MÁV utaspanaszok, késések, információk.

Új MÁV blog

Kirúgják a teljes MÁV-vezérkart

2010. július 08. - Ashi Valkoinen

 

2010. július 8., csütörtök 10:34 | Frissítve: 32 perc
 

A teljes MÁV-vezérkart meneszti augusztus elsejei hatállyal Fellegi Tamás – értesült a Népszabadság. Az már korábban tudott volt, hogy a vezérigazgatónak mennie kell, azonban a mostani információk szerint a felsővezetőket is érintik a személycserék. Nincsenek biztonságban a felügyelőbizottsági tagok, illetve a leányvállalatok igazgatói sem.

Egyelőre nem tisztázott ki jön, és ki megy az igazgatósági tagok közül, de Andrási Miklós elnök-vezérigazgatónak a távozása már június eleje óta biztosra vehető. Helyére minden bizonnyal az állami nagyvállalatok igazgatói székeit is bejáró Szarvas Ferenc kerül. Tőle várja az új vezetés a nemzeti vasúttársaság szerkezeti átalakításait és a 225 milliárd forintot meghaladó adósságának kezelését is.

Nagy valószínűség szerint távozik az igazgatóságból Kozák Tamás a MÁV-Start Zrt. vezérigazgatója, Nátrán Roland és György Miklós igazgatósági tagok is. A Népszabadság szerint helyét egyedül Mosóczi László igazgatósági tag, a MÁV vezérigazgató-helyettese tarthatja meg. Valószínűleg már a jelöltek is megvannak a megüresedő posztokra.

Szarvas Ferencnek van tapasztalata a nagyvállalatok vezetésében, 1995-ben a Corvinbank vezérigazgatója, később a PKB Bank vezérigazgató helyettese és mellette a Polgári Bank vezérigazgatója lett. Pályája meredek fellendülése 1998-ban kezdődött, amikor az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) Rt. pénz- és tőkepiaci vezérigazgató-helyettese lett. Két évvel később már a Malévot irányította az elnöki székből. Még ugyanebben az évben megválasztották az Államadósság Kezelő Központ vezérigazgatójának is. Láthatóan sikeres pályát tudhat magáénak, az azonban még nem világos, hogy miként tervezi a magyar vasúttársaság felvirágoztatását.

Mint ahogy egyelőre az sem, kik lépnek majd a leváltott igazgatósági tagok helyére, a döntést a jogszabályoknak megfelelően Fellegi Tamás hozhatja meg. Lehetséges az a verzió is, hogy az új vezérigazgató visszakapja az igazgatósági tagok kinevezésének jogát a minisztertől.

A változtatások minden bizonnyal a felügyelőbizottsági tagokat is érinteni fogják. A hírek szerint Reményik Kálmán felügyelőbizottsági elnök és Kerékgyártó János felügyelőbizottsági tag is távozik a cégtől. A legjobb esélyei a munkavállalók delegáltjainak Gaskó Istvánnak és Simon Dezsőnek vannak a bentmaradásra. Az új vezérigazgató belenyúlhat a vállalat menedzsmentjének a szerkezetébe is, és a leányvállalatok igazgatói székében ülők sem érezhetik magukat túl nagy biztonságban.

Forrás: index

A bejegyzés trackback címe:

https://mav.blog.hu/api/trackback/id/tr452138105

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Alex3000 2010.07.08. 11:13:49

Ami a MÁV-nál van kész röhej! A kirúgás nem is lenne elég, fizessék ki velük azt amit összeloptak!

Giraffa 2010.07.08. 12:01:56

Fejétől bűzlik a hal. De azért alul és középtájon is van szaga...

(Nem csak a felsővezetésből kellene kirúgni felelősöket)

Adani 2010.07.08. 12:15:13

De legalább megmozdult valami. ki kéne próbálni, h pár hónapig betöltetlenül hagynak bizonyos álásokat. Még kiderülne, h nélkülük is minden működik és nincsi s rájuk semmi szükség. Így kéne kezdenei mindenhol, a vezérkar nagy részét elzavarni és a végénk iderülne, h túl sok a főállású aktatologató.

VJV Man 2010.07.08. 14:20:23

Ahogy olvasom, megint valami "szakember" kerül oda...

eml 2010.07.08. 14:52:45

Előre is elnézést, de ennek politikai íze lesz!

" Pályája meredek fellendülése 1998-ban kezdődött, amikor az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) Rt. pénz- és tőkepiaci vezérigazgató-helyettese lett. Két évvel később már a Malévot irányította az elnöki székből. Még ugyanebben az évben megválasztották az Államadósság Kezelő Központ vezérigazgatójának is. "
- 1998-ban jutott először a mostani miniszterelnök kormányalakítási megbízáshoz.
- Mi lett Szarvassal 2002-től?

- Akkor most szakember, vagy politikai kinevezett?

Politika OFF

Nagyon örülök annak, ha egy alkalmatlan vezérkart leváltanak, és a helyére értelmeseket neveznek ki, pusztán a hozzáértésük alapján.

Nem tartom ugyanakkor célravezetőnek, ha egy cég teljes vezetését egyik napról a másikra leváltják, mert ez megítélésem szerint működési zavarokat is okozhat akár, mert ott fog ülni (tételezzük fel) sok hozzáértő jó szakember, csak éppen senki nem fogja tudni, hogy mi az aktuális állás.

charlie 2010.07.08. 19:46:05

Azért ugye mindannyian tudjuk, hogy az igazi döntések java részét (amik a mindennapi életre kihatnak) a közép vezetők hozzák, nem a vezérigazgatók.

Nagymoli 2010.07.08. 19:46:51

Félig teljesül a vágyam... repülnek az illetékesek...

DePassant 2010.07.09. 01:53:33

100%-ban politikai döntés. Most a másik oldal kádereinek lesz lehetőségül "közbe-szerezni".
Ki merem jelenteni, hogy az új vezetés nem lesz semmivel hozzáértőbb, mindössze más a színük.
Azért bízzunk a pozitív változásokban. Sosem lehet tudni, leírni őket előre nem szabad.

Giraffa 2010.07.09. 15:45:06

Úgy tűnik, nem csak a felsővezetés széke inog már a MÁV-nál!

nol.hu/gazdasag/20100709-mav__kirugasok_ezrevel_

Reméljük valaki végre átgondoltan épít le és szervez át!

Aurum08 2010.07.09. 20:35:26

Áh. Megint hiba. A Kormány megint csak az adóssággal törődik... Persze, 225 milliárd (vagy több?) teher az állam hátán, de nem lehetne végre a MÁV-ot úgy szétbontani, hogy értelme is legyen?

Az anyavállalat kezelné a kasszát a leányai között, a csajok pedig csak magukkal törődnek? A Start a személyszállítással, a többi pedig a többivel?

Persze, végre megmozdult valami ezügyben, ami jó. Minden a vezéren múlik. Le a szolgálati kocsikkal, vagy ne kapjanak arcképest ha autót akarnak!

Másrészt én Gaskót küldeném el a felügyelőbizottságból. Mindent csak akadályozna. Sztrájkkal fenyegetne, és a végén pedig annyi lenne hogy a híradó van tele azzal hogy rendben elindultak a vonatok. Le Gaskóval!

Harmadrészt pedig, nem létszámstop vagy leépítés kell, hanem pont hogy bővítés! A kallerek egyfolytában gályáznak (nem tudom mennyiért) és ha egész nap csak dolgozik, persze hogy másképp áll hozzá a dolgokhoz, és megváltozik a modora. Plusz még a karámnál is... Rajtuk kellene könnyíteni... Jót tenne

U.I: nem vagyok vasutas

charlie 2010.07.10. 08:28:39

@Tyky8: átcsoportosítás kéne, mert van ahol sokan vannak, van ahol kevesen.

és van egy rahedli dolog, amihez ma már nem kell ember, mert automatikusan megoldható, de nálunk ahhoz is ember van.

VJV Man 2010.07.11. 07:49:44

@DePassant: "mindössze más a színük"

vagy nem.
süti beállítások módosítása