MÁV utaspanaszok, késések, információk.

Új MÁV blog

Nem akarta feltartani a sort - megbánta

2010. július 22. - Ashi Valkoinen
Tisztelt Szerkesztő és Olvasók!
 
Vagyok olyan szerencsés, hogy a vidékre utazásom költségét (egy oda-vissza utat hetente) megtéríti a munkáltatóm (azt ne részletezzük, hogy milyen bér mellett) és vagyok olyan szerencsétlen, hogy Pestre költöztem.
Megszüntették ugyanis az összes közvetlen járatot a megyeszékhely és a főváros között, és a (jellemzően gyorsvonatról) átszállós vonatokat, melyekkel közlekedni tudok, IC-nek hívják és fizettetik is a pótdíjat - igazából úgy vélem, jogtalanul, teljes útra, holott csak az út kétharmadát tesszük meg (jó esetben) intercityvel, bár nem is tudom, hogy hívhatják annak, amikor át kell szállni.
Szóval legutóbbi utazásom alkalmával nem vettem meg előre a jegyet a Keletiben, így pénteken délután álltam sorba. Még jó 20 percem volt a vonat indulásáig, de, gondoltam, nem tartóztatom a mögöttem kígyózó végeláthatatlan sort számlairatással. Korábban nem csináltam ebből gyakorlatot, de előfordult, hogy utólag kértem számlát a menetjegyről, minden gond nélkül - egy hónapon belül megtehettem ezt.
Vasárnap azonban, amikor visszautazáskor (sor nélkül) meg akartam iratni a pénteki menetjegyről a számlát, közölte a pénztáros, hogy a menetjegy érvényessége szombaton lejárt és azon túl nem tud számlát adni.
Hát, kösz. Nem vitatkoztam, csak épp buktam 4000-et mert persze nem volt olyan jófej, hogy na gyere, hülyegyerek, ha korábban beetettünk és most is élni akartál a lehetőséggel, de drasztikusan megváltoztattuk a szabályokat, attól még most írok neked egy szlát.
Nem írt. Engem meg esz a fene. És legközelebb nem fog érdekelni, hogy hány utánam álló kési le a vonatot a számlámmal bénázó pénztáros miatt.
 
Köszönöm

A bejegyzés trackback címe:

https://mav.blog.hu/api/trackback/id/tr72159763

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Adani 2010.07.22. 08:27:47

Nekem is térítik a hazautat, de nem az egészet csak 85%-ot. Szerencsére nekünk nem kell számlát vinni, elég ha a vonatjegyet leadom. Ráadásul már a neten rendelt jegyről a gép számlát is nyomtat, ki még nem próbáltam, de biztos működik.

Ákibard! 2010.07.22. 08:51:32

Valóban később is ki kell állítaniuk a számlát bármely jegypénztárban.
Nem buktad el a pénzed, próbáld meg egy másik pénztárban. Ha nem akarják kiadni a számlát, kérj panaszkönyvet.
Én is irattam már utólag számlát minden gond nélkül.

charlie 2010.07.22. 09:17:03

Hazautazási támogatáshoz hivatalosan nem kell számla, ez akkor vagy tudatlanság (májusban frissült a korm. rendelet), vagy geciskedés.

@Adani: 86% a minimum amit ki kel fizetni.

mildi 2010.07.22. 11:20:48

@Ákibard!: nem. új szabály, hogy számlát csak a menetjegy érvénytartamán belül lehet utólag kérni. ha 24-én lejár a jegy, 25-én már nem írnak róla számlát. ez van.
teendő: ha nincs időd vonat előtt számlát íratni, kérd a célállomáson, mikor leszállsz.

Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2010.07.22. 13:05:48

Melyik megyeszékhelyről van szó?

Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2010.07.22. 13:16:55

Szekszárdról lehet szó, de ott is van egy átszállásmentes IC (17:41-20:11, vissza: 07:01-09:25), illetve 4 pótjegy nélküli csatlakozás:
07:16-10:11
13:16-16:11
15:16-18:11
19:16-22:11
Vissza:
05:39-08:40
11:43-14:40
13:43-16:40
17:43-20:40

sunázósün 2010.07.22. 14:12:49

Meglepő már az is, hogy eddig megírták.
Teljesen szabálytalan.

kötözködő 2010.07.22. 14:20:26

Persze a legegyszerűbb megoldás - a menetjegy egyben szolgálhasson számlaként is - ebben az országban nem kivitelezhető...

Giraffa 2010.07.22. 14:23:43

@kötözködő: de megoldható lenne, csak az APEH nem fogadja el, csak ha bizonyos formai követelményeknek megfelel. Ezt meg új pénztárgépek/szoftver nélkül nem lehet megvalósítani. Az új szoftver/hardver beszerézéséhez közbeszerzést kell kiírni... szerinted? ;)

Benbe · http://www.benbe.hu 2010.07.22. 14:25:02

@Peti817172M: Eger lesz, hiszen Szekszárdra nem a keletiből megy vonat, Salgótarjánba pedig nem lehet IC-vel utazni.

Zárójel: Egerbe kétóránként van közvetlen gyorsvonat.

Benbe · http://www.benbe.hu 2010.07.22. 14:27:54

@Giraffa: A New York-i hotdogos sárga post-it-re adja a számlát, ha nagyon kéred. Mivel az amerikai szabályok szerint ez rendben van, a céged ez alapján kell, hogy elszámoljon. Az egy másik kérdés, hogy mit szólnának az apehosok az iktatott post-it-hez.

fourgee 2010.07.22. 14:37:38

Basszus, hogy sok helyen hogy tudnak problémázni a számlán... Ha valaki ostoba, agyi nyomorék, az ne menjen olyan munkahelyre, ahol esetenként számlát kell írnia. Ennyire egyszerű. A munkakörében ez is benne van, így nem kellene nyavajogni.
Tényleg nem értem, hogy egyesek hogyan tudnak halálosan szenvedő fejet vágni attól, hogy rá kell írniuk egy cégnevet egy qrva papírra és le kell pecsételniük. Vagy sokkoló van a pecsétbe beépítve, és minden egyes használatkor fájdalom éri őket????

Félre Beszélő 2010.07.22. 14:44:31

Én már kaptam egy ugyanazon névjegy hátuljára két számlát is (az első nap ráírta a buszos út összegét, a másik nap elkérte és ráírta a másik utazás összegét is). Érdekességként megmutattam a könyvelőnek is, jót kuncogott.

Amerika nem Magyarország...

aszora 2010.07.22. 14:46:03

A Máv-os pecsétet előre is benyomhatnák a számlatömb oldalaira, ennyivel is gyorsabb lenne, nem kéne vagy pecsét minden alkalomml.

blint63 2010.07.22. 14:55:21

Te jóúristen, most, hogy megnéztem a Szekszárd-Bp vonalat, táv: 120km menetidő: 2:31 ár: 2500Ft

Szeretem a vasutat de ilyenkor azért elgondolkozok van-e ennek így értelme (és hálát adok, hogy az 1-es vonalat használom...).

Ákibard! 2010.07.22. 15:21:48

@aszora:
Előre le vannak bélyegezve a számlatömbök, azt megnyitáskor le szokták végig bélyegezni.

aszora 2010.07.22. 15:25:35

@Ákibard!:
Bocs akkor nem szóltam.
Ezexerint pesten erre már rájöttek, nálunk még nem :)

Margit bácsi 2010.07.22. 15:28:21

erről ez jut eszembe:

"1938-ban egy 328-as gőzmozdony a 701-es gyorsvonatot 140 perc alatt húzta el Budapestről Szegedre - írta a delmagyar.hu

30 évvel később, 1968-ban az M40-es (Púpos) ezer lóerős dízelmozdony 152 perc alatt teljesítette ezt a távot."

ma: Paprika IC - Budapest-Szeged: 142 perc

vastagbor.blog.hu/2010/03/02/megy_a_gozos_megy_a_gozos_4

Snake 2010.07.22. 16:10:15

@Margit bácsi: Azért az se feletsük el, hogy kicsit több vonat van, többször kell keresztre várni.

kombi 2010.07.22. 16:46:10

Csak egy tipp a sorban ácsorgás elkerülésére:

Internetes jegyváltás nem segítene ilyenkor?
Ha jól tévedek, elvileg már számlát is tud nyomtatni a masina...

Almaspite 2010.07.22. 17:12:22

Vagy mi lenne, ha a melóhelyeden jó előre kinyomtatnád melóhelyi papírra, melóhelyi lassernyomtatóval szép, nagy, jól olvasható 18-as betűmérettel, Times New Roman betűtípussal a melóhelyed számlaképes nevét, címét, ezt mindig magaddal hordanád a tárcádban és amikor számlát kell iratnod, akkor csak odavetnéd a pénztáros kisasszony orra elé, hogy: Neh, másold le innen!

Máris értékes perceket nyernél!

:-)

charlie 2010.07.22. 17:12:46

@Snake: Én ebben nem lennék biztos. A 30-as években csúcsra futott a magyar vasút, rengeteg áruszállítás, hadivonatok, stb., ma ahhoz képes kihasználatlan...

Giraffa 2010.07.22. 17:13:16

@kombi: de, segítene.

- De nincs mindenkinek internetje/számítógépe
- nincs mindenhol e-ticket konzol, ahol át tudod venni
- otthon meg nem lehet jegyet/bérletet nyomtatni (mármint olyat, amit elfogad a MÁV :) ), ellenben a repülőjegyemet fapados légitársaságra igen...

"Kákájá csudásznájá tyéhnyíká!" :)

Almaspite 2010.07.22. 18:05:21

@charlie: ÁLLÍTÓLAG régen a főbb vasútvonalak két sínpárból álltak, egy oda, egy vissza, de a Trianoni döntések után az egyiket fel kellett szedni, hogy ne tudjunk túl gyorsan mozgósítani pld. a románok ellen. Ha csak egy sínpár van, akkor sokkal lassabban haladnak a vonatok, mert minden állomáson meg kell várniuk a szembejövőt. Ma már ismét lefektethetnénk a második sínpárt is, de most valahogy nincs rá pénz...

:-)

Snake 2010.07.22. 18:33:01

@Almaspite: A szegedi vonal pl kétvágányos volt régen, de az a Trianon miatt felszedtük dolog legenda, nincs benne a békeszerződésben. Sokkal inkább azért lett felszedve a második vágány mert csökkent a forgalom, a kibontott anyagokra pedig szükség volt máshol.

Adani 2010.07.22. 18:38:46

@Almaspite:

Na ez az, ami így nem igaz, nem volt ilyen kitétel a békeszerződésben, nem is köteleztek erre. Az viszot igaz, h valóban duplavágányú pályavolt a 120-a vonal Békéscsabától Kürtösig sőt a 150-es is asszem Kiskőrösig. A is igaz, h felszedték. A háborús károk helyreállítása miat részben, válság volt akkoriban nem volt pénz sínekre és ugye Trianon után az ország területének a 2/3-ad részei s odalett, és olt, ahol megrongálódott a pálya a felszedett második vágánnyal ott javítottak. Megtehették ,mert ezeken a határmenti vonalakon a forgalom is lecsökkent ráadásul később a kisantant blokád alá vonta a határokat szinte mindenhol, így nem volt átmenő forgalom. Vagyisa vasút saját jószántából szedte fel a vágányokat kellett máshová. Asszem Lőkösházától a határig meg 1939 végén és 1940 elején szedték el mikor kitört a háború akkora román oldalt a románok a magyar oldalon a magyarok, h nehogy gyorsan megtámadjuk egymást.

A 120-as vonalnál érdekes, h még 1923-ban is Szajol-Békéscsaba között egyvágányú Békéscsabától-Kürtösig kétvágányú volt a pálya. Viszont a 140-eshz hasonlóan ez a vonal is úgy épült, h kétvágányosra széles töltéssel és már a 40-es években elkezdték a második vágányt építeni Tiszatenyőig jutottak el. Később Mezőtúrtól ismét nekiestek eljutotak agylaposig majd Csugarig. Később pedig nem építették továbberrefelé inkább Gyomától indultak neki, ittasszem pályaelújítás volt a leromlott pálya mellé építették a teljesne új ézagmentest a régit meghagyták Gyomától Békéscsabáig kiépült az új pálya. A régi vágány ism egmaradt csak kisebb felújítást végeztek rajta Gyoma és Mezőberény között ez a vágány lényegesen rosszabb 40-60-nal járható a másik meg 120-al. Érdekesség, h Muronytól Békéscsabáig a régi bal vágányt egyáltalán nem használják.

Benbe · http://www.benbe.hu 2010.07.22. 18:40:44

@Snake: Így van. Bár a szegedi nem volt akkor sem kétvágányú, csak azért tűnik annak, mert a régi sín mellé épült meg valamikor a hetvenes években az új.

Kétvágányú volt viszont a Budapest-Kiskőrös, a Hatvan-Salgótarján, a Mezőzombor-Sátoraljaújhely, és nagyjából ennyi: a többi vonalunkra sem korábban, sem eddig nem volt pénz. Mondjuk igény sem nagyon van, még a balatoni forgalom is tökéletesen elmegy egy vágányon, és ha elég ügyes a KÖFI-operátor, akkor nem is okoz ez késést, manapság is inkább a pályaépítés tesz be Gárdony környékén. Ma inkább fontos lenne egyes vonalakon a keresztezésre alkalmas állomásokat a menetrendhez igazítani, például hogy ne kelljen a salgtarjáni vonatnak 5-10 percet várnia az ellenvonatra, mert így jön ki a jó csatlakozás Hatvanban.

Adani 2010.07.22. 18:50:47

@Benbe:

A 140-es Cegléd-Temesvár is kétvágányúnak épült eleve így építették ,de sosem készült el. Viszont 5-6 éve Városföld-Félegyháza közé épült másodika leghosszabb állomásközbe. A régi szegedi vasúti híd is kétvágányú volt, igaz később mivel a híd nem bírta elrendelték ,h egyszerre csak egy vonat lehet a hídon. Később asszem még mielőtt elrobbantották volna a hidat fel is szedték a vágányt.

Van pár vonal, ahová kéne legalább részben a duplavágány, pl. a 150-es. Van olyanvonal,ahol elég egy vágány, de tö keresztezési lehetőség kéne, de manapság inkább írtják az állomásokat mint építik. Vn olyan 40 km-es vonal, ahol a 3 állomásból mára csak egy maradtés 27 km-es állomásköz van. Erre pedig lehetetlen jó menetrendet alkotni. Ráadásul egy állomás elszedése sokba kerül és gyakorlatilag semmi haszna nincs. A bezárással se lehet szinte semmit megspórolni 2-3 embert, aki ott dolgozik kb. Az állomás elszedése meg sokba kerül. Csak egy kicsivel többe kerül viszont személyzet nélkülivé átalakítani. Sőt arra is van mód, h bezárják ideiglenesen. Vagyis jelzők szabadra váltók kiszögelve és passz, bármikor max. 1 óra munkával újra nyitható. És ez sokkal olcsóbb mint felszedni.

Benbe · http://www.benbe.hu 2010.07.22. 19:29:48

@Adani: Csak a Szeged-Szőreg állomásköz volt kétvágányú, Cegléd-Szeged között sosem volt egyszerre két vágány használatban (leszámítva az említett Városföld-Kiskunfélegyháza szakaszt, ami új fejlemény).

A vonal mindig is másodrangú fővonal volt, forgalma sem indokolta a duplavágányt, különösen a zimonyi vonal átadása után.

Adani 2010.07.22. 20:10:35

@Benbe:

Igen ezért nem is épült ki, de már a kezdetekben terveztek a dupla vágányra, ezért is épült elég széles töltés, későbbiekben a műtárgyak is úgy épültek, h elférjen a második vágány (felüljárók,hidak,átereszek). Cegléden is úgy épült át tudtommal az állomás mikor arraelé volt vasútfejlesztés, h két vágányt tudjon a bizt. ber kezelni Nagykőrös felé.

Gezuka 2010.07.23. 10:30:08

2007. évi CXXVII. törvény
az általános forgalmi adóról

163. § (1) Az adóalany a számla kibocsátásáról legkésőbb
a) a teljesítésig,
b) előleg fizetése esetében a fizetendő adó megállapításáig,
de legfeljebb az attól számított ésszerű időn belül köteles gondoskodni.
(2) Az (1) bekezdésben említett ésszerű idő
a) az ellenértéknek - ideértve az előleget is - készpénzzel vagy készpénz-helyettesítő fizetési eszközzel történő megtérítése esetében haladéktalan,
b) egyéb, az a) pont alá nem tartozó olyan esetben, amelyben a számla áthárított adót tartalmaz, vagy annak áthárított adót kellene tartalmaznia, 15 napon belüli

A vonatjegy vásárlása a (2) a) pontja alá tartozik, tehát a MÁV azzal sérti a szabályokat, hogy utólag is kiad számlát.

Peti817172M · http://peti817172m.atw.hu 2010.07.23. 17:17:01

@Benbe: Az IC-s csatlakozások a Keletiből mennek, amire panaszkodott a posztoló.

pbence 2010.07.25. 22:40:24

@Gezuka: Nem vagyok jogász, de ez a paragrafus - szerintem - arról szól, hogy meddig KÖTELES számlát adni az adóalany, nem pedig arról, hogy meddig adHAT. Nem tudom, hogy a törvény egyéb részeiben van-e említés, meddig lehet számlát adni, viszont ezen rész alapján a MÁV-START nem sért szabályt utólagos számlakiadással, mindössze nem kötelezhető rá.
süti beállítások módosítása