elegáns megjelenésűek. Ellenben a nosztalgiások részére nincs előírás

Ashi Valkoinen 2010.09.02. 14:55:06

@fővizsgáló: Tehát akkor léteznek ilyen nosztalgia-kalauzok.

sütöde 2010.09.02. 15:18:28

1 a lényeg : igaza van a levélírónak. nem kamu.
- nosztalgia KFT
- peronzár
- keletiben a csomagmegőrző átszervezése
- ....stb.
Mind a MÁV vezetői részéről egyfajta pénzmosás!!!
A nagyvezírek nem járnak vonattal, sőt fogalmuk nincs a vasút működtetéséről,de a pénz eltüntetését még RODOLFÓ is megirigyelné.

fővizsgáló 2010.09.02. 17:06:50

@Ashi Valkoinen: nem nevezném kalauznak őket. Sokan rühellik őket közülünk is.90%-ban az esztergomi oldalban vannak, gondolom nem kell mergmagyarázni az okát. Állítólag nagy bevételt generálnak

Man0o 2010.09.02. 17:38:11

@fővizsgáló: Az esztergomi vonal folyton tele van ezekkel a nyuggerekkel. Némelyikük egész udvarias (bár így is fölösleges 8 "jv" egy dupla Desirora), de van köztük egy, aki ritka módon tapló paraszt tud lenni, vele a rendszeres utasok közül mindenki legalább 1x összeugrott már...

sütöde 2010.09.02. 17:45:52

nosztalgia kft= pénzlenyúló büdös csürhe !

sütöde 2010.09.02. 17:49:38

...és még egy " igazi" jegyvizsg. is kell ,hogy aszisztáljon nekik. ??? büdös máv !

sütöde 2010.09.02. 17:52:46

A főnökök 40-milliókat lopnak,az utasokra meg ráuszítják a barmokat!!!

sütöde 2010.09.02. 17:55:14

Miért hagyjuk, hogy így legyen ?

Közlekedésguru · http://kozlekedem.blog.hu 2010.09.02. 18:05:27

Hát ez jó. A levélíró mondjuk Flirt-öt írt s hogy nemrég óta vannak (a kocsik), remélem Győrtől Kelenföldig nem kell ezekkel is találkoznom... Éppen elég Tatabányán kallercsere (ha személy) s az elmúlt félévben a rengeteg fővizsgáló. Utálom egy út alatt milliószor mutogatni...

VJV Man 2010.09.02. 19:16:15

A nosztalgiások mellé azért van JV is, mert valakinek ki kell adni a jegyet. Náluk nincs gép.

Persze az, hogy ez az egész nosztalgiának van-e értelme, az már egy más kérdés...

fővizsgáló 2010.09.02. 19:56:46

@Man0o: az esztergomi oldalban az a gond meglátásom szerint, hogy sokszor 1 jv visz 3 egységet is, de kettőt tuti.De inkább lenne 2 jv, akiknél meglenne annak a jutaléknak a helye, amit ezek a nyugdíjasok beszednek

Geri 722 2010.09.02. 20:55:52

Adjon az Isten!
miután elolvastam az irományt, hevesen bólogattam, ilyen sajnos létezik!
Én, -mint kaller szégyellem magam a nosztalgiás miatt, ugyanis pontosan tudom, hogy kiről van szó, hiszen az elmúlt hónapban felénk, az 1-es vonalon ténykedtek a nosztalgiások és sajnos nem egyszer találkoztam az említett ,,csöves ellenőrrel,, kétségtelen, hogy állandóan van benne löket, tán még teljesen józanon sosem láttam!
Fővizsgáló hozzászólását pontosítanám egy picit avval, hogy hivatalosan három nosztalgiás van egy vonatra küldve, de ebből nagyon jó esetben kettő mozdul csak meg ,,munkavégzés,, céljából, továbbá hogy csak némelyik nosztalgiás volt jegyvizsgáló, sokak azt sem tudták közülük, hogy a vonat megy, nem pedig a sint húzzák a vonat alatt!
VJV Man kommentjét is kiegészíteném annyival, hogy nemcsak gépük nincs, de mjr vizsgájuk sincs, sőt, még érvényes kereskedelmi vizsgával sem rendelkeznek, hiszen a nyugdíjazásuk napján elévült azoknak is, akiknek esetleg volt, mindezt ezer forintos órabérért!
csak egy kicsit vérlázító, hogy ezek még legálisan ,,dolgozhatnak,,!!!

charlie 2010.09.02. 20:59:46

@Geri 722: és még senki nem jelentette be őket? ha igen, hogyhogy még ott vannak, ha nem, akkor miért nem?

Geri 722 2010.09.02. 21:06:16

@charlie: látod, még senki nem vette a fáradtságot, hogy megtegye a szükséges lépést a dologban!
de ha egyszer véletlen én mennék be piásan, nem is kellene leváltanom a kollegát, azonnali hatállyal kirúgnának!

charlie 2010.09.02. 21:43:10

@Geri 722: hát, ha én futnék ilyennel össze, és inzultálnának, tuti, hogy addig nem nyugodnék míg ki nem rúgnák. Egyszer kötözködött velem ilyen peronőrös csóka, be volt baszva vagy mi, és nem akart beengedni VIP kártyával. Mondom neki, hogy ilyennel még oda is bemehetet ahová te nem, hát akkor sem. Hátrabaktattam az ügyfélszolgálatra, mondom mivan, kijön a csaj elintézni a dolgokat, azóta nem láttam azt az ürgét...

Közlekedésguru · http://kozlekedem.blog.hu 2010.09.02. 21:49:48

@Geri 722: hű b+ jövő héttől én is az egyesen járok. Remélem eltűnnek rövid időn belül, mert három év alatt össz. három kallerral volt problémám, abból kettő a tömött DACIA-n (tavaly, amikor rendszeresen a pótszerelvény ment egy 2.o. kocsival...) irritált csupán, s nagy százalékban nem csak jól, kiválóan dolgoznak társaik. A kedvencem az egyik kalauzhölgy, aki Győr előtt rendszeresen végigrohan a gyorson, hogy melyik kocsi merre megy majd tovább... De azt is jó látni, hogy a "rendszeresen nem fizető, ám próbálkozó" utasokra nem hagyják rá, s nem kedvezményes jegyeket osztogatnak a "kéremszépen"-re.

étkezési keményítő 2010.09.03. 07:51:28

Üdv mindenkinek!

Sajnos ez így van ahogy leírta a panaszos! Rendszeresen utazok "még" az esztergomi vonalon, és hasonlókat tapasztalok az utazásom során. Én szeretném kiemelni azt a nosztalgiás idős hölgyet, aki otthonkában, és bazi nagy undort keltő levágatlan sárga bütykökkel szandálban, és több füle van mint foga, megjelenéssel "dolgozik". Továbbá az idős urak munkájában is van kivetni valóm! Szem és fültanúja vagyok többször is, ahogy az utassal oltári hangon, tiszteletlenül kiabálnak! Erről tudnék sokat írni, de erről majd talán máskor.
Kissé nevetségesnek tűnik az is, hogy több a létszáma az ellenőrzést végző dolgozónak, nosztalgiásnak, mint az utasoknak. Én úgy láttam, hogy egy-két nosztalgiás megnézi a menetjegyet, a többi ül, vagy hamarább leszáll és csavarog. Jön a kalauz aki elkéri a menetjegyemet, és kipakoltatja a hozzá tartozó papírjaimat, jönnek a nosztalgiások, (ők kétszer ellenőriznek mert elfelejtik hogy jártak nálam,)majd jön szégyenkezve a fővizsgáló, aki szintén kipakoltat velem mindent. Majd végezetül, nyugatiban a kerítéseknél ordítanak rám a menetjegy elővételéhez. Bár, a kapunál elegendő lenne mutatnom egy papírzsepit is, a kerítéseknél azt is menetjegynek látják. Meggyőződésem hogy ez már felér egy komoly zaklatással! Több utastársaimnak is már egyben van a gyomra, ha vonatra kell szállniuk. Még akkor nem is írtunk semmit a folyamatos késésekről, és a forróságban fűtő, hidegben hűtő vasútról! De erről is más alkalommal lehetne írni egy pár sort.
Igazán lehangoló érzés, amikor azt halljuk, hogy mekkora vesztesége van a vasútnak. Kíváncsi lennék, hogy mennyibe fáj ez az egész bohóckodás vasútnak! Elgondolkoztató, hogy mennyi "ingyenélő" nosztalgiás utazgathat, és azokat mennyi irodista alkalmazott veheti körül! Beszélgettem egy főellenőrrel, és azt mondta, hogy nagy harcban vannak velük, mert ez nekik is megalázó! Továbbá a főellenőrök úgymond vezetőjük is már több próbát tett a megbuktatásuk érdekében, de valaki, vagy valakik nagyon ragaszkodnak hozzájuk! Valószínűleg ott is a nagyok zsebének az érdekeltsége a lényeg.

Geri 722 2010.09.03. 10:11:31

@charlie: Adjon az Isten!
biztos vagyok benne, hogy ismered a közmondást, miszerint: széllel szembe ne pisálj, mert Te iszod meg a levét!
ezt arra értem, hogy feleslegesen tennél bármilyen lépést, a sógor, koma, jóbarát összefonódások miatt nem lenne semmi következménye a dolognak!!!

Geri 722 2010.09.03. 10:14:32

@Közlekedésguru: szerencsére ebben a hónapban már nem ezen a vonalon randalíroznak, ma egy Martonvásáron kiadott jegyen láttam a zöld színű tollal ráírt záradékolást!

Közlekedésguru · http://kozlekedem.blog.hu 2010.09.03. 12:48:50

@Geri 722: Kösz, bármikor vezényelhetik őket ismét az egyesre, biztosan nagy élmény lesz nekik bérletet mutogatni. Nem hittem, hogy tud még jobban visszafejlődni a MÁV egy nyár alatt, de sikerült...

Csak úgy jut eszembe: egy ilyen embernek kellene az igazolványt átadnom? Fertőtlenítő- és illatosítószert is ad a MÁV mellé? Szörnyű...

Sajnálom, hogy neked kell szégyenkezned miatta, kívánom, hogy nem osszanak be melléjük...

Közlekedésguru · http://kozlekedem.blog.hu 2010.09.03. 12:55:54

@étkezési keményítő: A MÁV miért vette át a BKV-s idiotizmust? Egy út alatt mennyiszer mutassak egy fecnit. Nosztalgiások nélkül is volt, hogy 4-szer kellett egy út alatt (Győr-Bp) a személyen, ezt mennyire emelik még fel? Akkor zárjanak le egy részt a távolsági utazóknak és minket hagyjon békén legalább, nekem éppen elég szerencsétlen, hogy elővárosi kocsikon szenvedhetem végig naponta az utat.

BKV-nál egy metrós (M3-M1 4+7 megálló) út alatt sikerült 5-ször ellenőrizni. Tényleg nagyon lehangoló...

Aurum08 2010.09.03. 18:50:38

@Közlekedésguru: Lehet hogy visszavezényelhetik.
De talán mégsem. Mondom mindezt azért, mert pont ma kaptam pár ilyen nyugdíjast a 70-es vonalra. (2245)

Ők most nem voltak ápolatlanok (?) de a memória egy kissé kihagyott... 3szor át a vonaton, 3 kaller és 2 ilyen ember. Na most ezt egy négyrészes motorvonatra. AZért ennyire nem kéne...

Az érdekes csak annyi volt, h tőlem nem kérték a bérletet kétszer, bár meglehet azért, mert a rikitósárga felsőm feltűnő jelenség :)

Viszont a viselkedésük az nem kicsit kirívó. Egy hölgy (kb. 19 év körül) Felszállt Felsőgödön, nem vett jegyet, holott volt jegykiadás. Állítólag elfogyott az előrenyomtatott menetjegy (ott ilyen pecsételős fajátút adnak) és ezért nem kapott. Na persze az értelmes nem fogta fel. Visszakérdezett párszor, aztán addig fenyegette a hölgyet, amíg az azt nem mondta h Vác-Alsón szállt fel, és a diák ellenére csak 33%ot kapott. Na most ezt hogy? Ennyire nem nézik, h miért nincs jege az utasnak? Megértem h így olcsóbbb mint a pótdíj, de milyen jogon veszik el a kedvezményt? Ráadást miért olyan helytől állítják ki a jegyet a vonaton, ahol ugyanúgy elérhető a jegypénztáros?

Kapitányság 2010.09.03. 20:07:44

@Tyky8: Felsőgödön sztem gépi jegykiadás van, mert egy időben gépesítették a 3 Gödöt, ha jól tudom kb 2-3 éve. De ha hagyományos pénztár is lenne, akkor is ha elfogy az előre gyártott jegy (ami elég ritka)akkor a pénztárosnak űrjegyen kell kiállítani a menetjegyet, szal a csaj sztorija sztem erősen kamuillatú :P

VJV Man 2010.09.04. 08:56:10

@Közlekedésguru: Azt szerintem te is elfogadod, hogy a jv, vagy a vjv nem tarthat fejben annyi utast. Én is jártam már úgy, hogy kétszer kértem jegyet ugyan attól az embertől, mert nem emlékeztem rá. Nem igazán értem, hogy miért probléma.
Vasútszabályzat szerint bármikor ellenőrizhető, ezért nem is értem, hogy miért kell betenni borítékba, aztán zacskóba, azt pénztárcába utána szatyorba, majd táska, végül bőrönd...
És sajnos ez nem ritka... Mire elő veszi az utas 8 másik ingyen utazott...

Ráadásul ha a vonaton személyzetváltás van, akkor a kollégának ismét végig kell nézni az összes jegyet, mert bemondás alapján bárki ingyen utazhat....

fővizsgáló 2010.09.04. 09:08:36

tegnapi nap az esztergomi, váci vonal volt terítéken: 2-3 csapat nosztalgiás+2 fővizsgáló is dolgozott.Emellett a 100-son repülősök....látszik elindult az iskola

Ákibard! 2010.09.04. 11:31:16

@VJV Man:
Egyetértek, én sem értem mi ebben a nagy gond...
Én amikor felszállok, előveszem a bérletem, kint van a kisasztalon, annyiszor kérik el amennyiszer szeretnék.
A győri személyen alapból elkérik mindig 2x mert Tatabányán váltás van.
Most is a győri személyen ülönk most is ittvan elővéve, amikor kéri mutatom.

Ákibard! 2010.09.04. 11:34:09

Hozzászólás bújj elő!

Geri 722 2010.09.04. 15:07:01

@Közlekedésguru: Adjon az Isten!
Előre láthatólag most két-három hónapig biztonságban lehetnek az 1-es vonal utasai és a vonatszemélyzetei, mert a megfigyelésem az, hogy átlagosan 3 havonta jönnek erre a vonalra vissza!
addig másik elővárosi vonalakon végzik ,,jótékony munkájukat,, :D

Geri 722 2010.09.04. 15:16:27

@Közlekedésguru: azt meg kimondottan alig várom, hogy beosszanak melléjük, de sajna, nincs akkora szerencsém :((((
lehetséges, hogy megjelenne a nap folyamán ,,véletlenül,, a munkavédelmi felügyelet és sorban megszondáznák őket... lehet, hogy haza is mehetnék, ha éppen olyan brigádhoz osztanának be :DDD
a másik pedig az lenne, hogy csak és kizárólag akkor mozdulnék meg ellenőrzés céljából, amennyiben nem járatnak le engem a megjelenésükkel, öltözetükkel!!!
mondjuk nem szabad általánosítani, mert a nosztalgiások között is van olyan konkrét személy, aki régen Vfk volt, na ő bizony mindig makulátlanul van felöltözve, igaz, vele egész más problémák szoktak lenni, de hát senki sem lehet tökéletes :DDD

Geri 722 2010.09.04. 15:29:56

egyet értek VJV Man hozzászólásával: a személyzet váltás utáni teljes ellenőrzésre sajnos a rafináció kényszerít minket... 20 év alatt hidd el, jópáran belefutottak már így a csőbe és hihetetlen kalandokkal tudnak előállni a bliccelni szándékozók! volt, aki szimplán kidobta a jegyét, volt akinek véletlen bele esett a wc-be, volt akinek a menetszél tépte ki a kezéből, ahogy a lehúzott ablaknál állt, de volt olyan is, akinek elrabolták a pénztárcájával együtt, ami csodával határos módon megkerült, de a jegy és a pénz már nem volt benne :DDD
Természetesen nem állítom, hogy minden utas trükközni akar, de akinek rendben van a jegye, bérlete, annak nincs oka aggódni és ha nem ássa el a cuccaiba, ahogy VJV írta, akkor az a kb 20-30 másodperces procedúra egy két órás útba belefér :)

Geri 722 2010.09.04. 15:37:40

@Közlekedésguru: írtad, hogy volt olyan utad melynek alkalmával 4-szer kérték el a jegyed Győr és Pest között... volt rá példa, hogy Tatabánya és pest között 6!!! alkalommal kértem el egy pofa arcképesét, de ennek az volt az előzménye, hogy nem hivatalosan ugyan, de megjegyezte az akkori főnökömnek, hogy én nem végeztem tisztességes munkát a vonaton, mert tőle nem kértem el a menetjegyét... az eset után sosem volt már vele gond :DDD

VJV Man 2010.09.04. 20:19:06

@Geri 722: Az arcképesekkel mindig gond van. :-) Érdekes, hogy a többség az első ellenőrzéskor is morog ha kérem a felmutatást...

charlie 2010.09.04. 22:50:43

@Geri 722: hát, figy, nem azért fizetek ki évi majd 300 ezret a Start-nak, hogy alkoholista semmirekellők zaklassanak.

@Ákibard!: hát, azért. Én nem hagyhatom elő, jól el kell rakni, mert ha elveszik, megsérül, buktam a kártyát, nem adnak másikat. Pedig névre szóló, fényképes a VIP kártya, nem értem miért ne lehetne újat kiállítani, itt nincs olyan mint a Prémiumnál, hogy nem emberhez köthető, ahol teljesen érhető, hogy nem adnak újat. Szóval Én jól el szoktam rakni...

Ákibard! 2010.09.05. 13:16:27

@charlie:
Ki és miért venné el az orrod elől?
Mitől sérülne meg...?

charlie 2010.09.05. 13:56:03

@Ákibard!: a szart is kilopják az emberből ha nem vigyáz... A kártya minősége meg botrányos, egy hónap alatt lekopott az összes festék róla...

Ákibard! 2010.09.05. 14:14:23

@charlie:
Ha nem vigyázol a táskádból is kilopják akkor...

charlie 2010.09.05. 22:07:55

@Ákibard!: aki van olyan hülye és a pénztárcáját a táskájában hagyja...

Közlekedésguru · http://kozlekedem.blog.hu 2010.09.06. 21:54:21

@VJV Man: Nem, annyi különböző ember kérte tőlem.
Egyszer Komáromig egy hölgy, aki jött. Ott valamiért csere volt, gondolom az eredeti beosztás ugrott és amiatt. Tatabányáig már más volt, ő is ellenőrzött, jogosan. olyan is volt, hogy a két jv menet közben kocsit cserélt a Flirt-en és emiatt már kettőnél tartunk Tatabányáig. Ott eleve minden áldott alkalommal csere van s volt még fővizsgáló is, s a kapunál persze elmaradhatatlan. Nem, nem azzal volt bajom, hogy egyvalaki véletlenül többször. Nem is a személyzetcsere, az kettő lenne, nem négy ellenőrzés.

Közlekedésguru · http://kozlekedem.blog.hu 2010.09.06. 21:58:01

@Ákibard!: Az alapból kettő a megszokott. A négy-öt-hat már a két-háromszorosa, volt olyan utam, amikor kétszer is volt fővizsgáló, s a két kalauz szintén időközben kocsit cserélt (Tatabányáig és Tatabányától is), így már hat ellenőrzésnél tartunk. Én sem szoktam eltenni, kinyitva hagyom a tokot az asztalkán, csak az indokolatlanul sok már kicsit feltűnő és abszurd.

Közlekedésguru · http://kozlekedem.blog.hu 2010.09.06. 22:01:53

@Geri 722: Mondom, az asztalkán van, általában nem egyedül utazom, szóval valaki észlelné ha valaki el akarná lopni, még ha elszenderülünk akkor is. Én tőlem lehet 146-szor is, kb. 5 percenként, csak feleslegesnek tartom. És még mindig nem az egy ember ennyiszer dolgot írom, hanem hogy ennyire nem bíznak meg bennetek és ennyiszer kell egymást is ellenőrizgetni. Értitek (VJV Man és Ákibard!-nak is szól)?

ZBR 2010.09.06. 23:31:40

@charlie:
Megoldom a problémádat. Fogsz egy nyakba akasztható kártyatartó és beleteszed a startos kártyádat. Nyakadból nem lopják el, onnan meg se sérül és fel is tudod mutatni! Naaa, tudok, vagy tudok?
Esetleg, ha épp behánysz a budiba, előfordulhat, hogy vizes lesz, de kockázatot kell tudni vállalni :D

@Közlekedésguru:
6 ellenőrzés, ó borzalom. Tájékoztatásul elmondom, hogy nagyon-nagyon sok helyen ez így van. Nem csak itt, nyugatabbra is elkérik többször a jegyet. Indokolatlan az a te pampogásod a dolog miatt, pláne ha ki van téve, mert rendszeres utasként tudod, hogy így működik. Meg az is indokolatlan, hogy személlyel nyomulsz egy ilyen hosszú szakaszon.

Abszurd, hogy képtelen vagy megérteni azt a tényt, hogy ez NEM a jegyvizsgálók egymás iránt érzett bizalmáról szól, hanem az utasok korrekt és alapos ellenőrzéséről. Az időközben fel-leszállókat újra kell ellenőrizni, mert különben lehet olyan, aki elsumákolja. Az szintén abszurd, amikor az egylégterű motorvonaton te LEZÁRT szakaszt (!) követelsz a távolsági utasoknak. Szerintem egyenesen egy saját vezetőállás járna nektek :D

És a visszafejlődésről meg annyit, hogy a próbavásárlók, bár jó nagy szemétség emberileg (=kb. beépített ügynökökkel basztatni a dolgozókat), de pozitívan hatottak, most már sokkal inkább dolgoznak, méghozzá mellékes nélkül a jegyvizsgálók.
süti beállítások módosítása