MÁV utaspanaszok, késések, információk.

Új MÁV blog

Visszatérítés 4. + Pannónia + pénztáros problémák

2010. július 23. - Ashi Valkoinen

Tiszteletem
Néhány apróságot, amit vonatozás közben tapasztaltam, nem értek. Lehet hogy butaságok, nem tudom, de ha úgy érzed, hogy helye van oldaladon, nyugodtan felrakhatod. Elsősorban nem a végrehajtásban dolgozókkal volt bajom, mert eddig még mindig segítőkészek voltak, inkább csak a MÁV-os ötletgazdákat nem értem.
Tisztelettel,
gergő

Július 15-én utaztam Mezőhegyesre Budapestről. Menetrendből kinéztem a vonatot, 09:13-as Pannónia nemzetközi gyors/IC/vagy nem tudom milyen fantázia névvel illették. Irgalmatlanul hosszú vonat volt. Ha jól láttam a harmad részt cseh vagy szlovák vagonokból, harmadrészt román vagonokból és harmadrész magyar vagonokból állt. A magyar szekció nagyon elütött a többi kettőtől, eszméletlenül le volt pukkanva a másik két féléhez képest. Picit szégyelltem magam, hogy ilyeneket küldünk külföldre. Na de nem ez a lényeg. A szerelvény 20-30 perc késéssel indult. Ezzel semmi baj nincs, több mint hét éve vonatozok rendszeresen, van úgy hogy hetente ingázok más vonalakon, hasonló távolságokon. Megszoktam hogy ilyenek vannak. Beletörődtem, hogy Mezőtúron a csatlakozást lekésem, majd várok türelemmel. Menet közben a jegyvizsgálót kérdeztem, hogy mire számítsak, mikor érkezünk, és Ő nagyon kedvesen felvilágosított, hogy nem tudja. Továbbá informált arról, hogy mindig késik ez a szerelvény, és teljesen rendszertelen, és rapszodikus, hogy a csatlakozás bevárja-e, vagy sem. Több utastársam is megerősítette, hogy ez bizony így van. Nem emlékszik már sem alkalmazott, sem utas olyanra, hogy időben érkezett volna az a vonat. Ezen picit felbosszantottam magam. Ha a MÁV tudja, hogy ilyen, akkor miért a 11:03-as vonatot tünteti fel csatlakozásnak, miért nem a két órával későbbit? Na mindegy. Volt időm, megkérdeztem a pénztárnál, hogy mikor jön a következő, és ha már ráértem, megkértem, hogy adják vissza legalább a pótjegy árát. Készségesen a hölgy adott egy papírt, hogy töltsem ki. Természetesen neki álltam, és az első kérdés után vettem észre, hogy az A4-es lap tele van kérdésekkel. Néhány olyan kérdés is volt amihez nem tudtam, hogy mit írhatnék. Én csak egy egyszerű ember vagyok, de az egész állomáson nem találtam olyan alkalmazottat, akinek elképzelése lett volna hogy miket akarnak kérdezni. De egyöntetűen egyetértettek, hogy ez a laposdi rendszer egy mérhetetlenül nagy ostobaság. Visszaadtam a papírt a hölgynek és azért megköszöntem a segítségét. Ő megköszönte, hogy nem törtem be az ablakot ami mögött ült, mert nem olyan régen egy kedves, aranyos, hülye kis utastársam állítólag betörte, ugyanezen felbőszülve. No comment. Azt is elárulta, hogy most már nem is a pénzt adják vissza, hanem utazási csekket adnak helyette. Itt teljesen ledobta az agyam az ékszíjat. Na de sebaj. Vártam majd tovább utaztam célom felé akkor amikor ott le kellett volna szállnom a vonatról.

Visszafele kinéztem egy vonatot. Vasárnap (06.18.) indult, szombat délután elmentem a vasútállomásra megvenni előre a jegyet. Pénztáras sehol. Néztem a nyitva tartást, megállapítottam, hogy jó időben vagyok jó helyen, valami más probléma van. Zörgetek az ablakon, semmi. Kimegyek a vágányokhoz, kérdem az ott dohányzó alkalmazottakat, hogy nem látták, a pénztárost? Természetesen nem látták, biztos elment valahova. Mivel nem forgalmas állomás nem tartják be a nyitva tartást, csak vonat indulás előtt nyitnak ki csak egy picit. Természetesen egyetlen alkalmazottnak sem volt meg a jegypénztáros telefonszáma, hogy felhívjam, és megkérjem, hogy fáradjon oda, ahol lennie kellene, és adjon el nekem jegyet. Sőt, az egész állomáson nem volt olyan ember (műszak vezető, állomásfőnök, főbakter, HR-es, senki) aki tudott volna segíteni nekem. Úgy látszik, akik azon a napon dolgoztak az állomáson, egytől egyig, akkor találkoztak életükben először. Na mindegy. Mehettem oda másodszor. Itt már nagyon besokalltam.

 

Szóval amiket nem nagyon értek:

 

-Ha van egy vonat, aminek még nem sikerült az életben betartani a kiírt menetidőt (vagy legalábbis ritkán jön össze), azt miért nem vezetik fel jól láthatóan a menetrendbe? Minden MÁV alkalmazott természetesen kezelte, hogy lekési a csatlakozást, mert ez az alap helyzet, és az utasok akik rendszeresen utaztak azon a vonalon is mind tudták. Akkor a MÁV menetrend készítői is tudják. Tehát amikor odaírták nekem hogy csatlakozás Mezőtúron 11:03-kor indul, akkor hazudtak a kedves fizető utasnak. Ráadásul nem is véletlenül, mert tudtak róla mikor odaírták. Ha nem véletlenül, kizárásos alapon marad a szándékosan. Ha esetleg illetékes olvassa, megindokolhatja, hogy miért teszi ez őt boldoggá.

 

-Ha már egyszer felajánlják, hogy ilyen nagy és ráadásul indokolatlan késéseknél (mert nem volt hó, nem volt jég, nem volt szél, és még csak eszméletlenül nagy kánikula sem volt) vissza adják a helyjegy/pótjegy árát, vagy azt amit, akkor miért egy olyan formanyomtatványt csinálnak erre, amit egy állomásnyi alkalmazottjaik közül senki sem tud kitölteni, és még csak elképzelésük sincs, hogy mit kell oda írni, mert olyan dolgokra kérdez rá, amikről nekik sincs elképzelésük. Sajnos nem hoztam el a papírt, pedig most szívesen csatolnám. Egyszerű a dolog. Késett a vonat, és beadom a lekezelt jegyet, pénztáros pedig kiadja a pénzt. Nem nehéz, és határozottan gyorsabban működik mint ez, és jobban is nyomon követhető, nyilvántartható és adminisztrálható. Ha esetleg illetékes olvassa, esetleg leírhatná a pontos dátumot, hogy mikor fogják bevezetni a becsülettel visszaadjuk a jegy árát rendszert

 

-Ha én nekem helyszínen ki kell fizetnem a jegyet kézpénzben, vagy esetleg banki átutalással, szerintem az elemi becsület és a gerinc megkívánja, hogy szintén kézpénzben, vagy banki átutalással fizessék vissza jegy árat (és ne utazási utalványt adjanak), és maximum annyi időt vegyen igénybe, mint a megvásárlás. Akkor lenne jogos ez az eljárásuk, ha jegyvásárlásnál, a pénztáros kitöltene egy A4-es formanyomtatványt, majd azt elpostázná az utasnak, majd olyan 2-4 hét elbírálás után fizetné csak ki, és ha úgy dönt, hogy indokolatlan, akkor csak x%-át, vagy egyáltalán nem fizeti ki. Amíg ez nem így működik, addig már csak becsületből is, fizessenek rögtön a helyszínen és kézpénzben . Ha esetleg illetékes olvassa, akkor nyugodtan leírhatja, hogy miért van még alkalmazásban az aki ezt az utalványos marhaságot kitalálta.

 

-Ha egy jegypénztárnak van nyitva tartása, akkor legyen már nyitva. Megértem hogy nem forgalmas. El megy ebédelni, dohányozni, be ül a majd minden állomáson fellelhető víg bakter sörözőbe néhány felesre, vagy csináljon amit nem szégyell, de ha elhagyja helyét, mialatt pénzt kap azért hogy ott legyen, és a pénzt elveszi hó végén, tudván hogy nem volt ott, akkor legyen benne annyi tartás hogy tesz ki egy táblát elérhetőséggel, amin az utas tudja értesíteni, hogy szeretne vásárolni. Az is járható út, hogy megváltoztatják a nyitva tartást, és egy nap csak összesen másfél órát van pénztár, nem 03:30-23:15 között. Akkor az ember rá tud hogy zárva van.

A bejegyzés trackback címe:

https://mav.blog.hu/api/trackback/id/tr712159780

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Adani 2010.07.23. 09:35:57

Ez amúgy igaz, szinte sosem érkezik pontosan a Pannónia. Egyszer megkérdeztem Mezőberényben, h szokott ez a vonat pontosan jönni? A pénztáros azt mondta, h már évek óta itt dolgozik és volt talán két alkalom mikor pontosan jött. Általában már az országba késve érkezik. Múlt héten mikor mentem vissza Pestre a 17:34-es gyorsvonattal még mindig sokan vártak az egy órával előbbi Pannóniára, mikor beért a gyorsvonat kíváncsiságból megnéztem az Elvirán, még Lőkösházára se ért be akkor. A gyors csak 7 percet késett, a keletibe érve is csak 10 percre növelte, az meg mint tudjuk nem késés.

MagyarZizzi (törölt) 2010.07.23. 10:40:51

Mivel MINDEN vonat késik, nincs egyetlen az egész országban, ami pontosan járna, mindenkinek vissza kellene fizetni a pótjegy árát. A MÁV-nak ez óriási veszteség lenne, ezért találták ki, hogy olyan formanyomtatványt készítenek, amit a Jóisten is csak negyedik nekifutásra tud kitölteni, és akkor senkinek nem lesz kedve visszaigényelni a pótjegy árát. Olcsóbb, mint menetrendszerűen közlekedtetni a vonatokat...

mildi 2010.07.23. 14:03:29

Nem csak a pótjegy ára jár vissza, hanem a menetjegy 25 v 50%-a, a késés mértékétől függően, ezért a papirosdi. Egyébként nem csak utazási utalványban adják vissza: kp és átutalással is lehet. Az igénylő lapon kell megjelölni, melyiket akarod. A hátulján meg kitöltési útmutató olvasni tudóknak...

sütöde 2010.07.23. 16:25:31

mildi ,jobb ha tőlem tudod :-ha nem a máv hibájából késik a vonat, NEM JÁR semmi az utasnak !!!

mildi 2010.07.23. 19:50:13

@sütöde: nem mondod? :)

Spilett 2010.07.24. 12:35:27

"A MÁV-nak ez óriási veszteség lenne, ezért találták ki, hogy olyan formanyomtatványt készítenek...."

Nos, nem a MÁV találja ki az ilyeneket, hanem az unió ÍRJA ELŐ. Mert hogy nyugaton ez évek óta gyakorlat, és mivel az unióban mindennek egységesnek kell lennie, hát ide is behozták. Senki nem kérdezte, hogy akarjuk-e...

_Totty_ 2010.07.24. 16:41:53

@Spilett: érdkes az ellen sikeresen tudtak tiltakozni, hogy nem az összes vonatnál, csak a felárasnál vezessék be bezzeg az ellen nem hogy egyszerűbb legyen a nyomtatvány/eljrás...pedig elvárható lenne az is ha egy 2 órás utat a balatoni gyorsvonat 3 és fél ora alatt tesz meg, igenis járjon vissza a menetdíjnak egy része...

sütöde 2010.07.24. 17:32:38

@mildi: @_Totty_: Ja,ja natürlich !! Gazsasági válságban fetreng az ország ,ti pedig még belerúgnátok ? Magyarok vagytok ti?

Interlock (törölt) 2010.07.25. 03:40:24

@Spilett: "Nos, nem a MÁV találja ki az ilyeneket, hanem az unió ÍRJA ELŐ"
Ez az, ami valószínűleg senkit nem érdekel. Létezik olyan, hogy hivatalos menetrend? Persze. Betartják? Nem nagyon, vagy nagyon nem. Következmén
? Ideges utasok, vállukat húzogató, nagyobbrészt vétlen vasúti dolgozók, és mélyen lapító felelősök. Én se töltenék ki egy A4-es lapot, pedig tudok olvasni, viszont baromira seggbe tudnám rúgni azt a "nagy embert", aki úgy érzi, hogy a hozzám hasonlóan beletörődő utasok miatt nem is kell ezzel az egésszel foglalkozni. Késik a vonat, állandóan teszi, de van hozzá nyomtatvány, oszt' minden rendben van...
Igen, bele kellene már rúgni ebbe az országba, de ha abba mégsem, néhány emberbe mindenképp, különben sosem változik semmi, maradunk következmények nélküli ország. A jegypénztárosnak meg simán adnék egy fegyelmit.

DePassant 2010.07.26. 16:52:23

juhúú a vesszőparipám :)
még egy illiterális honfitársunknak okoz gondot leírni a nevét esetleg az irányítószám nem megy?!
vagy azt nem tudja honnan utazott hová...
Régen mindenki arra panaszkodott, hogy ha már eleve késett a vonat, nem fog még félóráig sorban állni, hogy visszakapja a párszáz forintját. Most itt az új rendszer, ami megoldást jelent erre a problémára és láss csodát: megint mindenki panaszkodik :)
Talán erre szokták mondani, hogy Abszurdisztán...

Szekuriti Blogger · http://szekuriti.blog.hu 2010.07.26. 18:03:56

Nem értem, miért nem ingyenesen feladható borítékokban osztogatják ezeket a lapokat, az ember otthon kitöltené, aztán bedobná a postaládába, a pénz meg jönne postán vagy bankszámlára.

DePassant 2010.07.27. 03:33:50

@Szekuriti Blogger: Leadod az első vasútállomáson ami az utadba kerül, az ingyenes.

"a pénz meg jönne postán vagy bankszámlára. "
pontosan így működik vagy kérheted kp-ban bármelyik állomáson

Skin 2010.07.28. 10:59:11

Az a legjobb, hogy most már nagyon sokmindent rá tudnak fogni a vis maiorra. És ha erre hivatkoznak, akkor nem jár vissza a pénz. Vis major: nyári forróság, árvíz, télen a hó és a fagy, a köztes időben meg mindig van valami, amire ráfogják, hogy vis maior.
süti beállítások módosítása