MÁV utaspanaszok, késések, információk.

Új MÁV blog

Mobilitási hét - kérdések

2010. augusztus 24. - Ashi Valkoinen


Tiszteletem, Ashi!

Rendszeresen figyelemmel követem a Megint Állunk Vazze blogot, és bár velem a rendszeres vonatútjaim során szerencsére nagyon szélsőséges dolgok nem történnek - azért ehhez én is hozzájárulok, hiszen betartom az utazási szabályokat, bár olyan dolgok velem is megtörténtek, amelyekről volt itt már poszt, pl. a jegyvizsgáló rágyújtott az egyébként nemdohányzó vonaton -, de most úgy gondoltam, felvetek egy aktuálisnak tűnő témát. Ha elég érdekesnek találod, kérlek, tedd ki!

Szóval a téma nem más, minthogy évek óta van (és gondolom, idén is lesz) szeptember 16. és 22. között az ún. mobilitási hét, ez kevesebb mint egy hónap múlva eljön. Ebben a Máv-Start Zrt. is részt vesz egyrészt úgy, hogy a kerékpárszállítás ezen a héten ingyenes a vonatokon (már amelyiken lehet szállítani persze), másrészt pedig van egy olyan lehetőség 22-én - bár ez engem személyesen nem érint, hiszen az autó és én az két összeegyeztethetetlen fogalom -, hogy aki bemutatja a vonaton a nevére szóló forgalmi engedélyt, az a második kocsiosztályon ingyen utazhat (pót- és/vagy helyjegyet - ha olyan a vonat - azért váltania kell, de nem is ez a lényeg).

Na most a gondok ennek az egy hétnek a MÁV által megalkotott szabályaiból erednek. Úgy tudom, hogy ezek a vasút részéről biztosított üzletpolitikai kedvezmények, tehát nem arról van szó, hogy mondjuk mennyi a jegyek ára, mert azt nem a MÁV határozza meg, hanem maga a vasút alakítja ki a szabályokat, és ezen ily módon változtathat is. Két részterülete van a dolognak, az egyik az ingyenes kerékpárszállítás lehetősége, a másik a 22-ei forgalmival történő ingyenutazás. Nézzük:

1.1. Az e-ticket rendszer ezen a héten (sem) tud adni díjmentes kerékpárjegyet, tehát egy héten át az utas teendője (már aki halad a korral, és a neten vesz jegyet): átveszi a menetjegyét a kioszkban, majd beáll a jegypénztárhoz a sorba, és ha sorra kerül, az előzőleg átvett menetjegyéhez kér egy díjmentes kerékpárjegyet. De hát nem az lenne az e-ticketnek a lényege, hogy ne kelljen sorba állni? A számlaadási lehetőséget is azért biztosították, hogy aki számlát kényszerül kérni, ne kelljen neki külön sorba állni, nem? Akkor miért nem lehet beállítani azt, hogy aki ezen az egy héten vesz kerékpárjegyet a neten, az egyből díjmenteset kapjon (hiszen az e-ticket rendszerében csak adott napra lehet jegyet venni)? Ez már csak azért is rossz, hiszen aki nem tájékozódik alaposan, az megveheti a nem díjmentes kerékpárjegyét, és azt a rendszer ki is fogja neki adni! Nem arról a néhány alkalommal megtörténő kis kellemetlenségről van szó, hogy sorba kell állni, de hát miért nem lehet ezt megoldani?

1.2. Miért olyan fontos egyáltalán, hogy erre az egy hétre rendelkezni kelljen kerékpárjeggyel? Ha ez olyan szerepet IS betölt, hogy tudni lehessen, hányan veszik igénybe ezt a lehetőséget, hát biztos, hogy nem ezen az egy héten múlik az, hogy ezt megtudják. Ez nem olyan, mint mondjuk a díjmentes IC-pótjegy bizonyos napokon, amit meg kell venni, hiszen a helybiztosítás szempontjából szerepe van. Az tényleg más dolog! De itt odamegy valaki a kerékpárjával, aztán ha van hely, akkor felteszi a vonatra és vele együtt utazik, ha nincs, akkor meg nem utazik. Vagy miért nem lehet azt megoldani, hogy a jegyvizsgálók adják ki a menetjegy mellé az ingyenes kerékpárjegyet ezen az egy héten még az olyan helyen felszállt kerékpárral együtt utazó utasok részére is, ahol volt lehetőség az előzetes jegyváltásra? Akkor máris biztosítva van annak a lehetősége, hogy megtudhassák, hányan veszik igénybe. Bár ennek szerintem nincs nagy jelentősége, hiszen gondoljunk bele, hogy a regisztrációs jegy esetében is felfüggesztették a július 1-jétől eredetileg életbe lépett pótdíjazást, ha valaki nem vette meg.

2. Ha valaki bemutatja a vonaton szept. 22-én a nevére szóló forgalmit, akkor második kocsiosztályon ingyen utazhat.

2.1. Kérdezném: miért fontos, hogy az utas nevére szóljon a gépjármű forg. engedély, hiszen ha ez valakinél ott van a vonaton, akkor azzal a gépjárművel közlekedni nem lehet, tehát azon a napon nem szennyezi a környezetét (vagy legalábbis az idő alatt)?

2.2. Miért nem lehet mindenki számára biztosítani az ingyenes utazás lehetőségét ezen a napon (hiszen ezzel azoknak kedveznek, akik egész évben nap mint nap pusztítják a természeti környezetet, aki pedig környezettudatos módon él, rendszeresen együtt utazik a vonaton a kerékpárjával - jómagam még a -10 fokos hidegben is megteszem -, fizethet, hiszen nincs autója, vagyis nincs forgalmija sem)? Nem az egy-két ezer forintról van szó, amit meg lehet(ne) takarítani, hanem az elvről, hogy a környezettudatos szemléletű embereket kezelik hátrányosan.

Ennyi lett volna a felvetésem.

Ricky Ramirez

A bejegyzés trackback címe:

https://mav.blog.hu/api/trackback/id/tr22239669

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

vanek ur 2010.08.24. 21:23:54

e-Ticket: valóban meg kellene oldani. Ha a City szerdánál ki lehet adni az ingyen helyjegyet a menetjeggyel azonos útra, akkor az ingyen bringajegyet is ki lehetne adni ezen a héten így...
"Ha ez olyan szerepet IS betölt, hogy tudni lehessen, hányan veszik igénybe ezt a lehetőséget, hát biztos, hogy nem ezen az egy héten múlik az, hogy ezt megtudják."
Nem (csak) azt akarják megtudni, hányan utaznak kerékpárral, hanem azt, hogy ebben az akcióban hányan vettek részt. Ha ezen az 1 héten sokkal több ingyen kerékpárjegyet adnak ki, mint ahány fizetőset előtte héten, akkor ez egy jó akció, mert a mellé váltott jegyek miatt mégis csak több pénz lesz a kasszában záráskor. És így jövőre is lesz ilyen :)

"Kérdezném: miért fontos, hogy az utas nevére szóljon a gépjármű forg. engedély, hiszen ha ez valakinél ott van a vonaton, akkor azzal a gépjárművel közlekedni nem lehet, tehát azon a napon nem szennyezi a környezetét (vagy legalábbis az idő alatt)?"
Khhm. Szóval nem a forgalmival megy az a kocsi... Még csak ahhoz sem kell, hogy beidítsd. Így tehát én szépen ingyen elutazgatok a vonaton, aszzony meg vezeti a kocsit. Kisebb az esélye, hogy megállítja a rendőr, mint hogy ötösöm legyen a lottón.
A másik, hogy legalább 2-3 ötletem van, hogyan lehetne ezzel visszaélni, ha az a bizonyos forgalmi egy cég nevére szól...
2. Kit akarnál inkább meggyőzni, hogy vegye a termékedet? A törzsvevődet, vagy aki a büdös életben nem próbálta még? Én a másodikra szavazok, hátha nemcsak egyszeri vevő lesz belőle.
Az "1 napon keresztül mindenki ingyen utazzon" meg valószínűleg nem lenne túl olcsó dolog. Ha évi 30egynehány milliárd a MÁV bevétele jegyeladásból (ilyesmit hallottam), akkor az napi 100 millió. Ez azért nem kevés pénz. Persze amikor ilyen ötletek röpködnek, nem is pazarló a MÁV...

Adani 2010.08.25. 12:19:20

@vanek ur:

A forgalminál tényleg lehetne az, h bárki utazhat vele. Persze nem azzal megy a kocsi, de ha megállít a rendőr és nincs nálad akkor bünti lesz a vége, lehet, h páran kockáztatnának, h elviszi a gyerek a forgalmit és azal vonatozik apuka meg autózik és reménykedik, h nem állítják meg. De pl. családi autónál miért ne utazhatna vele a nagykorú gyerek? Apuka nevére szól, de lehet, h a gyerek is vezeti a kocsit sőt valószínű. Ahogy a viccben is van mikor megkérdezik apukát ,h övé-e a kocsi. Attól függ, ha tankolni vagy szerelőhöz kell menni az enyém, ha bevásárolni vagy plázázni az asszonyé, ha bulizni kell a fiamé. Elképzelhető volna, h pl. a gyerek elkéri a fatertól a kocsit fater meg mondja ,h ne kocsival menj itt a forgalmi ma ingyen van a vonat vele, vonatozz.

rickyramirez 2010.08.25. 12:44:30

@vanek ur:
Én abból indultam ki, hogy forgalmi nélkül elvileg nem közlekedhetnek a gépjárművel. Tehát ha sokan mégis megteszik akár a szeptember 22-e miatt, akár egyéb okból, akkor ez annak az elgondolásnak a helyességét támasztja alá, hogy vagy bárki utazhasson ingyen ezen a napon, aki bemutat egy érvényes forgalmit, vagy mindenki utazhasson ingyen, akár van forgalmija, akár nincs. Vagyis itt nem másról van szó, minthogy egy jól kommunikálható akciót hirdet a MÁV minden évben, hogy mi mennyit teszünk a környezetért, gyorsabbak is vagyunk az agglomerációból való ki- és bejutási versenyben, stb.., a valóságban viszont pontosan tudják, hogy nagyon kevesen veszik igénybe ezt a lehetőséget, tehát szinte semmit nem veszítenek rajta.
Annak semmilyen realitását nem látom, hogy emiatt bárki is az autósok közül átszokna a vonatra, mert ha kifizetett adott esetben több millió forintot az otójára, hozzászokott a nagyobb kényelemhez, gyorsasághoz, stb..., akkor egy ilyen dolog nem fogja a gondolkodását megváltoztatni. Ezzel szemben a vasutat rendszeresen igénybe vevőknek egy kedves gesztus lehetne akár a mindenkire kiterjedő, egy napra szóló ingyenutazás, akár az, hogy mondjuk valaki bemutat három adott évre szóló kerékpárjegyet a pénztárban, és akkor ingyen utazhat.

Adani 2010.08.25. 14:10:23

Sőt lehetne ennyi erővel jogsihoz is kötni a dolgot mondván ha a jogsijával utazik a vonaton akkor addig ameddig rajta ül biztosan nem vezeti a saját vagy más autóját. Feltételezhetjük, h akinek nincs jogsija annak autója sincs. De elvileg lehet elvégre autó vásárlásakor nem kérik a jogsit tudtommal másrészt meg ugye benzinnel megy nem jogsival vagy forgalmival.

vanek ur 2010.08.25. 16:45:54

@rickyramirez: Nem könnyű egy jól kommunikálható és jól megfogható akciót rászervezni erre a napra.

Még mindig tartom, hogy a fő cél az autósok meggyőzése lenne, hogy van alternatíva az autó mellett is. (Tőlünk nyugatabbra az agglomerációban lakó polgár az autójával a lakásától a vasútállomásig megy el, ott leteszi a kocsit, és felszáll a vonatra. Lehet így is... Használja is a kocsit, de nem a dugóban pöfög vele.) Ha az autósokra célzol, akkor talán a jogosítvány jobb lenne. Viszont ha az is cél, hogy az autó ne mozogjon, akkor a forgalmi a megoldás, de az nem személyhez, hanem autóhoz van rendelve.

A "mindenki utazzon ingyen aznap" kb. 100 millió Ft-ba kerülne (egynapi bevétel, ha az éves bevétel 35 milliárd Ft). Ez elég drága dolog lenne.

A vasutat rendszeresen igénybe vevőket nem ehhez a naphoz kötődve kellene jutalmazni, hanem egész évben, folyamatosan valamilyen törzsutasprogrammal.

Ákibard! 2010.08.25. 20:51:57

@Adani:
Lehet nem érted, de az akciónak nem z a lényege, hogy minél többen ingyen utazzanak, hanem az, hogy az autómentes napon minél kevesebb autó legyen az utakon.
Ha jogsihoz kötnéd millió ember utazna ingyen olyanok is akiknek nincs is autójuk, tehát jelképesen sem csökken velük az autók száma aznap az utakon.
Ezért van forgalmihoz kötve.

Adani 2010.08.26. 07:55:22

@Ákibard!:

Azt viszont akkor is meg lehetne engedni, h bárki utazhasson a forgalmival. Elvégre a legtöbb a családban a családi szekér a családfő nevén van, de lehet felnőttkorú gyereke, aki szintén szokta vezetni. Miért ne utazhatna ő ingyen a forgalmival ha pl. aznap a családfő nem utazik? Ha nála a forgalmi akkor ugye az autó sem mehet elvileg. Egy vonatjegy áráért meg nem érdemes bekockáztatni egy büntetést a forgalmi hiánya miatt.

vanek ur 2010.08.26. 08:17:28

@Adani: "Egy vonatjegy áráért meg nem érdemes bekockáztatni egy büntetést a forgalmi hiánya miatt." Nem olyan nagy kockázat ez. Engem átlag kétévente egyszer állítanak meg közúti ellenőrzés címén.
"Miért ne utazhatna ő ingyen a forgalmival ha pl. aznap a családfő nem utazik?"
Erre csak azt tudom mondani, hogy ez ott működik, ahol teljesen természetes az, hogy egy forgalmival egyszerre csak egy ember próbál meg utazni, és fel sem merül az emberekben, hogyan lehetne visszaélni a lehetőséggel.

Adani 2010.08.26. 09:17:31

@vanek ur:

Egy forgalmival tényleg csak egy ember tud utazni, eg időben egyszerre csak egy embernél lehet.

Visszaélni meg most is lehet vele hiszen akinek a nevére szól az vonatozik ingyen forgalmival, de attól még ugyanúgy lehet használni a verdát is. Családtag mehet vele vagy bárki, akinek odaadja. Rizikó van, mert ha megállítják bünti lesz, de lehet, h 19-re lapot kérve alsó jön és megússza.

vanek ur 2010.08.26. 11:25:37

@Adani: Na mibe, hogy egy posta-bhv-n az ülések mellett a jv tudta nélkül tud mozogni az a forgalmi?
"Rizikó van, mert ha megállítják bünti lesz, de lehet, h 19-re lapot kérve alsó jön és megússza." A forgalmi nélkül autózás mindössze 1 napra inkább 12-re lapot kérni kategória.

Adani 2010.08.26. 12:11:33

@vanek ur:

Ennyi erővel egy havibérlet is tud mozogni ugyanúgy, egy jó kaller kiszúrja a dolgot, aki meg nem jól végzi a munkáját azt eddig is meg tudják vezetni.

Közlekedésguru · http://kozlekedem.blog.hu 2010.09.02. 19:28:29

@vanek ur: Szóljon a nevemre a forgalmi, de a mellettem lévők? Egy autó 5 személyes, pótoljam vonattal, s én egyedül mehetek ingyen. (Ritkán autózom egyedül). A bérletet kaphatom egy nappal tovább, ugyanis 22-ére van forgalmi engedélyem...

Közlekedésguru · http://kozlekedem.blog.hu 2010.09.02. 19:33:47

@vanek ur: Bérleteseknél mit ér ez az egy ingyenes nap?

Mennyien akadnak olyanok, akiknek pont 21-én jár le a bérlet, s csak 23-ától kell majd megvegye?
süti beállítások módosítása